2013. február 24., vasárnap

22. rész


Sziasztok! Itt lenne a hétvégi részem egy kicsikét késve! Nem vagyok tőle elragadtatva így inkább nem is beszélnék itt az elején sokat nektek!  Jó olvasást hozzá! Puszi Dorka

- Honnan van ez?- kérdeztem mélyen a szemébe nézve utalva a borítékra, ami az ujjaim között hever. A melegség közöttünk hirtelen fagyos hangulatba csapott át, én részemről legalábbis biztosan. Szemei aggodalmat fejeztek ki, arcán nem igazán látszott a vágy, hogy válaszolna. – az Istenért Harry, kérdeztem valamit!- próbáltam abba a gondolatomba kapaszkodni, hogy talán csak tévedés az egész, csak képzelődök vagy csak úgy véletlenül került a cuccai közé egy pont az ő írásával ellátott boríték. Utóbbi igen esélytelennek tűnt, de azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, nem?
- Sose hívsz Harrynek!- mondta dörmögő hangján és mintha nem teljesen jutott volna el a füléhez az, amit mondok.
- Válaszolj, kérlek!- erősködtem, nem volt szabad témaváltásába belemennem hisz látszott rajta, hogy szívesebben terelné a beszélgetést más mederbe. – Kérlek!- ajkaim szinte már remegve ejtették ki ezt az utolsó szót, éreztem, ahogy a testemben végigfut az ideg, nem túl szerencsés állapot, de ezúttal szemeim szárazak maradtak, pedig éreztem, hogy elkerülhetetlenül potyogni fognak súlyos könnyeim, de nem így történt.
Fájdalmas pillanatok következtek, ő nézett csendben engem, én néztem csendben őt. Várhattam válaszát, de úgy látszik hiába, ajkai mintha egyszer-egyszer megremegtek volna, a megszólalás érdekében, de szavak nem hagyták el őket. Szemei színtiszta fájdalmat tükröztek, testem ebbe még jobban beleremegett.
- Okés!- bólintottam úgy mintha belenyugodtam volna a dolgokba. - ne válaszolj…- próbáltam összeszedettem befejezni a beszélgetést, majd megfordulva egy puha köpenyért nyúltam és a takaróruhámat arra cseréltem. Első alkalommal történt meg az, hogy hiába ott állt előttem, hiába engedte láttatni tökéletes testének minden egyes porcikáját, a csodálaton kívül mást nem éreztem, nem éreztem a bizsergést. Helyét átvette a csalódottság.
- Hova mész?- kérdezte az ajtóhoz falként beállva.
- Sétálni. – vágtam rá, nem mertem a szemébe nézni, egyszerűen nem ment.
- Elkísérlek!- ajánlotta fel.
- Nem szükséges.- ráztam a fejem és gátként működő karját az ajtófélfáról szépen lenyomtam és szinte rohanó léptekkel indultam a nappali felé.
- Ő keresett fel engem…- hangját már csak akkor hallottam, amikor behúztam az ajtót mögöttem. Na, jó, talán kicsit becsaptam, de ezt csak a hév hozta magával. Abban a pillanatban már egy cseppet sem érdekelt, mit szeretett volna mondani, akarhatta ezt bármilyen kedvességgel is tenni, valahogy éreztem, hogy nekem onnan minél hamarabb el kell tűnnöm, nem vagyok képes végighallgatni. Lehet az bármilyen jelentéktelen dolog, talán egy félreértés, de akkor sem.
Bolyongani akartam csak úgy a semmibe, csak úgy ahol senki sem zavar, egyedül. Erősen megnyomva a lift gombját vártam, hogy az megérkezzen mikor lépteket hallottam meg mögöttem. Úgy gondoltam jobb lesz, ha észre sem veszem, és meg sem fordulok, akkor talán itt marad és hagy elmenni egy időre.
- Maisy… minden rendben?- a hang meglepett, hisz nem az volt, akire én számítottam. Louis volt, ő állt mögöttem.
- Ühüm. – bólintottam és legszívesebben már toporzékoltam volna, mert a lift még mindig nem érkezett meg. – mi tart ilyen sokáig felérni ennek?- igen, konkrétan a lifttel kezdtem el kötözködni. – hívom, akkor érjen ide. Nincs más dolga, mint pikkpakk itt teremni! Nem túl nehéz feladat!- beszélgettem magammal talán kicsit értelmetlenül.
- Gyere csak!- fogta meg hátulról a könyökömet és gyengéden karjai közé vonva fordított a másik irányba. – nem ártott neked ez a készülék semmit!- mondta viccesen és ekkor vettem észre, hogy ha nem állít le talán még bele is rúgok az ajtóba. – azért ugye engem nem szeretnél megrugdosni?- kérdezte mosolygósan félve.




Arcán látszódott, hogy pár pillanat alatt lemérte azt, hogy mondhatni nem a legjobb passzban vagyok, de mégis oly könnyedén fogta fel a dolgot, próbált segíteni. A dolgok okát viszont nem firtatta ez meglepett.
- Nem!?- kérdezve válaszoltam és fura arckifejezése miatt muszáj volt elmosolyodnom.
- Csatlakozz hozzám!- fogta át vállamat és elindult a kandalló túloldalán lévő hatalmas kanapéhoz, amin csak most véltem felfedezni, hogy egy saját kis várat alakított ki magának. Jó hogy itt jöttem el az előbb és konkrétan egy embert nem vettem észre… Mindegy is.
- Nem tudsz aludni?- kérdeztem és gépére böktem, ami ott világított a sötétben, telefonjával egyetemben.
- Valahogy úgy…- bólintott és lenyúlva az üvegasztalhoz feltette szemüvegét. - szóval kisasszony nekem kell leültetnem magát, vagy leül magától is?- emelgette szemöldökét.
- Mit csinálsz?- kérdeztem és helyet foglaltam közvetlen mellette, majd felhúzva lábamat törökülésbe a térdeimre támasztottam könyökömet és figyeltem mozdulatait.
- Ezt-azt. – mondta diplomatikusan komoly arccal, ami azért hagyott maga után néhány dolgot. Szemei mosolyogtak közben, illetve hiába akart komolynak tűnni mégis ott volt benne valami, ami mulatságossá tette kinézetét.  – jelen pillanatban megakadályozom, hogy egy hölgyike az éj közepén feleslegesen kószáljon zaklatottan a szállodában!- vetette oda nekem félvállról, majd szemeimbe nézett kedvesen. – ugye nem tudod, miről beszélek?- kérdezte.
- Nem. – bólintottam határozottan.
- Mindjárt gondoltam…- fordult vissza a képernyő felé, amit ezúttal már ölébe vett és úgy nézett. Nem firtatta a dolgot ezért mindenképpen hálás voltam neki.
- Ezek mik?- böktem a képernyőre néhány pillanat kínos hallgatásom után.
- Fényképek. – válaszolt.
- Egy fényképmappában, na, ne mondd… - forgattam a szememet.
- Ugye milyen hihetetlen?- tette szája elé kezét meglepődését ezzel kifejezve. Totál bolond, ebben egyre biztosabb vagyok.
- Az. – értettem vele egyet, majd figyeltem, ahogy megnyitva a mappát elém tárul millió és millió kép róluk. Egy fotózáson készülhettek, az egységes háttér legalábbis erről uralkodott. Ráadásul meglátva a Göndör arcát, akinek jelen esetben tökéletes vonásait nem göndör fürtjei, hanem egyenes tincsei fogták körbe még a készítésének időpontját is be tudtam saccolni… ezután jött hozzám.
- Rendelnél nekem egy pizzát?- villant fel egy ablak Niall mosolygós ábrázatával.
- Minek tűnök én?- kérdezett vissza a kamerába pillantva Louis.
- Egy legjobb barátnak…- csillogtak a szemei a szőkeségnek.
- Van egy különleges készülék a telefon…- kezdett bele Louis. – bármennyire is hihetetlen, de ha felemeled és tárcsázol egy számot, majd vársz, míg felveszik, a vonal túl oldalán akkor tudsz emberekkel beszélni! Káprázatos találmány nem? Jobb lesz, ha megpróbálkozol vele te is!- kacsintott Niallnek, viszont ezen felvezetésének köszönhetően halkan felnevettem.
- Nocsak, nocsak! Társasága akadt valakinek?- húzogatta szemöldökét Niall.
- Hello!- integettem halkan neki miközben a gép egy kicsit felém lett fordítva.
- Maisy?- kérdezte meglepődve, mintha még nem látott volna.
- Legutóbb még az voltam. – gondolkoztam el majd bólintottam egyet. – kérd, meg hogy rendeljen nekem egy pizzát!- biggyesztette le az ajkát rám pillantva.
- Hajnali négy van!- engem is meglepett az időpont mikor megláttam az órát a képernyőn.
- És?- kérdezett vissza mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna a hajnali órákban lévő pizza rendelés.
- Miért is nem rendelsz te?- kérdezte Louis.
- Talán mert már rendeltem… párat. – vallotta be.
- Pontos számot nem tudsz mondani.
- Pontos számot nem akarok mondani. – vallotta be szegény, éhező barátunk.
- Majd én elintézem!- vállaltam magamra a feladatot és elnyújtózva a kanapén, az annak a végén lévő asztal felé nyúltam ahol a telefon is volt. – pontosan milyet is szeretnél?- érdeklődtem a készüléket már a kezemben fogva.
- Rád bízom…- kacsintott. – ismét bebizonyosodott, hogy Maisy az egyetlen, aki nem akar éheztetni engem! Drága vagy!- mosolygott vagy idióta fejet vágva kinyomta kameráját.
- Niall a szobájában van… nem?- kérdeztem mielőtt felhívtam volna a szobaszervízet.
- Ühüm. – bólintott Louis.
- És ti web kamerán beszéltetek egymással. – folytattam.
- Pontosan. – bólintott egyetértve.
- Ez nem normális. – vontam le a következtetéseket.
- Nem. – rázta a fejét nevetve és lehajtva laptopjának képernyőjét furán mért végig engem. – hova megy?- kérdezte és ekkor rá kellett jönnöm, hogy nem is engem nézett, hanem a vállam fölött átnézve a szobából távozó Göndört.
- Nem tudom. – rántottam vállat, meg sem fordulva.
- Harry?- szólt oda neki Louis.
- Hagyd…- szóltam neki, felesleges lett volna most ebbe belemenni.
- Nem érdekel hova tart az éjszaka közepén a Göndör?- nézett rám furán.
- Ahogy mondod. – mondtam és habár már egész nyugodt voltam, belül még fortyogtam és mérges is voltam rá. Várjunk csak a boríték hova is tűnt, kihoztam nem?
- Nagy a baj?- kérdezte félve, a tolakodás minden hiánya nélkül.
- Ezt kérdezd tőle… nekem nem válaszolt. – mondtam neki majd a telefont a fülem és a vállam közé téve kezdtem el magam körül keresni azt a bizonyos borítékot. Hogy miért, nem tudom… csak éreztem, hogy meg kell találnom.

