XXXIV. rész - Drunk in love

Sziasztok! Nem egészen terveztem meg azt, hogy ma hozok nektek részt, s ez látszódott ennek a résznek az elkészülésének a folyamatán is… nem igazán siettem el, gondoltam majd holnap befejezem azt, amit ma elkezdtem… csakhogy 5 óra fele már annyira untam az életemet, hogy inkább arra adtam a fejemet, hogy valami olyannal töltöm a szabadidőmet, aminek igazán haszna is van, s ami igazán örömet okoz nekem… s akár másoknak is. Így hát befejeztem a részt, ami egy picikét hogy is mondjam… hosszúra sikeredett. Remélem ezért nem harapjátok le a fejemet! Jó olvasást nektek, imádlak titeket! Puszi Dorka

U.i.: Hatalmas ölelés nektek, s nem csak azért, mert már 102-en vagytok a feliratkozóim táborában, hanem azért is, mert a mai nap az oldal látogatottsága átlépte a 90000-es csodálatos határt… eszméletlenül hálás vagyok nektek ezért. Köszönöm!

Drunk in Love

"How the hell did this shit happen?"
Oh baby, drunk in love we be all night
Last thing I remember is our beautiful bodies grinding up in the club
Drunk in love

We be all night, love, love
We be all night, love, love

(Beyoncé ft. Jay Z)

- Persze… szívesen megyek a házavató bulidra… hogyne. Habár azzal a ténnyel sajnos te nem nézel szembe, hogy míg Ti ketten nem jártok iskolába… - mutatott felénk a kamerán keresztül. -… addig nekem igenis vannak kötelezettségeim… mint például órákra járni meg ilyesmi. – ráncolta homlokát Nora a skype beszélgetés túloldalán.

- Írok neked igazolást. – pattant ki a fejemből a szuper ötlet, meglehet ez után a kissé fura nap után fáradt vagyok.

- Ha kell én is… - ajánlotta fel a mellettem ülő Göndör is.

Nappalinkban ültünk a kanapénkon, s közben Nora-val beszélgettünk a technikai csodáinak köszönhetően ugyanis Harry is beszélni akart vele meg én is… s okosan ezt a lehetőséget ragadtam meg a sok közül.

- Rossz hatással vagytok egymásra… - hunyorított a kamerába, s kissé bírálni akart minket… vagy nem.

- Vállalom a kockázatot. – csaptam fel a kezem magam elé, mintha jelentkeznék.

- Rögtön gondoltam… - forgatta a szemét, s a lenémított TVben ezúttal valami olyat láttam meg, amitől hirtelen egy nagyon jó kis gondolat szállt a fejembe.

Egy Lana del Rey klipp ment a TV zenecsatornánk. Nora nagyon nem szereti Lana-t.

- Drága Nora… ha már ilyen kedves vagy mihozzánk én is szeretnék kedveskedni számodra… - kacsintottam, majd megfogtam a gépet, s fordítva rajta úgy hajtottam képernyőmet, hogy a TVt láthassa, majd egy szempillantás alatt a hangot is visszavettem az elnémított készülék.

- Tudod hova menj Khara… - szabályszerűen kihallottam hangjából azt, hogy sziszegett majd már a következő pillanatban azt is felfedeztem, hogy megszakadt a kapcsolat köztünk. Nem bírta sokáig… lehet, hogy nem kövezem meg érte.

- Pacsiiii… - csaptam Harry tenyerébe random felindulásból. Ettől a kis rosszaságtól, most kifejezetten jó kedvem lett.

Fel is pattantam az ágyról, majd célirányosan a konyhába indítottam lépéseimet… nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy arra kell mennem. Persze ez este 11-kor nem feltétlen a legokosabb dolog, de hát, ha hív a természet, akkor hív… nem lehet ellene mit tenni.

- Maradsz?- pillantottam rá párhuzamosan azzal a tettemmel mikor kinyitottam a hűtő ajtaját.

Erről még nem esett szó, egyszerűen csak nyugodtan együtt töltöttük az időnket először édesanyámékkal, majd nélkülük is… ő egy ideje felment, s eltette magát holnapra, mi pedig… mi pedig lent voltunk, s lent tevékenykedtünk… semmi extra, csak egy nyugis vasárnapi délután, este… a barátommal. A barátommal.

- HHHmmmmm… - ízlelgette az ajánlatot, majd ellökve magát a faltól a hűtőajtó túloldalára állt, s úgy lesett át hozzám, mint ahogy én kukucskáltam ki felé a fém töltöttebb részéről. -… maradhatok? – kérdezte, s angyalian elmosolyodott miközben így félrefordított fejjel ajkaink majdnem összeértek.

- Maradj. – lágyan jelentettem ki, majd kivéve azt, amit ki akartam behajtottam a hűtőajtót, s kettőnk közé emeltem legújabb barátunkat.

- Maradok. – válaszolta halkan, szinte fülembe suttogva, majd elvette tőlem a bort, s nézegetni kezdte, miközben én két pohár után nyúltam. – vörös édes… - ezt még én is el tudtam olvasni, de ahogy ő kiejtette a szavakat olyan volt, mintha valami borszakértő szállta volna meg testét.

- Barna és inkább savanyú… - nagyon humoros kedvemben voltam én, így megkaparintva a poharakat, s felkapva egy dugóhúzót könnyedén csaptam oldalra lófarkamat. Ez a szóvicc talán lehetne az én Mona Lisa-m… nagyon jót szórakoztam rajta… belül. Kívül pedig csak hagytam, hogy fogságba ejtsen teste, ahogy a konyhapultnak nyom kissé. Kezem mindenestül került a pultra, s szerencse, hogy így az üvegpoharak biztos támasztékot kaptam, mert meg lehet közelségétől földre hullajtva őket szilánkokká alakítottam volna át azokat.

- Savanyú? – kérdezte s letette mellém az üveget, s így ráfogva ujjaimra. – Én nem úgy éreztem… - lassan, de tényleg nagyon lassan nyalta meg száját, s az én tekintetem csak erre a mozdulatsorára szegeződött. Nagyot nyeltem. -… mondanám egzotikusnak… édesnek. – szavai pillanatok alatt tudják létezésem rugóját kiütni a működéséből. A szívem ismételten csak kapálódzott, nem úgy működött, ahogy kellett volna neki. S úgy szorult minden bennem lévő energia egy bizonyos pontomra, hogy rájöttem a szilánkokra törés nem csak a poharaimnál volt esélyes ebben a pillanatban.

Nem ért ajkaimhoz, de hagyta, hogy én látványosan epekedjek az övéi iránt… ha nem is tettekkel, de tekintetemmel, már mindenképpen azt sugároztam, hogy azokat az édes, húsos ajkakat szeretném megismerni.

- Anya alszik. – úgy remegtek szavaim, mint talán jó magam. Mintha meg akartam volna előzni valamit ezzel… butaságokat beszélek össze.

- Szép álmokat neki. – bújt a fülemhez, majd egy apró puszit lehelt arcomra, s elhúzódott tőlem. – a lányáéról majd én gondoskodok… - tette hozzá még ezt az utolsó megsemmisítő részt olyan ártatlansággal az arcán, mintha éppen ő lenne a fehérbárány… sokkal inkább a farkas. Persze a bárányok között.

- Hahhh… - nem tudom, hogy ez reakció volt-e tőlem, vagy egyszerűen csak majdnem megfulladtam attól, hogy eddig a pillanatig egy adag levegő sem jutott el a tüdőmig, na de most… most pedig több, is mint kellene oda.

Szó nélkül fordultam meg, s tudomást sem akartam venni rejtett utalásaira, majd kezembe véve a dolgokat, miket eddig egy kicsit a pulton pihentettem indultam meg határozottan a nappali felé.

- Maradj ott. – mikor éppen belépett volna a nappaliba utánam szóltam neki.

- Te vagy a főnök. – kacsintott, s lezseren nekidűlt az ajtófélfának.

Kinyomtam a TV-t, hónom alá kaptam gépemet, s a poharakkal, s dugóhúzóval a kezemben indultam meg felfele a szobám felé. Tapsviharhoz hasonló elismerést ítéltem meg magamnak két fontos dolog miatt eközben. Egy: mint valami túlélőművész, magamra nem jellemzően, semmit nem ejtettem el a kezemből, még a gépem sem csúszott ki tartásomból, s a poharak sem lettek szilánkokká. Kettő: figyelmen kívül tudtam hagyni azt a tényt, hogy milyen csábító már az is, ahogy ott állt az ajtóban egy üveg borral a kezében.

Felérve mindent hasonló ügyességgel tudtam lepakolni kezeim közül, majd megfogva kockás plédemet egy hirtelen ötletből kiindulva leterítettem szobám szabad padlórészére.

- Éjszakai piknik? – kérdezte kíváncsian.

- Hát nem éppen a csillagos ég alatt… - mondtam elmosolyodva a rám törő emlékektől. -… de megteszi. – vallottam be, majd kikeresve azt a zenét mit akartam indítottam el azt hifimen. Gyönyörű zongoraszó hallatszott a háttérben, miközben feléje lépkedtem.

- Ez… - hallotta meg a dallamokat, melyek ismerősek lehettek számára… hát persze, hogy azok voltak, mert ezt a csodálatos tehetséget Ő maga ismertette meg velem… a meseszép zongoraszót előidéző ember Harry azon barátja volt, aki még a központban mutatott nekem.

- Igen… - bólintottam lágyan, majd a villanyhoz nyúlva lentebb tekertem annak fényerejét. -… nagyon megtetszett. – vallottam be, mire azt éreztem, hogy ujjaim után kap hirtelen, s magához ránt kedvesen.

