SZIGET fesztivál & Kharry - Különkiadás

Together (Hivatalos SZIGET 2014 himnusz)

When we’re inside
we spend our time oh
Together
This bird won’t leave for a whole lifetime
Together

(Ivan and the Parazol)

Augusztus van, s arcunkba tűz a nap jobban, mint ahogy Angliában, a mi csodás kis hazánkban valaha tehetné. Alig néhány perce szállt le gépünk az idei nyári fesztiváltúránk utolsó állomására… Magyarországra, Budapestre. Mindig is volt egy belső vágyam, miszerint meg szeretném látogatni ezt a tőlünk keletre eső kis országot, s Ő mintha fejemben olvasott volna. A nyár utolsó fesztiválos élményeként a Sziget fesztivált tűzte ki célul… vagyis ezzel lepett meg még akkor májusban a sikeres, azért mondjuk annyira mégsem fényes, vizsgáim miatt. Jobb dolgot ki sem találhatott volna, s azt hiszem, örök életemre hálás lehetek neki ezért. Szerettem őt, s talán az ilyen figyelmességéért ez az érzelem csak fokozódott bennem… zeneőrült voltam, s ezen nem tudtam változtatni. Harry őrült voltam, s ezen pedig nem is akartam változtatni.

- Szerinted… fogunk találni itt valaha is olyan sofőrt, aki beszéli az angolt? – motyogtam neki mikor ölébe hajtottam fejemet a taxi hátsó ülésén.

- Őszintén? – kérdezett vissza, s olyan vicces pofát vágott… felnevettem halkan. – Azt hiszem mindenki célja az, hogy tökéletesre fejlesszük a konyhanyelv készségünket… - vallotta be, s Ő is elmosolyodott.

- Lehet meg kellene tanulnunk magyarul… - jutott eszembe eme csodálatos ötlet.

- Úgy, mint ahogy németül terveztél? – cukkolt rögtön… meglehet a Rock Am Ring idején elgondolkoztam azon, hogy lehet, jól jönne az a nem létező német nyelvtudásom, abban a fesztiválnak otthont adó német városkában, ahol az emberek nagy része németet beszél. – Hallottad azt a magyar párt mellettünk a reptéren? Ahogy beszéltek… - jegyezte meg furán.

- Azok nem kínaiak voltak? – kerekedett el a szemem, humoros megjegyzésemnek köszönhetően.

- Te még mindig felettébb vicces vagy Khara… - simította meg az arcomat, majd egy puszit adott ajkamra, s lassacskán felültetett. -… azok magyarok voltak. Habár egy szavukat nem értettem már csak abba belegondolni, hogy azokat a nyelvtörő szavakat kimondták belefájdult a szám…

- Ne bántsd, te azt a szádat kérlek szépen… foglald le inkább mással!- gondolkoztam el.

- Mint például? – sejtelmes volt a hangja.

- Lenne egy két ötletem… - mondtam, majd ölébe ülve könnyedén csaptam le ajkaira.

- Kisasszony… magának miféle csodás ötletei vannak. – húzta meg gyengéden fogaival alsóajkamat… belebizseregtem az érzésbe, azzal sem törődve, hogy egy teljesen idegen országban vagyunk a város kellős közepén egy taxiba zárva.

- Ugye, hogy jó ötlet volt ez a bérelt lakás? – kérdezte tőlem mikor az említett helyről éppen kiléptünk annak érdekében, hogy felderítsük a várost, azt teljes egészében a nyakunkba véve.

A fesztivál kezdete előtt 2 nappal érkeztünk egy kora délutáni időpontban így még bőven volt időnk a fesztivál zsongásától függetlenül egy kicsit barangolni ebben a csodálatos városban… már a taxi ablakából elkápráztatott Pest és Buda is, s én pedig mindent szerettem volna látni saját szememmel is, időt tölteni a lehető legtöbb szépséges helyen. A fesztivál az Óbudai-szigeten volt, Harry pedig az utunk főszervezője pontosan a fesztivál főbejáratánál szerzett meg egy kiadó lakást, mondva ez elég közel lesz a fesztiválhoz ha esetlegesen civilizált módba is szeretnénk élni egy kicsit az fesztivál őrültsége közepette.

- Úgyis felállítjuk a sátrat is… és úgyis ott fogunk éjszakázni!- ragadtam meg kezét, s fontam össze ujjainkat, s úgy indultunk el előre.

