11. rész

Sziasztok! Itt a következő rész...Csak annyit mondok, hogy kíváncsian várom a véleményeteket. Az én érzéseim kicsit vegyesek vele kapcsolatosan, de ez annyira nem számít... ugye? Jó olvasást! Puszii Dorka

- Lenne egy pár ötletem…- pimaszul csak ennyit válaszolt… - például…- és tartását még erősebbre fogta, éreztem, ahogy csípője az enyémhez simul, csak úgy, mint a mellkasa. Teljesen fogságban tartott.

- Például?- hangom szinte elhalva formálta ezt a szót. Ennyire voltam képes, csak ennyire. Megsemmisülve éreztem magam a közelségében, hirtelen nem is tudtam mi történik itt körülöttem. Le kellett hunynom a szememet és erősen koncentrálnom kellett a lélegzetvétel folyamatára ugyanis erősen gyanítottam, hogy képtelen vagyok helyesen véghezvinni azt.

- Például…- ajkai szinte érintették nyakamat. – játszhatnánk. – fedte fel előttem ötletét.

Kijelentésének köszönhetően szinte éreztem, ahogy erőset dobban a szívem majd szépen lassan rááll egy ritmusosabb ütemre. Hiába akartam szemeimet is erősebben szorítani, egyszerűen nem ment… kezdett fogyni az energiám.

- Hahhh…- nevetett fel halkan. – egyelőre nem olyan játék, amire te gondolsz…- mondta mindent tudóan és éreztem, ahogy hangjában a pimaszság egyre csak éleződik. Érezte, ahogy testem reagált szavaira. – de ha jól viselkedsz… arról is lehet szó. – ajánlotta fel kedvesen.

- Mi?- egy szavas mondatokig jutottam el beszéd terén.

- Tudod, te azt miről van szó…- jegyezte meg és éreztem, ahogy kissé enged tartásából. A játéka már réges-rég elkezdődött, és kezdettől fogva enyém volt a főszerep. Én voltam a játékszere

Arcát enyémhez simította, göndör fürtöcskéi szinte csiklandozták bőrömet. Éreztem, hogy a libabőr bőrömre ül, ahogy megérint, hozzám ér. - nem hiába húzol magadhoz ilyen szorosan... – jegyezte meg örömmel teli hangon és ekkor kipattant a szemem és érezni kezdtem, hogy ujjaim erősen markolják ingét. Én ezt észre sem vettem eddig. – meg kell, valljam, ennek kifejezetten örülök…- mosollyal száján jegyezte meg ezt, tekintetünk ekkor találkozott.

El akartam engedni, de ujjaim nem engedelmeskedtek. Zöld szemei mélyen csillogtak, elengedni tekintetemet nem kifejezetten akarták. Csak álltunk egymás előtt szótlanul, szeme sarkában a kis ráncai összefutottak miközben arcomat kémlelte figyelmesen. Talán ő tudta mire gondolok… én viszont nem. Fordítva talán jobb lett volna, de nem így volt. Ujjait lassacskán oldalamon kezdte el futtatni szépen, lassan mígnem el nem ért ér csupasz nyakamhoz, ahol végighúzva mutatóujját szabályszerűen éreztem, ahogy megfeszülök. Direkt csinálta, tekintetéből ki lehetett olvasni… jól szórakozott, sőt igazán élvezte. Igen. Élvezte azt, ahogy cselekvésképtelenné tett, mert tényleg azzá váltam így pár pillanat alatt.

Kisfiús mosolya jelent meg arcán mikor gyengéden végighúzta ujjait ajkaimon. Gyengéden simította őket, mintha bármelyik pillanatban összetörhetnének. Szemei szinte árulkodtak gondolatairól… Láttam mit akarna tenni, de mégsem vitt véghez semmit. Inkább csak incselkedett… mert neki talán ez érdekesebb volt. Számomra viszont nem… nagyon nem.

