Apró probléma (Shannon 30STM)

Sziasztok! Meg is érkezett az első novellaszerűségem egy kedves ismerősöm kérését teljesítve ezzel. Mit kell az írásról tudni? A következőket:

Ki kérte? Berni, egy kedves ismerősöm

Kiről lesz szó benne? 30 Seconds To Mars 2/3a x az ő menedzserük, Lia x egy régi barát, Nadi

Kinek a szemszögéből lesz írva? Lia, a menedzser

Miről szól röviden? Néhány nappal az új 30STM turné előtt a banda egyik tagja okozott egy kis problémát a turnémenedzsernek, amit sürgősen meg kell oldani, vagy különben turnémenedzser nélkül maradnak, ami turné előtt elég kellemetlen lenne… nem?

Szavak száma? 2037

Remélem tetszeni fog nektek, s ne féljetek Ti is kérni tőlem, bárhol ahol utolértek! Akár itt hozzászólásban, akár facebookon, akár bárhol máshol! Már most van a tarsolyomban néhány nagyon ígéretes ötlet tőletek, szóval ígérem nemsokára azokat is megírom… de addig is… JÓ OLVASÁST EHHEZ! Puszilok Mindenkit, Dorka

- Őszintén Shannon… van olyan eset, amikor te érted az öcsédet? – néztem rá csípőre tett kezekkel miközben ő szemét forgatva pimaszul mosolygott rám az ajtófélfának dőlve.

- Szerintem erre te magad is tudod a választ! – húzta még szélesebb mosolyra ajkait, majd egy könnyed lendülettel fogta magát s elrugaszkodott a támasztékától majd mögém sétálva könnyedén leültetett maga elé a hatalmas forgós bőrszékbe, s masszírozni kezdte vállamat. Szó mi szó igazán szükségem volt rá abban a pillanatban. Néha nem igazán tudtam elhinni, hogy az ifjabbik Leto is már 40 fölött volt, az esetek nagyobbik részében inkább hasonlított egy suhancra, minthogy egy felnőtt emberre… Shannon viszont teljes mértékben az ellentettje volt. Az esetek többségében kompenzálni tudta viselkedésével öccse hóbortjait… mint mondtam az esetek többségében. Nem volt egyszerű dolog a banda menedzserének lenni, gyanítom az elmúlt 5 év alatt 10et öregedtem.

Jelen esetben az az incidens adott hozzá koromhoz még vagy plusz 10 évet, hogy Jared sikeresen összerúgta a port a turnémenedzserükkel abból az okból, hogy konkrétan se szó, se beszéd kirúgta annak a gyakornokát, mert egyszerűen nem találta őt megfelelőnek a munkára és nem akart egy teljes nyarat azzal a „túlzott csodabogárral” tölteni. A díva viselkedése néha túlzott mértékeket tudott önteni. Nem mindenki tudta elviselni… néha szerintem saját magával is voltak ilyesfajta problémái.

- Garrynek viszont szüksége van segítségre… - míg ő a vállamat masszírozta addig én a halántékomat kezdtem cirógatni. Az agykerekeim fájdalmas sebességgel pörögtek, hiszen a turné kezdete valódi, súlyos határidőt állított elénk. -… 5 nap és kezdődik a turné és Jared képes ezt művelni. Láttad, hogy konkrétan, mint egy óvodás, duzzogva viharzott ki a házból? Jó Isten tudja, hogy mikor tér vissza… nyilván nem érdekli, hogy ma lenne egy interjútok este. – egyszerűen nem hittem el ezt a helyzetet. Néha még maga a nagy Jared Leto is meg tudott lepni engem… pedig azt hittem eléggé kiismertem az elmúlt években. Tévedtem.  – Garryvel pedig nem hajlandó szóba állni, míg nem kér tőle bocsánatot… ez meg mi? 5 éves az öcséd? – paskoltam meg a homlokomat, majd rá kellett jönnöm, ha nem kezdek bele a munkámba, ami előttem áll sosem fogom azt befejezni.

