Egy huzamosabb
ideje nem voltam már több órán keresztül egyedül a lakásomban. Na, ennek
bepótlása sem most fog bekövetkezni, ugyanis ahogy a Fürtös kedves lelépett
nekem össze kell készülnöm, és mennem a színházba, mert próba lesz. Szeretjük,
ahogy Ryan a napkülönböző időpontjaira teszi a próbákat, mindig máshoz
igazodva. Vagy mégsem…
- Csöröghetsz,
úgysem veszlek fel!- fordultam hátra az ágyam felé, amin a telefonom csörgött
szüntelen úgy percek óta. – hidd, el kitartó vagyok!- vágtam oda neki majd
végigtekintve a szekrényemen kivettem egy blúzt és egy farmer nadrágot, amit
szépen sikerült magamra is húznom. – okés… - fordultam véglegesen felé. – te
akartad!- fenyegettem meg. Igen még mindig a zenét kiadó készülékhez beszéltem.
– nézzük csak meg ki ér le hamarabb!- fogtam kezeim közé majd egy határozott
mozdulattal a galériáról leejtettem a kanapéra.
Ahonnan
viszont pattant egyet és leesett a földre, és… továbbra is szólt. Egy igazi
harcos ez a készülék, bezzeg ha én ugrottam volna le valószínűleg már nyakamat
törtem volna, sebaj.
-
Nem vagyok hajlandó felvenni a telefont!- mondtam a szöveget, amikor már
viszont megnyitottam azt a telefonvonalat.
-
Beengednél?- hallottam a vonal túlsó oldalán egy ismerős hangot Adamét, majd
ebben a pillanatban kopogni kezdtek.
-
Nem vagyok otthon. – mondtam határozottan és inkább levegőt sem vettem hátha
ezt el tudom vele is hitetni. Mondjuk, ennek elég kicsi esélye lenne, de hát…
próba szerencse.
- Az
előbb dobtad le a telefonodat az emeletről, majd beszéltél hozzá. Hallom a
szuszogásodat!- magyarázta mondanivalóm ellenkezőjét.
-
Nem is lélegzek már!- csaptam vissza.
-
Szóval kinyílik az ajtó vagy nekem kell kevésbé barátságos módszerekkel
kinyitnom? - kérdezte.
-
Találd ki!- mondtam és lassan caplatva indultam az ajtó felé majd a zárakért
nyúltam és éppen nyitottam volna az ajtót, amikor megálltam.
-
Egyedül vagyok. – válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Mintha olvasott volna a
gondolataimban.
-
Nincs sok időm!- tártam ki az ajtót és köszönés nélkül távoztam a lakás belső
részébe hisz én éppen készülődtem, amikor is ő megérkezett.
-
Beszélni kellene a dolgokról!- vágott rögtön a közepébe. Na, igen Ő az, aki nem
fog nekem köntörfalazni egy pillanatig sem.
-
Kellene… a hangsúly ezen van. – és én vagyok az, aki ha valamiről nem akar
beszélni, akkor amellett ki is áll és habos babos mázat köré húzva el is kerüli
a témát nagy ívből.
-
Miért is jó ez neked? – kérdezte és a konyha falának dűlt miközben én
kiöntöttem termoszos bögrémbe a maradék kávét… ami ugye nem került a Göndör
nadrágjára.
- Ne
kezdjük el ezt megint. – fordultam határozottan feléje. – örülök, hogy itthon
vagy! Nagyon is! De miért kell ennek az egésznek újra és újra feljönnie? Boldog
vagyok, nagyon boldog.. sőt még annál is boldogabb. Nincs szükségem egy olyan
tényezőre, ami ennek az ellenkezőjét érheti el nálam. Érted ezt? – kortyoltam
bögrémbe.
-
Ezt csak te érted. – mondta nemes egyszerűséggel.
-
Pont elegendő. – bólintottam majd egy bögréért nyúlva, kiöntöttem neki a
maradék kávét a termoszból és feléje nyújtottam azt.
-
Köszönöm. – fogadta el azt. – Alexa érdeklődik, hogy számíthat-e a
látogatásodra!- kortyolt óvatosan bele a forró italba.
-
Érdeklődjön tovább…- válaszoltam közömbösen.
- Na,
jó… - tette le kezéből a bögrét, mielőtt elröpítette volna.. talán kitelt volna
tőle. – ez a duzzogós hisztizős óvodás viselkedésedet azonnal vetkezd le, míg
én itt vagyok!- jelentette ki én meg csak össze-vissza figyelgettem a ház
különböző pontjait. – igen neked beszélek… mondjuk, a szemembe is nézhetnél. –
tolt le kedvesen.