- Na, ide figyelj…- hangomban még saját magamat is meglepő határozottság jelent meg. – velem te nem fogsz játszadozni kedves Styles!- jelentettem ki magabiztosan majd mellkasán felcsúsztatva kezemet megragadtam ingének nyakát. – értetted?- hangom inkább volt könyörgő, mint parancsoló.

Arcán többfajta érzés futott át hirtelen, de legerőteljesebb volt a meglepettség, mert igen megleptem őt csakúgy, mint saját magam. Ajkait lassan mozdulni láttam, de ha válaszolni is akart azt már nem tehette ugyanis magamhoz húzva sajátommal fedtem le az övéit.

Olyan elszántsággal tettem azt, hogy ez esetben már ellenkezésre sem volt esélye. De őszintén? Nem is éreztem rajta, hogy máshogy cselekedett volna, ahogy. Az új érzés frissességével szántottam végig ujjaimmal göndör haján ezzel is kifejezve, hogy akarom ezt. Itt. Most. És Ő is akarta… Meglepődésén hamar túllépve társam lett tevékenységemben és egyszerűen megfogva combomat kényszerítette azokat arra, hogy dereka köré fűzzem őket… Éreztem, ahogy testem remegni kezd, éreztem azt, ahogy egy ismeretlen vággyal töltődik fel annak minden egyes porcikája… Határozottan falhoz nyomva felsőtestemet, szinte megfeszültem, ahogy szája elhagyva az enyémet nyakamba csókolt. Gyengéden csókolta bőrömet, miközben én éreztem, ahogy felemészt az érzés, amelynek ha most nem adtam volna szabad utat, akkor sohasem. Ujjaimat hátán húztam végig olyan erővel, hogy éreztem ez ott nyomot fog hagyni… Mikor gyengéden beleharapott fülcimpámba, kislányosan felkuncogtam.

- Hmm… - dörmögött fülemben és megismételte az előző tevékenységét. Én ismét felkuncogtam, de már több érzékiesség volt benne, valahogy az élvezet teret nyert magának. - ezt megjegyzem magamnak. – suttogta halkan.

- Azt mondod?- kérdeztem vissza és szememet kinyitva az ő zölden csillogó smaragdjait pillantottam meg. – te szerettél volna játszani… - jegyeztem meg halkan, majd lassan lecsúszva róla tettem arról, hogy ezúttal ne én legyek az, akivel játszanak. Nézzük fordítva a helyzetet. Falnak nyomva érzékien húztam végig kézfejemet arcán, mintha csak simogatni akarnám, majd igazán közel hajolva hozzá ajkaimmal majdnem megérintettem kipirosodott arcát. Majdnem… Szándékosan cselekedtem így érezni akartam azt, ahogy ő is felfedezi a vágyakozás érzését, aziránt amit nem kaphat meg. Nagyot nyelt. Éreztem, ahogy nyakán megfeszülnek az erek, ahogy éppen gyengéden megfújom nyakát. Tudtam, hogy magamnak keresem a bajt, de ez volt a célom.

- Remélem, szereted ezt a játékot!- jegyeztem meg derülten, majd kezeim közé akartam fogni arcát, de megragadva azokat nem engedte, hogy így tegyek…

- Említettem korábban... – kezdte halkan. – hogy élvezni fogod az estét. – folytatta– azt hiszem…

- Mit hiszel?- ezeket a szavakat szinte nyakába sóhajtottam.

- Azt, hiszem, ezen dolgozhatunk…- mondta és csuklómról ujjaimra csúsztatta kezét és összefűzte ujjait az enyémekkel. Két oldalt tartotta kezeinket magasba emelve, mindez olyan volt mintha mindketten megadtuk volna magunkat valaminek, vagy inkább valakinek… nem tudni biztosan, hogy itt már mi az igaz.

