23. rész

Sziasztok! Íme a kövi rész. Remélem tetszik. Jó olvasást. Dorka voltam. Pusziiii <3 

- Sarokba szorítottál…- mértem fel a terepemet, amikor a jó pár perces mérkőzésünk után a ring szélébe szorultam.

- Nagyon helyesen állapítottad meg!- bólintott önelégülten majd egyre közelebb és közelebb lépett hozzám.

- Ajánlok egy alkut!- villant fel a fejemben egy csodálatos ötlet… nem hagyom egykönnyen, hogy legyőzzenek.

- Te???- nevetett fel mély hangján, igazán élvezte a szituációt. – alkut?- nézett rám hunyorogva és két kezével megfogva körülöttem a ring köteleit végképp bezárt oda… a karjai közé. – nem gondolod azt, hogy ez a te helyzetedben egy kicsit… nem helyénvaló?- kérdezte mélyen a szemembe nézve mosolygós szempárjával.

- Dehogynem helyénvaló…- bólintottam határozottan, már amennyire ez lehetséges volt ebben a helyzetben. Testünk már szinte összesimult, egymásra hangolódva vettük és fújtuk ki a levegőt… zihálva. Utóbbinak oka nem feltétlen mondanám, hogy ez a kis szaladgálás volt, de talán az is segíthetett benne.

- Merthogy? – kérdezte most már véglegesen közel, nyakamhoz hajolva, a szavakat szinte nyakamra suttogva.

- Csak…- szorítottam le szememet és próbáltam az ítélőképességemet a fejemben tartani és nem elengedni máshova, például testem egyes másik részeire. – kérlek!- ajkaim remegve mondták ki ezt az utolsó szót.

- Mennyire szépen kéred? – kérdezte és éreztem érintését egészen a combomtól, egészen felsőtestemig.

- Könyörgök!- nyögtem ki neki megsemmisülten… legalábbis ő ezt gondolhatta.

- Rendben!- adta be a derekát és szinte felszabadulva éreztem magam, ahogy egy lépést hátrált. Felszabadulva ugyanis elértem azt, amit akartam. – most már kinyithatod a szemed!- jegyezte meg huncutul majd lassan kinyitva a szememet láttam, hogy kezd megszabadulni kesztyűitől. – miből is áll ez az alku?- lépett mégis egy kicsit közelebb az érdeklődés céljából.

- Egy kézfogásból… kezdetben. – bólintottam győztes mosolyommal majd kezeimről lebontva földre dobtam a kesztyűimet.

- Így?- kérdezte és felém nyújtotta hatalmas nagy tenyerét, amibe én belehelyezve sajátomat szinte elvesztem benne.

- Pontosan. – bólintottam majd egy határozott mozdulattal közelebb húztam magamhoz kézfogásunk által. – nehogy azt hidd, hogy engedlek győzni…- összehúzott szememmel elszántságomat próbáltam átadni neki.

- Mégis miről beszél kisasszony?- tettette meglepődését.

- Majd meglátja…- válaszoltam kérdésére, majd okosan egy jól irányított mozdulattal kibillentettem egyensúlyából és hagytam, hogy zuhanjon a földre… velem együtt.

- Te csaltál!- nevetett fel halkan mire észhez kapott a történtek után.

- Meglehet…- vontam vállat majd hasára ülve figyeltem, ahogy szó szerint földig tiportam. – de nem fektettünk le biztos szabályokat… szóval!- fordítottam feléje arcomat és diadalittasan pislogtam felé.

- Ezért még megfizetsz!- próbált fenyegetni sejtelmes hangján.

- Ühüm. – bólintottam úgy mint aki elhisz bármit is amit mond.

- De a bosszú igen nagy lesz…- folytatta és éreztem, ahogy kezei felém indulnak.

- Csakugyan?- kérdeztem vissza.

- Csakugyan… ugyanis én jobban szeretek…- ragadta meg oldalamat és magára rántott. – felül lenni!- suttogta majd ezzel végképp földre tiport. Ezennel az állás egy-eggyé alakult.

- Szándékoztál te egyáltalán valamit mondani nekem?- kérdeztem tőle, mellette kiterülve a plafont bámulva.

- Nem. – válaszolt röviden és tömören, tudta miről beszélek, hisz hogyne tudta volna.

- Miért?- kérdeztem.

- Mert neked kellene beszélned vele… személyesen. – mondta.

- A dolog ami nem fog bekövetkezni… - forgatva szemeimet tettem kezem fejem alá.

- Miért?- kérdezte.

- Nem tudunk lebonyolítani egy értelmes, civilizált beszélgetést… Ezért. – válaszoltam és lehunytam szemeimet gondolkodás közben. Sokkal nyugodtabb volt így a helyzet.

- Próbálkoztál már?- kedvesen kérdezte ezt tőlem.

- Nem… és őszintén? Nem is akarok. Hagyjon békén engem… és mindenki mást, akit szeretek. – mondtam és kijelentésemre elmosolyodtam ugyanis érintését éreztem testemen.

