Sziasztok!
Múlt héten ahhoz volt szerencsém, hogy hétfő reggel is tudtam írni, délután meg
befejezni és így hoztam nektek akkor is részt, most pedig az alakult, hogy
tegnap olyan szinten elkapott valami, hogy egymás után lazán megírtam 2 részt,
vagyis a szó szó szoros értelmében egész nap írtam! Remélem örültök neki, mert
én nagyon. Jó Olvasást! Puszi Dorka
U.i.:
Ma reggel amikor megnéztem, hogy mennyi volt az oldal látogatottsága a tegnapi
rész után majdnem elsírtam magam, még mindig nem hiszem el kb. Általában 350-ig
szokott menni a mérce, max 400-ig ha van egy új rész, de most 776 volt.
Köszönöm Nektek, egyszerűen hihetetlenek vagytok! J
We don't know where to go
So I'll just get lost with you
We'll never fall apart,
Cause we fit together right, we fit together right
These dark clouds over me
Rained down then rolled away
We'll never fall apart,
Cause we fit together like
Two pieces of a broken heart
So I'll just get lost with you
We'll never fall apart,
Cause we fit together right, we fit together right
These dark clouds over me
Rained down then rolled away
We'll never fall apart,
Cause we fit together like
Two pieces of a broken heart
Megetettek, és ha így fejezem ki magam, akkor még
szépen szóltam. A valóság az, hogy megtömtek, mint egy szegény állatot, akit
utána visznek is a mészárszékre, vagy nem is tudom… őszintén úgy érzem, hogy
bármilyen mozdulatot is tennék, a következő pillanatban annak az lenne az
eredménye, hogy felrobbanok és a szoba minden négyzetmilliméterét én tölteném
be. Barátaim, édesanyám és mindenki majdhogynem szó szerint etetett…
hozzátenném nem valami fogyókúra táborból jöttem haza ahol nem ettem semmit sem
heteken keresztül, de még azt sem mondhatjuk, hogy étkezési zavaraim miatt
voltam ott ahol… kipukkadok, komolyan.
- Meg ne merd… - láttam, hogy Harry tér vissza
mellém, s kezében volt egy tányér.
- Ez az enyém. – húzta védekezőképpen magához a
tányért. – de kérsz? – kérdezte és leült mellém.
- Ugye csak viccelsz? – néztem rá szúrós
tekintettel, s inkább hátradőltem rendesen s becsukott szemekkel vettem
egyenletesen a levegőt, gondolva úgy jó lesz.
- Persze… - felelte, s közelebb jött hozzám, mások
számára észrevehetetlenül szorosan ültünk egymás mellett. – jól vagy? –
kérdezte és habár szemem csukva volt valószínűleg a partra vetett hal pózomat
csodálhatta. Ha nem lenne alattam biztos talaj már biztosan kitaccsoltam volna.
- Ühüm… kimegyek egy kicsit levegőzni. – jutott
eszembe, s a teraszra mutattam.
- Menjek? – kérdezte segítőkészen.
- Ha kidurranok, ne legyenek áldozatok… - ráztam a
fejemet, s felálltam és okosan gondolkodva a lépéseken indultam csak meg, nem
kapkodok el ám én semmit sem.
Elől a teraszon volt egy hintaágyunk, ami éppen a
tökéletes hely volt most számomra éppen csak annyira mozgattam meg amennyire
kellett, ha egy kicsit is gyorsabban szállt volna a hányás egészen garantált
lett volna.
Kellemes idő volt, egyre jobban látszott, hogy
tavaszodott, s igazán kellemes idő volt még így Londonhoz képest is. Jó volt
most így leülni egy kicsikét és egyedül lenni (no meg emészteni), bent annyian
voltak első körben, hogy már kicsit kezdett sok lenni. Nagyon örültem neki, de
ettől függetlenül még a rám irányuló figyelmet továbbra sem szerettem meg és
nem is akartam megbántani őket így csak okosan cselekedtem.
- Szabad? – nem tudom mennyi idő telt el akkor,
amikor egy hangot hallottam meg elmélkedésem közepette. Rögtön kinyitottam a
szememet és feléje fordultam, habár tudtam, hogy ki ő. Zack.
- Persze. – válaszoltam és valahogy nyeltem még
mellé egyet, ami olyan furcsaságot hozott magával rám. – csak időzített
kajabomba vagyok… előre szólok. – tisztáztam a helyzetet és a hasamra tettem a kezemet,
ami akkora volt ebben a pillanatban, mintha 5 hónapos terhes lennék.
