Álom-e? (Harry Styles)

Sziasztok! Nézzétek csak, megint én vagyok! Hoztam nektek egy kis igazi meglepetést, remélem értékelni fogjátok és tényleg tetszeni fog! Jó olvasást! Puszilok Mindenkit, Dorka

Ki kérte? Senki, ezt csak úgy magam szórakoztatására írtam, hisz a minap eszembe jutott ez az ötlet és muszáj volt kiírnom magamból, meg amúgy is hiányzott már az, hogy Harryvel írjak valamit.

Kiről lesz szó benne? Harry Styles x a barátnője

Kinek a szemszögéből lesz írva? A barátnője (T/N- te neved)

Miről szól röviden?  Harry Styles már 3 hónapja forgatja a Dunkirk című filmjét Európában, s ez idő alatt egyáltalán nem látták egymást barátnőjével, ami valljuk meg egy kapcsolatban elég hosszú idő.

Szavak száma? 3183

Lassan már másfél éve volt, hogy összejöttetek a barátoddal, de mégis olyan volt, mintha csak tegnap történt volna egész, hogy az a göndör zsivány fiú felfordította volna úgy igazán fenekestül a te kis igazán normálisnak, s átlagosnak mondható életedet. Azóta a nap óta, hogy először találkoztatok minden megváltozott. Minden.

Körülbelül már trillió alkalommal megköszönted az istenségeknek azt, hogy aznap mégis kimozdultál otthonról, pedig konkrétan az élethez nem volt kedved, nemhogy emberekhez, rengeteg emberhez. Legjobb barátnőd az utolsó pillanatban szerzett jegyet a Kings Of Leon koncertjére, s egyértelműen téged akart vinni magával, küldetésének érezte, hogy kimozdítson otthonról elérve így azt, hogy eltűnjön a rossz kedved. Ez a legjobb barátnők dolga, nem?

Életed legjobb koncertjét élted meg, s nem, csak azért mert a banda több mint fantasztikus volt, hanem azért is, mert akkor ismerted meg életed szerelmét. Lehet az ember fiatal, de akkor is érezheti, hogy az érzés, amit érez tartós, s olyan hogy sosem fog elmúlni. Nem tudtad volna elképzelni azt, hogy ennek valamikor is vége lesz, s az az igazság hogy nem is akartad. Harryvel akkor találkoztál, amikor a banda éppen a szünetét töltötte, ahogy továbbra is teszik, szóval a másfél évetek alatt nem kellett megtapasztalnod sosem azt az érzést, hogy a barátod hetekre, hónapokra elutazik. Nem ismerted igazán a valódi hiány fogalmát. Nyilvánvaló volt viszont, hogy ez nem lesz örökké így, nem lesz mindig az, hogy Harry Los Angelesben tartózkodik, mint tette oly sokat az elmúlt időszakban. Tudtad, hogy el fog jönni az, amikor neki el kell majd utaznia valahova hosszabb, tartósabb időre, de mégsem akartál szembenézni ezzel a ténnyel addig a pillanatig, amíg meg nem történt. S most aztán tényleg megtörtént. Nyilvánvaló volt, hogy ezt elfogadtad, de akkor sem tudtad, hogy mibe vágtad a fejszédet. Harry 3 hónapja forgatta már Európa különböző részein Christopher Nolan új II. világháborús filmjét a Dunkirköt, s egyértelműen ez volt a leghosszabb idő, amit egymástól távol töltöttetek, s úgy tűnt sosem lesz vége.

Persze tartottátok napi szinten a kapcsolatot, a facetime és skype a legjobb barátaitok lettek ebben az időben, de valahogy az mégsem olyan volt, mintha ott lett volna melletted a barátod, hiszen nem láthattad őt, nem érezhetted ujjait bőrödön, nem érinthetted, nem csókolhattad ott ahol érted. Minél jobban hiányzott, annál jobban szeretted, s annál kevésbé tudtad elviselni ezt az űrt. Az utóbbi napokban pedig teljesen megkergültél, a környezeted sem nagyon tudott veled mit kezdeni.

A kapcsolatotok néhány hónap után került a nyilvánosság elé, de soha nem kommentálta a dolgot Harry, mert egyszerűen nem gondolta, hogy ez a világra tartozna, ettől függetlenül egy-egy kép, kedves üzenet megjárta az internet mezeit, hol az Ő profilján, hol a tiéden. Nem tagadtatok semmit, de mégsem volt téma ez nála soha. Nyílt titok volt. A legédesebb nyílt titok.