- És íme, itt is lennénk… megtaláltuk a többieket!- maga elé tartva Liam a kameráját sétált ki szobájából és őt követve Zayn is jött, akinek kezében pedig egy tablet volt, úgy néztek ki hirtelen, mint egy forgatós stáb. - hajnali pizza parti és nekünk nem is szóltak!- rázta a fejét, de még mindig valahogy a képernyőt figyelte.
- Ők pedig?- böktem oldalba Niallt mert nem tudtam mire vélni Liamék tevékenységét.
- Live chat… úgy tippelek!- osztotta meg velem az infót.
- Aha… - bólintottam, akármi legyen is az.
- Köszönjetek szépen a nézőknek!- fordította a fiúk felé a kamerát Liam, engem arcom kitakarása miatt persze kihagyott. Szerencsére. – érdekes… mindenki itt van, egyedül a ti Harrytek csavarog valamerre…- magyarázta továbbra is nézőközönségének. - mit szólnátok, ha megkeresnék az elkolbászolt Göndört?- kérdezte.
- A-a. – rázta a fejét Louis. – Hazza nincs itt. – tátogta Liamnek majd elkapva tőle a kamerát ő vette át az irányítást.
- Hol van Harry?- kérdezte leülve mellém, felvéve egy szelet pizzát a dobozból.
- Nem tudom. Valahol…- bólintottam, és számomra ez a válasz igazán értelmesnek tűnt.
- Nagyfiú ő, tud magára vigyázni. – válaszolt Louis is a kérdésre, félbe hagyva egy pillanatra oly fontos operatőri munkáját.
- Jah…- bólintottam majd kinyújtva magam alól a lábaimat, szépen felálltam helyemről, úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha talán visszavonulok… nem igazán sokat aludtam az éjjel, sőt mondhatni semmit és amúgy is hajnalodik. Ráadásul ez a pillanata a fiúknak olyan, ami az övéké, nem szívesen venném el tőlük.
- Maradj nyugodtan!- szólt távolodó alakom után Zayn.
- Most nem… - ráztam a fejemet mosolyogva, majd lenyomva a szobánk kilincsét, kinyitva az ajtót eltűntem előlük.

Tény az volt, hogy én le akartam feküdni, de az ágy szabályszerűen kidobott magából. Egyszerűen fél percnél tovább nem bírtam feküdni egy helyben, mozgolódni kezdtem, vergődni, mint egy partra vetett hal. Minden bajom volt. Betegesen kattogott az agyam, melynek központi témája persze a Fürtös volt ki továbbra sem tért vissza. A végén konkrétan a takarók közül ugrottam ki, mintha az elemeimet feltöltötte volna egy titokzatos erő és azok éppen most akarnák kifejteni rajtam az összesített hatásukat. Mozognom kell, mert egyhelyben megzakkanok…
- Edzőterem!- ugrott be a masszőr helyiség mellett kialakított szuper tér, amit a szálloda vendégei bármikor igénybe vehetnek. Vagyis remélem, hogy, bármikor mert nekem most szükségem van rá… Nagyon.
Az agyam eközben továbbra sem tűnt megnyugodni, a gondolataim szinte már fájdalmasan sokat akartam tőlem, és ahogy megtöltötték fejemet az már közel szinte robbanni készült. Mintha valami két oldalról nyomta volna összefele azzal a szándékkal, hogy mégpedig ő azt majd összetöri ezzel teljesen megsemmisítve engem… de én ezt nem engedem neki.
- Maisy?- vett észre Louis a szobából való távozásomat… talán kicsit túl intenzívre sikeredett. – te pedig?- mért végig fura tekintettel mire a többiek is odapillantottak felém.
- Megyek edzeni. – vágtam rá és sietősen a lift felé indultam célirányosan.
- Csak óvatosan!- jegyezte meg és azért hangjában ott volt az a kis kételkedés… talán kezdett rájönni, hogy nincs nálam minden rendben vagy csak szimplán előrelátta azt a tényt, hogy ügyesen nekimegyek az asztalnak így kellemesen beütve a lábamat.
- Megvagyok! Élek!- kaptam lábamhoz, majd szinte már bicegve kerültem be mégis a liftbe. És még ki sem tettem a lábam az emeletről… szépen nézünk ki.

Habár a vendégek még nem igazán ébredeztek, vagyis nem láttam még az egyenruhás alkalmazottakon kívül más embert, ettől függetlenül a szálloda élete már így is beindult… vagyis a kis szokásos nyüzsgés megvolt. Határozottan lépkedtem a padlón, sőt szinte már szaladtam úgy oda vágytam már. Futás, egy kis ütögetés ezekben biztos le tudom vezetni a feszültséget, ami felgyülemlett bennem, ráadásul a fülemben bömbölő szöveg nélküli agymosó zene már megalapozta a terepet ennek. Szóval hajrá nekem.
- Hello!- rántottam ki egy pillanatra a headsetemet a fülemből mikor az edzőterem pultjánál lévő recepciós srác rám köszönt.
- Hello!- bólintott kedvesen. – Jamie vagyok, bármire szüksége lenne, én a szolgálatára vagyok!- mondta és felém nyújtott egy sportitalt.
- Köszönöm… azt hiszem, megleszek. – mondtam majd elvéve tőle az üveget bentebb lépkedtem és próbáltam feltérképezni a területet. Ahhoz képest, hogy még viszonylag hajnal van, talán hat óra már azért itt elég sokan voltak.
Figyelmemet rögtön felhívta a boksz sarok és hát elég határozottan indultam meg feléje, csak úgy vonzottak azok a zsákok. Megközelítve őket kicsit elbambulva szerencsésen még neki is mentem egy alkalmazottnak.
- Segíthetek?- kérdezte lepillantva arcomra kis híján, a földön landoltam volna, ha nem tart meg.
- Szeretnék egy kesztyűt…- ütöttem össze az öklömet mutatva ezzel jövőbeli szándékomat.
- Ki szeretné próbálni a bokszot? – kérdezte miközben a polc felé indult ahol az itteni kellékeket tartogatták és leemelt onnan egy számomra megfelelő párat.
- Pontosan. – bólintottam miközben próbáltam felvenni a kesztyűt, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.
- Segítek. – nyújtotta felém kezeit és az ő segítségével rám is kerültek azok a csodálatos kézvédők. – próbálta már korábban?- érdeklődött.
- Mondjuk azt, hogy a sport egy igen más fajtájában vagyok jártas…- vallottam be őszintén.
- Hagy tippeljek…- tette fel a mutatóujját maga elé. – táncol?- mondta és kérdezte egyszerre, mire az én szemeim szinte majd kiestek olyan szinten meglepődtem, hogy így rögtön megmondta a helyes dolgot. – a mozdulatai alapján ez egyértelmű. Olyan kiegyensúlyozattak a lépései!- mondta.
- Oh… köszönöm. – köszöntem meg bókját és összecsaptam két öklömet. Hirtelen olyan szabadnak és energiával telinek éreztem magam, tettre kész voltam.
- Ha gondolja, megmutathatok néhány ütést!- ajánlotta fel segítségét.
- Innentől gondoskodok én a kisasszonyról! A-szólalt meg mögöttem egy mély brit akcentusú férfihang, rögtön kirázott a hideg tőle. – köszönjük!- folytatta és ezzel szépen a srácot el is küldte köreinkből.
- Ezt most miért is kellett?- pördültem meg tengelyem körül és így szembetalálva magam vele. Lehet, hogy én erre nem voltam felkészülve… Göndör fürtjei egy pánttal voltak hátrafogva, izzadságtól feszülő izmait pedig fehér pólója csak még jobban kihangsúlyozta… bőre teljesen új szint vett fel az átlagoshoz képest, órák óta itt lehet.
- Majd én segítek. – mondta és kézfejével letörölte verejtékcseppjeit homlokáról. Mégsem tudok ellenállni létezésének… e mozdulatai végzetesek.
- Nem szükséges. – tiltakoztam mégis.
- Mérges vagy megértem…- mondta és közelebb lépett hozzám mire én távolabb léptem tőle.
- Hogy az vagyok-e?- kérdeztem kínosan felnevetve.
- Én is az voltam… azért jöttem le ide. – vallotta be őszintén semmi kertelés nélkül. Így belegondolva tényleg érdekes, hogy mindketten itt kötöttünk ki.
- El fog múlni?- kérdeztem tőle.
- El. – bólintott bátorítóan.
- Elmondasz mindent? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve miközben kesztyűinket összeérintettem.
- Ha te nyersz, akkor igen… - jelent meg hangjában a pimaszság.
- Ringbe akarsz szállni velem?- kérdeztem.
- Ahogy mondod. – helyeselt. – ha nem akarsz és félsz… - incselkedett velem direkt.
- Jól van… - csaptam össze az ökleimet. – Mr. Styles… ha harc, hát legyen harc…

