LVI. rész - Keep it together

Sziasztok! Elhoztam ám nektek a következő részt! Holnap, s holnapután is dolgozni fogok 6-tól, 2-ig szóval nem tudom mikor lesz időm írni megint, de heti egy részt, azt mindenképpen bebiztosítom nektek ezzel a résszel… tekintve, hogy kicsikét lebetegedtem, s arra a 2 órámra sem megyek be, ami lenne ma így kihasználtam az időmet, s amit korábban a héten elkezdtem részt most befejeztem nektek. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Puszi Dorka

Keep it together

Keep it together in the family
They're a reminder of your history
Brothers and sisters they hold the key
To your heart and your soul
Don't forget that your family is GOLD.

(Madonna)

- Gyengéden szorítsd össze az ajkaidat, s úgy fújj ki lágyan levegőt… - Louis próbált engem fütyülni tanítani… s próbálkozásának inkább kevesebb, mint több sikere volt. Lehet ember füttyanalfabéta? Ha igen, ha nem, én akkor is az vagyok. Mindössze közel sem nőiesen sikerül majdhogynem köpködnöm, s ezt még csúfolásként sem nevezhetjük fütyülésnek.

Igazából azt sem tudom honnan jött ez az ötlet, de egészen jól elszórakoztunk vele. Kint szólt a zene, s a kellemes esti levegőben néhány ember táncikált a fűben, néhány pedig a melegedő helyen szórakoztatta magát… köztük voltam én is.

- Próbáld meg ezt… - s szájába kapta két ujját akkor, s füttyentett. Én pedig konkrétan hátravágódtam a helyemből bele a kanapé puha háttámlájába… meglehet túlságosan is közel ültem a mutatványoshoz. Erősen dobogott a szívem a mellkasomban… kezemet kellett rátennem, hogy minden maradjon a helyén, s talán egy kicsit le is nyugodjak.

- Esélytelen. – ráztam a fejemet, s elnevettem magam.

- Egy táncra… hölgyem? – Harry a semmiből tűnt fel előttem, s nyújtotta felém kezét. Csodálatosan nézett ki az öltönyében… egészen biztos meg tudnám szokni, ha ez lenne a mindennapi viselete… na, jó… a kockás ingei hiányoznának, meg talán a sok bohókás hajpántja, amivel rakoncátlan tincseit próbálja kordában tartani.

- Csak menekíteni akarod mi? – csattant fel gyanakvóan Louis.

- Örülök, hogy nem nekem kellett kimondani… - tette hozzá mosolyogva a Göndör, majd megragadva kezeimet felállított a helyemről. – maradhat rajtad, ha akarod. – ahogy közelebb kerültem hozzá mondta ezt nekem, ugyanis puha pléd volt hátamra terítve, hisz habár kint fűtőtestek hada volt (fogalmam sincs, hogy ezt hogyan és mikor szervezték ide… nem mintha az egész dologról tudtam is volna bármit is), s az április végi időjárás is igen kegyes volt hozzánk én fáztam, s ülve a kanapén ez így elég helyesnek tűnt.

- Egészen kiábrándító. – nevettem fel, s arcomat kezembe temettem miközben odáig fel is húztam a takarómat.

- Szexibbnek még soha nem láttam tornacipőt sem nyugi… - súgta a fülembe, s kipörgetve érte el azt, hogy mellkasának dőljek ő pedig saját tartási módszerével fűzött magához… s hát igen, rajtam a szépséges ruhához tökéletesen kiválasztva egy tornacipő volt, ugyanis mezítláb jöttem el Arnold-tól (valójában nem is a saját lábaimon). S ez volt a flip-flop vagy a mamusz mellett a legkényelmesebb opcióm mik közül itthon választhattam… nem mondhatni, hogy magas sarkú imádó vagyok, nem is leszek az soha.

- S ez a pléd is olyan rajtad mintha… egy palást lenne. – suttogta a fülembe, s pihentette vállamon fejét enyém mellett.

- Valójában egy szuperhős vagyok… csak álruhában. – motyogtam neki mosolyogva.

- Mindig is gyanakodtam… - simította meg a hátamat.

