Sziasztok! Hoztam nektek egy kis apróságot, ami tényleg az, mert nem olyan hosszú, de ha már megírtam gondoltam felteszem nektek! Ez olyan kis laza írás, egyszerű írás, de remélem ettől függetlenül tetszeni fog nektek! Üdv, Dorka
Miről szól? Sebastian Stan és a barátnője egy lazulós otthon töltött estét
terveznek maguknak, amikor is talán nem a megfelelő filmet találják meg a műsorban! Legalábbis Sebastian számára...
Szavak száma: 1894
- Sebastian... - néztem rá hunyorogva, miközben a popcorn, chips s kedvenc gumicukrom kíséretében álltam meg az említett személy előtt, eltakarva a TVt előle. - … eszedbe ne jusson, hogy mi most Star Warst fogunk nézni!- ráztam meg a fejemet, tekintve hogy láttam amint éppen a videótékában mire is keresett rá. Ha az elmúlt időszakban 42 milliószor nem láttuk a sorozat valamelyik részét, akkor egyszer sem... s itt kell akkor megjegyeznem, hogy vele ellentétben nem voltam SW rajongó... egyáltalán nem.
- Pedig.... - próbálta bevetni nálam elveszett kiskutya mosolyát, ami az esetek 99%ban be is vállna, mert te jó ég... ha mosolynak van bugyiszaggató ereje, na akkor az övé olyan... de nem most, nem ebben az esetben. A földön akartam maradni, s nem akartam semmiféle csillagokkal háborúzni.
- A-a. - ráztam a fejemet, s letettem a hozzám közelebb eső kis asztalra a rágcsáimat.
- B.... - kezdett el nyávogni mellé, mintha ez segített volna a helyzeten. Megsúgom, nem segített.
- Sebastian Stan... szó sem lehet róla. - ellenkeztem kitartóan, majd behuppantam mellé, s kinyújtottam feléje a kezemet igazán remélve, hogy önkéntesen átadja nekem a távirányítót. Tévedtem. Bármennyire is nyújtózkodtam ő csak egyre távolabbra nyújtotta el a készüléket, miközben arcán egyre szélesebb volt a mosoly, tekintve hogy sikerült kijátszania engem.
- Biztos vagy te abban? - emelgette szemöldökét diadalittasan amikor igazán nagy előnyben volt. Tény volt, hogy egy picit kisebb voltam, mint ő... s az, hogy elkezdtek ismét erősen edzeni egy szerepe miatt csak még nagyobbá tette őt. S ekkor született meg a következő szuper ötletem. Egy váratlan pillanatában, mint ahogy egy ragadozó csap le áldozatára, úgy ugrottam rá én is, eldűtve testét a kanapén. Ő is legalább annyira lepődött meg, mint én.
- Biztos. - kacsintottam rá, mikor kifeszítettem ujjaiból a távirányítót, s elkényelmesedtem hasán ülve. Enyém volt az irányítás, ez innentől kezdve nem volt kérdéses. - Ezek után... eszedbe ne jusson!- ráztam meg a fejemet mikor fenekemnél éreztem ahogy gondolatai nadrágjában éppen elég nagy méreteket öltenek. - Szóval ki is a főnök erre fele? - pislogtam rá ártatlanul, s elkapva egy hosszú gumicukrot kezdtem rágni azt, miközben győzedelmes vigyorral néztem arcát. Pontosan mint egy óvodás, aki egy kisebb gyerekharc után megszerezte a kiszemelt játékát.
- Megőrjítesz te nőőőőőő.... - húzta arcába a legközelebbi párnát, majd abba ordított bele egy hatalmasat, mintha csak egy oroszlán lett volna.
- Még a végén azt hiszik a szomszédok, hogy verlek!- néztem rá, s megsimítottam az arcát, amikor már nem párnával takarta azt... végülis ennyi érintést csak megérdemelt.