Fogalmam sem volt igazából merre, de mivel láttam, s igazából hallottam is hogy egy csapat nem magyar emberke elindul a sínek felé őket követtük… gondoltam így a központot könnyebben meg tudjuk közelíteni. A fesztivál igen közeli vonzáskörzetében egészen sok külföldi emberbe botlottunk az eddigi itt töltött kevéske idő alatt, kezdenek Európa legváltozatosabb helyeiről befolyni a látogatók csakhogy le ne maradjanak valamiről… csakhogy felderítsék a befogadó városukat, csakúgy, mint mi.

- Gondolod te… - csapta le fejemről a napszemüvegemet, ami eddig a pillanatig ott pihent.

- Nem csak gondolom… tudom. Nekem tetszik az a nomád stílus… igazán muri. – vigyorogtam rá csakúgy, mintha valami fogkrémreklámból léptem volna ki.

- Szerinted az muri, mikor a „nomád stílustól” – rajzolgatott szabad kezével idézőjeleket a levegőben. -… napokig fáj a nyakam és a hátam, s mikor hazaérünk, alig bírok mozdulni? – kérdezte Ő.

- Szerintem az… - bólogattam jókedvűen.

- Te kinevetsz? – gyanúsított meg rögtön a kis galád.

- Hát, ha hisztizel… ne várj mást. – rántottam meg a vállamat, majd ahogy a jegyellenőrökhöz értünk egyszerre mutattuk fel karszalagunkat mely egy hétre szóló belvárosi utazásra jogosított minket az itteni tömegközlekedések színes repertoárján.

- Vigyázz magadra drága Khara… mert véletlenül még a Dunába esel azon a K-hídon. – jegyezte meg utalva arra, hogy a fesztivál területére ezen a hídon juthatunk be.

- Gondolod te… - nyújtottam ki rá a nyelvemet. Elememben voltam ez tény… augusztus kora elejét írtunk, s az eddigi napokon mindketten igen keményen dolgoztunk, s repültük be szabályszerűen a fél kontinenst… egymás nélkül. Ez az idő pedig már megérett arra, hogy együtt legyünk… s együtt is voltunk.

- Nehogy azt hidd, hogy bármiféle hatalmad van felettem. – jegyezte meg, s lecsüccsenve egy üres helyre az ölébe rántott. – helytakarékosság. – kacsintott, s arcomra nyomott egy puszit.

- Bármiféle? – kérdeztem vissza kacéran. – Nem csak bármiféle… mindenféle hatalmam van feletted. – karoltam a nyakába.

- Egyedül alszol abban a sátorban… én a kényelmes ágyat választom, meg a normális zuhanyt. – ellenem szegült, s ez tetszett annyira benne… hogy megtette ezt, szemrebbenés nélkül.

- Pedig olyan szívesen megnéznélek egy nyilvános zuhanyban, szépfiú. – simítottam meg az arcát gyengéden.

- Nem koedukáltak. – rázta a fejét, s tenyerembe mosolyodott.

- Na jól van… a zuhanyzóban engedek… azok legutóbb sem tetszettek. – ráztam a fejemet. – viszont a sátor mellett kitartok… ahogy Te is. Gondolom, Te sem akarsz a Dunában kikötni… - saját fegyverét használtam ellene.

- Most fenyegetsz? – kérdezett rá.

- Nem tudhatod melyik éjszaka csaplak a vállamra, s cipellek ki a partra a házból majd doblak a folyó hullámai közé. – úgy kezdtem nézegetni az ujjaimat, mintha közben a legártatlanabb dolgokat mondanám neki.

- Valaki nagyon erősnek gondolja magát.

- Hatalmam van drága Harry… hatalmam. – kacsintottam, s random módon a nem is tudom hányadik megállóban megfogtam a kezét, s az éppen megálló járműből könnyedén húztam ki.

- Kicsivel több, mint egy hétig leszünk itt Khara… nem kell az első nap gyomorrontásban kimúlnod. – csodálattal, s talán némi aggodalommal figyelte azt nálam, ahogy az étterem/cukrászda teraszán ülve kóstolgatom a sokadik finomságot.

- Most csak feltérképezem, hogy mi az igazán finom… s utána akkor abból még többet ehetek. – húztam széles vigyorra ajkaimat, s úgy kaptam be a számba egy újabb süti apró darabkáját. – ez mi is? – kérdeztem tőle… hátha ő emlékszik a sütemény nevére… tekintve, hogy 5 magyar specialitást rendeltem be csak desszertnek nem tudtam megjegyezni mindegyiknek a nevét.

- Azt hiszem túrórudi… - elég furán nézett a süteményre, s rám is. Túró… hhhm… otthon nem igazán találkozunk ilyennel. Egészen bejön az ízlésvilága.

- Csodás… tetszik. – s miután egy újabb falatot tettem a számba felé is toltam egy villával.