- Hmmm…- haraptam alsóajkamba, majd közelebb simulva hozzá füléhez hajoltam. – nem szabad semmit sem elsietni. – ráztam a fejemet lassan, hagyva hogy kiengedett hajam ráhulljon, majd szépen lassacskán elindultam hátrafele és mikor neki mentem valaminek tudtam, hogy ha megugrok egy kicsit, akkor egy asztalra ülhetek fel. Így is tettem.

Az asztalon ülve lábamat az övéi köré fontam miközben kifűzve kezeimet tartásából a csokornyakkendőjével kezdtem el játszadozni. Csak azt figyeltem, csak azzal babráltam egy ideig. Tudtam, hogy ő viszont arcomat akarja látni…

- Sietni?- dörmögte fülemnél és éreztem, ahogy keze végigsimítva a hátamat eljut egészen a melltartóm kapcsáig. - eszem ágában sincs…- mondta és meghúzva és elengedve azt én felszisszentem ugyanis az az én hátamon csattant egyet. Csípett nem is kicsit…

- Ezért még megfizetsz…- érte el, hogy mégis arcára nézzek és összehúzott szemekkel próbáltam fenyegető hatást elérni nála, majd ahogy ő tette velem én is eljátszottam előző tettét csak a nyakkendőjével.

- Várom a büntetést asszonyom… Van egy egész estéje rá. - kacsintott egyet, mire lehetetlen lett volna nem elmosolyodnom. Mosolygós énjéből rám is ragasztott egy keveset az elmúlt napokban.

- Tudja… maga nagyon fiatal. – mondtam ki hangosan is gondolataimat és közben viszont ingével kezdtem el játszadozni a szemkontaktust el nem veszítve vele.

- És?- kérdezett vissza.

- 5 év…- ennyi volt közöttünk. Számat elhagyva ez a szó hirtelen nagyon nagynak tűnt.

- Biztosíthatom…- és ekkor erősen combomba markolt. Mellkasom erre megfeszült és szinte epekedve vártam, hogy megszólaljon… vagy, hogy valami mást tegyem. – hogy ez nem jelenthet hátrányt… sőt!- tette hozzá pimaszul, és igazán közel hajolva arcomhoz, ajkaink gyengéden összeértek.

- Miért ennyire biztos magában Styles? – kérdeztem kíváncsian.

- Mert tudok dolgokat…- hintette el ezt az apró kis információt majd fülcimpámba harapott gyengéden. Lassan lehunyva szememet újra elkezdtem összpontosítani a légzésre. Úgy hiszem ezt az utóbbi pár pillanatban hanyagoltam ugyanis szinte már kapkodtam a friss levegőért. -… amik boldoggá tehetnek egy nőt. – búgta magabiztosan mély hangján, majd nyakamat megfogva ajkaim közé csókolt szenvedélyesen. Vad nyelve, ahogy kerestem az enyémet, ahogy táncra perdült azzal csak még jobban felvillanyozta a levegőt körülöttünk.

- Azt hiszem…- kapkodva levegőért szólaltam meg. – valakinek rezeg a nadrágja…- jegyeztem meg néhány pillanat múlva majd nyakából elindulva szépen lassan végighúztam testén jobb kezemet és szinte érzékien nyúltam bele zsebébe. – meg is van… - ragadtam meg a telefonját és kihúztam onnan azt.

- Fel szeretné-e venni Mr. Styles?- kérdeztem a világító készüléknél még jobban láttam arcát, amire a teljes gyönyör érzése kezdett kiülni.

- Nem igazán fontos…- tiltakozott. Erre számítottam én, ámbár már gondolataim máshol jártak.

- Tudja… - húztam végig ujjamat a hívásfogadás kis sávján, majd bal füléhez tettem a készüléket, míg én a jobb oldalára hajoltam. – a játék még nem ért véget. – jelentettem ki határozottan és göndör fürtöcskéivel játszadozva füle mögötti kis bőrét kezdtem el apró puszikkal elhalmozni. Teste megfeszült és ismét szótlanná vált…- na de beszéljen már…- szóltam rá mosolyogva. – tudja… én itt sem vagyok valójában!- suttogtam fülébe halkan.

