Sziasztok! Igen élek, hihetetlen tudom! Annyira, de annyira sok mindent tudnék nektek megírni, de valahogy sosem értem semminek se a végére, még akkor sem, ha egyszer-egyszer lett volna rá lehetőségem az igen zsúfolt napjaim közepette! A novemberi hónapban a munka/tanulás mellett visszamentem edzeni is így itthon ezáltal is kevesebb időt töltök, s valahogy sosem alakult úgy, hogy leüljek és produktivitásomat írásilag növeljem! Na de most úgy jöttem haza, hogy valamit muszáj már kezdenem magammal, s egy igen jóval korábban elkezdett történetemet (van egy pár ilyen a gépemen, sajnos-nem sajnos) végre kipofásítottam, ergo befejeztem! Nem nagy szám, de remélem tetszeni fog! Szépséges hétvégét Nektek, remélem nem felejtettetek el még! Puszilok Mindenkit, Dorka
U.i.: Ígérem megpróbálok azért minél hamarabb hozni nektek valami olvasnivalót, de konkrétat ígérni nem tudok! Tőlem telhető mindent megteszek majd, hogy ne kelljen sokat várnotok!
Inspiráció? Ez a tumblrön talált kép, amit itt az elején láthattok a résznek!
Szavak száma? 2813
- Seb... mikor volt az utolsó alkalom, hogy Torontoban voltál? - tettem fel Sebastiannek a kérdést, s tabletemet egy kicsit fentebb emeltem, hogy így láthassam arcát, mikor válaszol. Ő éppen az ölemben feküdt, s egy könyvet olvasott miközben én technikával szórakoztattam magam, a közösségi oldalak bűvös világában elmerülve. Néha kellett egy kis ilyen nyugodt, átlagos délután is. Igazán élveztük, hogy mindezt most megtehettük, hiszen egyszerre volt szabadidőnk, amivel teljes mértékben mi rendelkezhettünk, egy teljes hónapig. Több mint felszabadító volt, főleg azok után hogy hetekig nélkülöznünk kellett egymást, de valahogy mindig alkalmazkodtunk ehhez a helyzethez. Muszáj volt.
- Hmmm? - adott ki némiféle hangot, amiből sejtettem hogy nem igazán értette mit kérdeztem. Mozdulatlanul feküdt, az ölembe helyezve a fejét miközben kezében tartva a könyvet elmerült egy másik világban. Olyan békés volt már csak nézni is, de érezni is őt, ebben a mi kettőnk biztonságában még felüdítőbb volt.
- Azt kérdeztem, hogy... - simítottam meg homlokát, ahogy néhány hajtincset elsepertem onnan. - … mikor voltál utoljára Torontóban? -hajoltam egészen felé, s ezúttal már ő is rám nézett ugyanis befejezve az aktuális fejezetét hasára helyezte könyvét. Égszínkék szemei most csak az enyémek voltak, s ahogy azok mögül a hosszú pillái mögül felpillantott rám mindig meghaltam egy kicsit, most például nagyon.
- Merthogy? - kérdezte kíváncsian, s én elmosolyodva annyira lehajoltam hozzá hogy fejjel lefelé neki egy puszit nyomhassak először a homlokára, majd ajkaimmal sajátos utat rajzolva utána orrára, szépen lassan elérve az ajkaihoz.
- Mit csinálsz a hétvégén? - tettem fel neki a kérdést úgy, mintha nem tudnám a válaszát rá. Jelenlegi pozíciónkon legalább egy hétig nem terveztünk változtatni, ebben egészen biztos voltam... addig a pillanatig, amíg meg nem láttam azt, amit most készültem neki mutatni.
- Hhmmm... meg sem mozdulok innen? - kérdezte, s megsimította combjaimat, aminek köszönhetően így a gerincemig kirázott a hideg. - Miért.... mit vettél a fejedbe? - mosolyodott el, s élvezte ahogy arcát simogattam, majd elhúzódva egy kicsit tőle tabletemet újfent magam elé vettem, de ezúttal már úgy hogy ő is lássa azt.