- Mindenki mást, akit szeretsz? Hmmm. – ragadta meg a lényeget az egészből. – mekkora ez a listád úgy pontosan?- érdeklődött mosolygós hangon. A téma már ismételten másfelé szárnyalt, ami esetben kicsit sem megbánható dolog.

- Hááát… gondolkoztam el. – ott van a portás bácsi a színházban, a zöldséges a sarki boltban, a gondnok a házban… Rengetegen vannak. – vallottam be szörnyülködve és továbbra is csukott szemmel élveztem a pihenést és azt, hogy kicsit elkezdtem húzni az agyát.

- Érdekes… - emésztette az információt. Ezt kedvelem az egészben, hogy olyan könnyedén váltunk stílust, olyan könnyedén tudunk beszélni önfeledten és egymást szórakoztatva ezzel.

- Lehet, hogy kihagytam valakit… - csaptam homlokomra majd ezzel együtt szemeimet is kinyitottam, ekkor észrevehettem, hogy ő már egy ideje ott ül mellettem.

- Csakugyan?- hajolt felém fülig érő szájjal. Göndör tincsei most nem hullhattak arcába ugyanis hátra voltak fogva egy pánttal… a látvány felettébb kedves volt.

- A kínai…- nyögtem ki gyorsan élvezve tekintetét. – nem is értem, hogy hagyhattam ki. – ráztam a fejemet.

- A kínai?- húzta fel szemöldökét, a szemkontaktust el nem veszítve.

- A kínai. – bólintottam nyugtázva válaszomat és továbbra is álltam tekintetét. – el nem tudod képzelni milyen örömöt, tud nekem okozni. – meséltem neki.

- Csakugyan? – kérdezte gyanakodva.

- Ha meglátom, egyszerűen mintha egy másik világba lépnék… egy sokkal szebb világba. – áradoztam spontán.

- Érdekes. – bólintott ajkait összehúzva.

- Ha a számba veszem pedig… - és ajkamat megharapva figyeltem arcát felettem. Ez így jött ki… kezdetben beszélni egy dologról, majd váltani egy másikra mindezt igen okosan téve.

- A szádba? – mély hangja szinte bizsergést sugárzott felém, édes lehelete pedig kezdett elkábítani lassacskán.

- Pontosan… életem legszebb pillanatait tudja okozni. – folytattam mesémet, amit már magam sem tudtam követni.

- Csak remélni tudom, hogy a kínai kajába vagy ennyire szerelmes. – dörmögte nevetve.

- Ki beszélt neked itt kajáról?- lepődtem meg teljesen szemeim nagyra tágulta, hangom pedig rendesen hozta azt, amit kellett neki. Az értetlenséget.

- Őrült. – mondta a szemembe nemes egyszerűséggel.

- Mondod te… - néztem rá furán meglepődve. – vicces. – forgattam a szememet és már láttam az arcán, hogy csak magam alatt vágom a fát… nem baj az.

- Érik a bosszú… - hintette el a kis információt nekem, majd felpattanva felém nyújtotta kezét.

- Én innen ugyan nem kelek fel…- ráztam a fejemet fekve. Kényelmes volt én meg fáradtam voltam… most már igen rám jött ez az érzés, szóval tökéletes döntésnek tűnt az egész.

- Gondolod te…- nézett rám fenyegetően majd lehajolva mintha pehelykönnyű párnát emelne kezébe kapott.

- Tegyen le. – ragaszkodtam előző helyemhez.

- Nem. – mondta és lassan sétálva, óvatosan kibújva a kötelek között elhagyta a ringet.

- Tegyen le. – hajtogattam.

- Nem. – kitartott egyszerű válasza mellett. – bűnhődni fog…- mondta kaján mosollyal arcán, miközben egy pillanatra sem állt meg.

- Minden rendben?- hallottam meg az egyik edző hangját, akivel én is beszéltem még korábban.

- El akar rabolni…- válaszoltam neki a göndörre mutatva.

- Beütötte a fejét… ne foglalkozzanak vele. – mondta az utóbbi teljes természetességgel. --- elintézem én. – mondta kedvesen otthagyva ezzel a termet.

- Elintézed?- kérdeztem tőle.

- El hát…- kacsintott és úgy gondoltam, hogy ezúttal visszavisz a szobába, de valahova igen másfelé orientálódtunk. – a pokol tüzén fog égni a kisasszony… - mondta egyszerűen majd kinyitva maga előtt egy ajtót a szálloda eddig ismeretlen területére érkeztünk.

- Majd csak maga után!- reagáltam rá és széjjelnézve láttam, hogy ismét valami csodahelyen vagyunk… a wellness részleg egy másik része lehet. Minden olyan letisztult és természetes. Egy árva lelket sem véltem felfedezni.

- Jó reggelt!- köszönt egy hölgy. Tévedtem. Mégis van más is itt.

