19. rész

Sziasztok! Íme itt vagyok újra egy friss résszel! remélem tetszeni fog! Várom a visszajelzéseket esetleg róla! Jó Olvasást! Puszii Dorka

- Te meg mit keresel itt? – pattant ki meglepettségemben a szemem.

- Meglepetés… - mély hangja már egészen nyakamnál szólalt meg majd éreztem, ahogy ujjai után gyengéden ajkait is bőrömhöz érinti.

- Ezt mégis hogyan? – kérdeztem tőle szinte erőtlenül. Lebénított közelsége.

- Csak lazuljon el kisasszony! Csak lazuljon el… - hangja abszolút hipnotizáló hatású volt. Fel sem merült bennem az, hogy miért is van itt már, de hát miért is lett volna így. Teljesen elvesztettem gondolkozóképességemet abban a pillanatban, ahogy hozzámért.

- Ez benne van a szolgáltatásban?- kérdeztem tőle és próbáltam egyenletesen kiejteni a szavakat, nem szaggatottan beszélni... még egyelőre valahogyan ment, de már így is nehezen.

- Ez a ház ajándéka!- mondta majd éreztem, ahogy feltérdepel két oldalamnál az asztalra és rám ülve gyengéden kezei közé vette az irányítást.

Gyengéden dolgozta át minden egyes porcikámat, kezei közt szinte egy másik világba repültem, úgy gondoltam, hogy minden egyes problémám elszállt hirtelen… voltak egyáltalán problémáim? Ebben sem vagyok már biztos, ebben a helyzetben semmiképpen.

- Milyen ajándékai vannak még a háznak?- kérdeztem ajkamba harapva és szinte már erőszakosan szorítottam a szememet lefele.

- Titok. – adta tudomásomra válaszát.

- Én szeretném tudni. – mondtam és itt volt az a pont, amikor a gondolataim már túlságosan is távolra szálltak és visszafordíthatatlanul messze jártak.

- Az az Ön problémája. – tette hozzá és kezeit derekamra tette, majd feltérdepelve óvatosan egyik oldalamról a másikra fordított, így engedve azt, hogy őt láthassam, persze csak abban az esetben, ha hajlandó leszek kinyitni a szemeimet.

Még így vakon is láttam magam előtt, az elém táruló képet, melyet ő nyújtott számomra. Göndör fürtjei, minden bizonnyal beállítottan, kellemesen összevissza állnak a fején miközben smaragdként csillogó mélyzöld szemei pedig engem vizslatnak. Kezét gyengéden húzta végig arcomtól kezdve dekoltázsomon át hasamig, ahol ujjai megmerevedtek hisz kintről zajt véltünk felfedezni.

- Minden rendben odabent?- hallottunk meg a folyosóról egy hangot mire még az én szemem is kinyílt. – ugye nem esett senkinek sem baja?- kérdezte egy nő… talán Ő lehetett a valódi masszőr.

- Ez viszont már a mi problémánk…- jegyeztem meg előző gondolatát folytatva a Göndörnek, és valami ismeretlen indokból kifolyólag majdnem hangosan felnevettem (talán a szituáció adta a váratlan jókedvet) de ő ezt megakadályozta tenyerét az ajkaimra téve.

- Psssszt!- tette szájára mutatóujját és odabújt hozzám majd egy lopott csókot lehelve arcomra lepattant az asztalról.

- Biztos minden a legnagyobb rendben! Bajnak biztosan nyoma sincs!- hallottam kintről úgy hiszem Lou hangját, aki éppen azon volt, hogy meggyőzze az embereket, hogy csak szimplán beragadt az ajtó… véletlenül kizárta magát a masszőrszobából. Érdekes. Ilyen mindennap megtörténik nem? Dehogynem.

- Baj?- kérdeztem vissza szinte már megint nevetve. Számomra ez jelen pillanatban igen mulatságos volt.

- Kisasszony maga rosszul lett, én pedig az orvosa vagyok, aki jött magáért és visszaviszi a lakosztályába!- kezdett el nekem magyarázni a Göndör miközben a törülközőmbe bugyolált éppen befele. Fogalmam sem volt hogy miről beszélt, de ha ő ezt mondja akkor az biztosan úgy is van.

- Értettem Doktor bácsi!- bólintottam mosolyogva, majd már csak éreztem, ahogy lábaimnál és hátamnál átfog és felemel ölébe. Az ajtó ekkora sikeresen ki is nyílt. Sikerült a mentőakciónk… még szerencse, hogy nem voltunk veszélyben.

- Minden rendben?- ennyit hallottam csukott szemhéjam mögül miközben mellkasának fordítva arcomat próbáltam nem leleplezni mosolygós ábrázatomat.