- Fognak cifrább hangokat is hallani ma, hidd el... - mondta, s ellopott tőlem egy gumicukrot majd zsiványan a szájába tömte azt.
- Háááát... ebbe lesz némi beleszólásom nekem is!- bazsalyogtam szendén, majd minden figyelmemet a TV felé irányítottam. A mai esténk az ilyennek lett tervezve. Egy hosszú hét után, mikor mindketten ugyanabban a városban vagyunk, s semmi kedvünk emberek közé menni egyszerűen csak együtt szerettünk volna lenni és lazítani. TVt nézve és szemetet eszegetve.
- Remélem kényelmes a kisasszonynak a helyzete! - jegyezte meg, ugyanis nekem eszem ágában nem volt róla leszállni, egészen elkényelmesedtem.
- Ahogy mondod!- bólintottam, s mint egy jóságos barátnő feléje nyújtottam egy gumicukrot, nehogy éhen haljon. Angyal vagyok, nem? - Szóval... mit is nézzünk? Hmmmm.... - kezdtem el nyomkodni a távirányítót.
- Miért érzem hogy több idő lesz kiválasztani a filmet, mintsem megnézni azt? - kérdezte, valaki úgy látszik nagyon viccesnek érezte magát. - Tudod... a Star Wars mindig opció!- próbálkozott meg még utoljára a kis gyíkom. Az űrimádóm.
- Csak a halott testemen keresztül! - meredtem rá huncut tekintetemmel, majd ekkor megláttam hogy az egyik TV csatornán most kezdődött egy film. A filmem. A KEDVENC FILMEM. A legenda, Tom Hardy főszereplésével. - Ohh te jó ég!- visítottam fel, majd olyannyira megörültem a dolognak, hogy teljesen átszellemülve konkrétan a földre csúsztam Sebastian öléből, s teljesen elnémulva, egészen hangosra emeltem a hangerőt. Az egész világ megszűnt körülöttem.
- B? - bújt volna közelebb hozzám, érdeklődve hogy belém éppen meg mi ütött, de én csak elhessegettem.
- Sssshhhh!- konkrétan teljes tenyeremet nyomtam az arcába, ezzel úgy ahogy van távolabbra tolva őt magamtól.
- Édes Istenem... - haraptam ajkamba, mikor Hardy először feltűnt a képernyőn öltönyben. Egyszerűen igazi eyecandy volt az az ember. Ráadásul ebben a filmben egy ikerpárt alakított egyes egyedül, így duplaélvezet volt a nézők számára a látványa. Ha képernyőn közvetített látványtól kaphat szívrohamot ember... na én azt kaptam most... cseppet sem zavartatva magamat. - … ez az ember! - ráztam a fejemet, s azt hiszem ekkor vesztett el a világ engem ma estére. Ölembe húzva a popcornt tömtem azt a számba, miközben minden figyelmem a képernyőé volt... meglehet, hogy Sebastian próbált hozzám beszélni, de én ebből semmit sem érzékeltem. A képernyőn az egyik legnagyobb istenem volt, s ő volt az akire most koncentrálnom kellett. A tökéletes film ma estére. - Csak nézz rá... - mutattam a képernyőre. - … annyira tökéletes. Bármilyen filmben szerepel, hacsak egy jelenetben is, teljesen elrabolja a jelenetet. Mondjuk azt meg kell jegyeznem, hogy szakállal jobban tetszik, de most hogy így duplát láthatunk belőle... talán mindezt kompenzálja. Ráadásul csak rá kell nézni... ahogy jár... ahogy akár csak egy szót is mond ki, de uhhh...uhhh... - s valószínűleg mindezt inkább magamnak mondtam, de nem zavart. Egy teljesen más világban éreztem magam. A fangirlingelés legmagasabb fokát érintették most a történések. Ritkán tudtam befogni a számat, de ha mégis sikerült... akkor az mondjuk egészen eredményes módon. - Mai napig nem értem miért nem ő kapta az Oscar-díjat a Visszatérőért... - tártam szét a karomat, letéve a kezemből a popcornt majd kissé Sebastian felé fordultam, aki csak engem nézett, még véletlenül sem a képernyőt, egy egészen érdekes arckifejezéssel. - Veled meg... mi van? - tettem fel neki a megfelelő kérdést. - A TV valami értelmes műsort ad, te meg oda sem figyelsz? - túrtam bele a hajamba, megrázva a fejemet. - Nem értelek titeket férfiakat. - jegyeztem meg. - Habár mondjuk Hardyt lehet megpróbálnám megérteni... megpróbálkoznék vele. - gondolkoztam el, s ajkamba harapva fordultam vissza a képernyőhöz. Az agyamban egyfajta erős rózsaszín köd keletkezett.
