6. rész

Sziasztok! Megígértem hogy mára tutira biztos hozok nektek Frisst és tessék lássatok csodát! Itt is van :) Remélem tetszik. Jó olvasását! :) Dorka

PS: Köszönöm a komikat. Nekem különösen sokat jelent a visszajelzésetek! <3 

- Maisy… Te nem szöktél ki véletlenül?- hallottam hangját az ajtó túloldaláról.

Jogosan tűnhetett neki így azt hiszem ugyanis... Ugyanis már vagy fél órája „készültem”, ami a valóságban 5 perc felöltözést jelentett és kb. tömör 25 perc nem-tudom-hogy-miért-csinálom-azt-amit gondolkodásmenetet. Az ajtónak dűlve, lecsúszva törökülésbe, a kínaiját éve, amit nekem hozott. Megsúgom tényleg jobban éreztem tőle magam. Tudhat valamit.

Válasz helyett inkább csak kikopogtam neki dallamosan, mire hallottam, hogy felnevetett.

- Morzézünk?- találgatott, mire én meg csak megráztam a fejemet. Hihetetlen ez a gyerek. Azon csodálkoztam a legjobban, hogy még mindig kint volt… Nem ment el. De miért nem?- Én benne vagyok!- felvillanyozódott hangján hallatszódott, hogy ez tetszeni fog neki. Igazából olyan sunyi volt, mint mindig(?). Mármint ha vonhatok le ilyen „általánosságokat” a „sok” értelmes találkozásunkból.

Ujjait az ajtóhoz tette és kopogott nekem. Tényleg megtette ezen már muszáj volt mosolyognom. Olyan természetesen jött ez a mosoly, hiába az hogy még az előbb azon járt az agyam, hogy talán ebbe a kínaiba fojtom magam… már ha maradt volna belőle valami. Megettem. És? Finom volt.

Letéve a dobozt, jobb kezemet fejem mellé emelve én is visszakopogtam neki várva a ,,válaszát”.

- Hmmm… ez mit is jelenthet?- hallottam hangját melyben ott bujkált a kis okos gondolkozós él. – azonnal ki is találom…- tette hozzá. – megvan!- jelentette ki hangosan, mintha megvilágosodott volna. – Kedves Harry, Maisy alias az ajtó túloldalán üldögélő emberke üzeni neked, hogy epekedve veled szeretné tölteni a mai estét. Egyszerűen ég a vágytól, hogy így legyen. Abban az esetben, ha ez nem történik meg nagyon szomorú lesz… nagyon. - az utolsó szót még külön megismételte… lassabban csak a hatásosság kedvéért.

- Bolond. – elképedve ráztam a fejemet és feltápászkodva helyemről úgy gondoltam, hogy ideje lenne tényleg kibújnom innen.

Lassan nyitottam a záramat, mintha azon gondolkoznék, hogy tényleg ki akarok menni. Na, jó ez hülyeség… már egy ideje tudom, hogy elmegyek vele, csak még szenvedek egy sort.

Mikor kinyitottam az ajtót azt láttam, hogy konkrétan törökülésben ült az ajtóm előtt, lehajtva fejét. Így csak a göndör fürtjeit láthattam, na meg utána hatalmas, barátságos mosolyát, amikor is észrevette, hogy kijöttem.

- Szerintem káprázik a szemem…- incselkedett és közben kezeivel szemét törölgette.

- Göndörke… nagyon humorosnak tetszik lenni!- majd leguggolva mellé, fülétől elsimítottam haját és odahajoltam hozzá. – a morze tolmácsa igen rossz. Epekedve? Hmmm… ott valami nagy tévedés lehet…- suttogtam neki, majd térdeimre téve kezeimet visszaálltam az eredeti helyzetembe, neki pedig nyújtottam a kezemet.

- Úgy gondolja?- csapott a kezembe ezzel engedve, hogy segítsek neki. Ujjai óvatosan átfogták az enyémeket és egy hirtelen erővételből olyan gyorsan felpattant, hogy csak úgy pislogtam. Ráadásul…

Ráadásul esküdni mernék, hogy nem véletlenül, de még egy pillanatra meg is ingott így belém kellett „kapaszkodnia” úgy, hogy gyengéden az ajtónak nyomott ez által.

