Szerencsés (Niall Horan)

Sziasztok! Hoztam nektek egy kis szösszenetet így vasárnap délutánra, tényleg csak szösszenet (és ezt sajnálom) de néha ilyen is kell! Remélem tetszeni fog!

Ki kérte? Zsófi, egy kedves ismerősöm. Azt sem tudom, hogy ő emlékszik-e még arra a beszélgetésünkre, amikor megemlítette ezt a „kívánságát”. Remélem meg tudtam így lepni őt egy kicsit most, ha nem is olyan nagy dolog, amit írtam!

Kiről lesz szó benne? Niall Horan x Sophie

Kinek a szemszögéből van írva? Sophie

Miről lesz szó benne röviden? Sophie cserediákként van Londonban, s amikor egy este egy ismerősének bárjában tanul egyedül egy kedves kis társaságra akad.

Szavak száma? 1443

Mondhatni egészen szerencsésnek éreztem magam, hogy londoni létem alatt olyan emberekkel ismerkedtem össze, akikkel egy életre szóló barátságot köthettem már első 3 hónapom után. Már az első napok után otthon éreztem magam ezen a helyen, olyan volt mintha mindigis itt éltem volna.

Kifejezetten hálás voltam annak a tanáromnak, aki úgy döntött, hogy nem adja fel azt az elgondolását miszerint rávesz arra, hogy beadjam a londoni cserediákos pályázatomat. Életem végéig hálás leszek neki. Kezdetben teljesen beleéltem magam, hogy eljöhetek ide, majd utána realizálnom kellett, hogy ez úgyis csak álom marad és annyi ember közül esélytelen lesz, hogy pont az én pályázatomat válasszák… s láss csodát mégis ez történt. Madarat lehetett volna fogatni velem, amikor megtudtam a jó hírt. A boldogságom okozta reakcióm azóta is, ha bármikor eszembe jut, mindig elmosolyogtat. Le-felszaladgáltam az iskola udvarán… nem hazudok.

Azóta pedig már 3 hónap telt el, azóta vagyok itt. Jelen pillanatban pedig kedvenc egyetemi bárom kis „VIP” helyén ültem tanulnivalóim árnyékában. A szobatársam úgy gondolta, hogy kizár a szobánkból, mert neki nagyobb szüksége van a helyre és inkább nem is ellenkezve vele irányítottam ide az utamat. Néhány héttel ezelőtt ismerkedtem meg a tulajdonossal az egyik órámon. Meglehet elsőre kicsit meglepett a tény, miszerint egy tőlünk viszonylag jóval idősebb emberrel osztjuk meg az iskolapadot de az egyetem kortalan nem… és kortalan volt Peter is. Korábban félbehagyta a tanulmányait, mert megnyitotta ezt a bárt, ami azóta az egyik legjobban futó hely lett a környéken, de most szerette volna diplomáját a kezében fogni, szóval azon a téren is kezébe vette az irányítást. Egy közös órai munka után felajánlotta, hogy bármikor szívesen lát a bárban, nekem mindig lesz helyem ott, nem kell aggódnom akkor sem ha tele van a hely… speciális vendégek számára, speciális környezet jár. Így lett a kis VIP sarok egy része a tanulósarkom. Rendelve egy limonádét, bedugva fülembe a lelkemet lelazító kpop dallamokat sugárzó fülesemet vettem a kezembe a könyvemet, amit végre el kellett már kezdenem… igazából már túl kellett volna már rajta lennem, de mint az ábrázolt példa mutatja eddig nem úgy jött össze a dolog.

Vicces volt hallgatva a koreai popot látni az előttem mozgó embereket. Teljesen más világ volt a két helyzet, teljesen egymásnak az ellentétjei… de mégis volt ebben valami megnyugtató. Könnyen tudtam tanulni így, bármennyire is fura volt ez.

Észre sem vettem, hogy mennyire belemerültem a könyvbe, mert amikor felpillantottam mögüle azt láttam, hogy a hely már szinte teljesen teli van… nem kicsit nagyon. El is felejtettem, hogy ma valamiféle koncert is lesz, ami már el is kezdődött vettem észre, ahogy kihúztam a fülemből a fülest. Picit felállva a helyemről, megnyújtóztatva a lábaimat lestem meg, hogy ki áll a színpadon.

