XXXIII. rész - Steal my girl

Sziasztok! A szünetnek köszönhetően hozhattam nektek ma délután is egy részt, remélem örültök majd neki! Kellemesen hosszú lett, remélem nem bánjátok! Imádlak titeket, mind a 100 feliratkozómat, ugyanis a tegnapi nap során szépen kikerekedett ez a szám. Köszönöm nektek, hogy olvastok. Köszönöm!!!! Puszi Dorka

Steal my girl

Everybody wanna steal my girl
Everybody wanna take her heart away
Couple billion in the whole wide world
Find another one 'cause she belongs to me

(One Direction)

- Neeee…. – könnyűszerrel a vállára csapott, s úgy indult meg velem az általa tervezett úton. - … neeeee. – sikítoztam, s kapálództam rajta, de semmi hasznos eredménnyel.

- Jobb, ha egy kicsit lenyugszol… - fordította kicsit hátra a fejét sejtelmesen, majd combomba csípett kissé, s utána rá is vert fenekemre.

- Neeeeeem. – visítoztam, miközben úgy hiszem élveztem a helyzetet. Ha fáradt is voltam a mai nap után, ha mérges is voltam a mai nap után, minden létező ilyen dolog elszállt testemből… csak őt éreztem mindenemen. Akartam érezni magamban is.

- Deeee… - hanglejtésemet utánozva kezdett rajtam szórakozva visítani ő is.

- Nem. – mondtam ki semmiféle megnyújtás nélkül.

- Ne most hangoskodj… - puszilta meg combomat, mire automatikusan rándult meg bennem minden idegvégződés… még így farmernadrágon keresztül is éreztem ajkait. -… vagy különben beledoblak a medencébe. – fenyegetett meg, s oldalra tekintve a hatalmas ablakokon láttam a medence kivilágított víztükrét, amitől kirázott a hideg, hiszen elég hűvös van azért még odakint.

- Ügyes kislány… - simította meg a combomat, ahogy látványosan lenyugodtam a hideg fürdő gondolatától.

- Be van rendezve a teljes ház… - néztem kissé körbe, s próbáltam belenyugodni helyzetembe… persze ez csak a látszat volt, tudtam, hogy ezért még nekem vissza kell vágnom, nem is akárhogyan… csak jöjjön ám hozzám az az isteni szikra, s porig égetem én őt.

- Nincs terelés kislány… - motyorászott, s mégis megfordult velem, s nem indultunk el a lépcsőn felfele, mert úgy hiszem eszébe jutott valami… vissza a konyhába, ahol pedig a hűtőajtaját hallottam nyílni.

Nem tudom mit vett ki, de izegni-mozogni kezdtem ismételten.

- Engedj el… - kezdtem bele ismét.

- Nem. – jelentette ki, s ezúttal már sokkal határozottabb lépésekkel valami ismeretlen dologgal a kezében indult meg az emeleti szobája felé.

- Kérlek. – könyörögtem neki kissé, pedig csak mindenképpen egy édes bosszú érdekében.

- Jó. – bólintott, s megállt fél úton, a lépcsőjén. – Vagy mégsem jó. – rántotta meg vállát, s ezzel én is mozdultam vele, majd valamit derekamhoz érintett, amitől felsikítottam, de úgy isten igazából.

- Ááááááááááááá. – hideg volt… nagyon hideg, s még annál is hidegebb. Ez jég volt, biztos voltam benne.

- Pssssszt! Ekkora sikítozással még a végén felébreszted a szomszédokat… - korholt le engem, de mondatában hallottam a kéjes vigyorát.

- Nincs is szomszédod… - nem tudtam kimondani, ugyanis valami agykontroll dologgal még mindig arra voltam koncentrálva, hogy a lefagyasztott felületemet felmelegítsem.

- Ne mozdulj… kérlek. – hihetetlen gyorsasággal váltott hangnemén, majd a következő pillanatban már a megfelelő helyen lévő franciaágyának elejére ültetett le.

A fél házon átmentünk, s tényleg minden egyes helyen azok a dolgok álltak, amiknek kellett, de abban a pillanatban, ahogy beléptünk hálójába (vagyis belépett ő… én csak egy csomag voltam rajta), s letett az ágyára óvatosan, mindenfajta külsőség megszűnt számomra. Csak őt láttam… semmi mást.

- Azt kérdezted haragszok-e rád? – letérdelt elém, s cipőmet kezdte el óvatosan levenni rólam, mintha csak Hamupipőke fordítottja lennék.

- Ühüm… - bólintottam némi hangkísérettel, s többet nem is igazán tudtam volna produkálni ugyanis mindvégig, ahogy szabadított meg dolgaimtól lágyan simogatta testemet.

