Craving (Sebastian Stan)

Sziasztok! Tekintve, hogy beiktattam egy kis pihenést mára, órám sincs amit tartsak és egyedül is vagyok itthon, sőt még ötletem is volt, így hoztam nektek egy kis olvasnivalót! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Szép hétvégét! Dorka

Ihlet? Ez az Tumblr poszt

Szereplők? T/N (te neved) // Sebastian Stan // Chace Crawford // Jessica Szohr // Elizabeth Olsen // Nina Dobrev

Szavak száma? 3459

U.i.: A címért különös köszönet egy kedves barátnőmnek, Nikinek! 

- Most komolyan Chace… mi volt ez a kép? – tettem fel neki a költői kérdést, amit tudtam úgyis meg fog válaszolni, miközben gépem ölemben pihent, s az Instagram azon volt megnyitva én meg telefonon Chaceszel beszéltem.

- Úgy mondod, mintha akkora nagy baj lenne. – szabályszerűen magam elé tudtam képzelni arcát, ahogy direkt cukkol ezzel.

- „Itt van nektek Sebastian Stan, ahogy éppen T/N-el beszél a telefonon. Még akkor is harmadik keréknek érzem magam, ha T/N nincs itt. #fiatalszerelem” – olvastam fel Instagram posztjának címét egy az egyben őt utánozva.

- Tudod, hogy meg sem közelítetted azt, ahogy én hangzok. – csapott vissza rögtön utánzásomra, nyilvánvalóan nem a lényeget megragadva. Terelte a témát, amiben isteni tehetség volt, legalábbis ő így gondolta. – Mellesleg meg se próbáld beadni nekem, hogy nem veled beszélgetett Sebastian… - tette csak azért is hozzá.

- Miért próbálnám? – tudom, hogy tudta, hogy Sebastian alig 10 perccel ezelőtti beszélgetőpartnere én voltam, főleg mert Sebastian elérte azt, hogy Chacenek is köszönjek hangosan, tekintve ahogy ő észrevette, hogy Chace, mint egy sunyi kép ólálkodik körülötte, bármiféle pikáns infót várva a beszélgetésből. A barátaink túl kíváncsiak voltak, s a helyzeten még az sem segített, hogy emellé meggyőződésük volt, hogy okosak is, hogy cselesek. Na pontosan ebben tévedtek.

- … ott volt Sebastian arcán az az aranyos mosoly, ami csak ekkor jön elő, ha veled beszél. Azt hiszed nem vettük észre? – szerintem pedig épp ő gondolta azt, hogy nem látok át a szitán, ennyire amatőrnek nézett engem, ennyi év barátság után is?

- Chace… - kacagtam fel hangosan. - … köszöntem neked, tudom, hogy ott voltál. Sebastian pedig az egyik legjobb barátom, nyugodtan lehűtheted magadat. – tettem még hozzá, homlokomat tenyeremmel fedve.

- De most komolyan T/N… olvastad a kommenteket? – azt hiszem kedves barátom egy olyan alternatív univerzumban élt, ahol szimplán csak ignorált azt, amit egyik legjobb barátja mondott, vagyis én.

- Pont neked kellene lenned az egyik olyan embernek, akinek tudnia kellene, hogy a kommentek olvasásában nincs semmi hasznos dolog az esetek 99%ban. – masszíroztam orrnyergemet, s el sem hittem, hogy ebédszünetemet azzal töltöm, hogy Chaceszel eme fontos ügyről beszélek, de hát… a barátok mindenekfelett.

- „Ez annyira cuki”. – szünet. – „Kaphatunk végre egy megerősítést, miszerint T/N és Sebastian tényleg együtt vannak?”. – szünet. „Én ezt nem tudom feldolgozni *izgatott emoji helye*.” – Chace úgy gondolta, hogy kommentfelolvasást tart nekem eljátszva a benne rejlő 3 különböző rajongó egyéniséget, de tudtam jóval több is rejlik benne, ámde szerencsésnek éreztem, hogy csak éppen ennyi került elő, főleg mert a kommentekre siklott a tekintetem, s azokból még volt egy jó pár ott a poszt alatt.

