Sziasztok! Tekintve, hogy a múlt heti
maraton után sem felejtettelek el Titeket elhoztam nektek a következő részt.
Remélem tetszeni fog ezért jó olvasást kívánok nektek hozzá! Puszi Dorka
-
Köszönöm, hogy maradtál… - pislogtam rá bájosan miközben néhány pillanatra
felnéztem a gépem képernyőjéből.
Rájöttem,
hogy mivel is ünnepelhetném jobban a könyves ajánlatomat, mint egy vacsorával,
a barátaimmal, hisz valamilyen csoda folytán a legfontosabbak egyszerre vannak
jelen pillanatban a városban… ráadásul új barátaimat is még jobban megismertem,
sőt Khara barátja is megérkezett már tényleg, szóval őt is szívesen fogadhatom.
Szeretem, ha emberek vesznek körül, hisz a csend nem az én műfajom.
- Én
meg köszönöm, hogy ülve tudsz maradni… - motyogta a konyha túloldaláról Iza,
aki Harry-vel együtt varázsolgatott a konyhámban… az én konyhámból az egyetlen
egy ember, aki ki volt zárva az én magam voltam, ugyanis elmondásuk szerint
nekem nem szabad megerőltetnem magam, s ő maguk is el tudják látni igen jól a
feladatot… s a tény az volt, hogy ezzel nem vitatkozhattam. Tényleg profik
voltak. Felajánlották ugyanis, hogy rendelés helyett inkább alkotnak valamit ők
abban az esetben, ha képes vagyok nyugton maradni, s csakis a pult túloldaláról
követni az eseményeket… s hogy ez össze is jöjjön igen nagyon le kellett magam
foglalni, s ekkor jött az a csodálatos ötletem, hogy: online vásárlás.
- A
legjobb séfeket szereztem be a városból… nem? – hízelegtem nekik miközben
rákattintva az egérpadra újabb dolgot tettem az online kosaramba. Máris
boldogabb lett a lelkem.
-
Tematikusan vásárolsz vagy csak össze-vissza? – tette fel a kérdést Iza…
micsoda naiv feltételezés.
-
Egy hete vele élsz… és erre nem jöttél rá? Hmmm… - jegyezte meg Harry
bohókásan, mire megtámasztva fejemet homlokráncolva szuggeráltam Őt addig a
pillanatig, míg rám nem nézett.
-
Te… gonosz… vagy. – sziszegtem neki egy halovány mosollyal, mit nem tudtam
elrejteni az arcomról.
- A
szobádba költöztem… nem tudom emlékszel-e? Olyan, mintha korábban egy gardrób
lett volna nem is szoba… - jegyezte meg kedvesen, majd a fakanalat felém
nyújtotta az éppen talán készen lett hússal a tetején.
-
Nem kell. – játszottam a Miss Duzzogót, s úgy szorítottam össze a számat, s
igazából az arcomon mindenemet, hogy izmaim egészen megfájdultak.
-
Nem? – kérdezett vissza sunyin. – Okés. – s a pulton átnyúlva egy kicsit
lengette orrom előtt a finomságot, majd el is akarta húzni, hogy akkor ugye
nekem nem kell, de én megragadtam csuklóját hirtelen, s bekaptam a fakanalat.
Kezét el nem engedve kezdtem el ekkor sipákolni.
-
Ez… forró. – nyitottam ki a számat, s kezdtem nyelvemet, s mindenemet
legyezgetni.
-
Mert szerinted jégen főztem… vagy mi? – játszott velem Mr. Pimasz 2.0.
-
Hát legalább… - rántottam meg a vállamat, s elengedve a kezét a poharamért nyúltam,
amit levegővétel nélkül gurítottam le. -… amúgy finom volt. – vetettem oda
félvállról.
-
Amúgy… mi? – pihent meg egy kicsit megtámaszkodva előttem.
-
Amúgy… jah. – a legjobb nemtörődöm fejet vettem elő, majd lehajtva gépem
képernyőjét óvatosan lecsúsztam a székről.
-
Pontosan merre is most? – gyanakodott Iza azon nyomban.
- Ígérem,
nem sántikálok semmi rosszban… mindössze készülődni szeretnék. Szeretnék egy
kis időt szánni magamra… amúgy is… nyakig ragasztós vagyok. – emeltem fel
karomat, amin még most is találtam egy-egy kósza flittert vagy valami plüss
matricát.