- Táncolj velem… - nem mintha lett volna választásom, nem mintha felmerült volna bennem az, hogy akarok-e egyáltalán választást.

Lassan kezdett el ringatni a dallamra, újabb olyan dolog, mit még nem nagyon csináltam korábban… nem volt belátható emlékem arról, hogy bármikor is egy fiú megtáncoltatott volna. Meleg járta át testemet… a dallam bizsergette minden porcikámat. Békés pillanat volt ez. Az sem zavarta meg a helyzetet, hogy új, s új számok hada indult el, mindvégig abban a kis burokban voltunk, mit mi képeztünk magunk köré.

- Hölgyem… ha szabad. – picikét tolt el magától, majd szépen ültetett le a földre, s követett engem Ő is. -… ehhez a csodálatos estéhez tudnék ajánlani magának egy fantasztikus bort a készletünkből… - felvette borszakértő viselkedését vegyítve egy kis tökéletes pincér ízzel. -… egyenesen a konyhai hűtőnkben érleltük igazi zamatossá. – mondta komolyan ábrázattal, majd érte nyúlva a dugóhúzóért könnyedén szabadította meg az üveget a parafa dugótól.

- Izgatóan hangzik. – haraptam ajkamba, s babonázva figyeltem, ahogy ügyes ujjaival megsimítja az üveg nyakát, s megdöntve azt könnyedén önt poharunkba.

- Ebben egyet kell értenem. – tette le biztonságos távolságba az üveget, majd ujjaim közé helyezte az én poharamat. – az izgató dolgokra. – poharaink halkan koccantak össze.

- Azokra… - úgy hiszem akkora vigyort, mint ott akkor produkáltam sose lehetett még tőlem látni. De elég volt néhány pillantás tőle, s ez terült el arcomon… nem akartam ellenállni, nem is tudtam volna. – ha becsípek, neked kell hazavinned… - kuncogtam fel hirtelen egy gondolatom után.

- Talán megbirkózok a feladattal. – gondolkodott el rajta nagy serényen.

- Majd meglátjuk… - kacsintottam rá hasonló intenzitással, mint ahogy Ő gondolkodott.

Sokat nem tévedtem az elképzelésemmel… tisztában voltam vele, hogy mivel alapjáraton nem szoktam inni, s most mégis egy üveg borral tértem fel a szobámba, annak az lesz a vége, hogy picikét becsiccsentek… s itt is vagyunk. Khara bormámorral az arcán fonogatja élő hajas babájának göndör tincseit.

- Szerintem gyönyörű leszel… - tükörképének beszélve igazgattam tincseit mérnöki pontossággal, ugyanis az egész alakos tükrömmel szembe ültettem le modellemet. 

- Királynőnek érzem magam. – vigyorodott el olyan csajosan… egészen vicces volt.

- Az a pozíció már foglalt… - hajoltam le a füléhez, s gyengéden megveregettem a vállát. -… de lehetsz az udvarhölgyem. – ajánlottam fel igen fair ajánlatként ezt a lehetőséget neki.

- És az miért is jó nekem? – szemeztünk egymással, de csakis tükörképünk segítségével.

- Hát… biztos lesznek jó oldalai is… - meresztettem magunkra hatalmasra nyílt szememet. -… például… - nyakához hajoltam, s gyöngéden annak hajlatába csókoltam. -… házi divatshowt kaphatsz a modell királynőtől. – meglepően gyorsan pattantam fel a térdelésből, aminek köszönhetően kicsit meg is ingott a lábam alattam. – Hupsz. – kaptam szám elé, majd mint egy tündérke libbentem a szobám másik sarkába, ahol még mindig ott feküdtek érintetlenül a DropDead cuccaim.

- Exkluzív show… - csillant fel a szeme, s fordulva egy kicsit komódomnak dőlt, s így került teljesen szembe velem.

- De csukd be a szemed addig… - jutott eszembe éppen abban a pillanatban, mikor pólóm aljához nyúltam, hogy cseréljem felsőmet. -… és nem ér lesni. – megfordultam, s úgy húztam át fejemet a póló nyakán keresztül. Éreztem pillantását magamon.

- Azt mondtam, nem ér lesni héééékás… - két pillanat sem telt el, majd megfordultam, s feléje indultam sietve. Megálltam előtte, majd szépen leguggoltam, nem volt túl biztonságos pozíció, de így kerültem igazán vele szembe. –… nincs leselkedés. – fogtam meg ujjait, s szeme elé tapasztottam azokat. S mindez tényleg hatásos dolog volt addig a pontig, míg Ő azt nem gondolta, hogy egyetlen egy aprócska, laza mozdulattal ki nem billent engem egyensúlyomból, ezáltal én hátravágódok ő meg könnyűszerrel rám mászhat.

- Ez a show szándékos akadályozása… - kezdtem el panaszkodni, de nem álltam ellen a kellemesen mámoros érzésnek, ami testemben kezdett terjedni, ahogy teste enyémnek ütközött. -… ezért beperelem… vannak embereim. Ügynököm is van. – csak úgy záporoztak számból a szavak, s beszéltem és beszéltem, aminek úgy tűnt sosem lesz vége.

- Befognád végre? – jutott arca egy szintbe az enyémmel, s kérdezte meg tőlem ezt a kedves dolgot.

- Miért? – már csak a glória kellett volna a fejem felé… habár kétlem az az egyetlen egy dolog, ami soha nem kerülne az én fejem felé, ha 200 évet élnék, egyhuzamban akkor sem.

- Megcsókolnálak végre… - simította meg arcomat gyengéden, majd ajkaim után kapott, s hagyta, hogy az édes bor áztatta ajkaink egymás ízét is felvegyék.

- Mit veszel fel a bulira? – Nora két óra közötti szünetben lepett meg telefonhívásával, de legalább így volt kivel beszélgetnem, hisz teljesen egyedül voltam a házban. Harry még egészen kora reggel elment, hisz voltak dolgai, amit el kellett intéznie az estével kapcsolatosan, nekem meg sajnálatos módon el kellett engednem őt… viszont ahhoz erősen ragaszkodtam, hogy a tegnap alkotott frizurájával lépjen az utcára. Eszméletlen vicces volt még reggel is… ránézve, még az az enyhe fejfájás is, mit az a kevéske bor okozott alkoholmentes életemben is eltűnt.

- Fogalmam sincs… - őszintén nem tudtam. Egy farmer és egy póló kombinációján gondolkoztam, de arra is rá kellet jönnöm, hogy ez nem feltétlen a legjobb döntés lesz.

- Ha egy bandás pólóban jössz és valamelyik koptatott farmeredben, ami már majdnem leszakad rólad esküszöm, én magam akasztalak fel a legközelebbi fára… - Nora kedves volt, mint mindig.

- Eszembe sem jutott. – ráztam a fejemet, s felpattanva a konyhapultra könnyedén gurítottam le az ebédem zárását jelentő pohár vizet, viszont a poharat majdnem kiejtettem a kezemből, mikor a csengő eszméletlen erősen szólalt meg csak úgy a semmiből.

- Most nálunk csengettek be vagy nálad? – kérdezte nevetve.

- Hozzám jött… nem tudom ki. Majd akkor este találkozunk… - csúsztam le a pultról, s tettem volna le a telefont, de barátnőm hangját még hallottam haloványan.

- Komolyan mondtam, amit mondtam… - sisteregte még nekem.

- Viszlát Nora. – az asztalra letéve a készüléket siettem az ajtóhoz, s meglepő gyorsasággal sikerült is kinyitnom azt.

- Szép napot Khara!- az ajtómban Miss Lewis állt, s ahogy megfordult láthattam, hogy nem egyedül van… egy dobozka is van nála, amiben egy nem is olyan aprócska társunk lakozott.

- Kharry… - kaptam a számhoz, s automatikusan nyúltam a kis szőrgolyóért, akit ki is vettem rögtön kis dobozából.

- Remélem azért engem is szívesen látsz… - mondta Allie, mire rápillantottam a kis puhaság simogatása közben.

- Persze… gyere csak be Allie… - invitáltam be, majd hirtelen jobb ötletem támadt. -… vagy inkább maradjunk kint itt… igazán szép időnk van. – mondtam, s hintaágyunkra mutattam, s vártam, hogy előttem menve elfoglalja helyét, hogy majd én is tudjam követni.

- Nagyon kiegyensúlyozottnak tűnsz Khara… ezt nagyon jó látni. – mondta, s engem figyelt, ahogy a kis drágával játszadoztam az ölemben.

- Úgy hiszem annak is érzem magam… - válaszoltam.

- Ennek nagyon örülök. – bólintott elismerően. – Úgy gondoltam, hogy mivel Harry-nek végül sikerült megvennie a házat, s a házavató parti alapján sikerült beköltöznie meglett az az egyensúly az életében, amikor már befogadhatja ezt a kis drágát, hisz ő a tiétek… a kettőtöké… most már Ti is tudtok róla gondoskodni. – tette hozzá.

- Te is jössz? Mármint a házavatóra… - fordítottam a tekintetemet az arca felé.

- Kaptam meghívást, de sajnos nem tudok ott lenni… egy konferenciánk lesz este, amit semmiképpen sem tudok kihagyni. – látszott arcán, hogy őszintén bánja, hogy ezt ki kell hagynia. – Pedig szívesen ünnepelnék veletek… titeket. – mosolyodott el kedvesen, s ekkor valahonnan agyam igen eldugott szegletéből elő ugrott egy kérdés.