A kellemes dallam átjárta az udvart, olyan jó volt rá mozogni kissé, egyszerűen a zene azt akarta, hogy táncoljanak rá… ez az este meg is érdemli. Az egész teljes titokban szerveződött… s ezt a titkot igazából mindenki tudta, csak én nem. Pedig nem csak miattam van ez tartva… hanem Harry miatt is. Mindenki miatt.

- Zack elment… írt egy levelet nekem. – mellkasa ellen suttogtam a szavakat… gondolataimban voltam teljesen elmerülve, s úgy született meg ez a téma bennem.

- Tudom. – simította meg hajamat.

- Mi? – annyira megmozdultam éppen, hogy láthassam arcát.

- Nekem is írt… bocsánatot kért, s megköszönt mindent és… - teljesen nyugodtan mondta ezt, s tudtam mindezt onnan, hogy szívverése egyáltalán nem gyorsult fel irreálisan, s tartása is olyan kellemes volt, mint eddig a pillanatig végig.

- És? – kíváncsiskodtam.

- És azt mondta, hogyha megtudja, hogy megsiratlak… a teniszütőjét húzza a fejembe. – nevetett fel… szerintem ez azért annyira nem volt vicces.

- Biztosan ezt mondta? – hunyorítottam rá.

- Majdnem biztosan erre emlékszek… - bizonyította igazát… tudtam, hogy görbít egy kicsit a valóságon.

- Bolond. – ráztam a fejemet, s öltönyének szélét is megragadva abba kuncogtam. – vége… - suttogtam már úgy, hogy Ő nem hallhatta… de nekem még egyszer, utoljára ki kellett mondanom. Vége.

Harry-től kezdve körbeforogtam körülbelül a férfitársaságon már második alkalommal is tánc terén… mindenki, mindenkivel táncolt… ha éppen nem egy csomóban beszélgettek, s emésztették a finomságokat, miket édesanyám rendelt be.

- S akkor ez csak csalás volt… s nem is lesz fotózásod? – kérdeztem Arnold-tól, mikor vele táncolgattam vidáman… már kevésbé fáztam, s meg is szabadultam a csodálatos palástomtól.

- Dehogynem… - kacagott fel vidáman. -… szerdán. Csak az egésznek semmi köze nem lesz… ehhez. – mutatott végig rajtam, s csak fejét csóválta a lábamon lévő dorkó miatt. Egyszerre nevettünk fel. S ekkor a csengő zaja kapcsolódott be az éppen pörgő dal dallamához. Nem gondoltam volna, hogy ilyenkor még bárkit is várhatunk… úgy gondoltam mindenki itt van.

- Fogalmam sincs, hogy ki lehet az ilyenkor… - gondolkoztam el, s távolodtam el Arnold-tól úgy, hogy közben elindultam az ajtó felé lassan.

- Reménykedjünk, hogy nem a szomszédok… csendháborítás vádjával, s egy rendőr társaságában. – jegyezte meg rögtön mögöttem.

Édesanyám ment ajtót nyitni, s Én követtem őt. Arcán láttam, hogy ő erre fel volt készülve… mintha várt volna valakit… s ekkor kinyitottuk az ajtót, s előttünk pedig ott állt… Harry családja. Nővére Gemma, Anne az anyukája és annak férje. Erre nem számítottam… nagyon nem.

- Örülök, hogy egyben megérkeztetek… Anne. – köszönt neki édesanyám, s a nő mosolyogva fogadta édesanyám szavait.

- Ti ismeritek egymást? – mutattam először édesanyámra, majd Anne-re.

- Megismerkedtünk… igen. Egy ideje már… – válaszolt anya.

- Mi örülünk a meghívásnak… - tették hozzá, s ekkor Harry lépteit véltem felfedezni közeledve. Jellegzetesek a lépései… könnyen fel lehet ismerni Őt.

- Mi ez a felhajtás itt… Khara hova tűntél? – szavaival is jelezte, hogy Ő jön erre… s mikor meglátta, hogy kiket fogadtunk az ajtóban, konkrétan földbe gyökerezett a lába. Őszinte meglepődöttség tükröződött arcán. – ez? – próbálta feldolgozni a látványt… széles mosolyra húzta ajkait mik hatalmas gödrökben végződtek ekkor. 