- Köszönöm a figyelmeztetést… - nevetett fel s én
is elmosolyodtam rajta. – Khara… - kezdett bele valamibe, és máris olyan jutott
eszembe, amit nem akartam felidézni. Továbbra sem volt túl kellemes emlék, de
ha nem gondoltam rá legalább nem volt kellemetlen.
- Milyen volt Ausztria? – csaptam inkább fel egy
másik kérdést még mielőtt folytathatta volna. – sose nem volt még rá alkalmam,
hogy megkérdezzem… - próbáltam úgy tenni, mintha viselkedésem totál normális
lett volna.
- Khara… - kezdett bele még egyszer, mire
összegyűlt belém pont az a kellő mennyiségű energia, hogy a szemébe tudtam
nézni… erősen farkasszemet nézni.
- Zack… erről nem kell beszélnünk. – ráztam a
fejemet. – Rendes voltál, nem említetted senkinek, ahogy kértem és ennyi… ez
rendes volt tőled, nagyon rendes… de ennyi. Nem szeretnék róla beszélni… veled
sem. – ráztam a fejemet és belül megtapsoltam magam, hogy milyen nyugodt tudtam
maradni, lehet mégis jelentett valamit az a három hét.
- Majd ha igen… szólj. – kérte szépen, tényleg
szépen.
- Most ez mire fel? – lepődtem meg, de valahogy
több volt abban a rövidke mondatában, mint amennyit kimondott. – Hmmm? – néztem
rá mozdulatlan arccal, s nem tudtam leolvasni arcáról semmit egyszerűen csak
megjósolhatatlan színű szemei meredtek vissza rám.
- Nagyon jó volt Ausztria… tele különleges
emberekkel, teljesen más nép. Bécs egyszerűen gyönyörű, egyszer el kell menned
oda… mint egy csoda, egy mesebeli város. – váltott át arra a szálra, amit én
megkezdtem, de valahogy a ki nem mondott szavai is szöget ütöttek a fejembe.
- Gondolom. – értettem vele egyet. – Mire
gondoltál akkor, amikor azt mondtad… szóljak, ha tudok róla beszélni? – nem
tudtam befogni a számat, egyszerűen kikívánkozott belőlem.
- Hagyjuk Khara… semmire, semmire nem gondoltam. –
rázta a fejét.
- Zack… te hoztad fel. – néztem rá, s már inkább
felálltam, majd előtte helyezkedtem el, nekidőlve a terasz korlátjának. – mondd
el, amit szeretnél… ne engem félts. – kezdtem e miatt a titkolózás miatt egyre
türelmetlenebb lenni. Nem ideges, csak türelmetlen.
- Lehet, hogy néhány dolog megváltozott, míg
odavoltam, s míg te odavoltál… - állt fel ő is, s ellentétes módon, de ő is a
korlátnak támaszkodott.
- Ezt hogy érted? – nem akartam megérteni azt,
amit mondott.
- Khara? – azt hiszem kerestek, sőt igaz is lett
ugyanis a következő pillanatban Harry lépett ki az ajtón. Nem tudom pontosan
miért is futott át rajtam az ideg, majd lett kisebb hányingerem, de igen
örültem, hogy támaszkodtam a korlátnak, mert az egészen biztonságot nyújtott.
- Anyud küldte, hogy vedd be mielőtt rosszul
leszel… - felém nyújtott egy kis gyógyszert, meg egy pohár vizet.
- Örök hála. – s azon nyomban benyomtam a kis
fehér bogyót, majd egy húzásra a vizet is leküldtem vele, csak azt nem
figyeltem közben, hogy mi van előkészülőben.
- Még be sem mutatkoztam személyesen… Harry. –
nyújtotta Harry a kezét Zack felé, én meg ezen a tettén, olyan szinten
meglepődtem, hogy az még okés, hogy a szemem kiesését tudtam álcázni, de hogy a
szívem egy szaltót ugrott önnön helyében az nem enyhe kifejezés.
- Zack. – ráztak kezet előttem, pont előttem.
Ismételten hálát adtam az égnek, hogy ott van mögöttem a korlát, az oszlop úgy
mindenre szükségem volt.
- Na és mi jó volt a téma? Remélem nem zavartam
meg semmit… - állt be a kettesünkhöz és így kialakította a csoda háromszöget…
tényleg az volt. Abban a pillanatban, azokkal az érzésekkel nem voltam biztos,
hogy sírnom kellene előbb, vagy nevetnem… előtte mondjuk, lehet levegőt is
kellene venni, de ez részletkérdés.
