XLV. rész - Time bomb

Sziasztok! Íme, itt lenne a következő rész! Remélem tetszetősen érdekes lett! Jó olvasást! Puszi Dorka

U.i.: Jó téli szünetet mindenkinek! ♥

Time Bomb

It was like a time bomb set into motion
We knew that we were destined to explode
And if I have to pull you out of the wreckage
You know I'm never gonna let you go
We're like a time bomb
Gonna lose it, let's defuse it
Baby, we're like a time bomb
But I need it
Wouldn't have it any other way

(All Time Low)

– Merjem megkérdezni, hogy fizettél érte, mikor nincs is pénz nálad? – hunyorítottam rá mire csak széles mosolyra húzta száját, majd kicsit sem nőiesen haraptam bele a kezemben lévő guszta hamburgerbe. Legalább akkora volt, mint a fejem. Kétszer.

- Egy bájos csevej… egy széles mosoly, s lám… uzsonnázunk. – kacsintott rám, s inkább ráhagytam az egészet… jobb volt az inkább, ha nyakamig felcipzározva a bőrkabátot tettem azt, amit kellett tennem… ettem.

- Elképesztő. – motyogtam magamnak, s élveztem, ahogy a köze nincs a húshoz húspogácsa a fogaim között őrlődik, s oly finom érzést kelt bennem, mint még hamburger sose nem tette. – lenne egy kérdésem… hányszor szöktél meg fotózásról? – vetettem fel a fura kérdést, nem úgy tűnt, mint akit megbántottam volna vele… még az kellett volna.

- Ez volt első… - jegyezte meg, s nyalta meg ujját ugyanis mondhatni kezébe folyt hamburgere tartalma.  -… de eléggé menő volt. Tetszett. – s olyan volt ez, mintha megdicsért volna engem. Vegyem ezt bóknak, vagy mi?

- Mondhatni stílusos távozás… - nevettem el magam, s eszembe jutott az, ahogy kissé megreformálva a díszletet hajtottunk el onnan.

- Nyakamat teszem rá, hogy Terry imádta… komolyan. – bizonygatta igazát, s a Terry-vel töltött idő után azt kell, hogy mondjam… Ash-nek igaza van. Teljes mértékben. – Vele ellentétben a te fiúd… nem annyira. – jegyezte meg mire szúrós pillantásokat vetettem feléje.

- Hanyagolhatnánk ezt a témát most? – kértem, s inkább segítettem őt az evés folyamatában, s ajkaihoz nyomtam hamburgerét talán túl ügyesen is… inkább egyen, mint erről beszéljünk.

- Nem tudtad, hogy ott várlak majd a reptéren mi? – persze, hogy nem hanyagolta a témát... nem éppen az a figura, akit irányítani lehetne.

- Hát nem. – s ha ő nem eszik, akkor én eszek… s nem beszélek.

- Okos húzás volt tőle… a kis szemét. – rázta a fejét, s mosolyogva fogadta a fejét, amikor a pultos leányzó még egy tál sült krumplit is kihozott nekünk.

- Jó étvágyat. – kacsintott Ash-re, s habár gondolom nem ennyire láthatóan akarta, de odacsúsztatta Ash-nek a szalvétára írt telószámát.

- Nem is akarom tudni. – emeltem fel magam elé a kezemet… köszönöm a nőnek az elterelést, de tényleg. - egyél… látom, hogy csak ezt akarod. – mutatott a ketchupozott mennyországra. Látta, hogy szemezek vele, de mozdulni nem mozdultam… valószínűleg, ha mindent elpusztítok, ami itt számomra van készítve az életben nem fogok innen mozdulni.

- Úgy gondolod? – kérdeztem.

- Úgy… - s megfogott egy falatot, majd nyílegyenesen a számba nyomta azt. – mibe fogadunk, hogy nem vártad oda a Hercegedet? Ahogy levontam a pillantásából nem tetszett neki a visszanyal a fagyi játszma… - nem tudta dobni a témát… esélytelen volt.

- Nem. Nem vártam. Befejeznéd? – álltam meg evési procedúrámban. – Ilyen… ilyen közel voltál ahhoz, hogy megkedveljelek. – mutattam feléje hüvelyk és mutatóujjam párosát összeszorítva.

- Harry Styles akkor nem téma? Okés. Vettem. – őszintének tűnt… komolyan, vagy ha játszott is… nagyon ügyesen tette. – A BeautyBody legfrissebb felfedezettje vagy… hogyan történt ez? – tényleg témát váltott, elég erősen.

- Komolyan érdekel? – meresztettem rá a szememet.

- Ühüm… - bólogatott, mint egy kisgyerek… egészen más volt, mint eddig a pillanatig bármikor is volt. – Sosem tudhatod, hogy mikor kell interjút adnod, szóval jobb, ha gyakorolsz… - jegyezte meg, majd felkapta a nagy sótartót, s szám elé tartotta, mintha csak egy mikrofon lenne. – meg végülis megszöktettél a fotózásról… ez a minimum, hogy megismerhetlek egy kicsit.

- Ez komoly? – kérdeztem tőle, majd inkább egy újabb falattal kényeztettem magam. Én szöktettem meg őt? Én? Érdekes nézőpont.

- Totálisan. – hatalmasra nyitotta szemét, majd elnevette magát. – Komolyan… előbb vagy utóbb kérdezni fognak tőled valamit.

- Az univerzum elég sajátos módon mutatja meg nekem, hogy mik a szándékai velem… - nem éppen gondoltam mesedélutánt tartani neki így inkább a ködös valóságról nyilatkoztam.

- Tudod, hogy ebből semmit nem értek? – hunyorított rám, majd oly idióta fejet vágott, mitől muszáj volt elnevetnem magam… még úgy is, hogy teli volt a szám. Extra nőiesség.

- Bocs. – mutogattam a számból kirepülő zöldségdarabokra az asztalon, de a mosolygást nem tudtam megállni.

- Semmiség… amíg folytatod ezt, s képes vagy ilyen helyen így enni velem… minden megbocsájtva. – emelte maga elé a kezét, majd elismerően kacsintott.

- Mi? – töröltem meg a számat.

- Nem éppen a tipikus „munkatárs” vagy. – rajzolt macskakörmöt a levegőben. – egészen biztos vagyok benne, hogy néhányan már rég sikítva rohantak volna el erről a helyről… és talán még fel is pofoztak volna.

- De én itt vagyok… de ha gondolod, még felpofozhatlak. – tettem szabaddá egyik kezemet. – meglehet, hogy eddig a pillanatig a kis erős felesek elhomályosították, mit is szeretnék valójában. – tettem úgy, mint aki elgondolkozik, s a valóság az volt, hogy ereimben még mindig éreztem az alkohol tartalmát… az első kettő után a későbbiekben még kettő legurult, s nem tudom mi volt benne, de mindenemet szétmarta ez tuti. Viszont segített. Nagyon is sokat.

- Jah… azt hiszem te igazán más vagy. – jegyezte meg oly igazán őszinte ábrázattal. Azt hiszem mondanivalómnak csak az első felét ragadta meg.

- Ne is folytasd… még azelőtt fejezd be, mielőtt elkezded. – mutogattam neki arca előtt a mutatóujjammal.

- Hmmm? – úgy tett, mintha semmiről sem tudna. A kis ártatlan.

- Túl kedves vagy. Nem kérek belőle. – tagadtam meg gyanús közeledését.

- Ugyan Khara… nem vagyok én olyan bunkó… - s két pillanat sem kellett neki ahhoz, hogy felállva a helyéről az én padomra csusszanjon mellém. – annyira. – úgy ült le, hogy én is arrébb kerültem kissé, mondhatni hátsójával arrébb lökött kicsikét.

- Ne húzd ki a gyufát. – fordultam hirtelen feléje, s hajoltam hozzá oly közel, hogy szinte arcunk összeért. Egyre jobban gondolkozok azon a pofon dolgon. Még talán élvezném is.

- Azt hiszem ezzel már rég elkéstem. – vágott vissza rögtön zsiványan, s csak nézte, nézte az arcomat rezzenéstelen tekintettel. Úgy gondolom arra várt, hogy mikor adom fel, s hagyom abba én is a bámulását, de én nem terveztem ilyet… közel sem.

Nem tudom hány percig bámultuk egymást, de egészen biztos voltam abban, hogy mikor hagytuk abba. Amikor megéreztem a zsebében rezgő telefont.

- Ezt meg hogy? – kérdeztem tőle kíváncsian. Hogyhogy van nála telefon… mikor került hozzá? A fotózáson miért volt nála?

- Ha hívják az embert, akkor általában csörög a telefonja… ha leveszi a hangját, akkor esetleg rezeg. Így. – kacsintott, s zsebébe nyúlva az asztalra tette a készüléket képernyővel lefelé fordítva.