- Mi micsoda? - kérdeztem vissza értetlenül, s szerencséje volt, hogy ekkor éppen reklám következett, mert így úgy figyelhettem rá, hogy közben nem vesztettem el egy pillanatot sem Tomból. - Nem értelek. - ráztam a fejemet, mire ő csak ráncolta a homlokát úgy pislogott rám nagyokat.
- Nem Tom Hardy vagyok és már nem is értesz? - nevette el magát kínosan, majd beletúrt a hajába ahogy szépen felült a kanapén.
- Te meg miről beszélsz? - néztem rá egyre furábban, majd feltápászkodva a kis dohányzóasztalra én is felültem, így vele szembe.
- Semmiről. - nem volt hajlandó válaszolni, mire szemeim csak tágra nyíltak.
- Hát... okés. - rántottam meg a vállamat, majd felállva helyemről levágódtam mellé a kanapéra, pontosan akkor amikor újfent elkezdődött a film, s habár minden figyelmem a képernyőé volt, szemem sarkából mégis láttam, ahogy Sebastian nem tud nem engem nézni.
Az igazság az, hogy kezdtem sejteni, hogy mi baja volt neki... s több, mint viccesnek találtam, mármint... ugye nem gondolhatja komolyan? Féltékenység? Ha van butaság.
A hülyeségre viszont, csakis hülyeséggel lehetett válaszolni. Gondoltam elképzeléseit ténylegesen megvalósítom. Még véletlenül sem hagytam abba Tom Hardy csodálását, sőt... egyre többször szólaltam meg a film alatt.
- Csendesebben nem lehetne? - fordult felém. - Nem tudom nézni ezt a... csodálatos filmet. - hunyorgott rám. Látszott, hogy majdnem szétpukkadt mellettem. Kezdett komikussá válni a helyzet.
- Ohhhh... - ragadtam meg Seb combját egy pillanatban, amikor éppen valami olyas dolog történt a képernyőn, ami egyszerre volt meghökkentő, de rosszfiúsan szexi is.
- Ha gondolod leállíthatjuk a filmet és esetlegesen körbenyalhatod a TVt... csak nyugodtan!- jegyezte meg a vicces.
- Komolyan? - fordultam feléje, s a lehető leghihetőbb színészi alakításomat húztam elő a tarsolyomból. Hihetetlen, hogy így reagált minderre... válaszként így konkrétan mire számított?
- Sőt... talán le is nyomoztathatnám neked és akkor össze is hozhatnátok egy kis meghitt gruppie délutánt!- ajánlotta fel köpködve a szavakat.
- Ohh... hát az szuper lenne!- ismertem el teljesen egyetértve.
- Gondolom a felesége örülne neki... hisz nyilvánvalóan neked nem számít a barátod véleménye!- motyogta orra alatt, majd megnyújtóztatva a lábamat úgy gondoltam hogy leállítva egy kicsit a filmet újratöltöm a popcornt.
- Most hogy így mondod... - játszadoztam még vele, majd fenekemet billegetve előttem vonultam ki a konyhába.