-
Nekem szóltál? – néztem rá az értetlent téve.
-
Pont erről beszéltem…- forgatta a szemét.
-
Szóval miért is jöttél akkor? – néztem rá érdeklődve. Kitartóan makacs voltam
meglehet.
-
Hogy a hugicámmal legyek!- mosolyodott el bandzsán mire mindketten hangosan
felnevettünk.
- Nekem
próbám van… úgy... – néztem az órámra, ami pontosan azt az időt mutatta, amit
neki nem szabadott volna. – 20 perc múlva… - képedtem el. Ilyenkor, a délelőtti
forgalomban max ha teleportálok, akkor érek oda ennyi idő alatt.
-
Elviszlek!- ajánlotta fel.
-
Akkor indulhatunk is! – és táskámért lehajolva mindent magamhoz kaptam és már
meg is céloztam az ajtót, de azért hátrafordultam még egyszer a mögöttem lévő
emberkére. – be fogok menni hozzá… - mondtam halkan.
- A
férfiak egytől egyig seggfejek!- tartott próba alatt kiselőadást Michelle. –
mindegyiket a farkuk irányítja!- rázta meg fejét elképedésében miközben mi
éppen a rúdon csimpaszkodtunk, lógtunk, éppen ami soron volt. – Látlak Ryan… -
odafordulás nélkül mutatott a bejárat felé ahol Ryan tényleg ott állt és
hallgatta Michelle oktatását. – és ne húzd a szád… bármit mondok az rád is
igaz. Nálam nincs olyan hogy a jelenlévők kivételek… mi vagyok én valami szent?
Dehogyis!- legyintett és ránk mosolygott. – szóval, ha tehetitek, és miért ne
tehetnétek.. – tette fel magának a kérdést. – akkor szorongassátok meg őket a
golyóiknál hisz a kezünkbe kell vennünk az irányítást! – mondta határozottan
olyan szinte belelkesedve a végére mintha csak tízezrek előtt beszélt volna.
- Ha
a végén lázadást szítasz nálam Michelle!- közelített meg minket Ryan lassan.
- Ki
engedte, hogy be gyere ide? – nézett a közeledő koreográfusunkra Michelle
elképedve.
-
Tudtommal ez az én munkahelyem… Én voltam itt hamarabb. –válaszolt kedvesen.
- Jó
ez engem nem érdekel… - legyintette el silány válaszát Ryannek feje körül. –
lányok a próbának vége! Fantasztikusak voltatok! – tapsolt meg minket, mire két
lábra ereszkedve már mi is tapsra emeltük kezünket.
-
Hetek óta nem volt ilyen izomlázam… - képedt el mellettem Liz és átkarolta
oldalról nyakamat így egymást támogatva mehettünk le a színpadról.
-
Azt hittem az utolsó kitartásnál a kezem felmondja a szolgálatot és elengedi a
csövet… egyenes utat nyitva a baleseti sebészetre!- tettem hozzá mire
felnevettünk.
-
Kegyetlen ez a Michelle!- fordultak felénk a többiek mosolyogva.
-
Csendes gyilkos… - mondta valaki.
-
Csendes? – kérdeztem vissza hitetlenkedve és fülem mellé emeltem ujjaimat hisz
hangokat hallottam. Michelle hangját ahogy Ryan-nel kiabál.
-
Hangos… kifejezetten hangos. – javították ki magukat.
-
Egészen úgy tűnik… - értettem egyet.
Úgy döntöttem,
hogy ezúttal a főbejáraton keresztül hagyom el az épületet hisz miért is
kerültem volna, ha esetleg a kórház felé venném az irányt. Talán arra visz az
utam, talán. De még ki sem tettem a lábamat az épületből egy érdekességet
véltem felfedezni éppen akkor, amikor a jegyárus nőnek köszöntem az előtérben.
-
Igeennn… - sikította el magát egy lány előtte mikor felém fordult.
- Csendesebben,
ha kérhetném!- próbálta moderálni a fiatalokat a nő.
-
Azt hiszem ő az… - mutattak felém és mikor ezt meghallottam automatikusan
megtorpantam.
-
Igen Ő az, biztos vagyok benne. – bizonygatta a másik majd néhányan ott
maradtak a pultnál néhányan pedig elég félénken indultak el felém.
