Sziasztok! Nézzétek én megint írtam nektek, ismét egy "kívánságot teljesítve" (tudjátok elképzeléseitekkel bármikor megkereshettek, ezt ne feledjétek!), ismételten egy újabb szereplővel! Remélem örömmel fogadjátok! Jó olvasást! Puszilok Mindenkit, Dorka
Szavak száma? 2406
Soha nem volt bajom a reggeli kelésekkel, az évek alatt hozzászokhattam a rutinszerű napi rendemhez. Minden este szépen előre kikészítettem a másnapi szettemet, csakhogy a reggeli ébredés pillanatait ne egy idegsokk kísérje végig, mert éppen nem találok semmit, hogy magamra húzzak. Örültem, hogy főnököm egy igazán szabadszellemű, mégis profi menedzser cég feje volt, így a dresscode sem volt olyan tűrhetetlen, így néha napján akár még egy tornacipőben is besétálhattam, főleg, hogy legtöbbször az asszisztensi kis kuckómból nem igen mozdultam ki. Ott meg éppen pucér is lehettem volna, ha akartam volna, tekintve, hogy kapcsolataimat, s munkámat is telefonon vagy éppen a levelezőrendszereken keresztül éltem.
Elképzeléseim szerint, s valójában az előrejelzések szerint is, péntek reggel úgy kellett volna kelnem, hogy a függöny résein keresztül beszűrődő napsütés sugarai ébresztenek majd, erre mikor ébresztőm megszólalása előtt néhány perccel megébredtem, s az órám felé fordultam azt hittem, hogy még hajnalok hajnala van. Tévedtem. Jókor ébredtem meg csak éppen kint minden szürke volt, s felhős.
- Csodálatos! - motyogtam magamban, majd ledobva magamról a takarót tudtam, hogy a mai nap alsóhangon tripla kávéval fogok működni. Gyűlöltem az esőt, egyrészt mert nyirkos és lehetetlenné teszi a közlekedésemet, másrészt mert belerondít a terveimbe... ha hagyom. De nem hagytam, hisz hirtelen eszembe jutott, hogy valahol a szekrényem alján még pihen egy Gucci gumicsizma, amit anno egy ügyfél ajándékozott nekem. Na ezt kapd ki te mocskos eső!
- Az egy... Gucci gumicsizma? - mért végig főnököm abban a pillanatban, amikor beléptem az irodáink helyére.
- És Victoria's Secret esőkabát! - tártam szét karjaimat mosolyogva, mikor kicsomagoltam magam a ruháimból. - Melyikből szeretnél te is? - pislogtam rá vigyorogva, ő meg hátra vetve fejét nevetett, ahogy az asztalom szélének dűlve kitartóan nyújtotta felém a pohár kávét. Most őszintén... melyik főnök-asszisztens kapcsolat volt ennyire elviselhető? Melyik helyen volt az, hogy a főnök várta kávéval az asszisztenst és nem fordítva? Nyilvánvaló volt, hogy semmi pénzért nem cseréltem volna el ezt a munkát, még ha néha napján a stresszesség enyhe fogalom is volt a leírására. Több előnye volt, mint hátránya, s a fizetés sem volt rossz, sőt. De nyilvánvaló előny mégiscsak az volt, hogy egy jó ideje már én bonyolíthattam le rengeteg megállapodást személyesen a klienseinkkel, akik olyan széles körből kerültek ki, mint Oscar-díjas színészek, millió díjat begyűjtő énekesek, híres írók és így tovább és így tovább.
- Ezt majd esetleg hétfőn az ifjabbik Letotól kérdezd meg! - jegyezte meg, emlékeztetve, hogy hétfőn kit is várunk az irodába.
- Ami azt illeti, ezt tőle kaptam! - kacsintottam rá, majd kibújva a csizmából egy benti kis egyszerű cipőcskébe bújtam.
- Nem lepődök meg! - ismerte el.