- Jó… elegem van. – csaptam le laptopom tetejét, s pattantam fel a székemről, majd irányítottam a lépéseimet a szekrényem felé, aminek az aljából kihalásztam a bőröndömet, majd automatikusan pakolni kezdtem bele.

- Beléd meg mi ütött? – ült fel fókafekvéséből barátnőm, aki eddig a pillanatig teljesen nyugodtan pihente ki napja fáradalmait az ágyam kellős közepén.

- Most foglaltam egy jegyet az esti londoni járatra! Egyszerűen fizikai képtelenség számomra most már megmaradni egy helyben! Viszketek a hiányától már… nézd csak. – s feléje mutattam karomat, amit eddig a pillanatig vakargattam… ez a fiú a bőröm alá jutott, én meg készültem megőrülni miatta.

- Két hét és befejezik a forgatást. – próbált vigasztalni ezzel az információval, de éppenséggel nem nagyon sikerült neki.

- Lehet, hogy abból a két hétből lesz vagy három vagy négy… Ana… én nem bírom elviselni ezt. – ráztam a fejemet, s habár az elején egészen rendezetten kezdtem pakolni a ruháimat a bőröndbe pár pillanat múlva inkább már csak dobáltam bele a dolgokat.

- Olyan gusztustalanul szerelmesek vagytok, hihetetlen… - rázta a fejét miközben undorodva mosolygott rám. Lényeg, hogy mindig támogatott a legjobb barátnőm. - … el nem tudnám képzelni, hogy valaha lesz olyan ember az életemben, aki miatt az összes félretett pénzemet elkölteném egy kurva repülőjegyre. – nevetett fel, majd inkább felállt, s leállította pakolási procedúrámat. – Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha segítek ebben… te pedig próbálj meg lenyugodni, okés?

- Okés… okés… - válaszoltam neki, majd egy egyszerű lépéssel, arccal lefele az ágyamba zuhantam. Frusztrált voltam… nagyon, s ez az utóbbi napokban teljes mértékben elviselhetetlenné nőtte magát. -… készülsz mindezt elmondani Harrynek? – érdeklődött majd konkrétan kiborította a bőröndöm tartalmát a földre és szigorú szankciókat bevezetve szelektálta a ruháimat.

- Nem! És eszedbe ne jusson neked sem megemlíteni neki, komolyan mondom! Ha idő előtt megtudja, hogy odatartok… - fordultam hátamra, majd ekkor fenekem alatt rezgést kezdtem érezni egy hívásnak köszönhetően. – Csak emlegetni kellett!- vigyorogtam, majd fogadtam a hívását s fel is pattantam az ágyról megindulva a nappalinkba.

- Szia!- mosolyodtam el, ahogy megláttam a sminktől, kosztól, mindenségtől szürke arcát. Gondolom befejezték a forgatást mára, náluk olyan este 9 lehetett.

- Szia!- köszönt és megdörzsölte a szemét ezzel továbbkenve arcán a sarat és a festéket. – Ugye nem javítottam a helyzeten? – kérdezte felkacagva.

- Nem igazán… - ráztam a fejemet. -… egy aprócskát koszos vagy… talán. – kuncogtam, s belegondoltam, hogy még így is mennyire helyes. Mármint őszintén… hogy lehet egy ember még koszosan is vonzó? Hogy?

- El sem hiszem… komolyan? – szórakozva játszotta a meglepődöttet. – Panaszt emelek a rendezőnél. – fintorgott.

- Éppen javasolni akartam… - kacsintottam rá, majd elfeküdtem a kanapén.

- No és milyen volt a szabadnapod? – kérdezte kedvesen, s olvadt a lelkem, ahogy emlékezett minden kis apró részletre velem kapcsolatban.

- Anaval töltöttem az egész napot, egy ideje már nem volt ilyesmire időnk… konkrétan nem csináltunk semmit… egyetlen valódi tevékenységünk az volt, amikor lementünk a McDonaldsba és felvásároltuk a fél kínálatot… mindezt pizsamában. – jegyeztem meg neki.

- Sült krumpli… csodálatos dolog. – csillant fel a szeme. Mondjuk azt, hogy elég kemény diétát kellett tartaniuk ahhoz, hogy formában legyenek a filmre, s hogy abban is maradjanak a film ideje alatt.

- Ha hazajössz ígérem felvásárlom neked az összes sült krumplit a környék összes McDonaldsából. – találtam ki.