- Majd meglátod… - nem szakította meg a szemkontaktust, úgy simult hozzám, s nyúlt pulóverem aljához, s óvatosan húzta át annak nyakán fejemet, így láthatta meg ő a tetoválásaimat, amiktől még nem volt szívem megszabadulni. – woawwww… - simította meg karomat, ahogy felfedezte a rajzokat bőrömön. – szexi. – kacsintott rám, majd fordította az öltöztetős játék párját… a leöltöztetős játékot.

- Mivel ez az én házam… az én szabályaim… ezt te is tudod. – éppen már csak a melltartóm, s farmerem volt rajtam, amikor ezt mondva szétnyitotta lábaimat, s könnyedén térdelve azok közé csúszott.

Furán kezdtem szedni a levegőt… ajkai szinte már mellkasomhoz értek, s szinte éreztem szívem verdesésén, hogy még ő is ajkaival szeretne találkozni… minden áron.

- S van egy fontos szabályom… rád specializálódva. – nézett fel szemeimbe. Meg akartam érinteni, kezemet hajába túrni, de amint ezt megtettem volna azon nyomban csuklóm után nyúlt, s magam mellé szorította őket.

- Én vagyok a főnök… - sunyin tekintett rám, s láttam érzéseit a szemében. Éhes volt, nagyon éhes… s nem csak Ő. Szimpla pillantásával azt érte el, hogy a testem hidegből, melegbe csapkodjon át másodpercek töredéke alatt… de a valóság az volt, hogy legbelül egy dolog volt csak bennem… égtem. Nagyon égtem. Tűzforrón perzselődtem.

- Szeretlek látni téged… - suttogta, s szinte simítva ajkaival bőrömet szabadított meg melltartómtól. -… ahogy a jó Isten megteremtett. – ahogy tenyere fedetlen mellkasomra helyeződött éreztem, hogy ívbe rándul a testem, s hozzá idomulok.

- Harry… - nem bírtam ott ülni tétlenül. Lábaim között testével, érezve őt már bőrömön ez egy lehetetlen küldetés volt számomra… nem tudom mit tervezett, de úgy véltem, hogy megvalósíthatná gyorsabban vagy különben önkéntesen ugrok a medencébe, csakhogy lehűtsem magam.

- Khara… - hasonló elhalással suttogta a nevemet, majd nadrágom szélét megragadva pattintotta szét könnyen annak gombját, s húzta le lábaimról az anyagot… együtt a legintimebb ruhadarabommal. Ott ültem előtte teljesen meztelenül… mindenféle körítés nélkül.

Legszívesebben magamhoz rántottam volna, s elvesztem volna csókjaiban, mert megismertette velem azt, hogy milyen is a felhők között járni, aminek ízére könnyen rá lehet kapni, de egyszerűen nem ment… megigézett hipnotikus pillantásaival. Átadtam magam neki mindenestül.

Csodálattal mérte fel alanyát, olyan volt, mint egy vad, ki megkaparintotta prédáját. Azok a szemek… zöld gyémántjai bőröm alá hatoltak, éreztem pillantását magamon… ahogy végigmér, s megcsiklandoz minden pillanatban.

- Csukd be a szemed… - kérte, s én úgy tettem. – Nem szabad kinyitnod, csak ha én kérem… okés? – nézett rám.

- Ühüm… - bólintottam, s úgy tettem, majd sötétségbe burkoltam magam.

Azt érezhettem, hogy gyengéden hanyatt döntött, majd szépen fentebb helyezett az ágyon, s úgy feküdtem ez által alatta, mint ahogy művésze alatt fekhet a vászon.

- Ííííí… – sikkantottam fel mikor ismeretlen dolog ért bőrömhöz, egy jég kocka volt az.

- Sshhhh… - hallottam őt, majd azt kezdtem érezni, hogy a jégkocka felfedező útra indul testemen. Mintha egy láthatatlan ábrát rajzolt volna vele… fagyos volt, de éppen ettől volt izgató. Forró bőröm, s a jegesség kombinációja egy vihart készített elő… egy igazi hurrikánt. Megfeszült a testem alatta.

A jeges darabka elindult a nyakamnál, s ahogy kulcscsontomnál járt automatikusan fordítottam el a fejemet… érezni akartam őt is, de olyan volt, mintha itt sem lett volna, de mégis itt volt.

- Ki ne nyisd a szemed… - suttogta lágyan az elfordított fejem füléhez, majd tovább engedte, hogy a kis segédje menjen.

Mellkasomnál volt a legvészesebb az érzés… szinte éreztem, ahogy szívembe döf egy tőrt ezzel, szúrt, mérhetetlenül szúrt, mert nem őt kaptam… hanem csak ezt. Felperzselő volt, mindennél jobban, de nem tudtam meddig bírom még.