- Hát,
aki így nem tud bánni a dolgokkal… vessen rá… - kavargatta már a serpenyőnyi
húst a kezében Harry miközben azt figyelte, hogy lassan indulok el tőlük.
- Te
Pearce… vigyázz magadra. – fenyegettem meg mutatóujjammal, majd fordulva egyet,
bevetettem ténylegesen magamat a hálóba… s főként a fürdőbe.
Szavakkal
le nem lehet írni, hogy milyen jó érzés volt elpihenni egy kicsit a meleg víz,
s habok társaságában. Muszáj volt egy kicsit összekapnom magam, ha már így
vacsorát szerveztem… néha jól esik az, ha valahova kicsípheti magát az ember.
-
Csak nyugi bébi… - simogattam meg a hasamat, mikor éreztem, hogy a kisasszony
egy igen erő teljeset rúgott bennem. -… én is várom, hogy találkozhassunk. –
beszélgettem vele, majd az utolsó göndör tincset is kieresztettem a hajsütőmből
óvatosan, s egy kevés lakkal befújva kész is lettem volna azzal.
-
Ugye… nem zavarok? – kopogtatott be egy kedves hang tulajdonosa.
- Miért
zavarnál? – fordultam kicsit felé, s megtűzve két oldalt hajamat kezdtem bele a
sminkembe is.
-
Csodásan festesz… - sétált mögém vállamra téve kezeit.
-
Köszönöm Joan… - néztem vele össze a tükörben. -… azt ne mondd, hogy mindenki
itt van már, mert az számomra nem jó… látod hol tartok. – kacagtam fel, de
inkább összpontosítani akartam, s úgy is tettem.
-
Nyugi… még csak mi jöttünk Roy-jal… Ash-ék csak nemsokára érkeznek… -
nyugtatott meg, s picit masszírozott a nyakamon. Kirázott tőle a hideg annyira
jólesett.
-
Szuper… - ismertem el, s fejeztem be a halovány alapozást. Nem túl sok, de
mégis valami… ez volt most a jelszavam. -… amint kész leszek, megyek én is segíteni,
teríteni. – mondtam neki kedvesen.
-
Azzal már nem kell foglalkoznod… Roy kezébe vette az irányítást. Ráadásul a
teraszra költöztették ki a vacsit… - ismertette velem a tervet.
-
Amíg nem jutottok be a konyhámba… addig felőlem azt csináltok, amit akartok… -
vigyorogtam rá a tükörben, majd oldalra fordulva puszit nyomtam az ujjaira.
- Az
csak egyszer történt… - kezdett védőakcióba.
-
Jah… egyszer gyújtottátok fel a konyhámat… még szerencse, hogy nem többször. –
ráztam meg a fejemet, s a palettámra pillantva próbáltam kiválasztani egy
természetes hatású színt.
- Az
csak véletlen volt… - mondta rögtön, s a beépített szekrényem felé indult meg. -…
választottál már ruhát? – kérdezett rá, micsoda terelés… nem semmi.
- Még
nem… - ráztam a fejemet.
-
Választhatok? – kérdezte felcsillant szemmel. Azért is szerettem velük élni,
hisz míg én imádtam vásárolni és öltözni… ők imádtak engem öltöztetni, mint egy
élő babát. Ebbe sosem fáradtunk bele ugyanis mindkét fél részéről élvezet volt.
-
Ahogy szeretnéd… - bíztam rá, s elmosolyodtam, hogy ilyen könnyen örömöt tudtam
neki szerezni. -… csak annyit kérek, hogy valami könnyű legyen, mert alig bírok
anyagot megtűrni magamon. – ismertem be.
-
Kijöhetsz pucéran is… ha gondolod. Szerintem egyeseknek különösen tetszene… -
jegyezte meg sunyin, mire muszáj volt szemforgatásom közepette el is
mosolyodnom… eszembe jutott a délutáni úszkálós jelenetem. Jobb volt inkább
megráznom a fejemet mielőtt hangosan is kimondanám azt, mire gondolok… nem
kellett erről senkinek sem tudnia… senkinek. Talán még nekem sem kellett volna
róla tudni, de hát ezt lehetetlen lenne kivitelezni. – Mellesleg… ugye nem
felejtetted el, hogy két hét múlva Linda és Lisa esküvője lesz… ahova
mindannyian hivatalosak vagyunk. – húzta elő ezt az eseményt tudatalattimból
mit már igen régen pókhálók fedtek.