- Valahol azon a szinten ragadhatott meg. – ismerte el, s laptopom képernyőjén visszaverődött huncut mosolya. Ő egészen jól szórakozott most rajtam.

- Tudod, hogy nem tartom most annyira viccesnek ezt a szituációt… - emeltem magasra szemöldökömet és szemem sarkából figyeltem, ahogy lazán megindul a földszint felé.

- Szerintem jót tenne neked is friss levegő… csinálok egy kávét, folytathatod kint is az emailezést. – bökött enyhén fejével a házuk hatalmas terasza felé.

- Remek ötlet! – ismertem el, majd minden gond nélkül kaptam kezembe a pillekönnyű laptopot s indultam meg utána.

5 nap múlva útjára indul a 30 Seconds To Mars nyári turnéja itt Los Angelesben, s a következő 3 hónapban egész Amerikát bejárják, s habár még nem lett bejelentve, de egy két hetes pihenő után útjukat Európában is folytatni fogják, s nyilván egy ilyen nagy eseménysorozat előtt képes az egyik főszereplőnk összerúgni a port szervezők közül az egyik legfontosabb emberrel. Muszáj volt valamit tennünk, muszáj volt nekünk új gyakornokot találni, mert Garry kijelentette, hogy akkor majd a „kedves Leto” megoldja a problémáját. Mindenki gondolhatja, hogy mindezt milyen kedves hangnemben tette. Egy teljes szint választott el a beszélgetésüktől az elején, de így is teljes mértékben hallottam mindent. Mindent. Zengett a ház.

- Gondolkozz erősen Shannon… nem jut eszedbe senki, sem aki úgy szabad lenne úgy kb. az elkövetkezendő 6 hónapra és hajlandó lenne velünk utazni? Persze vedd figyelembe öcsédet, mint nehezítő faktort… - kínosan vigyorogtam rá mikor elfogadtam tőle a mai legalább 5. bögre kávémat. Gyenge próbálkozás volt a kérdésem, de mint tudjuk a remény hal meg utoljára.

- Esetleg… kitalálhatnánk valami versenyt a rajongók számára? – vetett fel egy ötletet, ami már abban a percben meghalt, amikor kimondta azt.

- Ez egy fantasztikus ötlet lenne… ha mindez egy hónapja történt volna… legalább. Nem sértésnek, semmiféleképpen sem, de most sokkal inkább egy gyakorlott emberre lenne szükségünk… mármint amennyire egy gyakornoktól elvárhatod ezt… érted ugye? – motyogtam neki miközben szürcsöltem a bögrémből. Shannon jeges kávéja a legfantasztikusabb a nyugati parton.

- Logikus. – ismerte el, majd épp mikor letettem majdnem üres bögrémet az asztalra egy ablak ugrott fel a képernyőmre… egy értesítés skype hívásról. – Te jó ég… ez a hívás teljesen kiment a fejemből. – csaptam meg a homlokomat. Napokkal ezelőtt megbeszéltük egy gyerekkori ismerősömmel, hogy a mai nap végre beiktatunk egy skype beszélgetést, hiszen hosszú ideje nem voltam már szülőhazámban, Magyarországon és nagyon, de nagyon régen láttam már őt is többek között. Ráadásul meg akartam azzal lepni, hogy az ősz folyamán náluk is járni fogunk a fiúkkal így összehozhatunk egy találkozót majd a csodálatos magyar fővárosban. Köztünk volt egy enyhe 10 év korkülönbség, de én, mint idősebb sohasem bántam, Nadi számomra olyan volt, mint a sosem létezett húgom. Mindigis idősebb volt a korosztályánál, de valahogy mégsem. Megmagyarázhatatlan volt a kapcsolatunk, de örültem, hogy attól függetlenül, hogy én már évek óta Los Angelesben laktam továbbra is tudtuk tartani a kapcsolatot, még akkor is, ha néha az őrült beosztásaim, az időzónák vagy esetlegesen egy-egy dívaprobléma megoldása közbe akart szólni.

