XXXVI. rész - Bad blood

Sziasztok! Elhoztam hát a következő részt, remélem tetszeni fog! Tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre! Jó olvasást, puszi Dorka!

U.i.: Külön köszönet jár kedves barátnőmnek, Verának, aki kisegít engem, ha éppen elkezdek hisztizni, mert éppen kész a rész, de még címe nincsen… ilyenkor jön ő és megment. Köszi! <3

Bad blood

'Cause, baby, now we got bad blood
You know it used to be mad love (mad love)
So take a look what you’ve done
'Cause, baby, now we got bad blood

(Taylor Swift)

- Jó… nekem elegem van ebből. – jegyeztem meg, s abbahagyva hajam szárítását megindultam felfele a szobába oly gyorsasággal, hogy észlelni sem tudtam volna a fájdalmat a lábamban.

- Nem mész te sehová… - alig tettem meg az első lépést a lépcsőn valaki már a csuklómat tartotta ujjai között, s én olyan formában fordultam ez által feléje, hogyha egy lépést is tettem volna előre a törülközőm ott, mindkettejük előtt lehullik bemutatva a leplezetlen igazságot… ez a személy pedig nem más volt, mint a szőkeség... Niall.

- Niall… kérlek. – nem akartam óvatlan lépéseket tenni, nem akartam random meztelenkedni. – Le fog esni rólam ez az egész, ha nem engedsz el. – mondtam kissé halkabban, s habár nem figyeltem Őt, de mégis láttam, ahogy mintha itt sem lennék, sétál a nappalija felé, s könnyedén veti le magát a kanapéjára, s kapcsolja be a TV-t… sose néz TV-t.

- Újabb látványos műsor… - jegyezte meg hanyagul a TV kapcsolóval játszva.

- Ki fogom mosni a száját. – suttogtam Niall-nek összeszorított fogakkal.

- Még mindig itt vagyok… - integetett felénk Mr. Seggfej. Elment edzeni és otthagyta az agyát? Csak gratulálni tudok.

- Befejeznéd? – egyszerre fordultunk feléje Niall-el, s kórusban intéztük ezúttal tényleg hozzá kérdésünket.

- Én kérek elnézést… - püfögött magának elbűvölődve nézve a TV képernyőjét.

- Van egy ötletem… - jegyezte meg Niall.

- Nekem is… felmegyek és felöltözök, majd itt hagyom a hiszti királynőt… - mondtam Niall-nek, majd kirántva kezemet a tartásából, talán nem túl kedvesen, de felviharzottam a szobába, s talán egy kicsit túl hatásosan sikerült behajtanom az ajtót… talán becsapás volt az.

Viszont ahogy ide bekerültem, s ahogy automatikusan lassítottam tempómon máris jobban érződött lábam fájdalma, s csuklómban is kis szúrásokat éreztem, ahogy forgattam azt… azt hiszem a pofával előre repülés nem feltétlen a legjobb dolog magassarkús cselekmény.

Nem tudom mi történt Harry-vel, miért kezdett el pattogni, de annyit mindenképpen tudtam, hogy akinek kiborulnia van oka az maximum én vagyok… ki hívta ide Zack-et? Nem én. Ő volt az… magának ásta a vermet, bármilyen terve is volt ezzel a húzásával, bármilyen fura elképzelése is volt, úgy hiszem nem úgy sült el, ahogy szerette volna. Úgy, de úgy le tudnék neki keverni egy pofont… komolyan.

- Khara… én vagyok az. Bejöhetek? – Niall volt az, aki kis kopogtatás után óvatosan nyitotta az ajtót, s dugta be a fejét rajta.

- Persze. – alig hallhatóan hagyták el a számat a szavak, s indultam meg a fürdőbe, merthogy a ruhámat még ott találhattam meg… vagyis azt a halom anyagkupacot, ami kellemesen füves és kiszakadt az esti mutatványomnak köszönhetően.

- Hoztam neked ruhát… leteszem az ágyadra. – s hallottam a lépteit, ahogy az említett helyet megközelítette.

Szavaira megfordultam, s újra a szoba felé vettem az irányt, majd a fürdő ajtófélfájának támaszkodva figyeltem őt.

- Nem az övé… - jegyezte meg halkan, mikor összeráncoltam a homlokomat látva, hogy az márpedig valószínűleg fiú ruhák. -… az enyémek. – rántotta meg a vállát, s kedvesen rám mosolygott.