2013. február 21., csütörtök

21. rész


Sziasztok! Íme egy meglepetés rész. Általában nem szokott a hét közben részem lenni, de lássatok csodákat most van! Szeretjük az újításokat, nemde? :) Remélem tetszik a rész, jó olvasást! ^^ Puszóó Dorka

 Lassan közelítem meg hátulról ügyelve arra, hogy észre ne vegye, hogy mögötte vagyok. A fürdőt még csak éppen, hogy elhagyta így göndör hajtincseiből kissé csöpög a víz. Lábujjhegyre emelkedve válla fölött átnyújtom kezemet így betapasztom a szemét.
- Találd ki ki vagyok! – suttogtam neki és éreztem, ahogy kezem hozzáért bőréhez libabőrös lett.
- Hm… nem tudom. – dörmögte magában, és még így látatlanban is megmondtam, hogy elmosolyodott, hisz egyszerűen hallatszódott a hangján. – egy kis segítség?- kérdezte csábítóan.
- Esélytelen. – ráztam fejem, majd homlokomat hátának támasztottam.
- Most, hogy így jobban belegondolok… - mondta sejtelmesen. – mintha emlékeztetne az egyik barátnőmre!- mondta pimaszul mire én kínosan, hangosan felnevettem.
- Az egyikre?- kérdeztem vissza hitetlenkedve belemenve játékába.
- Hááát… ott van a szőke, egy vörös… meg várjon csak, mintha lenne egy barna is. – mondta mire megfordult így elérve azt, hogy ezúttal már mellkasának dőljek, és úgy pislogjak fel gyönyörűen csillogó szemeibe.
- Na, ne mondja… - húztam össze szememet és közben leengedtem kezemet oldaláról, míg csak nadrágjáig nem ért a tenyerem. – azt hiszem akkor, míg Ön megkeresi a barnáját, én megkeresem azt a Göndör srácot a színpadról, azért hogy… - kezdtem bele és szempillantás alatt hátat fordítottam neki.
- Azért hogy?- szavait, ahogy nyakamba dörmögte, szinte éreztem, ahogy meleg lehelete végigfut a nyakamon, hátamon elérve azt, hogy testem minden porcikája beleremegjen.
- Azért hogy… - húztam el mondandómat. – azért hogy átadjam neki a dicséretemet!- mosolyodtam és lehunytam a szememet ugyanis ő már ekkor megfogta két oldalt kezemet, és hozzám simult.
- Majd én leszek a közvetítő!- ajánlotta fel és ajkait fülem és nyakam találkozásához érintette, amitől felkuncogtam halkan. – emlékszek dolgokra! – jelentette ki magabiztosan, utalva így előző tettére.
- Lenyűgözőek voltatok…- kábultan ejtettem ki a szavakat, szinte már teljes átgondolás nélkül. – egyszerűen hihetetlenek. – igen teljesen odavoltam, azért amit ott fent leműveltek és azt hiszem ez úgy fair, ha megosztom velük, mármint a véleményemet.
- Kedves szavait rögzítettük, hamarosan továbbítjuk a címzettnek!- szavai humorral telve voltak, ámde érződött rajtuk, hogy valahogy a büszkeség és a jólesés éle is benne volt.
- Kérem a továbbítandó üzenethez tegye azt is hozzá, hogy… – mosolyodtam el, hiszen az elém beúszott kép akkor is és most is jól szórakozásra késztetett. -… a táncmozdulatai a fiúknak felettébb profik voltak!- bólintottam és kitört belőlem a kacagás, a legviccesebb az egészben pedig az volt, hogy az előbb említett többi srác épp akkor lépett be az öltözőbe. Ettől viszont még jobban elkezdtem nevetni. Habár meg akartam szólalni, de próbálkozásom kudarcba fulladt, mert megláttam a fura fejüket miközben azt találgatják, hogy vajon ennek meg éppen mi baja van és az még jobban csak arra késztetett, hogy ne hagyjam abba. Lehetetlen lett volna abbahagyni.
- Mi csináltál vele Harry?- kérdezte meg Niall érdeklődve.
- Én???- lepődött meg a Göndör, és én már megfordulva mellkasának dőlve próbáltam kicsit enyhíteni helyzetemen. – Ő volt az, aki megjegyzéseket tett a tánclépéseinkre, ugyebár? – nézett arcomra mikor már fél percig képes voltam csendben maradni. Haladok.
- Egy táncos?- kérdezte Louis megilletődve, de tisztában volt azzal, hogy mi is okozta nálam ezt a rohamot így szándékosan azért is bemutatta azt, amit ott láttam. Össze vissza kezdett el mozogni, ami mozgáskoordinációs téren annyira nem volt szörnyű, ámde látványilag felettébb mókás volt.
- Szükségem van egy kis levegőre!- tartottam kezem elé a számat.
- Vagy erre gondolsz?- kérdezte Zayn és valami fura nyakmozgást végzett. Úgy hiszem céljuk kivégezni, például ma este, pont itt.
- Netalán erre?- szólalt fel a Göndör és feltéve a székre jobb lábát, kezét csípőjéhez húzva kezdte el mozgatni alsótestét.
- Öhmm… oké. – ennyire voltam képes, nem csak hogy nevetni nem voltam ekkor képes már, de megszólalni sem igazán. Éreztem, ahogy arcom gyorsan kezd emberi színből, vörösbe váltani. Nem szoktam ilyen lenni, de most valahogy a Göndör pillantásai és mozdulatai kihozták ezt belőlem. Jah és nem mellesleg hogy mindezt közönség előtt tette, az is elég veszélyes volt.
- Harry… jobb, ha ezt máskorra tartogatod!- csapott a fürtös vállára Louis, de előbbi tekintetével még mindig engem pásztázott, sőt Louis kijelentésénél még rám is kacsintott.
- Friss levegő…- tartottam fel magam elé a mutatóujjamat, majd kinyitva az ajtót gyorsan kilibbentem rajta és behúzva magam után annak dőlve megráztam a fejemet. – nem hiszem el!- szédelegtem mosolyogva, majd ekkor zsebemhez nyúltam, amibe ekkor rezegni kezdett a telefonom.
,, Minden el van intézve! Louis” – ez volt az üzenet szövege és olvasva valahogy az izgalom különös érzése kezdett el szétterjedni a testemben. Azt hiszem, most jön az én fordulóm, és hogy sikeredett elrendezni az egészet, egy kis segítséggel persze, csak növelte a boldogságomat.
Otthagyva őket, ahogy nekik is mondtam tényleg mentem és szívtam egy kis friss levegőt. Mondjuk szabad levegőn tartózkodásomat is éppen annyi idő jellemezte, míg a hátsó kijáraton kiléptem majd meglátva az egyik fiúkat furikázó kocsit, afelé vettem az irányt és köszönve a sofőrnek beszálltam abba. Friss oxigént biztos is hogy szívtam, úgy körülbelül fél perc erejéig, de pontos időt nem mondtam nekik.
A fő bejárat elé érkezve egy kicsikét hátradőltem és gondolataimat rendezve pihentettem magamat, hisz még itt még fogunk várni egy kis időt ez igen biztos. Hogy miért? Nagyon egyszerű, hisz izgatott lányok százai várták még a távozó srácok megjelenését. Nem tudom, hogy tudták is, hogy itt jönnek ki, vagy csak nagyon erősen reménykedtek benne, de olyan őszintén olyan szívesen kiszóltam volna nekik, hogy nincs, miért aggódni a fiúk pillanatokon belül megjelennek itt nektek, ráadásul valami meglepetéseket osztogatva. De nem tehettem meg az utóbbit, maradnom kellett az elsötétített üveg inkognitójában, belesüppedve puha székembe, várva azt, hogy tényleg megérkezzenek. Egy részről nézve kicsit én is úgy viselkedtem, mint egy rajongó… hmm. Hogy miért rajongok, annyira talán nem szeretném kifejteni. Tippek?
Habár ők nem láttak be, és nem hallhattak meg semmi olyat, ami esetleg itt elhangzana, de ez fordítva nem volt igaz ugyanis egyértelműen meg lehetett azt mondani, hogy mikor jelentek meg a fiúk, hiszen az eddigi sikítozások még erősebb hangnemre váltottak, ha egyáltalán lehetséges ez. Óvatosan kitekintve az ablakon kémleltem azt, ahogy a kocsik felé haladnak miközben valami apróságot nyomnak a lányok kezében, nem megtagadva azt, hogy ismételten készüljön közös fotó vagy akár egy aláírás. Mondjuk, utóbbival kapcsolatosan szívesen megjegyezném, hogy amikor egy lány blúzát széttárta és arra kérte az éppen ott tartózkodó Harryt, hogy írja alá konkrétan a mellét, majdnem lefejeltem az üveget. A Göndör tekintete felbecsülhetetlen volt… de végül habár furcsálkodva is, de eleget tett a kérésnek. Hmm…
