XLIV. rész - Good girls

Sziasztok! Íme itt lenne a következő rész is! Remélem örömmel fogadjátok! Meglehet egy kicsit ismételten hosszúra sikeredett, de vannak pillanatok, amikor megvan a fejemben egy bizonyos történés és azt vagy úgy írom meg, vagy sehogy… s általában az első opciót szoktam választani, tehát inkább hosszú lesz a rész, mint semmilyen! Jó olvasást hozzá! További szép vasárnapot! Puszi Dorka

Good girls

But if you look then you won't find her there
She may be clever but she just acts too square
'Cause in the back of the room where nobody looks
She'll be with her boyfriend
She's not reading books!

She said to me,
"Forget what you thought
'Cause good girls are bad girls that haven't been caught.
So just turn around and forget what you saw
'Cause good girls are bad girls that haven't been caught.”

(5 Seconds of Summer)

- Kipróbálnád? – a fiúktól sajátos terepbemutatást kaphattam a megérkezésünk után, ugyanis úgy gondolták, hogy egy „laikusnak” érdekes lehet ilyen dolgokról hallania a belsős emberektől… nem is tudták szerintem igazából elgondolni azt, hogy mennyire is tetszett ez nekem… mintha a csoda bölcsőjébe érkeztem volna, s ha jobban bele is gondolunk, akkor ez tényleg annak a bölcsője volt.

Ez az a hely, ahol a zene, a varázslat rögzítésre kerül, hogy némi utómunka után a világ bármelyik pontjában másik is osztozhassanak örömében… teljes extázisban voltam.

- Szabad? – csúszott ki a számon, s a dob egyik tányérját muszáj volt megsimítanom… olyan hívogató volt, csábító.

- Persze. – bólintott a drágaságok „gazdája” Ash mellettem, majd arrébb lépve egy kicsikét felvett a kezébe két teljesen friss dobverőt. Koncerten ugyan kaptam már el a dobos által eldobott, igazi koncertes ereklyének számító darabot, de csak úgy még nem fogtam a kezemben dobverőt… fura volt.

- Bezzeg tőlem félted… - jött oda mellénk vörös fej, azt hiszem lassan a szemem is kezdi megszokni élénk piros fejét, meg kell valljam elsőnek nagyon fura volt.

- Szerinted nem okkal? – Elisa gitárja hangolása közben intézte Michael felé ezt a mondatot, úgy hogy a húrok felől el sem tekintett… de mivel lány ő is egyszerre több felé tud figyelni, ez tiszta sor. – okkal nem adom oda neked a gitáromat. – tette még hozzá, majd az arra sétáló Luke-kal pacsizott egyet… azt hiszem Michael hevességétől mindenki tartott egy kicsit.

- Amíg nem játszik Rómeót neked egy megafonnal a kezében egy erkély közelében… addig azt hiszem biztonságban vagy. – jegyezte meg mosolyogva Ash, majd mutatta az utat, hogy hogy is kerülhetek be könnyedén a dobok mögé... helyet foglaltam bátortalanul, de felvontam szemöldökömet ugyanis nem teljesen értettem az előző kijelentését.

- Ezt értenem kellene? – kérdeztem rá végül.

- Ez a kedves azt hiszi, hogy vicces, ha megafonnal a kezében meglep engem egy erkélyen, mikor gyakorlok, akkor én annak örülök… hát nem… megijedek, elejtem a gitárt, ami a szerencsétlen esésnek köszönhetően darabokra törik. – magyarázta a cintányérok túloldaláról már a két lábon álló Elisa. – jobb, ha távol tartod magad tőle… mert bármid eltörhet mellette. Csak úgy, csak úgy véletlen. – rántotta meg a vállát mire Michael hirtelenjében elkapta derekánál, s karjaiba zárta így az éppen mesélő leányzót.

- Értettem főnökasszony. – szalutáltam neki mosolyogva, s mint a lány, a lánynak pillantással nyugtáztam a dolgot, de lehet, hogy ebből már nem sokat látott ugyanis Michael kezelésbe vette.

Mindenkinek meg lett a saját elfoglaltsága itt a négy fal között… én a dobok mögött ültem Ash társaságában, aki egy eszméletlen kedves srácnak bizonyult, amellett, hogy eszméletlen bolond is. Elisa és Michael miután majdhogynem megfojtották egymást teljesen összehangolt munkával dolgoztak valamin, míg Harry és Niall pedig a keverő pult mögött ülve a hatalmas székekben beszélgettek valamiről olyannyira belemerülve abba, hogy szinte alig vették észre, hogy én kerültem a dobok mögé. Persze rögtön tettem róla, hogy legalább a Göndör idefigyeljen. Kedvesen vágtam egyet a dob fehér, kopott műanyagjára s mikor visszhangzott a fülükben a „zeném” rögtön felkapták a fejüket.