- Nem szükséges… hazajutok a sajátomban is. – köszöntem meg sajátosan neki felajánlását.

- Ugyan… hoztam magammal két váltó ruhát is, a kocsimban mindig van nálam egy utazó adag… ezt szívesen felajánlom neked. – mondta, s inkább felvette a kezébe újra őket, majd felém indulva átadta nekem. Nagyon kedves volt velem, nagyon-nagyon.

- De… - kezdtem bele, mire szája elé tette mutatóujját.

- Vedd fel ezeket… kicsit lehet lógni fognak, de itt egy öv is… ezzel magadon tartod majd a nadrágot. – kacsintott, s megpaskolta a ruhakupac tetejét.

- Köszönöm. – mosolyodtam el, s most volt az első alkalom a mai reggelen, hogy valamiféle alapmozdulattól nem rándult görcsbe úgy az egész agyam.

Befordulva a fürdőbe újra, behajtva az ajtót kezdtem el gyorsan öltözni, s közben azon gondolkozva, hogy hogyan is jutok haza a leggyorsabban… hívhatok egy taxit is, de az mire ideér, addigra lehet, felrobbanok… megkérhetném esetlegesen Niall-t is, hogy fuvarozzon haza, de az már lehet sok lenne neki, túl sok kedvesség lenne tőle… szóval maradok az első lehetőségnél.

- Egész jó lett… még a végén neked jobban is áll, mint nekem. – lepődött meg, majd elnevette magát, ahogy kiléptem a fürdőből, s én meg random módon pukedliztem neki egyet.

- Minél hamarabb visszajuttatom neked… - mondtam, s összekaptam még a néhány cuccomat, amit láttam, s nem a szoba kiegészítőjeként volt jelen, majd indultam a szoba ajtaja felé.

- Dühös vagy rá? – kérdezte abban a pillanatban, mikor ujjaimat éppen a kilincsre helyeztem.

- Nem tudom… - jegyeztem meg, majd lenyomtam a kilincset, s indultam lefele, hogy tényleg elhagyhassam ezt a helyet.

- Van egy ötletem… - ismét felhozta ezt a gondolatát, de én haladtam előre. -… komolyan. – még mielőtt a lépcsőfokokra értem volna, akkor került közvetlen mögém.

- Nagyon szépen köszönöm a segítségedet Niall, de jelen pillanatban nem érzem úgy magam, hogy percek sokaságáig el tudnám viselni őt… igen dühös vagyok rá. Nagyon. Megmagyarázhatatlan módon nagyon… fáj a fejem, hasogat, fáj a lábam, a csuklóm mindenem… haza akarok menni, s visszafeküdni az ágyamban, s holnapig fel sem kelni. – vallottam be neki minden jelen pillanatban érzett gondomat.

- Adj egy esélyt nekem… - próbálkozott, s őszinte kedvesség csillogott a szemében.

- Te nem adod fel soha? – próbálkoztam be ezzel a kérdéssel, ami már egyértelművé vált az elmúlt pillanatokban.

- Nem szokásom… - rántotta meg a vállát, majd elém kerülve szépen ráfogott ujjaimra, s vezetni kezdett lefelé, s egészen a nappaliig el is jutottunk, ahol pedig megállt az egyik nagyfotel mellett, s mutatta. -… ülj le ide. Mindjárt jövök. – mondta, s látta, hogy nekem ehhez igen nem füllik a fogam, főleg, hogy Ő még mindig itt volt, valami filmet kezdett el nézni úgy, mintha érdekelné is. – Kérlek. –simította meg a karomat, s nem tudom, hogy hogyan de elérte, hogy helyet foglaljak. – addig is… ezt jobb lesz, ha megiszod. – s mielőtt megszólalhattam volna a kezembe nyomott egy üvegpoharat, melyben a víz már javában sárga volt… pezsgőtabletta, amit Ő javasolt.

- Köszönöm. – susogtam halkan, majd óvatosan belekortyoltam az italba.

Ott hagyott kettőnket egyedül. Egyikőnk sem nézett a másikra, én előre nézve a hatalmas üveg falakon keresztül a medence víztükrét tanulmányoztam, s csodálkoztam, hogy milyen nyugodt is az… azt a nyugodtságot szerettem volna a lelkemben is, de egyszerűen nem jött el… de ha már a fejemben sikerült volna megközelíteni azt az érzést, akkor már az is jó lett volna, de a fejfájásom csak növekedett… egyre jobban, s jobban nyomta szét a koponyám teljes egészét.