- Khara a családjával töltheti ezeket a szép pillanatokat… akkor te miért ne tehetnéd? Megérdemled Harry… - édesanyám simította meg karját Harry-nek. Ő volt mindezek mögött… a szívemet mélyről jövő melegség töltötte el.

- Megérdemlem? – kérdezett vissza, s szerintem még mindig erősen a feldolgozás folyamatában lehetett… eszméletlen idők óta nem láthatta a családját, Gemma-t is akkor utoljára… akkor, amikor még az intézetben voltunk.

- Megölelsz végre, vagy mi? – csattant fel nevetve Gemma, s csípősen pillantgatott öccsére.

- Hiányoztál te idióta… - kapta el nővérét, s felemelve kissé pörgette meg Őt.

- Örülök, hogy személyesen is találkozhattunk végre. – lépett oda hozzám Anne, s ölelt meg. Szeretetteljes volt ezen cselekedete, éreztem, hogy komolyan gondolja. – Köszönöm… - suttogta a fülembe… s habár csak ennyit mondott, mindketten tudtuk mire gondol… vagyis kire. Őrá. Nem igazán gondoltam, hogy ez valamikor is meg fog történni… pedig számíthattam volna rá, hisz ez az élet rendje… de nekem ez akkor is olyan új volt. Nagyon új. S fura.

- Mi már azt hiszem… találkoztunk. – Gemma végre biztos talajt érzett lába alatt, s ekkor fordult velem.

- Ühüm… - próbáltam inkább őszinte mosolyt erőltetni az arcomra, mint azt a kínosat, mire igazából számítottam… ugyanis mikor mi találkoztunk, az annyira nem volt szép emlék. Harry szobájából fejvesztve rohantam ki érkezésekor. Sok volt az nekem ott… s nem az ő jelenléte, hanem mindaz mi előtte történt. Harry felfedte magát. Tisztán emlékszek mindenre.

- Fáradjatok be nyugodtan… a hátsó udvaron vannak az emberek. Biztosan megéheztetek az út alatt… van némi harapnivaló is kint. – édesanyám átvette a tyúkanyó szerepet, s úgy terelte befele az embereket az említett helyre.

- Az nem kifejezés… - nevetve tette hozzá Gemma, majd megragadva öccse karját indult meg vele kifele, ahogy tette utánuk mindenki… édesanyám maradt hátul csak.

- Köszönöm… - csak pislogtam rá, egyszerűen idő kellett hozzá, míg megszoktam ezt… mindezt most neki köszönhetem. Soha az életben nem volt még ilyen jó a kapcsolatunk. Soha. S a valóság az, hogy még jónak sem volt mondható soha… most pedig… most pedig leírhatatlan.

- Ez a legkevesebb. – zárta be az ajtót, majd karolt át engem, s úgy indult kifele a többiek után.

- Olyan igazán jó… boldognak látni Őt. – suttogtam halkan, s megálltunk az ajtóban, hogy tisztes távolból figyeljük az eseményeket.

- Mások boldogságának ennyire örülni… ez a szerelem. – simogatta meg a vállamat, s olyan igazán anya-lánya stílusban a vállára dűtöttem fejemet.

- Az… - haraptam bele az ajkamba, s hunytam le szememet néhány pillanatra… hogy így látatlanba is magamba tudjam szívni a hangulatot.

Bármennyire is próbáltam pihenni egy ilyen este után egyszerűen néhány óra alvás után felébredtem, s visszaaludni pedig egyszerűen nem tudtam… a hajnali 6 óra pedig nálam, szinte még órával is mérhetetlen, korai időpont.

Így döntöttem amellett, hogy inkább kimozdulva az ágyamból (merthogy egyszerűen ott sem bírtam tartani magam… szinte testem automatikusan fordult ki onnan), leköltözök a gépemmel a konyhába, s reggelizve ott várom, hogy édesanyám felébredjen… Elisa-ra pedig édesanyám legjobb barátnője vigyázott ekkor, s ott aludt nála, így ő nem is volt a házban.