- Már ezért érdemes lesz várni, hogy hazarepüljek. – mosolyodott el.

- No és… ez lesz az egyetlen egy motivációd, hogy hazajöjj? – kérdeztem rá ártatlanul pislogva, mint egy angyal.

- Az igazság az, hogy egyre jobban hiányzik az állandó napsütés… ennyi esőt, sarat szerintem ti tőzsgyökeres nyugati partiak sosem láttatok. – mesélte elképedve és szándékosan játszott velem, élvezte, hogy kekeckedhet… az ilyenek miatt sem bírtam tovább várni rá akár egy napot sem.

- Ohh te… - forgattam a szememet, mire jót nevetett rajtam.

- Meg talán lehet, hogy te is hiányzol… - említette meg csak úgy mellékesen mindezt… ha meg tudtam volna ütni képernyőn keresztül igazán megtettem volna, de tényleg.

- Talán? – hunyorogtam rá a tettetett haragommal. – Ilyen jó érzés egyedül lenni? Ennyire jó barátod lett a kezed, hogy már nincs is szükséged rám? Hmmm. – tudtam, hogy mivel vághatok neki igazán vissza, nagyon is jól tudtam.

- t/n… - mondta ki feszülten a nevemet. -… bele ne kezdj… - rázta a fejét, s már ekkor tudtam, hogy nyertem.

- Mibe Harry? – kaptam szám elé kezemet, majd szépen lassan mutatóujjamat ajkaim közé csúsztatva haraptam rá gyengéden arra fogaimmal. Fájdalmasan lassan mozdítottam fejemet, miközben rezzenéstelen arccal figyeltem, ahogy ajkai kettényílnak, és konkrétan nehezebben kezdi venni a levegőt. Ide éreztem, hogy mi történik a testével. Összeszorítottam a lábaimat.

- Két hét… két hét… - ismételgette magában, mint egy mantrát, mintha ezzel akarta volna visszafojtani előtörő vágyait. Ohhh ha tudta volna, ohh ha tudta volna.

- Mi lesz akkor? – kérdeztem ártatlanul, s megnyaltam szinte sziklaszilárdra dermedt ajkaimat a lehető legőrjítőbben, de mégis ártatlanul.

- Esküszöm, hogy nem fogsz tudni felkelni az ágyból napokig… esküszöm…

Hihetetlen volt úgy beszélgetni vele, hogy míg ő nem tudta, addig én nagyon is jól tudtam, hogy alig kell 1 napot várnom addig, hogy újra láthassam. Eléggé látszott már rajta, hogy neki is szüksége van rám, s nekem is nagyon szükségem volt rá.

El nem hittem, hogy képes leszek miatta egyedül repülőre ülni, mondhatni azt, hogy talán féltem a repüléstől, mondhatni… bármikor, amikor repülőre kerültem sosem voltam egyedül, most pedig Amerikát és konkrétan egy óceánt készültem átszelni, csak azért mert szerelmes voltam. Őrjítően szerelmes. Minden bizonnyal elment az eszem, de tényleg. Több mint 12 órát töltök, a felhők között csakhogy láthassam, mert képtelen voltam tovább várni.

Az, hogy majdnem lekéstem a gépet az egy dolog volt, de ettől a kis kellemetlenségtől függetlenül minden zökkenőmentesen ment, még a gép sem zuhant le… szerencsére. Olyannyira izgatott voltam, hogy azt sejtettem, hogy egy szemhunyásnyit sem fogok majd aludni… tévedtem. Konkrétan az első másfél óra után úgy sikerült kiütnöm magam, hogy a stewardess ébresztésére is alig keltem fel. A testem megkergült teljes mértékben.

- George… a segítségedre lesz szükségem. – a Heathrow repülőtér érkező oldalán álltam, amikoris Harry menedzserét végül sikeresen utolértem, kisebb csodának számított.

- T/N… minden rendben? – kérdezett rá aggódva.

- Kifejezetten ezt nem mondanám… - toltam fel fejemre a szemüvegemet, majd az orrnyergemet masszíroztam. -… mit mondanál akkor, ha azt mondanám, hogy most érkeztem Londonba és szükségem lenne egy fuvarra Harry szállodájába vagy a forgatásra? – próbáltam egyszerűen fogalmazni, s csak reménykedtem, hogy nem fog teljesen bolondnak tartani.

- Első körben azt mondanám, hogy elment az eszed… - ezzel nem mondott semmi újat.

- No és másodi körben? – félve kérdeztem rá.