-
Jézusom… - fordultam feléje, azonnal letettem az ecsetemet. -… az most lesz? –
kérdeztem tőle. – Teljesen kiment a fejemből… - csaptam a homlokomra.
-
Igazából nem csodálom… közben ugyanis terhes lettél, hahó. – próbált engem
védeni, s ez jól esett… de egy esküvőt hogy felejthettem el, főleg aminek egy
részében én magam segítettem? Mármint a menü kiválasztásában munkámból adódóan.
-
Akkor is… se ruhám nincsen, se ajándékötletem… - húztam el a számat, s azonnali
módon gondolkozóba estem hátha valami csoda folytán megoldódik a két fő
problémám.
-
Szerinted egyikkel sem lesz problémád… tele a szekrényed. – mutatott a
vállfáimra, majd egy ruhát karjaira emelve megindult vele felém.
-
Ezt te sem gondolhattad komolyan… egy esküvőről van szó. Az nem olyan egyszerű…
- ráztam a fejemet, majd megsimítottam azt a ruhát, amit odahozott hozzám. -…
ez tökéletes lesz… köszönöm. – nyúltam a nyakáért, hogy abba kapaszkodva arcára
adhassak egy puszit. – Köszönöm. – suttogtam még egyszer.
-
Gyönyörűen festesz abban a ruhában… jól választott Joan. – jegyezte meg Kit
miközben már csak éppen az utolsó simításokat végeztem magamon, de előtte még
őt felhívtam, rögtön az után, hogy küldtem magamról neki egy képet csakhogy tudja,
a családja igen hiányolja.
-
Szerintem is. – billegtem a tükör előtt pocakomat simítva.
-
Elhiszed, hogy szívesebben ünnepelnék veletek mintsem az építési cég, s a saját
ügyvédeimmel vacsorázzak? – kérdezett bágyadt hangon.
-
Elhiszem… ha gondolod, félretehetünk neked. – vetettem fel egy egészen jónak
tűnő ötletet.
-
Nem szükséges... Érezzétek magatokat jól… és vigyázz magadra… magatokra. –
kérte, ahogy tette ezt minden telefonbeszélgetésünkkor.
- Nem
készülök semmi vadra… ígérem… - mosolyodtam el a tükörképem láttán. -… habár
nem tudom a bunjee jumping vagy a teraszról való ejtőernyőzés a vacsora után
annak számít-e… ugyanis ezeket már leszerveztem az embereimmel. – vettem egy
kicsit pimaszra én is a figurát… két Mr. Pimasszal töltöttem az időm nagy
részét, nem csoda hogy rám is ragadt már valami.
-
Szörnyen vicces a kisasszony… - elképzeltem, ahogy megugrik a szíve, de mégis
elmosolyodik.
-
Tudom… na de megyek is… beengedem a kötélszerelőket, hogy kész legyen minden
időben. – indultam meg ténylegesen az ajtó felé.
-
Csak várd meg, hogy hazaérjek kedves… csak várd meg. – kezdett el sunyin
fenyegetni.
-
Addigra már kalandparkká varázsolom a lakást… falmászás meg minden… -
gondolkoztam el, s a poén az, hogy akkora volt egyes helyeken akár a
belmagasság meg úgy alapból a hely, hogy simán megvalósítható lenne ötletem.
-
Úgyis elkaplak…
-
Azt te csak hiszed…
-
Erre… nem lett volna szükség. – habár kicsikét késve, de utolsó vendégeink is
megérkeztek… Khara-ék. S ez még addig nem is lett volna emlékezetes, de barátja
egy hatalmas nagy plüssmedvét hozott ajándékba a babának. Olyan cuki volt, hogy
majdnem belehaltam.
- Ez
csak egy apróság… - mosolyodott el, s közben barátnője kezét egy pillanatra nem
eresztette el… attól a pillanattól kezdve, ahogy beléptek hozzánk látszott
rajtuk, hogy egyértelműen szerelmesek… nagyon szerelmesek. A pillantásaik, az
érintéseik… a szavaik, felemésztően csodálatos volt még csak látni is őket, irigylésre
méltóak ez biztos. Két gyönyörűség, nincs mit tagadni. -… remélem a kis
hercegnőnek is fog tetszeni. – mosolygott a pocakomra mire ez idáig
egyszer-egyszer rálesett, de az igazán legédesebb pillantásokkal. Tudom, hogy
vannak azok a várandós anyukák, akik nem kifejezetten szeretik, ha háborgatják
őket a pocakfogdosós ismerősök, de én ezt sosem bántam… nekem természetes volt
megosztani a boldogságomat mással is.