- Az utolsó… - tartotta fel maga elé az ujját, talán nem ez az első falat kóstoló számára. -… továbbra sem tudom felfogni azt, hogy hogy tudsz ennyit enni. Elképesztő… én a két fogás után kivégződtem. – dőlt hátra elégedetten… arcán látszott, hogy ez az újdonság nem lesz a kedvence.

- Van nálam emésztést segítő bogyó. – mutattam a táskámra… egyszerre nevettünk fel.

- Most már elég lesz? – kérdezte mikor látta, hogy már én is kezdek lassulni.

- Azt hiszem… egy időre. – értettem vele egyet… felcsillant a szeme. – gondolom, nem akarsz most a nyakadba vinni városnézés közben? Lehet, nem nagyon tudok mozdulni… - vigyorogtam miközben Ő intett a pincérnek, hogy kérnénk a számlát.

- Egészségükre… - a pincér tudta, hogy angolok vagyunk, de kedvesség szempontjából úgy hiszem magyarul is intézett hozzánk egy szót.

- Egé… micsoda? – próbáltam utánozni, de valahogy úgy hangzott az egész, mintha csak betűket köpködnék.

- Úgysem fog menni… majd később. – mondta Harry nevetve...

- Ez a bicikli… jó ötlet volt. – kacsintottam rá mikor egymás mellett hajtottuk járgányunkat. Egészen barátságos volt így a dolog… könnyedén be tudtuk járni a város adott részét, s még talán az elmúlt napok kalóriamennyiségét is le tudtuk mozogni. Harmadik napja voltunk már itt… a fesztivál ma délután nyitja meg kapuit, de mi még reggel eljöttünk egy kicsit várost nézni… megint.

- Budai várpalota? – kérdeztem tőle… úgy hallottuk csodálatos onnan a kilátás.

- Legyen… te vagy a koordinátor. – adta meg a lehetőséget nekem. Jah, hogy erről nem volt szó… így lehet, hogy kicsit viccesebb lesz a dolog.

- Öhhmm… okés. – bólintottam leplezve azt, hogy fogalmam sincs, hogy jó utcára tértünk-e.

- Gondolom, tudod, hogy merre tartunk. – jegyezte meg.

- Nagyon jól gondolod… - s úgy mondtam mindezt, mintha jómagam is elhittem volna.

- Okés… ideköltözök. – bólintottam mikor a vár pereménél megcsodálhattam a lábaink elé terülő Dunát, Pestet s annak minden csodáját.

- Lehet, hogy a múzeum embereinek lesz egy-két szava hozzád… - mondta szórakozottan, s hátulról ölelt át orrát hajamba fúrva. – de mintha Los Angelesben is ezt mondtad ott a dombtetőn nekem… - incselkedett.

- Halálra keresem magam és megveszem mindkét helyet… - nevettem fel, s lehunytam néhány pillanatra a szememet. Olyan kellemes volt érintése, közelsége… tudva, hogy Ő az enyém.

- Egy árva dombot… no meg egy műemléket? Biztos sikerrel jársz majd. – nevetett nyakamba. – De én szurkolok. – tette még hozzá.

- Sima ügy… - egészen jól szórakoztam, majd szépen lazán megfordultam s felülve a perembe engedtem, hogy azt tegye mihez oly igazán ért… csókolja ajkaimat. - Egy képet az otthoniaknak? – kérdeztem tőle, s jutott eszembe ez onnan, hogy ahogy magamhoz húztam egyre jobban fenekénél megtapintottam telefonját.

- Ennyire elvarázsolt már a kamera?- kíváncsiskodott, s mosollyal az ajkán élvezte, ahogy szűk térdnadrágjából nehezemre esik kihalászni a telefonját.

- Modell vagyok vagy mi a fene… - s tudta, hogy ez csak egy vicc… az egészet egy hatalmas nagy viccnek, s szórakozásnak fogtam fel, s így tekintve rá… élveztem. Élveztem a munkámat. – Na, szóval… ügyesen pózolj nekem. – adtam neki az utasításokat pont, mint egy „profi”, majd ahogy az első kamerában figyeltem azt, hogy egymás mellett lévő arcunk mögött még csodálatosan látszik a Duna is és fél Pest is igen büszke voltam magamra. – Így ni… - nyomtam le a kamerás gombot, majd ebben a pillanatban fogtam magam, s megfordulva, meglepve Őt egy puszit nyomta az arcára. – Nagyon ügyes kisfiú… - simítottam meg az arcát, s néztem meg közelebbről is munkám eredményét.