- Szóval lecseréljük a dobosunkat? – Calum ebben a pillanatban sétált be az ajtón, volt egy kis elintéznivalója egy bizonyos baleset után. – Én benne vagyok. – bólintott kacsintva felém. – Mondhatni, hogy sokkalta szebb látvány, mint Ashton feje.

- Ebbe azért lenne némi beleszólnivalóm nekem is. – bunkere mögül kijőve Harry is megjelent körünkben, s hanyagul dőlt a falnak mosolyogva.

- Lehet a másik gitárosunkat is le kellene cserélni… eltűnik itt évekre, s nem tudunk normálisan próbálni. – jegyezte meg felháborodva Michael, úgy mintha egy ártatlan bárány lenne.

- Majd ha következőleg nem az én ölembe, hanem a sajátodba borítod az ebéded teljes egészét… akkor majd meghallgatom a javaslataidat. – vágott vissza kínos mosollyal Calum Michael-nek, s most is úgy tett, mintha megtörölné pólóját, ami amúgy már száraz volt, s teljesen más volt, mint alig 10 perce ugyanis le kellett cserélnie.

- Jogos. – hajította fejbe hátulról a nagyszájú Michael-t Elisa… azt hiszem örömmel osztotta számára a nyaklevest.

- Ezt meg miért kaptam tőled? – lepődött meg az áldozat.

- Mert én nem voltam elég közel… - s néhány lépéssel megközelítve Calum is Vöröske hatáskörébe került, majd ő is adott neki egy kis sajátos simogatást. -… na de ezt bepótoltuk. – jegyezte meg, s még mielőtt Michael felállhatott volna hozzánk libbent közelebb, csakhogy biztonságos távolságot tartson társával szemben.

- Új szín a bandában… tetszik. – kacsintott rám, ahogy azt nézte hogyan ülök a dobok mögött… közben pedig még Harry és Niall is csapatunkhoz csapódott téve úgy, mintha valami látványosság lettem volna.

- Bizonyos feltételek mellett lehet szó cseréről… - jegyezte meg Mr. Styles, az üzletember mire én a dobverővel a hozzá legközelebb eső tányérra ütöttem… remélem visszhangzott rendesen a fülében a muzsika.

- Hogy micsoda? – kérdeztem rá.

- Hát… - abban a pillanatban, ahogy elkezdett volna mondani valamit én leütöttem valamire az ütőmet… felettébb mókás volt. Egy hangját nem hallottam, s az is eléggé garantált volt, hogy esetleg még némileg meg is süketítem. Pacsi nekem.

- Egészen belejöttél. – jegyezte meg Ash mögöttem jól szórakozva.

- Van, aki inspirál… - kacsintottam az említett személyre, aki ismételten mondani akart volna valamit, de én végigdobolva az összes létező tányéron elszigeteltem szavait tőlem… s tekintve, hogy Ő maga olyan lassan beszél, mint a világon senki más így nem is volt nehéz beléfojtani a szavakat.

Életemben nem ültem még dobok mögött, s így hogy bekerültem mögé elkapott egy érzés… egy különleges érzés. Közöm nem volt a dobverőkkel való bánásmódról, s valószínűleg csak csapkodtam össze vissza a dobverőkkel, de mégis olyan jól esett az egész, hogy beleélve magamat, kissé lehunyva szememet még talán azt is elképzeltem, hogy én egy dobos vagyok. Szép álom. Totálisan kizárva a világot léptem át saját univerzumomba. Egészen felemelő volt.

- Még mielőtt megsebesítesz valakit… - olyannyira beleéltem magam a random álmomba, hogy észre sem vettem, hogy valaki ily közel került hozzám, s szabályszerűen előretolva a székemen beült mögém, s karjait úgy megtartotta, mintha az enyémeknek lenne valami támasza. -… tőled meg én féltem a többieket. – bújt hátulról a fülemhez, s suttogta úgy a szavakat, mire már automatikusan kipattant a szemem.

Mozdulni egyáltalán nem tudtam, végülis olyan volt, mintha az ölébe ültem volna, ráadásul még az ujjaimra is rázárta az övéit, csakhogy a dobverők felett is átvegye az irányítást, s ne csak felettem.

- Nem vagy vicces. – jegyeztem meg halkan.