- Olvasd csak el... - nyitottam meg neki a tumblr bejegyzést, majd felhúzott combjának támasztottam a minigépet míg én hajával játszottam. - … emlékszel erre? - kérdeztem tőle, ahogy belemerült a kis szövegbe, ami úgymond egy felhívás volt... egyfajta meghívó.
- Nehéz lenne elfelejteni... - jegyezte meg elmosolyodva, s elolvasva a pár sort visszavitte a képernyőt a képre, amin a következő szerepelt: tavaly az egyik Marvel találkozón, egy rajongó lánynak a kezét barátja Sebastian előtt kérte meg.
Az eljegyzett pár mindkét tagja hatalmas Tél katonája rajongó volt, a srác egykoron ezért is gondolta, hogy ilyesfajta maradandó élménnyel lepi meg akkor még szimplán barátnőjét. Élete legnagyobb kérdését sajátos módon, igazi rajongói voltjukat meg nem hazudtolva tette fel. Sebastian pedig ebben segítkezett egy keveset, aminek végeredménye egy mókás mini fotósorozat lett. Most pedig az ifjú menyasszony legjobb barátnője az internet népének segítségével próbálja Sebastian számára eljuttatni ezt a "meghívót", amiben elmondja, hogy örömmel látnák a nagy kedvencet az esküvő napján is, hiszen ténylegesen az lenne a legcsodálatosabb meglepetés számukra, plusz érdekesség, hogy erről a meghívásról az ifjú, házasodni készülő pár nem tud. Egyelőre. A kis bejegyzésben a lány leírta, hogy jól tudja Sebastian milyen elfoglalt ember, de azért a remény hal meg utoljára, sosem lehet tudni megtalálja-e ezt a posztot időben. S végülis így lett... ha nem is ő, de a barátnője megtalálta... vagyis én. Még szerencse, hogy örömmel töltöm ilyenekkel a szabadidőmet. A tumblr egy csoda hely volt.
- Mit gondolsz? - kérdeztem tőle, s kifejezetten élveztem ahogy borostás arca tenyerembe simul, s úgy dorombol nekem, mint egy kiscica.
- Én mit gondolok? Te mit gondolsz? - puszilt tenyerembe gyengéden.
- Én mit gondolok? - nevettem el magam. - Szerinted miért mutattam? - ráztam a fejemet, majd a tablethez nyúlva megmutattam a háttérben már megnyitott oldalakat. Ha valamit a fejembe veszek meglehet 2 perc alatt sikerül éveket elterveznem, mert annyira belemerülök az izgatottságnak köszönhetően. Repülő vs. Kocsiút Torontóba New Yorkból, ezt az oldalt látta éppen részletesebben.- Gondold el az ifjú pár arcát... a meglepettségüket, a boldogságukat. - már a fejemben az egyelőre meg nem történt jelenetek pörögtek le. Elmosolyodtam... meglehet néha két lépéssel magam előtt jártam már.
- Szóval lenne kedved hozzá? - kérdezte, s addig mozgolódott végül, míg nem már ő is velem egy szintben ült.
- Hogy lenne-e? - kérdeztem vissza, majd kerestem is vissza az üzenet eredeti posztolóját, hogy írhassak neki. - Tudom, hogy ez egy fura ötlet, s teljesen váratlan... de imádom az ilyen titkos akciókat! - dörzsöltem össze tenyeremet abszolút izgatottságomban. - Szerinted el fogja hinni a lány, hogy tényleg te keresed fel őt? - kérdeztem tőle, s a gépet a billentyűzetéhez csatolva vontam azt így ölembe.
- Teljesen zakkant vagy. - rázta meg a fejét. - No és mit akarsz írni neki? Sebastian Stan örömmel ott lesz az esküvőn, csak mondj pontos helyet és időpontot?