Egy hatalmas nagy adag kávéval a kezemben, s egy mesteri szendvics társaságában ültem le az asztalhoz, s nyitottam meg az üzeneteimet. Nem voltam benne biztos, hogy fel is készültem rá úgy teljes igazából… Simon levele szinte, már a tárgy megnevezésben üvöltött velem. Konkrétan az egész jövő hetemet betáblázta, s úgy, hogy el sem hagyom a várost még úgy is igazán fárasztónak tűnik így előre is az egész.

British Vogue (hazai vizeken is kell úszkálnom úgy látszik… a francia kiadás után), valamilyen üzletnek a promóciós fotózása (valamilyen ékszerüzlet volt ez, mikor rágoogleztam a márkára, s megláttam a termékek árát… majdhogynem kiesett a szemem), a tiszteletbeli Khara parti (ez valószínűleg az volt, amit a legszívesebben kihagytam volna, mert számomra ez a felhajtás felesleges… viszont Simon ragaszkodik(!!!!!!!!!!!!!!!!!) hozzá… igen a levelében is legalább ennyi volt a felkiáltójel, s ott azt is hozzátűzte, hogy az egész már szervezés alatt van, s ha ki merem hagyni… kinyír), s további szaftos megjelenések rádióknál, s üzletekben.

- Szerdán Arnold-nak modellkedek…- nem igazán érdekelt, hogy még a nap talán fel sem kelt, de én már hívtam is a menedzseremet… egészen szuperül sikerült megszervezni a hetemet úgy, hogy talán a hajtásban még levegőt sem fogok kapni, de csak a legfontosabb dolgokat hagyta ki… a számomra legfontosabbakat.

- Hajnali fél 7… jó reggelt neked is. – szóval, hogy felébresztettem? Szuper.

- Szerdán Arnold-nak segítek… mert megígértem. Csütörtökön este pedig Nora kiállításának van a megnyitója… amit szintén nem fogok kihagyni. – gondoltam tisztázom a helyzetet.

- Miről beszélsz te? Hmmm? – még erősen álmoskás volt a hangja… nagyon erősen.

- Ezeket az időpontokat fenntartom magamnak, mint saját programos idő… a többi okés. – tiszták voltak a terveim.

- Aham… szóval a jövő heti menetrendeddel van probléma. – lassacskán csak összepakolta a képet.

- Nem kicsi… - tettem hozzá kínosan vigyorogva, habár ő nem is láthatta. – szerdán egész napra foglalt vagyok… gyanítom már Arnold neked is mondta ezt, s ettől függetlenül szerveztetek itt össze-vissza mindent. Olyan meg, hogy Nora megnyitója helyett valahol máshol legyek… szó sem lehet róla. – ráztam a fejemet magamnak.

- Okés… - egyezett bele… meglepett, ez fura volt.

- Hogy mi?

- Átszervezem… egy feltétellel. Vigyorogva fogsz megjelenni a partidon… s erről több negatív hozzászólást nem akarok hallani. Megértettük? – alkuképes volt úgy látszik… csakhogy az alkujának egészen borsos volt az ára.

- Legyen. – habár el akartam harapni saját nyelvemet, mégsem tettem… a barátaimról van szó, s mindezt miattuk teszem.

- Szuper… akkor 2 órán belül pedig el is küldöd nekem az általad meghívottak listáját, mert ha nem akkor csupa olyan ember lesz ott, akit nem is ismersz… - azt hiszem kinyílt már a csipája… olyan igazán ő volt ekkor már.

- Értettem kapitány. – szemtelenkedtem vele. – egy öröm Önnel dolgozni uram… - közel sem tűntem hihetőnek… nem is akartam az lenni.

- Következőleg egy kicsit több őszinteséggel, ha kérhetném…

S ha még csak Simon lett volna az egyetlen egy problémám ily korán reggel… akkor egész szépen hazudnék. Két hét múlva lesznek a vizsgáim, s ha azt mondanám, hogy felkészült vagyok, akkor még az előzőnél is nagyobbat hazudnék. Nincsenek egyetemes álmaim, legalábbis most rögtön semmiképpen, s ezt édesanyám is nagyon jól tudja… s habár kellett neki egy kis idő, hogy elfogadja, sikerült feldolgoznia. Viszont az tény, hogy a vizsgákon muszáj lesz átmennem… s tekintve, hogy a könyvek, s egyebek nem igazán voltak sose a barátaim lehet kicsit különleges lesz a kihívás számomra. De akkor is át fogok menni… s görbülni fog minden jegyem… csak tudnám hogyan… csak tudnám hogyan. Valószínűleg minden szabad pillanatomban a könyveket kell majd bújnom, hogy a karónál legalább egy árnyalattal szebbek legyenek az értékeléseim.