- De… az vagyok. – bólogatott, mint egy kiskutya, s ahogy hajtincsei nyakamat cirógatták ismételten olyan érzések törtek felszínre testemben, amiknek nem emberek előtt kellene előjönniük. – csak nyugodtan… és vegyél rendesen levegőt. – úgy suttogta a fülembe, hogy ezt a többiek nem hallhatták, szándékosan csak engem kínzott meg egy kicsit. – megnézem megéri-e nekem elcserélni ezt a leányzót. – mondta Niall-nek, Ashton-nak, s Calum-nak, akik érdeklődő arckifejezésekkel figyelték a dobok mögötti történéseket… el sem tudom, s talán nem is akarom elképzelni, hogy mi pöröghet az agyukban.

- Huhhhuhhhh… - kacagtam fel hangosan, s láthatatlanul a többiek számára, de számára igen is érezhetően úgy mozdultam, hogy az szenvedősen fájdalmas legyen neki. Olyan kicsit kínozzuk meg őt és a férfiasságát kategória volt ez. -… megtaláltad a saját Ash-edet? Hmmm… biztos, hogy jól fogtok szórakozni. – egy Joker kártya, amit Ash nevével ki tudtam játszani. Éreztem, hogy megfeszült mögöttem, nem is akárhogyan. – Calum-mal úgyis tuti ki fogok jönni… tetszik a pólója, DropDead… jó ízlésre vall. – nem törődve Harry létével mögöttem kezdtem el flörtölni Calum-mal, akinek meg úgy kivirult a feje, mint a csuda.

- Szakmai ártalom… mi? – nevetett fel Niall a megjegyzésemen, s igazán értettem ám, hogy miről van itt szó.

- Hmmm? – kérdezett vissza Calum, mert ő ugyan nem értette.

- Khara a DropDead új kollekciójának arca. – világosította fel Harry Calum-ot… szóval még nem fulladt meg saját mérgében mögöttem. Szuper.

- Wow. – csodálkozott el Calum. – Tudtam, hogy valahonnan ismerős vagy… - csapott a homlokára.

- Tekintve, hogy az érkezésük előtt fél órával még a legfrissebb Kerrang!-ot lapozgattátok, ami szinte még melegen érkezett számomra a szigetországról… nem csoda. Néha megkérdőjelezem a férfi agy létezését… - Elisa lépett a srácok társaságába Calum mellkasának csapva kedvesen az említett újságot.

- Nem létezik olyan. – jelentettem ki egyértelműen.

- Ott az igazság. – csettintve egyet felém jelezte egyetértését.

- Ugye tudjátok, hogy némileg létszámfölényben vagyunk veletek szemben ebben a pillanatban? – Harry volt az, aki nemének védelmére kelt itt mögöttem, nem mintha a próbálkozása ért volna bármit is.

- És? – egyszerre kérdeztünk vissza rögtön Elisa-val, szemrebbenésnyi időt sem hagyva nekik.

- Hat a kettő ellen… hhhhmmm… nem is tudom, a mérleg melyik irányba dőlne… - csatlakozott a nemek versenyébe be Michael is… hát persze, hogy Ő, hisz némileg erősebben érintett ő is.

- Ne reménykedj kedves, hogy a sütnivalótok összeadódik… ha nincs mit bedobni a közösbe, akkor bukás az egész. - vágott vissza Elisa.

- Kikérem magamnak a szemtelenségeteket… - kapcsolódott be a beszélgetésbe Niall is, vigyorgó fejjel, mint mindig.

- A fajotokon belül is lehetnek azért látványos különbségek. – egy picikét azért a szőkeség védelmére keltem, de csak azért, hogy előkészítsem a későbbi dobásomat. – Én se szívesen említenélek téged… - mutattam a dobverővel rá. -… egy lapon vele. – csaptam egy hatalmasat Harry mellém záruló combjára. – A különbség már szabad szemmel is látható… Niall javára persze. – annyira, de annyira tetszett ez a hirtelen kialakult helyzet.

- Na, majd meglátjuk ezt… - csapta össze tenyerét Michael, mintha valami nagyon okosat forgatna a fejében. -… amúgy is terveztük, hogy megyünk bowlingozni ma, de akkor módosítsunk a csapatok felállásában… lányok vs. fiúk. Nézzük, kik nyernek.

- Egyértelmű. – ismételten szinkronban szólaltunk fel, ami megint csak mókás volt.

- Jó… akkor indulhatunk is. – csapta össze tenyerét Elisa, s én is megmozdultam volna, hogy indulok, de Harry kezeit combomra helyezve csupán ennyivel kifejezte kérését. 