Egy manó kinézetű kis szakállas férfi volt, aki Mike néven mutatkozott be, s ekkor észrevéve a falon a plakátot elolvashattam, hogy a színpadon, színpadi nevén Passenger volt. Ismerős volt a zenéje valahonnan, de nem tudom honnan. Elmosolyodva, beleélve magamat a dallamokba foglaltam újra helyet, s a szemem sarkából ekkor láthattam, hogy egy újabb emberke csatlakozik hozzá a színpadon… eddig teljesen egyedül volt, egy szál gitárral. Most pedig már ketten voltak, két gitárral. Az emberek tapsviharban törtek ki olyannyira megörültek a plusz vendég jelenlétének. Ed Sheeran volt az. Elmosolyodtam. Ha lehet kellemes meglepetés a szobámból való kizárás… ha lehet. Ennél jobb tanulós környezetet ki kívánhatott volna magának? Senki… senki.

Úgy gondolva, hogy elég volt ennyi a tanulásból hallgatva az élő zenét, talán táncolgatva egy kicsit kezdtem összepakolni a papírjaimat, amik teljes egészében befedték az előttem lévő asztalt. A gyomrom ekkor pedig elég hangosan, s egyértelműen tudomásomra is adta, hogy jobb lesz, ha valami ételt is rendelek lassan mert különben éhen fogok halni. Lehuppanva a fenekemre, kezembe véve az étlapot kezdtem azt tanulmányozni, majd néhány pillanat múlva valami furát vettem észre. Pont szemben velem, egy másik ilyen kis boksznál egy szőke srác ugyanazt csinálta, mint én és tekintetünk pont az étlapok felett átnézve találkozott. Azonnal arcom elé húztam a papírt és ajkamba haraptam. Valami mégis vonzott afelé, hogy újra felé pillantsak… s így is tettem viszont el kellett mosolyodnom ugyanis ő szintén ugyanazt tette, mint én. Az étlapok mögött kezdtünk bujkálni egymás elől… igazán felnőttes viselkedés, ezt rögtön megállapíthattam… de azt kell, mondjam, hogy egészen élveztem.

Elmerülve az éppen szóló Let Her Go dalban egyedül ülve dülöngéltem lassan, s dúdoltam a felismert dallamot. Tudtam, hogy ismerős volt ez a férfi a színpadon. Tudtam.

- Elég ügyesek, nem? – hallottam meg egy hangot előttem, s visszarepülve a valóságba észre kellett vennem, hogy a srác, akivel az előbb bújócskáztam nem volt olyan messze… sőt konkrétan itt volt előttem, az asztalom túloldalán.

- Jézus Úr Isten! – ijedtem meg annyira, hogy konkrétan majdnem teljes erővel löktem le az egyik könyvemet a földre, de ő megakadályozta annak halálesését.

- Közöm nincs hozzá. – rázta meg fejét mosolyogva, majd letette elém a könyvet. – Inkább Niallnak szeretem hívatni magam. – mosolyodott el még aranyosabb módon. – Nem volt szándékomban megijeszteni téged, de azt láttam, hogy te is egyedül vagy… én is még… talán élvezhetnénk egymás társaságát is. – vázolta fel tervét.

- Még egyedül vagy? – látszik a leglényegesebb részét ragadtam meg szavainak.

- Hát, míg a fiúk nem végeznek ott fent… minden bizonnyal. – rántotta meg a vállát, s nézett a fiúk felé.

- Ohh… ohh… szóval te ismered őket? – kérdeztem vissza érdeklődve.

- Egy picit… talán. Néha örömmel letagadom őket, de hát tudod ilyen ez a barátság. – kuncogott fel, s ebben én is csatlakoztam hozzá.

- Néha én is érzem magamban azt a kedvet, hogy letagadjam a barátaimat… - forgattam a szememet nevetve. – De amúgy igen… tényleg ügyesek. Nagyon, nagyon jók. – kellett elismernem mikor a két színpadon lévő srác gitárpárbajba kezdett a saját módjukban. – te is… zenélsz? – érdeklődtem kíváncsian.