- Hívok inkább taxi-t… - édesanyámnak üvöltöttem le a szobámból már úgy alig dél előtt, mikor nagyban készülődtem az ebédre, s úgy kb. már 42ezer értelmetlen oldalt átlapoztam Anglia történelméről. Meglehet, hogy a jelennel sem vagyok teljesen tisztában… nemhogy a múlttal.

- Minek? – hallottam hangját, s tudtam ő még mindig Elisa-t eteti, akit nemrég hozott vissza barátnője.

- Csak… - vágtam rá, s megigazítva magamon a ruhámat mezítláb suhantam le egy díszszatyorral a kezemben hozzájuk.

- Majd én befejezem… készülődj. – nyomtam a kezébe a szatyrot, s vigyorogtam kedvesen, s lehuppantam Elisa-val szembe a székre.

- Ez meg mi? – kérdezte.

- Meglepetés. – mondtam, s hessegettem felfele, hogy mire a taxink ideér, addigra legyenek kész emberek is, akik belé tudnak majd szállni.

- Meglepetés? – kérdezett vissza.

- Szerinted? – persze, hogy egy szépséges ruha volt benne, mit most majd erre az ebédre felvehet… egészen hasonlóak voltak a méreteink, így könnyedén tudtam neki vásárolni is, ha szerettem volna… s ha esetlegesen én bármit is kaptam, akkor könnyedén tudtam nekiadni, ha én nem lettem vele olyan boldog, mint ahogy ő lesz most. – itt vagy még? Minek? – siettettem volna, de ez már itt a végén egészen csak incselkedés volt.

- Most ki is a gyerek, s ki a szülő? – kíváncsiskodott.

- Fogalmam sincs… kisasszony… - ráztam a fejemet, s Elisa felé fordulva egy újabb falatot adtam a szájába.

Azon alkalmak száma mikor étteremben ebédelünk igen kevés, de az Édesanyáknak volt ez a csodálatos ötlete, miszerint kikapcsolódhatnánk, ha már így a családok találkoztak, s mélyebben is megismerkedhetnénk, ha már így összehozott minket ez a hétvége… s megragadva ezt az alkalmat ajánlotta fel Harry, hogy ebédeljünk együtt szombaton London egyik legjobb éttermében... s senki sem tiltakozott.

- Hello… - köszönt nekem kedvesen, mikor végül mi is megérkeztünk a helyre, ahol Ők már vártak minket. Egy kis terem volt lefoglalva nekünk az igazán kellemesnek mondható helyen.

- Hello. – mosolyodtam rá, s akasztottam táskámat a székem háttámlájára.

- Egy néhány pillanatra elrabolnám Khara-t… ha nem baj. – ragadta meg a kezemet, s rántott magához. – Be szeretném mutatni valakinek… - magyarázta a dolgokat, s fogalmam sem volt miről beszélt.

- Addig mi rendelünk… - forgatta Gemma az étlap oldalait a kezében.

- Szuper. – bólintott Harry, s már el is indult velem kifele… én pedig a „mi a csuda ez?” fejjel követtem Őt… nem mintha sok választásom lett volna, tekintve, hogy fogta a kezemet, s tekintve, hogy egészen erősebb nálam.

- No, mi az… kit szeretnél bemutatni? – kérdeztem tőle gyanakodva, s Ő pedig az étterem kintebbi részénél megállt a bárpultnál, s hagyta, hogy én is megálljak mellette.

- Senkit. – rázta a fejét, s egy csókot lopott ajkaimról.

- Akkor meg? – kérdeztem tőle, s intve a pincérnek rendelt magának, s nekem is egy-egy italt.

- Nézd csak… - zakójának belsejéből egy borítékot húzott elő, s tolta felém a pulton.

- Ez meg mi? – kérdeztem.