- Ráérsz most esetleg? – rögtön neki szegeztem a kérdést, mert tudtam veszíteni sokat nem veszthetek vele.

- Van egy pár felesleges órám… miért? – kíváncsian nézte arcomat.

- Elkísérnél vásárolni? Tanácstalan vagyok, hogy miben menjek a bulira… - olyan kétségbeesett arcot vágtam, ami tőlem igen fura volt.

- El sem tudom hinni, hogy ezt megértem… - persze, hogy ő is meglepődött kérésemen… ő sem éppen az öltözködős, csajos lánynak ismert meg engem, de én sem így voltam magammal, szóval…

- Tudom, hogy nevetségesen hangzik… - nevettem fel kínosan, majd fel is álltam.

- Nem… nem az… - követett engem, ahogy megindultam befele a házba.

-… de nem akarok csalódást okozni senkinek. – vallottam be, s kirázott a hideg attól, hogy ezt a kimondtam.

- Nem fogsz… - simította meg a karomat. -… segítek, hogy a legszebb barátnő legyél a világon még jobban elrabolva így Harry Styles szívét.

- Elraboltam a szívét? – olyan különlegesen hangzott ez a kifejezése, de olyan szívmelengető volt.

- El… megragadtad s úgy hiszem bezártad a sajátod mellé…

- Fogalmam sincs… - az öltözőből kijőve tartottam két kezemben a két végső esélyes ruhát, de egyszerűen nem jutottam dűlőre bármennyire is szerettem volna. -… én nem tudok dönteni. – Allie-ra néztem, aki birkatürelemmel megáldva hallgatott végig engem. Nem voltam a vásárlós típus, s nem is voltam az a nagy csajos ruhás leányzó… így ez a „vegyünk valami lányosat” expedíció talán kicsit nehezebb dolog volt, mint ahogy én azt elképzeltem. – itt hagyom mind a kettőt, s felveszek egy kinyűtt pólót és tökéletes lesz az. – komolyan elgondolkoztam ezen az opción, s egyre barátságosabbnak tűnt már így az eltelt idő alatt. 

- Legyen ez a fekete csipkés… - mutatott rá határozottan a jobb kezemben lévő vállfára. -… az olyan sejtelmesen csajos, mutat is valamit, de mégsem… - állt fel s lépett oda mellém, s hagyta, hogy magamhoz mérjem a tükörben ismét azt a ruhát. -… ráadásul ezzel a cipővel tökéletesen fog mutatni. – tartott elém egy picikét magasabb sarkú cipellőt, amit gyanítom akkor szedett össze az üzletből, míg én próbáltam… vagy éppen vergődtem a fülkében. Majdnem ugyanaz a kettő. 

- Magas sarkú? – kérdeztem rá az egyértelműre. – Máris elég nagy engedmény az magamhoz képest, hogy ruhát veszek fel… - képedtem el, s komolyan félve tekintettem a cipőre, amit még mindig előttem tartott.

-… add meg a módját. – kacsintott rám. – ráadásul nem is olyan magas, s ebben a fajtában elég könnyű járni… fogja a bokádat. – vette el tőlem a ruhát, majd hagyta, hogy leüljek és felpróbáljam a cipőt.

- Akkor úgy fogom kitörni a bokámat? Szuper csúcs… - mosolyodtam el, miközben bekapcsoltam a zárt azon a kis fekete fogja- a-bokámat öldöklő eszközön.

- Ugye, hogy nem olyan rossz? – nyújtotta a kezét, s segített lábra állni, majd megtenni az első lépéseket… hirtelen az az érzésem támadt, hogy nincs is rajtam cipő. Nagyon természetes volt a léte rajtam.

- Meglehet… - vallottam be. 

- Akkor már majdnem kész is vagyunk… - úgy hiszem volt a fejében egy lista, amiről a cipő, s ruha részeket éppen most húzta ki. -… már csak a smink és a fodrász szükségeltetik. – gondolkozott el.

- Arra van egy tippem… - csettintettem, s a sapis sminkesem képe úszott be rögtön a szemem elé még szombatról. Arnold.

- Légy a múzsám… könyörgök neked. – Arnold ahelyett, hogy engedte volna, hogy tükörbe nézzek inkább csak beállt elém, s arcomat fürkészte csillogó szemeivel.

- Ne essünk túlzásokba… - nevettem el magam, s mozgolódni kezdtem a székemben, kíváncsi voltam az összhatásra.

- Légy a feleségem. Komolyan mondom. – ragadta meg a kezemet, s lehelt rá egy csókot.

- Foglalt vagyok. – vallottam be mókázva, majd mivel elállt előlem így lehetőségem volt megcsodálni alkotását… semmi extra, semmi nagyon durva mégis nagyon szép volt az, mit alkotott. Engem.

- Mocskos mázlista az a Harry… - jegyezte meg duzzogva.

- De a következő életedben az enyém leszel, ígérd meg…

- A következő életedben, amikor a lányokat fogod szeretni? – kérdeztem tőle csalókán.

- Drágám… tudod, hogy szeretem én őket most is… sőt csodálom… csak néha az ember fiának egy igazán dögös vadkanra van szüksége egy-két dologhoz… - sejtelmes tekintete teljes mértékben elárulta a gondolatait… elpirultam. Pirosba feslettem.

- Köszönöm, hogy kisegítettél… őszintén hálás vagyok neked. – ismerkedtem a tükörképemmel, s kérésének eleget téve még fordultam is előtte egyet.

Miután sikerült a ruhát, s cipő dolgot elintézni Allie-val elváltak útjaink... én hazasiettem Kharry-ért (őt, mint meglepetés vendég szándékoztam a házavatóra vinni, mondhatni, mint a kíséretem szolgált ő… a randim), beszéltem édesanyámmal, majd Arnold stúdiójában kötöttem ki úgy már mindenestől. Innen már csak egy célom volt… eljutni Harry házába. Az volt a következő lépésem.

- Ne hülyéskedj… neked bármikor. Okkal adtam meg a telefonszámomat… az éjszaka bármelyik pillanatában hívhatsz engem, téged öröm pingálni. – vallotta be kisfiús mosoly kíséretében. – de egyet ígérj meg… - tartotta maga elé mutatóujját.

- Mit? – kicsit megijesztett tekintete.

- Még egyszer nem hozol ilyen bolhás teremtést a közelembe… gyűlölöm ezeket a nyávogó négylábú teremtéseket. – bökött oldalra undorodva Kharry-re, aki békésen játszadozott dobozkájában egy labdával, amit még Allie vett neki, míg ő őrizte. – kiütéses is lettem már szimpla létezésétől… - kezdte vakargatni kezét.

- Héééékás… - emeltem magam elé kezemet. - … Kharry egy érző macska, neki is van lelke, s érti, hogy mit mondasz… - förmedtem rá ál felháborodva.

- Akkor azt is értse meg, hogy nem kedvelem. Szóval, viszlát neki. – integetett neki, s szerintem lelki szemei előtt már azt is látta, hogy a kis macska saját lábán hagyja el a termet.

- Nyugi… megyünk is már… hivatalosak is vagyunk egy partira…- mutattam a kezemre, mintha azon egy óra lett volna, amit megmutatja, hogy éppen késében vagyunk. De nem volt ott semmilyen óra, s a késésről sem lehetett beszélni.

- Te meg a sztárvendéged… mi? – bökött komolyan mondom az undor még mindig ott volt az arcán… szerintem a retinámba égett az ábrázata… de azért mókás is volt egy kicsit.

- A randim… - kacsintottam rá, s felkapva a kis kosárkáját a drága társamnak egészen ügyesen megindultam a kijárat felé ugyanis a taxim valószínűleg már megérkezett mindez idő alatt. A járás ebben a lábamon viselt valamiben tényleg nem volt akkora megpróbáltatás, de ha egyszer is elesnék benne első dolgom lenne a kukába hajítani úgy ahogy van, erre esküszöm.

Mikor taxim lelassított háza előtt már kintről érzékelni lehetett, hogy itt ugyan már van néhány ember rajta kívül, ezt igazolta az a dolog is, hogy plusz kocsik jelentek meg kocsi beállója előtt.

- Köszönöm…- nyújtottam a sofőrnek fizetségét, majd szőrmók kis barátom társaságában megindultam ajtaja felé. Mikor odaértem a dobozomat letettem a lábam mellé oldalra, s örömmel csengettem be hát hozzá.

Hallottam, hogy közeledik valaki, s rendesen összerezzentem ennek a tudatától… majd akkor nyílt az ajtó, s ott volt Ő előttem.

- Úgy hallottam valami házavató parti van itt errefelé… jelentkeznék a házigazda barátnőjének való versenyre. – emeltem ujjamat ajkamhoz, s játszottam egy apró kis szerepet.

- Khara… - látványos mért végig engem, s szemei a gyönyör egy újabb fokozatát sugározták magukból.

- Jah… hogy ez nem is az a ház… elnézést. – fordultam meg, s tettem egy lépést az ellenkező irányba, mire utánam kapott, s magához rántott.

- Megnyerte a versenyt. – suttogta az ajkaimra, majd megcsókolt s így köszöntött ám csak igazán.

- Köszönöm. – nyaltam meg ajkaimat örömömben, miközben még mindig oly szorosan tartott magához.

- Párja nem akad ennek a versenyzőnek… - lazán tolt el magától, s újra végignézett rajtam… mintha tetszett volna neki a látvány, csak úgy itta.

- Be kell vallanom valamit neked… - jegyeztem meg direkt egy kicsit baljósabban, mint amit megérdemelt a helyzet.

- No, mi lenne az? – egyenesedett ki.

- Én egy randi társsal érkeztem ide… - tettem magam elé védekezésképpen a kezemet, majd ellépve a dobozka elől hagytam, hogy megtekinthesse Ő is Kharry-t.

- Kharry. – guggolt le mellé, majd vette kezébe dobozostul együtt közös kis apróságunkat.

- Ő is szeretne beköltözni az új házába… - ismertettem meg vele ötletemet.

- Kíváncsi voltam, hogy ki rabolta el Harry-t ennyi időre, de azt hiszem ezt a kérdésemet felesleges volt feltennem magamnak… - közeledett felénk egy tökéletesen belőtt kesze-kusza hajú srác. Neki is ismerős volt az arca.

- Khara… ő itt Louis. Louis ő itt Khara… - mutatott be egymásnak minket itt még az ajtóban.

- Örülök a szerencsének… - hajolt oda hozzám, s adott egy üdvözlő csókot arcomra.

- Én is. – bólintottam vidáman, majd lassan lépkedve előttük bentebb is kerültem, mint a küszöb.

- S ő kicsoda?- mutatott a Harry kezében pihenő szőrmókra.

- Az est meglepetésvendége… Kharry. – mosolyogva mutatta be őt is, s engedte Louis-nak, hogy kivegye őt a dobozából, valószínűleg így sokkal kellemesebb lesz neki.

- Azt hittem a meglepetésvendég én vagyok. – sértődött meg a srác szórakozva.

- Álmodjál még drága barátom… álmodjál… - veregette meg Harry Louis vállát, majd letéve a kezéből a kosarat, miben Kharry-t hoztam az én kezemért nyúlt kedvesen.

- Azt látom, hogy te elkezdtél már álmodozni… nem tudom mikor álmodtad meg azt, hogy ez a dzsigoló ruházat jó döntés lesz, de ki kell, ábrándítsalak, hogy nem az… - húzta Louis a Göndör agyát felsőjével kapcsolatban.

Harry ma esti öltözetének egy barna virágmintás inget választott, s nem is erre tett megjegyzést szerintem Louis, hanem inkább arra, hogy ez az ing elég erősen mellközépig le is volt gombolva… minden látszott, minek látszania kellett… legalábbis egy ízelítő erejéig.

-… egy melltartó még elfért volna… nem gondolod? – folytatta tovább elméletét.

- Majd legközelebb kölcsönkérek tőled… jó? – fordult barátja felé, mire felnevettem, s Louis is így tett.

- Na, végre… azt hittem már, hogy valaki elrabolt téged Harry… - újabb emberke közelített felénk. Őt még nem ismertem… mármint személyesen, amúgy igen… na, mindegy.

-… na de ha ő elrabolna, nem biztos, hogy bánnád a dolgot. – veregette meg barátja vállát a vörös hajú srác, ahogy rám nézett.

- Khara Ő itt Ed… - mutatott rám szabad kezével (másikkal ugye még mindig az én egyik kezemet fogta, mintha összeragadtunk volna). -… s mindenki ő itt Khara… a barátnőm. – ahogy a térségbe értünk az előbb, már akkor minden szempár ránk szegeződött egy kicsit… valószínűleg várták már a régen eltűnt házigazdát, nem hinném, hogy engem figyeltek volna. S míg mindezt kijelentette Harry felemelte kissé összekulcsolt ujjainkat, hogy mutassa is azt, mit előbb mondott.

- Ezt nem lehetett volna egy kicsit hangosabban? – motyogtam magamban, ahogy lassan mindenki folytatta ott beszélgetését, ahol abbahagyta.

- Tudod, hogy megtenném… - mondta, majd fordított egyet rajtam, s megragadva derekamat úgy mindenki előtt megcsókolt… de nem szimplán, oly szenvedéllyel, mintha a következő lépés már a hálószobája lenne. Az az alternatíva miszerint volt olyan eset, hogy nem is jutottunk el az ágyig, az még véletlenül sem kúszott a gondolataimba… ááá dehogy.

- Tökéletes. – hallottam egy emberi hangot, majd egy nem is olyan emberi hangot, s egy villanást. – mindjárt kész is… - legyezgetett valamit kezében barátnőm, merthogy Nora volt az, aki megjelent mellettünk gondolataim szerint egy polaroid géppel a kezében.

- Neked is szia. – üdvözöltem kedves barátnőmet, aki stílusos beköszöntőt szánt számomra.

- Jól néztek ki együtt… még képen is. – vizsgálta az előbb készített képét, mintha azt nem is hallotta volna, amit mondtam neki… meglehet tényleg nem hallotta. – ez azért botrányos… - képedt el.

- Ha a hölgyek megbocsájtanak nekem, akkor én szereznék maguknak valami italt… remélem Ed barátom addig kellemesen szórakoztatja majd Önöket. – veregette meg annak vállát a Göndör, s el is tűnt.

- Őszintén meg kell köszönnöm neked Khara valamit… - fordult felém, s fogta meg gyengéden a kezemet, majd hajolt közel hozzám, hogy fülembe súghassa szavait. -… örülök, hogy ilyen boldoggá teszed a haveromat. Elképesztő, amit művelsz vele… - úgy beszélt rólam, mintha egy csoda lennék… pedig nem vagyok az, s nem is leszek az. -… nem csak, mint barátja mondom ezt neked, de mint zenész társa is… felszabadítottál benne valami olyat, ami a munkájára is különleges hatással van… teljes mértékben varázslatos. Olyan dalok születtek a hatásodnak köszönhetően, hogy van, még amit én is megirigylek tőle… - simította meg kedvesen karomat.

- Kedves Ed… úgy hallom túl nagy a szád… – jelent meg Harry ismét a társaságunkban két pohárral a kezében, s az egyiket nekem, másikat pedig Nora-nak nyújtotta oda.

- Csodállak Téged és Őt is… ennyi. – rántotta meg vállát könnyedén. – S még nem is azt mondtam, hogy adj elő valamit közülük… - vigyorgott Harry-re Ed.

- Megtennéd? – csúszott ki a számon… lehet meggondolatlanul.

- Komolyan szeretnéd? – őszinte tekintetét fordította felém.

- Aham.?! – nem tudom, hogy is akartam ezt mondani, de valahogy így jött ki belőlem… úgy semmilyen módon.

- Jó… - hajolt oda hozzám, s csókot lehelt az arcomra, majd megfogva a kezemet, mintha csak egy hercegnő lennék vezetett a székekhez… kicsit meglehet teátrális volt az egész, de így elérte, hogy mindenki ránk figyeljen. Mire a székekhez értünk, s leülhettem, addig Ed valahonnan még két gitárt is kerített, s egyiket Harry-nek adta át, a másikat pedig magánál tartotta.

- Kedves Mindenki… - vonta magára a figyelmet úgy isten igazából teljesen már. -… ennek a különleges hölgynek volt felém egy kérése, s be kell vallanom, hogy igen nehezen tudnék neki nemet mondani… szóval… - s helyesen kezébe vette a gitárt, ahogy Ed is tette mindez idő alatt. -… szóljon ez a dal… Neked. – pillantott rám, s utolsó szavát már hang nélkül formálta…

Sosem hallottam még gitározni, de így énekelni sem. Teljesen átszellemült, igazi élmény volt nézni… ráadásul a szavak, a szavak melyeket nekem ajánlott… az egész testemet, lelkemet átjárták. Belém férkőztek, s felkérték egy végelláthatatlan hosszú keringőre szívemet, s az nem tiltakozott… örömmel adta meg magát. Csak a burkot éreztem magunk körül, ami ismételten kialakult itt… csak úgy, mint tegnap, amikor megtáncoltatott. Libabőrös lettem hangjától, s közel sem attól, hogy tudtam mindenki minket néz… csakis tőle. Csakis, csakis Tőle.

- Köszönöm. – kaptam szám elé, mikor befejezte, s mikor az emberek neki tapsoltak, de Ő csakis engem nézett.

- Neked? Bármit… - hajolt oda hozzám, puszilt meg… s habár ez egy puszi volt, többet is mondott, mint bármelyik csók mondhatott volna.

- Örülök én, hogy Ti szerelmesek vagytok meg minden… meg annak is örülök, hogy Harry ilyen csodálatos számot írt neked… de haver… nézz már rá erre a lányra… mindjárt éhen hal. – mutatott rám a mellettünk a semmiből feltűnő Niall. Nem tudom honnan vette ez az egész teóriáját, de azt a következő pillanatban már éreztem is, hogy tenni viszont akart tenni ellene… mármint, hogy ne halljak éhen… egy csoki golyót egyenesen nyomott szépen a számba. Szólni sem tudtam. A képem biztos minden pénzt megért… a gép kattanását viszont ismételten hallhattam. Nora a közelben.

- Fantasztikus ötletnek tartom ezt az instant képkiállítást… - jegyezte meg nagy zsiványan a szabad falfelületre mutatva, ahova nem egy kép lett már felragasztva egy hatalmas táblára. – jó ötlet volt.

- Remélem, azért szereted a csokit. – hajolt le a meglepődött ábrázatomhoz a szőkeség.

- Persze… - kaptam levegőhöz végre, ahogy sikerült lenyelnem a vendégfalatot a számban.

- Jó… nem is valódi ember, aki nem szereti a csokit. – simogatta meg a vállamat, mire Harry-re néztem.

- Bocsásd meg neki eme váratlan tettét… bélpoklos a drága, s minél több az elfogyasztott pezsgőmennyiség, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezt a tulajdonságát másra is átragasztja… - vezette fel előttem a helyzetet Harry.

- Ezt vettem észre…

A buli, parti vagy bárminek is nevezzük ezt az egészet igazán kellemesen telt. Rengeteg csodálatos emberrel ismerkedhettem meg, Harry igazán körül tudja magát venni tehetséges emberekkel. Ámulatos volt az egész.

Megismerkedhettem a bandájuknak összes tagjával, s el kell mondjam, hogy fele ennyire sem gondoltam izgalmasnak az életüket, mint One Direction… de a fiúk inkább voltak testvérek, mint „munkatársak”, s ez olyan szívet melengető volt.

- Majd én nyitom… - hallottam meg, hogy szól a csengő, s mivel elég közel álltam hozzá felajánlottam segítségemet a házigazdának, csakhogy arra nem számítottam, ami várt az ajtó túloldalán… majdnem vissza is csaptam rá az ajtót, de egyszerűen megfagytam tettemben. – Te… - Zack inges, farmeres helyes alakja nézett vissza rám a küszöb másik oldaláról.

- Szia Khara!- köszönt nekem a természetesség minden erejével.

- Téged meg ki hívott meg? – a kérdés akkor is elhangzott volna, ha nem akartam volna feltenni, de mégis feltettem… mert talán igen kíváncsi voltam a válaszra.

- Én… - jelentette ki Harry, s kezét nyújtotta Zack felé… s ha létezik meglepődés… ha létezik… na én akkor ott abban a pillanatban egészen biztosan azt produkáltam.

XXXIII. rész - Steal my girl

Sziasztok! A szünetnek köszönhetően hozhattam nektek ma délután is egy részt, remélem örültök majd neki! Kellemesen hosszú lett, remélem nem bánjátok! Imádlak titeket, mind a 100 feliratkozómat, ugyanis a tegnapi nap során szépen kikerekedett ez a szám. Köszönöm nektek, hogy olvastok. Köszönöm!!!! Puszi Dorka

Steal my girl

Everybody wanna steal my girl
Everybody wanna take her heart away
Couple billion in the whole wide world
Find another one 'cause she belongs to me

(One Direction)

- Neeee…. – könnyűszerrel a vállára csapott, s úgy indult meg velem az általa tervezett úton. - … neeeee. – sikítoztam, s kapálództam rajta, de semmi hasznos eredménnyel.

- Jobb, ha egy kicsit lenyugszol… - fordította kicsit hátra a fejét sejtelmesen, majd combomba csípett kissé, s utána rá is vert fenekemre.

- Neeeeeem. – visítoztam, miközben úgy hiszem élveztem a helyzetet. Ha fáradt is voltam a mai nap után, ha mérges is voltam a mai nap után, minden létező ilyen dolog elszállt testemből… csak őt éreztem mindenemen. Akartam érezni magamban is.

- Deeee… - hanglejtésemet utánozva kezdett rajtam szórakozva visítani ő is.

- Nem. – mondtam ki semmiféle megnyújtás nélkül.

- Ne most hangoskodj… - puszilta meg combomat, mire automatikusan rándult meg bennem minden idegvégződés… még így farmernadrágon keresztül is éreztem ajkait. -… vagy különben beledoblak a medencébe. – fenyegetett meg, s oldalra tekintve a hatalmas ablakokon láttam a medence kivilágított víztükrét, amitől kirázott a hideg, hiszen elég hűvös van azért még odakint.

- Ügyes kislány… - simította meg a combomat, ahogy látványosan lenyugodtam a hideg fürdő gondolatától.

- Be van rendezve a teljes ház… - néztem kissé körbe, s próbáltam belenyugodni helyzetembe… persze ez csak a látszat volt, tudtam, hogy ezért még nekem vissza kell vágnom, nem is akárhogyan… csak jöjjön ám hozzám az az isteni szikra, s porig égetem én őt.

- Nincs terelés kislány… - motyorászott, s mégis megfordult velem, s nem indultunk el a lépcsőn felfele, mert úgy hiszem eszébe jutott valami… vissza a konyhába, ahol pedig a hűtőajtaját hallottam nyílni.

Nem tudom mit vett ki, de izegni-mozogni kezdtem ismételten.

- Engedj el… - kezdtem bele ismét.

- Nem. – jelentette ki, s ezúttal már sokkal határozottabb lépésekkel valami ismeretlen dologgal a kezében indult meg az emeleti szobája felé.

- Kérlek. – könyörögtem neki kissé, pedig csak mindenképpen egy édes bosszú érdekében.

- Jó. – bólintott, s megállt fél úton, a lépcsőjén. – Vagy mégsem jó. – rántotta meg vállát, s ezzel én is mozdultam vele, majd valamit derekamhoz érintett, amitől felsikítottam, de úgy isten igazából.

- Ááááááááááááá. – hideg volt… nagyon hideg, s még annál is hidegebb. Ez jég volt, biztos voltam benne.

- Pssssszt! Ekkora sikítozással még a végén felébreszted a szomszédokat… - korholt le engem, de mondatában hallottam a kéjes vigyorát.

- Nincs is szomszédod… - nem tudtam kimondani, ugyanis valami agykontroll dologgal még mindig arra voltam koncentrálva, hogy a lefagyasztott felületemet felmelegítsem.

- Ne mozdulj… kérlek. – hihetetlen gyorsasággal váltott hangnemén, majd a következő pillanatban már a megfelelő helyen lévő franciaágyának elejére ültetett le.

A fél házon átmentünk, s tényleg minden egyes helyen azok a dolgok álltak, amiknek kellett, de abban a pillanatban, ahogy beléptünk hálójába (vagyis belépett ő… én csak egy csomag voltam rajta), s letett az ágyára óvatosan, mindenfajta külsőség megszűnt számomra. Csak őt láttam… semmi mást.

- Azt kérdezted haragszok-e rád? – letérdelt elém, s cipőmet kezdte el óvatosan levenni rólam, mintha csak Hamupipőke fordítottja lennék.

- Ühüm… - bólintottam némi hangkísérettel, s többet nem is igazán tudtam volna produkálni ugyanis mindvégig, ahogy szabadított meg dolgaimtól lágyan simogatta testemet.

- Majd meglátod… - nem szakította meg a szemkontaktust, úgy simult hozzám, s nyúlt pulóverem aljához, s óvatosan húzta át annak nyakán fejemet, így láthatta meg ő a tetoválásaimat, amiktől még nem volt szívem megszabadulni. – woawwww… - simította meg karomat, ahogy felfedezte a rajzokat bőrömön. – szexi. – kacsintott rám, majd fordította az öltöztetős játék párját… a leöltöztetős játékot.

- Mivel ez az én házam… az én szabályaim… ezt te is tudod. – éppen már csak a melltartóm, s farmerem volt rajtam, amikor ezt mondva szétnyitotta lábaimat, s könnyedén térdelve azok közé csúszott.

Furán kezdtem szedni a levegőt… ajkai szinte már mellkasomhoz értek, s szinte éreztem szívem verdesésén, hogy még ő is ajkaival szeretne találkozni… minden áron.

- S van egy fontos szabályom… rád specializálódva. – nézett fel szemeimbe. Meg akartam érinteni, kezemet hajába túrni, de amint ezt megtettem volna azon nyomban csuklóm után nyúlt, s magam mellé szorította őket.

- Én vagyok a főnök… - sunyin tekintett rám, s láttam érzéseit a szemében. Éhes volt, nagyon éhes… s nem csak Ő. Szimpla pillantásával azt érte el, hogy a testem hidegből, melegbe csapkodjon át másodpercek töredéke alatt… de a valóság az volt, hogy legbelül egy dolog volt csak bennem… égtem. Nagyon égtem. Tűzforrón perzselődtem.

- Szeretlek látni téged… - suttogta, s szinte simítva ajkaival bőrömet szabadított meg melltartómtól. -… ahogy a jó Isten megteremtett. – ahogy tenyere fedetlen mellkasomra helyeződött éreztem, hogy ívbe rándul a testem, s hozzá idomulok.

- Harry… - nem bírtam ott ülni tétlenül. Lábaim között testével, érezve őt már bőrömön ez egy lehetetlen küldetés volt számomra… nem tudom mit tervezett, de úgy véltem, hogy megvalósíthatná gyorsabban vagy különben önkéntesen ugrok a medencébe, csakhogy lehűtsem magam.

- Khara… - hasonló elhalással suttogta a nevemet, majd nadrágom szélét megragadva pattintotta szét könnyen annak gombját, s húzta le lábaimról az anyagot… együtt a legintimebb ruhadarabommal. Ott ültem előtte teljesen meztelenül… mindenféle körítés nélkül.

Legszívesebben magamhoz rántottam volna, s elvesztem volna csókjaiban, mert megismertette velem azt, hogy milyen is a felhők között járni, aminek ízére könnyen rá lehet kapni, de egyszerűen nem ment… megigézett hipnotikus pillantásaival. Átadtam magam neki mindenestül.

Csodálattal mérte fel alanyát, olyan volt, mint egy vad, ki megkaparintotta prédáját. Azok a szemek… zöld gyémántjai bőröm alá hatoltak, éreztem pillantását magamon… ahogy végigmér, s megcsiklandoz minden pillanatban.

- Csukd be a szemed… - kérte, s én úgy tettem. – Nem szabad kinyitnod, csak ha én kérem… okés? – nézett rám.

- Ühüm… - bólintottam, s úgy tettem, majd sötétségbe burkoltam magam.

Azt érezhettem, hogy gyengéden hanyatt döntött, majd szépen fentebb helyezett az ágyon, s úgy feküdtem ez által alatta, mint ahogy művésze alatt fekhet a vászon.

- Ííííí… – sikkantottam fel mikor ismeretlen dolog ért bőrömhöz, egy jég kocka volt az.

- Sshhhh… - hallottam őt, majd azt kezdtem érezni, hogy a jégkocka felfedező útra indul testemen. Mintha egy láthatatlan ábrát rajzolt volna vele… fagyos volt, de éppen ettől volt izgató. Forró bőröm, s a jegesség kombinációja egy vihart készített elő… egy igazi hurrikánt. Megfeszült a testem alatta.

A jeges darabka elindult a nyakamnál, s ahogy kulcscsontomnál járt automatikusan fordítottam el a fejemet… érezni akartam őt is, de olyan volt, mintha itt sem lett volna, de mégis itt volt.

- Ki ne nyisd a szemed… - suttogta lágyan az elfordított fejem füléhez, majd tovább engedte, hogy a kis segédje menjen.

Mellkasomnál volt a legvészesebb az érzés… szinte éreztem, ahogy szívembe döf egy tőrt ezzel, szúrt, mérhetetlenül szúrt, mert nem őt kaptam… hanem csak ezt. Felperzselő volt, mindennél jobban, de nem tudtam meddig bírom még.

- Ügyes kislány… - s első társát hasamnál hagyta magára, majd ott éreztem ajkait először igazán magamon, ugyanis még egy kis kockát érzékelve magamon, azt már az ő ajkai is követték. Az ágyba szorítottam magam, szorítottam a takarót, a szememet, s úgy kb. mindenemet annak érdekében, hogy ne essek darabjaimra… de lehet, hogy ezzel már elkéstem. Úgy igen nagyon.

Ajkai közé vehette a jégdarabot, hisz forrót, s jegeset éreztem egyszerre, ahogy hasamat kényeztette, s lentebb, s lentebb került… végigszántotta az ismeretlennel belső combjaimat, én pedig azt kezdtem tapasztalni, hogy ízekre hullok. Tévedtem… nagyon tévedtem, ugyanis darabjaimra igazán talán akkor estem, mikor a jég, s ajkai által képzett kombó leggyengébb pontomat érintette. Megrándultam alatta… nagyon erősen. Elhalt a legapróbb lélegzetvételem is. A szívem nem egy ütést hagyott ki, hanem úgy például az összeset egyszerre.

Ajkait számon még nem érezhettem, kegyetlen tudat volt ez, de ott éreztem… nagyon is. Meglehet ez egyfajta kárpótlás volt… Járatlan útra tért, de annak felfedezését nem éreztem semmiképpen sem veszélyesnek, sokkal inkább volt csábító és kívánatos… szemérmetlen gondolataim új perspektívába lökdösték létemet.

- Hmmmm… - dorombolt lábaim között, mint egy kiscica, majd a következő pillanatban már éreztem őt magamban… nyelve varázsolni kezdett bennem.

A testem teljes egészében ugrott össze, lábaimat automatikusan rántottam fel behajlítva, majd zártam fürtjei köré… itt már nem csak én, de a szoba egésze lángokban égett. Kipattant a szemem, s a plafont néztem könnyes tekintetemmel, miközben azt hiszem a takarót alattam kezdtem ujjaim között morzsákra sodorni.

Lassú volt, majd kegyetlenül gyors… s mozgásához hasonult szívem üteme is. Mozdulatlanná tett, miközben igenis mozdulni akartam… lábujjaim is összeszorítottam az érzésre, mindenem eggyé olvadt.

Úgy jött rám az érzés, mint egy édes pofon… a legédesebb. Hullámokba tört rám, majd sodort el abba a paradicsomba, melynek ajtaját Ő nyitotta fel számomra. Az eget rengető Styles orgazmus. Megszűnt a létezésem.

- Szerinted haragszok rád? – hangját hallatta fülem mellett, majd ajkaim közé csókolt saját ízemmel ajkain. A súlytalanságból ragadott vissza így ő, adva még egy löketet lelkemnek. Kapva kaptam az alkalmon, s azonnal magamra rántottam őt, felemelő érzés volt ez, hogy fedetlen bőre, már az enyémre simult.

- Nem… - ajkaiba haraptam, s azt akartam, hogy enyém legyen, most azonnal. Akartam. Olyan dolgot hozott el nekem, melyet vele is meg akartam kóstoltatni… most azonnal… osztozni akartam az élményben.

Egy ügyes mozdulattal fordítottam tehát helyzetünkön, majd mielőtt még meglepődhetett volna határozottan csípőjére ültem. Alsója rajta volt, de így is éreztem igen kemény férfiasságát… fenekemet rendesen nyomta, s ezen huncutul elmosolyodtam.

Picikét rá hajolva, megtámaszkodva mellkasán kezdtem óvatosan körözni csípőmmel… a szeme csillagokat szórt rám. Láttam, s éreztem is, hogy két pillanat és felrobban. Istenem, de jó érzés volt, érzékien feszülten látni őt alattam…

- Khara… - soha… soha nem hallottam még ilyen mélyen a hangomat tőle. Kirázott a hideg tőle még úgy is, hogy már fénylettek testemen a forróság cseppjei.

- Harry… - nyúltam ajkamhoz mutatóujjammal, majd hagytam, hogy lebiggyesztettem azt, majd másik kezemmel valami más után nyúltam… érte.

Rezzenéstelen kézzel toltam lentebb, s lentebb rajta nadrágját, míg a valódi énje szabaddá nem lett alattam… majd utána bennem.

Elteltem, s az első pillanat szúró érzése után pedig könnyedén ereszkedtem rá… csodálattal figyeltem elkerekedő ajkait melyek oly szépségesen hívogatóak voltak. Laza ütememet abba nem hagyva nyúltam ujjai után, s kértem őt szavak nélkül, hogy egyenesedjen fel… a legkellemesebb elhelyezkedés a világon… az ő ölében lenni.

- Elképesztő vagy… - ragadta meg nyakamat, s szenvedéllyel csókolt ajkam közé, s én így öleltem magamhoz, s engedtem, hogy úgy igazán eggyé olvadjunk… ahogy testünk úgy lelkünk is.

Arra ébredtem, hogy a vasárnapi nap meleg sugarai cirógatják arcomat… oldalra fordultam, s olvadtam bele a takaró puhaságába. Úgy hiszem, a mennyországban vagyok, a felhők társaságában. Óvatosan kinyitva szememet nem találtam szembe magam vele… Harry nem volt sehol.

- Jó reggelt. – hallottam mégis hangját, s mintha megérezte volna, hogy éppen most keltem fel, ekkor lépett be szobájának ajtaján kezében egy reggeliző asztalkával.

- Jó reggelt… - mosolyodtam el, s lassan, de biztosan felültem húzva magammal takarómat.

- Készítettem neked reggelit… - került oldalamra, s tette le elém a bőséges reggelimet tartó kis asztalkát.

- Ohhh… - szemembe dörzsöltem, hogy nem-e álmodok-e még mindig. De ahogy visszanyertem a látásomat Ő még mindig ott volt. Leült pontosan velem szembe, ahogy felhúztam törökülésbe a lábaimat.

- Köszönöm. – haraptam ajkamba, majd automatikusan mozdulva az övéit is ízlelni akartam, s egy cseppet úgy is tehettem, de utána elhajolt tőlem.

- Egyél… - mutatott a finomságokra. – Isten legyen a tanúm, hogy nekem nem lesz csontika modell barátnőm. – nézett rám visszautasítást el nem fogadó ábrázattal.

- Hahaha… - morogtam rá kedvesen, majd kifejezetten nőiesen tömtem a számba a kiflit, amit el tudtam venni elsőre.

- Büszke vagyok rád. – nevette el magát. – azért kérlek, ne fulladj meg… van időd. – kacsintott, s felém nyújtotta a narancslevet, hogy azért tényleg előzzem meg a megfulladást, ami eléggé a láthatáron volt tetteim következményeképpen.

- Hahhh… - motyorásztam, majd próbáltam átállni az értelmes étkezés folyamatára.

- Köszönöm a virágokat… - ugyanolyan rózsák voltak, mint amiből tegnap kaptam tőle egy nagy csokrot. Két szépséges szál ugyanabban a színben. Megsimítva ujjammal az egyiknek a szirmát egy kis sebesülést éreztem rajta.

- Ezek a… – kezdtem bele, de helyettem is befejezte:

-… azok, amit elejtettél a nagy csokorból.

- Ohhh… - pirultam el, s emeltem a szépségeket ajkaimhoz, s azokra leheltem egy csókot, hátha attól majd meggyógyulnak… legalább a lelkük.  – gyönyörűek. – vallottam be, s újra vízbe helyeztem őket. – sosem kaptam még senkitől virágot… ráadásul ennyit meg még véletlenül sem…- vallottam be.

- 60 szál… - jegyezte meg halkan.

- Hogy mi?

- 60 szál rózsát küldtem tegnap, mert tegnap volt 60 napja, hogy először láttalak… - tette hozzá, mire teljesen elkerekedett a szemem, s abban a pillanatban nem is tudtam, hogy mit feleljek neki.

- Ohhh… –kaptam a számhoz. – úgy látszik mégis igazad lett… volt valami jó dolog abban a helyben… megismertelek. – tettem hozzá meglepően szégyenlősen, majd gyorsan terelve a témát cselekedtem.– kérsz? – nyújtottam feléje egy falatot az ételemből.

- Én már ettem… - kacsintott. -… de te folytasd csak, de óvatosan. Amúgy… tegnap, hogy is mondjam… nem volt lehetőségem megkérdezni milyen volt a fotózás? – érdeklődött.

- Nem volt rá lehetőséged? – képedtem el úgy, mintha nem tudnék semmit az előző esti tevékenyégéről. – na, ne mondd… - teljesen adtam az idiótát.

- Drága Khara ne vágd magad alatt a lécet… - fenyegetett meg kedvesen, sejtelmesen.

- Jó volt… élveztem. – mondtam el neki is.

- No és mit? – ha azt akarta, hogy egyek, akkor nem volt szabad ilyet kérdeznie. Arra értette, amire tudom, hogy értette.

- Mindent… - mondtam sejtelmesen. – kaptam egy halom DropDead cuccot, meg meghívtak az itteni koncertjük backstage-ébe, sőt hivatalos vagyok az új üzlet megnyitójára is, mint a kollekció arca… reméltem elkísérsz majd. – néztem rá kedvesen. Ez úgy természetesen jött, ösztönösen. Elmosolyodott.

- Ha tényleg szeretnéd… - vallotta be.

- Nem… csak mókáskodtam. – fogtam meg a homlokomat a szemem forgatása közben. – persze, hogy szeretném… - erősítettem meg a kérésében.

- Okés. – vigyorodott el. – de csak egy feltétellel… - mutatta fel maga elé mutatóujját.

- Mi lenne az?

- Csak az én gruppim leszel… - bökte ki, mire hangosan felkacagtam… a nélkül persze, hogy megfulladtam volna. Ügyes kis célzás volt ez Oli bandás hátterére.

- Megsúgom Oli-nak barátnője van… - vágtam vissza.

- Mindenki az én barátnőmet fogja majd akarni… ez tény. – nézett rám teljesen komoly arckifejezéssel.

- Steal My Girl… mi? – jutott eszembe egy számuk, amit újra, s újra hallgattam akkor mikor írtam róluk a cikket.

- Jó humorral ébredt a kisasszony…

- Bezony… - dőltem hátra, s hasamat kidűtve simogattam azt… degeszre ettem magam.

Megfogva a tálcát letette azt mellénk a földre, majd óvatosan felült mellém az ágyba, s hagyta, hogy mellkasára hajtsam fejemet. Olyan kellemes volt ez a pillanat… olyan igazán nyugodt. A tökéletes vasárnap délután.

- Maradjunk így… úgy örökre. – suttogtam halkan, úgy éreztem így jóllakva akár egy kora délelőtti szunyát is be tudnék nyomni.

- Benne vagyok… - puszilta meg fejem búbját.

- Holnapra akarva, akaratlanul, de szervezek egy házavató bulit… remélem, eljössz. – ujjait az enyémekkel fűzte össze miközben vezetett, s végig beszélgettük az utat hazafele… ugyanis talán némi magyarázatra szorul édesanyám felé tegnapi, vagyis inkább ma hajnali gyors eltűnésem.

- Akarva akaratlanul? – nevettem fel s néztem feléje, majd lekaptam fejéről a kalapját, ami úgy hirtelen megtetszett nekem.

- Nem feltétlen sok kedvem van hozzá… - magyarázta. -… az pedig az enyém. – lopta vissza kalapját sunyin, de gyorsan.

- Én meg kölcsön veszem… - rántottam el tőle. -… neked az utat kellene figyelned hajas baba nem a kalapodat. – nyújtottam ki feléje a nyelvemet.

- Leharapom… - fenyegetett meg én meg csak még jobban kinyújtottam nyelvemet, mire odahajolt hozzám, s megpuszilta azt. Megugrottam hirtelen, de mosolyogtam közben.

- Elmegyek… - próbáltam megülni normálisan az ülésemben, s nem átugorva magam alá teríteni őt. -… de a kalap az enyém. S ez a póló is. –húztam meg magamon a the1975-os pólóját. Nagyon megtetszett a múltkor, s most megtalálva szekrényébe ezt kértem el tőle, hisz azt mondta nyugodtan válasszak valami tisztát az ő szekrényéből… női ruhával nem szolgálhat, de ha találok, valamit szolgáljam csak ki magamat.

- Lehet róla szó. – gondolkodott. – Fair ajánlatnak tűnik nekem… - mint egy üzletember gondolkozott el ajánlatomon.

- Óóóóó, hogy a jó isten… basszameg. – már nem is tudtam arra figyelni, amit éppen mondott nekem, mert, ahogy befordultunk utcánkba, s megláttam a házunk előtt álló kocsit kissé fura hullámok mosták át a testemet. – basszameg… - csapkodtam a homlokomat. Vannak dolgok, amik nem baj, ha a felejtés homályába tűnnek, s vannak olyanok is, amiknek nem szabadna eltűnniük a fejünkből… ilyen volt például az is, hogy vasárnapra nekünk vendégeink lesznek anyával… Zack és anyukája hoz át nekünk néhány gyerekcuccot.

- Az istenit… - csaptam a kesztyűtartóra, majd a kalapot levéve a fejemről arcomat takartam el vele.

- Khara mi történt? – kérdezte megijedve Harry… meglehet meglepte őt az, hogy elég kulturáltan sikeredett beszélnem.

- Jobb, ha tovább hajtasz… - hogy lehetek ennyire szenilis. Miért felejtettem el én ezt? S miért ver még azzal is az isten, hogy emelve a téteket Harry hoz haza? Szuper. Ennyit a tökéletes vasárnapról.

- Mi történt? – lassított le előttünk, majd állította le a motort.

- Vannak nálunk… - úgy gondoltam, hogy beleolvasztom magam a kocsi ülésébe, s nem mozdulok meg sem.

- És ez miért baj? – nem értette a dolgot… addig a pillanatig legalábbis nem, míg meg nem láttam, hogy egy dobozzal a kezében ki lép ki az ajtónkon. – aham. – úgy hiszem ezt egy kicsit sziszegve mondta. – mit keres ez itt már megint? – érdeklődött.

- Elsa-nak hoztak át néhány cuccot, mert Zack húga kinőtte őket, s nem használja már őket… - nem mertem semerre sem nézni, ezért inkább még mindig csak magam elé bámulva a néztem a motorháztetőt és az előtte elnyúló aszfaltot.

- Szuper. – mondta, s mély levegőt vett, majd ezt megismételte vagy háromszor. Nem akartam ilyen helyzetbe hozni se őt, se magamat… értelmesen, felnőtt emberekhez méltóan megbeszéltük azt, hogy ahogy lehet, én kerülni fogom Zack társaságát… nem ő hozta fel, hanem én… tudtam, hogy ez a helyes. Jól tudtam.

- Szép jó napot! Jöttök ti is segíteni? – édesanyám kopogtatott be nálam az ablakon, s minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy mikor felé figyelek mosolyogni, tudjak.

- Persze… - bólintottam, majd kinyitva az ajtót kiugrottam helyemről, de addig a ház felé nem közelítettem, míg a kocsi előtt el nem kaptam Harry-t egy szóra. – minden rendben? – néztem fel csodálatosan szép szemeibe.

- Aham. – mondta azért elég fagyosan, mire egy kellemes ötletnek köszönhetően lábujjhegyre állva ajkai közé csókoltam, csakhogy tudassam mi is a helyzet… nem csak vele, hanem úgy mindenkivel. Mosolyra húzódtak ajkai… ezt akartam elérni, s örültem, hogy ez történt. Ujjaira kulcsolva sajátjaimat széles mosollyal indultam el a ház felé. Teljes mértékben kizártam agyamból az ő jelenlétét. Itt volt és kész. Pont.

- Örülök, hogy téged itthon is látni kisasszony… - édesanyám kedves köszöntőjét már csak az spékelte meg mosolyával egyetemben, hogy a kezembe nyomott egy dobozt teli játékokkal.

- Ezekkel most akkor elvonulhatok játszani? – csillant fel a szemem.

- Már kérni is akartalak… - nevetett fel ő is, majd vele együtt Harry is. -… már nem sok dolog van itt, mindenkinek jut vagy egy kör. – kacsintott, majd elindult az újonnan kezébe kapott dobozzal a ház felé, minket meg kint hagyott. Azért ez a felállás nem éppen volt egészséges bármennyire is szeretnénk szépíteni a helyzetet. – te nem jössz? – anya azért még a küszöbről visszakiáltott nekem.

- Azonnal… - forgattam a szememet, de tisztában voltam vele, hogy megvárom Harry-t. Nincs az az isten, amiért kettesben hagynám őket.

- Sziasztok!- köszönt végül Zack, szándékosan belemerülve a pakolászásba. Kétlem, hogy bármelyikünk édesanyja tud a helyzetünkről, s azt hiszem nagyon is helyes volt ezt így megtartani.

- Szia. – nem néztem rá úgy köszöntem neki, elég volt érezni a testemben a vibrálást, amit e két úriember közelített felém. Csak kicsit haltam meg… köszönöm.

- Szia. – vette el a kezéből elég kedvesen Harry a soron következő, majdnem utolsó dobozt. Jó… igazából minden volt az, csak nem kedves.

- Khara drágám… de rég láttalak. – Zack édesanyja köszöntött, mikor szinte rohamléptekben estem be az ajtón szorosan Harry mögött. Nem mintha amúgy egynél többször is láthatott volna Zack édesanyja, de szerintem ez már egy megszokott szöveg, amit minden anyuka eljátszik, ha nem tud mit mondani.

- Jó napot. – köszöntünk teljesen véletlenül kórusban Harry-vel.

- Montgomery asszony Ő itt Harry Styles… a barátom. – böktem oldalra a fejemmel ugyanis szabad kezem éppen nem volt.

- Örülök a megtiszteltetésnek. – úriember volt, igazi úriember… egyik kezében megtartva a dobozt, Zack édesanyjának keze felé hajolt, s elkapva azt gyenge csókot lehelt rá. Le voltam nyűgözve... de úgy tényleg.

- A barátod? – kérdezett vissza némi furcsa hanglejtéssel.

- Bizony… - vigyorogtam rá kedvesen, s ezzel minden olyasmi gondolatot el akartam a fejéből törölni, aminek akár még csak csírája is megjelent ott.

- Drága Khara… a dobozok szerinted a saját lábukon fognak feljönni a lépcsőn? – főtörzsőrmester édesanyám a lépcső tetejéről szólt le nekünk. Egészen humoros, csipkelődős kedvében volt ő.

- Feltart itt ez a Göndör… - lábamat hátul megemelve ügyesen rúgtam seggbe az említett személyt, majd mielőtt bosszúja el tudott volna kapni gyorsan kapkodni kezdtem a lábaim alatt a lépcsőket.

- Fiatalok… - nevetett fel Zack édesanyja odalent.

- Csak tegyétek le oda a dobozokat… majd ebéd után szétpakoljuk őket. – utasított minket munkafelügyelőnk.

- Ebéd? – egyenesedtem fel, gyanús volt nekem ez kijelentése.

- Meghívtam Zack-éket ebédre, ez a legkevesebb, amit tehetek a segítségükért cserébe. – mondta anya, mire azt hiszem az ütő is megállt bennem… s nem csak bennem.

- Anya… - halkítottam a hangomon egy keveset, majd az ajtó felé sétáltam, s behajtva azt szándékosan zártam be hármunkat ide. Harry, anya, én. -… ugye ezt nem gondoltad komolyan? – kérdeztem tőle.

- Harry is maradhat… jut neki is. – mondta kedvesen, próbálta megfelelően kezelni a helyzetet.

- Pont ez volt a problémám. – csettintettem magam előtt csak úgy „poénból”. – hogy találtad el? – néztem rá nem is tudom… mérgesen?

- Maradnak… te is maradsz. Nyeld le kérlek. – nagyon előhúzta az én vagyok az édesanyád, az én házamban én parancsolok kártyát. Régen találkoztam már ezzel az énjével… annyira nem hiányzott.

- Szuper. – löktem ki az ajtót előtte, hadd menjen csak dolgára. El is indult előre, de mielőtt leindulhatott volna a lépcsőn visszafordult.

- Egy fél óra múlva kész az ebéd… - sokkalta lágyabban mondta már ezt, egészen kedves volt, s nem csak rám, de Harry-re is rámosolyodott.

- Fantasztikus. – fújtam ki a levegőt.

- Tehetünk mérget a kajájába, ha gondolod… - bújt mögém Harry, s a nyakamhoz bújva osztotta meg velem fantasztikus ötletét.

- Nagyon vicces… - vágtam oldalba szuper humort.

- Szerintem is… - puszilt a nyakamba, mire egész testem ellazult. Ez kellett nekem, erre volt most szükségem.

- Maradsz? – kérdeztem halkan, s kezére tettem kezemet, ahogy karjával magához font derekamnál fogva.

- Esélytelen, hogy egyedül hagylak itt ezzel a teremtménnyel… - jegyezte meg nyíltan.

Lehunyva szemeimet ringatóztam egy kicsikét ölelésében. Megnyugtatott.

- Nora tervei ezek?- kérdezte, mire csak kinyitottam a szememet, s habár a függöny be volt húzva a szobában a falon látható díszek még mindig látszódtak.

- Aham… - bólintottam óvatosan, nem akartam hirtelen mozdulatot tenni, mert akkor megszakítottam volna ezt a kellemes pillanatot.

- Lux szobájában is szép lenne valami ilyesmi… kis hercegnők. – éreztem, hogy elmosolyodott. Ajkainak görbülete bőrömet simították.

- Beszélj vele… szívesen segít bármiben. Az én rajztudásom a pálcikaember alkotásában kimerül, de nem is akarok Picasso lenni… - nevettem el magam halkan.

- Egyelőre nem adok neki több feladatot… - mondta, majd sipp-supp szembe fordított magával. Kellemes volt mellkasának csapódni, a szemébe nézni.

- Egyelőre? Több? –kérdeztem vissza, valamiről egyértelműen lemaradtam.

- Ő tervezi az új tetoválásomat… - osztotta meg velem az infót.

- Hát ez milyen szuper… és én erről nem is tudtam. Fantasztikus. Nem gondoltad, hogy vele jössz össze inkább? – kérdeztem meg tőle kis hiszti királynőt alakítva, majd indultam meg kifele megsértődést játszva az ajtón.

- Most, hogy így mondod… - mondta, mire megtorpantam, majd a következő pillanatban ujjait ujjaimon éreztem, ahogy visszaránt magához, s az ajtót ismét bezárva annak elég ügyesen nekinyom. – idióta. – bókolt nekem kedvesen, majd hevesen ajkamért kapott. Csókja egyben volt lágy, de erős… kedves, s durva. Úgy éreztem, hogy a hévvel együtt, mi összejön, bennünk kiszakítjuk majd az ajtót is.

- Ez a gyerekszoba… Harry. – s habár agyam ezt mondatta velem testem mégis örömmel fogadta közeledését.

- Lehetne gyerekcsináló is… - jelentette ki, mire a saját nyálamat is félrenyeltem.

- Barom… - vetettem hátra a fejemet kicsit túl ügyesen, s csattant így fejem a falapba.

- Szerethető barom?

- Majd eldöntöm… - fogtam meg kezét, majd mielőtt bármit is mondhatott volna inkább helyiséget cserélve áthúztam őt a szobámba… jobbnak tartottam, hogy addig nem vegyülünk a lentiekkel, míg nem muszáj. Így is egy elég érdekes ebédnek nézünk elébe, nem kell feleslegesen hergelni előtte a kedélyeket… még akkor sem, ha az öt személyből csak három érzékel igazán valamit.

Ha az ember élhet meg kínos pillanatokat… na, akkor most én is megéltem. A fiúk elég emberien vették a próbáltatásokat, de velük ellentétben én nem… nagyon nem. Hiába próbáltam kedvesen megszólalni, vagy elmosolyodni, abból mindig inkább csak köhécselés és félrenyelés lett illetve elég erős vicsorítás. Még az is megfordult az ebéd közben a fejemben, hogy kilövöm magam az űrbe és az űrszeméttel együtt keringve a naprendszerben élem tovább az életemet. Lelkemnek mindenféleképpen kellemesebb dolog lett volna.

- Nyugi… - tette combomra kezét Harry, s ezzel aztán mindent elért, csak megnyugvást nem. De legalább már más miatt forrt a vérem.

- Zack… biztos, hogy nem tudsz maradni desszertre? – kérdezte anyám, s az ebéd alatt első alkalom volt ez, hogy felcsillant a szemem. Meglehet eddig nem is nagyon figyeltem az elhangzott mondatokra, mert valami más, vagy valaki más lekötötte a figyelmemet.

- Biztos… a teniszedzőmmel lesz megbeszélésem. – sajnálkozva állt fel az asztaltól így már, hogy befejezte ebédjét, s édesanyám felé indult, akitől puszi váltással köszönt el, majd felém is megindult, de útközben meggondolta magát.

Vagy azért mert realizálta magában helyesen a dolgokat, vagy mert Harry olyan tekintettel nézett rá mögülem, hogy legalább az ő hatására átgondolta cselekedeteit.

- Sziasztok!- intett, s édesanyjától megkapva kocsijuk kulcsát az ajtó felé indult. – további szép délutánt. – köszönt el végül, s lépett ki az ajtón.

Abban a pillanatban, hogy bezáródott mögötte az ajtó éreztem, hogy Harry mögöttem látványosan megnyugodott.

- A tárcáját meg itt hagyta… - édesanyja vette észre a kis bőr tokot Zack helyén. -… biztos kiesett a zsebéből. – mondta. – utána vinnéd Khara? – nyújtotta felém, mintha ő nem állhatott volna fel… na, jó, ez rendesen bunkó dolog volt tőlem, de akkor is.

- Persze…- remélem annyira tűnt őszintén kedvesnek, mint amennyire annak szántam.

- Addig mi előkészítjük a desszertet. Harry segítenél? – fogta be a másik anyuka a másik felemet is munkára.

- Persze. – ő viszont őszintén vállalta feladatát, s elkapva Montgomery asszonytól a tárcát Harry-re kínosan mosolyogva lépkedtem gyorsan kifele az ajtón, még mielőtt a szerencsétlen srác jogsija nélkül hajtott volna el.

- Hééékás… – kiáltottam utána, mikor szinte kitörtem az ajtón. – Zaaaaack. – kiáltottam neki, s éppen már kifele állt behajtónkról, de felfigyelve közeledésemre fékezett, s lehúzta ablakát.

- Igen? – kérdezte kedvesen.

- Itt hagytál valamit… - mondtam, s feléje nyújtottam tárcáját… ujjunk egy pillanatnyira ért össze, de tényleg csak annyi időre, mégis kirázott tőle a hideg… de valahogy máshogy, mint ahogy eddig tette.

- Köszönöm. – mondta kedvesen.

Néhány pillanatig szótlanul maradtunk egymás mellett, ő a kocsiban én kint, majd lassan, de biztosan hátrálni kezdtem visszafele. Tudta, hogy mennem kell… tudta, hogy menni akarok.

- Khara… - szólt utánam mégis, mire feléje figyeltem.

- Hmmm?

- Mosolyogj sokat mellette… megérdemled. ...- mondta őszintén. - ...az csak még jobban el fogja varázsolni őt is, ahogy engem is…