- Úgy gondolja?- ismételte meg előző mondatát, csak már most, ugyanúgy ahogy Én tettem vele. Elseperve hajamat fülemtől szinte éreztem, hogy ajkai az arcomat érintik. Éreztem.

- Kifejezetten!- próbáltam elég erősnek tűnni kijelentésemmel, de valahogy még saját magamat sem győztem meg ezzel.

- Akkor próbálja meg bebizonyítani az ellenkezőjét!- sejtelmesen folytatta mondanivalóját, majd lassan, de tényleg nagyon lassan elhúzódott tőlem végig követve szemeivel a tekintetemet, ami konkrétan az övébe ivódott. Deja vu érzésem támadt hirtelen. Nagyot nyeltem és próbáltam tudomást sem venni róla.

- Okés. – mondtam és ekkor láttam meg óráját, ami már háromnegyed 9et mutatott. Rákopogtatva a kijelzőjére jeleztem neki, hogy talán(?) indulhatnánk.

- Milyen figyelmes…- jegyezte meg mosolyogva, majd ekkor megragadta csuklómat és elkezdett szaladni velem lefele a lépcsőn. Jaja persze ez jó ötlet is lett volna, ha a bokám nem mondja fel a szolgálatot úgy az első lépcsőforduló után.

- Na, pattanj!- rökönyödött meg előttem.

- Hogy micsi? – néztem le rá érdeklődve, ugyanis nem igazán értettem mit akar.

- Sietnünk kell…- arcára a ,,mindjárt elkésünk Jézusom” arckifejezés ült ki, persze szemeinél a kis ráncok összefutottak innen például egyértelműen látszódott, hogy csak szórakozik.

- És?- kérdeztem vissza „tudatlanul”, mire Ő úgy gondolta, hogy egyszerűbb lesz neki, ha nem magyarázkodik és vállára kapott. Csak úgy hipp hopp, mert ő megteheti(?).

- Ezt most így komolyan?- kérdeztem, de csak valami vidám dörmögését hallottam válaszként. – szóval így állunk!- magammal igazán jót tudok beszélgetni.

- Remélem a kilátásod tökéletes…- jegyezte meg kicsit sunyin.

- Állat. – reagáltam megszólalására.

- Formás állat. Nem?- kérdezett vissza és ekkor már csak azt vettem észre, hogy a szabad levegőn vagyunk, kocsijánál, aminek ajtaját éppen nyitotta kifele, csakhogy a csomagot be tudja tenni. Vagyis engem.

Válaszadásra lehetőségem sem lett volna, ugyanis betett, majd rám hajtva az ajtót, megkerülve ezt a hatalmas dögöt (mert igenis akkora kocsija volt, hogy az már a dög kategóriába tartozik, olyan nagy testes fekete dög) beült mellém.

- Valaki kicsit béna…- ezzel merevítő kötésben lévő bokámra mutatott. - úgy gondoltam megkönnyítem a lépcsőn lejutást és ráadásul még neked is szerzek egy két boldog pillanatot. – utalt vissza az előző megjegyzésére.

- Láttam én már jobbat is!- vágtam vissza rá, majd bekötve magamat úgy gondoltam, hogy kibámulva az ablakon dologgal fogom elfoglalni magam. Már magában ez is fura volt, ugyanis kocsija nem angol típusú volt, hanem valami külföldi okosság ugyanis jobb oldalon én láttam a mellettünk elhaladó kocsikat és nem Ő.

- Meghiszem azt!- fűzte hozzá és odakacsintott nekem a visszapillantó tükörben. – gondolom itt a táncikálós cicanadrágban szaladgáló szép fiúkról beszélsz!- kötekedett.

- Szeretnél te olyat! Cöhh…- tettem keresztbe karomat mellem alatt. Továbbra sem gondoltam, hogy felé figyelek bármennyire is szeretné.

- Cicanadrágot? Semmiképpen. – nevetett fel kínosan. Rendesen kiforgatta a szavaimat, kis kedves. - habár… az olyan tökéletesen kiadja az ember formáit. Nem?- kérdezte összehúzott szemekkel tettetve azt mintha tényleg érdekelné a dolog.