- Mondhatjuk azt… igen. – túrt bele a hajába, amitől a fején lévő szőke tincse ezek irányba kezdtek meredni. – No és te… Sophie? – olvasta le a könyvről a nevemet, mert én hülye eddig a pillanatig nem mutatkoztam be. Eléggé figyelmes voltam, nem?

- Mindenkinek jobb, ha nem teszem. – ráztam a fejemet és kínosan elmosolyodtam. – Ezek valahogy sokkal jobban az én dolgaim… - kopogtattam meg a könyvem tetejét majd inkább elpakoltam a táskámba azt, elkerülve így azt, hogy lerepítsem még egyszer őket.

- Szóval… jogot tanulsz? – kérdezte kíváncsian, még fejjel lefele is tudott olvasni. Ügyes.

- Próbálkozok vele… mondhatni. – vallottam be és hálás voltam, amikor a pincér srác, Kai elsétált mellettünk és kihozta a Niall rendelését ugyanis végre én is tudtam rendelni. – Próbálom befalni az összes tudást… de néha úgy tűnik, hogy inkább az próbál engem felfalni. – jegyeztem meg szórakozottan miközben olyan hangosan megkordult a gyomrom, hogy simán háttérzenének is mehetett ez Edék számára.

- Kérsz belőle egy kicsit? – nyújtotta felém Niall a sült krumpliját.

- Mindjárt jön az enyém is. – mondtam és nagyon reménykedtem, hogy tényleg így is lesz.

- Értem… szóval tovább szeretnéd Mikeéknak adni az alapot. – utalt a hasam korgására, amiért valahogy én úgy gondoltam, hogy kicsit belerúgok a lábába. – Áúcs. – sikkant fel viccesen.

- Áúúúcs. – fintorogtam és csak azért is vettem a krumplijából. Egészen könnyen egy húron kezdtünk pendülni, mondhatni könnyen megértettük egymást… pedig nem voltam olyan könnyen barátkozó típus, legalábbis fiúkkal semmiképpen sem. De vele valahogy egészen könnyen ment ez az egész… olyan természetes volt.

- Szóval… Magyarországról jöttél? – kérdezett vissza miután meséltem neki, hogy cserediákként vagyok a városban.

- Igen. Kicsi, de szép ország… néha hiányzik egy pöppet, de eszméletlenül örülök, hogy itt lehetek… végülis ha nem kerültem volna ide, akkor mi sem találkoztunk volna. – mutattam rá nevetve.

- El tudom képzelni milyen nagy szívfájdalmad lett, volna, ha nem futsz össze egy random fiúval, aki majdnem halálra ijeszt az első pillanatban! – forgatta a szemét grimaszolva.

- Tényleg sajnáltam volna. – ismertem el nyelvemet kinyújtva rá.

- Odafigyelj Mike… Niall becsajozott. – észre sem vettem, hogy beszélgetésünk közben vége lett a koncertnek, és hogy akik eddig a színpadon voltak most itt állnak mellettünk. Legalább le kellett volna fordulnom emiatt a székről… milyen szerencsésnek kell lenned ahhoz, hogy ilyen emberekkel találkozz össze véletlenül?

- Csak éppen koncerthelyeket szerveztem le nektek… - kacagott fel Niall.

- Szabad, hölgyem? – kérdezték a fiúk és arrébb csúszva engedtük be magunk mellé Edéket… így igazán közel kerülhettem Niallhöz. Legszívesebben lecsúsztam volna az asztal alá, hogy eltűnjek innen, olyannyira elkezdett vergődni a mellkasomban a szívem.

- Koncerthelyeket? – ivott bele sörébe Mike.

- Magyarország képviseletében köszönthetjük Sophiet közöttünk. – kacsintott rám Niall, majd megragadva kezemet a magasba emelte azt. Elnevettem magam.

- Ohhh… Budapest… jártam már ott egy párszor. – jegyezte meg Mike, mire elpirultam… olyan aranyosan ejtették ki a külföldiek a fővárosunk nevét, hogy nem tudtam nem elmosolyodni. – Szuperek a fesztiváljaitok. – kacsintott rám bohókásan.

- Ugye leszel majd az idegenvezetőm, ha ott leszek? – fordult felém Niall igazán komoly arccal.

- Hát persze. – legyintettem, nem igazán találtam komolynak mondanivalóját, de következő mondatától teljesen meglepett

- Komolyan mondtam…