- Egy profitól tanulhattam. – kacagott fel, majd elcsenve kezemből a készüléket lazán nyomogatta mit kellett, s azt hiszem nem csak szimplán az „otthoniakkal” osztotta meg a képet… hanem úgy az egész világgal. Közösségi oldalak én így szeretlek titeket.

- Ez olyan, mint… olyan, mint… - ámulva léptem be a fesztivál területére, s minél jobban értünk be annak a szívébe annál jobban lenyűgözött ez az egész.

Millió meg egy színes egyéniség sétált el mellettünk, jött velünk szembe… random emberek álltak meg előttünk, s öleltek meg, vagy esetlegesen akartak tőlünk füvet venni. Hatalmas élmény volt.

Bármerre néztél hangosan szórakozó embereket láthattál a legkülönbözőbb korosztályokból. Fiatalok, akik buborékokat fújnak egymásra, kisgyerekek, akik szüleik előtt futkároznak a nagy színes áradatban. 

Különböző színpadok, igazán változatos felhozatallal, s ezeket a helyeket olyan kis-nagy utcák kötötték össze melyeken csak úgy, mint a folyóban a halak hemperegtek az árral. Fölöttük néhány helyen az utunkat színes esernyők kísérték, vagy éppen színes égősorok sokasága… de az is megtörtént, hogy a hatalmas nagy sátor mellett, mi a fesztivál második legnagyobb színpadját rejtette, közel tízezres befogadóképességével, egy ember nagyságú virágos rétre bukkantunk… szó szerint. Gombák, virágok, s mindenfajta szépségek voltak körülöttünk mik igazából jóval nagyobbak voltak, mint mi… lazán elfért 5-6 ember az árnyékukban, ha úgy jött ki a dolog. S ez a hatalmas virágoskert nem az egyetlen ilyen attrakció volt ezen a helyen… hatalmas sárkány installáció üres flakonokból, deszkákból készített színes unikornis,

6-7 személyes hinta. Bármerre fordultál, mindig találtál valami olyan, ami leköthette a figyelmedet.

Minden olyan nyüzsgő volt és hangos, olyan színes. Azonnal magába szippantott az életérzés, mi itt fogadott minket. Rengeteg ember, a legkülönbözőbb országokból lettek most közeli barátok egy ok miatt… a zene miatt. Elképesztő, hogy ennek az internacionális nyelvnek mekkora hatalma van fölöttünk.

- Hoppáré… - kapott el Harry abban a pillanatban, mikor mellettünk egy gólyalábon járó emberke majdnem magával sodort. S ez egészen normális dolog volt… mármint a gólyaláb, ahogy az is, hogy valaki éppen Supermannek, vagy éppen valami szőrös állatnak öltözött… azzal sem foglalkozva, hogy néha akár majdnem 40 fok is volt.

- Ez egy meseország… Csoda ország. – nevettem mellkasába. Őszinte boldogság csillogott zöld szépségeiben.

- Elmondhatatlan érzés boldognak látni Téged… - simította fülem mögé a kontyomból elkószált kis szabad tincsemet.

- Ugye tudod… hogy ez az egész… Nélküled fele ennyire sem lenne jó. – karoltam át nyakát, s random módon ugrottam ölébe.

- Biztos vagy te ebben? – pörgött velem egy kicsit közben.

- Egészen… - bólintottam, s haját borzoltam össze örömömben. -… mondjuk, lehet tudtam volna nélküled is élvezni ezt a csoda országot… - kezdtem húzni az agyát. -.. persze nagy kínszenvedések árán. – hunyorogtam ölében.

- El tudom képzelni… Miss Zsivány…

A médiás belépőknek, s az ismertségnek az volt az előnye, hogy egy-egy alkalommal akár a színpad előtti kis helyről is élvezhettük a koncerteket a korlátok elől, ahogy más nem. Viszont a tömegben való állásnak is meg volt a varázsereje, s én azt is tapasztalni akartam… s próbáltam a lehető legjobban kijátszani a kártyáimat. Belső kisördögöm azonnal felvillant, amikor néhány lány a tömegben felismert engem az első sorban. Tudtam a tervemet.

- Sziasztok! – sétáltam oda hozzájuk italommal a kezemben. Harry valahol valami fejesekkel beszélgetett, végülis Ő zenész és így egészen könnyen megtalálták a közös vonalat… de mivel én meg főként hallgató vagyok inkább leszakadtam tőlük, s a nemsokára kezdődő koncert felé vettem az irányt sajátos utamon.

Nem ez volt az első alkalom a napok alatt, de az a fajta első alkalom viszont igenis volt, amikor a tömegből ilyen módon akartam élvezni a koncertet.