- Köszönöm a felvilágosítást. – veregettem meg a vállát szemem forgatása közben.– vedd fel nyugodtan… én nem zavarok. – csúsztam arrébb, mire ő megfogta telefonját, s a képernyőt felém mutatta… egyenesen az arcom elé tette azt.

- Biztos vagy te abban, hogy vegyem fel? – nem volt a kijelzőn név, csak számok… ismertem azt a számsort… nagyon is. Nem reagáltam, csak néztem a számokat… mintha teljesen ismeretlenek lennének számomra. – ez a srác nem adja fel… – jegyezte meg.

- Mi? – totálisan értetlent játszottam.

- Ez Harry. Most már biztos vagyok benne… a tény, hogy kb. ötvenedik alkalommal szólal meg, s az arcod… a hülye is összetenné. – micsoda Sherlock van ebben a fiúban, szuper.

- Csodálatos. Én megyek. – álltam fel a padról hirtelen, s meg is szédültem… s kétlem, hogy a reggeli szíverősítő volt bennem… kissé a hirtelen magasságváltás kavarhatott bele a rendszerembe.

- Nélkülem ugyan sehova. – kapta el a kezemet, s visszarántott magához.  Nem tudom, hogy ezt azért tette, mert féltett egyedül vagy, mert saját fejét féltette, vagy csak éppen jót szórakozott a helyzeten.

- Meg fog ölni. – mélyen a szemébe néztem, s úgy adtam tudtára az infót, aminek amúgy nem is kellett volna érdekelnie.

- Egészen biztos vagyok benne…

- Azt hiszem… követnek. – egy lámpánál álltunk meg, s ekkor volt lehetőségem előre hajolni úgy Ash füléhez, hogy hallja is, amit fogok mondani.

- Kik? – a tükrét megigazítva próbálta társaink személyazonosságát belőni.

- Rendőrök. – jegyeztük meg egyszerre, s én nem is tudom mit éreztem akkor már, de egészen biztosan mást, mint ő.

- Kapaszkodj… erősen. Fogócskázzunk egyet. – jelentette ki, majd ebben a pillanatban zöldre váltott a lámpa ő pedig elrugaszkodva a földtől igen erősen nekiindult az aszfaltnak

- Ááááááááá… - visítottam fel hangosan, s ragadtam meg úgy derekát, mint eddig még ma sose. Nem féltem, nem számoltam a következményekkel… inkább volt ez izgalmas. Olyan igazi élj a pillanatnak dolog, amikor igazán kiélvezheted azt, hogy fiatal vagy, s mennyi idióta döntés, s lehetőség van előtted. Ez a délután pontosan ilyen volt.

Egy ideig még éreztem a zsarukat mögöttünk, de elég kacskaringós, eszeveszett játékba kezdve indult meg előre Ash, szóval nekik semmi esélyük nem volt elkapniuk. Egészen sajátos városnéző túrán voltunk ennek köszönhetően, egészen tetszett.

- Akarjam tudni, hogy honnan tudod, hogy hol lakok? – a szállodám előtti parkolóban álltunk, s míg ő a motornak támaszkodott én előtte álltam egy helyben.

- Gondolatolvasó vagyok… - jelentette ki teljesen komoly ábrázattal. -… vagy megkérdeztem az ügynöködet, Simon-t. – tette hozzá, mintha ez lenne a gyanús válasz.

- Vagy megkérdezted Simon-t. – fogadtam el ezt a lehetőséget, s elmosolyodtam.

- A teremben maradt cuccaidat idehozták… - mondta.

- Köszönöm. – ismertem be.

- Megleszel? – kérdezte azt hiszem igazán őszinte kíváncsisággal, utalva arra, hogy a móka után talán rám most vár az igazán… neheze. Majd meglátjuk mennyire lesz ez nehéz. Még nem igazán nyíl lehetőségem úgy igazán átgondolni a dolgokat, de volt egy rossz előérzetem, amit szívesen elnyomtam volna magamban… ha tudtam volna.

- Azt hiszem… jah. – rántottam vállat, mintha annyira nem izgatna a dolog.

- Holnap utazunk Tokióba… de bármikor hívhatsz, ha gondolod. – kacsintott rám.

- Okés. – próbáltam feldolgozni a dolgokat, s kedvesen rámosolyodtam… majd egy elborult pillanatomnak köszönhetően feléje libbentem, s lábai közé lépve arcára leheltem egy csókot.

- Mégsem egy pofon… - lepődött meg kissé.

- Mégsem egy bunkó… - beszéltem róla harmadik személyben, majd hátrálva indultam meg a bejárat felé. Két dologra volt igazán szükségem ebben a pillanatban… egy forró fürdőre, s az ágyam melegére. Semmi másra… majd minden egyébbel holnap foglalkozok.

- Jó estét… a 367-es szoba kulcsát szeretném. Khara Clayton. – léptem oda a recepciós sráchoz, aki minden figyelmét próbálta elterelni arról, hogy amúgy az egész arcom még ki van pingálva… meglehet egész szabad délutánunk alatt így járkáltam.

- Úgy hiszem ezzel lesz egy kis problémánk. – emelte fel fejét a pultja alatti monitorról… nem éppen volt derűs az arca.

- Én vagyok Khara… látott már itt, tudja, hogy az az én szobám. Mi lenne a probléma? – nem értettem aggodalmának okát.

- Maga kijelentkezett a délután folyamán… minden cuccát elvéve szobájából. – félve nézett a szemembe… azt hiszem arcom reakciója alapján egészen ügyesen következtetett érzelmi szintemre.

- Jó… - vettem egy mély lélegzetet, s próbáltam nyugisan kezelni a helyzetet. -… ez biztos egy félreértés. – nyeltem egy nagyot. – Úgy tűnik, mintha kijelentkeztem volna? Itt lennék maga szerint, ha kijelentkeztem volna? – az önkontrolról való minden tudásomat ebbe a pillanatba kellett szorítanom… nem volt szabad kiakadnom. Nem.

- Nem tudom kisasszony… de a számítógép nem hazudik. Ön ma 2 óra 23 perckor kijelentkezett innen. – felemelte a pluszban ott lévő tabletjét a pultról, s felém mutatta azt. S nem hazudott… tényleg nem.

- Hát ez érdekes… merthogy én erről nem tudok. – próbáltam a legbájosabb, s a legkevésbé idegbetegebb mosolyomat felé mutatni… lehet, lassan kezd elfogyni a türelmem.

- Kisasszony… ez magának érkezett. – s egy harmadik személy is lépett oda a pulthoz, aki egy londiner srác volt. Mióta visznek ki leveleket a londiner srácok? Gyanús.

- Tessék? – fordultam feléje, s egy borítékot nyújtott felém, amin egyértelműen az én nevem állt… az Ő betűivel. Hirtelen gyengébbeknek éreztem a lábaimat, s örültem, hogy ott volt a pult, amiben kissé megtámaszkodhattam… majdnem összeestem.

- Kisasszony… jól van? – könyökömnél fogva tartott meg a londiner srác.

- Jól… jól... – próbáltam minél hihetőbben előadni nekik ezt.

- Üljön le egy kicsikét. Hozok magának egy pohár vizet. – s a halban legközelebbi fotelhez kísért könnyedén.

- Köszönöm. – suttogtam neki, majd ahogy leültem rögtön ujjaim közé vettem a borítékot, s szinte széttéptem, hogy megtudjam mit is rejt. Tudhattam volna, hogy Ő áll az egész mögött… tudhattam volna.

„Ugye te is meglepődtél?” – mindössze ennyi állt a papírkán, mit a boríték tartott magában.

- Ugye te is meglepődtél? – motyogtam magamban, s már csak akkor vettem észre, hogy felálltam helyemről, s elindultam, amikor az utcára érkeztem.

- Ne akard, hogy megtaláljalak… - sziszegtem magamban neki, s mielőtt újra elindultam volna hirtelenjében összegeztem a helyzetemet. Se pénz, se telefon… s Nála vannak a cuccaim… Őt meg fogalmam sincs, hogy hogy érem el… szállodája meg embertelen távolságban van innen… ha egyáltalán még ott száll-e meg. Gyors döntésre volt szükségem, eszméletlen gyorsra. Egy tervre.

- Használhatom a telefont? – alig léptem ki a hotelből, már vissza is érkeztem hozzá.

- Persze kisasszony… - tette elém a készüléket a recepciós, s azt hiszem pillanatok alatt szerette volna felmérni lelki állapotomat… nehéz feladat elé állt ugyanis, jómagam sem tudtam, hogy mi a helyzet odabent.

Igen kevés telefonszámot tudok fejből… egy az Övé volt, Harry-é, amit hiába ütöttem be elérhetetlent jelzett a vonal… s a másik pedig Nora-é volt. Óceánon túli segítség.