- Ellenben én azon igen, hogy bent vagy. - néztem a karórámra, ami még közel sem 11 órát mutatott, amikorra tudtam, hogy be fog ő érkezni. Kívülről tudtam a napi menetrendjét, átfűzve a különböző találkozókkal, de ez a megjelenése itt most "porszem" volt a gépezetben.
- Nagy, nagy meeting a főnök-főnök emberekkel! - világosított fel.
- De nem te vagy a főnök-főnök? - tettem fel a kérdést, majd leülve a székembe míg egyik kezemben a kávém volt addig a másikkal a frissen letett újabb paksamétát kezdtem lapozni.
- Tusé! - bólintott, s elrugaszkodott az asztaltól. - Igazából csak oda akartam adni Mr. Reeves szerződését, mert én már aláírtam, s csak az ő aláírása hiányzik!
- Tudod... erre vannak az asszisztensek, hogy ilyenekért járkáljanak! - világítottam rá a dologra miszerint teljesen felesleges volt személyesen ezt behoznia.
- Amúgy is bent kellett lennem még egy-két hívást el kellett intéznem... plusz ezt a szerződést minél hamarabb alá kell íratni, Mr. Reeves pedig ma érkezik vissza a forgatásáról szóval jobb lesz, ha elcsíped! - mosolygott rám zsiványan, én pedig inkább csak elengedtem ezt a dolgot, ugyanis Gwin egy érdekesen összetett főnök volt, aki konkrétan minden második ügyfelünkkel összepakolt volna egy párba. Meglepődne néhány ember, hogy a kívülről mennyire profinak tűnő, s valójában is az ember mennyire bolond tud néha lenni, a lehető legkedvesebb értelemben értve ezt. Nem mintha sajnáltam volna bármikor is Keanuval találkozni, sőt... ha a városban van, akkor néhányszor megesik az is, hogy nem ügyfélfogadási időn kívül is találkozunk. Az ő ügyeit pedig már egy az egyben én intézem, jól tudtam az ő személyes kérésének köszönhetően.
- Keanu a városban lesz? Nem jövőhéten fejezik be a forgatást? - bekapcsolva a gépemet néztem meg ennek a bizonyos ügyfelünknek a hozzávetőleges beosztását.
- Úgy látszik jobban ment a dolog, mint gondolták, szóval sok sikert, s hétfőn találkozunk! - indult meg szépen lassan az ajtóm felé észbe kapva, hogy lassan ott kell lennie a találkozón. - Te vagy a főnök innentől kezdve... - kacsintott rám utalva arra, hogy ő már ezek után vissza sem fog térni az irodába, amiről tudtam amúgy.
- Egy álmom válik valóra! - bólintottam, s vetettem bele magam azonnal a levelezésembe, mind elektronikus, mind fizikai értelmében annak.
- Mellesleg... gusztustalanok azok a csizmák! - hallottam még távolodó alakjától a megjegyzést, én meg csak nevetni tudtam ezen. Igaza volt, nagyon.
Nem tudom, hogy a vonal túloldalán lévő ember milyen természetfeletti képességekkel rendelkezett, de telefonom éppen abban a pillanatban kezdett el zizegni az asztalon, amint Gwin már megfelelő távolságban volt.
- Csak nem megérkezett szeretett államunkba Mr. Reeves? - vettem fel a telefont, s köszöntöttem őt sajátosan.
- Jó újra hallani a hangod. - hallottam mély hangját, ami azt sugallta, hogy nemrég szállhatott le a gépe, ő pedig nemrég ébredhetett fel.
- Ezt úgy mondja, mintha nem heti rendszerességgel beszélnénk. - jegyeztem meg, s kifordítva a székemet az asztaltól lábaimat keresztbe tettem egymáson.
- El tudnám viselni napi rendszerességgel is. - válaszolta halkan, s őszintén örültem, hogy ez éppen nem egy videókonferencia, mert szó mi szó elpirultam. Ő mindig kedves, túl kedves. - Látlak ma? - tette fel kérdését, ami gyanítom hívásának a fő oka volt.