Legelöl ő járt, így leghamarabb ő ért a kocsihoz a tervemnek így eleget téve. A testőrük könnyedén kinyitotta neki a kocsi ajtaját, míg ő egy utolsó mosolyt, egy utolsó hajdobálást intézett a lányok felé. Nem tudom tisztában van-e azzal, amit éppen ilyenkor művel, dehogy lányok százai haltak meg egy kicsit belül, míg ő éppen elköszönt az egyszer biztos, két szememmel láttam premier plánban, nem hazudok.
- Hello!- köszönt a sofőrnek kedvesen mikor beszállt majd lehuppant az első ülésbe várva a többieket. Csakhogy ők nem jöttek ugyanis Louis megrántva az ajtót, becsukva azt egyedül hagyta velem őt. Habár nem láthatott engem, mégis mintha tudta volna, hol vagyok kedvesen felém mosolygott. Az ő része itt véget ért, az enyém viszont csak most kezdődött. Felállva a leghátsó ülésből, mielőtt Ő észrevehetett volna nesztelenül léptem a mögötte lévő üléshez gyengéden libbentve szeme elé egy fekete selyemkendőt. Elvenni szeme világát egy kis időre, ez volt az egyik lépés.
- Hmmm… - dörmögött mozdulatlanul. – el leszek rabolva?- ragadta meg csuklómat miközben épp kötöttem a göndör fürtjeire a kendőt.
- El. – bólintottam magamnak, majd befejezve tevékenységemet szépen lefejtettem magamról ujjait.
- És lesz, aki megmentsen? – kérdezte pimaszul és mintha tudta volna, hogy mellé készülök leülni egyszerűen kinyújtva karját saját ölébe vont.
- Jobb lesz, ha hallgat. – parancsoltam neki és mutatóujjamat ajkaira helyeztem. – megértette?- kérdeztem.
Kérdésemre már szavakkal nem válaszolt csak beleegyezően bólintott miközben száját gyengéd mosolyra húzta, ahogy combomat simította végig.
- A túsz maradjon mozdulatlan. – próbáltam határozott maradni már amennyiben ez egyáltalán lehetséges ebben a helyzetben és akkor lefogtam kezét és lassan füléhez hajoltam. – bármi is történjen nem szabad megszólalnia… legfőbbképp nem szabad elszöknie. – suttogtam fülébe az utasításokat és ujjamat végighúzva nyakán cirógattam bőrét. – vagy különben…- mondtam.
- Vagy különben?- kérdezett vissza. Úgy látszik nem értette meg mit is mondtam neki, nem szép dolog ez.
- Pssszt. – szóltam rá. – ez az utolsó megbocsájtható tette volt. Ezután pedig ha valamit nem úgy tesz, ahogy én azt megmondtam magának… annak rossz vége lesz!- ismét nyakához közel értem és arra gyengéden rátapadva ajkaimmal, szinte éreztem, ahogy erősen kell türtőztetnie magát azzal szemben, hogy ne, csináljon semmit ebben a helyzetben. Kezeit továbbra is enyémben tartva szinte éreztem, ahogy ujjai megfeszülnek, és szinte ökölbe szorítja őket. Teste többi része is hasonlóképpen reagált mindenre, szinte tapintható volt a teste feszültésége.
- Nagyon ügyes ez a Göndör fürtös!- elengedve kezét, simítottam végig mellkasán. – betartva a szabályokat talán a végén majd kap valami… meglepetést!- simítottam hajába és élveztem tehetetlenségét. Egy részben már ez is örömmel telített meg, másrészben meg a gondolat hogy ez esetben nem Ő lep meg engem, hanem én őt és ezzel kicsikét kompenzálom a kettőnk közötti mérleget, már az is boldoggá tett. – lenne hozzáfűzni valója? – kérdeztem megadva neki a megszólalás jogát.
- Semmi. – ajkai lassan formálták a szavakat, téve mindezt oly érzékien, hogy egy pillanatra még ülve is meginogtam. Úgy hiszem élvezte a helyzetet, nem is baj ez.
- Helyes!- nyugtáztam és éreztem, ahogy megáll alattunk a motor valószínűleg megérkeztünk a hotelhez. – ha elengedne!- utaltam arra, hogy kezeit akarva akaratlanul is rajtam pihentette és így nem tudtam onnan kiszállni. – köszönöm. – nyugtáztam kedvességét, amikor elvéve kezeit óvatosan ki tudtam szállni öle fogságából.
Az ajtót a sofőr kinyitva nekünk megkönnyítette helyzetünket, így én hátrálva óvatosan kilépve fogtam Harry kezét vezetve őt is így.
Miután a sofőr otthagyott minket egy hátsó bejáratnál (nem akartam, hogy feltétlen mindenki minket nézzen, azt hiszem ezt érthető) kezét szorosabban sajátomba fűzve indultam az ajtó felé. Szó nélkül bízott bennem és követett. Úgy tett mindent, ahogy kértem. A levegőben érezhető volt az a különös varázs, olyan kellemes volt minden. Letörölhetetlen volt a mosoly az arcomról, ahogy az övéről is. Szavak nélküli, pillantások nélküli beszélgetésünk csak fokozta a hangulatot. Olyan sejtelmes volt a légkör.
Belépve a liftbe, gyengéden a kapaszkodónak nyomtam.
- Mit gondol most?- kérdeztem tőle.
- Nem szeretné tudni. – válaszolt pimaszul.
- De szeretném… - cáfoltam meg válaszát egyszerűen.
- Arra gondolok, hogy legszívesebben mit tennék veled. – jelentette ki egyszerűen.
- És? – simítottam végig oldalát ezzel talán túl messzire menve.
- És?- kérdezte meglepődve mintha nem értette volna jól kérdésemet, majd egyszerűen kicsapva a falra eltalálta az irányítógombokat így leállítva a liftet, mindeközben megragadta derekamat és nemes egyszerűséggel fordított a helyzeten, úgy hogy engem nyomott a falhoz. Még szerencse, hogy most a lift személyzet nélkül működött.
- Nem tudom, mit művelsz éppen, de jobb, ha tudod, hogy tetszik… - elismerő szavait gyengéden suttogta fülembe. – de ha így folytatod, akinek rossz vége lesz, az nem én leszek!- mondta és még így a fekete anyag takarása mögött is, szinte láttam tekintetét. – értettük?- kérdezte és ugyanazt eljátszva, mint én vele az előbb végighúzta a nyakamon ujját mire gyengéden felnyögtem. – tanulhatnál egy kis önuralmat… - rázta fejét incselkedően.
- Tanulhatna egy kis jó modort a túsz. – tértem vissza villámcsapászerűen a földre. Igen eddig pár pillanat erejéig egy más világban jártam. – nem illik leállítani csak úgy a liftet… - és kinyújtva a kezem ezúttal én indítottam el azt.
A kis utunk további részében szótlanul vártuk, míg a lift felvisz minket a megfelelő emeletre, de én addig is arcát tanulmányoztam, ami a tükörből visszaverődve találkozott szememmel. Olyan simák voltak vonásai, szájánál az apró gödröcskék megjelenése csak valahogy még jobban tökéletesítette az arcát. Nem láttam még ilyet.
Megérkezve ismételten megfogva kezét húztam magam után egészen szobánk bejáratáig.
- Nemsokára… - ennyit mondtam neki, majd belépve oda az ágyhoz vezettem és leültettem oda. – egy pillanat!- kértem tőle és megfordulva a fürdő felé vettem az irányt.
Nem tudom, hogy bármit is értékelhetett-e belőle, de én körültekintve a szobában egészen más világba kerültem. Egy kis segítséggel habár, de sikerült elintéznem, hogy a szoba tele legyen pakolva gyertyákkal és csak azoknak az egyedüli lángja világítsa meg az estét.
Eltűnve a helyiségéből, a terv egyik sokadik lépcsője következett. Pillanatok alatt magamra öltve a kikészített ruhát, siettem is vissza hozzá. Hozzá, aki ott ült az ágy szélén gondolataiba merülve. Odalépve elé mély levegőt vettem majd kezeit az enyémek közé vettem.
- Nagyon jól figyeljen!- mondtam és selyem köpenyemet szétnyitva hagytam, hogy hideg kezével combomhoz érjen és végigsimítsa bőrömet. Ha nem is tudta rögtön mire készülök, keze pillanatok alatt ráérzett.
- Hogy figyeljek mikor nem látok?- kérdezte kedvesen.
- Figyeljen az érintésre!- hívtam fel figyelmét erre halkan, majd kezét végighúztam a harisnyakötőmön egészen csípőmig. Az én vérem már pezsgett, az az ő idege meg valószínűleg már kikészülte.
- De én látni akarlak!- mondta ki nemes egyszerűséggel mire én szinte már kábultam nyúltam kendőjéért, amit végre leoldottam róla.
- Lehull a lepel… - mélyen a szemébe nézve mondtam-e szavakat és éltettem magam azzal a gyönyörrel, amit abból láthattam ki.
- Már vártam… - dörmögte, majd egész testemen végigvezette tekintetét. Szemei vágyakozva csillogtak. – és ez mit rejt?- kérdezte és a köpeny megkötőjét vette kezébe közelebb húzva magához.
- A meglepetést…