- Nem igazán. – válaszolt Zack.
- Csak éppen azt meséltem Zack-nek, mivel ő ugye
az osztálytársam, hogy még a jövő héten nem megyek iskolába… közös megegyezés
alapján, már a tanárokkal is le lett beszélve. – jegyeztem meg, s csak remélem,
hogy nem fog utóbbi emberke lebuktatni azzal, hogy még csak most hallja ezt
először.
- Meg elkezdtünk a matekkorrepetálások idején is
gondolkodni… - említette Zack mire, mint a villám fordultam feléje.
- Hogy micsoda? – na, igen, ennek hangot kellett
adni.
- Korrepetálás… matekból. Tudod. – mondta őszintén,
s való igaz, hogy csak akkor nem húznak meg matekból, ha lesz egy tanárom.
Jelen pillanatban nem tűnik ez olyan jó dolognak, amúgy sem, de most meg
végképp nem.
- Alig várom… matek, imádom. – csillant fel a
szemem, s próbáltam izgatott lenni, de ezzel a színjátékkal a bennem lévő
feszültséget próbáltam levezetni csak.
- Viszont sajnálom Khara, de most mennem kell…
vasárnap meccsem van és holnap kora reggeltől még utolsó nagy edzés. – mesélte
Zack és néhány lépéssel már a bejárat felé indult, gondolom mindenkitől el
akart köszönni.
- Milyen meccs? – érdeklődött Harry, míg kint
voltunk, s éppen nem léptünk be a házba.
- Teniszezek… már egy jó 14 éve. – állt meg mégis
Zack és kezdtek inkább még beszélgetni úgy el ott.
- Hobbi, vagy versenyzel is? – csak azt ne mondja
nekem valaki, hogy megtalálták a közös témát és most legjobb barátok lesznek,
mert különben bizonyos okok miatt biztosan elmondhatom, hogy szívrohamot fogok
kapni. Minimum hatvanszor. Egymás után. Egy perc leforgása alatt.
- Versenyzek is… részben emiatt is voltam Bécsben
2 hónapig most. – azt hiszem, mégsem megy.
- Jól hangzik… szívesen játszanék veled valamikor.
– hozta fel az ötletet a Göndör.
- Mi? – kérdeztem meg azt hiszem sajnálatos módon
hangosan is… túl feltűnő volt.
- Te is szeretnél velünk játszani? – kérdezte
Harry, mire Zack összefonta maga előtt a karját.
- Nem tudom, kinek lenne nagyobb sebesülése belőle
nektek vagy nekem… - nevettem el magam, s csak belegondolni is elég volt, hogy lehet,
nálam nem csak a labda repülne, de az ütő is. Szörnyű vagyok a sportokban, a
teniszben meg mindenképpen.
- Én benne vagyok, miért is ne. – rántotta meg a
vállát Zack, s látszólag tényleg elég jól kezdtek kijönni így kb. a második
váltott mondat után.
- Hol szoktál edzeni? – érdeklődött Harry és én
eskü, mintha ott sem lettem volna, aminek egy részben örültem is, mert így
könnyebb volt az arcomon az érzéseket palástolni, főleg azokat, amik így
hirtelenjében, megmagyarázhatatlan indokból törtek rám, de másrészt meg furcsálltam
is.
- A Scotterfield pályán… - mondta Zack.
- Ismerem, jó hely. Voltam már ott néhányszor. –
gondolkozott el Harry, s látszólag minden rendben volt velük. Egyedül velem nem
volt minden rendben, de mint a példa mutatja ez senkit sem érdekelt. Vicces.
- Kedd délután ráérsz? Meccs után, most lesz egy
pihenőnapom, de suli után megyek a pályára.
- Okés… olyan 3-4 fele ott leszek. – raktározta el
a fejében ezt az információt Harry.
- Na, jó, most már tényleg el kell mennem, mert
muszáj… - mondta, s befelé most már tényleg elindult, s mi is követtük őt. Míg
elköszönt mindenkitől én addig a lépcsőkorlátnak támaszkodtam, s doboltam a
lábammal… egy szót sem szóltam, Harry sem tette, csak állt mellettem fura
kisfiús arcával.
- Viszlát, nektek is… akkor majd kedden. – intett
Harry felé, hozzám meg közelebb lépett és homlokomra nyomott egy puszit, amire
biztosan, hogy nem számítottam, de Harry sem, valami csattant mellette… egészen
biztos vagyok.