- Ügyes kislány… - s első társát hasamnál hagyta magára, majd ott éreztem ajkait először igazán magamon, ugyanis még egy kis kockát érzékelve magamon, azt már az ő ajkai is követték. Az ágyba szorítottam magam, szorítottam a takarót, a szememet, s úgy kb. mindenemet annak érdekében, hogy ne essek darabjaimra… de lehet, hogy ezzel már elkéstem. Úgy igen nagyon.

Ajkai közé vehette a jégdarabot, hisz forrót, s jegeset éreztem egyszerre, ahogy hasamat kényeztette, s lentebb, s lentebb került… végigszántotta az ismeretlennel belső combjaimat, én pedig azt kezdtem tapasztalni, hogy ízekre hullok. Tévedtem… nagyon tévedtem, ugyanis darabjaimra igazán talán akkor estem, mikor a jég, s ajkai által képzett kombó leggyengébb pontomat érintette. Megrándultam alatta… nagyon erősen. Elhalt a legapróbb lélegzetvételem is. A szívem nem egy ütést hagyott ki, hanem úgy például az összeset egyszerre.

Ajkait számon még nem érezhettem, kegyetlen tudat volt ez, de ott éreztem… nagyon is. Meglehet ez egyfajta kárpótlás volt… Járatlan útra tért, de annak felfedezését nem éreztem semmiképpen sem veszélyesnek, sokkal inkább volt csábító és kívánatos… szemérmetlen gondolataim új perspektívába lökdösték létemet.

- Hmmmm… - dorombolt lábaim között, mint egy kiscica, majd a következő pillanatban már éreztem őt magamban… nyelve varázsolni kezdett bennem.

A testem teljes egészében ugrott össze, lábaimat automatikusan rántottam fel behajlítva, majd zártam fürtjei köré… itt már nem csak én, de a szoba egésze lángokban égett. Kipattant a szemem, s a plafont néztem könnyes tekintetemmel, miközben azt hiszem a takarót alattam kezdtem ujjaim között morzsákra sodorni.

Lassú volt, majd kegyetlenül gyors… s mozgásához hasonult szívem üteme is. Mozdulatlanná tett, miközben igenis mozdulni akartam… lábujjaim is összeszorítottam az érzésre, mindenem eggyé olvadt.

Úgy jött rám az érzés, mint egy édes pofon… a legédesebb. Hullámokba tört rám, majd sodort el abba a paradicsomba, melynek ajtaját Ő nyitotta fel számomra. Az eget rengető Styles orgazmus. Megszűnt a létezésem.

- Szerinted haragszok rád? – hangját hallatta fülem mellett, majd ajkaim közé csókolt saját ízemmel ajkain. A súlytalanságból ragadott vissza így ő, adva még egy löketet lelkemnek. Kapva kaptam az alkalmon, s azonnal magamra rántottam őt, felemelő érzés volt ez, hogy fedetlen bőre, már az enyémre simult.

- Nem… - ajkaiba haraptam, s azt akartam, hogy enyém legyen, most azonnal. Akartam. Olyan dolgot hozott el nekem, melyet vele is meg akartam kóstoltatni… most azonnal… osztozni akartam az élményben.

Egy ügyes mozdulattal fordítottam tehát helyzetünkön, majd mielőtt még meglepődhetett volna határozottan csípőjére ültem. Alsója rajta volt, de így is éreztem igen kemény férfiasságát… fenekemet rendesen nyomta, s ezen huncutul elmosolyodtam.

Picikét rá hajolva, megtámaszkodva mellkasán kezdtem óvatosan körözni csípőmmel… a szeme csillagokat szórt rám. Láttam, s éreztem is, hogy két pillanat és felrobban. Istenem, de jó érzés volt, érzékien feszülten látni őt alattam…

- Khara… - soha… soha nem hallottam még ilyen mélyen a hangomat tőle. Kirázott a hideg tőle még úgy is, hogy már fénylettek testemen a forróság cseppjei.

- Harry… - nyúltam ajkamhoz mutatóujjammal, majd hagytam, hogy lebiggyesztettem azt, majd másik kezemmel valami más után nyúltam… érte.

Rezzenéstelen kézzel toltam lentebb, s lentebb rajta nadrágját, míg a valódi énje szabaddá nem lett alattam… majd utána bennem.

Elteltem, s az első pillanat szúró érzése után pedig könnyedén ereszkedtem rá… csodálattal figyeltem elkerekedő ajkait melyek oly szépségesen hívogatóak voltak. Laza ütememet abba nem hagyva nyúltam ujjai után, s kértem őt szavak nélkül, hogy egyenesedjen fel… a legkellemesebb elhelyezkedés a világon… az ő ölében lenni.