- Ha
nem… jó helye lesz nálam is. – ismertem el, s a kanapéra letett kis puhaságnak
simogattam meg ekkor a fejét párhuzamosan a pocakommal, majd egy pillanat múlva
feléje nyújtottam a kezemet kedvesen.
- Mi
az? – kérdezte kíváncsian, nem értve a helyzetet.
-
Bízz bennem… - kacsintottam, s mikor szabad kezét enyémbe helyezte pocakomra
vezettem azt, s hagytam, hogy ő is érezze azt, amit én.
-
Ohhh… - kuncogott fel akkora mosollyal az arcán, hogy az természetfeletti volt.
-… éreztem. – magyarázta nekem is, de Khara-nak is, aki csak beleborzolva
barátjának a hajába hagyta, hogy az kiélvezze a pillanatot.
- Én
is… egyre jobban, s többször. – ismertem el.
- Én
is szeretnék majd gyerekeket… úgy egy focicsapatra valóval. – gondolkozott el,
mire Khara igen nagyon felhúzta szemöldökét.
-
Mégis kitől? Ha szabad megtudnom… velem még ezt az ötletedet elfelejtetted
megosztani. – mondta neki barátnője átkarolva hátát.
-
Majd szólok a másik barátnőmnek… - incselkedett, mire Khara jól oldalba vágta,
s azonnal el is eresztette őt.
-
Szuper. Szólhatsz is… - simította meg az arcát kedvesen, majd majdnem meg is puszilta,
de mielőtt megtehette volna elhúzódott. -… de akkor mostantól mindent tőle
kérj… mindent… - terítette ki kártyáit a kisasszony, s jól játszva azokkal
zsiványan le is lépett tőlünk.
-
Figyelem mindenki… asztalhoz… - jelent meg ekkor Roy az ajtóban terelgetve
mindenkit az asztalhoz. -… a vacsora azonnal tálalva… - folytatta, majd
megfogva karomat engem is odakísért a helyemhez… mindig jól jött a segítség
egyre nehezebben bírja a lábam az egyhelyben állást vagy úgy az állást is
általánosságban.
-
Ugye ez most nem komoly? – néztem Ash-re, aki ártatlanul pislogott rám, mint
egy ma született bárány. – Komolyan elkötötted a motort és elraboltad Khara-t
egy fotózásról? – figyeltem még őt mindig, s még a desszertes kanál is megállt
a kezemben.
-
Lehet? – kérdezte vigyorogva, de tagadni rögtön nem tagadta a dolgokat.
-
Totálisan elment az eszed… - forgattam a szememet, majd megsimítottam a
tökéletesen beállított haját, amit a következő pillanatban szét is túrtam. -…
okkal nem ülök motorra… ezek után meg próbálkozni se próbálkozz. – ráztam meg a
fejemet.
- De
szerencsére az óta már… elviselik egymást. – nevetett fel Khara, s barátja
ölébe bújt, ahogy a kanapén már a desszertet fogyasztva hűsöltünk, s
beszélgettünk.
-
Ami gondolom nagyobb, s nehezebb feladat Harry számára… - kuncogtam fel. -… ami
azt illeti… ha bármikor szeretnéd kilógatni az ablakon, csak nyugodtan… lehet,
jót tenne neki. – ismertem el s bájosan az áldozatra néztem.
-
Hékás… hékás… itt ülök melletted, nem tűnt fel? – a díva rögtön hangot adott
magának.
-
És? – kérdeztem, s rebegtettem előtte szempilláimat.
-
Köszönöm a lehetőséget… lehet élek majd a lehetőséggel… ki tudja. – kacsintott
rám Harry… a Styles.
Tény,
ami tény ez a két Harry nevű úriember tényleg hasonlított egymásra… nem
annyira, mint amennyire számítottam, de nem csak a nevük volt megegyező… ez
biztos. A hajuk is egészen, magasságuk is majdhogynem, s úgy a fontosabb
paramétereik is… nem mintha figyeltem volna… ááá dehogy… csak a fél vacsora
alatt. Kb.