- Játsszunk… - jegyezte meg Niall, nem is tudom honnan került megint közénk, de valahogy áldottam a pillanatot, hogy újra megjelent, mert így már gondolatban sem egymást szuggeráltuk. A testem érezte közelségét, de agyamnak szabályszerűen ez fájt, mármint a jelenléte… főleg, hogy legszívesebben felálltam volna és a nyakába borítottam volna a poharam tartalmát, de nem tettem… talán a visszafogásom folyamataként kezdtem el rágni az üvegpohár sarkát. Megkattantam. –… és nem filmezünk. – majd ki is nyomta a TV képernyőjét, s letette a középen lévő dohányzóasztalra a dobozt, amit eddig a kezében tartott.

- Ez meg mi? – hajolt előre Harry, majd elkapta a dobozt, s jobban szemügyre vette.

- Társasjáték…- jegyezte meg okosan Niall, majd elsétálva mögöttem a konyhába elindult valamiért.

- Ugye ezt nem gondoltad komolyan? – hajoltam kissé hátra, s próbáltam tekintetét megtalálni. Kényelmes volt ez a fotel, de nem hagyhattam neki, hogy magába szippantson.

- De… totál komolyan gondoltam. – válaszolt, s kezében egy tálcával, meg az én eddigre már megfőtt levesemmel indult el felénk. – ezt neked meg kell enned… a nélkül esélytelen, hogy elengedjelek innen… addig meg hasznosan is felhasználhatjuk az időt. – s az ölembe helyezte a kis lábbal rendelkező tálcát, így kb. ha megmozdultam volna, akkor max magamra borítom a forró mindenséget.

- Gazdálkodj okosan? – bontotta szét a dobozt a Göndör, én meg csak bámultam magam elé… mi ez a helyzet? – Ezt meg honnan szerezted? – nevetett fel.

- Találtam. – mondta, s elvette Harry-től a dobozt, majd mint valami irányító szeméély kezdte szétpakolni a dolgokat.

- Találtad? – kérdeztem vissza.

- Drága Khara… te egyél. – mutatott rám oly arckifejezés kíséretében, mintha az anyukám lenne, én meg a rossz kislány, aki nem hajlandó megenni az ebédét. – Kérlek. – tette hozzá, s már így mindjárt Niall-ösebb lett.

- Megszólalt a szigorú anyuka… hhhuuuu… - Ő is ugyanarra gondolt, mint én… ugyanarra.

- Hát egy nevelés biztosan rád férne… ez biztos. – jegyezte meg nagy elfoglaltságában Niall, mire én már a leves lassú kanalazása közben akarva, akaratlanul, de felröhögtem.

- Khara te meg próbálj ne megfulladni… - nézett rám a túloldalról én meg próbáltam nem kellőképpen hatalmas ívbe húzni ajkaimat a bazsalygási kedvemtől. -… amúgy is te kezdesz. – gurította felém a dobókockát. – Hölgyeké az elsőbbség. – jegyezte meg.

- Hölgyeké? – kérdezett vissza Harry, kissé cinikusan.

- Fogd vissza magad Harry… - Niall nem is tudom a játékot irányította igazából, vagy éppen minket.

- Nem kaptam meg a „Hogyan viselkedjek a saját házamban” kézikönyvet… elnézést. – hátravágódott a háttámlának maga elé tartott kezekkel.

Próbáltam nem foglalkozni azzal, amit mond, és ahogyan… inkább csak kanalaztam nyugodtan a levesemet, ami ahogyan a szervezetembe ért olyan volt, mintha valami varázsdolgot eszegetnék ugyanis minél több került belém annál kellemesebbé vált a fejem nyomása is, vagyis kezdett eltűnni… s a világ sem forgott annyira, mint az előzőekben tette. S közben pedig a játék is elkezdődött.

Végig úgy tettem, mintha csak Niall-el játszanék… kizártam Őt a fejemből, s semmiféle megjegyzésének nem engedtem, hogy eljusson a fülemig. Még a végén elmondhatom, hogy élveztem is az egészet… mondjuk azt túlzás lenne kijelenteni, s nem is tudom Niall-nek mi célja volt ezzel, de lehet nem is akarom tudni. Inkább hagytam magam, s játszottam… tényleg játszottam.