-
Sziasztok!- toltam fel a napszemüvegemet, habár nem volt napsütéses időnk közel
sem, de a színházi fények egy idő után irritálták a szememet és így legalább
pihentetni tudtam őket egy keveset. – miben segíthetek? – érdeklődtem kedvesen.
-
Szia, én Ellie vagyok… - szólalt meg az egyikőjük. – én Meg. – a másik. – én
pedig Holly. – a harmadik.
- Én
meg Maisy. – folytattam a bemutatkozást, ha már úgyis ilyen névsorolást
tartunk.
-
Maisy… szuper. – örültek meg valamiért nagyon a nevemnek, de vágyaikat még
továbbra sem alakították szavak formájába. – azt szeretnénk kérdezni, hogy
melyik darabban, táncolsz? – kérdezték végre meg.
-
Többen… próbálunk is kettőt, színen is van egy és egy újat is elkezdtünk. –
avattam be őket. – miért? – kis kedves volt kérdésük.
-
Mert szeretnénk látni téged. – mondták köntörfalazás nélkül.
-
Hát én itt vagyok. – mutattam végig magamon, mire mind a négyen felnevettünk.
-
Táncolva… a színpadon. – tették hozzá mire én bólintottam, hogy már elsőként is
értettem.
-
Most szeretnénk jegyet venni… - mondta azt hiszem Meg.
-
Értem… segítsek esetleg? - kérdeztem tőlük, nem siettem sehova és valahogy ezen
a helyen kicsit elveszettnek tűntek a lányok. 15-16 évesek lehettek, kedves
arcú fiatalok hatalmas mosollyal az arcukon.
-
megtennéd?- csillant fel a szemük.
-
Persze.. miért ne? – majd megindultam a pult felé ahol a lányok csapatának
másik fele várta a felderítő osztagot, aki értem jött.
-
Hello Mrs. Gilbert!- köszöntem a jegyeladónak, aki mint Messiásra tekintett rám
idejövetelemkor. – segítek elintézni ezt a dolgot!- magyaráztam neki és esküszöm,
hogy ekkor magasba emelte kezeit mintha egy Hallelujjah-t énekelt volna az
égieknek, de persze mindössze annyi ideig hogy a lányok ezt ne vegyék észre.
-
Köszönöm. – tömörítette össze véleményét.
-
Szóval… - fordultam vissza a lányokhoz. – ez a darab, amiben éppen táncolok. –
mutattam a plakátra, ami a falra volt ragasztva mögöttünk. – a héten ebből még
lesz két előadás… holnap és péntek este!- magyaráztam és láttam, hogy pörög az agyuk,
hogy vajon nekik melyik is lenne jó. – de mikor van időtök? És még… - kérdezni
akartam én valamit, de ekkor megpillantottam az egyikőjükön egy érdekes pulóvert,
ami minden el nem hangzott kérdésemre magyarázatot adott. A lányon egy fehér
pulóver volt melyen különleges minták voltak, különleges helyeken.
Pontosan
ugyanazok az ábrák, pontosan ugyanazon a helyen ahol Harrynek vannak a tetkói.
Mintha ha az ő bőrét viselték volna… ráadásul már a frissen felvarrt madár is
ott díszelgett a lány mellkasán. Rajongók. A rajongóik. -… mindegy. –
legyintettem ezzel befejezettnek tudva mondatomat. – szóval? – kérdeztem
kedvesen.
-
Péntek… péntek az jó lenne. – a kupaktanács után ez a választásuk lett a közös
döntés.
-
Okés… - és ekkor az ablakocskához fordultam. – 7 jegy lenne akkor…
-
13..- javítottak ki engem a lányok.
- Szóval
annyi... – bólintottam, habár kissé meglepődtem rajta. – a péntek esti 8 órás
előadásra!
-
Hova? – kérdezte a nő.
-
Lányok én a nézőtér hátsó részét ajánlom, közép tájt. Nem akad ki a nyakatok és
látni is fogtok mindent rendesen. – adtam egy tippet nekik.
-
Maisy… azok a helyek le vannak foglalva, mint mindig. – szólt közbe a
jegyeladó.
-
Akkor azt passzolhatjuk. – mondták a lányok.
- Ne
legyetek benne olyan biztosak. – tettem hozzá majd a jegyárushoz
visszafordultam. – hányszor ültek le oda a kakasülőről a kedves nézők?
Fenntartatják maguknak a semmiért. – tártam a nő elé a tényeket, amivel
valójában ő is tisztában volt.