- Abszolút…- hallottam Harry kijelentését majd éreztem, ahogy elindult velem az ölében. – a kisasszony kicsit elfáradt! Pihenésre lesz szüksége!- tájékoztatta a többieket és tényleg úgy hangzott mintha egy doki utasításait olvasta volna fel.

- Harry?- kérdezett vissza Lou értetlen hangon, habár érződött rajta, hogy mosolygott.

- Dr. Styles ha kérhetem… - mondta mire erősen bele kellett markolnom pólójába csak azért, hogy a bennem felgyülemlett nevetést valahol levezessem.

- Elnézését!- kért bocsánatot az előbb említett személy, azt hiszem ez a szituáció nem csak engem lepett meg, hanem őt is. De mindenki jól szórakozott… mondjuk a negyedik személy arckifejezését megnéztem volna szívesen. Azt hiszem ezen túl jobb, ha a szálloda ezen részét elkerüljük… jó nagyívben.

- Dr. Styles?- kérdeztem vissza tőle mikor sietősen elhagytuk az előző helyet és arcomat elfordítottam pólója felől és kinyitva szemeimet az övéit pillanthattam meg.

- Rejtett képesség!- vonta meg vállait mosolyogva.

- És milyen más képességeidről nem tudok?- kérdeztem és kezemet nyaka köré fonva könnyítettem helyzetemen.

- Ne legyen telhetetlen a beteg. – rázta rosszallóan a fejét, viszont szemei így is a mosolygásáról árulkodtak.

- És mit gondol a doktor úr, mennyire vagyok beteg?- kérdeztem félve.

- Végső stádium. – hangja szomorkás lett, de apró gödröcskéit ajka sarkában így se tudta eltűntetni.

- Oh… az rossz. Nagyon rossz. – biggyesztettem le ajkamat és ekkor véltem felfedezni, hogy közben egy liftbe is beléptünk.

Az egész csupra tükör volt, így láthattam, ahogy a liftes fiú furán bámulja a göndört, miközben egy törülközős lányt cipel az ölében, vagyis engem. Mondhatnám, hogy meg volt lepődve, de talán azzal nem teljesen írnám le azon gondolatait melyek az arcára ki voltak írva. Egyszerűen olyan pókerarcot vágott, mintha teljesen mindennapi jelenet lenne az, ami éppen körülötte zajlik.

- Majd én meggyógyítom! – suttogta nekem, mikor nyakamhoz hajolt. – a 17.-re legyen szíves!- kérte a srácot, akinek arcán érzelmek, netalán még egy jól szórakozó ember mosolya sem jelent meg. Semmi sem.

Életem legérdekesebb 1 percét töltöttem el azon liftben. Míg a tükörben meg-meglestem a Göndör vonásait, aközben továbbra is próbáltam elfojtani érzéseimet, melyeket az váltott ki, amikor konkrétan elkezdte csipkedni a combomat, ami közel majdnem kikandikált az alig takaró törülköző alól.

- Szerintem a srác sokkot kapott! Biztos vagyok benne…- állapítottam meg neki miközben már a lakosztályba lépett be a liftből kilépve.

- Szereztél neki egy jó napot!- motyogta magában.

- Haha…- vágtam vissza rá. – esetleg Doktor Styles szándékában lenne letenni engem most már? – kérdeztem mikor a közös nappali felé érkeztünk.

- A törülköző nálam marad. – vágta rá rögtön ravasz mosollyal és azt hiszem ezt már úgy mondta, hogy tudta, hogy a többiek velünk egy helyiségben vannak.

- Szép jó estét mindenkinek!- köszöntem integetve miközben csomagjával Harry megállt az ajtónk felé vezető úton.

- Még mindig szeretnél egyedül menni?- kérdezte úgy ejtve a szavakat, hogy csak én halljam.

- Vicces… - reagáltam rá.

- Minden rendben?- kérdezte Niall aki éppen Louis-szal babrált valamit a macbookján.

- Abszolút de…- vágta Harry, mire én felhúztam a szemöldökömet.

- Ez elrabolt engem…- ütögettem meg a széles vállát a Göndörnek.

- Ez?- kérdezett vissza.

- Ez. – válaszoltam.

- Ha sikításokat hallottok bentről ne ijedjetek meg… - mondta Harry majd könnyedén kinyitva egyik kezével az ajtót belépett a szobába ezzel eltűntetve minket a többiek szeme elől.

- Most félnem kellene?- kérdeztem tőle.

- De még mennyire…

- Szóval?- kérdeztem tőle és kikukkantottam a fürdőszobából, ugyanis míg én ott készültem a nem-tudom-milyen-furcsaságokat-rejthet bőröndöm tartalmából az estére, addig ő éppen az ágyon ülve szórakozott a tabletjével.