- Rosszabb vagy mint egy gyerek, komolyan mondom Chace. – ráztam a fejemet, s telefonomat fülem, s vállam közé szorítva valahogy ösztönösen kezdtem gépelni talán a komment szekcióba, talán nem. – Mellesleg… vakáción vagytok, miért is van a füledhez ragadva a telefonod? – emeltem ki az igazán érdemleges tényt.

- Elküldve. – motyogtam magamban, s ünnepélyesen le is hajtottam a gépem képernyőjét a sötétségbe.

- Mindenki készülődik az ebédre, én voltam az első, aki elkészült. Amúgy is… nem hiányzik neked a legjobb barátod? – utalt is magára kedvesen, próbálva kihúzni belőlem az igenlő választ, amit tudja úgysem fog megkapni.

- De szörnyű, hogy pontosan vége az ebédszünetemnek. – sopánkodtam előszedve drámai vénámat, próbálva nem elnevetni magam… túlságosan hangosan.

- Szabadúszó író vagy. – világított rá arra, hogy munkaidőmet én magam osztom be.

- Viszlát Chace! – kuncogtam halkan, s megszakítani terveztem a vonalat, amikoris még utolsó mondatát hallottam.

- Láttam a kommentedet. – jegyezte meg zsiványan, mintha éppen lebuktatott volna, pedig az azért elég nyílt terep volt, s közel sem titok.

„Látod Chace, még akkor is ott vagyok, amikor nem.” – állt képe alatt kommentem, hagyva rá az összeesküvés elmétek gyártását. Rá és a rajongókra.

Chacet és Sebastiant is még évekkel ezelőtt a Gossip Girl forgatása alatt ismertem meg, s míg ők játszottak a sorozatban, addig én a kezdeti gyakornokság után magam is az írói gárdába kerülhettem, s habár a sorozatnak évekkel ezelőtt vége lett, a barátságunknak nem. Mondhatni egy igen fix, s erős kis baráti társaság alakult ki belőlünk, egy valódi család. Bármerre is voltunk a világban, egymásra mindig sikerült időt szakítanunk, mert fontos volt ez számunkra, hogy ez a kapcsolat megmaradjon.

- Ugye még mindig áll a vacsora randink? – nem igazán tudnám tagadni, nem mintha megpróbálnám, hogy életemet elég erősen éltem a telefonomon is, ezúttal Lizzievel beszélgettem, aka Miss Olsennel.

- Már a kezemben látom a borospoharat, azzal álmodok. – jegyeztem meg nevetve, ahogy éppen egy szövegkönyvet nyálaztam át, s próbáltam menteni belőle a menthetőt, s ha volt kihívás, akkor ez az volt.

- Hasonló gondolataim vannak nekem is. Talán sosem lesz vége ennek a napnak… - mondta, s hallottam hangjában, hogy tényleg fáradt volt, talán nem is olyan kicsit. - … el ne kezd nélkülem, hallod-e? – gondolom hallotta, ahogy éppen valami folyadékot érintek számhoz, s frissítem fel magamat.

- Nyugi, ez még csak limonádé. - nevettem fel halkan.

- Éppen mintha csak vakációzni lennél te is… hmmm… - sunnyogott a vonal túlvégén, s mielőtt belekezdhetett volna mondanivalójába hála a jó égnek hívták is az interjútömegét folytatni.

- Úgy látszik valakinek dolgoznia kell! De sajnálom! – meghatottságom a vonalon keresztül sem lehetett túl meggyőző, de azt hiszem ezzel tisztában volt ő is.

- Ezzel még ennek nincs vége… - fenyegetőzött ravaszan, de vicces volt, hogy míg ők ezt tényleg céljukként tűzték ki, addig én úgy éppen fülem mellett eresztettem el.

Sebastiannel barátok voltunk. Pont.

