Sziasztok! Itt lenne egy vasárnapi rész... Remélem Nektek tetszik mert nekem.. tök mindegy :)) Olvassátok, komizzatok! Várom a véleményeket! :D Puuuszi Dorka
Ps.: A Google felett visszanyertem a hatalmamat! Hihihihi! xoxo
Egy
hosszú hajnalba nyúló vacsorával megfűszerezett DVDzés, így tudnám jellemezni a
hétfő estét… vagyis akkor már inkább kedd hajnalt. Olyan nyugodt és békés volt
minden, ott ülve ágyában mellette nézve gépének képernyőjét teljesen elhittem,
hogy ez így működhet, olyan egyszerűnek tűnt az egész.
-
Választhatsz te… - nyújtotta felém még a DVDket én meg eközben kezembe vettem
egy falat ételt és a saját szám helyett az övébe tettem azt. Aranyos volt ahogy
elmosolyodott ezen tettemen.
-
Akkor várj… - és megláttam az Az utolsó piszkos tánc – One last dance tokját is
a kezében. – ez jó lesz… - vettem el tőle, és ahogy megláttam Patrick Swayze-t
ahogy habkönnyű partnerét tartja karjaiban a borítón táncos szívem nagyot
dobbant.
-
Mégsem választhatsz… - kapta ki a kezemből azonnal és arcán egyszerre jelentek
meg ijedt, majd szórakozott pillantások.
-
Micsoda? Ez nem ér… - fontam össze karomat mellkasomon.
- Ez
a DVD csak valahogy idekeveredett. Sajnálatos tévedés. – és mint egy frizbi
dobta el egyenesen a szoba sarkába… tökéletesen célzott.
-
Tévedés mi? – néztem rá felhúzott szemöldökkel majdnem hangosan felnevetve
mondatom végén.
-
Ennyi tánc talán már túladagolás lenne hirtelen számomra… - képedt el és ijedt
arccal vágta szórakozva hátra magát párnájába. - és tudom, hogy úgysem fogsz odáig
menni azért a DVDért. – folytatta mondanivalóját, amivel tökéletesen fején
találta a szöget ugyanis leghamarabb holnap reggel szándékoztam elhagyni ezt az
ágyat és az a tok a benne rejlő lemezzel olyan messze volt, mint ide New York…
körülbelül. – nézzük ezt… - és az éjjeliszekrényén eddig egyedül árválkodó
tokért nyúlt.
-
Barátság extrákkal? – olvastam fel a címet.
-
Minimális tánc ebben is van… - fordult oldalra így jobb karjával könyökölve
támasztotta magát miközben sunyi bazsalygásának köszönhetően kis gödröcskéi
láthatóvá váltak.
- És
úgy gondolom másfajta mozgáskultúra is…
Reggel,
délelőtt nem is tudom mikor arra a különös hangra ébredtem fel, hogy valami
iszonyat hangosan, de tényleg nagyon hangosan csörömpöl a szobában. Ez volt az
ő telefonja… szinte felriadtam mikor csengőhangja ordítani kezdett alig fél
méterrel a fejemtől, pedig olyan mélyen és jól aludtam. Végre igazán pihentem,
de hát ez a reggeli telefonálót nem érdekelte, és ahogy látom őt sem annyira
nagyon ugyanis ő továbbra is békésen szuszogva mély álomban ringatózva feküdt
mellettem. Szinte arrébbmozdulás nélkül próbáltam elérni telefonját a
szekrényen, de nem volt elég hosszú a kezem így egy kicsit arrébb mászva szinte
már mellkasán fekve kaptam a készülékért, amit jelen pillanatban a pokol
legmélyebb bugyraiba kívántam.
- Jó
reggelt!- kora reggeli rekedt, álmos hangján köszöntött és ezzel együtt már
megragadta derekamat nem engedve vissza helyemre.
- Azt
ne mondd, hogy ébren voltál… - néztem farkasszemet vele miközben a továbbra is
zenélő készüléket már a kezemben fogtam.