- Egy kicsikét te is kikapcsolódhatsz… - paskolta meg a vállamat, majd egy szempillantás alatt elfogadta a hívást és utána pedig a háttérben lévő kanapén elkényelmesedve süttette magát a medence partján.

- Az ott Shannon volt? – kérdezte csillogó szemekkel. Ennyit arról, hogy régen látta a barátnőjét. Ennyit arról.

- Neked is szia! – integettem neki… olyan fura volt ismét magyarul megszólalni. Megesik, hogy néha gyönyörű anyanyelvemen szitkozódok, mostanság egyre többször, de beszélni folyamatosan mégis más. Kicsit hiányzott azért ez.

- Ugye nem zavarok hölgyeim? – emelte fel kissé szemüvegét szeméről Shannon a képernyő felé pillantva hunyorogva.

- Tekintve, hogy kétlem, hogy tudnál magyarul… - legyintettem felé és fordultam vissza inkább barátnőmhöz, akinek a mosoly az arcán letörölhetetlen volt.

- Mai napig nem hiszem el, hogy mekkora egy mázlista vagy… minden napodat velük töltheted. – nevette el magát, ahogy megtámasztotta fejét karján.

- A kis naiv rajongó lelked… - tettem mellkasomra kezemet, ahogy elmosolyodtam. -… hiszed vagy sem, mostanság ez éppen inkább átok, mint áldás… kicsit feszült a hangulat így a turné kezdete előtt. – vallottam be s dőltem hátra kicsit elkényesedve a székemben.  – Ráadásul be kell vallanom, hogy teljesen kiment a fejemből az, hogy hívni fogsz, tudom, hogy szörnyű vagyok, de minden percemet azzal töltöm, hogy új gyakornokot találjak a turnémenedzserünknek… ugyanis a legutóbbitól mondjuk úgy… meg kellett válnunk. – forgattam a szememet és szemem elé rebbent Leto díva viselkedése.

- Akkor pont jókor hívtalak. Itt vagyok én neked! – tárta szét karját, s úgy gondoltam, hogy éppen csak viccelt, hisz teljesen ezt olvastam le az arcáról… mármint ez a reakciója pontosan olyan volt, mint az emberek, amikor csak úgy viccelődve mondanak valamit, de nem gondolják komolyan. – Mire valóak a barátnők? Egy hullának gödröt ásni? Megmenteni egy világhírű banda turnéját? Egyre megy! – legyintett és elnevette magát, s innen is tudtam, hogy nem gondolta komolyan. Nem gondolhatta komolyan. S számomra ekkor jött az igazi megvilágosodás, az igazi csoda. Hogy nem gondolhattam erre eddig? Hiszen konkrétan szemem előtt volt a megoldás a problémáinkra. A tökéletes megoldás.

- Feltehetőleg mit fogsz csinálni az elkövetkezendő fél évben? – kérdeztem tőle, s már kezemben is volt a telefon, ahol már konkrétan repülőjegyeket néztem számára… pedig még egy szót sem szóltam.

- Öhhmm… munkát fogok keresni? Tekintve, hogy most végeztem a vizsgáimmal… - gondolkozott, s nem nagyon értette, hogy én mit is csinálok a képernyő túloldalán. Kicsit beszippantott a technika, agykerekeim már szinte füstöltek a túlhajtottságtól, de úgy tűnt lassan pihenés jön számukra is.

- Ugye nem félsz a repüléstől és ilyesmitől? – kérdeztem tőle visszapillantva a kamerába, egyenesen a szemébe.

- Lia… te meg miről beszélsz? Mi történt? Nem értelek. – rázta meg a fejét, észrevette, hogy néhány pillanatra elvesztett.

- Csak azért kérdeztem, mert most foglaltam neked 3 nap múlvára jegyet egy Budapest-Los Angeles járatra… - bazsalyogtam felé ő pedig konkrétan megfagyott a képernyője előtt. Mondhatni kicsit vicces látvány volt. - … Mr. Leto-ék állják… - kacsintottam és a napon sütkérező Shannon felé böktem, aki a saját nevét nyilván kiértette magyar szavaim közül, s ez persze hogy megragadta a figyelmét, szinte észrevehetetlenül mögém is kúszott, s csak akkor vettem ezt észre mikor a kamerában már őt is láthattam.