-
Mondtam ugye, hogy hasonlítanak egy kicsit? – kérdezte Ash a fülembe súgva ezt,
majd valamiért hirtelen rögtön a mellettem ülő itteni Harry-re pillantottam,
aki igen jól elbeszélgetett eddig hol Khara-val, hol Iza-val… kivel mikor. Nem
volt elveszett bárány a barátaim között, s emiatt nagyon is örültem, sőt.
- Na,
mi az? – kérdezte tőlem, mert észrevette, hogy őt figyelem.
-
Semmi. – ráztam meg a fejemet, majd bekapva egy újabb falatot a fagylaltos süteményből
lenyaltam a kanalat.
-
Tényleg nem bírod a motorokat? – kérdezett rá.
-
Nem igazán… - ráztam meg a fejemet. -… tekintve, hogy így igazából egyre sem
férnék fel… max, ha háttal ülve felkötöznek… max akkor. – gondolkoztam el
rajta.
- Ültél
már egyáltalán motoron? – kíváncsiskodott.
-
Nem igazán… - hadonásztam a kanalammal. -… de saját, s sofőröm épsége érdekében
szerintem ez pont így jó. – gondolkoztam el.
-
Néha hatalmas butaságokat tudsz beszélni… tudod-e? – kérdezte homlokát
ráncolva.
-
Ugyan kérlek… - legyintettem bájosan, majd azon nyomban Joan felé mutattam üres
kanalammal. -… hallottam ám… hallottam. – mondtam neki elkapva egy mondatának
felét miszerint felvetette Khara-éknak, hogy őslakos cardiffiként körbemutatják
nekik szívesen este a várost, de engem meg nem szívesen hagynak itt… hisz mégis
csak én szedtem össze ide a társaságot a kis ünneplésre.
-
Mégis mit? - kérdezett vissza Joan.
-
Szerintem mennetek kellene… komolyan. Csodálatos idő van… nem olyan gyakori ez
itt… de az sem, hogy mindannyian egyszerre vagytok egy helyen… - mutattam
körbe.
-
Most ez mi? Ki akarsz minket tenni… kedves Adora? – nézett felém Roy is
gyanakodva.
-
Lényegében igen… - gondolkoztam el, majd azon nyomban fel is nevettem. -…
dehogy is… - ráztam meg a fejemet. - .. de akkor is úgy gondolom, hogy menjetek
nyugodtan velem ne törődjetek… tekintve, hogy amint beérek a hálóba azon
nyomban el fog nyomni az álom. Kimerültem egész nap, ha nem tűnt volna fel
várandós vagyok… - világítottam rá a lényegre.
-
Sosem tűnt volna fel… - gondolkozott el sunyin. -… azt hittem csak meghíztál.
-
Heeee... köszönöm. – mosolyodtam rá.
-
Azt hiszed, hogy itt hagynánk, miközben mi még elmegyünk várost nézni? –
kérdezett vissza rögtön.
-
Igazából nem hiszem… hanem tudom. – pontosítottam. – Sőt, hogy még konkrétabb
legyek azt is tudom, hogy Iza-t is viszitek majd magatokkal… - mutattam terhes
gondozómra, aki igazán jól érezve magát ült itt közöttünk.
-
Szó sem lehet róla. – vágta rá azonnal.
-
Először is… megérdemled… ahogy a többiek is. – tártam szét a karomat. – Egy
alternatív univerzumban mennék veletek, de… - emeltem fel a kezemet. -… egy
elfáradtam, nagyon… kettő… félpercenként úgyis meg kellene állnunk ugyanis vagy
elfáradnék, vagy pisilnem kellene… három… szeretném, ha egy kicsit megszabadulnátok
tőlem. – nevettem el magamat.
-
Hülyeséget beszélsz… ugye tudod? – kérdezett rá Ash.
-
Komolyan… menjetek nyugodtan… egy estéről van szó, felnőtt vagyok és tudok
vigyázni magamra… úgy meg főleg, hogy a szobámat el sem hagyom… örülnék, ha egy
kicsit ki tudnátok kicsit kapcsolni ti is. – s lassacskán némi segítséggel fel
is álltam majd a kanapé szélére sétáltam.
- És
mi lesz, ha pontosan most fog történni valami? – aggodalmaskodott Roy.
-
Kiugorhatnék most is az erkélyről… de mégsem teszem… ahogy később sem fogom.