- Elképesztő vagy… - ragadta meg nyakamat, s szenvedéllyel csókolt ajkam közé, s én így öleltem magamhoz, s engedtem, hogy úgy igazán eggyé olvadjunk… ahogy testünk úgy lelkünk is.

Arra ébredtem, hogy a vasárnapi nap meleg sugarai cirógatják arcomat… oldalra fordultam, s olvadtam bele a takaró puhaságába. Úgy hiszem, a mennyországban vagyok, a felhők társaságában. Óvatosan kinyitva szememet nem találtam szembe magam vele… Harry nem volt sehol.

- Jó reggelt. – hallottam mégis hangját, s mintha megérezte volna, hogy éppen most keltem fel, ekkor lépett be szobájának ajtaján kezében egy reggeliző asztalkával.

- Jó reggelt… - mosolyodtam el, s lassan, de biztosan felültem húzva magammal takarómat.

- Készítettem neked reggelit… - került oldalamra, s tette le elém a bőséges reggelimet tartó kis asztalkát.

- Ohhh… - szemembe dörzsöltem, hogy nem-e álmodok-e még mindig. De ahogy visszanyertem a látásomat Ő még mindig ott volt. Leült pontosan velem szembe, ahogy felhúztam törökülésbe a lábaimat.

- Köszönöm. – haraptam ajkamba, majd automatikusan mozdulva az övéit is ízlelni akartam, s egy cseppet úgy is tehettem, de utána elhajolt tőlem.

- Egyél… - mutatott a finomságokra. – Isten legyen a tanúm, hogy nekem nem lesz csontika modell barátnőm. – nézett rám visszautasítást el nem fogadó ábrázattal.

- Hahaha… - morogtam rá kedvesen, majd kifejezetten nőiesen tömtem a számba a kiflit, amit el tudtam venni elsőre.

- Büszke vagyok rád. – nevette el magát. – azért kérlek, ne fulladj meg… van időd. – kacsintott, s felém nyújtotta a narancslevet, hogy azért tényleg előzzem meg a megfulladást, ami eléggé a láthatáron volt tetteim következményeképpen.

- Hahhh… - motyorásztam, majd próbáltam átállni az értelmes étkezés folyamatára.

- Köszönöm a virágokat… - ugyanolyan rózsák voltak, mint amiből tegnap kaptam tőle egy nagy csokrot. Két szépséges szál ugyanabban a színben. Megsimítva ujjammal az egyiknek a szirmát egy kis sebesülést éreztem rajta.

- Ezek a… – kezdtem bele, de helyettem is befejezte:

-… azok, amit elejtettél a nagy csokorból.

- Ohhh… - pirultam el, s emeltem a szépségeket ajkaimhoz, s azokra leheltem egy csókot, hátha attól majd meggyógyulnak… legalább a lelkük.  – gyönyörűek. – vallottam be, s újra vízbe helyeztem őket. – sosem kaptam még senkitől virágot… ráadásul ennyit meg még véletlenül sem…- vallottam be.

- 60 szál… - jegyezte meg halkan.

- Hogy mi?

- 60 szál rózsát küldtem tegnap, mert tegnap volt 60 napja, hogy először láttalak… - tette hozzá, mire teljesen elkerekedett a szemem, s abban a pillanatban nem is tudtam, hogy mit feleljek neki.

- Ohhh… –kaptam a számhoz. – úgy látszik mégis igazad lett… volt valami jó dolog abban a helyben… megismertelek. – tettem hozzá meglepően szégyenlősen, majd gyorsan terelve a témát cselekedtem.– kérsz? – nyújtottam feléje egy falatot az ételemből.

- Én már ettem… - kacsintott. -… de te folytasd csak, de óvatosan. Amúgy… tegnap, hogy is mondjam… nem volt lehetőségem megkérdezni milyen volt a fotózás? – érdeklődött.

- Nem volt rá lehetőséged? – képedtem el úgy, mintha nem tudnék semmit az előző esti tevékenyégéről. – na, ne mondd… - teljesen adtam az idiótát.

- Drága Khara ne vágd magad alatt a lécet… - fenyegetett meg kedvesen, sejtelmesen.

- Jó volt… élveztem. – mondtam el neki is.

- No és mit? – ha azt akarta, hogy egyek, akkor nem volt szabad ilyet kérdeznie. Arra értette, amire tudom, hogy értette.

- Mindent… - mondtam sejtelmesen. – kaptam egy halom DropDead cuccot, meg meghívtak az itteni koncertjük backstage-ébe, sőt hivatalos vagyok az új üzlet megnyitójára is, mint a kollekció arca… reméltem elkísérsz majd. – néztem rá kedvesen. Ez úgy természetesen jött, ösztönösen. Elmosolyodott.