- Ez így lehet egy kicsit furán hangzik... lehet előtte köszönök. - hunyorogtam rá, majd a sziát bepötyögve írtam is a lánynak egy privát üzenetet. Láttam, hogy aktív volt, mert nemrég posztolt éppen oldalára. Sebastian rajongói igazán elhivatott emberek voltak, a tumblrösök között is kiemelkedően. Én pedig hű barátnőként nyilvánvalóan ápoltam az ismereteimet a róla ilyen oldalakon folyó dolgokról... néha, néha, azért túlzásba nem esve. De amúgy meg kit áltatunk? Ő maga is egy hatalmas nagy "gyík" volt ilyen téren, hiszen mióta rájött, hogy milyen jó módon tudja a rajongóival tartani a kapcsolatot egy-egy közösségi oldalon, főleg az ő esetében instagramon azóta órákat tud kommentelgetéssel töltögetni ott. Ha egyszer pedig valakit elkap a gépszíj onnan bizony nem szabadul egykönnyen.
"Ugye ez most csak egy vicc?" - a köszönés után jött az üzenet egy totálisan kiakadó gif kíséretében.
A XXI. Század hű tagjaként örömmel foglalkoztam a közösségi oldalakkal, s miután kapcsolatunk Sebastiannel nem volt titok a világ számára sem, meglehet rajongói közül néhányan előszeretettel kerestek meg különböző oldalakon engem, sokszor gondolom számítva arra, hogy kedvencükből ezáltal még többet kaphatnak... én pedig nem tagadom örömmel osztottam meg velük néha napján kedvencük pillanatait. Az én általam kedvencnek tartott legjobb pillanatait. Általában ilyenkor Sebastian csak a fejét rázta, s legyintett míg én mindig valami rosszaságon törtem a fejemet. Szeretett, s én szerettem őt.
Nem, nem vicc. - válaszoltam neki, s elmosolyodtam. - Meglehet, hogy egy kicsit késve írok, de... - s ekkor Sebastianre figyeltem aki a kamerát mutogatta a gépen, bólintottam. - … ráérsz egy kicsit? Egyedül vagy? - tettem fel neki a kérdést, mire Seb mellettem felhúzta a szemöldökét.
- Na mi az? - néztem rá furán.
- Tudod, hogy ez meglehetősen furán hangzott... "egyedül vagy?" - rajzolt macskakörmöket a levegőbe miközben éppen kiparodizált engem.
- S hogy én vagyok zakkant... - forgattam a szememet, s összetúrtam haját. - … úgy gondolod, hogy egy zaklató vagyok? - kérdeztem tőle kíváncsian.
- Engem zaklathatsz nyugodtan... tudod. - hunyorgott, ahogy combomat simítva tenyerét két lábam közé simította. Azonnal összerándult bennem minden. Ujjai combom között ragadtak hirtelen.
- Tudod, hogy nem pornót akarok forgatni. - vigyorogtam rá, majd megragadva csuklóját elhúztam lábaim közül, s ujjaira csókot leheltem, miközben ő pedig csak szendén mosolygott rám, mintha a világ legártatlanabb embere lenne.
"Igen... most van egy kis időm, egyedül vagyok." - írta közben a lány, s ekkor elindítottam a videóhívást, s mielőtt elfogadhatta volna a lány a rosszfiúra néztem itt mellettem.
- Jobb, ha viselkedsz! - kacsintottam rá, majd puszit nyomtam az arcára, s ekkor a kamerába néztem. - Szia! - integettem a lány felé, akinek kellett néhány pillanat, míg felfogta, hogy mi is történik. - Én Ana vagyok...ő pedig... - mutattam a mellettem lévő éppen tényleg viselkedő emberre.
- Sebastian Stan. - üdvözölte a lányt, aki igazán hamar összeszedte magát, ami nagyon barátságos volt számomra. - Ana az előbb találta meg a nyílt meghívódat, s megmutatta nekem... emlékszem az eljegyzésre. - ismerte el. Sebastian imádta a rajongóit, többet még névről is ismert. A szeretet kölcsönös volt köztük, s számomra ez igazán csodálni való volt. - Remélem... nem későn keresünk fel téged. - vázolta fel a dolgokat.