- És
ha most lenne kedvük hozzá? – kérdezte.
-
Vállalom a felelősséget. – kacsintottam majd a lányok felé fordultam. –
fizethettek is… - engedtem őket az ablakhoz.
-
Köszönjük… ez igazán kedves volt tőled!- mondták igazán boldogan, amikor
kiléptünk az épületből.
-
Igazán nincs mit!- legyintettem. – de azt hiszem, nekem most arra kell mennem.
– mutattam az ellentétes irányba, mint amerre ők indultak.
-
Kérhetnénk még előtte valamit? – kérdezte a szóvivőjük.
-
Mondjátok!- egyeztem bele.
-
Egy közös képet esetleg? – kérdezték félve, gondoltam várták a reakciómat hogy
kiakadok vagy sem. Ilyenért ebben a helyzetben nem kellett volna aggódniuk.
-
Hmm... – gondolkoztam el. – persze! Mondjátok hova álljak!- álltam meg előttük
mire telefonját előkapva Meg megállított egy járókelőt és felkérte őt, hogy
vegye magára a fotós szerepét.
-
Itt tökéletes lesz!- mondta az egyik csaj mikor én megálltam középen konkrétan
ők pedig körém rendeződtek vállaikat átfogva. – szóval 3…2…1… ROCK ME. –
ordították el magukat én meg gyanítottam, hogy ebben a pillanatban kaptam
hallássérülést. Vicces volt és főleg egyedi, amit műveltek… ahogy elordították
magukat szinte láttam maguk előtt, hogy ezeket a szavakat a Göndör Fürtös
formálja ajkaival… hiszen ez az ő egyik daluk címe volt.
-
Találd ki mi történt velem az előbb!- rögtön a közepébe beszélgetésbe kezdtem, amikor
felvette a telefonját Harry.
-
Rájöttél, hogy van még egy testvéred, akiről nem beszéltél nekem!- csipkelődött.
- Ez
gonosz volt. – vágtam vissza.
-
Szóval? – kérdezte. – avass be élményeidbe! – kérte áhítattal.
- Ne
gúnyolódj… - szóltam le. – szóval… egy csapat fiatal lány talált meg engem a
színházban. Jegyet akarta venni olyan előadásra, amiben én is színpadra lépek!-
magyaráztam.
-
Logikus… ha jót akarnak látni. – tette hozzá hízelgően.
-
Tudod, hogy nem erről volt szó. – mosolyodtam el.
-
Tudom… - hallottam hangját ezúttal már nem a vonal túlsó végéről, hanem
testközelből mögülem.
-
Kis kedves rajongóitok vannak!- fordultam meg 180 fokot így szembe találtam
magam vele és Louis-val. Utóbbi hangját az előbb nem is hallottam, pedig nagy
dumás.
-
Csak nézd meg kiket szeretnek!- szólalt meg Louis fej tekergetve.
- Idióta.
– jegyezte meg Harry majd kezemért nyúlva csókot lehelt arcomra. – hello!-
suttogta fülembe.
-
Szobára. Köszönöm. – kommentálta a dolgokat a harmadik emberke mire kedves
Göndör Fürtös hangosan felkacagott. Én tudtam miért… Louis viszont értetlenül
nézett hol engem, hol Harryt. – ezt értenem kellene? – kérdezte.
-
Ezt maga Maisy sem érti. – szólt be a kedves.
-
Dehogynem értem… dehogynem. – erősködtem hisz tudtam, ha valamit elhatározok,
akkor az úgy lesz. 10072 óra… semmiség. Főleg hogy a fejemben tartom…
-
Alig 8 óra telt el. – jegyezte meg pimaszul Louis-szal nem törődve. – nem
akarod már rögtön feladni? – kérdezte.
-
Szeretnéd!- nevettem fel kínosan. – de ti hogyhogy erre? – kérdeztem fura volt,
hogy teljesen véletlenül találkozunk mi össze… elég nagy a város, az esélye
annak pedig hogy teljesen véletlenül összefutunk az utcán elég kicsit.
-
Kérdezd csak meg magadtól hova tartasz te… - kacsintott felém Harry. – na, pont
oda megyünk mi is!- folytatta.
-
Jöttök velem kozmetikumokat venni? – értünk egy drogéria széléhez és gondoltam
kicsit csőbe húzom őket.
-
Talán ezt kihagyjuk… - gondolkozott el aranyosan.
-
Azt te csak hiszed… - fogtam rá a kezére. – te mondtad… - fogtam szaván és
határozottan elindultam előre.