- Nora… miben segíthetek? – csend volt körülötte, mindez valószínűleg azért, mert ha meglessük, hogy itt olyan este 7 környékén lehet, akkor ott az időeltolódásnak köszönhetően olyan hajnali 3… egyszer tuti meg fog ölni, amiért hajnalban felébresztettem, de lehet, hogy nem is aludt, sokszor hajnalig dolgozik a gépén.

- Nora… Khara vagyok… segítened kell. – daráltam le neki gyorsan.

- Minden rendben? Honnan hívsz? – kérdezte valósan aggódva, még ilyen távolságból is meg tudnám mondani, hogy hogy néz ki az ábrázata ebben a pillanatban. Hangja meglepően éber volt.

- Lényegtelen… van nálad gép most? – tértem rá a lényegre.

- Jah.

- Akkor lépj be az emailembe, s ott keress meg egy olyan nevet, hogy Arnold… az egyik email-ében benne van a telefonszáma. Diktáld le nekem most. Kérlek. – próbáltam minden hidegvéremet megőrizni.

- Pillanat… - hallottam, hogy pötyög, majd egy kis idő után diktál nekem egy számsort.

- Köszönöm. – egy tollat elragadva a pultról kezemre írtam a számot.

- Khara… minden rendben? – kérdezett rá még egyszer a meg nem válaszolt kérdésre.

- Majd hívlak később… mesélek. De most mennem kell. Köszönöm. Puszi. – majd kinyomva a telefont egy újabb számot tárcsáztam. – Arnold… a segítségedre lenne szükségem…

- Visszafizetem, abban a pillanatban, ahogy mindenem újra nálam lesz. – egy taxi hátuljában ülve beszéltem hozzá, miközben ujjaimmal csak úgy doboltam térdemen.

- Csajszi… semmiség. – rázta a fejét, s elkapta az ujjaimat. – nyugodj le egy picikét. – s próbálta kiegyenesíteni a hirtelen ökölbe szorult ujjaimat. – szorítkozzunk a tényekre… megoldjuk ezt. Okés? – nézett mélyen a szemembe. – Szóval… kijelentkezett a nevedben Harry. – nevének csupán hallatára is görcsbe ugrott a gyomrom, de próbáltam rajta túllépni… kisebb nagyobb sikerrel. – Telefonon nem éred el… hol kaphatod el a grabancát? – kérdezte mosolyogva.

- Fogalmam sincs… - ráztam meg a fejemet.

- Gondolkozz… meg fogod találni. Megtaláljuk.

- Vagy a hoteljében van… vagy a stúdióban, vagy a kilátójánál… vagy a parton. Fogalmam sincs. Ez sok hely.– kezdtem mérges lenni, egyre mérgesebb. Mi a fene ütött belé? Elment az esze?

- Jó… szerintem menjünk a hoteljéhez. Legrosszabb esetben, ha nem jelentkezett ki, akkor ott megvárhatod… - simította meg a karomat, majd átölelt.

- Milyen volt miután elhajtottunk? – csúszott ki a számon a kérdés, tényleg nem tudtam, hogy agyam melyik eldugott szegletéből bújt ez elő.

- Túlságosan is nyugodt… - jegyezte meg. -… majd ököllel ütött bele a mellette lévő falba. Ezután pedig eltűnt… ahogy jött, úgy el is ment. – egészen szomorkássá váltott az arca. – sajnálom. – suttogta.

- Nem kell. – jegyeztem meg, s kiegyenesedtem kissé mellette.

- Féltékeny típus?

- Halálosan. – vallottam be. – De már nem tudom meddig…

- Csak nyugodtan kiscsaj. Add a tudtára, hogy alkalmazkodnia kell a helyzethez… s hogy bíznia kell benned.

- Néha úgy érzem, hogy falnak beszélek. – fogtam a homlokomat, majd a kocsi lassan megállt alattunk. Megérkeztünk.

- Bemenjek veled? – érdeklődött, mikor már nyúltam a kilincsért.

- Nem kell… ha nincs eredmény, akkor jövök még vissza… ha van… ha van, meg akkor beszélünk. Köszönöm. – simítottam meg kezét, majd egy puszit adva arcára kilibbentem a járdára, s célirányosan indultam meg bejárat felé.

- Khara? – Niall kapott el abban a pillanatban, amikor már majdnem beléptem a szállodába, tette mindezt oly hirtelen, hogy szinte karjaiba zuhantam.

- Niall? – kérdeztem vissza, s örültem, hogy tartott, mert minden bizonnyal bezakóztam volna a forgóajtón.

- Te is őt keresed? – mérte fel az arcomat, s kissé lazábbra engedte tartásomat, de el nem engedett… mintha tudta volna, hogy nem megbízható az egyensúlyérzékem abban a pillanatban. – Nincs itt. Nem tudom elérni. – válaszom nélkül megválaszolta a saját kérdését.

- Kijelentkezett helyettem a hotelemből… elvéve minden cuccomat így… mindent. – világosítottam fel a helyzetről a szőkeséget.

- Hogy mi? – nevetett fel ő, majd észrevette magát… észrevette azt, hogy komolyan beszélek. – ez most komoly?

- Rátört a féltékenységi hullám… meglehet, hogy olyat látott a fotózáson, amit nem akart látni… s igazából nem is kellett volna látni. – magyaráztam neki.

- Hmmm?

- Ez a kabát nem végig volt rajtam. – jegyeztem meg neki rezzenéstelen arccal. – s alatta nincs semmi… semmi semmi.

- Jajjj. – lepődött meg, s nem tudom ezen a helyzeten, vagy azon, hogy belegondolt abba, hogy Harry agyában mi mehetett.

- És meglehet az sem javított a helyzeten, amikor Ash elhajtott a motorral, amin ment a fotózás… amin én is rajta voltam. – be kellett avatnom a dolgokba, hogy tiszta képet kapjon.

- Elborult az agya… halálosan féltékeny. – röviden foglalta össze a diagnózist Niall.

- Tudod, hogy hol találhatom? Legalább a cuccaimért… - nem biztos, hogy úgy igazából akartam vele beszélni.

- A stúdióban nincs, a parton sem láttam… - ismertette velem a tényeket.

- A kilátójánál? – kérdeztem.

- Mi? – kérdezett vissza.

- Van egy kedvenc helye… a város felett… a domboknál. – magyaráztam neki.

- Kétlem, hogy ott lenne… túl nyugodt hely lenne most az neki. Egy haverunk nagy bulit tart, lehet azért is ment oda hozzád, mert fel akart venni… - próbálta össze tenni a darabokat.

- Pont nem sikerült neki. – forgattam a szememet… éreztem, hogy az ereimben ismeretlen eredetű saját méreg kezd szaladgálni úgy, hogy ezzel minden zsigeremet hergeli. Nem volt túl kellemes érzés.

- Szeretem, nézzük meg ott… - dobta fel az ötletet, majd ebben a pillanatban Arnold jelent meg mellettünk harmadik emberként.

- Minden rendben? – kérdezte tőlem.

- Aham… azt hiszem, tudjuk, hol van. Köszönöm az eddigi segítséget… adósod vagyok. – mondtam neki.

- Innentől átveszem Khara-t. – kacsintott a barátomra, majd el nem engedve indult meg a parkoló felé.

- Elengedhetsz nyugodtan… - mondtam neki, de mintha meg sem hallotta volna szavaimat.

- Remegsz Khara… nem…

A kocsiban kb. egy szót sem szóltam, az agyam csak pörgött, s pörgött s hiába akartam leállítani, megakadályozni a túlsülését az egyszerűen nem ment. S minél többet dolgozott az agyam annál dühösebb lettem Rá, de közel sem úgy, mint korábban máskor… ez most tényleg valódi, keserű düh volt.

- Itt vagyunk. – állította le kocsiját Niall.

- Szupi. – jegyeztem meg, s már pattantam is ki az anyósülésről.

- Mit akarsz vele csinálni? – csapódott mellém Niall, s mint kísérőm volt ott jelen… meglehet, mondjuk ez a helyzet inkább fordítottan volt igaz, de sebaj.

- Megtalálni. – kurta válasz volt, de ez volt a legtöbb mit mondhattam.

A ház valóságosan úgy nézett ki, mintha nem is egy ház lenne, sokkalta inkább, mint egy exkluzív klub. Fények világították be fehér falait, s a zene is oly hangosan szólt, hogy szerintem a növények a környéken is mind erre sodorgatták levelüket. S persze azt nem is kell említenem, hogy rengeteg ember volt itt… rengeteg.

- Hello haver!- pacsizott le egy sráccal Niall, aki rögtön rám lett figyelmes.

- Hello neked is! Nincs meleged abban a bőrkabátban? – kérdezte kedvesen… érződött leheletében, hogy nem az első pohár van már a kezében.

- Nincs. – vágtam oda neki mindenféle jó modor nélkül.

- Keith... láttad Harry-t? – tette fel inkább a fontosabb kérdést a szőkeség.

- Valamikor igen.

- Ma volt az a valamikor? – sürgettem volna meg az infót.

- Azt hiszem jah. – nem éppen megbízható forrás, de hátha…

- Okés… megkeresem. – s egy pillanat sem kellett ahhoz, hogy elvegyülve a tömegben vadászatot indítsak a célpontom iránt. Eljőve egy asztal mellett frissen kiöntött felesek várták a gazdájukat, s septében felkapva egyet gyorsan le is gurítottam egyet… az előzőek már mind kimentek a testemből, de tudtam, hogy szükségem lesz erre ám nekem… nagyon is.

- Khara… te itt? Örülök, hogy láthatlak. – annyi ember volt, annyi az ismeretlen, hogy az ismerős arcokat alig találhattam… ekkor történt meg az, hogy Michael elkapva kezemet pörgetett meg.

- Én is. – bólogattam neki, s barátnőjére Elisa-ra mosolyogtam. – nem láttátok Harry-t? – kérdeztem.

- Minden rendben? – kérdezte a csaj… lányból van ő is, azt hiszem ez ilyen azonos nemek közötti kimondatlan komunikáció, hogy megértjük a másikat.

- Jah. – azt hiszem mind a hárman tudtuk, ábrázatomból ítélve, hogy ez meg sem közelíti a valóságot.

- A pultnál láttam a legutóbb. – hajolt oda fülemhez Elisa. – Csak óvatosan. – jegyezte meg halkan, s először még nem tudtam magyarázatot találni utolsó mondatára… ez egészen addig tartott amíg a pultot meg nem találtam. Harry-vel együtt.

Nem egészen vagyok benne biztos, hogy egy kezemen meg tudtam volna számolni, hogy hány leányzó legyeskedett körülette. Míg ő ült a bárszéken, addig egy drágaság a vállát masszírozta, másik a lába között állt, s úgy játszadozott nyakláncával a köldökéig kigombolt ingje társaságában, míg egy másik az adott pillanatban, a pulton ülve a hátra hajtott fejénél a Göndör szájába öntötte az üvegből a piát. A gyomrom felfordult.

- Ha az ajkad megközelíti a száját… kivágom a nyelved. – jelentem meg a lábai között álló csajszi mögött, pont abban a pillanatban, amikor Harry visszaemelte a fejét, s totálisan látott engem, s mikor a csajszi éppen közeledett volna felé.

- Khara. – jegyezte meg, majdhogynem úgy, mintha egy idegen lennék.

- Beszélnünk kell. – a csajszikát  előttem szinte arrébb pakoltam, mostmár csak én voltam aki előtte volt. Legszívesebben mindezt hajánál fogva tettem volna, de ez túl nagy jelenet lett volna.

- Szerintem egészen ügyesen tisztáztuk a helyzetet… nem? – mint egy király úgy ült a háremje karjaiban, esze ágában nem volt mozdulni… nagyon el volt kényelmesedve.

- Nem. – jelentettem ki neki, majd én voltam az aki lábai közé lépett… s most az egyszer nem a vágyat éreztem, mit kellett volna… hanem az undort.

- Tudod, hogy ez egészen szexi lenne… - ragadta meg kabátomat hirtelen s kapta el cipzáromat. - … ha előtte nem az a kis pöcs fogdosott volna össze. – suttogta a fülembe, miközben szépen lassan egyre lejjebb húzta a cipzárat rajtam. Emlékezett rá, hogy nincs alatta semmi… hogyne emlékezett volna.

- Undorító vagy. – jegyezte meg, s csaptam le a kezét. – bűzlesz… - néztem a szemébe, ami ugyan csillogott… de közel sem azért, mert olyan szépen megcsillant a hold fénye a zöld gyémántjaiban… amik most egészen elsötétedtek.

- Szerintem nincs miről beszélnünk. – jelentette ki egyszerűen.

- Pedig van. – bármennyire is el akartam húzni innen, mindenfajta cuccom nélkül egészen lehetetlen lenne, s ezt szemem előtt kellett tartanom.

- Pedig nincs. – csusszant le a székről, s engedte így, hogy elég erősen préselődjön össze testünk. Nem zavartatta, hogy a háremje még itt van körülötte, de őket sem zavarta az, hogy az áldozatuknak a barátnője is megérkezett időközben.

- Hol vannak a cuccaim? – kérdeztem tőle, ha négyszemközt nem megy akkor majd így megpróbáljuk.

- Miért nekem kellene ezt tudni? – hunyorított rám. – vigyáznod kellett volna rá, s nem azzal az Ash-sel csavarogni… vagy éppen amit csinálni vele. - mélyen nézett a szemembe, s szerintem igen érdekes meg nem történt jelenetek pörögtek az agyában, amik amúgy a valóságban meg sem történtek.

- Nevetséges vagy. – jelentettem ki szemrebbenés nélkül.

- Hidd el drága Khara… te sem vagy kevesebb. – mondta, s mire észrevettem már csak azt éreztem, hogy tenyerem arcával találkozik, s olyan csattanós pofonban olvad össze bőrünk, hogy még Ő maga is erősen meglepődött… remélem józanító hatása volt. – Ezt nem kellett volna… - jegyezte meg, s megragadta a csuklómat majd céltudatosan indult meg előre oly gyorsasággal, hogy ezt meg én nem tudtam felfogni.

Egy szobába benyitva könnyedén pördült be annak négy fala közé, s ráfordítva a kulcsra könnyedén zárt be oda kettőnket.

- Engedj ki… - jegyeztem meg szemrebbenés nélkül. -… add ide a cuccomat, s itt sem vagyok.

- Azt sem tudom, miről beszélsz. – jegyezte meg ártatlanul, tetette a hülyét.

- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek… Harry a cuccom kell… semmi több. Utána nyugodtan szórakozz a háremeddel, megérdemelnek téged… - jegyezte meg mire a távolodó lépéseiben hirtelen megtorpant.

- Megérdemelnek? – nevetett fel kínosan.

- Nézz magadra… - szinte köpködtem a szavakat.

- Semmi jogod nincs kioktatni, tudod-e drága Khara? – s míg én is közelítettem felé, ő is megtett néhány lépést felém.

- Már megbocsássál… nem tehetek róla, hogy betegesen féltékeny vagy. – s igen… azt hiszem ekkor kezdett lassacskán felrobbanni bennem az időzített bomba.

- Féltékeny? – s nevetett továbbra is előttem. – láttam, amit láttam… az a mocskos örömmel fogdosta az én… - bökött a mellkasára. -… barátnőmet.

- Harry… az egy fotózás volt. Az isten szerelmére. – komolyan ezen ment a vita?

- Egyszerűbb lett volna, ha meztelenül járkálsz fel, s alá… - jegyezte meg szinte köpködve a szavakat.

- Mint te? – mutattam végig rajta. – Az a munkám.

- A munkád, amit nem is szerettél volna? Érdekes… egészen élvezni láttad a dolgokat. – tett olyan elgondolkodós pillantásokat felém. – milyen érzés volt az érintése? Milyen? Volt legalább fele olyan jó, mint az enyém? – s megközelített már annyira, hogy elérjen, s egy mozdulattal elérte, hogy a cipzárom szétnyíljon rajtam. – hmmm? Tetszett annyira, mint ez? – húzta végig hasamtól kezdve ujját egészen szabad melleimig. – biztos ismerős érzés volt már számára az olyan kóstolnia, ami nem az övé. – végig a szememet nézte, s közben pedig már mindkét tenyere mellkasomon pihent. A kétségbeejtő az egészben az volt, hogy ebben semmi szexi nem volt.

- Én nem vagyok senkié…

XLIV. rész - Good girls

Sziasztok! Íme itt lenne a következő rész is! Remélem örömmel fogadjátok! Meglehet egy kicsit ismételten hosszúra sikeredett, de vannak pillanatok, amikor megvan a fejemben egy bizonyos történés és azt vagy úgy írom meg, vagy sehogy… s általában az első opciót szoktam választani, tehát inkább hosszú lesz a rész, mint semmilyen! Jó olvasást hozzá! További szép vasárnapot! Puszi Dorka

Good girls

But if you look then you won't find her there
She may be clever but she just acts too square
'Cause in the back of the room where nobody looks
She'll be with her boyfriend
She's not reading books!

She said to me,
"Forget what you thought
'Cause good girls are bad girls that haven't been caught.
So just turn around and forget what you saw
'Cause good girls are bad girls that haven't been caught.”

(5 Seconds of Summer)

- Kipróbálnád? – a fiúktól sajátos terepbemutatást kaphattam a megérkezésünk után, ugyanis úgy gondolták, hogy egy „laikusnak” érdekes lehet ilyen dolgokról hallania a belsős emberektől… nem is tudták szerintem igazából elgondolni azt, hogy mennyire is tetszett ez nekem… mintha a csoda bölcsőjébe érkeztem volna, s ha jobban bele is gondolunk, akkor ez tényleg annak a bölcsője volt.

Ez az a hely, ahol a zene, a varázslat rögzítésre kerül, hogy némi utómunka után a világ bármelyik pontjában másik is osztozhassanak örömében… teljes extázisban voltam.

- Szabad? – csúszott ki a számon, s a dob egyik tányérját muszáj volt megsimítanom… olyan hívogató volt, csábító.

- Persze. – bólintott a drágaságok „gazdája” Ash mellettem, majd arrébb lépve egy kicsikét felvett a kezébe két teljesen friss dobverőt. Koncerten ugyan kaptam már el a dobos által eldobott, igazi koncertes ereklyének számító darabot, de csak úgy még nem fogtam a kezemben dobverőt… fura volt.

- Bezzeg tőlem félted… - jött oda mellénk vörös fej, azt hiszem lassan a szemem is kezdi megszokni élénk piros fejét, meg kell valljam elsőnek nagyon fura volt.

- Szerinted nem okkal? – Elisa gitárja hangolása közben intézte Michael felé ezt a mondatot, úgy hogy a húrok felől el sem tekintett… de mivel lány ő is egyszerre több felé tud figyelni, ez tiszta sor. – okkal nem adom oda neked a gitáromat. – tette még hozzá, majd az arra sétáló Luke-kal pacsizott egyet… azt hiszem Michael hevességétől mindenki tartott egy kicsit.

- Amíg nem játszik Rómeót neked egy megafonnal a kezében egy erkély közelében… addig azt hiszem biztonságban vagy. – jegyezte meg mosolyogva Ash, majd mutatta az utat, hogy hogy is kerülhetek be könnyedén a dobok mögé... helyet foglaltam bátortalanul, de felvontam szemöldökömet ugyanis nem teljesen értettem az előző kijelentését.

- Ezt értenem kellene? – kérdeztem rá végül.

- Ez a kedves azt hiszi, hogy vicces, ha megafonnal a kezében meglep engem egy erkélyen, mikor gyakorlok, akkor én annak örülök… hát nem… megijedek, elejtem a gitárt, ami a szerencsétlen esésnek köszönhetően darabokra törik. – magyarázta a cintányérok túloldaláról már a két lábon álló Elisa. – jobb, ha távol tartod magad tőle… mert bármid eltörhet mellette. Csak úgy, csak úgy véletlen. – rántotta meg a vállát mire Michael hirtelenjében elkapta derekánál, s karjaiba zárta így az éppen mesélő leányzót.

- Értettem főnökasszony. – szalutáltam neki mosolyogva, s mint a lány, a lánynak pillantással nyugtáztam a dolgot, de lehet, hogy ebből már nem sokat látott ugyanis Michael kezelésbe vette.

Mindenkinek meg lett a saját elfoglaltsága itt a négy fal között… én a dobok mögött ültem Ash társaságában, aki egy eszméletlen kedves srácnak bizonyult, amellett, hogy eszméletlen bolond is. Elisa és Michael miután majdhogynem megfojtották egymást teljesen összehangolt munkával dolgoztak valamin, míg Harry és Niall pedig a keverő pult mögött ülve a hatalmas székekben beszélgettek valamiről olyannyira belemerülve abba, hogy szinte alig vették észre, hogy én kerültem a dobok mögé. Persze rögtön tettem róla, hogy legalább a Göndör idefigyeljen. Kedvesen vágtam egyet a dob fehér, kopott műanyagjára s mikor visszhangzott a fülükben a „zeném” rögtön felkapták a fejüket.

- Szóval lecseréljük a dobosunkat? – Calum ebben a pillanatban sétált be az ajtón, volt egy kis elintéznivalója egy bizonyos baleset után. – Én benne vagyok. – bólintott kacsintva felém. – Mondhatni, hogy sokkalta szebb látvány, mint Ashton feje.

- Ebbe azért lenne némi beleszólnivalóm nekem is. – bunkere mögül kijőve Harry is megjelent körünkben, s hanyagul dőlt a falnak mosolyogva.

- Lehet a másik gitárosunkat is le kellene cserélni… eltűnik itt évekre, s nem tudunk normálisan próbálni. – jegyezte meg felháborodva Michael, úgy mintha egy ártatlan bárány lenne.

- Majd ha következőleg nem az én ölembe, hanem a sajátodba borítod az ebéded teljes egészét… akkor majd meghallgatom a javaslataidat. – vágott vissza kínos mosollyal Calum Michael-nek, s most is úgy tett, mintha megtörölné pólóját, ami amúgy már száraz volt, s teljesen más volt, mint alig 10 perce ugyanis le kellett cserélnie.

- Jogos. – hajította fejbe hátulról a nagyszájú Michael-t Elisa… azt hiszem örömmel osztotta számára a nyaklevest.

- Ezt meg miért kaptam tőled? – lepődött meg az áldozat.

- Mert én nem voltam elég közel… - s néhány lépéssel megközelítve Calum is Vöröske hatáskörébe került, majd ő is adott neki egy kis sajátos simogatást. -… na de ezt bepótoltuk. – jegyezte meg, s még mielőtt Michael felállhatott volna hozzánk libbent közelebb, csakhogy biztonságos távolságot tartson társával szemben.

- Új szín a bandában… tetszik. – kacsintott rám, ahogy azt nézte hogyan ülök a dobok mögött… közben pedig még Harry és Niall is csapatunkhoz csapódott téve úgy, mintha valami látványosság lettem volna.

- Bizonyos feltételek mellett lehet szó cseréről… - jegyezte meg Mr. Styles, az üzletember mire én a dobverővel a hozzá legközelebb eső tányérra ütöttem… remélem visszhangzott rendesen a fülében a muzsika.

- Hogy micsoda? – kérdeztem rá.

- Hát… - abban a pillanatban, ahogy elkezdett volna mondani valamit én leütöttem valamire az ütőmet… felettébb mókás volt. Egy hangját nem hallottam, s az is eléggé garantált volt, hogy esetleg még némileg meg is süketítem. Pacsi nekem.

- Egészen belejöttél. – jegyezte meg Ash mögöttem jól szórakozva.

- Van, aki inspirál… - kacsintottam az említett személyre, aki ismételten mondani akart volna valamit, de én végigdobolva az összes létező tányéron elszigeteltem szavait tőlem… s tekintve, hogy Ő maga olyan lassan beszél, mint a világon senki más így nem is volt nehéz beléfojtani a szavakat.

Életemben nem ültem még dobok mögött, s így hogy bekerültem mögé elkapott egy érzés… egy különleges érzés. Közöm nem volt a dobverőkkel való bánásmódról, s valószínűleg csak csapkodtam össze vissza a dobverőkkel, de mégis olyan jól esett az egész, hogy beleélve magamat, kissé lehunyva szememet még talán azt is elképzeltem, hogy én egy dobos vagyok. Szép álom. Totálisan kizárva a világot léptem át saját univerzumomba. Egészen felemelő volt.

- Még mielőtt megsebesítesz valakit… - olyannyira beleéltem magam a random álmomba, hogy észre sem vettem, hogy valaki ily közel került hozzám, s szabályszerűen előretolva a székemen beült mögém, s karjait úgy megtartotta, mintha az enyémeknek lenne valami támasza. -… tőled meg én féltem a többieket. – bújt hátulról a fülemhez, s suttogta úgy a szavakat, mire már automatikusan kipattant a szemem.

Mozdulni egyáltalán nem tudtam, végülis olyan volt, mintha az ölébe ültem volna, ráadásul még az ujjaimra is rázárta az övéit, csakhogy a dobverők felett is átvegye az irányítást, s ne csak felettem.

- Nem vagy vicces. – jegyeztem meg halkan.

- De… az vagyok. – bólogatott, mint egy kiskutya, s ahogy hajtincsei nyakamat cirógatták ismételten olyan érzések törtek felszínre testemben, amiknek nem emberek előtt kellene előjönniük. – csak nyugodtan… és vegyél rendesen levegőt. – úgy suttogta a fülembe, hogy ezt a többiek nem hallhatták, szándékosan csak engem kínzott meg egy kicsit. – megnézem megéri-e nekem elcserélni ezt a leányzót. – mondta Niall-nek, Ashton-nak, s Calum-nak, akik érdeklődő arckifejezésekkel figyelték a dobok mögötti történéseket… el sem tudom, s talán nem is akarom elképzelni, hogy mi pöröghet az agyukban.

- Huhhhuhhhh… - kacagtam fel hangosan, s láthatatlanul a többiek számára, de számára igen is érezhetően úgy mozdultam, hogy az szenvedősen fájdalmas legyen neki. Olyan kicsit kínozzuk meg őt és a férfiasságát kategória volt ez. -… megtaláltad a saját Ash-edet? Hmmm… biztos, hogy jól fogtok szórakozni. – egy Joker kártya, amit Ash nevével ki tudtam játszani. Éreztem, hogy megfeszült mögöttem, nem is akárhogyan. – Calum-mal úgyis tuti ki fogok jönni… tetszik a pólója, DropDead… jó ízlésre vall. – nem törődve Harry létével mögöttem kezdtem el flörtölni Calum-mal, akinek meg úgy kivirult a feje, mint a csuda.

- Szakmai ártalom… mi? – nevetett fel Niall a megjegyzésemen, s igazán értettem ám, hogy miről van itt szó.

- Hmmm? – kérdezett vissza Calum, mert ő ugyan nem értette.

- Khara a DropDead új kollekciójának arca. – világosította fel Harry Calum-ot… szóval még nem fulladt meg saját mérgében mögöttem. Szuper.

- Wow. – csodálkozott el Calum. – Tudtam, hogy valahonnan ismerős vagy… - csapott a homlokára.

- Tekintve, hogy az érkezésük előtt fél órával még a legfrissebb Kerrang!-ot lapozgattátok, ami szinte még melegen érkezett számomra a szigetországról… nem csoda. Néha megkérdőjelezem a férfi agy létezését… - Elisa lépett a srácok társaságába Calum mellkasának csapva kedvesen az említett újságot.

- Nem létezik olyan. – jelentettem ki egyértelműen.

- Ott az igazság. – csettintve egyet felém jelezte egyetértését.

- Ugye tudjátok, hogy némileg létszámfölényben vagyunk veletek szemben ebben a pillanatban? – Harry volt az, aki nemének védelmére kelt itt mögöttem, nem mintha a próbálkozása ért volna bármit is.

- És? – egyszerre kérdeztünk vissza rögtön Elisa-val, szemrebbenésnyi időt sem hagyva nekik.

- Hat a kettő ellen… hhhhmmm… nem is tudom, a mérleg melyik irányba dőlne… - csatlakozott a nemek versenyébe be Michael is… hát persze, hogy Ő, hisz némileg erősebben érintett ő is.

- Ne reménykedj kedves, hogy a sütnivalótok összeadódik… ha nincs mit bedobni a közösbe, akkor bukás az egész. - vágott vissza Elisa.

- Kikérem magamnak a szemtelenségeteket… - kapcsolódott be a beszélgetésbe Niall is, vigyorgó fejjel, mint mindig.

- A fajotokon belül is lehetnek azért látványos különbségek. – egy picikét azért a szőkeség védelmére keltem, de csak azért, hogy előkészítsem a későbbi dobásomat. – Én se szívesen említenélek téged… - mutattam a dobverővel rá. -… egy lapon vele. – csaptam egy hatalmasat Harry mellém záruló combjára. – A különbség már szabad szemmel is látható… Niall javára persze. – annyira, de annyira tetszett ez a hirtelen kialakult helyzet.

- Na, majd meglátjuk ezt… - csapta össze tenyerét Michael, mintha valami nagyon okosat forgatna a fejében. -… amúgy is terveztük, hogy megyünk bowlingozni ma, de akkor módosítsunk a csapatok felállásában… lányok vs. fiúk. Nézzük, kik nyernek.

- Egyértelmű. – ismételten szinkronban szólaltunk fel, ami megint csak mókás volt.

- Jó… akkor indulhatunk is. – csapta össze tenyerét Elisa, s én is megmozdultam volna, hogy indulok, de Harry kezeit combomra helyezve csupán ennyivel kifejezte kérését. 

- Nem mész te egyelőre sehova… - suttogta összeszorított fogakkal fülembe, ismételten megint csak én hallottam mondanivalóját.

- Jó mehetünk. – egyezett bele Niall is, s mindenki felkapva a cuccát igazán motiváltan indult meg a kijárat felé.

- Ti nem jöttök? – kérdezett vissza Luke az ajtóból figyelve fel arra, hogy mi még mozdulatlanul ültünk a dobok mögött… az persze tény volt, hogy én indultam volna… csak hát nem hagytak.

- Mindjárt csatlakozunk hozzátok… csak még egyeztetnem kell valamit Khara-val. – szemrebbenés nélkül hazudott a srácnak Harry, s mielőtt jómagam is szólni tudtam volna már esélyesem volt ugyanis az ajtó csukódott, s mi meg ketten maradtunk itt. Ő és Én.

- Ennyi a kedveskedésről… én elhozlak a stúdióba, s te meg szövetkezve egy leányzóval ellenem fordulsz… nem is tudom ezek után mit tegyek veled. – ujjai nem mozdultak combomról csak kissé szétnyílva egyre nagyobb felületet értek belőlem miközben olyan volt, mintha egyre mélyebbre, s mélyebbre jutott volna húsomban.

- Te akartál eladni… elcserélni. – jegyeztem meg már alig kapva levegőt, de kontroláltam magam, legalábbis annyira, amennyire tellett tőlem. – szerintem ezek után ne várj semmi kedvességet. – csaptam vissza jogosan, persze tudva a szavak valós jelentését. Volt valami különleges jellege ezeknek a szócsatáknak, ezeknek a kis csipkelődéseknek… ezeknek köszönhetően éltünk, ezeknek köszönhetően voltunk igazán mi.

- Hát te se. – vágta rá oly mély hangon, oly vészjóslóan, hogy a gyomrom, úgy ahogy van egybeugrott egyetlen egy kis görcsbe.

Lélegzetvételem is megállt abban a pillanatban, ahogy emelkedni kezdtem úgy, hogy én nem is mozdultam… könnyedén felállva mögülem kapott ölébe hátamat továbbra is mellkasának szorítva, majd téve egy megfelelő lépést a következő, amivel találkoztam az a stúdió fekete fala volt… lábaim önkéntesen omlottak le a földre, de megállni nem tudtam volna rajtuk… nem is kellett, mert Ő keményen állt meg mögöttem, s tartott.

- A kisasszony el tudja mondani, hogy miért volt olyan rossz az elmúlt időszakban? – körbe fogott testével úgy szorított a falnak, s ahogy testem forrt, bőröm szinte örült, ahogy arcomat elfordítva a hideg falnak támaszthattam.

- Csak az igazamat védtem. – mellkasomban éreztem a szúró fájdalmat, a vágy megfertőzte azt is… ez nem normális, ez nagyon nem az. Egy stúdióban vagyok, alig néhány méterre más emberektől, akik amúgy természetesen bármelyik pillanatban benyithatnak, s az egyetlen egy gondolatom az, hogy ha nem érint meg úgy, ahogy csak Ő tud… akkor itt helyben meghalok. Megfertőzött a lényével.

- Az igazadat… mi? – fél kézzel hasamat védte, másikkal pedig nyaki csigolyáimnál cirógatta bőrömet.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ismeri a hullámvasút érzés kifejezést… na, akkor most szólok neki, hogy mégsem ismeri… legalábbis addig nem, míg ezt nem tapasztalja. Egyik pillanatban beszélgetés még társaságban, csupa jól viselkedés, majd mire újra kinyitod a szemed már éppen valami olyannak vagy a küszöbén, ami megsemmisíthet… örökre. Tested olyan gyorsasággal vált egyik érzésről a másikra, kapcsol át a társasági létről, a szemérmetlenség határait már rég leborító érzéki gondolatokra, hogy az talán amúgy nem is lehetséges.

- Tudod mi lesz az igaz itt? – suttogta a fülembe, s olyan helyen kezdtem érezni ujjait, aminek érintésétől a maradék eszem is megszűnt létezni. – az, hogy innen a saját lábaidon nem fogsz távozni… - tette hozzá, majd olyat éreztem, mint még soha… de tényleg.

Szinte könny gyűlt a szemembe, ahogy megéreztem Őt magamban, s sikítottam volna én… de az egyetlen egy dolog, amit tudtam tenni az a hangom kéjese elhalásának hallatása.

- Nyugi drága Khara… a szoba hangszigetelt… - csókolt nyakamba, s végre ajkait is érezhettem… oly reflexszel fordítottam ajkaimat ajkaiért, mint még soha. Kellett nekem. Kellett Ő.

- ÁÁÁÁáááá… - mozgása sokkalta határozottabb volt, mint általában, de mégis másmilyen.

- Sssshhhhhhh…- suttogta, s oldalra fordított fejemnek köszönhetően elkapta ajkaimat… nyelve szinte rabul ejtette ajkaimat, a testem különböző pontjain felerősödött érzéseket muszáj volt egyensúlyba hozni... hát Ő tett ez ügy érdekében.

Ujjaimmal, ha tudtam volna a falba markoltam volna, de mivel oly erővel nem rendelkezek így csak tenyeremmel tapasztottam a fal felületét oly hatással, hogy biztos voltam benne, hogy átszakadunk egy másik stúdióba… neki köszönhetően… részben.

- Haaaaarrrryyyyy… – szájába ordítottam nevét, s ahogy elhalt hangom, szinte belé leheltem utolsó cseppnyi erőmet is.

- Jó kislány… - simította meg arcomat a helyzethez képest igen gyengéden, majd egy utolsó mozdulatával úgy hiszem Ő is elért oda... oda ahol én tartózkodtam.

Kimerülve borult vállamra hátulról, de egy pillanatba sem tellett neki, hogy megfordítson, csakhogy egymás szemeibe nézhessünk.

Nem igen tudtunk szólni… inkább csak levegőért kapkodtunk egymásra hangolt módon. Homlokunk egymásnak támasztva, levegőnk, édes illatunk keveredve… tökéletes pillanat.

- Én… - próbáltam valamit mondani, de nem úgy sikerült… hangom elhalt.

- Jól vagy drága Khara? – aggódva simította meg arcomat, s vette kezébe azt.

- Én tényleg nem tudok megmozdulni ezek után… - a tüdőm nem éppen volt képes a normális működésre ezek után, de egy jóízű kacagást mégis összehozott.

- Megoldjuk… - lopott egy csókot megkönnyebbülve.

- Azt hiszem odalent már várnak ránk… - valóság, valóság, valóság… ehhez kell visszatérnem. Agyam egy eldugott értelmes szekciója próbált hatással lenni a meghalt részre. Kisebb nagyobb sikerrel.

- Legyenek türelmesek…

- Merjem megkérdezni, hogy Harry miért az ölében hozott le a stúdióból? – Niall ezt már csak akkor kérdezte meg, mikor a bowlingpálya épületéhez értünk, s Harry javában mögöttünk beszélgetett éppen Elisa-val.

- Öhhhmmm nem. – ráztam a fejemet oly hevesen, hogy talán ha még egy pillanat erejéig folytattam volna le is repült volna a nyakamról… inkább Niall-be karolva biztosítottam lépéseimet… amik igen furák voltak magukhoz képest.

- Aham. – zárta le magában ezt ennyivel, de éreztem, hogy sejt valamit… ismerte Harry-t… talán túl jól.

- Grace itt csatlakozik hozzánk… de még három embert kell szereznünk. – kettőnk feje közé harmadikként betolta magát Elisa.

- Megoldom. – ajánlottam fel, s benyitottunk a terembe.

- Na, mi is van azzal, hogy a kettő a hat ellen is megfelelő? – rángatta furán szemöldökét Harry én meg megfordulva, hogy szembe kerüljek vele hátrálva lépkedtem már bent.

- Fair játék lesz… gondoskodunk róla. – kacsintottam, s még mielőtt valamelyikük megszólalhatott volna ellibbentem a figyelmet igazán könnyedén magára felhívó társaságunktól egy ismeretlen lánytömegbe.

- Sziasztok! – csapódtam hozzájuk ismeretlenként. Éppen a tejes shake-jüket fogyasztották a bárnál, mikor megpillantották a megérkező csapatunkat. Arcuk több mint leírhatatlan volt az első pillanatokban.

- Szia!- köszöntek.

- Nem lenne kedvetek csatlakozni hozzánk? Úgy látom, pont hárman vagytok… nekünk pont három lány kellene… fiúk a lányok ellen csata lenne. – vázoltam fel nekik a helyzetet.

- Komoly? – nem hiszem, hogy hittek nekem.

- Aham… azt hiszik, hogy győzhetnek… el kellene felejtetni velük ezt az abszurd butaságot. Segítettek? – kértem meg őket.

Láttam a pillantásokat, amiket egymásra vetettek… olyan ez most komoly? – kategória volt… jó meglehet én sem hittem volna a hozzám érkező csajnak, ha ez velem történt volna meg.

- Nem eszünk embereket! – biztosítottam róla őket nevetve.

- Szívesen segítünk. – csapta össze tenyerét az egyik csajszika.

- Tanítsuk móresre őket! – pattantak le mindhárman a székről.

- Helyes!- pacsiztam le velük. – amúgy Khara vagyok. – lépkedtem ismételten hátrálva előttük így vezetve arra őket amerre mi voltunk.

- Betty, Sarah és Alex. – mutatták be magukat.

- Ők meg… - fordultam a csapatunk felé, akik hát éppen fura helyzetben voltak megpillanthatóak ugyanis Michael éppen Ash hátára ugorva játszott cowboyosat…

- Ők meg… ŐK. – tette hozzá Elisa szemét forgatva. – javíthatatlanok…

S a játék hamarosan kezdetét vette… az persze tény, hogy igen régen volt ilyen golyó a kezemben, de a körülményekhez képest egészen jól játszottam… néha még a bábukat is eltalálta a golyó. Szerencse, hogy a csapatunk többi büszkesége lényegesen javította az átlagunkat.

- Sikerülni fog Sarah… sikerülni fog. – mintha életünk múlott volna ezen a dobásán úgy bíztattuk őt, s valahogy így is volt… az állás ugyanis éppen az volt, hogyha Sarah eldobja, s mindet egyszerre leviszi, golyója akkor nyerünk… ha nem… akkor nem.

- Esélyetek nincs. – rázta fejét önelégülten Harry.

- Hiszitek. – többen szóltunk vissza neki hasonlóan.

- Csak ügyesen Sarah… nyerünk, s a srácok állják a vacsinkat. – ütögettem meg a vállát az újonnan szerzett barátunknak.

- Ilyet mi nem is ígértünk. – csattant fel Michael duzzogva.

- Dehogynem… kérdezd csak Harry-t… szerinted miért tartott fel még a stúdióban? – szorítottam sarokba a kis Göndört.

- Styles? – kérdezte Michael.

- Gondolj bele Michael… semmi esélyük. Amit meg tőlük kapunk, majd ha nyerünk… hujajjjj. – veregette meg cinkostársa vállát az ördög Göndör barátja.

- Vagyis semmit. – válaszoltam meg ezt a feltevését, majd Sarah mellett a pálya szélére sétáltam én is… s ő pedig egy nagy levegőt véve, csakis a pályára koncentrálva, nagy lendületet véve elgurította a golyót… mi pedig fohászkodtunk a jó istenhez is, hogy mindent levigyen az a zöld csuda.

Idegőrlő pár másodperc volt ez bevallom… s abban a pillanatban, amikor oldalra gurulva úgy tűnt, hogy csak a felét viszi le a bábuknak a hitünk megingott, s a fiúk arca pedig rögtön elkönyvelte a győzelmet, csakhogy nem számoltak azzal, hogy nem minden az, aminek látszik… s az elkönyvelt veszítésünkből lehet a legszebb győzelmünk. A golyó az összeset levitte.

- Ez az! – ugrottam hatalmasat örömömben, s pacsiztam le egy hatalmasat a csajokkal. – ez az… ez az… - táncoltam örömtánccal Harry elé. – ennyik vagytok. – sepertem le vállamról őket ördögi kacaj társaságában.

- Ez a győzelem nem a te érdemed volt ugye tudod? – hunyorogva lépett közelebb hozzám Ő.

- Csapatmunka… csapatmunka. – nyúltam fel arcához, majd összeszorítva fél kezemmel ajkait, csókot loptam tőle. – mert a győztes megérdemli…

S a vacsorát tényleg megkaptuk, bármekkora kamu is volt tőlem ez a győzelmi dolog, de betartották ezt a meg nem ígért jutalmat. Elmentünk pizzázni mind a tizenketten, majd még ráadásul egyet jártunk is a naplementében a parton… gyönyörű szép volt. A körülöttem lévő emberek kb. 110%-a olyan volt, mintha diliházból szabadult volna, de épp ez volt oly felszabadító az egészben.

Csak azt az egyet sajnáltam, hogy nekem viszonylag hamar búcsúzni kellett a társaságtól ugyanis másnap fotózásom volt, s egészen a korai, hajnali órákban meg kell a helyszínen jelennem… igen a reggeli 7 óra az hajnal. Nagyon hajnal.  

Harry-t lebeszélve arról, hogy elszakadjon a csapattól (ami azért elég nagy feladat volt, mondhatni lehetetlen küldetés, s tényleg minden szupererőmet be kellett vetnem hozzá, de tényleg mindet) taxiba ülve kocsikáztam vissza a szállodámba, s tettem el magam másnapra… bele sem mertem gondolni, hogy mit is tartogat majd az a nap.  Vagyis inkább kit.

- Jó reggelt!- libbentem be a stúdióba, ahol az első arc, akit megpillanthattam az a drága Arnold volt. Az én kedves sminkesem. – Arnold… - futottam oda hozzá, s öleltem át.  – jó látni. – simogattam a hátát, s örültem, hogy lesz itt egy olyan ismerős arc, akivel ténylegesen jóban vagyok.

- No és hozzám mit szólsz? – Arnoldnak még válaszadási lehetősége sem volt, hisz Ash jelent meg köreinkben.

- Hozzád? Repesek az örömtől. – fordultam feléje a világ leghatalmasabb műmosolyával.

- Legalább ilyen összhangot szeretnék a nap további részében is. – veregette meg mosolyogva vállamat Terry. – hosszú napnak nézünk elébe… - vázolta fel igen röviden terveit. – ti varázsoljatok ezzel a párossal valamit, addig, míg intézzük a többit… - adta ki az utasításait a nagyfőnök, s nem tudtam elkerülni, de egymás melletti sminkes székekbe kellett helyet foglalnom a kis vadóckával.

- Dög leszel… nagyon dög. – magyarázott a tükörképemnek Arnold.

- Jó volt a minap látni kedves Khara… üdvözlöm a Göndörödet. – fordult felém vigyorogva Ash.

- Nekem szólt? – kérdeztem Arnoldtól téve úgy, mintha nem hallottam volna tisztán mondatát.

- Ki? – nevette el magát belemenve a játékomba.

S a sminkem tényleg dög volt… eszméletlenül dög. Olyan volt, mintha egy falfestőhengert áthúztak volna a szemem vonalában fekete festékkel… a hajam is, mint valami igazi lázadó kisasszony haja szana-széjjel állt, mérnöki pontossággal persze.

- Ismételten bent kezdünk… majd kint folytatjuk… több helyszínnel készültünk most is. Bízom a sikeres munkában… szóval hajrá!- csapott a tenyerébe Terry, majd a kamera előtti kis helyre mutatott, ahova várt minket, s mi be is libbentünk könnyedén… onnantól kezdve el kellett felejtenem, hogy legszívesebben kitépném a nyelvét, szóval jó kislány énemet vettem elő, s úgy tettem, mintha nem is ismerném őt. – mielőtt elkezdenénk… egy kis szíverősítőt nektek!- egy tálcán feleseket hozott be egy lány, s mindezt Terry szinkronizálta.

- Én nem kérek… - ráztam a fejemet, mire Ash és Arnold szeme is majdhogynem kiesett a helyéről.

- Szükséged lesz rá csajszi. – veregette meg a vállamat Arnold, majd egy poharat tett a kezembe, miközben félig még a hajamat igazgatta.

- Azt mondod? – valami fura érzés futotta át a testemet.

- Bízz bennem. – mondta, s mire át tudtam volna gondolni az egészet már le is hajtottam a pohár tartalmát… ami viszont úgy égette a torkomat, mintha a pokolból küldték volna fel.

- Én egy másodikat is próbálnék. Kutyaharapást szőrivel… - tette a következőt is a kezembe Ash, s ami furcsa volt, hogy Arnold egyetértett vele.

- Hidd el… ezzel a véredben sokkal jobban fogod őt bírni… no meg az érintését is. – jegyezte meg sunyin Arnold, majd a következő pillanatban könnyedén csúsztatta le velem azt a második felest.

- Ha valakit ma megölök… az te leszel. – szegezte fenyegető pillantásomat Mr. Szépségre.

- Állok elébe… - ragadta meg derekamat, s rántott így magához… s a kamera kattant is. Egy másik univerzum kapujában voltunk… ismét.

Hamarosan megjelent a cigi is a kezében, s habár én nem szívtam, füstjéből mégis kaptam… szorosan, nagyon szorosan állt hozzám, s ajkaink oly közel voltak egymáshoz, hogy a füst szinte átfolyt hozzám… eszméletlen furcsa volt, de mivel a reggeli két feles dolgozott bennem, gátlásaimat levetkeztem, s nem akartam automatikusan megütni őt. Azt hiszem ennek azért örült. Pont annyira fejtette ki hatását bennem az alkohol, hogy csak kissé keverte meg bennem a dolgokat… vagyis hogy elviseltem Ash-t szó nélkül… sőt még bírtam is a társaságát. De be nem voltam rúgva, rosszul nem voltam… csak felszabadultabbnak érezhettem magam.

- Nem fallak fel… megígérem. – úgy érintette csípőmet, mintha akarna valamit tőlem, de mindez csak a kamerának ment… munka volt ez.

- Azt mondod? – hajoltam én is közelebb hozzá önszántamból, majd egyet váratlanul fordulva olyan helyére markoltam rá, minél igen meglepődött… kezemben volt az irányítás. Félig nyakába karolva, s kezemet ott tartva ahova helyeztem fordultam Terry felé, s néztem céltudatosan a kamerába.

- Játszani akarsz? – harapta be ajkát, s halkan beszélt hozzám miközben Terry a munkáját végezte… csillogott a szeme, tisztán láttam.

- Ez egy játék nem? Adjuk meg Terry-nek, amit szeretne… - álltam lábujjhegyre, hogy fülébe tudjak suttogni, majd a következő pillanatban azt vettem észre, hogy Ash egy szempillantás alatt szakította szét blúzomat dekoltázsomnál… szabadítva így fel szabad melleimet… ugyanis melltartó nem igazán volt rajtam.

- Legyen úgy. – tolta le a vállamon a szakadt anyagot oly lassúsággal, ahogy csak tudta, majd mikor már teljesen szabad voltam felül az ő bőr kabátja után nyúltam erőszakosan.

- Ha nem tartasz meg… megöllek. – bújtam a füléhez, s a következő pillanatban megkapaszkodva nyakában dereka köré csapva lábaimat ugrottam ölébe… s miután néhány pillanatig úgy kattogott a kamera örömmel telve hajoltam kissé hátrébb pont annyira, hogy meg tudjon érinteni kissé.

- Gyönyörű vagy… - jegyezte meg. 

- De nem a tiéd… - kacagtam fel visszaemelkedve nyakához.

- Most igen… - tett le, majd megfordítva egy pillanat alatt elérte azt, hogy hátam mögül, kezeim alatt átnyúlva ő tartsa meg melleimet.

- Ezért akartad azt a második felest… - hagytam neki, hogy nyakamhoz bújjon s úgy beszéltem neki.

- Önnön védelmem érdekében. – simított végig melleim között egészen a hasamig.

- Cseles… - vallottam be, s nem is igazán gondolkoztam azon, hogy mi történik velünk éppen csak annyira érdekelt az egész, hogy semennyire.

- Na, akkor kis szövetségesek így kipattannátok az udvarra? – Terry valami csuda dolgot forgathatott a fejében, de kétlem, hogy ennél csudábbat tudott volna mondani.

- A motorra? – kérdezett rá Ash.

- Kezdetnek jah… - bólintott a mester, majd azt vettem észre, hogy Ash ölében vagyok, úgy visz kifele. Meg sem fordult a fejemen az, hogy amúgy félmeztelen vagyok, s egy egész fotós stáb engem néz, ha akar… de nekik mintha ez természetes lett volna, s úgy éreztem nekem is az.

- Köszöntem a fuvart. – társam letett a motor hátsó részére, aminek elejére ő is könnyedén pattant fel.

Kezdetben egymásnak háttal ülve fotóztak minket, majd mozgolódtunk mi azon a járgányon annyit, hogy az élmény volt, s a végén még Ash korábbi bőrkabátja rám is került… persze minden alsó fedezet nélkül. A végeredmény mindenképpen érdekes lesz.

- Tudod, hogy társaságunk van? – hajolt kissé hátra hozzám, amikor már éppen egy irányba nézve ültünk az ülésen, de éppen még tekergőztem ott hátul engedve, hogy rendesen mindenem látszódjon.

- Mi? – kérdeztem tőle, mire arra figyeltem, amerre ő biccentett.

Harry volt ott az udvarban, a falnak támaszkodva közel sem felhőtlen tekintettel. A szemeiben forrt valami, arcának izmai pedig túlságosan nyugodtak voltak. Túlságosan. Nem mozdult, ahogy én sem… tekintetünk vészesen összefonódott.

- Kapaszkodj. – jegyezte meg az előttem ülő Ash, mire automatikusan tettem úgy, s hajoltam hátára átfogva derekát, majd éreztem, hogy indítja is a motort… s a díszlet egyes darabjain keresztül átgázolva megtalálva kiutat sodródott a tömegbe.

- Hova?

- El…