- Fontolóra veszitek... ez most komoly? - pislogott, s konkrétan befogta a száját, hogy el ne sikítsa magát. - Lisaék... nem fognak hinni a szemüknek. Te jó ég! El sem hiszem... komolyan. - reakcióján meg sem lepődtem, mikor megtaláltam a bejegyzését fejemben már a történések lepörögtek, s jómagam is igazán izgatott voltam. Ez voltam én.
- Remélem nem későn kerestünk fel... de csak most... - nyilvánvaló, hogy Sebastian elkezdett mentegetőzni, nem is ő lett volna. Egy angyal, nem?
- Ha csak beállítottatok volna is elég lett volna... te jó ég!- rázta a fejét, s feltolta feje tetejére szemüvegét, majd megtörölte arcát, felfrissítse azt.
- Szóval... szívesen elnézünk Torontoba, egy kis kimozdulás sosem árt... nyilvánvalóan ez lesz a mi titkos projektünk, szóval... titok, ugye? - kérdezte, s én csak figyeltem arcát, amin egyre jobban nőt az izgatottság látványa. Gyönyörű szemei, arcvonásai még vonzóbbak lettek, ha lehetséges az ilyen. Azzal foglalkozott, amit szeretett, s ez meglátszott rajta. Csak nézni is őt elég volt számomra. Menthetetlen voltam vele kapcsolatban.- Remélem nem baj, hogy viszek egy plusz főt. - s ekkor megsimította karomat, mire hirtelen kirázott a hideg, s azonnal visszakerültem a valóságba. Lehet kicsit elbambultam a csodálása közepette.
- Ez csak természetes... örömmel várunk titeket. - bólintott rám nézve, a csillogás a szemeiben pedig szavakkal leírhatatlan volt. A legjobb barátok a legfontosabb választott családtagjaink.
- Akkor a pontos részleteket elküldöd itt nekem? És akkor szombaton találkozunk. - mondtam neki, s már hallottam is ahogy pötyögött.
- Persze... s még egyszer köszönöm. El sem hiszem, hogy ez megtörtént... meg fog történni. - mondta fülig érő szájjal.
- Hát angyal egy ember ez itt mellettem... nincs benne semmi meglepő... - simítottam meg Sebastian vállát, aki láthatóan elpirult, rendesen zavarba jött szavaimtól. Hihetetlen, hogy ennyire ezt tudták kihozni belőle szimpla szavaim, s talán még hihetetlenebb volt az, hogy még sok-sok év sikere után is ennyire emberi tudott maradni. Talán ezt szerettem benne a legjobban.
- Na jó... ezt én sem hiszem el, hogy megtörténik. - nemrég csekkoltunk be a hotelbe, s éppen az esküvőre kiválasztott ruhámat helyeztem ki a fotelra miután lezuhanyoztam én is (némi hátráltatás közepette), amikor is hangosan gondolkoztam miközben szemem sarkából az ágyon végignyúló Sebastianra tekintettem. Éppen csak egy kis törülköző volt a derekára tekerve. Nem volt rossz látvány, mit ne mondjak.
- Nagyon aranyos vagy, hogy ennyire beleéled magad. - fordult oldalra, karjával megtámasztva fejét, ahogy végigmért engem, nem is titkolva azt egy pillanatra sem.
- Beleélem? - fordultam ezúttal már teljesen az ő irányába. - Ez teljesen olyan, mintha megvalósulna a Maroon5 Sugar videóklipje, ez egy olyan fanfiction alapjául szolgáló eseménysorozat. - lépkedtem feléje egyre izgatottabban és izgatottabban.
- Értenem kellene mit mondtál az előbb?- kérdezett vissza, mire én igen könnyen billentettem hátára, s másztam így jó magam egy szál törülközőjében az ölébe.