- Második körben pedig, hogy… - vett egy mély levegőt, majd folytatta: -… hamarabb számítottam erre a hívásra. – nevette el magát, amivel teljesen meglepett. – Nem hittem volna, hogy ilyen sokáig kibírjátok, minden elismerésem a tiétek! A napokban Harryvel alig lehet bírni, mint aki teljesen megkergült... – mesélte mire elmosolyodtam.

- Mesélj még kérlek erről… - forgattam a szememet. Mintha ismerős lett volna ez a szituáció egy kicsit… de csak egy kicsit.

- Ő tud erről az utadról? – tért rá a lényegre.

- Nem… és szeretném, ha így is maradna… ugye ennyit meg tudsz nekem tenni George? – kértem tőle a lehető legkedvesebben.

- Abban az esetben, ha erre a maradék két hétre visszahozod az életbe a mi Harrynket bármire hajlandó vagyok számodra. – nevette el magát, azt hiszem, ezt nevezik fair alkunak. – 20 perc és ott lesz egy kocsi érted a reptéren, ennyit remélem, még ki tudsz bírni… Harry 7ig forgat ma, de tekintve hogy mire ideérsz és elintézed a dolgaidat bőven lesz időd akár az öltözőjében várnod őt. – vázolta fel a legtökéletesebb tervet számomra.

- Angyal vagy, komolyan mondom, angyal!- s szinte a repülőtér közepén kezdtem el ugrálni, olyannyira boldog lettem. Néhány óra és láthatom őt 3 hosszú hónap után. Az a 3 hónap életem leghosszabb 90 napja volt.

A fuvarom éppen akkor és éppen oda érkezett ahova azt George ígérte, s míg be nem ültem a kocsiba majd indultunk el a városba addig a pillanatig konkrétan nem is tudatosult bennem úgy igazán, hogy életemben először járok Európában, konkrétan Angliában, Harry hazájában. Soha nem jártam még ilyen távol az otthonomtól most mégis itt voltam, fura dolgokat eredményezhet az embernél a szerelem, bele sem gondolunk néha, hogy miket meg nem teszünk a szeretett emberért.

Habár ugye a film, amit forgattak az eredetileg Észak- Franciaországban játszódik több jelenetét, amiket belső helyszínen vagy spéci helyszínen kellett forgatni azt egy londoni stúdióban vették fel. Forgatásuk utolsó helyszíne volt ez, az utolsó pár nap.

- Köszönjük Michael… innen át is veszem a kisasszonyt!- üdvözölt George abban a pillanatban, amikor megéreztünk a stúdió területére s kikászálódtam a kocsi hátsó üléséről.

A reptérről egyenesen Harry belvárosi lakásába vitt a sofőr, ahol lepakolhattam a cuccomat, majd ezután vitt is tovább a forgatási helyszínre… konkrétan remegett a lábam, s össze volt szorulva a gyomrom. Ilyen nagy hülyeséget még sohasem csináltam, pedig alkottam már a huszon pár évem alatt egyet, s mást.

- Remélem jól utaztál T/N. – karolt át George üdvözlésképpen.

- Végigaludtam az utat… - nevettem el magam, s elpirultam.

- Helyes, ez egy okos döntés volt!- bólintott majd egészen célirányosan indult meg előre. – Harry jelenetei lassan véget érnek mára, szóval okos dolognak tartanám, ha az öltözőjébe kísérnélek… gondolom, nem szeretnéd, ha bárki idő előtt tudná, hogy itt vagy. – mosolyodott rám.

- Azt sem tudom, hogy én tudni akarom-e hogy itt vagyok… - pirultam el a lehető legfurább arcot vágtam mindehhez.

- Azt hiszem Harry meg fog lepődni… egy kicsit. – jegyezte meg, s a furgon néhány lépcsőjén fellépve nyitotta is előttem az ajtót Harry öltözőjéhez. Nem tudom, hogy meg akartam-e lepődni vagy sem, de belépve egy kisebb luxusmennyországba érkeztem. Másfél év alatt nem sikerült teljesen felfognom ezt az egész életmódot Harry körül, minden egyes alkalommal újra és újra meglepődtem, hogy mekkora híresség ő.

- Hát… ha már fele annyira meg fog lepődni, mint én magamon… az már fél siker lesz… - nevettem el magam, ahogy megsimítottam a finom anyagú kanapét a fal mellett.