- Viszlát. – köszöntünk el, s zártam be magam
mögött az ajtót, majd se szó, se beszéd indultam a konyhában. Mondhatni, hogy
érdekes elmúlt fél óra volt ez, de akkor alulértékelném az egészet. Az érdekes,
az nem megfelelő kifejezés a helyzetre, de az érzésre sem.
Anyáék már nagyjából kihordták a mosatlant a
konyhába így úgy gondoltam, hogy előre besegíthetek és elkezdhetek mosogatni.
Mindig is utáltam mosogatni, nem tudom mi ütött belém, hogy most szívesen
teszem azt.
- Tudod, hogy Zack beléd van zúgva? – kérdezte
csak úgy mintha ez mellékes dolog lenne.
Nem akartam meghallani azt, amit mond, nem akartam
és kész.
Elővettem a kis szivacsomat, majd a meleg vízbe
kezdtem pakolni egyesével a tányérokat majd elmosásuk után a hideg vízben is
megmártva őket tettem is a szárítóba csöpögni azokat. S ezt szépen
folyamatosan, egymás után minden egyes darabbal végigcsináltam.
- Nem. Nincs. – mondtam, néhány pillanat után
mégis reagáltam kijelentésére.
- Héé… hééé… nyugi.- mögém lépett és hátulról
ölelt át, úgy hogy az Ő keze is a vízben kötött ki. – Áúcs. Miből van neked a
kezed? – emelte ki a sajátját a vízből, s simán látszódott, hogy vörös lett
pillanatok alatt a bőre, illetve úgy gőzölög, mintha az előbb főzte volna meg.
- Hagyjuk azt a témát, kérlek. – nem ellenkeztem,
hogy segítsen, sőt különösen jó érzés is volt az, hogy mögöttem állt, s egész
testével hozzám simult, s együtt… mosogattunk.
- Nem fogom a közeledbe engedni. – jelentette ki
nemes egyszerűséggel. – még akkor, sem ha elverem teniszben… - mondta büszkén.
- Azt megnézném… - csúszott ki a számon. Tény és
való, hogy Zack profi volt… tényleg profi.
- Úgy érzem, hogy valaki nem bízik meg bennem. –
jót szórakozott mögöttem, s kezembe adta a következő tányért, úgy hogy alig
mozdult valamit.
- Tény és való, hogy Zack profi. Nagyon jó. -
rántottam vállat, de jelen pillanatban nem volt sok kedvem róla beszélgetni.
- Gondolom jóképűnek is gondolja magát, olyan kis
szívtiprónak. – jelentette ki, fura éllel a hangjában.
- Közel sem… pont ellenkezőleg. Zack nem olyan.
- És még, hogy nem akarsz róla beszélni… -
jegyezte meg gúnyosan. -… egyszerűen megvéded, mikor amúgy köcsög volt veled.
- Mi? – kérdeztem tőle, s megfordultam volna, de
nem tudtam, mert tartott… készült erre, direkt… tudta, hogy ennek ez lesz a
vége, s saját testével akart fogságba ejteni, fantasztikus taktika. – megölöm
Nora-t… most már bizony Isten. – s elég ügyesen úgy sikerült a szárítóba tenni
a következő poharat, hogy darabjaira hullva karcolta meg bal kézfejemet.
- Hékás, csak óvatosan… - kapta el a kezemet, s
kinyitva a csapot hideg vizet engedett rá. - ebből elég lesz ennyi… - mondta, s
kiengedett fogságból, majd egy pillanat leforgása alatt megfogta a derekamat és
felültetett a konyhapultra az étkező közepén, s egy száraz és tiszta
törlőronggyal szárította meg a vágásomat. -… nem olyan mély, nem kell bevarrni,
de lehetőleg máskor vigyázz magadra… - emelte szájához a kezemet és adott rá
egy puszit.
- Ez egy gyógyító puszi volt? – érdeklődtem, s
kezdtem jobban lenni, csak ne említsük már még egyszer azt az előző témát.
- Bezony… s ilyet sem kaphat mindenki. – mondta
sejtelmesen, majd megfogta a derekamat és közelebb lépett hozzám én meg
automatikusan derekára csavartam lábamat, s így ejtettem most én fogságba. –
ráadásul nem mindenhova. – suttogta a nyakamba mire nyelnem kellett.
- És én? – kértem, s egyszerűen magamhoz
szorítottam, s örültem, ahogy mellkasa mellkasomnak ütközik, s ahogy azok
szinkronban igazodnak egymáshoz.
- Te kaphatsz… mindenhova. – mondta, s a combomba
markolt kissé így meg is emelve.
- Mindenhova? – vissza kellett kérdeznem.