Nem, vak nem lettem az évek során sem, s nem, nem tagadnám azt sem, hogy szerény személyének az évek múlása legalább olyan jót tett, mint ahogy az idő egy jó borral bánik, de ettől függetlenül még semmi sem indikálta azt, hogy nekünk együtt kellene lennünk. Még az sem, hogy hosszú idő után egyszerre voltunk mindketten szinglik, s talán néha, néha flörtölésekbe is belementünk, de hát meg kellett adni a népnek (ez esetben a barátainknak) azt, amire vágynak. Ráadásul Sebastian alapból bárkivel képes volt flörtölni nemtől, kortól függetlenül, hisz ez neki természetesen jött, ösztönösen. Jó… ha valaki igazán ismerte, tudta, hogy ez első sorban egy sajátos védőfal maga körül, de mégis… ez az egész a lényéhez tartozott, s nem igazán ártott vele senkinek sem. Nekem meg főleg nem.

- Hoppáré, micsoda szépséges randim érkezett meg éppen! – köszöntött Lizzie amikoris valószínűleg utána nem sokkal megérkeztem az étterembe én is.

- Ugye ezt annak az üveg bornak mondtad, amit éppen rendeltél? – hajoltam közelebb felé, s puszival arcán köszöntöttem őt, majd foglaltam előtte helyet.

- Éppen csak megjelenésedre várt. – kacsintott, s hagyva a pincérnek nézte ahogy mindkettőnknek önt a friss, hideg, nedűből. Ohhh, hogy mennyire vágyott már erre a lelkem, az szavakba nem önthető volt. Lehunyva szememet élveztem, ahogy az édes fehérség végigfolyik torkomon lehűtve nem csak testemet, de lelkemet is. – Remélem azért én is hiányoztam! – jegyezte meg mosolyogva.

- Konkrétan számoltam vissza az órákat a vacsoráig… - vallottam be, s elvettem a kettőnk között lévő kis pohárkából egy kis rágcsát míg a vacsoránk készült. Jól tudtam, hogy rendelt már, itt megvolt a szokásunk, hogy a ház napi tésztaajánlatát ettük mindig, amiben sosem kellett csalódnunk. Sosem. - … örülök, hogy sehol sem láthatok szövegkönyvet, s egyéb munkához kapcsolható dolgot. – dűltem hátra, s engedtem testemnek, hogy a kényelmes székbe olvadjon.

- Jó, mert én meg úgy érzem, hogyha még egyszer ruhát kellene cserélnem, akkor inkább onnantól kezdve meztelenül járkálnék az utcán. – vallotta be, majd automatikusan középre emeltük poharainkat.

- A dolgozó nőkre! – mondtam elismerően, büszkén.

- A dolgozó nőkre, akik reménytelenül részegek kívánnak lenni a mai este folyamán mert… megérdemlik! – egészítette ki az én mondatomat sajátosan, s igazán hálás voltam neki érte.

- Meg bizony! – hallottam meg mögöttem egy hangot, amihez hamarosan csatlakozott egy másik is.

- Remélem nem bánod, hogy őket is invitáltam a mi kis esténkre! – mutatott az érkező két lány felé, akik mögülem kerültek elő.

- Nina, Jessica! – poharam azonnal az asztalra került, s felállva egy nagy hatalmas öleléssel köszöntöttem érkező közös barátainkat. – Ez egy… fantasztikus meglepetés! – s tényleg, olyannyira boldog voltam, hogy majdnem egy könnycsepp csordult le arcomon.

- Úgy hallottam valaki részeg barátnőket említett! – emelgette szemöldökét Nina zsiványan.

- Még egy üveg ilyen bort! – mutattam az asztalon pihenő darabra, amikoris pincérünk elsétált mellettünk.

- Azonnal kisasszony! – biccentett kedvesen, s hát igen… az esténk pontosan úgy folytatódott, ahogy az várható volt.

A város legfinomabb tésztája után, s meglehet több, mint 2 üveg borocska elfogyasztása után még jobban felszabadulva sétáltunk egymás karjait sajátunkkal összefonva New York utcáin. Fiatalok voltunk, s hiányoztunk egymásnak. Az ilyen különleges alkalmakat pedig meg kellett ünnepelni, s szó mi szó ezeket a leányzókat nem kellett félteni abban az esetben, ha ünneplésről volt szó.

- A kamera itt van, hékás! – szólt ránk Nina túlságosan is vidáman, amikor talán, mint kis gyerekek, oda nem figyelve éppen mindenhova néztünk csak a kezében éppen tartott telefonjának kamerájába nem.