-
Csak kíváncsi voltam, hogy meddig bírod… - és lassan húzta végig ujjait pólóm
alatt gerincem mentén.
-
Téged hívnak… - húztam kettőnk közé a telefont majd felvéve azt füléhez
nyomtam, én meg ahelyett, hogy leszálltam volna róla inkább lábamat két oldalt
magam alá gyűrve ráültem hasára.
- Jó
reggelt!- köszönt a vonal túlsó végén lévő embereknek, majd kihangosítva fekete
készülékét az éjjeliszekrényre tette azt én meg csak értetlen tekintettel
figyeltem arcát. - Ez vicces lesz. – tátogta nekem úgy, hogy hangok tényleg nem
hagyták el a száját.
- És
igen… sikerült. Ma reggel úgy vélem minket ért az a megtiszteltetés hogy
felkelhettük a One Direction Göndör bárányát… Harry Styles-t. – hallottam a
hangot a vonal túl végéről és így a kezem mellkasán szinte megakadt olyan
szinten meglepődtem. – vagyis álmos hangjából nagyon ezt tudom következtetni… -
állapította meg egy férfi. A felismerés szinte arcon csapott, majd
meglepettségemet gyorsan váltotta a mindjárt elnevetem magam állapot.
Ő
kezeit feje alá téve feküdt továbbra is az ágyban, engedve így láttatni teste
minden egyes porcikáját miközben alaposan tanulmányozta az arcomat, amiről
könnyű volt leolvasni érzeteimet. Pókerarcomat most otthon felejtettem,
sajnálom…
-
Ühüm. – bólogatott halkan a fel nem tett kérdésre pajkos vigyorral arcán. A HeartFM
rádiósai voltak a vonalban, és a mai kiszemelt áldozatuk a konkrétan alattam
fekvő Fürtös volt.
-
Hosszú volt az éjszaka, mi?- szólalt meg rögtön a másik műsorvezető. –
hallottuk most tértetek vissza Tokióból… - folytatta.
-
Jól hallottátok. – válaszolta a Göndör, míg én pedig a hasát simogattam és az
arcomról letörölhetetlen vigyorral figyeltem őt, míg konkrétan interjút ad. A
világ legérdekesebb ébresztése. – csodálatos utazás volt! A rajongók a világ
másik végén is elképesztőek. – egészítette ki.
-
Azt mindjárt gondoltuk…
-
Úgy hallottuk, viszont hogy nem egyedül voltál ezen a kis utazáson. Mi igaz
ebből? – kérdezték kíváncsian.
-
Nagyon jól informáltak vagytok… - válaszolt. – tényleg nem egyedül voltam. -
folytatta.
-
Hanem kivel? – lepődtek meg túlzott nyíltságán.
- A
többiekkel… minden bizonnyal ismeritek a banda többi tagját is. – ekkor pedig
valószínűleg a rádiósok benyomtak egy kis nevetés effektust ugyanis tömegek
hangos nevetése hallatszódott, miközben én meg csak ráztam a fejemet szám elé
téve kezemet.
- A
humor a régi… - gratuláltak Harrynek közösen. – de csak így hatszemközt Harry… tudod,
senki sem hallhatja, mi meg amúgy sem mondanánk el senkinek!- bizonygatták
humorizálva az egészet. – ki az a titokzatos lány? – kérdezték ő pedig nem válaszolva,
kihúzva feje alól kezét rám mutatott kedvesen, csak ugye ezt a többiek nem
láthatták. – várjunk, csak várjunk csak… - kezdett bele egyikőjük.
- Mi
történt?- hangzott el a stúdióban és kettőjük között nagy csend lett.
-
Twitteren küldött nekünk egy rajongó egy tegnap esti paparazzi képet… ez egyre
érdekesebb lesz. – szinte láttam, ahogy kezüket dörzsölik maguk előtt
örömükben. – mi ehhez a hozzáfűznivalód Harry?
-
Hogy hívják a lányt? – kérdezett rá a képküldő nevére.
-
Melissa... – olvasták fel.