Esküszöm, ígérem, hogyha a legkisebb jelét is érzem annak, hogy valami rosszra
fordulni hívlak titeket… áldjuk a technikát, hogy elérhetjük távolban is
egymást. – vettem fel az asztalról a telefonomat, s ráztam meg előttük azt.
-
Kit megölne, ha itt hagynálak… gyakorlatilag szerintem ki is rúgna. – állt fel
Iza.
-
Amiről nem tud… az nem fáj neki. Én, kérlek titeket… komolyan… menjetek…
higgyétek el, hogy szuper lesz nélkülem is, sőt… élvezhetőbb is. Ráadásul nem
kétlem, hogy képeket úgyis fogok kapni ugyanis ez a tökfej előszeretettel
terrorizál életének eseményeivel… - éppen Ash mögé sétáltam ekkor, s fogtam rá
vállára.
- Tudom,
hogy imádsz. – hajtotta hátra a fejét, s úgy küldött csücsörítve ajkait egy
puszit.
-
Persze… - bólogattam, majd amikor visszahajtotta fejét rögtön meg is ráztam a
fejemet… ezt csakis a többiek látták. Egyszerre nevettek fel.
- Én
szívesen megnézném veletek a várost… srácok. – Khara volt az első, aki
beleegyezett elképzelésembe. Képzeletbeli pacsimat, s ölelésemet azonnal
küldtem is neki. – Ahogy mondta, hogy Adora felnőtt nő… tud ésszerű döntéseket
hozni. – védett meg, s felállva helyéről húzta magával Harry-jét is.
-
Nem is tudom… - gondolkozott el Joan.
- Én
tudom… adok nektek pontosan 20 percet, hogy összekapjátok magatokat, annyit még
az én belső elemem is kibír, utána pedig mindenkinek kiteszem a szűrét, ha
szeretné, ha nem… komolyan mondom. Aki pedig egy terhes nő szava ellen szól,
attól szívesen búcsúzhatunk a terasz korlátain kívül esve is… - fenyegettem meg
őket szemöldök emelgetve miközben a terasz fém korlátját, s üveg részét is
egyszerre simítottam meg ujjaimmal.
-
Úgysem bántanál minket. – jegyezte meg Ash.
- Ne
legyél benne te olyan biztos… - hajoltam le a füléhez, s mondtam ezeket a
szavakat remélhetőleg félelmetesen neki.
Rávenni
őket ötletemre elég hosszú folyamat volt, de mivel kifejezetten makacsnak
ismerem magam tudtam, hogy úgyis én fogok nyerni… vagy így vagy úgy, de én
fogok.
-
Jössz utánunk ugye? – kérdezte Roy Harry-t, aki még éppen a nappaliban állt
mellettem… én a kanapénak dőlve pihentettem lábaimat, s vártam, hogy mindenki
lelépjen.
-
Aham… néhány perc, csak még összeszedem a cuccaimat. – jegyezte meg, s Ő is
nekitámaszkodott a kanapénak.
-
Szuper… lent várunk… ha nem találsz, hívj. – rázta meg a kezében a telefonját,
s végül, de nem utolsó sorban ő is belépett a liftbe, majd addig nézett minket,
míg be nem zárult annak az ajtaja.
-
Még azért egy kicsit ezen dolgoznotok kell… - veregettem meg Harry vállát, s
elrugaszkodva gyengéden a kanapétól a mozi szoba felé indultam meg.
-
Mégis miről beszélsz? – kérdezett rá, s amikor én bementem oda Ő csak az
ajtófélfának támaszkodott összefont karjaival.
-
Nem fogsz utánuk menni… - tértem rá rögtön a lényegre, majd az ágyra bepakolt,
délután készített kis képeslaptömeget kezdtem szétszedegetni felmérve így, hogy
végül mennyit is sikerült gyártanunk.
-
Honnan veszed? Talán nem úgy ismersz, mint egy hatalmas nagy parti arc? –
kérdezett rá, s beletúrt hajába kacagása közben.
- Ez
az egyik… - ismertem el. -… de a másik hozzáfűznivalóm az lenne, hogy szimplán
csak hallottalak titeket beszélni… amikoris Roy megkérte, hogy maradj… mert nem
lenne szíve egyedül hagyni engem. – ismertettem vele a dolgokat.
- Te
sem gondoltad, hogy itt hagynak felügyelet nélkül… jobban aggódnak érted, mint
valaha bárki másért… és azt hiszem ez érthető. – mondta, de mozdulni az ajtóból
nem mozdult.