- Jól van na, jól van na! – karoltam nyakába, s nyomtam egy puszit arcára miközben a többiek is így vagy úgy a mi nyakunkban lógtak.

- Instagram függők… szörnyűek vagytok. – nevettem fel, s kistáskámból ezúttal az én kezembe is belekerült a kis szörnyű gépezet. 

- Most őszintén… titkoljuk a világ elől, hogy milyen csodálatosak vagyunk? – tette fel Nina a tökéletes kérdést, a lehető legkomolyabb tekintettel arcán.

- Tényleg… mekkora kár lenne. – forgattam a szememet, amikoris éppen, hogy feloldottam készülékemet az első poszt, amit megláttam Lizzie talán 2 órája megosztott képe volt… rólam, egészen sajátos címmel.

„Hello Sebastian, ugye milyen dögös a ma esti randim?” – s hogy még ez a cím volt egy érdekes dolog, alatta a top komment még hozzátett egy meglepetés ízt. „Csak maga a tény, hogy Lizzie így külön megjelölte a posztban Sebastiant, már elég gyanús nekem”

- Te tudod, hogy bolond vagy ugye? – toltam Lizzie képébe telefonomat, miközben a többiek éppen leolvasni akarták ábrázatomról éppen, hogy mi is történhet éppen.

- Dögös a randim, és? – pislogott ártatlanul, mintha ő se a lehető legnagyobb összeesküvés elméletben élne, mint Chace.

- Csakhogy tisztázzuk… egymás randijai vagyunk mindnyájan. – karolt nyakunkba Jessica jókedvűen. – Mellesleg… gondolkoztál már azon milyen gyönyörű gyerekeitek lennének Sebastiannel? Te jószagú úr isten! – kezdte el azon nyomban legyezgeti magát a gondolattól.

- Ebben tényleg egyet kell értenem, micsoda páros lennétek! – Nina ahogy előttünk megállt, összefonva ujjait mintha éppen imádkozott volna nézett az égre.

- Hogy emberek nektek mennyi szabadidőtök van ilyen abszurdumokról képzelődni! – ráztam a fejemet elképedve, s inkább csak meg sem történtnek nyilvánítva az elmúlt néhány percet léptem ki mellőlük, s szétnézve a környéken kerestem meg szemeimmel a legbarátságosabb bárt.

- Te meg…? – szinte futniuk kellett utánam, ahogy a túloldalon meglátva egy bárt rontottam át a többsávos úton hirtelen.

- Tudjátok… nem szeretnék kiszáradni! – jegyeztem meg neki hátrálva, ahogy torkomat simogatva beléptem a bárba, ahol éppen csak annyian voltak, hogy bőven teli volt a hely.

- 4 tequila Goldot. – huppantam a pulthoz mikor már a lányok is utolértek. – Na jó… legyen 8. – fordultam vissza a pultoshoz mosolyogva.

- Igenis hölgyem! – bólintott kedvesen.

- Miért érzem azt, hogy valaki alkohol fogyasztásával szeretné elkerülni a témát? Őt? – jelent meg ravasz tekintettel előttem Jessica, vidáman elfogadva egy felest a tálcáról, amit éppen a pultos akkor helyezett mellénk.

- Mocskosul részeg szeretnék lenni… a lelkem vágyik rá… komolyan. – bizonygattam saját elképzelésemet, majd úgy szórtam meg kezemet fahéjjal, s mire a lányok észhez kaphattak volna én már le is gurítottam az első körömet. De nyilván valóan nem az utolsót.

- Ez abszolút, a legszörnyűbb, legnagyobb sztereotípiával bíró beszélgetésünk… ugye tudjátok? – támasztottam meg az államat az asztalon, ahogy a velem szemben ülő Jessica telefonjára tekintettem, ahol az ismeretségi körünkbe tartozó férfiak oly fotósorozatainak képei vonultak fel, ahol kevés dolog volt a fantáziánkra bízva. – Na jó… nézzük csak. Hmmm. – hülye azért mégsem voltam, a véleményem meg nyilván megvolt, hisz a fejemen a két szép szemem nem csak azért volt, hogy nézzek ki velük, hanem hogy lássak is. – Ez egy nehéz kérdés… - tettem úgy, mintha amúgy kb. az életem múlna rajta kérdést kellene megválaszolnom. 