- Nyisd csak ki… - mondta, s én úgy is tettem. – Azt hiszem, megérdemlik anyáék… mit gondolsz? Foglaltam 3 főre két éjszakát ebben a wellness szállodában nekik… - magyarázta a dolgokat.

- Wow… - erre aztán nem igazán nem számítottam, de úgy tényleg nem.

- Mit gondolsz? – kíváncsian lesegette arcomat a reakcióm miatt.

- Mi lesz Elsa-val? – kérdeztem félve… ha kikapcsolódás, akkor semmiképpen sem egy gyerekkel a nyakukban van ez az egész kitalálva.

- Majd mi vigyázunk rá… gyakorlunk. – lecsúszott székéről, s úgy fordított könnyedén maga felé.

- Gyakorlunk? – emelgettem a szemöldökömet.

- Csakhogy tisztában legyél vele… te leszel a gyermekeim édesanyja… - lágyan simított bele hajamba, s érintésétől egész nyakam libabőrössé vált… s nem csak az.

- Azt mondod? – lehunytam a szememet, s mélyen szívtam magamba illatát.

- Azt…

- Bele sem akarok gondolni, hogy ilyenkor is az öcsém vagy. – Gemma hangja csendült fel mellettünk… a szívem megállt helyben.

- Pedig de… - távolodott el tőlem Harry annyira, hogy újra megfoghassa kezemet, s láthassa is nővérét.

- Odabent már kezdenek gyanakodni… szóval jobb, ha visszatoljátok a szépséges pofikátokat. A kocsi három óra múlva érkezik értük… az előbb beszéltem a férfival. – vázolta fel Gemma a helyzet állását.

- Csodálatos vagy. – kacsintott rá az öccse.

- Igen én is benne vagyok ebben… - fel nem tett kérdéseimre válaszolt ekkor Gemma kedvesen, gondolom láthatta az arcomon, hogy hirtelen nem tudom mi a helyzet. -… Harry háza akkora, hogy egy időre birtokba veszem… na, jó, csak egy hétre felköltözök Londonba. – folytatta.

- Én csak 3 napról tudtam… - furcsállta Harry.

- Csak próbálkozz meg kidobni kedves… csak próbálkozz. – igazán izzott közöttük a testvéri szeretet… úgy szívták egymás vérét, mint pl. én és Nora tettem, s habár nekem ő „hivatalosan” csak legjobb barátnőm, nekem sokkal többnek számít ő… a testvéremnek.

- Telefonokat… - nyújtottam feléjük kezemet vidáman.

Az ebéd csodálatosan telt. A hangulat töretlenül jókedvű volt, olyanhoz tudnám hasonlítani, mintha mindig is ismertük volna egymást… pedig nem. Harry okkal szerette ennyire a családját. Édesanyja, s fogadott apja gyönyörű szép párt alkottak, s testvére pedig olyan volt, mint Ő… csak idősebb, s lány, de eszméletlenül hasonlóak voltak a vonásaik… le sem tagadhatták volna egymást, s nem is akarták volna.

- Hogy mi? – édesanyám furán kérdezett vissza.

- A telefonokat… Anne tőletek is szeretném. – értem az asztal túloldalára, s tartottam előttük kezeimet.

- Ezt azért… mert? – óvatosan kérdezett rá Anne, de szó nélkül fogta meg telefonját, s tette a tenyerembe azt, s tette ezt férjének készülékével is.

- Mert merényletet tervezünk ellenetek… - szólalt fel Harry, s felállva székéről mindenki felé magasodott. -… a helyzet az, hogy rengeteg mindent megtesztek értünk… s ezt szeretnénk viszonozni egy kicsit. – folytatta.

- 2 csodálatos éjszakát tölthettek el egy mesés wellness szállodában Londontól nem messze… mindent mi hárman állunk. – vette át a szót Gemma, majd a három ludasra, Harry-re, rám, s magára mutatott ekkor.

- Ellenkezésre esélyetek sincsen ugyanis a kocsitok már megérkezett, s kint vár titeket. Ez a minimum, amit megérdemeltek. Egy kis időt magatokra is kell szánnotok… s mi ezt az időt most megteremtjük nektek. – mondtam ki a végső szavakat.

- Nektek elment az eszetek… - édesanyám nem hitt a fülének, teljesen el volt képedve.