- Inkább az utat figyeld Te…- vágtam hozzá valamit a kesztyűtartó feletti részről, majd továbbra az ablakon bambultam ki, csak ezúttal már kicsit lágyabban ugyanis… elmosolyodtam. Miatta.

- Gondolod, hogy itt bejutunk?- néztem körülbelül az utca végéig kígyózó sorra, amikor a kocsival éppen arra az utcára fordultunk ahova éppen tartottunk.

- Ne aggódj… az árt a szépségednek. – nyugtatott hízelgően. - na meg legfőbbképp az enyémnek. – a hízelgés eddig tartott. Eme hozzászólását már szóra sem méltattam csak szemeimet forgatva ráztam a fejemet. Ő ezzel meg totálisan beérte.

A bár mellett lehajtott egy kis utcába, amiről konkrétan azt sem tudtam, hogy létezett, majd pár pillanattal később leállította a motort és kipattant a volán mögül.

- Ennyire tetszett az előző fuvar?- ezt már mellőlem kérdezte ugyanis kinyitva az ajtót ott állt mellettem.

- Csak elbambultam. - mondtam jelen esetben tényleg az igazat, persze feleslegesen.

- Aha, persze…- bólogatott önelégülten.

- Elállnál az utamból?- mutattam a földre, ugyanis hogy ki tudjak innen pattanni ahhoz az kellett, hogy Ő mozduljon el onnan, ahol éppen áll.

- Ahogy szeretné Tündérke. – jegyezte meg, mire én kicsusszantam a helyemről és konkrétan vele szemben találtam magam. Mármint konkrétan tényleg vele szemben, mert ott állt tőlem olyan 5 cmre. Elállni esze ágában sem volt.

- Ezt többet ne… kérlek. – utaltam a megnevezésemre.

- Miért?- hajolt közelebb még a közelebbinél is. Suttogása hiába volt halk, mégis olyan erősen csengett a fülemben.

- Mert nem fair az egész… - válaszoltam ismét őszintén.

- Miért?- mintha csak ennyit tudna mondani.

- Tudod te azt… Örülök, hogy tisztában vagy a tegnap estével, de veled ellentétben számomra nem minden világos. Csak képek villannak be folyamatosan, amik már kezdenek az agyamra menni, illetve amiktől kényelmetlenül érzem magam. Ha lehetne, akkor hanyagoljuk ezt a témát. – bújtam ki karjai alatt elindulva balra.

- Jobbra megyünk…- kapott utánam mielőtt túl messzire haladtam volna.

- Köszi!- bólintottam majd követve őt indultam én is.. ezúttal már jobbra.

- Még szerencse, hogy semmi sincs itt…- jegyeztem meg mikor konkrétan a kihalt falhoz sétáltunk oda. Nemhogy az utcán emberek nem voltak, de még egy kukák sem vagy ilyesmi. Az épületből hallatszódott a zene, a másik utcáról az emberek zaja is átfolyt, de konkrétan itt nem igazán volt körülbelül senki. Az övén kívül még egy másik kocsi állt, de semmi több.

- Bízz bennem mondtam már. - erre nem is fordult hátra, de így is hátranyúlva simán meg tudta fogni a kezemet majd bekopogott egy kívülről használhatatlannak tűnő vasajtón. Ami erre a kopogásra ki is nyílt neki.

- Harry!- csapott a Göndör kezébe egy olyan két méterszer, két méteres kigyúrt emberke. Szóval ők ismerik egymást. Aha… értem Én.

- Zach!- bólintott Ő is, majd maga után húzva én is a „csöpke” emberke elé kerültem.

- Ő pedig…- kezdett bele Zach.

- Ő pedig Maisy. Egy kedves… barátom!- mutatott be.

- Értem. A többiek már itt vannak, ha érdekel… Olly meg már a színpadon!- jegyezte meg.

- Akkor mi már itt sem vagyunk!- mondta majd húzott maga után.

- Te ismerted a biztonsági őrt a rejtett ajtó mögött, amiről azt sem tudtam, hogy létezik…- vontam le az előző történésekből a következtetést.

- Úgy látszik igen. - kacsintott egyet hátra és nagyon is célirányosan ment előre. Persze az mondjuk eszébe sem jutott, hogy a kezemet elengedje… Miért is?