-
Tudom. – suttogtam halkan.
- De
ha hallottad ezt az egészet… s olyannyira ellenzed, hogy itt maradjon valaki
veled… akkor miért nem szóltál közbe? – kérdezett rá puhatolózva.
-
Nem tudom… - rántottam meg vállamat, s inkább csak azzal foglalkoztam mi kezem
között volt… minden figyelmemet a képeslapoknak szenteltem.
- Mi
az, hogy nem tudod? – kíváncsiskodott, mintha valamit ki akart volna szedni
belőlem. – Nem az vagy, aki csak úgy engedi, hogy uralkodjanak felette…
ismerlek.
-
Akkor sem tudom… na… - tártam szét a karomat, s rápillantottam és esküszöm,
hogy megpróbáltam csúnyán, idegesen nézni rá, de nem ment… arcának vonásai
ellágyították az enyémeket.
- Ne
nézz így rám… - fenyegettem meg, hisz elmosolyodtam Miatta.
-
Mégis hogy? – kérdezett rá.
-
Ott fogsz állni egész végig vagy segítesz is? – kérdeztem tőle, s rámutattam a
képeslapokra, majd fogtam egy lapot, amire elkezdtem írogatni szépen, hogy
kinek is küldenék ilyen lapot.
-
Azt hiszem… hozok magunknak egy kis segítséget is. – s kinyújtva a kezét,
lehajolva egy kicsit felkapott valamit a földről, mire nem számítottam. – Adtál
már neki nevet? – kérdezte maga elé vonva a hatalmas nagy plüsst, amit a másik
Harry-től kapott a babám… vagyis én is amúgy. – Lehetne… Mr. Brumi. –
illegette-billegette maga előtt a hatalmas plüsst, ahogy közeledett felém.
-
Eszméletlen kreatív vagy. – ismertem el, majd örömmel fogadtam, amikor a
képeslapok túloldalára leült velem szembe.
- Amúgy…
- gondolkoztam el. -… nem szeretek egyedül lenni… azt hiszem ezért sem szóltam
közbe mikor Roy megkért, hogy maradj itt… - vallottam neki.
-
Mégis annyira ragaszkodtál ahhoz, hogy egyedül hagyjunk… - húzta fel jobb szemöldökét,
miközben maga mellé, a fal mellé ültette Mr. Brumit.
- Az
egészen más… - ráztam meg a fejemet, s ki-kinyitottam egy-egy képeslapot min
ujjamat elhúztam.
-
Magad ellen beszélsz… néha nehéz megérteni téged… - nevetett fel, s Ő is
bele-bele nézett egy-egy lapba.
-
Szeretek veled lenni… - csúszott ki a számon olyan sebességgel, amit magamról
el sem tudtam képzelni, mármint, hogy produkálni tudom. -… te melyiket
szeretnéd? – azonnal témát váltva pillantottam rá, s vártam válaszát.
-
Amelyiket nekem szánod… - felelte.
-
Hmmm… melyik is illődhet legjobban a személyiségedhez? – gondolkoztam el, ahogy
a színes szépségeket vizslattam, majd a következő pillanatban olyan történt
mire nem számítottam… a kis cuki medve fogta magát, s orránál fogva ráesett a
lapokra okozva nekem ezzel egy akkora szívrohamot, hogy azt hittem ott helyben
meghalok. – jézusom… - kaptam a mellkasomhoz. – Azt hiszem Mr. Brumi választott
neked… - dőltem előre kicsit a plüss irányába, de ahogy kiderült nem én voltam
az egyetlen, aki így tett… Ő is.
Egyszerre
nyúltunk a képeslapért, s a medvéért… kezünk egyértelműen találkozott egy
hatalmas nagy elektromos kisülést eredményezve, de nem foglalkoztam ezzel
ugyanis valami olyan következett… mire nem voltam felkészülve. Én magam
ragadtam meg a kezét, s nem engedtem el ujjait miközben szemkontaktusunk egy
pillanatra sem szakadt meg.
-
Harry… - suttogtam úgy nevét, mintha vétket vettem volna számra.
-
Adora… - ismételte utánam, majd nem tudom ezután ki, s hogyan irányított engem…
de megszűntem létezni.
Szaporábban
vettem a levegőt, mint ahogy normális lett volna, s mintha az elemem ellentétes
oldala lett volna úgy vonzott eközben magához teste. Az enyém megszűnt maga
felett uralkodni. Szabad kezével gyengéden simította végig szabad nyakamat.