-
Hello Melissa! Remélem, szép reggeled van! – köszöntötte Harry spontán a lányt,
aki szerintem ezt mikor meghallhatta lehet azonnali szívgyengülésbe halt meg. Mindezt
onnan feltételezem, hogy volt szerencsém a rajongóikkal találkozni és feltételezem,
hogy egy ilyen köszöntés halálos kimenetelű lehet a lelkük számára.
-
Így kell kitérni a válaszadás elől… így. – ismerték el a Göndör tehetségét. –
bármennyire is szeretnék tovább faggatni a mi műsoridőnk lejárt… Üzennél
valamit a rajongóknak esetleg? – érdeklődtek.
-
Találkozunk a koncerteken… Imádunk titeket. Harry voltam a One Direction-ből. –
köszönt el.
- Mi
pedig Jack és Joel a Heart FM stúdiójából.. most pedig a műsor zárásaként a
hamarosan videoklipet is kapó új 1D single a One Way Or Another… - és ahogy
elindult a szám, a telefon vonal is megszakadt… Harry egyszerűen kinyomta.
- Jó
reggelt neked is… - hajoltam kissé közelebb hozzá.
- Jó
reggelt. – ismételte el mondatomat.
- Ez…
érdekes volt. – nyögtem ki meglepődötten majd egyszerre kezdtünk el nevetni.
-
Sajnálom… - mondta ki halkan tudtam mire utalva ezzel.
-
Nem kell… - ráztam meg fejemet. – viszont azt talán kell, hogy egy Melissa nevű
lány halálával fognak gyanúsítani. – kacsintottam rá.
-
Hmmmm. – dörmögött magában csak úgy válaszként csintalan mosolyával.
-
Mennyi az idő?- akartam érte nyúlni a telefonjáért, de elkapta a kezemet és
magához rántott.
-
Pont annyi, hogy nem engedlek el. – suttogta fülembe és ajkaival végigjárva
fülem és arcom vonalát elért az enyémekhez.
- Be
kell mennem Alexához… - csukott szemmel nagyon erősen koncentrálva próbáltam elfeledkezni
arról, hogy éppen karjai fogságában tart és közöttünk csak az a póló van, ami
engem fedett.
-
Majd én, beviszlek… - suttogta ajkaim közé, lehelete keveredett az enyémmel,
szíve dobogása pedig felvette az enyém ritmusát. Egy kardiológus már rég
halálra ítélt volna minket.
-
Mikor? – érdeklődtem, kérdésem olyan feleslegesnek tűnt.
- Az
legyen az én dolgom… - és ajkaival bekebelezte enyémet miközben én pedig hajába
túrva húztam közelebb magamhoz…
-
Men… nem… kel… le.. ne.. – önkívületi állapotban próbáltam tiltakozni ellene.
-
Akarsz, de nem fogsz… – önelégülten suttogta a szavakat a fülembe.
-
Muszáj… - szinte megszakadt a szívem mikor ezt kimondtam, sőt akkor végképp
mikor hirtelenjében ellöktem magam tőle. – uralkodni kell magunkon… – tettem pontot
a mondanivalóm végére és ezen mondatomat már egészen egyben, szakadozás nélkül sikerült
kipréselnem magamból. – habár… - néztem mellkasára ahol a frissen felvarrt
madarak díszelegtek melyek oly csábítóak voltak.
-
Habár? – nézett megsemmisült arcomra.
-
Talán még egy kis madár lesre van időm… - hasaltam végig rajta így érte nyúlva
a szekrényen lévő krémért.
-
Óvjuk a természetet… - értett bólogatva egyet.
- Ahogy
mondja, ahogy mondja… - helyeseltem majd a krémből egy keveset ujjamra téve
mellkasa felé közelítettem és a szép kis madárkákat simogattam óvatosan,
lágyan. – ugye nem fáj?