- Hmmm… nézzük csak. – bújt közelebb Lizzie hol közelítve, hol zsugorítva a képeket előttünk. – Nem is tudom, nem is tudom… - döntötte oldalra fejét.

- Túl nagy a választék, mi? – kacagott fel Nina, de nagyon figyelmesen leste arcunkat azért, mert kíváncsi volt ám ő, ez biztos.

- Mr. Crawford se rossz, szó mi szó… - gondolkozott hangosan Lizzie.

- Ezzel egyet kell értenem. Ráadásul Mr. Hemsworth karjai igazán… erősnek tűnnek. – gondolkoztam el, s fantáziám valahova egészen máshova vitt el.

- Feleség, gyerekek. – tette hozzá szomorúan Jessica.

- Tiszteletben tartás! – bólintottam egyetértően.

- Azért kedves Hiddleston úriember se akármi… kedves Lizzie mit is tudnál nekünk mesélni a közös munkáról? – fordultam felé mindent-tudni-akarok arckifejezésemmel, hiszen tudtam nekik a Marvelen kívül is volt már közös filmjük, s ott volt lehetőségük… jobban is megismerni egymást.

- Tom egy… úriember. – s ahogy ő ezt kimondta, valahogy egészen máshogy hangzott, főleg mert egész arcában belepirult. Aranyos volt.

- Miért van az, hogy egy embert szánt szándékkal kihagytál kedves? – nyomta a kijelzőt egy az egyben az arcomban Jessica.

- Most komolyan arra vártok, hogy hangosan is kimondjam? – néztem felváltva hármójukra miközben arcomtól alig lehetett eltávolítani a képet melyen nyilvánvalóan Sebastian szerepelt.

- Aha. – mint egy igazi asszonykórus, egyszerre jegyezték meg hangosan.

- Arra még várhattok…

Halvány lila gőzpótfogalmam sem volt, hogy hogyan kerültem egy taxiba, s arra sem igazán emlékeztem, hogy elaludtam benne, csak, amikor ébredésemkor a túlontúl párás levegő tüdőmbe jutott, majdnem fulladozni kezdtem.

- Nézd csak… ez jó lesz. – nyújtotta felém talán Jessica műanyag üvegét, s ki se nyitva nagyon szememet, napszemüvegemtől meg még véletlenül sem megszabadulva ittam bele az üveg.

- Ez… bor. – konkrétan majdnem elnevettem magam, amint úgy ittam azt, mintha víz lenne.

- A te csuda ötleted volt a reptéren, hisz így biztosan nem törtjük össze a drága üveget! – nevette el magát Lizzie, s kiegyenesedve orromtól előrébb is ellátva talán realizálódni kezdett bennem, hogy nem éppen New York utcáin taxiztunk.

- Meg is érkeztünk, kisasszonyok! – hallottam a sofőrt, de konkrétan hangja talán még élesebben csapott tudatomba, mint az alkohol… erre innom kellett.

- Reptér? – masszíroztam orrom nyergét, ahogy oldalra fordulva a székek között a mögöttünk ülő Ninára, s Lizziere nézhettem.

- Reptér bizony. – bólintott Lizzie, majd ellopva egy falatot Nina sültkrumplijából úgy tömte azt arcába, mintha a moziban ülne, s éppen popcornt enne.

- Ugye… nem? – éppen csak reménykedtem, hogy még amúgy alszok, s valahogyan saját apartmanomba jutva teljesen készen a padlón fekszek.

- Ugye, de! – veregette meg vállamat Jessica mellettem, s konkrétan nem bírták ki, elnevették magukat. Konkrétan zengett tőlük a taxi, de nem zavartatták magukat.

Az elmúlt pár órából szó szerint nem volt meg semmilyen információ sem az agyamban, egyszerűen mintha ez az isten tudja hány perces kis taxis szunyóka mindent kitörölt volt az agyamból. Te jó ég!