- Kikérem magamnak. – csattant fel Gemma vigyorogva. – De arról a kettőről… nem nyilatkoznék. – mutatott rám, s Harry-re mikor már Őmellé értem a telefonokkal a kezemben.

- Továbbra is szeretlek. – küldött a levegőben puszit a nővérének a Göndör.

- S mi lesz Elsa-val… nem hagyhatom őt csak úgy itt… - persze, hogy édesanyám megtalálta a szituáció legérzékenyebb pontját.

- Majd Mi vigyázunk rá… van tapasztalatom… van egy fogadott keresztlányom Lux, aki alig 4 éves. Több időt töltöttem már vele, mint gondolnád… ismerem a kis hercegnőket. – nyugtatta édesanyámat Harry.

- Biztos vagy te ebben Khara? – félve fordult felém anya.

- Egy 15 hónapos kislányról beszélünk… a kistestvéremről. Azt hiszem, tudjuk majd kezelni a helyzetet… röpke majdnem 20 év van közöttünk, szóval lehet, hogy tudhatunk 1-2 dolgot, amit ő nem. – mondtam.

- Nektek akkor is elment az eszetek… - Anne tette hozzá.

- Legyen, ahogy gondoljátok… viszont a további gondolatmenetet, ha lehetne, akkor a rátok várakozó kocsiban folytassátok… - mutatott a kijárat felé Harry.

- Jó… és most mi a tervetek? – Gemma is beszállt Harry mellé az anyósülésre, míg én pedig hátulra cuccoltam be Elsa-val. Csillogó, érdeklődő szemekkel figyelte azt, hogy mi történik körülötte… egyáltalán nem volt megijedve, igazán társasági kisbaba volt.

- Az előbb beszéltem Lou-val… kérdezte, hogy nincs-e kedvem összefutni velük… egy játszóházban fogunk találkozni. – válaszolt nővére kérdésére, majd indította is befele a motort.

- Azt Lux és Elisa is élvezni fogja… - fordult hátra hozzánk Gemma. -… ahogy látom mindketten kifejezetten nagy energiabombák… - állapította meg ő, miközben látta azt, hogy Elisa még így ebéd után is ahelyett, hogy pihent volna sokkal inkább csörgőjével játszott önfeledten.

- Most főztem… tea. – nyújtotta felém a kis tányért, s csészécskét Lux. Igazán barátságos teremtés volt az első pillanattól kezdve.

- Köszönöm. – fogadtam el tőle, s belekortyoltam a láthatatlan finomságba.

- Szívesen. – hajolt meg, azt hiszem pukedlizni próbált, volna, de az annyira nem sikerült neki… ettől függetlenül nagyon aranyos volt.

- Kínáld meg Harry-t is… biztosan Ő is szomjas. – mutatott a kicsit távolabb ülő Harry-re Gemma… Harry ugyanis a nagy játékszőnyegen játszadozott Elsa-val… a kis hercegnő nagyon élvezte a társaságát. 

- Oké… - s futva indult meg feléjük a kis csurkás szőkeség.

- Harry nagyon jól tud bánni a kisgyerekekkel… nagyon szeretik Őt. Lux is az első pillanattól kezdve imádta… órákat tudnak együtt játszani. – mondta Lou mosolyogva nekem.

- Feltétlen szeretetet kap tőlük… tudja, hogy bennük biztosan nem fog csalódni. – szavakká alakítottam gondolataimat, s úgy ejtettem ki őket lassan.

- Nagyon szeret téged… - mondta Gemma. -… rengeteget beszéltem vele mióta kijött az intézetből, ezt valószínűleg nem tudod… de eszméletlen a változás, amin átmegy… soha nem láttam még ennyire boldognak. Őszintén szeret. – s talán klisének hangzottak a szavak, én mégsem vettem annak, mert tudtam, hogy Gemma igazán úgy gondolja őket, ahogy mondja.

- Én is szeretem… mindennél jobban… - bármikor kimondom ezt, mindig olyan, mintha ez az első alkalom lenne… olyan energiatöltöttel járja át szívem minden egyes kicsinyke szegletét, s hogy talán fel sem tudom majd dolgozni… de azok a szavak sokat jelentenek. Nagyon sokat.