- Ha tényleg szeretnéd… - vallotta be.

- Nem… csak mókáskodtam. – fogtam meg a homlokomat a szemem forgatása közben. – persze, hogy szeretném… - erősítettem meg a kérésében.

- Okés. – vigyorodott el. – de csak egy feltétellel… - mutatta fel maga elé mutatóujját.

- Mi lenne az?

- Csak az én gruppim leszel… - bökte ki, mire hangosan felkacagtam… a nélkül persze, hogy megfulladtam volna. Ügyes kis célzás volt ez Oli bandás hátterére.

- Megsúgom Oli-nak barátnője van… - vágtam vissza.

- Mindenki az én barátnőmet fogja majd akarni… ez tény. – nézett rám teljesen komoly arckifejezéssel.

- Steal My Girl… mi? – jutott eszembe egy számuk, amit újra, s újra hallgattam akkor mikor írtam róluk a cikket.

- Jó humorral ébredt a kisasszony…

- Bezony… - dőltem hátra, s hasamat kidűtve simogattam azt… degeszre ettem magam.

Megfogva a tálcát letette azt mellénk a földre, majd óvatosan felült mellém az ágyba, s hagyta, hogy mellkasára hajtsam fejemet. Olyan kellemes volt ez a pillanat… olyan igazán nyugodt. A tökéletes vasárnap délután.

- Maradjunk így… úgy örökre. – suttogtam halkan, úgy éreztem így jóllakva akár egy kora délelőtti szunyát is be tudnék nyomni.

- Benne vagyok… - puszilta meg fejem búbját.

- Holnapra akarva, akaratlanul, de szervezek egy házavató bulit… remélem, eljössz. – ujjait az enyémekkel fűzte össze miközben vezetett, s végig beszélgettük az utat hazafele… ugyanis talán némi magyarázatra szorul édesanyám felé tegnapi, vagyis inkább ma hajnali gyors eltűnésem.

- Akarva akaratlanul? – nevettem fel s néztem feléje, majd lekaptam fejéről a kalapját, ami úgy hirtelen megtetszett nekem.

- Nem feltétlen sok kedvem van hozzá… - magyarázta. -… az pedig az enyém. – lopta vissza kalapját sunyin, de gyorsan.

- Én meg kölcsön veszem… - rántottam el tőle. -… neked az utat kellene figyelned hajas baba nem a kalapodat. – nyújtottam ki feléje a nyelvemet.

- Leharapom… - fenyegetett meg én meg csak még jobban kinyújtottam nyelvemet, mire odahajolt hozzám, s megpuszilta azt. Megugrottam hirtelen, de mosolyogtam közben.

- Elmegyek… - próbáltam megülni normálisan az ülésemben, s nem átugorva magam alá teríteni őt. -… de a kalap az enyém. S ez a póló is. –húztam meg magamon a the1975-os pólóját. Nagyon megtetszett a múltkor, s most megtalálva szekrényébe ezt kértem el tőle, hisz azt mondta nyugodtan válasszak valami tisztát az ő szekrényéből… női ruhával nem szolgálhat, de ha találok, valamit szolgáljam csak ki magamat.

- Lehet róla szó. – gondolkodott. – Fair ajánlatnak tűnik nekem… - mint egy üzletember gondolkozott el ajánlatomon.

- Óóóóó, hogy a jó isten… basszameg. – már nem is tudtam arra figyelni, amit éppen mondott nekem, mert, ahogy befordultunk utcánkba, s megláttam a házunk előtt álló kocsit kissé fura hullámok mosták át a testemet. – basszameg… - csapkodtam a homlokomat. Vannak dolgok, amik nem baj, ha a felejtés homályába tűnnek, s vannak olyanok is, amiknek nem szabadna eltűnniük a fejünkből… ilyen volt például az is, hogy vasárnapra nekünk vendégeink lesznek anyával… Zack és anyukája hoz át nekünk néhány gyerekcuccot.

- Az istenit… - csaptam a kesztyűtartóra, majd a kalapot levéve a fejemről arcomat takartam el vele.

- Khara mi történt? – kérdezte megijedve Harry… meglehet meglepte őt az, hogy elég kulturáltan sikeredett beszélnem.

- Jobb, ha tovább hajtasz… - hogy lehetek ennyire szenilis. Miért felejtettem el én ezt? S miért ver még azzal is az isten, hogy emelve a téteket Harry hoz haza? Szuper. Ennyit a tökéletes vasárnapról.

- Mi történt? – lassított le előttünk, majd állította le a motort.