- No és a filmet most miért szakítottad meg? Én is nézem. - hallatta hangját a nappaliból.
- Egy pillanatról sem akartam lemaradni... egyetlen egyről sem!- magyaráztam neki, s jól tudtam hogy alig telt bele pár perc ő is kijött utánam. Nem bírta szó nélkül hagyni a dolgot.
- Ugye te ezt élvezed? - hallottam meg kérdését egészen közelről.
- Mégis mit? - tetettem a teljesen tudatlant.
- Mégis mit? - nevette el magát kínosan elismételve kérdésemet.
- Szerintem megtaláltam a tökéletes filmet... az a helyzet!- tártam szét karomat, majd megfordulva megtámaszkodtam a konyhapulton miközben vártam hogy kipattogjon a kukorica.
- Háááát... - állt meg velem szemben kezeit a mellkasán összekulcsolva. - … láttam már jobbat!- billentette oldalra a fejét.
- Na mi van... féltékeny vagy? - emelgettem a szemöldökömet zsiványan pillantva felé.
- Ugyan kérlek!- vetette hátra fejét kacagásában.
- Hát jó... - értem be ennyi válaszával, majd kiszedve a popcornt a mikróból indultam meg vissza nappaliba oly szende szűz mozdulatokat téve előtte, hogy jól tudtam ezért a pokolban fogok égni. - … most megyek és tovább élvezem Tom Hardy társaságát! Hihetetlen egy ember! Hmmm!- doromboltam magamnak, s hátat fordítva neki tértem volna vissza a nappaliba, csakhogy egy lépést sem tudtam megtenni ugyanis Sebastian elkapva csuklómat egy az egyben rántott vissza magához ezzel elérve, hogy a popcorn szanaszéjjel repüljön a nappali és konyha peremén kb. mindenhova.
- Mit is akarsz te élvezni? - kérdezte ahogy szorosan magához tartott kezét pólóm alatt hasamra téve.
- A filmemet. - válaszoltam neki. Próbáltam harcolni ellene, nagyon erősen próbáltam.
- Forgatok én neked olyan filmet... - bújt a fülemhez, s szépen lassan ujjait egyre lentebb, s lentebb engedte testemen. Egyben kellett magamat tartanom, ez az én játékom volt.
- Minden bizonnyal... te is színész vagy! - próbáltam terelni a témát, nagyon erősen.
- Te meg egy hatalmas játékos... az vagy!- jegyezte meg, majd a következő pillanatban mintha mi sem történt volna ott hagyott engem a konyha szélén, s széles mosolyával együtt huppant fel le a kanapéra, s indította el a filmet. - Gyere... le ne maradj valamiről!- incselkedett, s paskolta meg maga mellett a helyet, mire én csak bambultam ki a fejemből. Ezt nem tehette meg... ezt így nem.
Azt hitte ennyivel megúszta a szivatásomat. Egy ilyen játékot két ember játszhatott és ahogy mondta én játékos vagyok... no de még mennyire.
- Ohh... én már láttam egy párszor! Élvezd csak te nyugodtan! - kacsintottam rá, majd lehajolva a popcornos tálért talán kicsit jobban bepucsítottam mint kellett volna, s el nem menve a seprűért térdre ereszkedtem, s négykézláb kezdtem el összeszedni a földön szétterül étket. Éreztem magamon pillantását.
- Ugye, hogy jó film? - kérdeztem tőle, s mire felé pillanthattam volna már nem is kellett megtennem ugyanis éreztem magamon érintését. Egy szempillantás alatt fogta át testemet, s kicsit sem erőlködve tettével emelt meg, majd lépve párat repített a kanapéra maga alá teperve így.
- Fantasztikus. - simította végig oldalamat, s követelőzően csókolt ajkaim közé. Szó szerint alig kaptam levegőt, de hol érdekelt engem ez? - Azt az Oscart pedig neked kéne kapnod....
- Meghiszem azt...