Hangulatosan kivilágított rövid folyosókon mentünk végig egyre közelebb kerülve a hangzavar forrásához. Végül egy ajtót nyitva előttünk beértünk a bár belső részébe. Végre.

Rengeteg, rengeteg embert volt bent. Azt hiszem voltam is itt már bent úgy néhány hónappal ezelőtt, de tisztán emlékszek arra, hogy akkor feleennyiien sem voltak, mint most. Most konkrétan alig lehet megmozdulni, és ha nem figyelnek egymásra az emberek szerintem még simán el is veszíthetik szem elől a társaikat. Nálunk ez nem történt meg ugyanis szótlanul vezetett engem maga után, erősen, de mégsem durván fogva a kezemet csakhogy el ne szakadjunk.

- Harold is megérkezett… hát azt hiszem ez több mint hihetetlen!- hallottam egy srác hangját, amikor is az egyik ilyen külön kialakított bokszokhoz értünk, amik épp annyira voltak megemelve, hogy a kicsike színpadra rá lehessen kényelmesen látni.

Ühüm… szóval társaságba jöttünk. Mondjuk erről tökre tudtam. De nem baj… sok minden nem tiszta még számomra.

Igazából nem csak az az egy srác ült ott, hanem többen. Azt hiszem ennek a göndörnek a bandatársai lehettek, de nem voltam benne biztos. Ez a téma totál tiszta aggyal is zavaros, túl sokan vannak és mivel nem kifejezetten tartom őket számon így még megnevezni sem tudnám őket nagyon. Kevés az ilyen ember a környéken azt hiszem, hisz ők valami sztárok és mindenki ismeri őket. Engem mondjuk, ez totál hidegen hagy szóval ezzel lezártnak tekintem a témát a fejemben.

- És nem utolsó sorban ő Louis…- mutatott arra a srácra, aki legközelebb ült hozzám. Jah, hogy amúgy Ő mindenkit bemutatott, míg én totálisan bambultam… ez így okés. Max tippelem a többiek nevét, a Louis-ét meg biztosra fogom tudni. 5 névből egyet megjegyezni… elég jó arány. Nem?

- Valaki nagyon el van varázsolva…- jegyezte meg Harry hátulról a fülembe súgva. Ő észrevette a kis elbambulásomat, remélem a többiek már kevésbé.

- Fogd be…- sziszegtem a fogaim között csakis annyira, hogy Ő halhassa.

- Mindenki… Ő pedig… mutatott rám.

- Én pedig Maisy vagyok!- integettem idétlenül körbe, nem hagyva hogy Ő befejezze mondatát. - szabad?- kérdeztem Louis mellett az egyetlen egy szabad helyet.

- Persze… - paskolta meg a bőrülést.

- És én?- lepődött meg Harry.

- Majd jössz az ölembe Hazza, ne szomorkodj!- folytatta Louis. Úgy látszik, eléggé jó barátok lehetnek ezek ketten.

- Vagy a földre…- jegyeztem meg halkan magamban.

Harry egy pillanatra hátra fordult, majd elkérve egy másik asztalt az üres széküket odafordította azt magunkhoz és fordítva ráült állát a fejtámlára hajtva.

- Vagy a te öledbe…- tátogta nekem. Remélem ezt csak én láttam. Mellesleg ezek a megjegyzései ennek meg honnan jönnek? Egyáltalán akarom én ezt tudni?

- Maisy ugye… - szólalt meg a csodálatos göndör fürtökkel megáldott csaj a túl oldalról. Rajtam kívül egyedül ő volt még lány a sok fiú között. Az arányok ma nagyon szépek úgy látom…

- Igen? – kérdeztem.

- Mintha ismerős lennél nekem. – jegyezte meg mosolyogva és beleivott az üdítőjébe.

- Megeshet… Kicsi ez a város, nem?- kérdeztem költőien mire mindenki felnevetett.

- Drága Harry barátunk már mesélt rólad. - szólalt meg Zayn, azt hiszem. Kicsit derengenek az előbb elhangzott nevek.

- Hát ez… szuper. – nem tudtam mit gondolni erről, inkább csak ennyiben hagytam az egészet.

- Tényleg jobban van már a lábad? – kérdezte a lány mellett ülő srác. Azt hiszem ők barátok, ugyanis mikor megérkeztünk egészen biztosra az összekulcsolt ujjaikat láttam a srác combján.