Így
történt az, hogy spontán bevásárlást tettem a fiúkkal, mielőtt Alexához érkeztünk
volna. Egész jól viselték… habár Harry agyát szándékosan húztam, mert olyan
vicces volt nézni szenvedő arcát.
- És
ez a rúzs, hogy tetszik? – kentem fel egy igazán vörös árnyalatot.
- Szerintem
nem kellene hangosan kifejtenem a véleményemet… talán kicsik is lehetnek erre…
- mondta teljesen nyugodtan egy katalógust lapozgatva miközben habár nem nézett
felém, de én láttam, hogy egy pimasz mosoly bújuk meg ajka szélén.
-
Bejöhetünk? – kopogás után fejem helyett egy doboz süteményt dugtam be, a fehér
zászlót helyettesítve ezzel.
- A
doboz igen.. Te jobb, ha kint maradsz. – jegyezte meg humorosan, majd ekkor
kilöktem az ajtót.
-
Hello Bello, nézd csak kiket hoztam magammal!- mondtam neki vidáman majd
megközelítve ágyát néztem, hogy lábai már lelógnak, az ágyról úgy pihenteti
azokat.
-
Látom, látom!- mondta majd megöleltem őt. – meddig fogsz haragudni érte? –
kérdezte fülembe suttogva.
-
Még egy ideig, nyugi. – veregettem meg hátát majd elváltam tőle.
-
Maratont készülsz futni? – ölelte át Harry is őt óvatosan.
-
Gondolkozok rajta… - billegette fejét.
-
Szia… én Louis Tomlinson vagyok!- nyújtotta kezét Louis.
-
Gyere keblemre barát!- visított fel Alexa.
-
Meg kell vonni tőle a gyógyszereket… - forgattam a szememet nevetve.
- Te
mondhatod ezt… de én mit kezdjek Louis-val? – kérdezte összeráncolva homlokát
mire mind a négyen síráshoz közeli röhögésbe kezdtünk.
- És
tudod, már mikor engednek ki? – kérdezte Lou Alexa felé fordulva.
-
Talán jövő héten… - felelte ő, majd felém pillantott le a földre. – van hely
kevésbé lenti helyen is. – mondta.
-
Tökéletes itt… - hagytam rájuk hisz a harmadik sírós röhögő görcs eljövetele
után már olyan szinte összegörnyedve nevettem, hogy jobbnak láttam, ha egyenesen
a talajra költözök, onnan eshetek bármerre nem török magam össze.
-
Piknik hangulata van biztos… - jegyezte meg Harry. Nem első célzása a reggelt
illetően, de úgy hiszem nem is az utolsó.
-
Valószínűleg. – hagytam rá, téve úgy mintha nem értem, hogy mi akar.
-
Tényleg Maisy… hallottam a hétvégi kirándulásotokról!- hozott fel egy számomra
ismeretlen témát Louis.
-
Komolyan? – kérdeztem vissza érdeklődve. – mégis hova is megyünk? – puhatolóztam
tovább majd a Harry arcára emeltem tekintetemet.
-
Nem tudta? – nézett óvatosan Louis Harry arcára, aki viszont csak engem figyelt
szüntelenül.
-
Hát… nem. – válaszolta egyszerűen.
-
Nahát, akkor Louis… ha már te úgyis tudsz a dologról... beavatnál engem is hogy
hova készülök a hétvégén? – kérdeztem kedvesen. Már megint miről nem tudok, ami
velem kapcsolatos?
-
Homes Chapel-be. – válaszol helyette Harry.
-
Hova? – kérdezett vissza Alexa értetlenül.
- A
családomhoz…
Meg fogok halni és rád fogom fogni. csak gondoltam szólok ;) xx
VálaszTörlésHihetetlenül szuperül írsz, imádom olvasno a blogod:) ahogy így csűröd csavarod a mondatokat, mindig mosolygok rajta:) És a fogadás még izgalmasabbá teszi az egészet. Várom a folytatást.x
VálaszTörlésóóó. milyen cukik a csajok :3 ROCK ME :P de jóó rész. :) ,,akkor szorongassátok meg őket a golyóiknál hisz a kezünkbe kell vennünk az irányítást" Michelle :D bírom őt. jó karakter :) Louis és Alexa egymásra talál #foreveryoung :D Azt úgy bírtam, h: ,,Hát... Nem" :D
VálaszTörlésKis gossip girl LOL
és megy a családhoz :) érdekes lesz :)
we love you <3