Szenvedély. Ennyit tudnék mondani, ha az estét egy szóba össze szeretném tömöríteni, de azt hiszem ez így is magyarázás nélkül magába foglal mindent. A csókok, az érintések, egyszerűen minden, ami közös létünket jellemzik szabályszerűen egy másik univerzumba röpítettek, röpítenek most is. Ahogy ujjait végighúzza oldalamon, ezzel megfeszítve kezei alatt testemet, ahogy ajkaimmal bőréhez érek, ahogy megfeszül ettől teste minden egyes izma… újra és újra akarjuk.
- Köszönök mindent!- mondtam neki immáron egy szál takaróba bugyolálva, az ágy közepén ülve törökülésben vele szemben.
- Nem szükséges. – rázta fejét és éppen szám felé emelt egy falat sushit a pálcikájával, de én mindezt egy fejcsóválással elutasítottam.
- Nem érted…- ráztam a fejem.
- Te nem érted. – szegült ellenem. – nem azért teszem, mert sajnállak, nem azért teszem, mert így könnyebb. Azért teszem, mert ez így helyes, mert Maisy… én, szeretlek.
Annak a szájából hallani azt a bűvös szót, amit te is talán érzel iránta, elképzelhetetlen érzés mégis egy kissé fura.
- Hm… köszönöm. – azt hiszem nem teljesen így kell az ilyenre reagálni. – tényleg…- bólogattam és éreztem, ahogy torkom kezd kiszáradni, kaparni, és hogy egyre furábban kezd a testem viselkedni. – egy pillanat!- mondtam és lepattanva az ágyról szinte lélekszakadva estem be a fürdőbe, ahol nekimenve cuccainak jutottam el a mosdókagylóig, vagyis jutottam volna, ha nem kezdem el a szerencsésen szétszórt ruháját összeszedegetni zavartságomban.
- Halló, nyugi!- valahogy hirtelen ott is termett és tiltakozásom ellenére is segíteni kezdett.
- Hagy csináljam én!- jelentettem ki határozottan mikor a sok ruha között egy borítékot véltem felfedezni… talán egyik felsőjéből eshetett ki. – ez mi ez?- nyúltam érte, de az íráson elég erősen megakadt a szemem…  - ez mi ez?- ismételtem meg.

2013. február 17., vasárnap

20. rész


Sziasztok! Íme itt a kövi részt! :) Túl izgalmas nem kifejezetten lett, de azért talán olvasható! :D Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Puszóó Dorka

A hatalmas ágyban egyedül ébredtem erre csak úgy tudtam rájönni, hogy kezemmel kezdtem dörzsölni szemeimet, amiknek könnyessége miatt csak homályosan láttam. Pedig kifejezetten pontosan emlékeztem, hogy legutóbb amikor az éjjeliszekrényre pillantottam akkor az óra hajnali 6 órát jelzett és akkor még Ő mögöttem volt, én meg az ő karjaiban.
Most viszont két dolog is változott… egy az, hogy amikor rápillantottam az szekrényre az ottani óra már délután kettőt mutatott, amitől szinte kifordultam hisz ez alapján átaludtam egy egész délelőttöt és majdnem délutánt is, a másik meg az, hogy Neki meg nyoma sem volt az ágyban, de még a szobában sem.
- Harry?- kérdeztem utána miközben egy pólót magamra húzva kezdtem széjjelnézni a szobában, fürdőben, lakosztályban. De keresési expedícióm kudarcba fulladt ugyanis az egész emelet konkrétan kongott az ürességtől, sőt szinte magammal beszélgettem, amikor hangosan kiejtve nevét a helyiség akusztikája miatt a visszhang felelt kérdésemre.
Lassan visszalépkedve a szobába tényleg rá kellett jönnöm, hogy ők már valószínűleg az esti koncertre próbálnak, miközben én meg még itt henyéltem… vagyis pihentem kifele a tegnap este fáradalmait. Khmm. Pár pillanat után mikor már agyam is kezdett kitisztulni és benne kezdett megjelenni a minimális fejfájás akkor jöttem rá, hogy ez valószínűleg a legjobb döntés volt az ő részéről, hogy itt hagyott hisz neki kötelezettségei vannak, amiknek eleget kell tennie, és ennek én nem állhatok az útjába nem is akarnék, így tenni isten ments. Mondjuk fura is lett volna az a lehetőség, hogy még álmaimba burkolózva hátára csap és elvisz innen a próbára. Érdekes látvány lett volna minden bizonnyal.
Gondolkodás nélkül vetettem magam a fürdőbe, ahonnan egy frissítő zuhany után szinte új emberként jöttem vissza a szobába, ahol ekkor már az ágy rendbe volt téve, és a takaró tetején pedig egy levél volt.
- Hogy micsoda?- kinyitottam, majd becsuktam szememet és próbáltam a képet feldolgozni. Vagy alszok még vagy hallucinálok ez a kettő lehetőség lehet esélyes, ugyanis én itt nem igazítottam meg semmit, és az a boríték az elébb még biztos nem volt ott. Különös…
Lassacskán lépkedve az ágy felé, érte nyúlva a borítékkért leültem annak szélére és megsimítva a papír elmosolyodtam. Neked. Ennyi állt rajta. Nincs is itt, de mégis itt van.
Felbontva a borítékot egy aprócska papírka hullott ki belőle, rajta kacskaringós betűivel ennyi: Nem, nem képzelődik a hölgy. A Doktor úr ma máshol rendel, de este tudja önt is fogadni… Alig várja ezt, ugye? Mert én is.  Ha bármilyen komplikáció lépne, felhívja a sürgősségit, ami a Göndör névvel ellátott számmal található meg az Ön telefonjában. Ne kérdezze, honnan tudom. Talán varázsló vagyok.
- Bolond!- ráztam a fejemet és ezzel együtt dőltem hátra a puha ágyban.
Szóval volt egy teljes délutánom, egyedül. Szuper… Vagy itt bent ülök, és fel alá járkálok, mint aki megkergült, és mint aki nem tud magával mit kezdeni vagy a másik opció, ami pedig.. Nyakamba veszem a környéket hisz miért ne… Lazán, könnyed stílus felvéve magamra kaptam néhány ruhát majd a liftbe szállva fejben tervezgettem merre is mehetnék mikor tekintetem összetévedt a liftes srácéval… aki tegnap is itt volt.
- Jó napot!- bólintottam felé és akarva akaratlanul is elmosolyodtam. Kezdtem rájönni, hogy belőle biztos kiiktattak mindenfajta érzelemkifejezést, mert ismételten csak fapofával állt ott a tükrök között.
- Szép délutánt!- köszönt vissza. Felettébb hosszú kapcsolatunk ennyivel kezdődött és ennyivel is ért véget.
A hallba érve ismerős arccal találkoztam össze. A team egyik tagja Lou és kislánya jött velem szemben, Lou éppen valakivel telefonált eléggé gondterhelt volt az arca. Szája viszont rögtön mosolyra húzódott, amikor meglátott és illedelmesen köszönt, csupa kedvesség.
- Merre-merre? – érdeklődött letakarva telefonját.
- Fogalmam sincs!- rántottam vállat miközben kezet ráztam Luxszal, aki felém nyújtotta picike kezét.
- Ezt neked küldik!- nyomott a kezembe egy passtartót, amin egy kártya lógott rajta a képemmel. – ezzel be tudsz majd hozzájuk jutni!- magyarázta. – egy pillanat!- tartotta fel mutatóujját és újra bekapcsolódott az előbb folytatott telefonbeszélgetésébe. – persze… persze… sietek vissza! Igen, igen… Van egy gyerekem, ha nem láttátok volna...- rázta a fejét majd elköszönve mintha kicsit idegesen nyomta volna ki a telefont.
- Minden rendben?- kérdeztem tőle miközben továbbra is az ölében lévő csöppséggel játszadoztam.
- Bolondokháza itt minden…- mosolyodott el kínosan. – úgy volt, hogy ha visszahozom Luxot ide akkor vigyáz rá az aki szokott, de kiderült hogy ő már rég a koncert helyszínén van. Nekem meg már rég vissza kellett volna kerülnöm oda. – magyarázta egy szuszra a helyzetét. – úgy például tegnap!- nézett órájára mire megszólalt megint a telefonja.
- Vigyázok én rá!- ajánlottam fel teljesen spontán, mire igen meglepődött. – persze ha rám mered bízni!- folytattam, hisz mégis csak lehet, hogy még idegen lehetek számára és azért ez nem olyan dolog, amit egy ismeretlenre bíznál.
- Nem terhelnélek ezzel… - rázta a fejét tiltakozva.
- Dehogy teher… lenne egy társam, ha már a többiek ejtettek. – jegyeztem meg szórakozva. – csajos délután!- jutott eszembe a megfelelő kifejezés az ötletemre.
- Komoly nem lenne probléma?- kérdezett vissza és már látszott szemében hogy elfogadta ötletemet, gondolatban szerintem már nem is nagyon volt itt.
- Dehogy… én ajánlottam fel!- mondtam és már eközben vettem át ölembe Luxot, akinek nem igazán volt ellenvetése a helycsere ellen.
- Miért ne bíznék meg benned? Harryt már elvarázsoltad… - tette hozzá kedvesen, és éreztem, ahogy neve említésére is végigfutott hátamon a hideg…