- Hmm?- kérdeztem vissza.

- Harry egy próbáról lépett le, amikor be kellett vinni téged az orvoshoz!- folytatta a srác mire én meg a Göndörre néztem, aki persze felém nézett és csak egy kisfiús mosolyt ejtett el.

- Be kellett vinni?- kérdeztem vissza, de közben Harryt figyeltem. - nem teljesen így volt ez…- fordultam vissza a többiekhez.

- Magadtól nem igazán tudtál volna bemenni. - jegyezte meg Ő.

- Gondolom Harold volt a megmentőd… tudod Ő csak egy ilyen hőstípus. - tette hozzá nevetve Louis.

- Ezt már említette nekem is. – emlékeztem vissza a parkos dolgunkra mosolyogva. - amúgy köszönöm jobban vagyok. Nem szabad megerőltetnem 4 hétig… addig meg majd megsorvadok a semmittevésben!- válaszoltam őszintén mosolyogva.

- Tudom már ki vagy! – világosodott meg a lány és ujját maga elé téve jelezte, hogy szavakba is önti gondolatait. – mi jártunk együtt táncra… mármint balettre egy ideig. 2-3 évvel ezelőtt a Long Memory-ba. Én voltam mindig az első aki érkezett, Te pedig az utolsó aki távozott… Még mindig olyan maximalista vagy? – kérdezte, és így ahogy ezeket megemlítette nekem is kezdett derengeni a dolog… a göndör haja, az arca…

- Danielle Peazar... Tudom, tudom! Maximalista én? Azért te sem vagy semmi. - néztem felé mosolyogva.

- Szóval akkor Ti ismeritek egymást!- jegyezték meg a fiúk.

- Úgy látszik…- jegyeztem meg mosolyogva és most már egy kicsit „bátrabban” kapcsolódtam a beszélgetésbe ugyanis valahogy még egy ismerős arc a társaságban adott egy biztonságos hátteret számomra.

Nem mintha aggódnom kellett volna emiatt, ugyanis hihetetlenül kedvesek voltak velem, mintha tényleg az ő baráti körükből jöttem volna és mintha nem most találkoztunk volna először. Klisé, nem klisé, de tényleg így volt. Őszintén jól szórakoztam, néhány órával ezelőtt még nem gondoltam volna ezt. Kellemes csalódás volt számomra az este… ami ekkor még nem ért véget.

Jah és, hogy a koncertet is megemlítsem. Olly Murs egy isten. Akkusztikos hangszerekkel is úgy szólj a hangja, hogy az embernek kedve lesz tőle szétfolyni. Utóbbit szerintem Harry észre is vette és koncert után megragadva a kezemet szó nélkül indult már megint előre.

- Hova is megyünk?- kérdeztem tőle érdeklődve. Választ nem kaptam. Őszintén? Nem lepődtem meg.

Útközben még újabb két biztonsági őrnek lepacsizott a vezetőm, majd amikor egy öltöző feliratú ajtóhoz értünk csak úgy simán benyitott oda.

- Elég jó kis műsor volt... – jegyezte meg félvállról Harry. Úgy látszik incselkedni nem csak velem, szeret. Ráadásul ismeri Olly-t… ezt már fel sem írom a kit-ismer-ez-az-ember listámra. Felesleges lenne.

- Elég jó volt a közönség!- fordult volna meg Olly de én megelőztem ugyanis elengedve Harry kezét egy okos mozdulattal drága Olly hátára csimpaszkodtam.

- Hát ez kifejezetten nem Mr. Styles…- tapogatta meg a szemeit eltakaró ujjaimat. - akkor pedig csak egy ember lehet. Csak egy valaki köszönt így… minden egyes alkalommal. – mondta és elvettem kezeimet szeme elől. – Maisy…!- örült meg, de én nem szálltam még róla. Inkább élveztem a kilátást, amit Harry arca nyújtott nekem.

- És én ismerek mindenkit?- jegyezte meg összeráncolt szemöldökkel, majd hajába belesimított és kezet fogott Olly-val úgy, hogy én még mindig rajta csimpaszkodtam.

- Tudod… nekem is vannak ismerőseim…