- Vannak nálunk… - úgy gondoltam, hogy beleolvasztom magam a kocsi ülésébe, s nem mozdulok meg sem.

- És ez miért baj? – nem értette a dolgot… addig a pillanatig legalábbis nem, míg meg nem láttam, hogy egy dobozzal a kezében ki lép ki az ajtónkon. – aham. – úgy hiszem ezt egy kicsit sziszegve mondta. – mit keres ez itt már megint? – érdeklődött.

- Elsa-nak hoztak át néhány cuccot, mert Zack húga kinőtte őket, s nem használja már őket… - nem mertem semerre sem nézni, ezért inkább még mindig csak magam elé bámulva a néztem a motorháztetőt és az előtte elnyúló aszfaltot.

- Szuper. – mondta, s mély levegőt vett, majd ezt megismételte vagy háromszor. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni se őt, se magamat… értelmesen, felnőtt emberekhez méltóan megbeszéltük azt, hogy ahogy lehet, én kerülni fogom Zack társaságát… nem ő hozta fel, hanem én… tudtam, hogy ez a helyes. Jól tudtam.

- Szép jó napot! Jöttök ti is segíteni? – édesanyám kopogtatott be nálam az ablakon, s minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy mikor felé figyelek mosolyogni, tudjak.

- Persze… - bólintottam, majd kinyitva az ajtót kiugrottam helyemről, de addig a ház felé nem közelítettem, míg a kocsi előtt el nem kaptam Harry-t egy szóra. – minden rendben? – néztem fel csodálatosan szép szemeibe.

- Aham. – mondta azért elég fagyosan, mire egy kellemes ötletnek köszönhetően lábujjhegyre állva ajkai közé csókoltam, csakhogy tudassam mi is a helyzet… nem csak vele, hanem úgy mindenkivel. Mosolyra húzódtak ajkai… ezt akartam elérni, s örültem, hogy ez történt. Ujjaira kulcsolva sajátjaimat széles mosollyal indultam el a ház felé. Teljes mértékben kizártam agyamból az ő jelenlétét. Itt volt és kész. Pont.

- Örülök, hogy téged itthon is látni kisasszony… - édesanyám kedves köszöntőjét már csak az spékelte meg mosolyával egyetemben, hogy a kezembe nyomott egy dobozt teli játékokkal.

- Ezekkel most akkor elvonulhatok játszani? – csillant fel a szemem.

- Már kérni is akartalak… - nevetett fel ő is, majd vele együtt Harry is. -… már nem sok dolog van itt, mindenkinek jut vagy egy kör. – kacsintott, majd elindult az újonnan kezébe kapott dobozzal a ház felé, minket meg kint hagyott. Azért ez a felállás nem éppen volt egészséges bármennyire is szeretnénk szépíteni a helyzetet. – te nem jössz? – anya azért még a küszöbről visszakiáltott nekem.

- Azonnal… - forgattam a szememet, de tisztában voltam vele, hogy megvárom Harry-t. Nincs az az isten, amiért kettesben hagynám őket.

- Sziasztok!- köszönt végül Zack, szándékosan belemerülve a pakolászásba. Kétlem, hogy bármelyikünk édesanyja tud a helyzetünkről, s azt hiszem nagyon is helyes volt ezt így megtartani.

- Szia. – nem néztem rá úgy köszöntem neki, elég volt érezni a testemben a vibrálást, amit e két úriember közelített felém. Csak kicsit haltam meg… köszönöm.

- Szia. – vette el a kezéből elég kedvesen Harry a soron következő, majdnem utolsó dobozt. Jó… igazából minden volt az, csak nem kedves.

- Khara drágám… de rég láttalak. – Zack édesanyja köszöntött, mikor szinte rohamléptekben estem be az ajtón szorosan Harry mögött. Nem mintha amúgy egynél többször is láthatott volna Zack édesanyja, de szerintem ez már egy megszokott szöveg, amit minden anyuka eljátszik, ha nem tud mit mondani.

- Jó napot. – köszöntünk teljesen véletlenül kórusban Harry-vel.

- Montgomery asszony Ő itt Harry Styles… a barátom. – böktem oldalra a fejemmel ugyanis szabad kezem éppen nem volt.

- Örülök a megtiszteltetésnek. – úriember volt, igazi úriember… egyik kezében megtartva a dobozt, Zack édesanyjának keze felé hajolt, s elkapva azt gyenge csókot lehelt rá. Le voltam nyűgözve... de úgy tényleg.

- A barátod? – kérdezett vissza némi furcsa hanglejtéssel.

- Bizony… - vigyorogtam rá kedvesen, s ezzel minden olyasmi gondolatot el akartam a fejéből törölni, aminek akár még csak csírája is megjelent ott.