Így alakult, hogy a délutánomat mégsem egyedül töltöttem, hanem egy kis társaságban. Ami igazán szórakoztató volt ugyanis a szállodától nem messze volt egy park és ott sétáltunk, illetve játszottunk egy keveset olyan természetes volt az egész, olyan más világ. Rá kellett jönnöm, hogy imádom a gyerekeket, olyan ártatlanok és olyan önzetlenül viselkednek a többi emberrel.
- Hello!- fogtam vállam és fülem közé a telefont miközben a kis barátnőmet hintáztattam éppen.
- Jó reggelt!- köszönt mély hangján.
- Ez már javában délután!- javítottam ki mosolyogva.
- Jól aludtál?- érdeklődött.
- Eléggé… - nyugtáztam kérdését és a gondolataim a hajnalra kalandoztak. Lehet ezt így ilyen picik jelenlétében nem kellene. – és te? – kérdeztem vissza.
- Amíg engedtek aludni. – jegyezte meg zsörtölődve, majd felnevetett.
- Megkaptam a belépőt. Talán elnézek este a koncertre. – osztottam meg félvállról vele.
- Talán?- kérdezett vissza.
- Talán. – mondtam határozottan. – lehet, hogy más programom lesz.
- Még pedig?- kíváncsiskodott.
- Hááát… talán csajos estét tartok majd valakivel. – és rákacsintottam Luxra, aki integetni kezdett nekem, vagyis így gondoltam, hogy nekem.
- Azt mondod?- kérdezte és úgy tűnt, hogy hangját már nem csak a telefonon keresztül hallom, hanem a mintha közelebbről is tenném azt.
- Azt. – bólintottam határozottan, mire éreztem, hogy valaki megsimítja derekamat.
- Csatlakozhatnék esetleg én is?- állt meg mögöttem már-már hozzám simulva teljesen. Hogy honnan termett ide hirtelen isten se tudja, de hát mégis itt volt.
- A csaj szó mond neked valamit?- kérdeztem ajkamba harapva hisz nyakamat érintő meleg lehelete teljesen elkábított.
- Hally. – tapsikolt Lux vidáman.
- Ezt nem én mondtam. – nevettem el magam ártatlanul és magam elé tartottam kezemet.
- Lánynak tűnök?- kérdezte kedvesen inkább Luxtól, mint tőlem, viszont ez engem igen jól szórakoztatott. Főleg hogy közben őt kezdte el megközelíteni majd ölébe venni a hintából. - drága Lux baba lánynak tűnök-e?- kérdezte megpaskolva a fenekét.
- Valamit tudhat ez a lány!- vallottam be elismerően jó volt kicsit szívatni a Göndört. – végülis ez a viszonylag hosszú haj…- vettem fel egy igazán elgondolkodós ábrázatot. – talán összezavarhatja a kicsi gyerekeket!- ismertem be.
- Szóval önnek valami problémája van a hajammal? – kérdezte összeszűkült szemekkel és határozott léptekkel indult felém, ölében Luxszal.
- Az hogy van?- csúszott ki a számon, ha egyszer kötekedésre esik a sor, akkor nekem aztán jó dolgom van… profi vagyok benne.
- Hmm… Gondolkoztam már a kopaszságon. – vallotta be és továbbra is közelített felém, de sosem ért el ugyanis én mindig hátrébb és hátrébb lépkedtem. – de valahogy az nem hangsúlyozná ki azokat a smaragdként csillogó szemeimet… - jegyezte meg magabiztosan, tekintetével pedig pimaszul szemlélte arcomat.
- Nem tudom, miről beszél…- ráztam a fejemet és ekkor egy pad szélének ütköztem. Csapdába estem, ráadásul most ketten vannak ellenem. Segítség.
- Mintha valaki beszélne álmában…- mondta sejtelmesen.
- Én ugyan nem…- szögeztem le neki egyenesen.
- Csakugyan?- húzta fel szemöldökét és már ekkor elért engem is. – ha nem bánja álma további részét nem osztanám meg hangosan ugyanis kicsik is vannak…- mondta diadalittasan és félig megfogta derekamat.
- Aljas rágalom. – mondtam makacsul szórakozva. – Lux semmit sem szabad elhinned ennek a Göndör Fürtösnek, sok butaságot beszél itt!- fordítottam fejemet a kislány felé és magyaráztam neki úgy, mintha értené a dolgokat.
- Blahblahblah!- cukkolt már olyan közel hajolva hozzám hogy ajkai szinte súrolták arcomat. – szívesen osztoznék az álmaiban!- mondta és megpuszilt lágyan.
- Ha tudnám, miről beszél…- játszottam a flegmát és a másik irányba pillantottam, hogy elkerüljem a mosolygó tekintetét.
- Segítek majd én feleleveníteni gondolatait!- ajánlotta fel segítségét majd letette Luxot és megfogta az egyik kezét, viszont Lux a másikat felém nyújtotta.
- Milyen nagylelkű!- jegyeztem meg és kezembe fogta az aprócska kis tenyerét a szőkeségnek.
- Nagylelkűségemet megmutatva mit szólna a tudatlan kisasszony egy uzsonnához?- kérdezte és magunk mögött hagyva a parkot elindultunk hárman valamerre.
- Mikorra kell visszaérnie Önnek? – érdeklődtem.
- Ne aggódjon ezért…- mosolygott felém. – van bőven időnk!
- Én ugyan nem aggódok… - ráztam a fejemet felé pillantva. – habár azt hiszem valamit meg kell osztanom veled. – pörgött vissza az agyam az előző témánkhoz.
- Mégpedig?- kérdezte érdeklődve.
- Minden bizonnyal hiányoznának a göndör fürtjei… - vallottam be neki.
- Ellenállhatatlanok, mi?- kérdezte csábosan.
- Elszállt magától, mi?- kérdeztem vissza.

Végülis igazán szuperült alakult a délután további része is hisz hárman sétálgattunk egy keveset, uzsonnáztunk majd a kettőnk által alkotott hölgykoszorúval együtt kísértük vissza Harryt a koncert helyszínére ahol már pörgött az élet. Attól függetlenül, hogy zártkörű buli volt és minimális volt a vendégek száma, olyan 3-4 ezer ember (igen náluk ez minimális, kezdetben én sem értettem, de a 20-25ezerhez képest ez tényleg semmiség… aha persze) a bejáratnál így is rengetegen voltak, több mint rengetegen.
- Mi itt dolgozunk, te pedig egy teljes háremmel térsz vissza. Milyen világ ez?- szólalt fel Louis, amikor meglátott minket beérve az öltözőjükbe.
- Aranyélet. – jegyezte meg a Göndör, majd átadta az anyukájának az éppen elszenderedő Luxot.
- Köszönöm. – suttogta Lou nekem, majd kislányával együtt el is tűnt egy másik szobában.
- Ez aranyos volt. – mondtam kedvesen.
- Maisy… jobb lesz, ha nem mondasz neki ilyet, mert még a végén elhiszi!- veregette meg a vállamat Louis.
- Nem is rá értettem!- forgattam a szememet és a magasba lendített kezébe pacsiztam.
- Köszöntelek a csapatban!- jelentette ki Louis mire az előbb cukkolt személy még mindig engem méregetett furán.
- Szóval így állunk?- kérdezte.
- Így. – mondtam határozottan.
- Biztos ebben?- mintha valami miatt várta volna, hogy visszalépek.
- Biztos.
- Felkészült a következményekre?
- Következményekre?- ismételtem utána habár én más miatt kérdeztem.
- Arra. – bólintott és ekkor tekintete találkozott Louiséval.
- Egyet kérek… hagyjátok egyben egymást!- veregette meg ismét a vállamat, amit nem teljesen értettem, mire a Göndör megragadott és a fürdő egy fürdőhelyiségbe vonszolt ahol beállítva a zuhany alá bosszulta meg kijelentésemet.
- Nem… kapok… levegőt.. Segítség!- kalimpáltam, kiabáltam, nevettem egyszerre. Jah és közben fuldokoltam is, de az már csak mellékesen.
- Szüksége van rá? – kérdezte ártatlanul és továbbra is csikizett, csipkedett, ahogy ért. Karjai között ficánkoltam és próbáltam visszatámadni felé, de mindhiába. Erősebb volt, nagyobb volt, mint én. – szépen kell kérnie!- jelentette ki. – könyörögnie kell érte!- mondta varázslatos hangján, amely ahogy fülembe jutott szinte kiprovokálta bennem azt, hogy ott helyben a víz alatt kezdjek el sisteregni.
- Mindent meg teszek érte. – nyögtem ki hirtelen, talán túl gyorsan és átgondolatlanul.
- Mindent?- kérdezte és jobb kezét arcomra tette, ezzel elérve, hogy felé figyeljek… persze abban az esetben, ha kinyitom a szemem. És ez az eset be is következett. Kunkori fürtjei most vizesen homlokára tapadtak, csakúgy, mint fehér pólója mellkasához. Elgondolni is elég volt ezt, látni viszont… Több, mint kellemes.
- Mindent. – bólintottam nagyot nyelve és azt hiszem, hogy ha agyam bármi mást is akart volna mondatni velem a szám nem úgy cselekedett volna, ahogy azt a központ akarta volna.
- Add meg magad… - búgta fülembe.

Ennyi életet még életemben nem láttam egy helyre tömörülve, ahogy felléptek a színpadra szinte mintha egy másik világba érkeztek volna. Igazi energiabombaként szaladgálták, ugrálták végig az egész showt, amit én szerencsésként oldalról a backstageből figyelhettem. Ennyit a látványról… de az műsoruk nem csak a szemnek volt édes, a fülnek is… mintha természetfeletti lények hangja szólalt volna meg a deszkákon, mintha angyalokat hallhattunk volna. Hihetetlenül elvarázsolt az egész, olyan légkört varázsoltak maguk köré, amiből értem, hogy egyesek miért nem akarnak kilépni… hisz lehetetlen. Ha egyszer ezt megérzed, ragaszkodsz hozzá és nem akarod elengedni. Nem csak ámulattal, de valamiféle büszkeséggel is figyeltem őket, ahogy az egészet csinálták. Káprázatos.
- Hihetetlenek mi?- kérdezte mellém lépve Lou.
- Az… - bólintottam szavakat nem igazán találtam, főleg hogy épp ebben a pillanatban egy valaki egy lopott pillantást intézett felém hatalmas mosollyal arcán. Igen Ő volt az, a Hihetetlen Göndör Fürtös… akibe talán beleszerettem.