- Mindenhova… - simogatta a combomat kívül, belül
s éreztem, hogy megszorulok én odalent, de kegyetlenül… végtelen kegyetlenül.
- Bárki, bármikor bejöhet. – ezt azért muszáj volt
tisztáznom, nem mintha bármit is tettünk volna éppen vagy valami hasonló.
- Hidd el annál több eszem van… - mondta, s
fenekemet megragadva elemelte a konyhapultról, s ezúttal már csak ő tartott.
- Kétlem… - ráztam a fejem a nyakába temetkezve.
- Viszont amúgy tudnod kell valamit… - mondta, s
nyaka mögött összekulcsoltam ujjaimat és úgy elhajolva tőle tartottam magamat,
s láttam arcát.
- Mit?
- Örülök, hogy köcsög volt veled… - jelentette ki,
mire olyan szinten meglepődtem, hogy majdnem hátravágódtam, tudta, hogy ezt
fogja kiváltani belőlem így jobban alám fogott. -… mert ha nem az lett volna,
akkor nem lennél itt velem… így. – vallotta be.
- Ezzel nem enyhíted azt a tényt, hogy meg fogom
ölni Nora-t. – hajoltam oda hozzá és suttogtam a fülébe.
- Imádkozok érte…- kuncogott fel.
Az első hétvégém itthon meglehetősen nyugodtan
telt, olyan volt, mintha mindennel újra meg kellett volna ismerkednem, de
nagyon kellemes volt. Édesanyám egész hétvégére szabaddá tette magát, s így
volt esélyünk mindent átbeszélni, mindent megbeszélni, s a minden alatt tényleg
mindent értettem. Jól esett a beszélgetés mindkettőnk számára, a legjobb volt
az, hogy tényleg tudtam vele beszélgetni és akartam is… ráadásul már pénteken
megmutatta a hamarosan én-is-megismerhetem kishúgom képét, s ha ember látott valaha
gyönyörű kislányt… na, ő az volt. Alig várom, hogy találkozhassak vele.
Egyelőre a kiságya még anya szobájában lesz, mert
a kisgyerekeknek szüksége van az édesanyjukra, de a későbbiekben a kisebb
vendégszoba a szobám mellett lesz átalakítva neki szobává… vagyis már a
munkálatok meg is kezdődtek, míg én odavoltam. Sajnos a kiságy összetételéről
már nem nyilatkozhattam hasonlóképpen, s mire azt mi két nő összepakoltuk,
rendesen lefőttem.
Harry-t péntek óta nem láttam, beszélni sem
beszéltem vele, ennek különösebb oka nem volt, de azért örültem volna, ha
miatta csörren a telefonom. A mobilomat pedig visszakaptam, de a fiókom mélyére
helyeztem… kikapcsolva. Nem akartam használni, s kívánságomat miszerint
esetlegesen egy új számot édesanyám fogadta és elraktározta, s mondta beszerzi
majd nekem szívesen hétfőn, s én ezzel meg is elégedtem.
Nora-val viszont amikor tudtam beszéltem, főleg
skype-on, ha éppen nem anyával lógtam a ház valamelyik szegletében, ahol vagy
átalakítottunk valamit, vagy éppen csak simán a takarítás műveletét végeztük.
Azt mondta, hogy fura, hogy otthon vagyok, sőt még furább lesz, hogy mégsem
megyek suliba, pedig már várna. Ez volt a beszélgetések témájának 1%-az, a
többi 99% az Harry lett volna, ha lett volna róla bármit is mondanom. Ő csak
volt kész, volt valahol ugyanis tényleg nem tudtam róla semmit… az más kérdés,
hogy barátnőm olyan letolást kapott a nagy szájáért, hogy az nem kifejezés…
egészen mérges lettem rá, de ahogy jött a harag, úgy ment is.
Mikor eljött a hétfő, édesanyám némi félelemmel
hagyott otthon, tekintve miért nincs velem senki, az úgy nem jó. Mire
lebeszéltem, hogy otthon maradjon, konkrétan nekem kellett kitolnom az ajtón,
majd ekkor meg azért kezdett sajnálkozni, hogy miért keltett fel, aludhattam
volna tovább is. Lehetetlen nő, ezt a tulajdonságomat azt hiszem tőle
örököltem… lehetetlen vagyok én is.
Évek óta nem néztem TV-t, de most így hogy
szabadjára engedtem édesanyámat, s egyedül vagyok a tipikus telefonszuggerálás
közben kedvem lett beülni a kanapéra egy tál müzlivel, s végigzongorázni a
feleslegesen létező TV csatornákon, hogy rájöjjek, lehet, mégiscsak normális
vagyok, míg abban a dobozban lévő egyes emberek közel sem azok.