- Házában tűz ütött ki a tegnapi bulija után, s az egészében leégett, mindene elveszett ezért minden tárgyi vagyonát szolgáltassa vissza a banknak. – olvasta fel „szerencsekártyáját” Harry, s ezen az egészen sajátos kártyaszövegen elmosolyodtam.

- Mi ezen a mosolyogtató? – felhúzott szemöldökkel nézett felém, s a játék ideje alatt először én is ránéztem. Farkasszemet néztünk egymással.

- Kicsit ironikusnak találom… - jegyeztem meg ártatlanul.

- Kifejtenéd, ha megkérhetném? – túrt bele hajába, s figyelmesen várta a válaszomat… Niall majdnem közbe szólt, de érdekes, hogy egyszerre nyújtottuk feléje mutatóujjunkat mivel kértük, hogy ne szóljon bele a beszélgetésünkben… valójában először szóltunk egymáshoz is úgy igazán… mármint olyan módon, hogy én éppen nem akartam ráborítani az asztalt.

- Gondolkozz… - válaszoltam neki sejtelmesen.

- Leégett az új otthonom… ilyenre most nem vagyok képes. – biggyesztette le ajkát a nagy színészmester.

- Mert amúgy képes vagy… - forgattam a szememet. -… vagy esetleg az agyad is kiégett? Jah, hogy azt tegnap próbáltuk lehűteni, de nem ment… hogy sajnálom. - ráztam meg a fejemet kicsit csalódva, gondolva arra, hogy tegnap milyen művészi módon sikerült a medencébe vágnom őt.

- Jobb, ha visszavonod, amit mondtál… - mondta, de én meg csak mosolyogtam reá, oly széles mosollyal, mint amit mostanság még igen nem virítottam.

- Ugyan mit? – kaptam a mellkasomhoz, ez a kis szerepjáték igen kezdett bejönni nekem. – egyszerűen csak sajnálom, hogy a ház gazdáját ilyen súlyos veszteségek érték… - mutattam a házára, amit építgetett a játék közben, de mivel még éppen nem kezdte visszaszolgáltatni a játékvezetőnek elégett vagyonát ezért gondoltam besegítenek neki.

- Jaja, persze. – bólogatott, s előrébb csúszott ő is helyében, ahogy tettem én is az előbb.

- Úgy hiszem én lassan jobb, ha megyek… - jegyezte meg Niall halkan, mire egyszerre néztünk fele.

- De hát nem játszunk? – kórusban hangzott el kérdésünk.

- Nem akarok én is porig égni… - rázta a fejét, s mondta ezeket a szavakat úgy, mintha birtokolnának valamiféle pluszjelentést.

- Nyugi… a pokol tüze téged nem fog megérinteni. – hangzott el mondatom az angyal felé, majd nyugodtan hátradűltem a fotelben kényelmesen. – te túl kedves vagy ahhoz. – jegyeztem meg tényleg őszintén.

- Te viszont nem… - jegyezte meg Ő mellettem, majd pislogni sem volt időm, mire azt éreztem, hogy kihullott alólam a biztos talaj nyugalma ugyanis az ölében leltem magam hirtelen.

- Tegyél le. – kapálództam, de ezzel nem törődött csak mosolygott szemtelenül. – tegyél le… - sipítoztam már, s segítségkérően próbáltam Niall-re nézni, de ő valahogy eltűnt… puff és már itt sem volt.

- Én a te helyedben nem fárasztanám a tüdőmet visítozással… - bújt a fülemhez, majd mire megkérdeztem volna, hogy „miért?” pillekönnyűnek éreztem magam a levegőben, s hatalmas csattanásként karomat, s mindemet már a medence vize ölelte át.

Elsőre hideg volt… nagyon hideg, majd mire megtaláltam a levegőhöz vezető utat egészen megszokta a testem a hőfokát.

- Csak azért, hogy el ne égj a pokolban… - első mondat volt ez, mit meghallottam a medence széléről, mikor friss levegőért sikerült felbukkannom a víz felszínén. Ugyanúgy guggolt le oda, mint ahogy én tettem azt tegnap. -… csakis a te érdekedben volt ez. – bizonygatta a dolgot jól szórakozva.

- Milyen figyelmes… - mondtam ezt, de gondolataimban valahol éppen máshol jártam… egészen máshol, de nem szóltam, inkább most még csak némán tűrtem azt, amit éppen kaptam.  További szavak el nem hagyták a számat úgy úsztam ügyesen a medence széléhez.

- Segítenél? – kértem tőle, hisz kiszállni úgy könnyebb lenne.

- Annyira azért nem vagyok hülye… - rázta a fejét, s felállt, majd lassan távolodni kezdett befele menve.

- Pukkadj meg… - motyogtam magamban, majd emelve magamon egy kicsikét csak sikerült kiszállnom egyedül is, s viszont, ha eddig gyorsan történtek a dolgok, akkor most még jobban rájuk gyorsítottam. Egy hirtelen eszembe ötlő gondolatnak köszönhetően megragadtam a kezét, s egy jól irányított mozdulatsorral én jó magam ezúttal már önkéntesen dőltem vissza a medence vízének ölelésébe. Ezúttal már ketten csattantunk hatalmasat.

- Ezért még kapsz… - kapott levegőhöz a vízfelszínre jutva, úgy hiszem meglepte őt cselekedetem.

- Úgy gondolod? – kérdeztem, majd már teljesen megszokva a vizes ruha létezését testemen fogtam magam, s könnyedén vállára támaszkodva fogtam meg őt, s nyomtam le a víz alá. – szerintem te kapsz… - motyogtam, s kezdtem teste ellen harcolni, nyomni őt le minél jobban a víz alá, majd ez addig sikerült is, míg a derekamat meg nem rántotta, s engem is a víz alá húzott magához.

Tekintetünk egymásra talált, így a víz alatt, s arról is elfeledkeztem, hogy tüdőmnek amúgy levegőre is lenne szüksége. Elkezdtem volna én felfele úszni, de elkapva ő könnyedén a medence szélének nyomta testemet.

- Ez nagyon csúnya volt. – jegyezte meg, ahogy mindketten a felszínre bukkantunk. Testét enyém köré zárta, s ha a víz nem tapasztotta volna rám Niall felsőjét, akkor Ő rásegített. Teljesen hozzám simult, s ha a kettőnk között lévő valós hőmérsékletet tükrözte volna a víz körülöttünk, akkor már rég egy forró fürdőben bugyognánk.

- Úgy gondolod? – kérdeztem vissza ismételten. – a legkevesebb, amit megérdemelsz… - mondtam neki, s engedtem testemnek, ahogy könnyedén az Ő dereka köré fonta lábaimat. Újabb csodálatos pillanat, amikor az agyam, testem, lelkem, szívem így saját utakra indult, csakhogy meglehet most még a kellemesen bennem megbújó másnaposság, s némi ideg még jobban belekutyult ebben a sokszínű döntésképtelenségbe.

- Úgy gondolod? – rántotta csípőmet úgy igazán magához. Ez volt az én Harry-m… éreztem őt. Most megint az volt, akit kedvelek, akivel jó lenni… s nem az, aki egy felfuvalkodott pöcshöz hasonlított inkább, mint egy emberhez. Valami fordított a helyzeten, s éreztem, hogy ez testemnek nagyon tetszik… nekem is nagyon tetszett… úgy az egész mindenségemnek. Hirtelen bizseregni kezdtem, s nem mert hideg volt… ugyan.

- Úgy. – simítottam el arcából tincseit, s ajkaira pillantottam, amin a vízcseppek gyönyörűen álltak meg, mintha csak még ezzel is vonzóbbá akarták volna tenni őt.

Nagyot nyeltem… ennyire azért nem engedtem magamnak… nem én akartam lenni az, aki megadja magát… az első csókért, hisz akkor az olyan lenne, mintha Ő győzött volna. Ha az elmém nem is, de a testem úgy vettem észre megtalálta a választ erre az egészre… hergelni kezdte őt. Úgy hozzá tapadtam, ahogy már talán lehetetlenség lenne, s míg egyik kezemmel nyakába kapaszkodtam, addig a másikkal kettőnk közé, nadrágja felé nyúltam.

- Ne… - szinte nyögte ezt a szavacskát nekem, s mintha tudta volna, hogy mit akarok… kezeim közé venni az irányítást, s elérni azt, hogy megkapjam azt, amit akarok. Kezdetnek egy magyarázatot. Kezdetnek.

- De… - kéjesen súgtam ezt fülébe, majd ahogy melegítő nadrágja alá vándoroltak ujjaim éreztem, hogy csípője aztán igazán nekem feszült.

- Miért hívtad ide őt? – kérdeztem tőle, s ujjaim gyengéden kezdték azt simogatni, mit találtak ott.

- Ne csináld ezt… - elgyengült, éreztem.

- Azt csinálok, amit akarok… - mondtam, s kéjesen járattam ujjaimat rajta… kemény volt, eszméletlenül kemény. – válaszolj Harry… válaszolj. Összpontosíts. – parancsoltam rá, s egyszerre pattantak ki szemeink. Az előző farkasszemezés ehhez képest semmi volt… semmi. – miért hívtad ide Zack-et? – kérdeztem tőle, nagyot nyelt.

- Ne játssz a tűzzel… - ezt bezzeg ki tudta mondani.

- Biztonságban vagyok… - utaltam ártatlanul a vízre, mi körülöttünk egészen megnyugodott időközben.

- Ne gondold ezt… - rázta a fejét, s láttam tekintetében, hogy ez ám nehéz volt számára, de harcolt.

- Biztos vagy te ebben? – s a hergelés után lassan óvatosan kezdtem el V vonala mentén elhúzni a kezemet tőle, de ő víz alatt ragadta meg ujjaimat, s tartotta meg egy helyben őket.

- Miért? Válaszolj… az isten szerelmére! – szinte már kényszeresen könyörögtem a válaszáért, de nem hagyott nyugodni megválaszolatlansága a kérdésnek. Egyszerűen nem.

- Tudni akarod a választ? – s hajolt ő a fülemhez, s csiklandozta meg így vizes tincseivel bőrömet.

- Igen. – jelentettem ki határozottan.

- Egyértelműen meg akartam mutatni neki, hogy mit veszített… hogy kit veszített. – válaszolta, s mintha egy titkot mondott volna nekem úgy suttogta ezt a fülembe. – Látnia kellett azt, hogy boldogság milyen jól áll neked.

- Harry Styles… te egy hatalma nagy pöcs vagy. – kacagtam fel, s veregettem meg a vállát éppen a nem mással foglalatoskodó kezemmel. – egy hatalmas nagy pöcs. – hunyorítottam rá. – arra nem gondoltál, hogy mindez, hogy fog érinteni engem? Nem gondoltál rá egy pillanatra is akár, hogy mindez nekem mennyire szar lesz? – próbáltam puhatolózni a fekete rengetegben.

- Ezért az egyért kérek bocsánatot… csak ezért… - hajolt ajkaival közelebb az enyémekhez. -… nem azért mert féltékeny vagyok rá, mint egy állat… nem… nem… hanem azért, mert megbántottalak téged… és ezt nem akartam… nem… - rázta meg gyengéden fejét, s ajkai ajkaimat súrolták így. Beleremegtem. – megbocsájtasz? – kérdezte.

- Miért kellene úgy tennem? – kérdeztem úgy őszintén.

- Mert tényleg egy pöcs voltam… - vallotta be, s tőle hallani ezt más volt, viszont szavai tényleg őszintén hangzottak.

- Akkor nem is, azért mert szeretlek? – kérdeztem ártatlanul, s mikor megpillantottam arcán reakcióját szavaimra, akkor esett le igazán, hogy mit mondtam. Ösztönből jött… s nem bántam meg. Úgy éreztem, hogy tényleg nem.

- Szeretsz? – kérdezte, s esküszöm, hogy ajkai beleremegtek kérdésébe… mintha nem hitt volna a szavaimnak.

- Szeretlek. – jelentettem ki még egyszer, s ezúttal már sokkal bátrabban tettem azt. Elmosolyodtam, ahogy Ő is tette.

- Szeret. – ízlelgette a szót, mintha még nem hallotta volna… mintha ismeretlen lett volna számára. – azt hiszem ez a helyzet már menthetetlen… - rázta meg a fejét, majd felemelve mindkét kezét ujjai közé vette arcomat.

- Mi? – kérdeztem vissza, s elernyedt testem minden porcikája.

- Beleszerettem a világ legőrültebb leányzójába… menthetetlen vagyok. – rázta a fejét, s mosolyogva kapott ajkaim után, s végre megkaptam mindent mit akartam… de legfőbbképp ajkait, melyekért enyém már égett, sóvárgott, epekedett… sírni tudtam volna, ha nem kaptam volna meg őket. Igazán fájt volna… de már nem fáj… nem, nem. Semmim sem.

- Szeress… - nyílt szét ajkam, ahogy egy pillanatra levegő után kaptam. Nyelvét még mindig az enyémmel való keringőben éreztem… de én valami másra vágytam… egy tangóra talán. -… úgy igazán. – kértem, s azt hiszem most fogta fel igazán elmém, hogy ujjaim királyságának melyik pontjait is tapinthatták… s akár markolhatták, ha akarták.

- Itt? – kérdezte.

- Mindenhol… - halt el a hangom, s ahogy derekamra tapadtak ujjai, miközben övemet szedegette le rólam azt hiszem akkor feledtem el úgy teljesen igazán, hogy amúgy a medencéjében vagyunk kint… a szabad levegőn, a gyönyörű szép tavaszi időben.

- Mindenhol? – lábaim derekára voltak fonva, de könnyedén olvadtak le róla annyi időre, míg valahogy az alsók mindkettőnkön meglazultak kellemesen.

- Mindenhol. – bólintottam, s szorultam igazán a csempének abban a pillanatban… ahogy tényleg megéreztem őt… bőröm alatt is.

- Mennyire örülsz, hogy nincsenek szomszédjaid? – kérdeztem tőle, ahogy ölébe olvadtam, miközben ujjaimmal, a habbal játszadoztam forró fürdőnk víztükrén. Talán megcsúszott a kezem, s sok habfürdőt tettem a vízbe ezért még az is habos volt, minek talán nem kellene annak lennie… de olyan jó volt, olyan kellemes.

- Ne reménykedj… - fújt bele a habpamacsba, amit a tenyerembe vettem. - … London központjába is tudják a nevemet… - csókolt a nyakamba, emlékeztetve engem arra, hogy igenis hangosan hagyta el ajkaimat a neve… nem is olyan régen. -… de nem bánom. Ha így tudja meg az egész világ… állok elébe. – mondta, mire a víz alatt rácsaptam combjára, mit körém font.

Hatalmas kádjában ültünk ketten, s a felforrósított hideg fürdő után egy valós fürdőt is vettünk… sokkalta nyugodtabb körülmények között… szükségünk volt rá, úgy igazán kimerültünk… egymástól.

- Hmmm… - doromboltam neki, s engedtem, hogy karjába zárjon engem. A forróságot is lehetett még fokozni… pontosan így.

- Van valami programod mára? – érdeklődött.

- Nem tudok róla…

- Akkor maradj itt velem… mutatni szeretnék valamit neked. – suttogta, s most fejem búbját megcsókolva csúsztatott annyira előre engem, hogy ő fel tudjon állni, s ki tudjon mögülem szállni.

- Mit? – kérdeztem, s kicsit hátra csusszanva engedtem, hogy hátam a kádhoz simuljon, majd annak vonalát felvéve csusszanjak egyre lentebb megmártva így hajamat, arcomat mindenemet úgy még egyszer a forróságban.

- Majd meglátod… - hallatta ezt, mikor újra felbukkantam.

Oldalra pillantva láttam, hogy derekán már puha törülköző pihen, pont csípője legkívánatosabb helyén.

- Ha szabad… - nyújtotta felém kezét, s ujjaimat övéjére tettem, s engedtem, hogy felállítson engem is, majd körém tekerje a törülközőt.

- Újfent csak az én ruháimmal tudok szolgálni… - nem engedett el, ujjaimat fogva vezetett gardróbja felé, s vett elő magának, s nekem is egy pólóját.

- Kezdem egészen megkedvelni… - legyintettem, s megpördülve „véletlenül” elengedtem a törülközőmet, s indultam meg előre így. nem mintha tartottam volna valahova.

- Ezt a látványt, meg én… - susogta hátulról, majd gyorsan felvettem a pólót, s ágyára vetődtem. Tökéletes választás volt ez.

- Na, mit szerettél volna mutatni? – kérdeztem, s ölembe gyűrtem egy párnát. Olyan puha volt, olyan kényelmes.

- Ezt… - fordult meg szekrénye felől, s amikor megpillantottam, mit tartott a kezében kirázott a hideg egy pillanatra. – szeretném, ha olvasnál belőle… - nyújtotta a kezembe a bőrkötésű naplóját.

- Miért? – fura volt újra ujjaim között fogni ezt… egyszer már volt nálam, de akkor nem mertem kinyitni… mert tudtam, hogy hozzá tartozik, s nekem semmi jogom nincs elolvasni belőle akár egy szót is.

- Mert szeretlek…