2013. február 15., péntek

19. rész


Sziasztok! Íme itt vagyok újra egy friss résszel! remélem tetszeni fog! Várom a visszajelzéseket esetleg róla! Jó Olvasást! Puszii Dorka

- Te meg mit keresel itt? – pattant ki meglepettségemben a szemem.
- Meglepetés… - mély hangja már egészen nyakamnál szólalt meg majd éreztem, ahogy ujjai után gyengéden ajkait is bőrömhöz érinti.
- Ezt mégis hogyan? – kérdeztem tőle szinte erőtlenül. Lebénított közelsége.
- Csak lazuljon el kisasszony! Csak lazuljon el… - hangja abszolút hipnotizáló hatású volt. Fel sem merült bennem az, hogy miért is van itt már, de hát miért is lett volna így. Teljesen elvesztettem gondolkozóképességemet abban a pillanatban, ahogy hozzámért.
- Ez benne van a szolgáltatásban?- kérdeztem tőle és próbáltam egyenletesen kiejteni a szavakat, nem szaggatottan beszélni... még egyelőre valahogyan ment, de már így is nehezen.
- Ez a ház ajándéka!- mondta majd éreztem, ahogy feltérdepel két oldalamnál az asztalra és rám ülve gyengéden kezei közé vette az irányítást.
Gyengéden dolgozta át minden egyes porcikámat, kezei közt szinte egy másik világba repültem, úgy gondoltam, hogy minden egyes problémám elszállt hirtelen… voltak egyáltalán problémáim? Ebben sem vagyok már biztos, ebben a helyzetben semmiképpen.
- Milyen ajándékai vannak még a háznak?- kérdeztem ajkamba harapva és szinte már erőszakosan szorítottam a szememet lefele.
- Titok. – adta tudomásomra válaszát.
- Én szeretném tudni. – mondtam és itt volt az a pont, amikor a gondolataim már túlságosan is távolra szálltak és visszafordíthatatlanul messze jártak.
- Az az Ön problémája. – tette hozzá és kezeit derekamra tette, majd feltérdepelve óvatosan egyik oldalamról a másikra fordított, így engedve azt, hogy őt láthassam, persze csak abban az esetben, ha hajlandó leszek kinyitni a szemeimet.
Még így vakon is láttam magam előtt, az elém táruló képet, melyet ő nyújtott számomra. Göndör fürtjei, minden bizonnyal beállítottan, kellemesen összevissza állnak a fején miközben smaragdként csillogó mélyzöld szemei pedig engem vizslatnak. Kezét gyengéden húzta végig arcomtól kezdve dekoltázsomon át hasamig, ahol ujjai megmerevedtek hisz kintről zajt véltünk felfedezni.
- Minden rendben odabent?- hallottunk meg a folyosóról egy hangot mire még az én szemem is kinyílt. – ugye nem esett senkinek sem baja?- kérdezte egy nő… talán Ő lehetett a valódi masszőr.
- Ez viszont már a mi problémánk…- jegyeztem meg előző gondolatát folytatva a Göndörnek, és valami ismeretlen indokból kifolyólag majdnem hangosan felnevettem (talán a szituáció adta a váratlan jókedvet) de ő ezt megakadályozta tenyerét az ajkaimra téve.
- Psssszt!- tette szájára mutatóujját és odabújt hozzám majd egy lopott csókot lehelve arcomra lepattant az asztalról.
- Biztos minden a legnagyobb rendben! Bajnak biztosan nyoma sincs!- hallottam kintről úgy hiszem Lou hangját, aki éppen azon volt, hogy meggyőzze az embereket, hogy csak szimplán beragadt az ajtó… véletlenül kizárta magát a masszőrszobából. Érdekes. Ilyen mindennap megtörténik nem? Dehogynem.
- Baj?- kérdeztem vissza szinte már megint nevetve. Számomra ez jelen pillanatban igen mulatságos volt.
- Kisasszony maga rosszul lett, én pedig az orvosa vagyok, aki jött magáért és visszaviszi a lakosztályába!- kezdett el nekem magyarázni a Göndör miközben a törülközőmbe bugyolált éppen befele. Fogalmam sem volt hogy miről beszélt, de ha ő ezt mondja akkor az biztosan úgy is van.
- Értettem Doktor bácsi!- bólintottam mosolyogva, majd már csak éreztem, ahogy lábaimnál és hátamnál átfog és felemel ölébe. Az ajtó ekkora sikeresen ki is nyílt. Sikerült a mentőakciónk… még szerencse, hogy nem voltunk veszélyben.
- Minden rendben?- ennyit hallottam csukott szemhéjam mögül miközben mellkasának fordítva arcomat próbáltam nem leleplezni mosolygós ábrázatomat.
- Abszolút…- hallottam Harry kijelentését majd éreztem, ahogy elindult velem az ölében. – a kisasszony kicsit elfáradt! Pihenésre lesz szüksége!- tájékoztatta a többieket és tényleg úgy hangzott mintha egy doki utasításait olvasta volna fel.
- Harry?- kérdezett vissza Lou értetlen hangon, habár érződött rajta, hogy mosolygott.
- Dr. Styles ha kérhetem… - mondta mire erősen bele kellett markolnom pólójába csak azért, hogy a bennem felgyülemlett nevetést valahol levezessem.
- Elnézését!- kért bocsánatot az előbb említett személy, azt hiszem ez a szituáció nem csak engem lepett meg, hanem őt is. De mindenki jól szórakozott… mondjuk a negyedik személy arckifejezését megnéztem volna szívesen. Azt hiszem ezen túl jobb, ha a szálloda ezen részét elkerüljük… jó nagyívben.
- Dr. Styles?- kérdeztem vissza tőle mikor sietősen elhagytuk az előző helyet és arcomat elfordítottam pólója felől és kinyitva szemeimet az övéit pillanthattam meg.
- Rejtett képesség!- vonta meg vállait mosolyogva.
- És milyen más képességeidről nem tudok?- kérdeztem és kezemet nyaka köré fonva könnyítettem helyzetemen.
- Ne legyen telhetetlen a beteg. – rázta rosszallóan a fejét, viszont szemei így is a mosolygásáról árulkodtak.
- És mit gondol a doktor úr, mennyire vagyok beteg?- kérdeztem félve.
- Végső stádium. – hangja szomorkás lett, de apró gödröcskéit ajka sarkában így se tudta eltűntetni.
- Oh… az rossz. Nagyon rossz. – biggyesztettem le ajkamat és ekkor véltem felfedezni, hogy közben egy liftbe is beléptünk.
Az egész csupra tükör volt, így láthattam, ahogy a liftes fiú furán bámulja a göndört, miközben egy törülközős lányt cipel az ölében, vagyis engem. Mondhatnám, hogy meg volt lepődve, de talán azzal nem teljesen írnám le azon gondolatait melyek az arcára ki voltak írva. Egyszerűen olyan pókerarcot vágott, mintha teljesen mindennapi jelenet lenne az, ami éppen körülötte zajlik.
- Majd én meggyógyítom! – suttogta nekem, mikor nyakamhoz hajolt. – a 17.-re legyen szíves!- kérte a srácot, akinek arcán érzelmek, netalán még egy jól szórakozó ember mosolya sem jelent meg. Semmi sem.
Életem legérdekesebb 1 percét töltöttem el azon liftben. Míg a tükörben meg-meglestem a Göndör vonásait, aközben továbbra is próbáltam elfojtani érzéseimet, melyeket az váltott ki, amikor konkrétan elkezdte csipkedni a combomat, ami közel majdnem kikandikált az alig takaró törülköző alól.
- Szerintem a srác sokkot kapott! Biztos vagyok benne…- állapítottam meg neki miközben már a lakosztályba lépett be a liftből kilépve.
- Szereztél neki egy jó napot!- motyogta magában.
- Haha…- vágtam vissza rá. – esetleg Doktor Styles szándékában lenne letenni engem most már? – kérdeztem mikor a közös nappali felé érkeztünk.
- A törülköző nálam marad. – vágta rá rögtön ravasz mosollyal és azt hiszem ezt már úgy mondta, hogy tudta, hogy a többiek velünk egy helyiségben vannak.
- Szép jó estét mindenkinek!- köszöntem integetve miközben csomagjával Harry megállt az ajtónk felé vezető úton.
- Még mindig szeretnél egyedül menni?- kérdezte úgy ejtve a szavakat, hogy csak én halljam.
- Vicces… - reagáltam rá.
- Minden rendben?- kérdezte Niall aki éppen Louis-szal babrált valamit a macbookján.
- Abszolút de…- vágta Harry, mire én felhúztam a szemöldökömet.
- Ez elrabolt engem…- ütögettem meg a széles vállát a Göndörnek.
- Ez?- kérdezett vissza.
- Ez. – válaszoltam.
- Ha sikításokat hallottok bentről ne ijedjetek meg… - mondta Harry majd könnyedén kinyitva egyik kezével az ajtót belépett a szobába ezzel eltűntetve minket a többiek szeme elől.
- Most félnem kellene?- kérdeztem tőle.
- De még mennyire…