- Miről is van szó hölgyeim? Mintha a nevemet hallottam volna. – csatlakozott a beszélgetésünkhöz Shannon, s feltolva szemüvegét a feje tetejére megdörzsölte kicsit álmoskás szemeit.

- Megtaláltam a megoldást a problémánkra… konkrétan a nélkül oldotta meg az egészet, hogy tudott volna róla. – nevettem el magam, s őszintén mondom egy hatalmas kő esett le a szívemről. Tudtam, hogy Nadi a tökéletes ember lesz erre a munkára… ráadásul hasonló idegrendszerrel rendelkezik, mint én, szóval talán még az ifjú Leto nyelvén is tud majd érteni, ha szükséges lesz az.

- Elmagyarázná nekem valaki ezt az egészet? – Nadi továbbra is kicsit értetlenül, de valahogy mégis összeszedetten szólalt meg… ezúttal már angolul. Megvolt benne a kellő lélekjelenlét, habár nem feltétlen értette a körülötte történő dolgokat.

- Azt hiszem a kedves Liánkat elvesztettük egy kis időre, szóval lehet, hogy átvenném én a szót… - húzott közelebb magának egy széket Shannon majd kicsit maga felé fordította a gépemet. Én már konkrétan Nadi válasza nélkül leszerveztem az útját… alig 5 perc alatt. - … Shannon Leto vagyok, te pedig gondolom Nadi… - mutatkozott be a mellettem ülő Leto báty.

- Igen. – bólintott mosolyogva.

- Szóval… néhány napja a kedves öcsém okozott nekünk egy kisebb problémát, aminek következtében felszabadult egy turnémenedzser gyakornoki állás a turnénk idejére és úgy tűnik, hogy te magad fogod megmenteni a helyzetünket abban az esetben, ha igent mondasz… Liaban teljes mértékben bízva tudom mondani, hogy úgy tűnik, hogy nálad jobb embert nem is vezethetett volna hozzánk a jó Isten! – vázolta fel igen nagyon körvonalasan a helyzetet Shannon, mindezt persze végigkövettem én is csak kicsit elveszve az út szervezésében, az emberek értesítésében.

- Konkrétan ezt tanulta az iskolában! – csatlakoztam a beszélgetésbe egy mondat erejéig szakkommentátorként. – Mi lehetne ennél nyilvánvalóbb dolog? – rántottam meg a vállamat mosolyogva.

- Most ugye csak vicceltek és nem komolyan gondoljátok ezt az egészet? Ugye ez csak vicc? – látva arca vonásait tényleg elhittem neki, hogy nem hitt a fülének.

- Hiperventillálni fog a menedzserünk, ha nemet mondasz… - magyarázta sunyi mosolyával Shannon miközben megfagyott arcomra mutatott. Hirtelen bevillant nekem az a lehetőség is, hogy Nadi talán nemet fog mondani.

- Ti komolyan beszéltek… - esett le Nadinak, s kezdett kicsit magával is társalogni. Most már teljes mértékben megkapta a figyelmemet, nem veszíthettem el a megmentőket, csak azért mert nem magyarázok el neki mindent vagy mert elijesztem. – … ÚRISTEN ti komolyan beszéltek! – ismételte el ezúttal magyarul is magának… elmosolyodtam.

- Csekkoldd az emailjeidet… - mondtam neki és úgy tett, ahogy én azt kértem tőle. Konkrétan majdnem eldobta telefonját a kezéből… én meg majdnem elnevettem magam.

- Mikor felhívtalak azt hittem, hogy egy sima csajos beszélgetésben lesz részem… de ez… Lia… EZ EGY JEGY A KIBASZOTT LOS ANGELESBE! – tolta a kamera elé telefonjának képernyőjét. Shannon hangosan felkuncogott. Azt hiszem a magyar szitkozódó szavakból egyes dolgokat már megértett.