- Ha szeretnéd időben hivatalosítani a legfrissebb megállapodásunkat. - válaszoltam neki, a bordó bőr papírtartóra pillantva az asztalomon.
- Csakis arra vágyam... csakis... - mondta, s ösztönösen ajkaimba haraptam behunyva szemeimet. Ilyenkor örültem a saját térnek, mert nem láthatott senki, s nem, nem szerettem volna, hogy bárki is lássa ez az úriember mit vált ki belőlem.
- FourSeasons, 6 óra, a szokásos asztal? - konkretizáltam azonnal a dolgokat.
- Ahogy szeretné Főnökasszony. - s ahogy ezt az utóbbi szót kimondta éreztem, ahogy gerincemen végigfut egy bizsergő érzés... s ez még csak szavaitól, mindössze szavaitól.
Délután 4ig pedig olyan szinten gyorsan elrepült az idő, hogy szinte egyet pislogtam, s míg egyik pillanatban még a jövőhéten tárgyalandó szerződéseket intéztem addig a másikban lábaimat már a lakásom küszöbén tettem át. Egyértelmű volt, hogy azért egy ügyféllel így nem találkozhattam, bármennyire is burzsuj volt az a Gucci csoda a lábamon, ráadásul lelkem is jól tudta, hogy a Keanuval való találkozásnak meg abszolút meg kell adni a módját... mert csak. Miután vettem egy gyors átmelegítő zuhanyt testemet törölgetve kerestem ruhámat, amit néhány napja sikerült egy kiárusításon vennem, s akkor még nem is gondoltam, hogy ilyen hamar be is lesz vetve, nem mintha bántam volna. Immáron szárazon felkentem egy enyhe, de szexi sminket, majd hajam begöndörítése után a ruhámba, s gyönyörű, klasszik Louboutin cipőmbe is belecsúsztattam testemet, s felkapva táskámat már indulhattam is. Nevemet bemondva a bejáratnál máris kísértek az elkülönített asztalokhoz. Nem lepődtem meg, hogy Keanu már itt volt, ő mindenhova időben érkezik vagyis még az előtt néhány pillanattal. Szerette kezében tudni az irányítást.
- Jó estét! - üdvözöltem őt, mikor már a közelébe értem. Attól a pillanattól kezdve, hogy tekintete a távolból észrevett engem láttam, hogy egy pillanatra sem figyelt másra, csak rám. Sőt nem csak láttam mindezt, hanem éreztem is. Tekintete szinte végigégette testem minden porcikáját.
- Csodálatosat! - állt fel, s hajolt közelebb egy üdvözlő arcra csókra. Elmosolyodtam, s nagyot kellett lélegeznem, ahogy puha bőrömet apró borostája simította. Tudtam, hogy tudja, hogy már most elgyengültem. - Remélem nem bánod, hogy rendeltem! - jegyezte meg, mikor kihúzva a széket segített leülni.
- Nem. - ráztam meg a fejemet gyengéden, majd a mappám felé nyúltam. - Azt tanácsolom, hogy ezt minél hamarabb intézzük el, hogy utána ne is foglalkozzunk a munkával! - s feléje csúsztattam a mappát miközben végig arcának gyönyörű páros ékköveibe néztem.
- Ahogy szeretné Főnökasszony! - bólintott, s szemeimről ajkaimra csúszott tekintete. Elmosolyodott. Zakójának zsebéből elővette tollát, s úgy kezdte aláírni azokat, hogy szinte oda sem nézett, tekintete csakis arcomon pihent.
- Oda... oda figyelj! -haraptam be alsó ajkaimat, s látatlanba mutattam a papírra. Szinte láttam gondolatait lelki szemeim előtt, túlságosan is élesen. - Tudod, ha valamit elrontottam... az neked is rossz lesz! - jegyeztem meg.