- Nem mész te egyelőre sehova… - suttogta összeszorított fogakkal fülembe, ismételten megint csak én hallottam mondanivalóját.

- Jó mehetünk. – egyezett bele Niall is, s mindenki felkapva a cuccát igazán motiváltan indult meg a kijárat felé.

- Ti nem jöttök? – kérdezett vissza Luke az ajtóból figyelve fel arra, hogy mi még mozdulatlanul ültünk a dobok mögött… az persze tény volt, hogy én indultam volna… csak hát nem hagytak.

- Mindjárt csatlakozunk hozzátok… csak még egyeztetnem kell valamit Khara-val. – szemrebbenés nélkül hazudott a srácnak Harry, s mielőtt jómagam is szólni tudtam volna már esélyesem volt ugyanis az ajtó csukódott, s mi meg ketten maradtunk itt. Ő és Én.

- Ennyi a kedveskedésről… én elhozlak a stúdióba, s te meg szövetkezve egy leányzóval ellenem fordulsz… nem is tudom ezek után mit tegyek veled. – ujjai nem mozdultak combomról csak kissé szétnyílva egyre nagyobb felületet értek belőlem miközben olyan volt, mintha egyre mélyebbre, s mélyebbre jutott volna húsomban.

- Te akartál eladni… elcserélni. – jegyeztem meg már alig kapva levegőt, de kontroláltam magam, legalábbis annyira, amennyire tellett tőlem. – szerintem ezek után ne várj semmi kedvességet. – csaptam vissza jogosan, persze tudva a szavak valós jelentését. Volt valami különleges jellege ezeknek a szócsatáknak, ezeknek a kis csipkelődéseknek… ezeknek köszönhetően éltünk, ezeknek köszönhetően voltunk igazán mi.

- Hát te se. – vágta rá oly mély hangon, oly vészjóslóan, hogy a gyomrom, úgy ahogy van egybeugrott egyetlen egy kis görcsbe.

Lélegzetvételem is megállt abban a pillanatban, ahogy emelkedni kezdtem úgy, hogy én nem is mozdultam… könnyedén felállva mögülem kapott ölébe hátamat továbbra is mellkasának szorítva, majd téve egy megfelelő lépést a következő, amivel találkoztam az a stúdió fekete fala volt… lábaim önkéntesen omlottak le a földre, de megállni nem tudtam volna rajtuk… nem is kellett, mert Ő keményen állt meg mögöttem, s tartott.

- A kisasszony el tudja mondani, hogy miért volt olyan rossz az elmúlt időszakban? – körbe fogott testével úgy szorított a falnak, s ahogy testem forrt, bőröm szinte örült, ahogy arcomat elfordítva a hideg falnak támaszthattam.

- Csak az igazamat védtem. – mellkasomban éreztem a szúró fájdalmat, a vágy megfertőzte azt is… ez nem normális, ez nagyon nem az. Egy stúdióban vagyok, alig néhány méterre más emberektől, akik amúgy természetesen bármelyik pillanatban benyithatnak, s az egyetlen egy gondolatom az, hogy ha nem érint meg úgy, ahogy csak Ő tud… akkor itt helyben meghalok. Megfertőzött a lényével.

- Az igazadat… mi? – fél kézzel hasamat védte, másikkal pedig nyaki csigolyáimnál cirógatta bőrömet.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ismeri a hullámvasút érzés kifejezést… na, akkor most szólok neki, hogy mégsem ismeri… legalábbis addig nem, míg ezt nem tapasztalja. Egyik pillanatban beszélgetés még társaságban, csupa jól viselkedés, majd mire újra kinyitod a szemed már éppen valami olyannak vagy a küszöbén, ami megsemmisíthet… örökre. Tested olyan gyorsasággal vált egyik érzésről a másikra, kapcsol át a társasági létről, a szemérmetlenség határait már rég leborító érzéki gondolatokra, hogy az talán amúgy nem is lehetséges.

- Tudod mi lesz az igaz itt? – suttogta a fülembe, s olyan helyen kezdtem érezni ujjait, aminek érintésétől a maradék eszem is megszűnt létezni. – az, hogy innen a saját lábaidon nem fogsz távozni… - tette hozzá, majd olyat éreztem, mint még soha… de tényleg.

Szinte könny gyűlt a szemembe, ahogy megéreztem Őt magamban, s sikítottam volna én… de az egyetlen egy dolog, amit tudtam tenni az a hangom kéjese elhalásának hallatása.