Gyümölcslé, müzli és minden szépen az asztalon
volt, majd az ölemben, s közvetlen rajtam is, mert sikerült kilöttyintem, mikor
megszólalt a telefon, s szinte kaptam érte.
- Igen? – szóltam bele, miután mély levegőt
vettem, s próbáltam normálisra venni a figurát, nem olyanra, mint aki arra várt
egész hétvégén, hogy felhívják.
- Khara-val beszélek? – érdeklődött egy alig
harmincnak hangzó, igen fura hangú fiú a vonal túloldalán… nem, nem Harry volt.
- Igen, Khara vagyok. – nem voltam túl kedves, ez
minden bizonnyal igaz, valószínűleg ki is hallatszott ez a hangomból.
- Én Ed vagyok, Mr. Terrington személyi
asszisztense a BodyBeauty ügynökségtől, de biztosan hallottál már rólunk. –
mondta kedvesen.
- Nem… nem hallottam. És azt hiszem rossz Khara-t
talált meg magának. – feleltem illedelmesen már amennyire bármi ilyesmit lehet
hétfőn reggel csinálni.
- Te vagy az, aki a fotós Nora nyertes képein van
a fotópályázatról, nem? – azonosított be így körülírva.
- Igen… - s letettem a kezemből az ételemet,
lehalkítottam a TVt, ahol éppen valami csudaporszívót akart eladni egy nő egy
másiknak egy áruházba, s csak a telefonra koncentráltam. -… de kik maguk, s
miért keresnek? – okés, hogy hétfő van, de szerintem egy kedden, de még egy
szerdán sem értettem volna, hogy mi az oka ennek a telefonhívásnak.
- Azt szeretnénk kérni, hogy fáradj be az
irodánkba a szerdai napon, ha lehetséges, mert Mr. Terrington-nak lenne egy
ajánlata számodra. – mondta el dióhéjban a gondolatát.
- Milyen ajánlata? Mi? – fogalmam sem volt arról,
miről is beszélt.
- Majd szerdán 3órakor mindent megtudhatsz… -
mondta. – a mielőbbi találkozás reményében, viszont látásra. – tette le mielőtt
bármit is kérdeztem volna. Nem tudom, hogy olyan sorrendben daráltam volna le
neki a kérdéseimet, ahogy eszembe jutottak vagy ABC sorrendben. Ki volt Ő? Mi
az a Beauty valamicsoda? Ki az Terrington valaki? Na és mit akarnak tőlem?
Választ persze nem kaptam.
- Biztos félrement telefon… - forgattam a szememet,
de valahogy automatikusan indultam a gépemért, amit útközben a konyhapulton
hagytam.
- Body… micsoda volt ez? – gondolkoztam, s
gondosan visszavettem a hangot a TVre, bekapcsoltam valami értékelhető
zenecsatornát, pl. gondolok itt egy MTV rock-ra, majd asztalon a géppel és a
müzlimmel kezdtem nyomozni.
- BodyBeauty…
- jutott eszembe, mire megnyílt a böngészőm, majd mire bepötyögtem a
keresőbe ezt a nevet egy falatot a reggelimből a számba jutattam… amit pár
pillanat múlva már takaríthattam is a képernyőről, s úgy a gépem egészéről,
ugyanis amint betöltött az oldal, hogy mi is az amire keresek (biztos, hogy az
volt ugyanis annak a Mr. Terrington-nak is ott volt a neve, a minimális
leírásán) konkrétan majdnem fulladozni kezdtem.
- Egy modell ügynökség… ez jó vicc. – csaptam le a
gépem tetejét, majd félre is nyomtam az egészet, hogy még a kezem ügyébe se
kerüljön. Ekkor szólalt meg újra a telefon.
- Remélem a lottó ötöst megnyertem és azért
hívnak. – motyogtam magamban, majd a fülemhez emeltem a telefont s nyitottam is
a vonalat. – igen?
- Jó reggelt Miss Kicsattanó kedvesség… -
hallottam meg az Ő hangját… ezúttal már Ő volt, de most már nem Őt vártam, mármint
nem számítottam rá… ez az előző hülyeség kiverte a fejemből az összes értelmes
gondolatot.
- Harry. – még kimondani is jó volt. – hogy vagy?
– kérdeztem, mert alapvető volt, hogy megkérdezem.
- Köszönöm jól… és te? – érdeklődött kedvesen.
- Jól… az előbb majdnem megfulladtam, de jól…
végülis csak járulékos veszteség lettem volna. – motyogtam magamban.
- Buta vagy. – jegyezte meg. – na, te Miss
Járulékos veszteség ki ne gyere akkor a teraszra. – jegyezte meg, s ilyenkor
mást nem is tehettem volna, minthogy kimegyek a teraszra… ez egyértelmű.
- Jó reggelt!- köszöntem a sziporkázó alakjának, s
ahogy magam mögött kinyújtottam a kezemet letettem a telefont még bent.
Nem szóltam semmit, csak próbáltam magamba szívni
a tényleges szépségét… mert igenis egy fiú lehet szép, Ő az volt. Egy hétfői
reggelhez képest, pedig tényleg betegesen szép.
- Jó reggelt. – lépett közelebb, s kézfejével
megsimította az arcomat. - igazán édes a pizsamád. – s csak inkább a földet
pásztáztam miközben felkacagtam elgondolkodva azon, hogy ez hogyan is került
rám.
- Anya megtalálta a takarítás közben, s azt
mondta… „biztos jó még rád, próbáld fel”. – utánoztam édesanyám hangját.
- S te felpróbáltad. – simította meg rajtam az
enyhén rózsaszín anyagot… meglehet ez már természetfelettien rózsaszín volt.
- Meg magamon is felejtettem. – forgattam a szememet,
mire elkapta a tekintetemet úgy, hogy megemelte az államat.
- Nekem tetszik. – jegyezte meg, s megemelte még jobbamat,
államat épp annyira, hogy bekaphassa alsó ajkamat, csakhogy ez így nem éppen
volt elegendő a farkaséhes testemnek (szó szerint az voltam, a két kanál müzli
is a gépemen végezte, amit majdnem elfogyasztottam), s konkrétan az ölébe
ugrottam, majd szépen befele fordulva egyet az ajtót bezárva magunk mögött annak
nyomva köszöntött egy sajátos módon. – nagyon tetszik. – s pólóm alá nyúlva
birtokolta tenyere bőrömet.
- Jó reggelt. – karoltam át nyakát, s hajába túrva
ujjamat játszadoztam tincseivel. – be kell neked vallanom valamit… - bújtam
közelebb a füléhez. -… örültem, hogy levágattad a hajadat… már majdnem akkorák
voltak a tincseid, mint egy lánynak. – mondtam, s kicsit meg is húztam a haját.
- Mint egy lánynak… - ízlelgette a mondatot
cselesen.
- Mintha Rapunzel lettél volna… - jegyeztem meg s
felkacagtam.
- Biztosíthatlak, hogy biztosan fiú vagyok. –
kacsintott rám, majd szépen lassan megfogta csuklóimat s fejem fölé helyezte
őket. – egészen biztosan. – mondta, s minden porcikámat végigpuszilt, amit
tudott, én, meg mint egy elkapott zsákmány csak forrtam alatta, s nem ellenkeztem…
nem mintha akartam volna.
- Csak azt ne mondja kedves, hogy azért jött ide
ily korán reggel, hogy bebizonyítsa, hogy maga pedig férfiú… - jegyeztem meg
sajátos módon.
- Lehetne róla szó… de nem. – lopott egy csókot
ajkamról, majd elengedte a kezemet, de nem a testemet, s lazán elindult velem
felfele a lépcsőn.
- Mit szeretnél? – kérdeztem tőle, ahogy a szobám
felé irányult, habár ott még nem járt, de szerintem a plakátok alapján
megállapította, hogy melyik lehet az a helyiség, amit én szobámnak nevezek.
- Egy kis segítséget kérni…
- Mármint lakást, lakást akarsz venni? – gondosan
megírva levélben édesanyámnak, hogy hol is leszek, hagytuk el egy jó ideje a
lakást, s vetettük be magunkat London nyüzsgő hétfői napjába.
- Lakást, lakást… bezony. Egy ideje tervezem, de
most kerültem arra a pontra, hogy biztos vagyok benne, hogy jó lesz ez… most
érzem biztosnak magam. – mondta, s rám mosolyogott a szemeivel is, habár azokat
eltakarták a napszemüvege lencséi.
- És azt szeretnéd, hogy segítsek neked széjjelnézni?
– kérdeztem tőle.
- Szeretném igen kikérni valaki fontos véleményét
is.
- Fontos?
- Fontos. – bólintott.
- Okés. – bólintottam én is, habár már akkor
tudtam, hogy bármiben segítek neki, amikor még el sem mondta, hogy miről lesz
szó. – de lenne előtte két kérésem… - mutattam felé két ujjamat.
- Na, mi? – tolta fel szeméről a szemüvegét, s
kíváncsian nézett rám, míg lelassította a kocsit a következő piros lámpánál.
- Első: elkérhetném a telefonodat egy sms erejéig?
– „Este muszáj beszélnünk. 8-9 fele skype előtt beszélgetés. Sürgős”- már mikor
lecsaptam a gépem tetejét, akkor megfogalmazódott bennem ez az üzenet Nora
számára… ezt a BeautyBody hülyeséget meg kell osztanom valakivel, s az a valaki
Nora lesz.
- Ez csak természetes. – s már nyújtotta is felém
a fehér, drapp kis szépséget.
- Köszönöm.- vettem el tőle.
- S mi lenne a második? – érdeklődött.
- Megállnánk a következő pékségnél, kisboltnál, bárminél,
amiben ételt lehet kapni, s vehetnék magamnak valami reggelit, mert minden
bizonnyal éhen fogok ott pusztulni… - jegyeztem meg kétségbeesetten, s még elég
erősen csodálkoztam is, hogy nem korgult meg egyszer sem a gyomrom.
- Erről hamarabb is szólhatnál volna… buta vagy. –
forgatta a szemét, s indult is a tömeggel amint zöldre váltott a lámpa. – gondolom,
amit összeszedtél mielőtt elindultunk, nem a befejezett, sokkal inkább az alig
elkezdett reggelid maradéka…
- Nyertél…
Nekem is van két kérdésem, az első az, hogy MIÉRT LETT VÉGE?? Utálom mikor vége van... utálom. :( Viszont, jaj megint kellett ordibálnom, az örömtől, hogy "ÉN TUDTAM" " ÉN TUDTAM" igenis tudtam, hogy Zack egy nyomi.. jaj most de utálom.. de tudtam, hogy lesz vele valami.. jaj és amúgy tudtam, hogy ilyen kis gyökér...khmm..köcsög lesz. Ohh ja és mi volt még, mikor Harry bemutatkozott és már ott örvendeztem, hogy "TARTSD KÖZEL A BARÁTAIDAT, DE MÉG KÖZELEBB AZ ELLENSÉGEIDET" "JÓL CSINÁLOD HARRY" jaj nagyon cuncika volt.. ohh és a mosogatós jelenetnél is jaj majd elolvadtam.. :D ohh anyám én most csak így össze - vissza örömbombákat, kapok. El sem hiszem, hogy ilyet mondok, de ez a hétfő egy nagyon jó hétfő :D :D és ezt neked is köszönhetem... ohh majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy amint felhozta Harry a köcsögségét Zacknek, az én fejemben is megfogalmazódott egy ima Noraért :P Csóri csaj... de ezért hívjuk a legjobb barátnőket, legjobb barátnőknek.. :P Jaj nagyon várom az új családtagot.. :P ohh.. és nagyon gonosz voltál, hogy nekünk nem mutattad meg a képet :((( de tudom, hogy csak húzod az agyamat... gonosz! Valamit még tudom, hogy akartam írni.. ohh mi volt az.........jaj eszembe jutott :) A BB cégről. ohh hát cuki volt a telefonos jelenet és ohh erre is nagyon kíváncsi vagyok.. :D Harry férfiú lakást vesz.. ohh.. ( Vajon hányadik is ez neki? ) nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz a háznézegetés.. :P Okéé.. azt hiszem mindent elmondtam amit akartam.. :P Ohh jaj .. majd, elfelejtettem a második kérdésem: MIKOR LESZ A KÖVI RÉSZ?? AKAROM MOOOOOOOOOST!!!!! Imádlak, csilliónyi ölelés és csók :D <3
VálaszTörlésUi.: A te hű rajongód :3
ha, ittis vagyok:)
VálaszTörlésszerintem par pillanaton belul szamithatsz a kerdes ozonre tolem mert vannak dolgok amik csak nem ugranak be :( butus dia :/ whatever. amigy tok vicces volt mert pont amikor elkuldtem az elso komit jelent meg hogy lajkoltad a kepem instan :) :**
szerintem kharabol jo modell lenne :) a modell es az enekes :D
nagyon gyer kommentek ezek..:( a lenyeg hogy itt vagyok es olvasom es orulok mint egy majom a banajanak, mondjuk en is imadom a banant.. mindegy. foleg hogy ugyvan hogy a majom a farkanak xdd lenyegtelen
csokozon <3333