- Jó reggelt!- köszönt a fuvarozóm. – szeretnénk egy kabint!- folytatta.

- Jó reggelt!- lebegtettem meg kezemet a nő felé.

- Menjenek nyugodtan… a 69-es szabad!- mondta a nő, ő pedig elvéve a kulcsot újra mozgásba lendült.

- A 69-es…- suttogtam a mellkasa felé fordulva.

- Ezek a véletlenek…- jegyezte meg kuncogva.

- Itt nem elégni fogok… - ráztam a fejemet mikor megláttam, hogy hova is hozott… szauna. – itt izzadni fogok... a teljes olvadásig. – mondtam a teljesen egyértelműt.

- Jót fog tenni… - mondta és megállt az ajtó előtt.

- Tudod, hogy ide nem ruhába kell bemenni… - mondtam neki mikor ugye még minden rajtunk volt.

- Ezen könnyen segíthetünk. – bólintott bazsalyogva.

- Ha leteszel, akkor biztosan is. – osztottam meg vele ötletemet, de ez annyira őt nem érdekelte. Mintha meg sem hallott volna egyszerűen belépett az üvegajtón úgy mindenestől majd ránk zárta azt és szépen két lábra eresztett engem.

- A ruháink. – mondtam rögtön szemébe nézve.

- A ruháink. – ismételte el ugyanazt, amit én is mondtam.

- Azoktól kint kellett volna megszabadulni. – mondtam és éreztem, ahogy egyre kezd melegedni a helyiség, miközben rajtam még annyi minden van.

- Újítások… - mondta okosan, majd jobb kezével értem nyúlt és megragadva derekamat magához rántott. – szeretem őket!- mondta és óvatosan lassacskán kezdte felhúzni a pólómat oldalt, ahogy én is tettem vele.

Fel sem tűnt mit is csináltam, teljesen elvesztem már megint. Valahogy a hatalmába kerített már megint egy érzés, az érzés, ami akkor jön elő, ha a közelemben van. A titokzatos varázslat.

- Mit csinálunk?- kérdeztem tőle mikor szemeinket nem takarták már el ruháink.

- Követjük az utasítások… - mondta és gyengéden végighúzta kézfejét oldalamon és hiába égette bőrömet érintése, hiába bent már igen meleg volt engem mégis kirázott a hideg, libabőrös lettem, mert ezt nem tudom elkerülni. Vele nem.

- Semmi ruha?- kérdeztem mikor gyengéden a falnak nyomott és mélyen a szemébe nézhettem. Szemei, mint a legdrágább ékkő csillogtak, elégedett és boldog volt.

- Semmi. – rázta a fejét ártatlanul majd megragadva nyakamat ajkaim közé csókolt és egy hevesebb, szenvedélyesebb fokozatra kapcsolt az eddigi cselekedeteihez képest. Nem engedett el, nem is kellett. Minden egyes érintésével, mellyel testemet ajándékozta csak egyre jobban fokozta bennem a vágyat. Iránta. Ezt érezhette ő is… ahogy végighúzta kezét jobb combomon és belemarkolt fenekembe a lábam rögtön az övé köré csavarodott. Kezeim izmos hátába kapaszkodva tartották őt a közelembe… nem akartam soha elengedni őt. Soha.

- Hello Harry… - hallottam meg Louis hangját ennek köszönhetően a Göndör válláról felemeltem egy pillanatra a fejemet. -… és Maisy. – bólintott mosolygósan. – már majdnem a rendőrséget küldtük rád drága Harry. – rázta a fejét letörölhetetlen vigyorával.

- Azt hiszem itt hagytam a telefonomat. – mondta a Göndör nyugodtan.

- Azt hiszed?- kérdezte Louis meglepődve. – jól hiszed…- nyugtázta a helyes választ miközben én egy hatalmasat ásítottam Harry hátán feküdve. Igen ismét Ő cipelt engem… csak ez esetben már én kértem. Úgy hiszem a dolgozók biztosra vehetik, hogy képtelen vagyok a saját két lábon való közlekedésre… az esetek nagy részében alig láthattak úgy.

- Valaki itt nagyon álmosnak tűnik…- jegyezte meg a közben felbukkanó szőkeség.

- Ez az edzés olyan kemény volt…- ráztam a fejem visszahajtva azt a fürtös szélés vállára miközben szemeimet újra lehunytam, csak egy kicsikét.

- Az edzés…- jegyezte meg Louis kétkedve.

- Ahogy mondom. – motyogtam halkan.

- Azt hiszem ezt a csimpánzt le kell fektetnem… vagy különben a hátamon alszik el. – jegyezte meg a fuvarozóm a többieknek.

- Szép csimpánz?- kérdeztem már-már félig alva.

- Nagyon szép…- biztosított róla és valahol ennél a résznél volt az, hogy elvesztettem a fonalat és mély álomba zuhantam… szükségem volt már egy kis álomvilágra.