- Louis… - próbált összepontosítani a beszélgetésre. – nem… nem… most nem igazán alkalmas. – eme hosszú mondatát éreztem igazán nehéz volt számára megformálnia. – minden rendben… Maisy? Biztos jól van… Ha találkozok, vele átadom igen. Szia. – köszönt el tőle igazán sürgetően talán túl feltűnően, majd fülemhez húzva a készüléket láttam a srác még nem tette le. – szia, Louis. köszöntem el tőle én is majd végül határozottan kinyomtam a telefont.

- Valaki nagy játékos…- jegyezte meg halkan. - rafinált…- tette hozzá elismerően.

- Nem tudom, miről beszélsz!- ráztam a fejemet és vállára hajtva fejemet mély lélegzeteket véve szívtam be illatát. - tudod… én még tartozok neked valamivel. – jegyeztem meg halkan és felismerve a helyet eszembe jutott egy igazán érdekes ötlet. Felettébb spontán volt, de kifejezetten szórakoztató.

- Pontosabban?- kíváncsiskodott.

- Felettébb érdekes utcai viselet! Nem is tudtam, hogy a tütü most divat. Jó magam is szeretnék beszerezni egyet… - ismételtem a mondatokat, amiket legelső találkozásunkkor mondott nekem.

- Nem gondolod komolyan…- nevetett fel halkan. Tudta mit szeretnék. Jelen pillanatban ennek az ötletemnek köszönhetően például egy jóízűt nevetni.

- De-de…- bólogattam fejemet felemelve, lábaimat leeresztve róla.

- És én nekem ebben mi a jó?- kérdezte és ujjaival lassacskán lépegetni kezdett gerincem vonalán.

- Hát… - gondolkoztam el. - Én egy jót nevethetek… ez biztos. – az én részem már megvolt. – te pedig… hmmm.

- Na, majd azt kitalálom én…- mondta és kezeimet szemem elé helyezte. – ezt tartsd így... ha te is.. Én is. – mondta és éreztem, ahogy ellép tőlem majd hallottam, ahogy keresgélni kezd valamit. Végülis a színház jelmezeinek ruhatárában voltunk… Lehetősége keresgélésre éppen hogy volt.

- Hmm… Maisy Wilson… - éreztem ismét közelségét majd egy ruha kellemes érintését is ölembe, ahogy közelebb tolta azt hozzám. – azt hiszem ez ismerős lesz számodra…- és lassan kinyitva a szememet megpillantottam a kánkános szoknyánkat, amin úgy látszik rajta maradt a nevem is a címkézések után. Mondhatjuk azt, hogy sikerült a legkevésbé visszafogottabb jelmezt megtalálnia.

- Szép emlékek…- jegyeztem meg bólintva és ezúttal én kacsintottam rá. – szóval akkor így állunk…- pattantam le az asztal széléről és elvettem tőle a ruhát. – valójában minden rendben az agyunkkal?- kérdeztem az éppen történő dolgokra utalva. Jelmezekbe bújni mint az óvodások… Kb. ezt a szintet üthettük meg jelen pillanatban emiatt.

- Úgy hiszem igen!- bólintott határozottan. Hittem neki…

- Akkor viszont kérlek szolgáld ki magad… egy néhány pillanat és… jövök- majd vállamon hátra csapva a ruhát elindultam az egyik kis elválasztó fal mögé. – leskelődés nem ér…- mondtam neki.

Egy könnyed mozdulattal váltam meg eredeti ruhámtól, majd belebújva jelmezembe úgy éreztem valaki megjelent mögöttem…

- Szívesen segítek…- elsöpörve hajamat hátamról közelebb húzódott hozzám és a ruha cipzárját ragadta meg. – így kell ezt?- kérdezte érdeklődbe és hátulról hajolt arcomhoz.