- Szóval?- kérdeztem tőle és kikukkantottam a fürdőszobából, ugyanis míg én ott készültem a nem-tudom-milyen-furcsaságokat-rejthet bőröndöm tartalmából az estére, addig ő éppen az ágyon ülve szórakozott a tabletjével.
- Szóval?- nézett fel derülten. – várjunk csak… nézd, csak mutatok valamit!- mondta és tabletjét felém fordította ahol kedves barátnőm arcképe köszönt vissza rám.
- Hello!- köszönt nekem Ő. – degeszre etted már magad sushival? – érdeklődött kedvesen.
- Ezen felettébb érdekes kérdéseden mennyit gondolkodtál?- kérdeztem képernyőn keresztülről.
- Órákig… mondta szörnyülködve majd felnevetett. – hova-hova amúgy?- kérdezte, és míg Harry hátrébb csusszant az ágyon, addig én beültem elé, és átkarolva engem elém tette a tabletet így egyszerre láthattuk barátnőmet, és ő is láthatott minket.
- Felfedezzük a várost…- válaszolt Harry helyettem.
- Ez azt jelenti, hogy vesztek nekem sok-sok ajándékot?- kérdezte jókedvűen.
- Igen…- bólintottam. – ja, nem… - javítottam ki magam szándékosan.
- Gonosz…- húzta el a száját. – de legalább akkor szakézzatok helyettem is! Nem mintha bármelyikőtöket is féltenem kellene ilyen téren… mintha a múltkor…- kezdett bele emlékei felidézésébe, amire én annyira nem voltam kíváncsi… mind tudjuk mi történt akkor.. vagyis hát úgy körülbelül tudjuk.
- Bye-bye Alexa!- integettem neki gyorsan majd kinyomtam a kis készüléket oldalt. - szörnyű hogy mennyit bír ez a lány beszélni!- dőltem hátra mellkasának tettetett elképedéssel.
- Katasztrófa… - rázta a fejét ő is mulatva.
- Te amúgy azért beszélgettél Alexával, mert…- kezdtem a mondatot, amelynek folytatását tőle vártam.
- Mert csak. – csapott a combomra mire felszisszentem ugyanis az csattant egy kicsikét. – így jár az, akinek, a ruhájának egy része köddé válik!- jegyezte meg körmönfontabban azt, hogy talán rövid a ruhám, ami amúgy kicsit sem volt igaz, de talán ő így látta. Még szerencse, hogy nem neki kell hordania ezt. – kérdezni is akartam, hogy hol a ruhád többi része. – cukkolt.
- Elhagytam út közben!- rántottam vállat majd az ágy szélére csusszanva a cipőmért nyúltam, ami történetesen egy converse volt, mert hát többek között én ilyet is hoztam magammal… csak hát ugye nem tudtam róla. Meglepetések hada vár még azzal a bőrönddel kapcsolatosan úgy érzem.
- Nem tudom említettem-e már…- mondta mellettem majd megragadva derekamat maga felé fordított. – de szeretem a tornacipős lányokat!- mormolta ajkaimba a szavakat.
- Megjegyzem…- kacsintottam majd gyorsan megfordulva táskámért nyúltam volna, de ismét elkapott.
- És még szeretek mást is…- mondta és hangja olyan bizsergős, kisfiús volt majd éreztem, ahogy végighúzva karom mentén elém emeli azt a csodálatos fehérnemű szettet.
- Úgy gondolod, hogy ez az enyém?- kérdeztem tőle meglepődve.
- Talán örülnék, ha a tied lenne…- sunyi megjegyzésétől kirázott a hideg, majd melegség járta át a testemet. Felváltva.
- Talán jobb, ha nem örülsz te semminek…- rázva a fejemet fogtam meg táskámat és hónom alá csapva azt hagytam el a szobát, elhúzva orra előtt a mézes madzagot…

Azt hiszem elég jól sikerült az este… ezzel persze azt értem, hogy szuperül megismerkedtünk a japán kultúrával, azon belül is Tokió éjszakai életével, illetve mondhatjuk, hogy igen közeli kapcsolatot kezdtünk ápolni a nemzeti italukkal is a szakéval. Persze csak mértékkel… mondtuk ezt az első kis pohárkánál. Talán az ötödik után már nem teljesen így gondoltuk, de hát most megesik az ilyen… Az abszolút oldott hangulat előkerült, illetve az időeltolódás által okozott összezavarodás is eltűnt a fejünkből… mondjuk azt, hogy azzal együtt minden más is, de az most lényegtelen.
- Pssszt!- nyomtam szorosan szájára mutatóujjamat mikor lassan kikandikálva a liftajtóból óvatosan kiléptem onnan, téve mindezt úgy mintha valami taposóaknára lépnék. Ki tudja, mégis hirtelen mi történhet velünk, jobb mindenre felkészülni, hogy ne érjen semmi sem váratlanul. Mondjuk, ha az előbb említett dolog tegyük, fel bekövetkezne, akkor aztán tehetünk a felkészülésre… Kicsit talán a gondolataimnak is ártott valami. Talán a sok víz.
- Pssszt!- bólintott ő is, majd szorosan, szinte hozzám simulva jött utánam lábujjhegyen követve utasításaimat. – miért is vagyunk csendben?- kérdezte kedvesen.
- Mert miért ne lennénk?- kérdeztem vissza, mintha ez olyan egyértelmű lenne.
- Jah bocs…- bánta meg kérdését.
- Van egy hullámcsatod?- kérdeztem tőle oldalra fordítva fejemet, amikor is a zárat tanulmányoztam az ajtóhoz közel hajolva.
- Be akarsz törni a szobába?- kérdezte cinkostársam.
- Én kérdeztem hamarabb. Szóval?- kérdeztem tőle komolyan.
- Három is… - rázta mosolyogva fejét.
- Nem vicces. – pillantottam felé szúrós tekintettel. – a padló kényelmetlennek tűnik, a kanapé meg egyszemélyes. – szomorodtam el és már erre gondolva is megfájdult a hátam.
- Aludhatsz rajtam. – ajánlotta fel. – vagy alattam…- beszélt a kis rafinált elhagyhatatlan bazsalygásával. – harmadik opció pedig… - hajolt teljesem fülemhez.
- Igen?- kérdeztem nagyot nyelve.
- Talán használhatod a kilincset! – mondta és lenyomva az előbb említett tárgyat kinyitotta az ajtót, amit én a gondolataimban már betörni készültem. Egy határozott rúgással biztos sikerült volna… legalább egy törött láb is borítékolható lett volna az eddigi rokkantságom mellé. Teljesen szuper ötlet, nem?
- Hogy te milyen okos vagy!- képedtem el és fejemet rázva léptem be a szobába ahol kezemből oldalra dobva cipőmet, amitől még a liftben megszabadultam, egyenesen az ágyba ugrottam. Szó szerint.
- Az ön túlképzettsége megengedi, hogy helyet foglaljon még velem egy ágyban?- kérdeztem és a hatalmas párnák közé bebújva néztem őt, aki szótlanul állt az ágy előtt.
- Csak a cuccaimért jöttem be… épp ki akarok költözni innen. – rázta a fejét mire én térdre pattantam és felé lendülve megragadtam őt ingének nyakánál és egyszerűen berántottam az ágyba.
- Azt hiszed, hogy én ezt engedném?- kérdeztem és gallérjánál még mindig magamnál tartottam, nem mintha ellenkezés jeleit véltem volna felfedezni, na de hát.
- Ellenkeznék. – vágta rá rögtön.
- Akkor erőszakot alkalmaznék. – fenyegettem próbálva minél félelmetesebben ránézni.
- Akkor is ellenkeznék. – hajtotta igazát.
- Mint az alábbi ábra mutatja, nem, de bár?- kérdeztem és teljesen hozzásimultam majd bal lábamat áttéve az övén még így is a lehető legközelebb kívántam tartani magamhoz.
- Csak képzelődik kisasszony!- mondta viszont én eközben bátran végigsimítottam oldalán és ingébe belemarkolva azt is szépen húztam felfele fokozatosan.
- Szeretek képzelődni!- mondtam sejtelmesen, miközben segített kibújtatni magát az ingéből. Biztos képzelődök még mindig… mondja másnak ne nekem.
- Akkor kérem, folytassa tovább!- szinte parancsolta ezt, majd eldobva ingét úgy gondolta, hogy a ruha nem kifejezetten rám való jelen pillanatban, így szépen felültetve engem mögém nyúlt és óvatosan kigombolva annak hátát próbált tőle megszabadítani, de ekkor mégsem volt annyira kifejezetten óvatos, hisz a gomb eltörve pattant a szekrénynek.
- Pssszt!- sziszegtem neki ismét, majd már az ágyban egymás előtt térdelve magasra emelve kezemet engedtem, hogy lehúzza rólam a kis fekete ruhácskát.
- Ühüm!- bólintott, majd leejtve ruhámat az ágyról gyengéden kezei közé fogta arcomat. – mit szólna ahhoz, ha mostantól együtt képzelődnénk?- kérdezte és hatalmasakat pislogva várta a válaszomat.
- Ühüm. – nem mintha így kellett volna válaszolnom, de a magánhangzók és mássalhangzók csak ezen egyszerű kombinálására volt már ekkor csak képes.
- Helyes!- bólintott majd megragadva nyakamat gyengéden vont magához.
Teljesen mindegy hogy töltöttük az estét, vagy hajnal eddigi részeit, vagy az hogy mit ittunk és mit nem, azt biztosra tudom mondani, hogy az estét bármilyen állapotban ugyanúgy éltem, volna át… gyönyörrel.
- Szép álmokat Mr. Styles!- szuszogtam halkan mikor átkarolva engem vont háttal engem mellkasához.
- Szép álmokat Neked is…