- Hogy nekem még mennyire nevelnem kell téged popkultúrából... hihetetlen. - ráztam a fejemet tettetett elképedésemben, s kicsit meghajolva közelebb került hozzá már-már majdnem fedetlen mellkasom, amikoris mielőtt majdnem adhatott volna egy csókot én elhúzódtam tőle, hisz megragadtam a telefont, amiért éppen nyúltam amúgy.
- Nevelhetnél... nyugodtan. - harapott ajkába, s igen könnyen segített a törülközőmnek abban, hogy lehulljon mellkasomról.
- Szörnyű vagy. - ráztam a fejem grimaszolva, majd képébe toltam a telefonomat.
- Tudod... így elég nehéz koncentrálni. - egy pillanatra se kötötte le a figyelmét a képernyő, amin éppen az előbb említett videóklippet akartam volna lejátszani. Teljes mértékben engem nézett, s nem, nem a szemeimet.
- Te... miről beszélsz? - szabad tenyeremmel hasára támaszkodtam, s éppen egy picit emeltem fenekemen, csakhogy nemesebbik felének egy aprócska fellélegzést adjak... mondjuk úgy. - Nézzed azt, amit mutatok neked! - toltam közelebb, s közelebb szemeihez az apró képernyőt, így elérve azt, hogy testünk majdnem összeérjen.
- Egyszerűen nem tudok mást nézni! - mondta nagy levegőt kiengedve tüdejéből, s feszültségét igen nagyon lehetett érezni, miközben kezeit szépen lassan fedetlen derekamra simította egy-egy oldalt.
- A képernyőt Stan! Kikérdezem! - fenyegettem meg, de már majdnem elnevettem magam koncentráló arckifejezésén.
- Kikérdezlek én mindjárt téged... - motyogott ott nekem tovább grimaszolva, majd elindítottam végül neki megint a videót, s addig bizony mozdulatlanul ültem ölében mígnem az végig nem ment.
- Na most mondd, hogy nem ilyen lesz ez is... - dobtam le a telefont a párnára mellénk.
- Ugye azt nem várod el, hogy énekeljek is? - nevetett fel, majd szépen lassan felült ő is, hagyva, hogy én az ölében maradjak, majd így simított bele kiengedett hajamba. - Habár téged... - vette bal tenyerébe arcomat, miközben jobb karjával éppen egy picit emelt meg, éppen csak a megfelelő mértékben. - … szívesen megénekeltetnélek... - s ekkor szépen lassan engedett el... óvatosan.
- Azt... sosem bánom... - kapaszkodtam nyakába húzva őt egyre szorosabban magamhoz, mert egyszerűen muszáj volt. Muszáj!
- Őszintén... ha velem megtörténne egy ilyen, lehet megállna a szívem! - fordultam feléje, amikor éppen a taxiban ültünk, s a lagzi fogadás részére tartottunk.
- Azért ne szaladjunk olyan előre... néhány évig szeretném még élvezni a társaságod! - kulcsolta össze ujjainkat combján, de én valahogy annyira el voltam varázsolva, hogy nem nagyon jutottak el hozzám azok a szavak, amik elhagyták száját.
- Mondjuk ha... Gaga énekelne az esküvőmön... vagy Demi... te jó ég! Hozzájuk mennék... vagyis azonnal válnék! - vigyorogtam rá olyan izgatottan, hogy csak na.
- Szerinted ehhez nem lenne egy kis hozzászólnivalóm? - ráncolta össze homlokát, majd ahogy a taxi megállt, s ő kiszállt nekem is segített magassarkúmban így tenni.
- Merthogy te leszel a férjem? - néztem rá kíváncsian, ahogy belékaroltam mosolyogva. - Erről lemaradtam... - mondtam, s mielőtt megszólalhatott volna egy puszit nyomtam arcára.
- Hát... - rázta a fejét elképedve rajtam.
- Ez nem azt jelenti, hogy ellenállnék! - mondtam halkan, s mire visszakérdezett volna, hogy "micsoda" én már megpillantottam szemem sarkából a beszervező leányzót.