-
Kifogástalan ápolást kapnak. – élvezte ki a helyzetet én pedig közelebb hajolva
mellkasához ajkaimat összeszorítva megfújtam a sebet. Tekintetünk ekkor
találkozott össze ismét, és hirtelen elszántságban szívem nagyon dobbant… De
reakcióm számára mégis meglepő lehetett, mert mielőtt léphetett volna én
egyszerűen fogtam magam és leugrottam az ágyról, konkrétan oldalra dőlve a
rossz irányban leestem a földre.
-
Minden a legnagyobb rendben. – tartottam fel a kezemet mutatva hogy élek.
-
Nem vagyok abban biztos… - nézett le felém az ágy széléről.
- Én
sem…- képedtem el.
- A
csomagtartóba is lett volna hely… oda is befértél volna. – nézett hátra a
visszapillantó tükör képében ugyanis én az anyósülés helyett a hátsó üléseket
választottam helyemként.
- Majd
következőleg… - gúnyosan vigyorogtam és a kezemben szorongatott telefonomat
nyomogattam. Valójában tényleg csak nyomogattam, hisz a billentyűzárral rajta
nem sok mindent tehettem, de így legalább eltereltem a figyelmemet Róla. Abszurd,
amit művelünk… totálisan abnormális.
-
Billentyűzár feloldásával egyszerűbbek a dolgok. – kacsintott hátra.
-
Te? Hogy? Mi? – egyszerre jöttek ki belőlem a szavak belőlem. Hogy láthatta
mindezt úgy, hogy az útra figyelt eddig végig… Félelmetes.
- Te
is feljössz? – kérdeztem tőle a parkolóban mikor kiszálltam a tőle távolabbra
eső ajtón.
-
Szerinted kinek hoztam a virágokat? – kérdezte és kivette a csomagtartóból a
friss csokrot, amit vásárolt. – nem neked… - rázta a fejét incselkedve miközben
szemeit forgatta. – te meg hova mész? – már csak hátulról hallottam hangját
ugyanis célirányosan jóval előtte elindultam az emelet felé.
- Az
emeletre… - ordítottam hátra.
-
Ott a lift… valamivel megkönnyíted a helyzetedet. – magyarázott hátulról nekem.
- Én
inkább lépcsőzök. – nyomtam be a lépcsőház ajtaját ekkor.
- Te
tudod…
A
szívem a mellkasomban továbbra is túlzottan dobogott és az sem segített rajta
hogy az 5 emeltnyi magad lépcsőházban szinte ló halál futtában hagytam el a
különböző emeleteket. Úgy hiszem, hogy a kardiológus felkeresése egészen
esedékes lesz… Szinte kitörve az 5. emeleten vártam, hogy ott hátha már kapok
levegőt… Várhattam is.
Kirontva
az ajtón majdnem Neki mentem. A falnak dőlve kezében a csokrot fogva várt
engem.
- Együtt
jövünk nem? – lökte el magát a faltól és szeméről feltolta a napszemüveget
engedve így láttatni zölden csillogó szemeit.
-
Aha. – próbáltam közönyösen mondani, majd odalépve hozzá visszahúztam a szemére
fekete Ray Ban szépséget.
-
Ezt értenem kellene?- szórakozott rajtam.
- Ne
kérdezd. – és indultam a kórterem felé ahol a fiúk várakoztak kint, mármint
most az én fiúim mármint… értitek. Scott és Pete.
- Ti
pedig? – kérdeztem furán. – nem úgy volt, hogy dolgoztok?
-
Elküldtek elintézni valamit és közben összefutottam Pete-tel és hát idekerültünk…
- ismertette az állást Scott.
- Az
a valami ki fog hűlni. – mutattam a tartókában lévő kávékra, amik ott
díszelegtek az asztalon. Kis lógás a munkából… ügyes.
- Ha
valami bajuk lesz vele, akkor majd elmennek legközelebb maguknak… - és ezt
kijelentve érte nyúlt a tálcáért és elém tolta. – kérsz?
-
Nem. – ráztam a fejem.
-
Sziasztok!- ért oda hozzánk Ő.
- Pete…
te észrevetted, hogy süt a nap idebent? – értetlenkedett Scott és körbenézett
hátha valahol napfényt látna.
-
Fejezd be… - forgattam a szememet. – fiúk ő itt Harry!- mutattam a Göndörre és
elálltam előle. – Harry ő itt Scott és Pete. – tudtam le gyorsan a bemutatást.
-
Már volt szerencsénk egy pár hete… - rázott kezet vele Pete.
-
Hogy is felejthetnénk el azt a bulit ahova hívatlanul érkezett… - most Scotton volt
a kézfogás sora.
-
Örülök a szerencsének. – illedelmesen bólintott Harry.
- A
megtiszteltetés az enyém. – mintha gúnyolódásba csapott volna át Scott
megjegyzése.
-
Okés… ezt most ne itt. – intettem le Scottot majd felmerült egy kérdés bennem…
- vizit van? – mutattam az ajtóra.
-
A-a… - rázta a fejét Pete.
-
Egy másik látogató, Adam… - mondta ki mosolyogva Scott és közben bőszen
bólogatott ugyanis a név hallatán így nekem csak egy ember jutott eszembe.
-
Minden rendben?- fogta meg könyökömet a Göndör, nem értette kisebb sokkomat.
-
Itt van? Mikor? Hogy? – kérdeztem és éreztem, hogy a boldogságtól remegni
kezdek.
- Ma
reggel érkezett… - magyarázták és én már működésbe is léptem, hiszen
megfordulva szinte feltéptem a kórterem ajtaját majd gondolkodás nélkül rohantam
feléje meglepettnek tűnt arcával nem is törődve.
- És
nekem meg nem szóltál. – teremtettem le, amikor konkrétan az éppen, hogy két
lábra álló Adamnek a nyakába ugrottam.
- Ki
Ő? – kérdezte Harry… ő azt hiszem róla még nem hallhatott.
- A
bátya… - válaszolt a betegünk.
-
Maisy-nek van bátyja? – lepődött meg.
-
Ahogy látod…
nem tetszik nekem ez a Scott. Harry, üsd le nyugodtan megengedem!de Maisy nagyon viccesXD hát na, valljuk be nehéz lenne megállni hogy ne teperjük le őt mindennap, minden percben :P ♥ aww kis drága, kíváncsi vagyok mikor tör ki Maisy xd de majd meglátjuk^^ és hát húh, testvér? remélem nem lesz ebből baj. mármint h Harry nem tudott róla :/ ügyes vaaagy, várjuk a következőt :)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésAhhh végre tudok Neked írni:) Először is imádom az egészet, de tényleg:) Az elején megmondom őszintén kicsit szkeptikusan olvastam. Arra gondoltam, hogy jajj megint egy táncos, biztos majd az valami fellépésen összefutnak és kellemesen csalódtam. Mind a történetben, mind Maisy karakterében. Imádom azt a csajt. Nem tudom kiről mintáztad, hogy él e vagy csak fiktív de nagyon bírom:) az is tetszett, hogy nem rögtön az elején jönnek össze, piffpuff csók szerelem és 3.résznél tartunk még csak. A másik ami rohadtul bejön, bár inkább csak az elején volt rajta hangsúly, hogy Maisy az idősebb:D Szeretem, hogy sosem unalmas a story, mindig történik valami, jó vagy rossz az mindegy. Megmondom őszintén nekem még az Apjával történtek sem teljesen világosak, de hátha így, hogy megjelent a bátya, így erre is fény derül. Nah de egy szó mint száz, imádom az egészet:) Várom a következőt!!
xx nikosz
Ez a Scott fiúcska... oviiis szint. Képzett.
VálaszTörlésAz a rádiós jelenet... hüpp-hüpp :D
Mindig feldobod a napjaimat ezekkel a részekkel :) köszönöm
és az, h mindenkinek van bátyja felháborító. :/
szóval: FELHÍVÁÁÁÁS! ,,Nagytesót" (fiút) szeretnék örökbe fogadni. Hajlamos vagyok visszabeszélni és morogni. Jelentkezni lehet :D
köszönöm :) <3 we love you :) xx