Nagyot nyeltem… nagyon nagyot nyeltem. Kiszáradtak a szemeim, de nem mertem
pislogni… egyszerűen semmi nem vett rá… mert talán, ha megtettem volna eltűnt
volna előlem? Örültem volna-e neki? Mi történt volna akkor velem? No és most mi
fog?
-
Harry… - simult arcom a tenyerébe. Csillagokat láttam már, s ajkaim úgy nyíltak
szét mintha egyenesen megrepedtek volna. Fájt… de a fájdalom édes volt. - … ki
a fenét áltatunk? – böktem ki egy olyan mondatot, mint egyszer ott akkor Ő
mondott… akkor, amikor a konyhájában… a legszentebb helyén voltunk együtt. Nem
hittem a füleimnek… ez az is bizonyította, hogy oly erősen haraptam számba
ekkor, hogy vérezni kezdett alsó ajkam.
S
talán ez a mondat kellett neki… ez a lökés, mi megadta neki a zöld lámpát. Úgy
kapott ajkaim után, hogyha le tudott volna dönteni lábaimról megtette volna…
egész testemmel beleremegve kaptam nyaka után s fogadtam be ajkaim közé Övéit,
nyelvem mellé az övét. Túlfülledten dőltünk el a lapokra gondolkodás nélkül, s
úgy ott leltük meg egymásban örömünket. Ez a csók több volt, mint ezer szó…
akkor legalábbis úgy gondoltam.
-
Harry… - nyöszörögtem nevét, mert csak ennyire voltam képes.
Ajkai
ajkaimon, teste enyémnek simulva… egyét keze az enyémhez kulcsolva, míg másikkal
nyakamat simította végig… ott tartotta meg nyakamat egy pillanatra mikor
elszabadult az ajkaimtól.
-
Tudod… - kezdett bele, ahogy felém magasodott, majd gyengéden megsimította az
arcomat. Gyönyörű ember volt… alkohol nélkül részegedtem meg látva Őt. Nem
tudtam gátat szabni gondolataimnak… ez még holnap fájni fog nekem. Nagyon.
Tudtam… de nem érdekelt… hisz nem tudtam tisztán gondolkozni. -… a tiltott
gyümölcs finom… de ha bűntudat nélkül tudnál visszacsókolni… az mégis édesebb
lenne. – hajolt le és egy puszit lehelt az ajkamra, s két pillanatába sem telt,
de már leszállt rólam, s úgy közelítette meg az ajtót.
- A
nappaliban leszek, míg a többiek nem érkeznek vissza… - mondta, s indult meg
ott hagyva engem ott, ahogy… konkrétan a plüss állat ölében kiterülve bámultam
a plafont, s próbáltam feldolgozni az elmúlt pár pillanat eseményeit.
Egyértelműen látszott, hogy Mr. Brumi elítélt engem… már ott akkor.
-
Ááááááááá… - csaptam magam mellett az ágyba, s fordultam oldalamra, ahol egy párnát
elkapva magzatpózba gubózva abba is beleordítottam… s újra meg újra megtettem,
míg csak el nem fogyott a hangom, s az erőm… abban a pillanatban aludhattam el…
órákkal később. Egyedül.
Imadom
VálaszTörlésSzia.
VálaszTörlésPár napja találtam rá a blogodra és hàt az első történetett nem olvastam ( de tervezem a közeljővöben),DE most hogy el olvastam a második történetett kicsit meglepődtem egyes részeknél.Volt mikor szinte megfolytottam volna Kitett vagy Inezt vagy épp Adorát.Lényegében Kitett azért,mert beszállt abba a nyomorult taxiba,Inezt mert beültette a taxiba és Adoràt,mert nem képes el hinni,hogy csak kötődés és nem szerelem van Kit és közte,mert Adora Harryhez illik.Kit bah még mindig utálom és remélem Harry és Adora együtt lesznek.Ja jut eszembe mikor el olvastam,hogy Adora le feküdt Ashel majd Harryvel azt hittem leütöm.Most komolyan.... Utána meg rám mondják (ok nélkül),hogy ribanc.(Már bocsi),de Adora inkább ribanc.
Hu bocsi,hogy ezt most rád zuditottam meg minden de muszály volt kiadjam magambòl ezt a véleményt.Alig várom a kövi részt <3 <3 <3 <3
Puszi Amas xoxo