- Ez... tényleg megtörténik! - kapta szájához kezét, s nagy öleléssel köszöntött mindkettőnket, s habár Sebastian arcán még ott pihent az előbbi megrökönyödés ő is barátságosan üdvözölte őt.
- Bizony. Leszállítottam a csomagot! - mosolyogtam neki kedvesen, miközben Seb kezét el nem engedtem.
- Legjobb futár valaha! - mondta, s úgy indult meg előre. - Nem fognak a szemüknek hinni, de komolyan... ez... durva... még most sem térek magamhoz! - mesélte.
- Én csak egy közvetítő vagyok! - szorítottam meg Seb ujjait, aki igazán gyönyörű mosolyt villantott meg felém.
- Szóval akkor nem sejtenek semmit? - kérdezett rá Seb.
- Nem... abszolút semmit. - mondta büszkén. - Éppen most fog lemenni a képekből készített videójuk, aminek a végén alkottam némi... változtatást. Tudni fogjátok mikor gyertek majd be! - mondta, s úgy slisszant vissza a terembe, nehogy feltűnést keltsen eltűnésével.
- Okés! - bólintottunk egyszerre, majd úgy vártunk néma csendben a "jelre".
- Te... hozzám jönnél? - bukott ki belőle a kérdés, egészen sajátosan, de valahogy nem volt számomra ez fura. Ez inkább olyan volt mint mi, fura de tökéletes.
- Miért... te megkérnél? - a tökéletes kérdésre a tökéletes kérdéssel feleltem, s úgy vigyorogtam némán rá, majd mikor hallottam a megfelelő pillanatot kitártam előtte az ajtót hagyva, hogy előttem sétálva meglephesse az ifjú párt, de mielőtt a függönyök mögül előbukkant volna felém fordult, s ennyit tátogott.
- Igen meg, kicseszettül meg...
S ha ember másik ember arcán láthatott őszinte boldogságot, akkor az ifjú pár arcán most azt láthattam én. Nem hiába történt úgy a leánykérés ahogy, s most ezzel, hogy a csillagok szerencsés állásának köszönhetően Sebastian az esküvőn is feltűnt egy teljes kört írt be a Tél katonájának a története a szerelmes pár életében. Már csak távolról figyelni őket, s azt látni, hogy az ifjú ara konkrétan a könnyeivel küszköd, ahogy megöleli Sebastiant, már az megérte az utazást, s ezt az egészet. Jól tudtam, hogy Sebastian mindezt pedig őszintén boldogan tette, mert szeretett visszaadni abból, amit kapott a rajongóitól, s ez most annak is egy igen különleges formája volt, a legkülönlegesebb. Lehetetlennek tartottam, hogy ezt az embert én már ennél jobban szeressem, de rácáfolt ezúttal is, hogy de... de... lehet őt még jobban szeretni.
- Gyere táncolni te is! - szinte észre sem vettem, hogy táncolható zene indult meg a háttérben, annyira a gondolataimba voltam merülve miközben a meglepetés vendéget csodáltam távolról.
- Ohhhh... persze. - ráztam meg a fejemet visszatérve a világba, amikor végre a dallamok el is jutottak a fülembe, a felismerés villámként csapott belém, s azt hiszem Miss Főszervező lány észre is vette.
- Sebastian kérte a számot... - jegyezte meg nekem halkan, mire nagyot dobbant a szívem, főleg mert melléjük értem közben.
- Szabad-e egy táncra? - nyújtotta felém kezét, s én szó nélkül arra helyeztem enyémet.
- Tell Me You Love Me, mi? - kérdeztem tőle abban a pillanatban, amikor már derekamon pihentette kezeit.
- Valahol el kell kezdeni... nem? - kérdezte, s úgy kezdtünk szépen lassan billegni a többiekkel együtt a táncparketten.
- Nagyon jó úton halad Mr. Stan... nagyon jó úton! - kulcsoltam karjaimat nyakába.
- Csak remélni tudtam... habár remélem azért nem cserélsz le Miss Lovatora!- suttogta fülembe viccelődve.
- Soha... téged? Soha!
- Soha... soha...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése