Sziasztok! I AM BACK, el sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok ettől! Az elmúlt kicsivel több, mint két hétben habár lett volna lehetőségem írni, s írtam is valahogy sosem volt erőm befejezni az éppen aktuális írást, mert egyszerűen nem éreztem a dolgot, s ezért nagyon is dühös voltam magamra (a gépemen fekszik legalább 5 elkezdett történet, van olyan, ami majdnem be van fejezve, de mégsem olvashattátok még), de most végre egy új dolognak a végéhez értem, s elhozhatom nektek! Úgy örülök! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást, s szép utolsó augusztusi hetet! Üdv, Dorka
Inspiráció? A történet végén történő eseményeket egy kedves barátnőm dobta fel nekem, mint történetalap, s én meg is írtam neki, hisz Theo nagy szerelme a drágámnak, s megérdemli ő. Ráadásul vasárnap jöttem haza a Strand fesztiválról, ahol volt időm ilyesmin gondolkodni, s hoy az visszaköszön a történetben egyáltalán nem meglepő. (Tavaly a fiúk tényleg koncerteztek Zamárdiban amúgy). Plusz érdekesség, hogy habár korábban nem szerettem a fiúkat, sőt rendesen falra másztam a Wonderful Life daluktól a 2013as VOLT koncertjükre odatévedve a Stayjel vettek meg maguknak, örökre! + Ezt a történetet konkrétan egy füzetben kezdtem el írni, miközben Zamárdi strandján pihengettünk! Ez azért így elég stílusos, nem?
Szavak száma? 3265
Én a parton ültem, s így a távolból néztem őt. Valahogy mindig is volt egyfajta félelmem a vízzel kapcsolatosan, így esélytelennek tartottam azt, hogy arra az igen rozogának tűnő fa stégre kisétáljak. Theo egészen máshogy gondolta ezt, s saját ötletéről engem is meg akart győzni, semmilyen sikerrel. Az persze más helyzet, hogyha engem ért volna ott kint valami az egészen biztos a kisebb baj lett volna, hiszen turnémenedzser nélkül még létezhet koncert, ellenben énekes nélkül már kevésbé.
Az előttünk végighúzódó Tihanyi-félsziget egészen olyannak tűnt, mintha távolba nyújtott kezünkkel elérhettük volna azt, vagy legalábbis megsimíthattuk volna a parton horgonyozó hajók vitorláit.
Theo alakja előttem egészen egy groteszk látványt nyújtott, de semmiképpen sem rossz értelemben. Ebben a nagy meleg balatoni délelőttön, mikor még a rájuk későbbiekben várakozó rajongók éppen csak ébredeznek a valószínűleg szauna hatású sátraikban, ő akkor is hosszú fekete nadrágban, tökéletesen vasalt ingben, s mindehhez illő elegáns cipőben sétált a Balaton partján. Az elmúlt években ugyan hozzászokhattam látványához, mégis volt itt ebben volt valami meglepően különös. Egyszerre nem illett bele a környezetébe, s valahogy mégis ott volt a legjobb helye neki. Abszurdum.
Szinte alig voltak a parton, csak egy-egy kóbor lélek vagy éppen alvó egyed, így egészen a saját gondolataiba meredve tölthetett el egy kis időt felfedezve az esti koncert színhelyét biztosító Zamárdi fesztiválstrandját. Megalapozott volt az a kijelentés mellyel hirdették ezt a nyárzáró eseményt: Fesztivál a Balaton legszebb szabadstrandján.
- Esetleg egy kis fiolát? - olyannyira belemerültem a békés látványba, a néhány pillanatnyi csendbe, hogy amikor egy fiatal srác magyarul megszólalt mellettem egészen megijedtem.
- Sajnálom, de nem értem, hogy mit mondtál. - mosolyogtam rá kedvesen, s eközben átfutott az agyamon miszerint, ha ő meg éppen angolul nem tud, akkor a beszélt nyelvi kommunikációnkat zsákutcába vezetve itt áshatjuk el.
- Szeretnél-e egy kívánság fiolát? - ismételte el feltehetőleg az előbb elhangzott mondatát, ezúttal már számomra is érthető nyelven, szóval ő ismerte az én nyelvemet. Ez statiszikailag is valószínűbb volt, mint fordítva.
- Kívánságfiola, vallomásfiola... ki hogy szeretné hívni. Aki szeretné kipróbálni az kap egy kis fecnit, amire leírhat valami gondolatot, kívánságot, s azt bedobva a vízbe láthatja majd "eltűnni", ahogy a Balaton lelke gondoskodni akar róla. - rajzolt macskakörmöket a levegőben miközben magyarázott nekem.
- Ohhh... üzenet a palackban! - jutott eszembe egy egészen hasonló elképzelés.
- Majdnem... - kacsintott rám, s kis dobozát letéve mellém, leguggolt hogy velem egy szintbe legyen már. - … annyi különbséggel, hogy ezek a kis palackok néhány perc elteltével feloldódnak a vízben, hiszen a tó lelke elkezd gondoskodni róluk. - igazán szép történet volt eköré az egész köré építve, egészen megtetszett. - Amúgy semmilyen káros anyagot nem tartalmaz az egész, ha máshogy lenne nem is engednék, hogy itt teszteljük az egészet. - magyarázta a talán kérdést felvető problémát.
- Igen... szeretnék egyet! - válaszoltam még legelső kérdésére, most, hogy már ismertem ezt az egészet. Lehet a némi fáradtság, az időzónák közötti különbségek okozta nyomasztó érzés mely az agyamat bizonyos időközönként szivaccsá tette, de ez a kis ötlet mégis nagyon elnyerte a tetszésemet. - Mennyibe kerül? - tettem fel a kérdést, miközben egyik kezemmel a fiolákat tartalmazó kis dobozt simítottam meg, másikkal pedig a farzsebemben megbújó pénzérmékért nyúltam. Az elmúlt napokban felgyűlt ott minden: euró, font, forint.
- Ajándék! - válaszolta, s felém nyújtott egy ezüst kis fiolát, egy papírfecnit, s egy kis tollat. - Ami azt illeti a papír ráadásul még ehető is! - jegyezte meg miközben napszemüvegemet fejem tetejére tolva, nem túlzottan hunyorogva próbáltam valami okosat, s hiteleset kitalálni, amit majd erre a papírra vethetek.
- Nemrég reggeliztem. - kacagtam fel, s eszembe jutott, ahogy nemrégiben Theo elől lopkodtam az ételt, miközben ő Adammel beszélgetett. Nyilvánvalóan nem túlzottan értékelte eme tettemet.
- Logikus. - ismerte el, majd felegyenesedve még egyszer felém pillantott. - Remélem sikertörténet lesz a tiéd, s teljesül az bármit is szeretnél! - mondta kedvesen, s lassan távolodni kezdett tőlem miközben még felém intett egyet búcsúzóul, s mire én lenéztem a papírkára ott már egy aprócska mondat szerepelt, amit észre sem vettem, hogy lekanyarintottam oda, tettem teljesen tudatalatti volt, s az a 4 szavacska valahogy így hangzott: "Az hiszem szerelmes vagyok." - S mindezt ő nem is tudta.
- Mondd B. hogy teljesen beolvadok a tömegbe! - hajolt közelebb hozzám Theo, miközben már a fesztivál területén sétáltunk miután hajlandó volt a partra visszakerülni.
- Tényleg Theo... szörnyen beolvadsz! Itt ezen a fesztiválon az esküvői outfittek a menők, senkit sem érdekel, hogy 42 ezer fok van árnyékban! - ráztam a fejemet nevetve, s oldalra böktem fejemmel, ahogy láttam, hogy bikiniben sétál el mellettünk egy csapat lány. - Továbbra sem tudom elhinni, hogy neked ez így okés! Gyanítom valami nagy baj van az agyadban! - ismertem el neki mosolyogva.