- Nyugi drága Khara… a szoba hangszigetelt… - csókolt nyakamba, s végre ajkait is érezhettem… oly reflexszel fordítottam ajkaimat ajkaiért, mint még soha. Kellett nekem. Kellett Ő.

- ÁÁÁÁáááá… - mozgása sokkalta határozottabb volt, mint általában, de mégis másmilyen.

- Sssshhhhhhh…- suttogta, s oldalra fordított fejemnek köszönhetően elkapta ajkaimat… nyelve szinte rabul ejtette ajkaimat, a testem különböző pontjain felerősödött érzéseket muszáj volt egyensúlyba hozni... hát Ő tett ez ügy érdekében.

Ujjaimmal, ha tudtam volna a falba markoltam volna, de mivel oly erővel nem rendelkezek így csak tenyeremmel tapasztottam a fal felületét oly hatással, hogy biztos voltam benne, hogy átszakadunk egy másik stúdióba… neki köszönhetően… részben.

- Haaaaarrrryyyyy… – szájába ordítottam nevét, s ahogy elhalt hangom, szinte belé leheltem utolsó cseppnyi erőmet is.

- Jó kislány… - simította meg arcomat a helyzethez képest igen gyengéden, majd egy utolsó mozdulatával úgy hiszem Ő is elért oda... oda ahol én tartózkodtam.

Kimerülve borult vállamra hátulról, de egy pillanatba sem tellett neki, hogy megfordítson, csakhogy egymás szemeibe nézhessünk.

Nem igen tudtunk szólni… inkább csak levegőért kapkodtunk egymásra hangolt módon. Homlokunk egymásnak támasztva, levegőnk, édes illatunk keveredve… tökéletes pillanat.

- Én… - próbáltam valamit mondani, de nem úgy sikerült… hangom elhalt.

- Jól vagy drága Khara? – aggódva simította meg arcomat, s vette kezébe azt.

- Én tényleg nem tudok megmozdulni ezek után… - a tüdőm nem éppen volt képes a normális működésre ezek után, de egy jóízű kacagást mégis összehozott.

- Megoldjuk… - lopott egy csókot megkönnyebbülve.

- Azt hiszem odalent már várnak ránk… - valóság, valóság, valóság… ehhez kell visszatérnem. Agyam egy eldugott értelmes szekciója próbált hatással lenni a meghalt részre. Kisebb nagyobb sikerrel.

- Legyenek türelmesek…

- Merjem megkérdezni, hogy Harry miért az ölében hozott le a stúdióból? – Niall ezt már csak akkor kérdezte meg, mikor a bowlingpálya épületéhez értünk, s Harry javában mögöttünk beszélgetett éppen Elisa-val.

- Öhhhmmm nem. – ráztam a fejemet oly hevesen, hogy talán ha még egy pillanat erejéig folytattam volna le is repült volna a nyakamról… inkább Niall-be karolva biztosítottam lépéseimet… amik igen furák voltak magukhoz képest.

- Aham. – zárta le magában ezt ennyivel, de éreztem, hogy sejt valamit… ismerte Harry-t… talán túl jól.

- Grace itt csatlakozik hozzánk… de még három embert kell szereznünk. – kettőnk feje közé harmadikként betolta magát Elisa.

- Megoldom. – ajánlottam fel, s benyitottunk a terembe.

- Na, mi is van azzal, hogy a kettő a hat ellen is megfelelő? – rángatta furán szemöldökét Harry én meg megfordulva, hogy szembe kerüljek vele hátrálva lépkedtem már bent.

- Fair játék lesz… gondoskodunk róla. – kacsintottam, s még mielőtt valamelyikük megszólalhatott volna ellibbentem a figyelmet igazán könnyedén magára felhívó társaságunktól egy ismeretlen lánytömegbe.

- Sziasztok! – csapódtam hozzájuk ismeretlenként. Éppen a tejes shake-jüket fogyasztották a bárnál, mikor megpillantották a megérkező csapatunkat. Arcuk több mint leírhatatlan volt az első pillanatokban.

- Szia!- köszöntek.

- Nem lenne kedvetek csatlakozni hozzánk? Úgy látom, pont hárman vagytok… nekünk pont három lány kellene… fiúk a lányok ellen csata lenne. – vázoltam fel nekik a helyzetet.

- Komoly? – nem hiszem, hogy hittek nekem.

- Aham… azt hiszik, hogy győzhetnek… el kellene felejtetni velük ezt az abszurd butaságot. Segítettek? – kértem meg őket.