- No viszont most hogy így leszállítottalak én magadra hagylak, mert van még néhány dolgom… Harry nemsokára végez, s jön ide… jó meglepetést vagy mit!- mosolyodott el, s azt hiszem ez volt a legegyszerűbb megfogalmazása annak, amit gondolt. Gyanítom tisztában volt azzal, hogy ez az este, hogy fog végződni… túl jól ismerte Harryt, s ez által túl jól ismert engem is. Talán ránk nyitott már egészen közeli állapotunkban… talán nem.

- Még egyszer örök hálám!- mosolyodtam el, s valahogy kicsit örültem, hogy magamra hagyott, legalább összeszedhettem a gondolataimat.

Gyorsban üzentem egyet Anának, hogy egyben megérkeztem, nem zuhant le a repülőgép és egyebek, amikor megláttam Harry katonai kabátját a szekrényében felakasztva… eszembe jutott ekkor valami, valami szörnyen kreatív. Megszabadulva minden ruhámtól mindössze a fekete, újonnan vásárolt csipke szépségemet hagytam magamon, majd könnyedén bújtam bele Harry kabátjába, s sminkes asztala elé felhúzott lábakkal ültem le, majd egy egyszerű mozdulattal bontottam ki az eddig a pillanatig fejem tetejére gubózott hajamat. Konkrétan éreztem, hogy kiráz a hideg olyannyira izgultam. Abban a pillanatban, hogy belép az öltözőbe meg fog látni, a tükörből rögtön látni fogja az arcomat, s talán meg fog állni a szíve, ahogy az enyém lassan már mindjárt megteszi. Egyik pillanatban mindez még nagyon jó ötletnek tűnt, a másikban pedig konkrétan majdnem beutaltattam magam a diliházba, hisz őrültség, amit éppen tettem. De hisz már itt vagyok… s ekkor jött el a pillanat, amikor meghallottam a hangját. Ott a székben fagytam meg. Megállt a szívem.

- Igen… akkor holnap Tom. – hallottam meg a hangját mikor valószínűleg Tom Hardytól köszönt el. Te jó isten, az a színész. Életem volt… s ekkor nyílt az ajtó én pedig szinte levegőt is elfelejtettem venni. Minden bizonnyal állíthatom, hogy a szívem is megállt egy kicsit.

Harry belépett az öltözőjébe, s csendesen bezárta maga mögött az ajtót. Első körben nem vett észre, mert nem erre fordult… viszont amikor mégis így tett megdermedt, s konkrétan pislogni is elfelejtett úgy megragadta a tekintetemet a tükörben. Óvatosan, lassan fordultam meg a székkel, hogy vele szembe kerüljek majd kinyújtva mezítelen lábamat óvatosan tettem le azokat a földre, s keltem ki a kényelmes helyemről.

- Ez egy álom? – törölte meg a tegnapihoz hasonlóan kormos, piszkos arcát én pedig elmosolyodtam. Olyan aranyos volt, mint egy elveszett kisfiú. 

- Álom-e? – kérdeztem vissza és apró lépéseket tettem felé, majd elnyúlva mögötte könnyedén zártam magunkra az öltöző ajtaját egyetlen egy mozdulattal. – Álom-e? – tettem fel ismét a kérdést, majd lassan szétnyitottam kabátomat, hogy Ő is aláleshessem. – Ez neked álomnak tűnik? – néztem végig magamon ártatlanul, majd figyeltem fel rá utána. Azok a gyönyörű zöld szemek. A végzetem lesznek.

- A fenébe is… ilyen álom nem létezhet. – harapta meg alsóajkát, majd egy szempillantás alatt ragadta meg derekamat és vont magához, majd egy egyszerű mozdulattal, ahogy combomra markolt én már dereka köré csavartam lábamat.

- Hiányoztál… eszméletlenül hiányoztál. – szinte szájába beszéltem a szavakat, ahogy a mohó, faló csókok közepette beszéltem hozzá. Mindenhol érintett, mindenhol ahol csak ért, s hasonlóképpen tettem én is, cseppet sem érdekelt, hogy minden egyes pillanat elteltével egyre jobban koszos leszek én is.

- El sem hiszem, hogy itt vagy… - rázta a fejét, s hatalmas tenyere melleimet simogatták. -… elment az eszed. – nevetett a számba, s őszinte örömmel túrtam rövidke hajába.

- Mondtam már, hogy mennyire imádom az új frizurádat? – kérdeztem tőle, s ajkamba haraptam, ahogy éreztem fenekem alatt, hogy nem csak ő maga, de férfiassága is örül jelenlétemnek… kirobbanó meglepetés.