- Ebben azt hiszem egyet kell értenem!- bólintott ő is nevetve, s ahogy lassan a backstage bejáratához értünk a merch sátor előtt is elsétáltunk. - Talán átválthatnék valami helyire! - jutott eszébe rámutatva egy Strand fesztivál feliratú rózsaszín pólóra.
- Tudod, hogy minden bizonnyal bent a szervezők szereznek neked ilyet! - fontam össze karomat mellkasom előtt.
- De abban mi a móka? - emelgette szemöldökét, s tenyerét elém helyezte várva, hogy a nyakamban lógó fesztiválkártyámat átadjam neki.
- Ohh hát persze, az talán logikus, s egyszerű lenne. - ráztam a fejemet, majd elképedésem közepette azért kivettem a nyakamból a pántot, s az övébe helyezte azt. - Remélem csődbe viszel! - tartottam magamhoz egy kicsit talán túl közel őt, szinte mintha egy lasszóval magamhoz kívántam volna láncolni őt.
- Talán a gázsinkból futja vagy egy-két pólóra! - mosolyodott el, majd egy gyors puszit nyomva arcomra ellibbent előlem, s hagyta, hogy én a távolból figyeljem sajátos akcióját, s ez még csak a kezdet volt.
Itt már nyilván felismerték, ebben nem volt semmi meglepő, s őt ez a legkevésbé sem zavarta én pedig más ilyenkor bébiszitterkedéssel foglalkozó, előadóknak dolgozó emberekkel ellentétben a random találkozásokat nem akadályoztam meg. Tudtam, hogy a rajongóiknak élnek, s közéjük állni a világ talán legveszélyesebb mutatványa lenne.
- Talán egy mosolyt? - rajzoltam mosolyt ujjaimmal saját ajkaimra, mikor éppen fotóztam volna őt ismét a parton. Egy rajongó lány említette, hogy a parton van kint egy Hurtsös idézetes tábla, s Theonak ekkor nyilvánvalóan nem lehetett nemet mondani, muszáj volt felkeresni azt még akkor is, ha lassan már vissza kellett volna érnünk a backstagebe.
- Szerinted az mennyire lenne hiteles? - s habár szemüvegén keresztül nem láthattam tudtam jól, hogy szemét forgatja rám.
- Hutchcraft... jobb, ha vigyázol magadra! - billegtettem meg magam előtt mutatóujjamat fenyegetve őt, mire ő elmosolyodott.
- Csak neked kedves, csak neked! - tolta fel szemüvegét homlokára, s olyan széles mosolyt kanyarintott ajkaira, amelytől minden bizonnyal a képet látó összes ember automatikusan szívelgyengülést fog érezni mellkasában. Én azt éreztem... nagyon durván.
- Micsoda megtiszteltetés éri a turnémenedzsert! - kaptam mellkasomhoz mosolyogva a helyzet színpadiasságát megőrizve. - Illetve a további 130ezer+ embert, aki láthatja mindjárt ezt Instagramon! - nevettem el magam, ahogy pillanatok alatt fel is töltöttem a képet Theo oldalára.
- Tudod, hogy ez a mosoly csakis neked ment! - kacsintott rám, én meg csak a fejemet ráztam, s nem is akartam ezeknek a szavaknak a jelentésébe belegondolni, mert tudtam... neki egészen mást jelentett, mint nekem. - A legjobbnak! - karolt át engem.
- A legjobbnak, aki, ha 5 percen belül nem szállítja le az énekest a közelgő interjúkra a menedzseretek szétrúgja a seggét! - vigyorogtam rá inkább a realitások talaján maradva majd mire észhez kaptam ő megragadta a kezemet, s embertelen tempóban kezdett el rohanni a backstage bejárata felé.
- Neked... neked... elment a maradék józan eszed! - konkrétan majdhogynem beestem a kerítésen, s mikor a biztonsági őr becsukta azt mögöttünk térdemre támaszkodva próbáltam visszanyerni tüdőm működését. - Szerintem napszúrást kaphattál! - töröltem meg a homlokomat.