Láttam a pillantásokat, amiket egymásra vetettek… olyan ez most komoly? – kategória volt… jó meglehet én sem hittem volna a hozzám érkező csajnak, ha ez velem történt volna meg.

- Nem eszünk embereket! – biztosítottam róla őket nevetve.

- Szívesen segítünk. – csapta össze tenyerét az egyik csajszika.

- Tanítsuk móresre őket! – pattantak le mindhárman a székről.

- Helyes!- pacsiztam le velük. – amúgy Khara vagyok. – lépkedtem ismételten hátrálva előttük így vezetve arra őket amerre mi voltunk.

- Betty, Sarah és Alex. – mutatták be magukat.

- Ők meg… - fordultam a csapatunk felé, akik hát éppen fura helyzetben voltak megpillanthatóak ugyanis Michael éppen Ash hátára ugorva játszott cowboyosat…

- Ők meg… ŐK. – tette hozzá Elisa szemét forgatva. – javíthatatlanok…

S a játék hamarosan kezdetét vette… az persze tény, hogy igen régen volt ilyen golyó a kezemben, de a körülményekhez képest egészen jól játszottam… néha még a bábukat is eltalálta a golyó. Szerencse, hogy a csapatunk többi büszkesége lényegesen javította az átlagunkat.

- Sikerülni fog Sarah… sikerülni fog. – mintha életünk múlott volna ezen a dobásán úgy bíztattuk őt, s valahogy így is volt… az állás ugyanis éppen az volt, hogyha Sarah eldobja, s mindet egyszerre leviszi, golyója akkor nyerünk… ha nem… akkor nem.

- Esélyetek nincs. – rázta fejét önelégülten Harry.

- Hiszitek. – többen szóltunk vissza neki hasonlóan.

- Csak ügyesen Sarah… nyerünk, s a srácok állják a vacsinkat. – ütögettem meg a vállát az újonnan szerzett barátunknak.

- Ilyet mi nem is ígértünk. – csattant fel Michael duzzogva.

- Dehogynem… kérdezd csak Harry-t… szerinted miért tartott fel még a stúdióban? – szorítottam sarokba a kis Göndört.

- Styles? – kérdezte Michael.

- Gondolj bele Michael… semmi esélyük. Amit meg tőlük kapunk, majd ha nyerünk… hujajjjj. – veregette meg cinkostársa vállát az ördög Göndör barátja.

- Vagyis semmit. – válaszoltam meg ezt a feltevését, majd Sarah mellett a pálya szélére sétáltam én is… s ő pedig egy nagy levegőt véve, csakis a pályára koncentrálva, nagy lendületet véve elgurította a golyót… mi pedig fohászkodtunk a jó istenhez is, hogy mindent levigyen az a zöld csuda.

Idegőrlő pár másodperc volt ez bevallom… s abban a pillanatban, amikor oldalra gurulva úgy tűnt, hogy csak a felét viszi le a bábuknak a hitünk megingott, s a fiúk arca pedig rögtön elkönyvelte a győzelmet, csakhogy nem számoltak azzal, hogy nem minden az, aminek látszik… s az elkönyvelt veszítésünkből lehet a legszebb győzelmünk. A golyó az összeset levitte.

- Ez az! – ugrottam hatalmasat örömömben, s pacsiztam le egy hatalmasat a csajokkal. – ez az… ez az… - táncoltam örömtánccal Harry elé. – ennyik vagytok. – sepertem le vállamról őket ördögi kacaj társaságában.

- Ez a győzelem nem a te érdemed volt ugye tudod? – hunyorogva lépett közelebb hozzám Ő.

- Csapatmunka… csapatmunka. – nyúltam fel arcához, majd összeszorítva fél kezemmel ajkait, csókot loptam tőle. – mert a győztes megérdemli…

S a vacsorát tényleg megkaptuk, bármekkora kamu is volt tőlem ez a győzelmi dolog, de betartották ezt a meg nem ígért jutalmat. Elmentünk pizzázni mind a tizenketten, majd még ráadásul egyet jártunk is a naplementében a parton… gyönyörű szép volt. A körülöttem lévő emberek kb. 110%-a olyan volt, mintha diliházból szabadult volna, de épp ez volt oly felszabadító az egészben.

Csak azt az egyet sajnáltam, hogy nekem viszonylag hamar búcsúzni kellett a társaságtól ugyanis másnap fotózásom volt, s egészen a korai, hajnali órákban meg kell a helyszínen jelennem… igen a reggeli 7 óra az hajnal. Nagyon hajnal.  