- Nem elégszer… - rázta fejét, s egyszerű lépésekkel indult meg előre úgy hogy az ölében voltam. -… muszáj lefürödnöm, mocskos vagyok. – jegyeztem meg két csók között, majd kirúgva fürdője ajtaját a zuhanykabinban helyezett saját lábamra. Muszáj volt háttal megtámaszkodnom ugyanis majdnem orra buktam, olyannyira kocsonya lett alattam a két lábam. – Maradj ott… s hagyd azokat magadon… én szeretném kibontani az ajándékomat!- mondta s olyan gyorsasággal kezdett megszabadulni őszintén mocskos ruhájától, mintha verseny lett volna ez számára. Egy pillanatra sem szűnt meg a szemkontaktus köztünk, szinte felfaltuk egymást már csak így is. Könnyedén nyitottam ki a vizet, s hagytam, hogy a zuhanyrózsa felettem eláztassa hajamat, majd mellkasomat elérve így hogy a csöppke ruhaanyag még jobban rám tapadjon. Óvatosan simítottam meg nyakamat, s felhúzva egyik lábamat, a talpamat a falnak támasztva engedtem utat kezemnek, ahogy dekoltázsomat túlérve hasamnál is lentebb, s lentebb ment.

- Nem bírsz magaddal. – rázta meg a fejét, s úgy kapta el a kezemet majd helyettesítette azt sajátjával.

- Átutaztam a kontinenst és egy óceánt érted… szerinted mennyire bírok magammal? – érdeklődtem, s erre a kérdésemre mindössze annyi volt a válasza, hogy egy finom mozdulattal szabadított meg aprócska alsómtól.

- Nagyon… hosszú… 3… hónap… volt… ez… - fogta át derekamat, s én újfent ölében voltam, csak ezúttal már semmi sem fedte testünket. Éreztem őt. Éreztem őt magamban ismét. Ha azt hittem eddig a pillanatig, hogy tudtam mennyire hiányzott, akkor ugyan én nagyon tévedtem ugyanis ebben a pillanatban éreztem át igenis nagyon, hogy mennyire hiányzott ő. Nagyon!

- Nagyon… - öleltem át, s nyakába bújtam miközben hátát szinte érintettem, hogy biztos voltam benne, hogy ez nyomot fog hagyni. -… édes Istenem. ÉDES ISTENEM!- ajkaimba haraptam a pillanatban, amikor úgy éreztem, hogy élni nem tudok tovább. Gyors volt, heves, de olyannyira várt, hogy oly egyszerűen rombolt le, hogy még annyira sem tudtam tartani magam, mint amennyire eddig. Minden erőmet kiszipolyozta belőlem teste, megszűntem létezni. 

- Gyönyörű vagy… - simította el arcomba ragadt hajtincseimet.

- Szeretlek. – leheltem ajkaira ezt a szót. Nem volt elég alkalom ahhoz, hogy elégszer mondjam el ezt neki.

- Én is. – mondta, s óvatosan letette lábaimat a földre, majd kezembe, s kezébe is nyomva egy kis tusfürdőt kezdtük egymást mosdatni. – Remélem, emlékszel, amikor azt mondtam tegnap, hogy nem fogsz tudni lábra állni… - bújt a fülemhez és érintette meg a belső combom érzékeny területét. A testem erre még nem volt készen még egyszer… össze fogok esni már most.

- Öledben fogsz innen elvinni, ugye tudod? – vallottam be neki, s egész testemmel tenyerébe simultam. Mint a legcsodálatosabb drog, olyan volt ő számomra.

- Így mutatlak be az egész stábnak. – mondta és ujjai kezdtek el testem érzékeny pontjain.

- Kezdve Tom Hardyval… - haraptam az ajkamba, s nem tudtam, hogy azért tettem ezt, mert olyan pontomat érintette, meg amitől bukfencet vetett a lelkem vagy, mert ebben a helyzetben Tom Hardy merült fel. Szörnyű vagyok.

- Kezdve vele… - csókolt fülem mögötti érzékeny helyre. -… s majd szépen elmesélheted nagy kedvencednek személyesen, hogy miért nem vagy képes a saját lábadon járni… biztosan élvezni fogja… - direkt szívta a véremet, élvezte ezt a helyzetet.

- Nem jobban, mint én ezt… nem jobban… - vetettem hátra fejemet ismét. Ez az ember meg fog ölni… komolyan a halálom lesz előbb vagy utóbb. Éreztem, tudtam.