- Kétlem, hogy bármi rosszat képes lennél nekem okozni! - mondta, mire inkább beleittam jeges italomba ugyanis szimplán csak igéző szemeit nézve meghalt a lelkem. Kétszer. Némán csúsztatta vissza a mappát felé ujjainkat "teljesen véletlenül" egymáshoz érintve. Kirázott a hideg, s villám csapott belém egyszerre.
- Tudod, hogy technikailag te vagy a főnököm! - állapítottam meg egy tovább gondolt megjegyzést, s úgy pillantottam felé hosszúra formázott dús szempilláim alól.
- Lennék az szívesen... tudod nagyon jól! - mondta, s ujjait ezúttal már nyíltabban pihentette az enyémeken.
- Hát persze! - bólintottam, s míg vacsoránkat várva üdvözlésképpen egy pohár pezsgőt is elfogyasztottunk, s míg ő egyszer a pincérrel beszélt néhány pillanat erejéig én engedve elképzelésemnek lábamat az övéi közé simítottam. Éreztem, ahogy teste megrezzent, viszont ez a harmadik személy számára észrevehetetlen apróság volt. Fantasztikus színész volt, egészen lenyűgöző.
- Már nagyon éhesek vagyunk! - bukott ki belőlem a pincér felé pillantva, szemem sarkából pedig jól látva Keanu arcát, akinek igenis tetszett, ami az asztal alatt történt, de még mennyire.
- Azt meghiszem... - értett egyet ő is velem, s angyali mosolyával elérte, hogy feléje nézzek. Bólintottam.
- Hazaviszlek, szívesen. A sofőr itt vár kint! - jegyezte meg, amikor befejezve vacsoránkat indultunk meg a kijárat felé. Kezét biztonsági tartást adva nekem pihentette derekamon, ami igenis jól esett.
- Azt megköszönöm. - bólintottam, s nyilván igen nehéz lett volna olyan ajánlatot tenni ezzel szemben, amelyik esetben nem ezt választottam volna.
Kocsiútunk csendes volt, de az a csendes legkörű fajta, amely nem kínossággal tölti el az embert, hanem a megnyugvással. Így estére már az eső is elállt, sőt egészen friss, kellemes érzés keringett a levegőben, ami nagyon is tetszett. Nem meghazudtolva magát a város péntek este tiszteletére az átlagosnál is jobban élt, miközben mi már mindketten hazafelé tartottunk. Hosszú heten voltunk mindketten túl, ez volt a legjobb döntés. De ettől függetlenül mindketten hálásak voltunk egymásnak, hogy legalább ez a vacsora megtörtént, hisz eredendően a munkának köszönhetően nagyon is jó barátok lettünk az évek alatt, s szükségünk volt néha az ilyen pillanatokra, végülis jól funkcionáló felnőtt emberek voltunk mi.
- Esetleg... van kedved bejönni? - kérdeztem meg tőle, amikor a lépcsőm tetején álltunk mindketten néma csendben.
- Ühüm. - rekedtes hangjával mormolta ezt.
- Jó. - bólintottam, majd fordítva a kulcsot a záramban léptem is át a küszöbömet újfent.
- Whiskey, bor? Üdítő, víz? Esetleg egy forró tea? - ledobva cuccaimat az étkező asztalra soroltam fel neki konkrétan a hűtőm teljes kínálatát.
- A víz megteszi. - válaszolta kedvesen, majd a hűtőből ki is vettem ekkor egy üveggel, s egy poharat is szándékomban volt levenni a polcról, csakhogy amikor magasabbra nyújtózkodtam cselekedetemben valami megakadályozott vagyis inkább valami.
Hirtelen, a semmiből simult hozzám hátulról szorosan, s míg egyik kezével elsimította nyakamból a hajamat, addig másikat hasamon pihentetve tartott szorosan magához.
- Hiányoztál! - suttogta ahogy nyakam védtelen bőrét csókolta végig egészen vállam széléig.
- Túl hosszú forgatás! - feszültem testének már önnön magamtól is, s ösztönösen nyújtottam hátra ujjaimat, hogy hajába beletúrva ránthassam közel magamhoz.