- Ugye ezt vehetjük egy igennek? – kérdezte bevetve a sármos mosolyát is a kérdése mellé.

- Uram teremtőm… hát persze, hogy igen…  induljak most gyalog esetleg? – vetette fel ötletként.

- Azt azért ne… - rázta a fejét Shannon mosolyogva.

- Lesz állásinterjúm meg minden? Hogy képzeljem el ezt az egészet? Tényleg ekkora mázlista lennék? – csak úgy ömlött belőle a millió meg egy kérdés.

- Állásinterjú? Hmmm? – gondolkozott el zsiványan Shannon. – Mit gondolsz Lia?

- Shannon… ne húzd szerencsétlen agyát! – kevertem le neki egy taslit, abban a pillanatban, ahogy mögé álltam fel. – Nadi… egy pár pillanatra le kell lépnem egy kicsit, elintézni néhány telefont az érkezéseddel kapcsolatban, de utána mindent elmagyarázok, addig itt hagyhatlak Shannonnal? – kérdeztem tőle s az igazság az, hogy már részben távolodtam is tőlük.

- Szóval arról az állásinterjúról… - fonta össze ujjait Shannon maga előtt, majd kettő pillanaton belül elnevette magát. – Nyugi… nem kell aggódnod, azt hiszem Lia kezeskedik felőled, mi pedig bízunk benne… az ő barátai a mi barátaink is. Szóval… a munkádról pedig annyit, hogy… - s ekkor szemem sarkából láttam távolról, hogy az ifjabbik Leto újra megtisztelt jelenlétével minket, de inkább folytatja telefonbeszélgetésemet távolról figyeltem őket, persze mindent jól hallottam továbbra is.

- Kihez van szerencsénk a túloldalon? – ült le Jared Shannon mellé, kíváncsi voltam őszintén hogy ebből mi fog kisülni.

- Az új turnémenedzser gyakornokunkkal… - veregette meg öccse vállát Shannon, néhány pillanatra megfagyott bennem a vér. Ha ezt is elcseszi Jared magam fojtom a medencéjükbe.

- Szuper. – tapsolt egyet maga előtt Jared, s fel is pattant a székről. – Ő jó lesz. – bólogatott, majd felém indult meg.

- Wow… - hallottam Berni hangját a mikrofonon keresztül, s Jared megállt néhány pillanatra mellettem, mikor éppen odaért.

- Azt hitted nem ismerem fel az egyik legjobb barátnődet? Ismerve téged biztos vagyok benne, hogy okkal ajánlottad fel neki az állást. – veregette meg most ő az én vállamat, majd tűnt el a ház belsejében. Konkrétan köpni, nyelni nem tudtam.  Nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

- Maga a Grincs is elfogadott… - nevetett fel Shannon ahogy Nadihoz szólt, majd felém fordult, s konkrétan majdnem hangosan felnevetett, amikor látta az értetlen fejemet.

- Tett volna másképpen, bántotta volna meg őt is… magam végeztem volna vele… - dobtam hátra fejemet kínos nevetésemkor mikor újra csatlakoztam hozzájuk.

- Még csak most kaptam az állást, ne tegyél rögtön munkanélkülivé! – tette hozzá Nadi kuncogva. Mindhárman hangos nevetésbe törtünk ki egyszerre. Ezt már máshogy nem lehetett bírni. Amilyen hirtelen keletkezett a probléma, úgy néhány idegösszeomlás után egészen könnyen oldódott meg… úgy hogy nem is számítottam arra, hogy így fog alakulni. De szerintem Nadi se gondolta volna, hogy kb. fél óra alatt felforgatjuk az életét. Szép kis barátnő vagyok, mit ne mondjak.

- Szóval akkor milyen kincseket hozol nekem otthonról? – kacsintottam rá, s fejben már írtam a listámat a kívánságaimról. – Tudod, hogy mennyire hiányzik Magyarország…

- Tudod, hogyha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. – jegyezte meg Nadi.

- Szép kis hegy vagy mondhatom…