- Kifejezetten tündérke…- fordultam meg, miközben bazsalyogva fordultam hátra ugyanis már éreztem, hogy felvette az ő kiegészítőjét…- szerintem igazán előnyös számodra! Nem gondoltál még egy ilyen beszerzésére?- kérdeztem pislogva felé.

- Abban az esetben…- jobb mutatóujját végighúzta kifejezetten kiemelt nőies dekoltázsomon-, ha te is beszerzel egy ilyet…- bal kezével meg megragadta szoknyámat és érzékien csípőmagasságig felhúzta azt. – én is járok ilyenben…- ajánlott egy alkut.

- Elgondolkoztató!- mondtam halkan és megsimítva a tüllt körülötte halkan felnevettem.- Iszonyatosan viccesen nézel ki!- ismertem be és nevetésem ezúttal hangosabb lett.

- Te viszont… igazán őrjítő vagy. – mély hangján ez a kijelentés már számomra volt őrjítő. – szexi!- suttogta fülembe és én kislányos mosolyommal húztam államat nyakamhoz majd éreztem, ahogy kiráz a hideg tőle, hiába éreztem azt egyidejűleg, hogy pillanatokon belül fel is robbanhatok. - madame… úgy hiszem, lehet szép estéje lesz…

- Úgy hiszi?...

- Kihoztál ölbe a színházból?- kérdeztem felgubózva anyósülésen mellette

- Mivel aludtál máshogy nem tudtam megoldani!- jegyezte meg mosolyogva felém fordulva.

- De én erre miért nem emlékszek? Hogy jutottunk ki a ruhatárból? – érdeklődtem nagyot ásítva eléggé összefüggéstelenül beszélve.

- Igazán mélyen alszik valaki… - mondta és bevillant egy nagyon csörgő kulcs hangja az emlékezetemben.

- Ki látott meg minket? – kérdeztem félve és attól függetlenül, hogy semmi kompromittálót nem láthattak volna, valószínűleg elég érdekesen hatna, ha valaki egy fiúval találna rá az egyik dolgozóval a földön aludva a ruhatár kellős közepén.

- Kedves kis takarító nénitek van… - jegyezte meg pimaszul.

- Csodálatos…- nevettem fel kínosan.

- Valami fontosat bennhagytál az egyik jelmezben… muszáj volt bemenned érte. És ekkor véletlenül ránk zárták az ajtót. És mivel mindkettőnk telefonja lemerült így nem tudtunk segítséget hívni… más választásunk meg nem volt, mint ott tölteni az estét. – ismertette a történetünket.

- Lemerült telefonok… - jegyeztem meg nevetve. – Louis… Vajon elfelejti a beszélgetéseteket?- kérdeztem ajkamba harapva.

- Hát… én nem fogom ez tuti. – mondta szemtelenül és ekkor megérkezve lakásomhoz az utca túloldalán leparkolva leállította a motort.

Kijelentésére elfordítottam tekintetemet és egy hajtincsemmel kezdtem el játszani, amikor is az utca túl oldalán egy ismeretlen kocsiból egy annál viszont ismerősebb embert láttam kiszállni. Hirtelen lefagytam és éreztem, hogy remegni kezdek… sőt reszketni.

- Vigyél el innen…- mondtam neki elkapva a fejemet a túloldalról.

- Mi? – kérdezte értetlenül.

- Vigyél el innen azonnal!- szinte már kétségbeesetten utasítottam rá.

- Minden rendben?- nézett arcomra félve, közben pedig újraindította a motort.

- Nincs… semmi sincs rendben. – ráztam a fejemet és éreztem, ahogy szépen lassan eláraszt az érzés, ami minden egyes alkalommal előjön, ha megpillantom a közelemben ezt az embert… Hogy ez az ember kifejezés kit takart? Legutóbb még az apámnak nevezte magát…