- Szóval?- nézett fel derülten. – várjunk csak… nézd, csak mutatok valamit!- mondta és tabletjét felém fordította ahol kedves barátnőm arcképe köszönt vissza rám.

- Hello!- köszönt nekem Ő. – degeszre etted már magad sushival? – érdeklődött kedvesen.

- Ezen felettébb érdekes kérdéseden mennyit gondolkodtál?- kérdeztem képernyőn keresztülről.

- Órákig… mondta szörnyülködve majd felnevetett. – hova-hova amúgy?- kérdezte, és míg Harry hátrébb csusszant az ágyon, addig én beültem elé, és átkarolva engem elém tette a tabletet így egyszerre láthattuk barátnőmet, és ő is láthatott minket.

- Felfedezzük a várost…- válaszolt Harry helyettem.

- Ez azt jelenti, hogy vesztek nekem sok-sok ajándékot?- kérdezte jókedvűen.

- Igen…- bólintottam. – ja, nem… - javítottam ki magam szándékosan.

- Gonosz…- húzta el a száját. – de legalább akkor szakézzatok helyettem is! Nem mintha bármelyikőtöket is féltenem kellene ilyen téren… mintha a múltkor…- kezdett bele emlékei felidézésébe, amire én annyira nem voltam kíváncsi… mind tudjuk mi történt akkor.. vagyis hát úgy körülbelül tudjuk.

- Bye-bye Alexa!- integettem neki gyorsan majd kinyomtam a kis készüléket oldalt. - szörnyű hogy mennyit bír ez a lány beszélni!- dőltem hátra mellkasának tettetett elképedéssel.

- Katasztrófa… - rázta a fejét ő is mulatva.

- Te amúgy azért beszélgettél Alexával, mert…- kezdtem a mondatot, amelynek folytatását tőle vártam.

- Mert csak. – csapott a combomra mire felszisszentem ugyanis az csattant egy kicsikét. – így jár az, akinek, a ruhájának egy része köddé válik!- jegyezte meg körmönfontabban azt, hogy talán rövid a ruhám, ami amúgy kicsit sem volt igaz, de talán ő így látta. Még szerencse, hogy nem neki kell hordania ezt. – kérdezni is akartam, hogy hol a ruhád többi része. – cukkolt.

- Elhagytam út közben!- rántottam vállat majd az ágy szélére csusszanva a cipőmért nyúltam, ami történetesen egy converse volt, mert hát többek között én ilyet is hoztam magammal… csak hát ugye nem tudtam róla. Meglepetések hada vár még azzal a bőrönddel kapcsolatosan úgy érzem.

- Nem tudom említettem-e már…- mondta mellettem majd megragadva derekamat maga felé fordított. – de szeretem a tornacipős lányokat!- mormolta ajkaimba a szavakat.

- Megjegyzem…- kacsintottam majd gyorsan megfordulva táskámért nyúltam volna, de ismét elkapott.

- És még szeretek mást is…- mondta és hangja olyan bizsergős, kisfiús volt majd éreztem, ahogy végighúzva karom mentén elém emeli azt a csodálatos fehérnemű szettet.

- Úgy gondolod, hogy ez az enyém?- kérdeztem tőle meglepődve.

- Talán örülnék, ha a tied lenne…- sunyi megjegyzésétől kirázott a hideg, majd melegség járta át a testemet. Felváltva.

- Talán jobb, ha nem örülsz te semminek…- rázva a fejemet fogtam meg táskámat és hónom alá csapva azt hagytam el a szobát, elhúzva orra előtt a mézes madzagot…

Azt hiszem elég jól sikerült az este… ezzel persze azt értem, hogy szuperül megismerkedtünk a japán kultúrával, azon belül is Tokió éjszakai életével, illetve mondhatjuk, hogy igen közeli kapcsolatot kezdtünk ápolni a nemzeti italukkal is a szakéval. Persze csak mértékkel… mondtuk ezt az első kis pohárkánál. Talán az ötödik után már nem teljesen így gondoltuk, de hát most megesik az ilyen… Az abszolút oldott hangulat előkerült, illetve az időeltolódás által okozott összezavarodás is eltűnt a fejünkből… mondjuk azt, hogy azzal együtt minden más is, de az most lényegtelen.

- Pssszt!- nyomtam szorosan szájára mutatóujjamat mikor lassan kikandikálva a liftajtóból óvatosan kiléptem onnan, téve mindezt úgy mintha valami taposóaknára lépnék. Ki tudja, mégis hirtelen mi történhet velünk, jobb mindenre felkészülni, hogy ne érjen semmi sem váratlanul. Mondjuk, ha az előbb említett dolog tegyük, fel bekövetkezne, akkor aztán tehetünk a felkészülésre… Kicsit talán a gondolataimnak is ártott valami. Talán a sok víz.

- Pssszt!- bólintott ő is, majd szorosan, szinte hozzám simulva jött utánam lábujjhegyen követve utasításaimat. – miért is vagyunk csendben?- kérdezte kedvesen.

- Mert miért ne lennénk?- kérdeztem vissza, mintha ez olyan egyértelmű lenne.

- Jah bocs…- bánta meg kérdését.

- Van egy hullámcsatod?- kérdeztem tőle oldalra fordítva fejemet, amikor is a zárat tanulmányoztam az ajtóhoz közel hajolva.

- Be akarsz törni a szobába?- kérdezte cinkostársam.

- Én kérdeztem hamarabb. Szóval?- kérdeztem tőle komolyan.

- Három is… - rázta mosolyogva fejét.

- Nem vicces. – pillantottam felé szúrós tekintettel. – a padló kényelmetlennek tűnik, a kanapé meg egyszemélyes. – szomorodtam el és már erre gondolva is megfájdult a hátam.

- Aludhatsz rajtam. – ajánlotta fel. – vagy alattam…- beszélt a kis rafinált elhagyhatatlan bazsalygásával. – harmadik opció pedig… - hajolt teljesem fülemhez.

- Igen?- kérdeztem nagyot nyelve.

- Talán használhatod a kilincset! – mondta és lenyomva az előbb említett tárgyat kinyitotta az ajtót, amit én a gondolataimban már betörni készültem. Egy határozott rúgással biztos sikerült volna… legalább egy törött láb is borítékolható lett volna az eddigi rokkantságom mellé. Teljesen szuper ötlet, nem?

- Hogy te milyen okos vagy!- képedtem el és fejemet rázva léptem be a szobába ahol kezemből oldalra dobva cipőmet, amitől még a liftben megszabadultam, egyenesen az ágyba ugrottam. Szó szerint.

- Az ön túlképzettsége megengedi, hogy helyet foglaljon még velem egy ágyban?- kérdeztem és a hatalmas párnák közé bebújva néztem őt, aki szótlanul állt az ágy előtt.

- Csak a cuccaimért jöttem be… épp ki akarok költözni innen. – rázta a fejét mire én térdre pattantam és felé lendülve megragadtam őt ingének nyakánál és egyszerűen berántottam az ágyba.

- Azt hiszed, hogy én ezt engedném?- kérdeztem és gallérjánál még mindig magamnál tartottam, nem mintha ellenkezés jeleit véltem volna felfedezni, na de hát.

- Ellenkeznék. – vágta rá rögtön.

- Akkor erőszakot alkalmaznék. – fenyegettem próbálva minél félelmetesebben ránézni.

- Akkor is ellenkeznék. – hajtotta igazát.

- Mint az alábbi ábra mutatja, nem, de bár?- kérdeztem és teljesen hozzásimultam majd bal lábamat áttéve az övén még így is a lehető legközelebb kívántam tartani magamhoz.

- Csak képzelődik kisasszony!- mondta viszont én eközben bátran végigsimítottam oldalán és ingébe belemarkolva azt is szépen húztam felfele fokozatosan.

- Szeretek képzelődni!- mondtam sejtelmesen, miközben segített kibújtatni magát az ingéből. Biztos képzelődök még mindig… mondja másnak ne nekem.

- Akkor kérem, folytassa tovább!- szinte parancsolta ezt, majd eldobva ingét úgy gondolta, hogy a ruha nem kifejezetten rám való jelen pillanatban, így szépen felültetve engem mögém nyúlt és óvatosan kigombolva annak hátát próbált tőle megszabadítani, de ekkor mégsem volt annyira kifejezetten óvatos, hisz a gomb eltörve pattant a szekrénynek.

- Pssszt!- sziszegtem neki ismét, majd már az ágyban egymás előtt térdelve magasra emelve kezemet engedtem, hogy lehúzza rólam a kis fekete ruhácskát.

- Ühüm!- bólintott, majd leejtve ruhámat az ágyról gyengéden kezei közé fogta arcomat. – mit szólna ahhoz, ha mostantól együtt képzelődnénk?- kérdezte és hatalmasakat pislogva várta a válaszomat.

- Ühüm. – nem mintha így kellett volna válaszolnom, de a magánhangzók és mássalhangzók csak ezen egyszerű kombinálására volt már ekkor csak képes.

- Helyes!- bólintott majd megragadva nyakamat gyengéden vont magához.

Teljesen mindegy hogy töltöttük az estét, vagy hajnal eddigi részeit, vagy az hogy mit ittunk és mit nem, azt biztosra tudom mondani, hogy az estét bármilyen állapotban ugyanúgy éltem, volna át… gyönyörrel.

- Szép álmokat Mr. Styles!- szuszogtam halkan mikor átkarolva engem vont háttal engem mellkasához.

- Szép álmokat Neked is…