- Drága Khara… a dobozok szerinted a saját lábukon fognak feljönni a lépcsőn? – főtörzsőrmester édesanyám a lépcső tetejéről szólt le nekünk. Egészen humoros, csipkelődős kedvében volt ő.

- Feltart itt ez a Göndör… - lábamat hátul megemelve ügyesen rúgtam seggbe az említett személyt, majd mielőtt bosszúja el tudott volna kapni gyorsan kapkodni kezdtem a lábaim alatt a lépcsőket.

- Fiatalok… - nevetett fel Zack édesanyja odalent.

- Csak tegyétek le oda a dobozokat… majd ebéd után szétpakoljuk őket. – utasított minket munkafelügyelőnk.

- Ebéd? – egyenesedtem fel, gyanús volt nekem ez kijelentése.

- Meghívtam Zack-éket ebédre, ez a legkevesebb, amit tehetek a segítségükért cserébe. – mondta anya, mire azt hiszem az ütő is megállt bennem… s nem csak bennem.

- Anya… - halkítottam a hangomon egy keveset, majd az ajtó felé sétáltam, s behajtva azt szándékosan zártam be hármunkat ide. Harry, anya, én. -… ugye ezt nem gondoltad komolyan? – kérdeztem tőle.

- Harry is maradhat… jut neki is. – mondta kedvesen, próbálta megfelelően kezelni a helyzetet.

- Pont ez volt a problémám. – csettintettem magam előtt csak úgy „poénból”. – hogy találtad el? – néztem rá nem is tudom… mérgesen?

- Maradnak… te is maradsz. Nyeld le kérlek. – nagyon előhúzta az én vagyok az édesanyád, az én házamban én parancsolok kártyát. Régen találkoztam már ezzel az énjével… annyira nem hiányzott.

- Szuper. – löktem ki az ajtót előtte, hadd menjen csak dolgára. El is indult előre, de mielőtt leindulhatott volna a lépcsőn visszafordult.

- Egy fél óra múlva kész az ebéd… - sokkalta lágyabban mondta már ezt, egészen kedves volt, s nem csak rám, de Harry-re is rámosolyodott.

- Fantasztikus. – fújtam ki a levegőt.

- Tehetünk mérget a kajájába, ha gondolod… - bújt mögém Harry, s a nyakamhoz bújva osztotta meg velem fantasztikus ötletét.

- Nagyon vicces… - vágtam oldalba szuper humort.

- Szerintem is… - puszilt a nyakamba, mire egész testem ellazult. Ez kellett nekem, erre volt most szükségem.

- Maradsz? – kérdeztem halkan, s kezére tettem kezemet, ahogy karjával magához font derekamnál fogva.

- Esélytelen, hogy egyedül hagylak itt ezzel a teremtménnyel… - jegyezte meg nyíltan.

Lehunyva szemeimet ringatóztam egy kicsikét ölelésében. Megnyugtatott.

- Nora tervei ezek?- kérdezte, mire csak kinyitottam a szememet, s habár a függöny be volt húzva a szobában a falon látható díszek még mindig látszódtak.

- Aham… - bólintottam óvatosan, nem akartam hirtelen mozdulatot tenni, mert akkor megszakítottam volna ezt a kellemes pillanatot.

- Lux szobájában is szép lenne valami ilyesmi… kis hercegnők. – éreztem, hogy elmosolyodott. Ajkainak görbülete bőrömet simították.

- Beszélj vele… szívesen segít bármiben. Az én rajztudásom a pálcikaember alkotásában kimerül, de nem is akarok Picasso lenni… - nevettem el magam halkan.

- Egyelőre nem adok neki több feladatot… - mondta, majd sipp-supp szembe fordított magával. Kellemes volt mellkasának csapódni, a szemébe nézni.

- Egyelőre? Több? –kérdeztem vissza, valamiről egyértelműen lemaradtam.

- Ő tervezi az új tetoválásomat… - osztotta meg velem az infót.

- Hát ez milyen szuper… és én erről nem is tudtam. Fantasztikus. Nem gondoltad, hogy vele jössz össze inkább? – kérdeztem meg tőle kis hiszti királynőt alakítva, majd indultam meg kifele megsértődést játszva az ajtón.

- Most, hogy így mondod… - mondta, mire megtorpantam, majd a következő pillanatban ujjait ujjaimon éreztem, ahogy visszaránt magához, s az ajtót ismét bezárva annak elég ügyesen nekinyom. – idióta. – bókolt nekem kedvesen, majd hevesen ajkamért kapott. Csókja egyben volt lágy, de erős… kedves, s durva. Úgy éreztem, hogy a hévvel együtt, mi összejön, bennünk kiszakítjuk majd az ajtót is.