- Ugye ebből van még? – ráztam meg a lassan üresnek látszódó üveget előttem, s úgy nyúltam magam mögé, hogy miközben átadták az ujjaim közé az újabb üveget, addig én kinyitva az ajtót szépen kicsúszhassak rajta. – Merthogy ezt én józanul nem fogom tudni megmagyarázni! – jegyeztem meg, s úgy kászálódtam ki a egészen óvatosan a kocsiból a lányok előtt, az igazság az, hogy még az sem javított a helyzeten, hogy látva őket ők sem voltak olyan fényes állapotban. Rosszul nem is voltunk, inkább csak fáradtként és éhesként lehetett jellemezni a helyzetet. – Meg akarjam tudni, hogy kinek volt ez az ötlete? – tettem félig csípőre kezemet, miközben picikét fejem tetejére toltam a szemüvegemet, hogy gond nélkül masszírozhassam meg arcomat miközben a miamii reggel napsugarai kezdték csiklandozni bőrünket.

Igen Miamiban voltunk, s nem, nem tudom, hogy hogyan kerültünk ide, de ahogy a lányokra néztem ők sem lehettek a válaszban teljesen biztosak.

- Ők tudnak róla? – fordultam feléjük, s engedtem vissza szememre napszemüvegemet, majd bújtam ki automatikusan bőrkabátomból hisz éreztem, hogy az, ha még két pillanatot érintkezik bőrömmel azonnal rám olvad.

- Nem. – támasztotta meg homlokát nevetve Lizzie az én vállamon.

- Jó én akkor megyek és elásom magam abba a bokorba… ezzel együtt. – öleltem át a kis borosüvegemet, majd kaptam ki Nina kezéből a maradék sültkrumplit.

- Wow… wow… wow… aztak… - a nagy nyaralóapartman bejáratából ekkor lépett ki egy ember, aki éppen futni indulni készült, de mondhatni kissé meglepődött amikor négy ismerős leányzó jelent meg előtte… New Yorkból.

- Chace! – húztam ajkaimat széles kínos mosolyra, majd inkább már nem is törődve semmivel indultam meg céltudatosan előre, hisz a helyzeten már javítani nagyon nem tudtunk. Itt voltunk és kész.

- Akarjam tudni? – tette fel ő is a millió dolláros kérdést, amint elsétálva mellette közel, mint egy élőhalott jelentem meg.

- Szerinted tudnék rá válaszolni? – toltam le kissé szemüvegemet, hogy válaszolhassak neki, majd megveregetve vállát ahol ő kijött én most bementem. – Megyek, s arccal egyenesen, mindenestől belesétálok abba a medencébe! – ordítottam nekik, csakhogy tudják merre keressenek.

Igazából az egyetlen egy célom az volt jelen pillanatban, hogy találjak egy hűvös, s vízszintes helyiséget, ahol megpróbálva kialudva magamat talán képes leszek New Yorkban felébredni.

Gondolkodás nélkül nyitottam be az első ajtón, ami a közelembe került, s csak reménykedni tudtam, hogy nem egy vegyszerraktár lesz az, de talán még ott is képes lettem volna aludni egyet, de szerencsére nem az volt, hanem egy hálószoba. Egy hálószoba melynek ágya üres volt, s melynek fürdőjéből víz hangja szivárgott ki, de én ezzel se nagyon foglalkoztam. Ledobva üvegemet az ágy mellé, rögtön mellé ejtve a táskámat is, kabátommal egyetemben arccal előre zuhantam bele az igenis kényelmesnek tűnő paplanba. S ez az ágy több, mint mennyei volt, ahogy körül ölelte testemet puhasága majdhogynem el tudtam volna magam sírni… de hogy álom nem jött a szememre az biztos.

- Hmmm… micsoda kellemes meglepetés! - hallottam meg egy hangot gyanítom a fürdőből kilépve, erőm nem igazán volt megemelni a fejemet, de ettől függetlenül is jól ismertem a hang tulajdonosának kilétét.

- Ezt szerintem már lehetetlen lenne kimagyarázni! – motyogtam magamnak, s konkrétan, mint egy katona a szöges kerítés alatt a kiképzőpályán én úgy kúsztam fel egyre közelebb a párnákhoz, szememet egy pillanatra sem kinyitva.

- Miért lenne szükség rá? – hangja ekkor már közelebbről jutott fülembe, s az ágy besüppedése által éreztem, ahogy valószínűleg leült mellém.

- Nem tudom. – motyogtam, s szabályszerűen éreztem, ahogy testem beleolvad az ágyba, gravitációval ilyen erőssel talán még sosem találkoztam.

Néma csönd volt közöttünk, én csak ott feküdtem, arccal a párnában, mint egy magatehetetlen farönk, amikoris éreztem, hogy csuklómhoz nyúlva óvatosan arról legörgette hajgumimat s a gyanítom szana-széjjel terülő hosszú fürtjeimet fogta fel óvatosan.

- Köszönöm! – motyogtam, s éppen csak annyira vettem erőt magamon, hogy fejemet abba az irányba fordítsam amerre ő van, s igen óvatosan még a szememet is kezdtem kinyitogatni. – Jól rémlik, hogy… még shipnameünk is keletkezett az éjszaka? – minden erőmet összeszedve támasztottam meg a fejemet karomon, s úgy pislogtam feléje valószínűleg nem a legfényesebb állapotomban.

- Arra emlékszel, de hogy hogy kerültél ide arra gyanítom nem… - nevette el magát, s vizes kezét érintette ekkor homlokomhoz. Isteni érintés volt ez.

- Furák ezek az emlékek! – „ráztam a fejem” elképedve, s megragadtam csuklóját, hogy hideg kezét el ne merje venni homlokomtól.

- „Egészen féltékeny vagyok kedves T/N. No és mi van velem?” – idéztem fel hangosan is egy talán olvasott kommentet, amit ő írt Lizzie képe alá. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg olvashattam ilyet, de onnantól kezdve, hogy Miamiban ébredtem már semmin sem lepődnék meg.

- „Nyugi te vagy a következő Sebastian, csak kerülj haza a kis vakációdról.” – válaszolt ő úgy, ahogy valószínűleg én tettem neki ott egészen részegen. Az Instagramon. Emberek százezrei előtt.

- Tényleg elásom magam. – dőltem ki, s hátamon elterülve húztam arcomba karomat. Soha többet nem iszok, állapítottam meg magamnak.

- No de vajon abban az esetben mi van, ha nem én érek haza, hanem te jössz a vakációmra? – tette fel a kérdést, s éreztem ahogy egy szál törülközőjében fekszik végig mellettem az ágyon, a saját ágyában, amit egész érdekes módon sajátítottam ki. Éreztem, hogy ő viszont mellettem támaszkodva, oldalra fordulva figyeli arcomat, míg én ott vegetálok éppen előtte.

- Nem vagyok benne biztos, hogy ezt az egészet egyáltalán a testem fel tudja fogni! – állapítottam meg, s agyam egy elzárt kis bugyrában még mindig ott volt az az opció miszerint ez csak egy álom.

- S mi van, ha segítenék felfogni? – friss illatát konkrétan már teljesen testközelből érezhettem, majd szabad kezével gyengéden végig simítani kezdte lábamat, fentebb, s fentebb húzva így szoknyámat.

- Ezek után már felesleges ellenállni! – nevettem el magam kínomban, s meglepve őt hirtelen kinyújtva karomat, konkrétan szemem kinyitása nélkül kaptam el nyakát, s rántottam magamra, hogy végre ajkaink összeforrhassanak. S ohhh te jó ég mennyire csodálatos volt, talán az egész szoba beleremegett az érzésbe, de a testem minden porcikája mindenképpen.

- Sajnálom… - jegyeztem meg mikor levegőért kapva, szememet kinyitva az övével fonhattam össze tekintetemet.

- Mégis mit? – nevetett ajkaimra.

- Hogy így tálalom magamat számodra az első alkalommal! – s éreztem, hogy egy az egyben elvörösödök alatta. Hozzá képest nyilvánvalóan nem voltam friss, főleg, hogy ő most lépett ki a fürdőből én meg végigittam egy éjszakát, az ellentétek egyértelműek voltak.

- Szóval volt fejedben első alkalom? – hajolt közelebb, s orrunk összeért, majd ahogy derekamat megsimította lábam úgy kapaszkodott csípőjébe hirtelen.

- Szerinted?