- B... tudhatnád, hogy Theonak anélkül is van némi gikszer az agyában, főleg körülötted! - jegyezte meg elsétálva mellettünk Adam, s szavaival inkább próbáltam nem is foglalkozni, lihegésem szerencsére álcázta abszolút meglepődöttségemet.
- Mennyi embert láttatok kint az első sorban? - kérdezte Theo, amikor már a légkondicionált helyiségben helyezkedett el kényelmesen a székében.
- Szerintem úgy oldalanként már vagy 50-50 ember van kint. - jegyezte meg Adam, miközben hüvelykujja felmutatásával értékelte Theo új, rózsaszín Strandos pólóját.
- Tudunk küldeni nekik valami frissítőt? - pörgött a székében az ötletgazda, élvezve ahogy a ventilátor hűti testét. - Iszonyatos meleg kezd lenni!
- Csináltatok jeges limonádét itt a lányokkal! - jegyeztem meg becsatlakozva a tervbe, s indultam is kifele az ajtó felé.
- Angyal vagy! - jegyezte meg Theo.
- Az ötletgazda te vagy! - ismertem el, s el is tűntem a bárpult felé, ahonnan pár perccel később jónéhány liter jeges üdítővel indultam meg a kordonok felé, hogy a színpad előttről meglepjem az igazán lelkes rajongókat.
- Ezeket a fiúk küldik nektek, ők éppen interjúznak és egyebek, de úgy gondolták, hogy ez a legkevesebb, amit megérdemeltek ebben a melegben! Iszonyatosan kitartóak vagytok! - ismertem el, s talán őszintébb boldogságot még talán soha nem láttam annál, mint amit itt a rajongók arcán láttam. Egy apró kis kedvesség, s ez nekik a világot jelentheti, de a kiszáradás megakadályozását biztosan. - Esetleg csinálhatnánk egy képet megmutatni titeket a fiúknak! - jutott eszembe, mire heves bólogatás fogadta ötletemet, s én szép lassan kezdtem felsétálni a színpadra. - Habár megsúgom, néha napján kikacsingatnak a színpad szélén, de kétlem, hogy ezt pont ti ne tudnátok! - nevettem el magam, s a színpad közepére állva jelezve, hogy tartsák fel poharaikat lőttem először simán róluk egy képet, majd egy selfiet is, amit azonnal küldtem a fiúknak is. Arra nyilvánvalóan persze nem számítottam, hogy perceken belül képem, az utóbbi a Hurts hivatalos oldalán fog visszaköszönni, meg kellene, hogy lepődjek vagy csak simán könyveljem el azt, hogy Theonak tényleg megártott a nap, merthogy ebben biztos, hogy az ő keze volt benne.
A nap további részében a backstage területére voltunk korlátozva, de volt itt is bőven dolgunk. Az, hogy minden tökéletesen menjen, nem kis munkát igényelt, s szinte kilométerhiányosként szaladgáltunk le-fel, hogy mire a fiúk színpadra kerülnek, addigra minden a legjobb helyen legyen. Mikor pedig már alig fél óra volt a koncertig, néhány pillanatra volt szerencsém megpihenni a színpad szélén, belenézve a Hurtsöt felvezető Bohemian Betyars koncertjébe. A fiúk olyan energiával töltötték be a színpadot, hogy konkrétan az sem érdekelt, hogy nem értettem mit énekelnek, még talán így kicsit fáradtan is, de táncolni volt kedvem tőlük. Ahogy a mögöttem lévő egyednek is. Hozzám simulva a sarokban simította meg fenekemet, majd kezeit szépen lassan vezette át combomra.
- Hékás, hékás, hékás! Ezt ne! - ellenkeztem az ismeretlen ember ellen, mire ő csak elkezdett araszolni hátrébb, a hely egy sötétebb sarkába engem el nem engedve egy pillanatra sem. Senkinek sem tűnt fel ez az egész. Nem akartam jelenetet rendezni, de ez mégis csak kellemetlen egy pillanat volt.