- Khara… Clayton? – kérdeztek vissza. A csajokon Dropdead felső volt, s az egyiknek a kezén Bring Me The Horizon-os tetoválást is láttam így tudtam, hogy megtaláltam az én embereimet.

- Teljes egészében. – mutattam végig magamon, s koccintottam velük ugyanis az ő kezükben is ott voltak az italos poharak.

- Wow… - mosolyodtak el kedvesen. – Mázlista, hogy ott bent vagy. – mutatott rám, s utalt arra, hogy míg ők nyomorognak, addig én szabadon sétálgathatok mindenféle sérülés nélkül.

- Lehet. – kacsintottam. – De tény az, hogy hardcore A Day To Remember fan vagyok… - ez volt a koncert, amire most várt mindenki a magyarok után. -… s át szeretném érezni az életérzést, amit ti… - vezettem fel tervemet. -… ha azt a bájos úriembert megkérem, hogy emeljen be hozzátok a korlát túloldalára… beengedtek magatokhoz? – kértem tőlük. – Persze nem ingyen… - hajoltam közelebb hozzájuk. -… látom, hogy BMTH rajongók vagyok… elintézem nektek, hogy holnap talizzatok néhány percre Oli-ékkal… mit szóltok? – azt hiszem ez elég fair ajánlat. A lányok szeme igen nagyon megcsillant.

- Melyikünk nyakába akarsz ülni? – jött rögtön igen pozitív reakciójuk.

- Elég lesz a föld is… - kacagtam fel, s azon nyomban közelítettem meg a szimpatikusnak nem feltétlen mondható biztonsági őrt, aki ott figyelt már minket ideje.

Vele kicsit nehezebb volt lebeszélni a dolgot, de végül sikerült… mintha csak egy tollpárna lennék úgy emelt be a lányok közé, s közben szeme sem rebbent. Harrynek valahogy éppen abban a pillanatban sikerült előre keverednie, mikor én már a lányokkal voltam összetömörülve. Nem feltétlen volt a legkellemesebb érzés, de én akkor is élveztem. Így az igazi a koncert… én tudom. Tapasztaltam már. Zeneőrült, s koncertfüggő vagyok… egy ilyen nyár után tagadhatatlanul.

- Azt ne akard, hogy én is oda másszak. – nevetett fel a Göndör, ahogy közelebb jött hozzánk.

- Nem is akartam. Most nem… - ráztam a fejemet. -… most ők lettek a legjobb barátnőim. Leila és Leslie.. – mutattam két oldalamra.

- Hölgyeim. – köszönt nekik is barátságosan.

- Akkor élvezd a koncertedet te őrült… utána tali. Csak éld túl kérlek. – hajolt közelebb és ártatlan csókot lehelt az ajkamra.

- Igyekszem… - nevettem el magamat a lányokkal együtt, akik biztosították Harry-t, hogy márpedig ők majd megvédenek engem… Csajok ereje mindenek felett.

Az a Day To Remember koncert is legalább olyan tökéletes volt, mint a többi, amit itt élvezhettem eddig a pillanatig. Jeremy és társai állat showt lenyomtak a konfettis, wc-papír dobálós számokkal… őrültek voltak. Nem hiába nagy kedvenceim. A koncert jóságát az is bizonyította, hogy utána szinte Harry karjaiba hulltam a backstage-ben, olyannyira kimerültem, s talán a fejrázás miatt még a nyakam is kellőképpen elkezdett fájni, de ezt be tudtam áldozni a szebb élmény érdekében.

- Na, milyen volt? – kíváncsiskodott, s ölébe vont egy kényelmes fotelben. 

A Day To Remember

- Hulla vagyok… csodálatos, eszményi. Meghalok, s újjáéledek egyszerre. – koncertek után mindig feltörnek belőlem azok az érzések, amikor elhiszem azt, hogy a világot is meg tudnám ölelni.

- Remélem nem bánod, hogy nem voltam ott… - mosolygott a nyakamba.

- Tisztában vagyok azzal, hogy metalcore, post- hardcore stílust nem nagyon bírod… de ezzel még nincsen semmi baj. Elfogadom. – rántottam meg a vállamat szórakozva.

- Még szerencse… - könnyebbült meg.

- Azt sem tudom, hogy holnap mit fogok kezdeni magammal… először is a főszervező nyakába ugrok, amiért az All Time Low-t, a You Me At Six-et és a Bring Me The Horizon-t egy napra tette… - nevettem fel. -… rögtön utána tuti kikészülök, s feldobom a talpam. Az koncertsorozat… nem fogom bírni. Nem. – tényleg úgy beszéltem, mint egy fanatikus… de az is voltam, s habár láttam már a srácokat külön, s Oli-val konkrétan dolgoztam is, s az óta is tartom a kapcsolatot, s neki köszönhetően a nyár folyamán még a YMAS frontemberével is sikerült összeismerkednem, a cukorborsó Josh-sal mégis olyan izgatott tudtam lenni a holnapi naptól, hogy az nem emberi.

- Majd megpróbállak egyben tartani. – ajánlotta fel.

- Sajnálom, hogy ezt művelem… de… wow. – nem igazán tudtam rendes összefüggő mondatokat mondani, túlfáradt voltam és túlizgatott egyszerre. Túl rajongó.

- Nincs ebben mit sajnálni… ez igen aranyos… igazán rajongó szellem vagy… Talán kicsit a srácokat fogom félteni tőled… - csipkelődött.

- Köszönöm a támogatásodat… felülmúlhatatlan vagy… - forgattam a szememet, de nem tudtam elrejteni titkos mosolyomat.

Sétálni a fesztivál területén a „hajnali” órákban felér egy misével… s itt a „hajnali” órák még az én értelmezésemen is kívül esnek, itt a hajnal az olyan 9-10 óra… délelőtt. Mi már ekkor egy kört megtéve a lakásban egy zuhany reményében tértünk vissza, s kaptunk fel valami finomságot a „Nemzetek konyhája” utcában.

Mondhatni csendes volt most még a hely… a hardcore rajongók, s azok akik távolabbról jöttek a koncertekre egy-egy első sor reményében már a nagyszínpad előtt várták az első sort nem sajnálva a napjuk 10-12 óráját sem mit ott fognak tölteni a semmittevéssel, de ettől függetlenül a szigetlakók sehol sem voltak… vagyis de voltak… a sátraikban pihenték ki az előző nap „fáradalmait”, s próbálták feltölteni magukat egy újabb nap reményében.

- Ha nem lennék kicseszett szerencsés… javában én is ott lennék velük. Ez biztos… - mutattam a csajok felé, akik berendezték saját kényelmükre a kordon előtti kis helyeket.

- Ebben nem kételkedek. – ismerte el, majd arcomhoz érve egy ujjával leszedte azt az ételmaradékot, melyet sikerült egészen nőies evésemmel otthagynom a szám sarkában.

- De komolyan… az érzés, hogy valamit annyira vársz… felbecsülhetetlen. Először kicsit talán fáradt vagy, majd izgatott, s néha talán szidod magad, mert mekkora barom az, aki órákat vár egy előadóra, de utána mikor a kedvenceid a színpadra lépnek… minden kínt elfelejtesz. A zene minden sebet begyógyít. – egészen filozofikus lettem így kora reggel.

- Még az órás állások utáni vízhólyagot is a lábadon? – kérdezett rá jót mulatva.

- Azokat kifejezetten. – bólogattam mindent tudóan. – tegnap megismerkedtem egy magyar banda frontemberével… Ivan-nal… ma lesz koncertjük a hármas szerelmeim előtt. Invitált a backstage-be bulizni. –mosolyodtam el.

- Nem mehetsz egyedül. – a kis féltékeny rögtön felcsattant.

- Tudja, hogy a barátommal vagyok… - tettem hozzá szememet forgatva. -… viszont könnyedén beszélgetésbe elegyedtünk, s ajánlott még egy-két magyar együttes koncertjét, amit nem szabad kihagynom… Kowalsky meg a Vega, Brains, Punnany Massif… meg valami ilyesmi. – csuklómra pillantottam, s onnan olvastam fel a neveket ugyanis Ivan tegnap oda firkantotta felemlékeztető jelleggel őket.

Voltunk már néhány magyar banda koncertjén, s azt kell, mondjam, hogy igen bejövősek voltak… olyan széles a zenei skálája a magyar zenészeknek, annyira különbözőek… eszméletlen. Itt aztán tényleg mindenki találhat magának kedvencet, s ez elvarázsolt.

- Milyen figyelmes. – tette hozzá.

- Milyen féltékeny valaki… már megint. Okkal? Nem. – csattogtam előtte, s ekkor szerencsére megcsörrent a telefonom… Üzenetet kaptam Oli-tól… megérkeztek a fesztivál területére. – Most vagy folytatod a felesleges féltékenységi csámcsogásodat vagy jössz velem Oli-ékhoz… vagy így, vagy úgy… de én megyek és Oli-t és Josh-t is körbecsókolgatom. – kacsintottam rá, s átemelve a lábamat a padon azonnal fel is álltam, s egy jól irányított mozdulattal papírtálcámat a kukába dobtam.

- Vicces. – morgott előttem tettetett sértődéssel.

- Komolyan gondoltam… megyek és Oli nyakába ugrok… onnan meg rögtön Josh-éba. – fintorogtam előtte, csak azért mert ezzel tudtam, hogy az őrületbe kergetem. – vaaaaagy…

- Vagy? – érdeklődött.

- Felemeled a formás hátsódat s már oda is a te nyakadba megyek… ergo így megmutatom, hogy csakis a tiéd vagyok. – tártam elé ötletemet.

- Fair play… - csapta össze a tenyerét, s azonnal felpattant, majd könnyed mozdulatokkal a nyakába varázsolt engem… mi már 11kor úgy éreztük magunkat, mintha hajnali bulizás lenne éppen.

- Remélem, bejön a felsőm… - rögtön akkor kérdeztem Oli-t, amikor amúgy a nyakában lógtam, hátul a hátán, mint egy majom.

- Kissé átalakítottad. – nevetett fel, s megfogott kissé, hogy el ne zakózzunk. Meglehet fekete DropDead felsőmet egy kicsit megnyirbáltam oldalt ugyanis olyan meleg lett volna magában, hogy egészen biztos, hogy belefőttem volna. Így meg most kellemesen szellős, s egy melltartóval kiegészítve igen dögös darab. 

- Talán egy picikét. – mutattam a picike jelét előtte, s a kamerába figyeltem… ugyanis fotóztak minket. A DropDead tulajdonos, s a márka új arca a Sziget fesztiválon együtt… ezt nem hagyhatták ki sem a szervezők, de mi sem.

- Josh-ék mikor érkeznek? – érdeklődtem, s nem is kellett tovább… ugyanis a cukorborsó szakállas kedves épp ebben a pillanatban jelent meg közöttünk.

- Például most? – kérdezte Oli, s letett mielőtt előrebukfenceztünk volna ezzel elkaszálva esti koncertjüket.

- Hello!- integettem nekik buzgón, s invitáltam őket a kamerák elé.

- Jó újra látni!- ölelt át engem Josh, majd Harry felé fordult. – Ahogy téged is Harry!- üdvözölte Őt, aki éppen az egyik szervezővel cseverészett.

- Josh!- intett neki kedvesen a Göndör.

- Üdvözöllek kedves Khara a „Down But Not Out Clothing” csapatában! – suttogta Josh a fülemben, mire hatalmasat sikkantottam, s nemcsak öleltem, hanem már az ölébe is ugrottam örömömben. Ez a márka pedig nem volt más, mint Josh ruhamárkája… még korábban a megismerkedésünk során felajánlotta nekem a lehetőséget, de ekkor azt hittem, hogy csak kamuzik Oli kedves barátja is miatt… de úgy látszik nem. Komolyan gondolta.

- Édes istenem! Bocsi… - engedtem el őt, s próbáltam ezen együttes frontemberét sem összetörni. Pár ezer mérges rajongóval kellene szembenéznem, s az nem lenne szép dolog.

- Ugyan semmiség. – nevette el magát. – Oli mondta, hogy élvezet veled dolgozni… izgalmas. – tette hozzá.

- Vele volt életem első fotózása… azt is mesélte? Nem mondhatom, hogy nem izgultam… vagy, hogy éppen olyan profi lettem volna. – mosolyogtam kínosan, s hagytam, hogy újabb közös kép készüljön rólunk… mondhatni a kattanó masinákkal a közelünkben nem is foglalkoztam annyira, sokkal inkább zártam ki őket, s szórakoztam el a saját világomban a fiúkkal.

- Szuper voltál. Szóval csend… - kedveskedett velem Oli, majd átkarolt. -… de örülök, hogy az enyém volt a megtiszteltetés, hogy elnyerhettelek az első munkádra. – mondta, s egymásra nézve Josh-sal láttam, hogy valamivel készülnek… s mire felfogtam volna már kettőjük karjában is voltam, s pont úgy néztek ki, mint akik el akarnak dobni. Majd a következő másodpercben szaladni kezdtem velem egyenesen a színpad külső feléig.

- Ez vicces lesz. – hallottam Harry zsivány hangját elhalva.

- Tegyetek le. – sikongattam… mindhiába. S pontosan észrevettem, hogy mikor is értünk a színpadra ugyanis hatalmas sikoly társult érkezésünkhöz. A fiúk nem zavartatva magukat futottak velem egészen a színpad kiugró, elülső részéhez, s álltak meg ott. A rajongók totálisan megőrültek… szívemet melengette a hangjuk.

- Tegyünk le? – kérdezte Josh vicceskedve, s lendítettek rajtam egyet… majd kettőt, s egy harmadikat is. Imádkoztam… imádkoztam a legfelsőbb isteneknek, hogy el ne eresszenek, még véletlenül sem, mert ha megteszik… én szörnyet halok. Ez biztos.

- Inkább ne. – vakkantottam fel, s némi hintázgatás után letettek ők a földre, majd, mint akik jól végezték dolgukat visszavonultak a backstage-be engem ott hagyva totál egyedül az összegyűlt rajongói sereg között. 

Josh & Oli

- Ezeknek totál elment az eszük… - vágódtam hátra, s forgattam úgy a szememet miközben néhány pillanatig életemben először a Sziget nagyszínpadán feküdve csodálhattam a csodálatos baba kék eget. Nincs is ehhez fogható, ez biztos. S legszebb aláfestő zene az volt mindehhez, ahogy a rajongók a srácok nevét kántálták az együttesek nevével összefonva.

Az este feledhetetlen volt, s ezt így tényleg ki merem jelenteni bátran. Az ATL, a YMAS és a BMTH egymás követői koncertjei miatt gyanítom még a következő hetekben is hideg fog rázni. A legjobb koncertek voltak a nyaram alatt… nem hazudok. Ráadásul mivel a szervezők ilyen jól összehozták a felhozatalt így még a srácok együtt is előadtak egy-egy dalt… a Bite My Tongue YMAS számot álmom volt élőben, Oli-val együtt hallani… s lám tessék az álmom teljesült. Az öröm majd szétvet… nem tudnék leülni egy pillanatra sem, az egész testem bizsereg. 

You Me At Six

- Egészen olyan, mint a London Eye… nem? – kérdezte Harry nyakamhoz hajolva, mikor a hét alatt először felültünk a Sziget Eye-ra… hajnali óra volt ez már, a fiúknak menniük kellett tovább, s a kis backstage buli után útjaink szétváltak… egy időre. Mi most meg itt vagyunk, s egymás társaságát élvezzük Harry-vel… a fesztivál felé emelkedve, a hatalmas csodán.

- Annyira olyan… hogy mégsem. – kuncogtam, s mellkasára hajtottam a fejemet.

- Csodás a kilátás… - jegyezte meg, s átfonta hátamon a kezét, majd közelebb húzott magához, s így még nyugodtabban pihenhettem mellkasán. 

Bring Me The Horizon

- Annyira, de annyira boldog vagyok most, hogy azt te fel sem foghatod… komolyan mondom. El sem tudom képzelni, hogy hogyan hálálhatnám meg neked ezeket az élményeket, miket mind egy szálig neked köszönhetek! – simogattam karját miközben mellkasáról pislogtam felfele.

- Ezek nem szorulnak köszönetre Khara!- mondta. – S ez nem csak az én érdemem… a te pofikádért van oda mindenki… okkal. – lehelt lágy csókot számra.

- És te… mimért vagy oda? – mosolyodtam el szelíden.

- Mindenedért… mindenedért drága Khara…

Sziasztok kedveskéim! Ez lenne az a meglepetés, mit tartogattam számotokra! Mióta tudtam, hogy zenés blogot fogok írni, azóta tudom, hogy márpedig az én kedves pároskámat el fogom hozni a Sziget fesztiválra… s láss csodákat, tényleg elhoztam! Úgy gondoltam, hogy ezt a plusz részt így megérdemlitek, a blog végeztével is. Semmiképpen nem akartam kihagyni ezt a plusz poént… vagyis azt, hogy Magyarországra hozom őket, s egy olyan helyet járatok be velük, amit már én is részben bejártam. (Na jó… én nem voltam olyan szerencsés, mint Khara és Harry, de akkor is… egyszerű „szitizen”-ként is azt mondhatom, hogy a Sziget Fesztivál egy hatalmas élmény! Számomra az egyik legszebb pontja volt a nyaramnak tavaly, s örülök, hogy ilyen módon inspirálódhattam belőle… ♥) Remélem örültetek ennek a kis plusz, visszaemlékezős résznek! Örömmel jelenthetem be, hogy hamarosan pedig ÚJ bloggal jelentkezek… már folynak a munkálatok körülötte! Addig is puszi… Szeret Titeket Dorka

U.i.: A blogba beszúrt képeket mind én készítettem a múlt nyáron, annyi kivétellel, hogy az együtteses képek (csak az A Day To Remember kép Szigetes) azok a VOLT fesztiválon készültek… de a többi nem, azok bizony Szigetes képek! ♥