Harry-t lebeszélve arról, hogy elszakadjon a csapattól (ami azért elég nagy feladat volt, mondhatni lehetetlen küldetés, s tényleg minden szupererőmet be kellett vetnem hozzá, de tényleg mindet) taxiba ülve kocsikáztam vissza a szállodámba, s tettem el magam másnapra… bele sem mertem gondolni, hogy mit is tartogat majd az a nap.  Vagyis inkább kit.

- Jó reggelt!- libbentem be a stúdióba, ahol az első arc, akit megpillanthattam az a drága Arnold volt. Az én kedves sminkesem. – Arnold… - futottam oda hozzá, s öleltem át.  – jó látni. – simogattam a hátát, s örültem, hogy lesz itt egy olyan ismerős arc, akivel ténylegesen jóban vagyok.

- No és hozzám mit szólsz? – Arnoldnak még válaszadási lehetősége sem volt, hisz Ash jelent meg köreinkben.

- Hozzád? Repesek az örömtől. – fordultam feléje a világ leghatalmasabb műmosolyával.

- Legalább ilyen összhangot szeretnék a nap további részében is. – veregette meg mosolyogva vállamat Terry. – hosszú napnak nézünk elébe… - vázolta fel igen röviden terveit. – ti varázsoljatok ezzel a párossal valamit, addig, míg intézzük a többit… - adta ki az utasításait a nagyfőnök, s nem tudtam elkerülni, de egymás melletti sminkes székekbe kellett helyet foglalnom a kis vadóckával.

- Dög leszel… nagyon dög. – magyarázott a tükörképemnek Arnold.

- Jó volt a minap látni kedves Khara… üdvözlöm a Göndörödet. – fordult felém vigyorogva Ash.

- Nekem szólt? – kérdeztem Arnoldtól téve úgy, mintha nem hallottam volna tisztán mondatát.

- Ki? – nevette el magát belemenve a játékomba.

S a sminkem tényleg dög volt… eszméletlenül dög. Olyan volt, mintha egy falfestőhengert áthúztak volna a szemem vonalában fekete festékkel… a hajam is, mint valami igazi lázadó kisasszony haja szana-széjjel állt, mérnöki pontossággal persze.

- Ismételten bent kezdünk… majd kint folytatjuk… több helyszínnel készültünk most is. Bízom a sikeres munkában… szóval hajrá!- csapott a tenyerébe Terry, majd a kamera előtti kis helyre mutatott, ahova várt minket, s mi be is libbentünk könnyedén… onnantól kezdve el kellett felejtenem, hogy legszívesebben kitépném a nyelvét, szóval jó kislány énemet vettem elő, s úgy tettem, mintha nem is ismerném őt. – mielőtt elkezdenénk… egy kis szíverősítőt nektek!- egy tálcán feleseket hozott be egy lány, s mindezt Terry szinkronizálta.

- Én nem kérek… - ráztam a fejemet, mire Ash és Arnold szeme is majdhogynem kiesett a helyéről.

- Szükséged lesz rá csajszi. – veregette meg a vállamat Arnold, majd egy poharat tett a kezembe, miközben félig még a hajamat igazgatta.

- Azt mondod? – valami fura érzés futotta át a testemet.

- Bízz bennem. – mondta, s mire át tudtam volna gondolni az egészet már le is hajtottam a pohár tartalmát… ami viszont úgy égette a torkomat, mintha a pokolból küldték volna fel.

- Én egy másodikat is próbálnék. Kutyaharapást szőrivel… - tette a következőt is a kezembe Ash, s ami furcsa volt, hogy Arnold egyetértett vele.

- Hidd el… ezzel a véredben sokkal jobban fogod őt bírni… no meg az érintését is. – jegyezte meg sunyin Arnold, majd a következő pillanatban könnyedén csúsztatta le velem azt a második felest.

- Ha valakit ma megölök… az te leszel. – szegezte fenyegető pillantásomat Mr. Szépségre.

- Állok elébe… - ragadta meg derekamat, s rántott így magához… s a kamera kattant is. Egy másik univerzum kapujában voltunk… ismét.

Hamarosan megjelent a cigi is a kezében, s habár én nem szívtam, füstjéből mégis kaptam… szorosan, nagyon szorosan állt hozzám, s ajkaink oly közel voltak egymáshoz, hogy a füst szinte átfolyt hozzám… eszméletlen furcsa volt, de mivel a reggeli két feles dolgozott bennem, gátlásaimat levetkeztem, s nem akartam automatikusan megütni őt. Azt hiszem ennek azért örült. Pont annyira fejtette ki hatását bennem az alkohol, hogy csak kissé keverte meg bennem a dolgokat… vagyis hogy elviseltem Ash-t szó nélkül… sőt még bírtam is a társaságát. De be nem voltam rúgva, rosszul nem voltam… csak felszabadultabbnak érezhettem magam.

- Nem fallak fel… megígérem. – úgy érintette csípőmet, mintha akarna valamit tőlem, de mindez csak a kamerának ment… munka volt ez.

- Azt mondod? – hajoltam én is közelebb hozzá önszántamból, majd egyet váratlanul fordulva olyan helyére markoltam rá, minél igen meglepődött… kezemben volt az irányítás. Félig nyakába karolva, s kezemet ott tartva ahova helyeztem fordultam Terry felé, s néztem céltudatosan a kamerába.

- Játszani akarsz? – harapta be ajkát, s halkan beszélt hozzám miközben Terry a munkáját végezte… csillogott a szeme, tisztán láttam.

- Ez egy játék nem? Adjuk meg Terry-nek, amit szeretne… - álltam lábujjhegyre, hogy fülébe tudjak suttogni, majd a következő pillanatban azt vettem észre, hogy Ash egy szempillantás alatt szakította szét blúzomat dekoltázsomnál… szabadítva így fel szabad melleimet… ugyanis melltartó nem igazán volt rajtam.

- Legyen úgy. – tolta le a vállamon a szakadt anyagot oly lassúsággal, ahogy csak tudta, majd mikor már teljesen szabad voltam felül az ő bőr kabátja után nyúltam erőszakosan.

- Ha nem tartasz meg… megöllek. – bújtam a füléhez, s a következő pillanatban megkapaszkodva nyakában dereka köré csapva lábaimat ugrottam ölébe… s miután néhány pillanatig úgy kattogott a kamera örömmel telve hajoltam kissé hátrébb pont annyira, hogy meg tudjon érinteni kissé.

- Gyönyörű vagy… - jegyezte meg. 

- De nem a tiéd… - kacagtam fel visszaemelkedve nyakához.

- Most igen… - tett le, majd megfordítva egy pillanat alatt elérte azt, hogy hátam mögül, kezeim alatt átnyúlva ő tartsa meg melleimet.

- Ezért akartad azt a második felest… - hagytam neki, hogy nyakamhoz bújjon s úgy beszéltem neki.

- Önnön védelmem érdekében. – simított végig melleim között egészen a hasamig.

- Cseles… - vallottam be, s nem is igazán gondolkoztam azon, hogy mi történik velünk éppen csak annyira érdekelt az egész, hogy semennyire.

- Na, akkor kis szövetségesek így kipattannátok az udvarra? – Terry valami csuda dolgot forgathatott a fejében, de kétlem, hogy ennél csudábbat tudott volna mondani.

- A motorra? – kérdezett rá Ash.

- Kezdetnek jah… - bólintott a mester, majd azt vettem észre, hogy Ash ölében vagyok, úgy visz kifele. Meg sem fordult a fejemen az, hogy amúgy félmeztelen vagyok, s egy egész fotós stáb engem néz, ha akar… de nekik mintha ez természetes lett volna, s úgy éreztem nekem is az.

- Köszöntem a fuvart. – társam letett a motor hátsó részére, aminek elejére ő is könnyedén pattant fel.

Kezdetben egymásnak háttal ülve fotóztak minket, majd mozgolódtunk mi azon a járgányon annyit, hogy az élmény volt, s a végén még Ash korábbi bőrkabátja rám is került… persze minden alsó fedezet nélkül. A végeredmény mindenképpen érdekes lesz.

- Tudod, hogy társaságunk van? – hajolt kissé hátra hozzám, amikor már éppen egy irányba nézve ültünk az ülésen, de éppen még tekergőztem ott hátul engedve, hogy rendesen mindenem látszódjon.

- Mi? – kérdeztem tőle, mire arra figyeltem, amerre ő biccentett.

Harry volt ott az udvarban, a falnak támaszkodva közel sem felhőtlen tekintettel. A szemeiben forrt valami, arcának izmai pedig túlságosan nyugodtak voltak. Túlságosan. Nem mozdult, ahogy én sem… tekintetünk vészesen összefonódott.

- Kapaszkodj. – jegyezte meg az előttem ülő Ash, mire automatikusan tettem úgy, s hajoltam hátára átfogva derekát, majd éreztem, hogy indítja is a motort… s a díszlet egyes darabjain keresztül átgázolva megtalálva kiutat sodródott a tömegbe.

- Hova?

- El…