- Miért ne? - tette fel a kérdését nekem, ahogy nyakamhoz hajolt hátulról, s orromat így megcsaphatta intenzív alkoholszaga. Valakivel nagyon elszaladhatott itt a ló így a hátsó részben, s ez több mint frusztráló volt.
- Ezért ne, cseszd meg! - motyogtam magamban, majd kitépve magamat tartásából fordulva ütöttem be neki egyet. Szabályszerűen hallottam, ahogy valami reccsent. Sietve indultam meg az egyre távolabbi célom felé. - Ha lennétek olyan szívesek... elintéznétek?! - a fent álló biztonsági őreinknek szóltam, az előbbi helyem felé mutatva, meg nem állva egy pillanatra sem.
- Persze! - hallottam válaszukat, s amint leértem a színpadról vettem csak észre, hogy a kezem egészen nem volt valami jó állapotban.
- Basszus, basszus, basszus! -próbáltam megrázni jobb kezemet, de ezzel csak rontottam a helyzeten. Az iszonyatos fájdalom villámcsapásszerűen terjedt szét az egész karomban. - Áááááúúúcs! - szitkozódtam magamban, mire a kis öltözőjük felől Theor vett észre engem.
- Jézus Isten B... veled meg mi történt? - futott oda hozzám azonnal, nem foglalkozva az éppen hozzá szóló emberekkel.
- A kérdés az, hogy a másik emberrel mi történt! - futott be szó szerint mellém Adam. - A színpad másik oldalán álltam... - váltott halkabb tónusra.
- Semmiség. - motyogtam magamban, s ép ujjaimmal próbáltam hozzányúlni a kevésbé ép kézfejemhez.
- Semmiség? - Theo hangja legalább egy oktávval magasabbra csúszott, a rémület az arcán valós volt, túl valós.
- Egy részeg crew tag úgy gondolta, hogy... - kezdett bele, mire megráztam a fejemet kérve, hogy ne folytassa.
- Ki volt az? Megölöm! - gondolkodás nélkül jelentett mindezt ki Theo, s valódi düh jelent meg az arcán éppen csak azért nem indult meg azonnal mert időközben kezébe vette az egyre csúnyábbá változó kezemet.
- Semmiség Theo... hagyd! Abszolút rendben van minden! - mondtam neki, s legkevésbé akartam azt, hogy koncert előtt alig 20 perccel ezzel foglalkozzon. - Látod?! - s ujjaimat előtte mozgattam meg... vagyis akartam megmozgatni, ugyanis éppen ahogy mozdult volna a mutatóujjam nyílaló fájdalom futott át testemen.
- Hát persze! - forgatta a szemeit, majd átkarolva indult meg előre. - Majd, ha az orvos ezt mondja... ez nem normális B! - rázta a fejét, s ha akartam volna se tudtam volna ellenkezni. - Adam... intézkednél? - fordult társa felé.
- Persze! - bólintott, s el is tűnt mellőlünk.
- Intézkednél? - kérdeztem vissza.
- Azt hiszed ez annyiban marad? Senki sem művelhet ilyesmit senkivel... veled meg végképp nem! - válaszolta dühösen, s meglátva az egyik főszervezőt kérdezte meg tőle, hogy hol találhatja meg a legközelebbi elsősegélypontot.
- Ezt mindenképpen röntgenre kell küldeni! - a mentős jeges pakolásban tartva a kezemet mondta nekünk ezt a tényt. - Nem messze van egy magánklinika, minden bizonnyal azonnal fogadnak téged! - magyarázta, mire hallottam mellőlem Susant, aki időközben csatlakozott hozzánk, hogy már intézkedett is.
- Veled megyek! - Theo egy pillanatra sem mozdult mellőlem, konkrétan itt a backstage elsősegély pontján szerelték fel rá a dolgokat, amik szükségesek voltak a koncerthez, de ő mindezzel egy cseppet sem foglalkozott, tekintete csakis az enyém volt. A lelkem fájt érte.
- 10 perc múlva kezdtek! - néztem fel rá rázva a fejemet. - Esélytelennek tartom! - tiltakoztam.
- Nem érdekel! - rántotta meg a vállát.
- Magunkra hagynátok egy kicsit? - néztem körbe a munkáját éppen befejező kisegítőre, s a mentősre is egyaránt. Néma csendben néztünk farkasszemet mindaddig míg magunkra nem maradtunk, a feszültség mi kialakult közöttünk legalább annyira fájó volt, mint az ujjaim, még akkor is, ha azokra most kaptam fájdalomcsillapítót.
- Koncertetek lesz! - jegyeztem meg tágra nyílt szemekkel.
- Késünk... és? Elmarad? Kimagyarázzuk! - tárta szét karját. - Nem foglak magadra hagyni! - magyarázta.
- Theo... - masszíroztam meg orrnyergemet bal ujjaimmal. - … felnőtt nő vagyok! S tudod... turnémenedzser nélkül van koncert, énekes nélkül nincs! - tártam elé az egyértelmű tényeket. - Megnézik, varázsolnak egyet, s mire kettőt pillantasz már itt is leszek! - próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, hiszen ez az elv mindenekelőtt állt. A koncertnek perceken belül el kellett kezdődnie, s egyértelműen nem én leszek az oka, amiért az ellenkezője történik. Egy baleset volt, egy kellemetlen baleset.
- De nekem... - kezdett bele, s megsimította kézfejemet, még így elzsibbasztva is éreztem, ahogy kirázza azt a hideg.
- De neked? - kérdeztem vissza valahogy egészen automatikusan.
- Nekem nélküled nincs koncert. - simította meg szabad kezével arcomat, úgy felemelve államat ujja hegyével, hogy igen közel, csakis őt láthassam.
- Ne butáskodj! - hunytam le a szememet, s inkább nem is akartam abba belegondolni, hogy éppen mi történik velem. Ez csak a pillanatnyi dolog, mert csináltam egy hülyeséget, ez a dolog nem valós.
- B... a kocsi kész van! Theo! - az asszisztensem tépte fel az ajtót ezzel a tettével teljesen elszakítva minket egymástól. Szerencsére.
- Felmész a színpadra, elkápráztatod a közönséget, akik már órák óta titeket várnak, s lehozod nekik a csillagot! Tudod, hogy ezt kell tenned! - tértem vissza a valóságba, muszáj volt ezt tennem.
- S nyilvánosan elégetem azt a mocskot, aki ezt tette veled! - egészítette ki a dolgokat.
- Az igazság az, hogy én ütöttem őt... - húztam a számat, mire ő magasba emelte a szemöldökét. - Theo... menned kell... hallod már? - s a nem is olyan távolban már a kezdő akkordjaik csendültek fel. Mozdulni nem igazán volt hajlandó, félve tekintett végig rajtam.
- Susan velem jön. Vigyáz rám, minden rendben lesz, de neked menned kell! - s gyengéden próbáltam ellökni magamtól, mire ő gyorsan visszalépett, s homlokomra egy puszit nyomott.
- Ajánlom, hogy tényleg így legyen! - fordult Susan felé, s ténylegesen hezitálva majdhogynem mellettem maradt, de elég egyértelmű pillantásom rávette arra, hogy jobb lesz, ha indul, hisz nem volt szabad olyannal foglalkoznia mint én, mikor több ezer ember várta őt életük koncertje reményében.
- Most már viszont mi is mehetünk! - ugrottam le az ágy széléről, egészen megszédülve ettől a fájdalomcsillapítók hatásától.
- Összetöröd magad, én búcsúzhatok az állásomtól... szóval vigyázz kérlek! - karolt át Susan, s szépen lassan vezetett ki a ránk váró kocsihoz.
A helyzet a következő volt: tényleg azonnal fogadtak minket a magánhelyen, s gyors röntgen, s vizsgálat után megállapították, hogy ugyan nem tört csontom, de ahogy megrepedt az egyik így nyomta az egyik ideget, s azt helyre téve megkaptam a következő pár hétre a legkedvesebb barátomat, a gipszemet. Hálás voltam, hogy itt újfent kaptam egy adag fájdalomcsillapítót, ami talán egy medvét is kiütött volna, mert így legalább az életképeshez hasonló módon tudtam létezni, vagy legalábbis nyitva tudtam tartani a szememet anélkül, hogy sziszegnék a fájdalomtól.
- Ohhh... B! - az egyik emberünk is segített kiszállni az autóból, amikor az visszahozott minket a fesztivál területére.
- Nem kellett műteni, ez jó, nem? - kacagtam fel széles mosollyal az ajkaimon.
- Rengeteg gyógyszert kapott, súlyosak voltak a fájdalmai! - magyarázta Susan, s habár kísért volna be a pihenő szobánkba én tudatosan indultam meg a színpad szélére.
- Megígértem, hogy visszatérek a végére! - magyaráztam nekik, s inkább nem ellenkezve segítettek nekem nem elesni saját lábamban. A gyógyszerek megtették hatásukat, s abszolút boldogságot éreztem.
- Hát persze! - forgatta a szemét zsiványan Susan, mire azonnal megálltam járásomban.
- Ez meg mi volt? - hunyorogtam rá.
- Semmi, semmi! - rázta a fejét.
- Susan! - visítottam el magamat.
- Kezdődik a Stay... le ne maradjunk az utolsó számról! - terelte a témát igen sikeresen, majd futólépésekben indultunk meg előre. S tényleg... az egyik legszebb számuk ekkor kezdődött. Theo kezében pedig még néhány szál rózsa ott maradt az előző dalról, s azokat dobálta el egészen az utolsó szálig... amikor meglátott engem. Elmosolyodott, s mosolyától rám is hasonló érzések ragadtak. Hatalmasat dobbant a szívem látványától, nem tetszett ahogy megijesztettem őt, viszont legyek önzőnek nevezve, de az a feltétlen törődés, amit felém mutatott abban a kis időben lelkemnek több, mint jól esett, habár tudtam nem volt szabad többet belegondolnom, ami volt. A gyógyszerek eme gondolat elűzésében még véletlenül sem segítettek. Talán nekik köszönhetően képzelődtem be azt, hogy Theo felém sétálva énekelte a dal sorait, miközben felém nyújtotta az utolsó, megmaradt hófehér rózsáját. Nem törődött senkivel, s semmivel a dal közepén jött oda hozzám, s ölelt meg engem én pedig... én pedig a mennyországban voltam.
My whole life waiting for the right time To tell you how I feel Know I try to tell you that I need you. Here I am without you I feel so lost but what can I do? 'Cause I know this love seems real But I don't know how to feel.
We say goodbye in the pouring rain And I break down as you walk away. Stay, stay. 'Cause all my life I felt this way But I could never find the words to say Stay, stay.
- Ne csinálj ilyet többet... okés? - suttogta a fülembe, elsimítva onnan hajamat, mire én csak pislogni tudtam rá bazsalyogva, mint egy totál idióta. - Megértetted? - kérdezte, s éreztem, hogy torkomban dobog a szívem, s nem, nem azért mert valószínűleg az egész tömeg meg a mindenség minket figyelt, hanem azért mert Theo oly közel volt hozzám. Tényleg ott volt, nem képzelődtem. Szavai valóságosabbak nem is lehettek volna, azonnal józanítottak.
- Meg! - bólintottam szendén, mire ő ajkaimra apró csókot lehelve távolodott el tőlem ameddig tudva ujjai között tartva az enyémeket. Nem igazán tudtam feldolgozni ezt az egészet, egyszerűen nem ment.
- Na... pontosan erről beszéltem! - jegyezte meg Susan mögöttem.
- Sssshhh! - tettem ajkaim elé ujjaimat, de nyilván elmosolyodtam hisz a lelkem, s szívem a legőrületesebb táncot járták éppen. Egyetlen egy dolgot akartam csak igazán... hallgani őt, csakis őt.