- Ez a gyerekszoba… Harry. – s habár agyam ezt mondatta velem testem mégis örömmel fogadta közeledését.

- Lehetne gyerekcsináló is… - jelentette ki, mire a saját nyálamat is félrenyeltem.

- Barom… - vetettem hátra a fejemet kicsit túl ügyesen, s csattant így fejem a falapba.

- Szerethető barom?

- Majd eldöntöm… - fogtam meg kezét, majd mielőtt bármit is mondhatott volna inkább helyiséget cserélve áthúztam őt a szobámba… jobbnak tartottam, hogy addig nem vegyülünk a lentiekkel, míg nem muszáj. Így is egy elég érdekes ebédnek nézünk elébe, nem kell feleslegesen hergelni előtte a kedélyeket… még akkor sem, ha az öt személyből csak három érzékel igazán valamit.

Ha az ember élhet meg kínos pillanatokat… na, akkor most én is megéltem. A fiúk elég emberien vették a próbáltatásokat, de velük ellentétben én nem… nagyon nem. Hiába próbáltam kedvesen megszólalni, vagy elmosolyodni, abból mindig inkább csak köhécselés és félrenyelés lett illetve elég erős vicsorítás. Még az is megfordult az ebéd közben a fejemben, hogy kilövöm magam az űrbe és az űrszeméttel együtt keringve a naprendszerben élem tovább az életemet. Lelkemnek mindenféleképpen kellemesebb dolog lett volna.

- Nyugi… - tette combomra kezét Harry, s ezzel aztán mindent elért, csak megnyugvást nem. De legalább már más miatt forrt a vérem.

- Zack… biztos, hogy nem tudsz maradni desszertre? – kérdezte anyám, s az ebéd alatt első alkalom volt ez, hogy felcsillant a szemem. Meglehet eddig nem is nagyon figyeltem az elhangzott mondatokra, mert valami más, vagy valaki más lekötötte a figyelmemet.

- Biztos… a teniszedzőmmel lesz megbeszélésem. – sajnálkozva állt fel az asztaltól így már, hogy befejezte ebédjét, s édesanyám felé indult, akitől puszi váltással köszönt el, majd felém is megindult, de útközben meggondolta magát.

Vagy azért mert realizálta magában helyesen a dolgokat, vagy mert Harry olyan tekintettel nézett rá mögülem, hogy legalább az ő hatására átgondolta cselekedeteit.

- Sziasztok!- intett, s édesanyjától megkapva kocsijuk kulcsát az ajtó felé indult. – további szép délutánt. – köszönt el végül, s lépett ki az ajtón.

Abban a pillanatban, hogy bezáródott mögötte az ajtó éreztem, hogy Harry mögöttem látványosan megnyugodott.

- A tárcáját meg itt hagyta… - édesanyja vette észre a kis bőr tokot Zack helyén. -… biztos kiesett a zsebéből. – mondta. – utána vinnéd Khara? – nyújtotta felém, mintha ő nem állhatott volna fel… na, jó, ez rendesen bunkó dolog volt tőlem, de akkor is.

- Persze…- remélem annyira tűnt őszintén kedvesnek, mint amennyire annak szántam.

- Addig mi előkészítjük a desszertet. Harry segítenél? – fogta be a másik anyuka a másik felemet is munkára.

- Persze. – ő viszont őszintén vállalta feladatát, s elkapva Montgomery asszonytól a tárcát Harry-re kínosan mosolyogva lépkedtem gyorsan kifele az ajtón, még mielőtt a szerencsétlen srác jogsija nélkül hajtott volna el.

- Hééékás… – kiáltottam utána, mikor szinte kitörtem az ajtón. – Zaaaaack. – kiáltottam neki, s éppen már kifele állt behajtónkról, de felfigyelve közeledésemre fékezett, s lehúzta ablakát.

- Igen? – kérdezte kedvesen.

- Itt hagytál valamit… - mondtam, s feléje nyújtottam tárcáját… ujjunk egy pillanatnyira ért össze, de tényleg csak annyi időre, mégis kirázott tőle a hideg… de valahogy máshogy, mint ahogy eddig tette.

- Köszönöm. – mondta kedvesen.

Néhány pillanatig szótlanul maradtunk egymás mellett, ő a kocsiban én kint, majd lassan, de biztosan hátrálni kezdtem visszafele. Tudta, hogy mennem kell… tudta, hogy menni akarok.

- Khara… - szólt utánam mégis, mire feléje figyeltem.

- Hmmm?

- Mosolyogj sokat mellette… megérdemled. ...- mondta őszintén. - ...az csak még jobban el fogja varázsolni őt is, ahogy engem is…