- Ezért megérte kitartani! - mondta, s ebben a pillanatban megfordítva engem ajkaimra oly hevesen, oly gyorsan csapott le, hogy szinte a levegőt is belém szorította, de nem bántam, de még mennyire nem bántam. Mennyire is hiányoztak az ajkai nekem, az ujjai a bőrömnek, az egész mindensége a lelkemnek. S egy pillanatra sem szakadva el ajkaim vad bekebelezésétől simította végig oldalamat, s ahogy ruhám szélét egyre magasabbra, s magasabbra húzta lábaimat úgy szorítottam egyre jobban, s jobban össze. Belemarkolva combomba könnyedén pakolt fel a konyhapultra, s ezzel egy időben egyszerűen húzta le a ruhám cipzárját hátul, miközben én meg ingjétől szabadítottam meg. Hugo Boss... ehhez még későbbiekben lesz némi hozzáfűznivalóm, de most ez nem az a hely, s időpont. 3 hónapig volt oda, s ezalatt erőteljesen edzett, s ennek meg volt az eredménye. Élete legjobb formájában volt, ő pontosan olyan volt, mint egy jó bor... az idő múlásával egyre jobb, s jobb lett.
- Nekem is hiányoztál!- ragadtam meg tarkóját, s mikor borostás arcával, ajkaival ajkaimtól szépen lassan elindult melleimhez hálát adtam magamnak, hogy szép kis pánt nélküli csipkés darabom van rajtam. Ahogy arca dekoltázsomban eltűnt úgy szorítottam őt mellkasomhoz, mintha sosem akarnám őt onnan elengedni. S imádtam, hogy mennyire oda tudott figyelni egyszerre két dologra is, ugyanis eközben ruhám már a lábaim alatt feküdt valahol a földön, s ujjait így már csakis a vékony csipke anyag választotta el az őrá legjobban vágyakozó testrészemre. - Reeves! - markoltam hajába, s ajkait az enyémekhez rántottam erőszakosan, mélyen sötét szemeibe nézve. Lelke a szemében csillogott, gyönyörű látvány volt. - Ne... kínozz! - ráztam a fejemet követelőzően utasítva majd némi segítséggel végre az ő nadrágjától is megszabadulhattunk.
- Sose tennék olyat! - búgta az ajkaimra, s alsómat éppen csak egy kicsit jobbra tolva már saját vágyakozásával töltött meg.
- Te jó ég! - szaladt ki számon, s ahogy ösztönösen megtámaszkodtam volna magam mellett a falban néhány dolgot egy az egyben repítettem le a pultról. Intenzív volt, mélyreható, s mindent is akaró. Olyan ritmussal töltötte el testemet, hogy én most ott karjaiban fogok megsemmisülni, véglegesen.
- Remélem jó lány voltál! - simította végig dekoltázsomat miközben újra, s újra beépíteni próbált a konyhapultomba.
- Ühüm... - bólintottam, s ahogy kezei s ajkai is szabad mellemen pihentek egyszerűen már nem tudtam mit kezdjek magammal. A polcomat megragadva fejem felett szorítottam azt mindennél jobban, s csak reménykedtem, hogy azt egy az egyben nem fogom magunkra rántani, de talán ilyen érzések után az se érdekelne annyira. Talán, ha az épület ránk szakadna akkor is boldog lennék. Hullámokban tört rám az édes érzés, s testemet, mint egy hurrikán semmisítette meg. Lihegve hullottam karjaiba, s úgy próbáltam életemet visszanyerni, s valami hasonlóképpen volt ezzel ő is.
- Szerintem társaságunk akadt! - nevetett fel halkan nyakamba, amikor a konyhaablakon kipillantva a ház egyik idős nénikéjét láthattuk meg. Miért nem lepődök meg így éjfél környékén? Nem tudom.
- Gyengén látó a nénike. - nevettem ajkaiba.
- Na de vajon nagyot is hall? - emelte fel jobb szemöldökét rám nézve zsiványan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése