XXXIV. rész - Drunk in love

Sziasztok! Nem egészen terveztem meg azt, hogy ma hozok nektek részt, s ez látszódott ennek a résznek az elkészülésének a folyamatán is… nem igazán siettem el, gondoltam majd holnap befejezem azt, amit ma elkezdtem… csakhogy 5 óra fele már annyira untam az életemet, hogy inkább arra adtam a fejemet, hogy valami olyannal töltöm a szabadidőmet, aminek igazán haszna is van, s ami igazán örömet okoz nekem… s akár másoknak is. Így hát befejeztem a részt, ami egy picikét hogy is mondjam… hosszúra sikeredett. Remélem ezért nem harapjátok le a fejemet! Jó olvasást nektek, imádlak titeket! Puszi Dorka

U.i.: Hatalmas ölelés nektek, s nem csak azért, mert már 102-en vagytok a feliratkozóim táborában, hanem azért is, mert a mai nap az oldal látogatottsága átlépte a 90000-es csodálatos határt… eszméletlenül hálás vagyok nektek ezért. Köszönöm!

Drunk in Love

"How the hell did this shit happen?"
Oh baby, drunk in love we be all night
Last thing I remember is our beautiful bodies grinding up in the club
Drunk in love

We be all night, love, love
We be all night, love, love

(Beyoncé ft. Jay Z)

- Persze… szívesen megyek a házavató bulidra… hogyne. Habár azzal a ténnyel sajnos te nem nézel szembe, hogy míg Ti ketten nem jártok iskolába… - mutatott felénk a kamerán keresztül. -… addig nekem igenis vannak kötelezettségeim… mint például órákra járni meg ilyesmi. – ráncolta homlokát Nora a skype beszélgetés túloldalán.

- Írok neked igazolást. – pattant ki a fejemből a szuper ötlet, meglehet ez után a kissé fura nap után fáradt vagyok.

- Ha kell én is… - ajánlotta fel a mellettem ülő Göndör is.

Nappalinkban ültünk a kanapénkon, s közben Nora-val beszélgettünk a technikai csodáinak köszönhetően ugyanis Harry is beszélni akart vele meg én is… s okosan ezt a lehetőséget ragadtam meg a sok közül.

- Rossz hatással vagytok egymásra… - hunyorított a kamerába, s kissé bírálni akart minket… vagy nem.

- Vállalom a kockázatot. – csaptam fel a kezem magam elé, mintha jelentkeznék.

- Rögtön gondoltam… - forgatta a szemét, s a lenémított TVben ezúttal valami olyat láttam meg, amitől hirtelen egy nagyon jó kis gondolat szállt a fejembe.

Egy Lana del Rey klipp ment a TV zenecsatornánk. Nora nagyon nem szereti Lana-t.

- Drága Nora… ha már ilyen kedves vagy mihozzánk én is szeretnék kedveskedni számodra… - kacsintottam, majd megfogtam a gépet, s fordítva rajta úgy hajtottam képernyőmet, hogy a TVt láthassa, majd egy szempillantás alatt a hangot is visszavettem az elnémított készülék.

- Tudod hova menj Khara… - szabályszerűen kihallottam hangjából azt, hogy sziszegett majd már a következő pillanatban azt is felfedeztem, hogy megszakadt a kapcsolat köztünk. Nem bírta sokáig… lehet, hogy nem kövezem meg érte.

- Pacsiiii… - csaptam Harry tenyerébe random felindulásból. Ettől a kis rosszaságtól, most kifejezetten jó kedvem lett.

Fel is pattantam az ágyról, majd célirányosan a konyhába indítottam lépéseimet… nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy arra kell mennem. Persze ez este 11-kor nem feltétlen a legokosabb dolog, de hát, ha hív a természet, akkor hív… nem lehet ellene mit tenni.

- Maradsz?- pillantottam rá párhuzamosan azzal a tettemmel mikor kinyitottam a hűtő ajtaját.

Erről még nem esett szó, egyszerűen csak nyugodtan együtt töltöttük az időnket először édesanyámékkal, majd nélkülük is… ő egy ideje felment, s eltette magát holnapra, mi pedig… mi pedig lent voltunk, s lent tevékenykedtünk… semmi extra, csak egy nyugis vasárnapi délután, este… a barátommal. A barátommal.

- HHHmmmmm… - ízlelgette az ajánlatot, majd ellökve magát a faltól a hűtőajtó túloldalára állt, s úgy lesett át hozzám, mint ahogy én kukucskáltam ki felé a fém töltöttebb részéről. -… maradhatok? – kérdezte, s angyalian elmosolyodott miközben így félrefordított fejjel ajkaink majdnem összeértek.

- Maradj. – lágyan jelentettem ki, majd kivéve azt, amit ki akartam behajtottam a hűtőajtót, s kettőnk közé emeltem legújabb barátunkat.

- Maradok. – válaszolta halkan, szinte fülembe suttogva, majd elvette tőlem a bort, s nézegetni kezdte, miközben én két pohár után nyúltam. – vörös édes… - ezt még én is el tudtam olvasni, de ahogy ő kiejtette a szavakat olyan volt, mintha valami borszakértő szállta volna meg testét.

- Barna és inkább savanyú… - nagyon humoros kedvemben voltam én, így megkaparintva a poharakat, s felkapva egy dugóhúzót könnyedén csaptam oldalra lófarkamat. Ez a szóvicc talán lehetne az én Mona Lisa-m… nagyon jót szórakoztam rajta… belül. Kívül pedig csak hagytam, hogy fogságba ejtsen teste, ahogy a konyhapultnak nyom kissé. Kezem mindenestül került a pultra, s szerencse, hogy így az üvegpoharak biztos támasztékot kaptam, mert meg lehet közelségétől földre hullajtva őket szilánkokká alakítottam volna át azokat.

- Savanyú? – kérdezte s letette mellém az üveget, s így ráfogva ujjaimra. – Én nem úgy éreztem… - lassan, de tényleg nagyon lassan nyalta meg száját, s az én tekintetem csak erre a mozdulatsorára szegeződött. Nagyot nyeltem. -… mondanám egzotikusnak… édesnek. – szavai pillanatok alatt tudják létezésem rugóját kiütni a működéséből. A szívem ismételten csak kapálódzott, nem úgy működött, ahogy kellett volna neki. S úgy szorult minden bennem lévő energia egy bizonyos pontomra, hogy rájöttem a szilánkokra törés nem csak a poharaimnál volt esélyes ebben a pillanatban.

Nem ért ajkaimhoz, de hagyta, hogy én látványosan epekedjek az övéi iránt… ha nem is tettekkel, de tekintetemmel, már mindenképpen azt sugároztam, hogy azokat az édes, húsos ajkakat szeretném megismerni.

- Anya alszik. – úgy remegtek szavaim, mint talán jó magam. Mintha meg akartam volna előzni valamit ezzel… butaságokat beszélek össze.

- Szép álmokat neki. – bújt a fülemhez, majd egy apró puszit lehelt arcomra, s elhúzódott tőlem. – a lányáéról majd én gondoskodok… - tette hozzá még ezt az utolsó megsemmisítő részt olyan ártatlansággal az arcán, mintha éppen ő lenne a fehérbárány… sokkal inkább a farkas. Persze a bárányok között.

- Hahhh… - nem tudom, hogy ez reakció volt-e tőlem, vagy egyszerűen csak majdnem megfulladtam attól, hogy eddig a pillanatig egy adag levegő sem jutott el a tüdőmig, na de most… most pedig több, is mint kellene oda.

Szó nélkül fordultam meg, s tudomást sem akartam venni rejtett utalásaira, majd kezembe véve a dolgokat, miket eddig egy kicsit a pulton pihentettem indultam meg határozottan a nappali felé.

- Maradj ott. – mikor éppen belépett volna a nappaliba utánam szóltam neki.

- Te vagy a főnök. – kacsintott, s lezseren nekidűlt az ajtófélfának.

Kinyomtam a TV-t, hónom alá kaptam gépemet, s a poharakkal, s dugóhúzóval a kezemben indultam meg felfele a szobám felé. Tapsviharhoz hasonló elismerést ítéltem meg magamnak két fontos dolog miatt eközben. Egy: mint valami túlélőművész, magamra nem jellemzően, semmit nem ejtettem el a kezemből, még a gépem sem csúszott ki tartásomból, s a poharak sem lettek szilánkokká. Kettő: figyelmen kívül tudtam hagyni azt a tényt, hogy milyen csábító már az is, ahogy ott állt az ajtóban egy üveg borral a kezében.

Felérve mindent hasonló ügyességgel tudtam lepakolni kezeim közül, majd megfogva kockás plédemet egy hirtelen ötletből kiindulva leterítettem szobám szabad padlórészére.

- Éjszakai piknik? – kérdezte kíváncsian.

- Hát nem éppen a csillagos ég alatt… - mondtam elmosolyodva a rám törő emlékektől. -… de megteszi. – vallottam be, majd kikeresve azt a zenét mit akartam indítottam el azt hifimen. Gyönyörű zongoraszó hallatszott a háttérben, miközben feléje lépkedtem.

- Ez… - hallotta meg a dallamokat, melyek ismerősek lehettek számára… hát persze, hogy azok voltak, mert ezt a csodálatos tehetséget Ő maga ismertette meg velem… a meseszép zongoraszót előidéző ember Harry azon barátja volt, aki még a központban mutatott nekem.

- Igen… - bólintottam lágyan, majd a villanyhoz nyúlva lentebb tekertem annak fényerejét. -… nagyon megtetszett. – vallottam be, mire azt éreztem, hogy ujjaim után kap hirtelen, s magához ránt kedvesen.

- Táncolj velem… - nem mintha lett volna választásom, nem mintha felmerült volna bennem az, hogy akarok-e egyáltalán választást.

Lassan kezdett el ringatni a dallamra, újabb olyan dolog, mit még nem nagyon csináltam korábban… nem volt belátható emlékem arról, hogy bármikor is egy fiú megtáncoltatott volna. Meleg járta át testemet… a dallam bizsergette minden porcikámat. Békés pillanat volt ez. Az sem zavarta meg a helyzetet, hogy új, s új számok hada indult el, mindvégig abban a kis burokban voltunk, mit mi képeztünk magunk köré.

- Hölgyem… ha szabad. – picikét tolt el magától, majd szépen ültetett le a földre, s követett engem Ő is. -… ehhez a csodálatos estéhez tudnék ajánlani magának egy fantasztikus bort a készletünkből… - felvette borszakértő viselkedését vegyítve egy kis tökéletes pincér ízzel. -… egyenesen a konyhai hűtőnkben érleltük igazi zamatossá. – mondta komolyan ábrázattal, majd érte nyúlva a dugóhúzóért könnyedén szabadította meg az üveget a parafa dugótól.

- Izgatóan hangzik. – haraptam ajkamba, s babonázva figyeltem, ahogy ügyes ujjaival megsimítja az üveg nyakát, s megdöntve azt könnyedén önt poharunkba.

- Ebben egyet kell értenem. – tette le biztonságos távolságba az üveget, majd ujjaim közé helyezte az én poharamat. – az izgató dolgokra. – poharaink halkan koccantak össze.

- Azokra… - úgy hiszem akkora vigyort, mint ott akkor produkáltam sose lehetett még tőlem látni. De elég volt néhány pillantás tőle, s ez terült el arcomon… nem akartam ellenállni, nem is tudtam volna. – ha becsípek, neked kell hazavinned… - kuncogtam fel hirtelen egy gondolatom után.

- Talán megbirkózok a feladattal. – gondolkodott el rajta nagy serényen.

- Majd meglátjuk… - kacsintottam rá hasonló intenzitással, mint ahogy Ő gondolkodott.

Sokat nem tévedtem az elképzelésemmel… tisztában voltam vele, hogy mivel alapjáraton nem szoktam inni, s most mégis egy üveg borral tértem fel a szobámba, annak az lesz a vége, hogy picikét becsiccsentek… s itt is vagyunk. Khara bormámorral az arcán fonogatja élő hajas babájának göndör tincseit.

- Szerintem gyönyörű leszel… - tükörképének beszélve igazgattam tincseit mérnöki pontossággal, ugyanis az egész alakos tükrömmel szembe ültettem le modellemet. 

- Királynőnek érzem magam. – vigyorodott el olyan csajosan… egészen vicces volt.

- Az a pozíció már foglalt… - hajoltam le a füléhez, s gyengéden megveregettem a vállát. -… de lehetsz az udvarhölgyem. – ajánlottam fel igen fair ajánlatként ezt a lehetőséget neki.

- És az miért is jó nekem? – szemeztünk egymással, de csakis tükörképünk segítségével.

- Hát… biztos lesznek jó oldalai is… - meresztettem magunkra hatalmasra nyílt szememet. -… például… - nyakához hajoltam, s gyöngéden annak hajlatába csókoltam. -… házi divatshowt kaphatsz a modell királynőtől. – meglepően gyorsan pattantam fel a térdelésből, aminek köszönhetően kicsit meg is ingott a lábam alattam. – Hupsz. – kaptam szám elé, majd mint egy tündérke libbentem a szobám másik sarkába, ahol még mindig ott feküdtek érintetlenül a DropDead cuccaim.

- Exkluzív show… - csillant fel a szeme, s fordulva egy kicsit komódomnak dőlt, s így került teljesen szembe velem.

- De csukd be a szemed addig… - jutott eszembe éppen abban a pillanatban, mikor pólóm aljához nyúltam, hogy cseréljem felsőmet. -… és nem ér lesni. – megfordultam, s úgy húztam át fejemet a póló nyakán keresztül. Éreztem pillantását magamon.

- Azt mondtam, nem ér lesni héééékás… - két pillanat sem telt el, majd megfordultam, s feléje indultam sietve. Megálltam előtte, majd szépen leguggoltam, nem volt túl biztonságos pozíció, de így kerültem igazán vele szembe. –… nincs leselkedés. – fogtam meg ujjait, s szeme elé tapasztottam azokat. S mindez tényleg hatásos dolog volt addig a pontig, míg Ő azt nem gondolta, hogy egyetlen egy aprócska, laza mozdulattal ki nem billent engem egyensúlyomból, ezáltal én hátravágódok ő meg könnyűszerrel rám mászhat.

- Ez a show szándékos akadályozása… - kezdtem el panaszkodni, de nem álltam ellen a kellemesen mámoros érzésnek, ami testemben kezdett terjedni, ahogy teste enyémnek ütközött. -… ezért beperelem… vannak embereim. Ügynököm is van. – csak úgy záporoztak számból a szavak, s beszéltem és beszéltem, aminek úgy tűnt sosem lesz vége.

- Befognád végre? – jutott arca egy szintbe az enyémmel, s kérdezte meg tőlem ezt a kedves dolgot.

- Miért? – már csak a glória kellett volna a fejem felé… habár kétlem az az egyetlen egy dolog, ami soha nem kerülne az én fejem felé, ha 200 évet élnék, egyhuzamban akkor sem.

- Megcsókolnálak végre… - simította meg arcomat gyengéden, majd ajkaim után kapott, s hagyta, hogy az édes bor áztatta ajkaink egymás ízét is felvegyék.

- Mit veszel fel a bulira? – Nora két óra közötti szünetben lepett meg telefonhívásával, de legalább így volt kivel beszélgetnem, hisz teljesen egyedül voltam a házban. Harry még egészen kora reggel elment, hisz voltak dolgai, amit el kellett intéznie az estével kapcsolatosan, nekem meg sajnálatos módon el kellett engednem őt… viszont ahhoz erősen ragaszkodtam, hogy a tegnap alkotott frizurájával lépjen az utcára. Eszméletlen vicces volt még reggel is… ránézve, még az az enyhe fejfájás is, mit az a kevéske bor okozott alkoholmentes életemben is eltűnt.

- Fogalmam sincs… - őszintén nem tudtam. Egy farmer és egy póló kombinációján gondolkoztam, de arra is rá kellet jönnöm, hogy ez nem feltétlen a legjobb döntés lesz.

- Ha egy bandás pólóban jössz és valamelyik koptatott farmeredben, ami már majdnem leszakad rólad esküszöm, én magam akasztalak fel a legközelebbi fára… - Nora kedves volt, mint mindig.

- Eszembe sem jutott. – ráztam a fejemet, s felpattanva a konyhapultra könnyedén gurítottam le az ebédem zárását jelentő pohár vizet, viszont a poharat majdnem kiejtettem a kezemből, mikor a csengő eszméletlen erősen szólalt meg csak úgy a semmiből.

- Most nálunk csengettek be vagy nálad? – kérdezte nevetve.

- Hozzám jött… nem tudom ki. Majd akkor este találkozunk… - csúsztam le a pultról, s tettem volna le a telefont, de barátnőm hangját még hallottam haloványan.

- Komolyan mondtam, amit mondtam… - sisteregte még nekem.

- Viszlát Nora. – az asztalra letéve a készüléket siettem az ajtóhoz, s meglepő gyorsasággal sikerült is kinyitnom azt.

- Szép napot Khara!- az ajtómban Miss Lewis állt, s ahogy megfordult láthattam, hogy nem egyedül van… egy dobozka is van nála, amiben egy nem is olyan aprócska társunk lakozott.

- Kharry… - kaptam a számhoz, s automatikusan nyúltam a kis szőrgolyóért, akit ki is vettem rögtön kis dobozából.

- Remélem azért engem is szívesen látsz… - mondta Allie, mire rápillantottam a kis puhaság simogatása közben.

- Persze… gyere csak be Allie… - invitáltam be, majd hirtelen jobb ötletem támadt. -… vagy inkább maradjunk kint itt… igazán szép időnk van. – mondtam, s hintaágyunkra mutattam, s vártam, hogy előttem menve elfoglalja helyét, hogy majd én is tudjam követni.

- Nagyon kiegyensúlyozottnak tűnsz Khara… ezt nagyon jó látni. – mondta, s engem figyelt, ahogy a kis drágával játszadoztam az ölemben.

- Úgy hiszem annak is érzem magam… - válaszoltam.

- Ennek nagyon örülök. – bólintott elismerően. – Úgy gondoltam, hogy mivel Harry-nek végül sikerült megvennie a házat, s a házavató parti alapján sikerült beköltöznie meglett az az egyensúly az életében, amikor már befogadhatja ezt a kis drágát, hisz ő a tiétek… a kettőtöké… most már Ti is tudtok róla gondoskodni. – tette hozzá.

- Te is jössz? Mármint a házavatóra… - fordítottam a tekintetemet az arca felé.

- Kaptam meghívást, de sajnos nem tudok ott lenni… egy konferenciánk lesz este, amit semmiképpen sem tudok kihagyni. – látszott arcán, hogy őszintén bánja, hogy ezt ki kell hagynia. – Pedig szívesen ünnepelnék veletek… titeket. – mosolyodott el kedvesen, s ekkor valahonnan agyam igen eldugott szegletéből elő ugrott egy kérdés.

- Ráérsz most esetleg? – rögtön neki szegeztem a kérdést, mert tudtam veszíteni sokat nem veszthetek vele.

- Van egy pár felesleges órám… miért? – kíváncsian nézte arcomat.

- Elkísérnél vásárolni? Tanácstalan vagyok, hogy miben menjek a bulira… - olyan kétségbeesett arcot vágtam, ami tőlem igen fura volt.

- El sem tudom hinni, hogy ezt megértem… - persze, hogy ő is meglepődött kérésemen… ő sem éppen az öltözködős, csajos lánynak ismert meg engem, de én sem így voltam magammal, szóval…

- Tudom, hogy nevetségesen hangzik… - nevettem fel kínosan, majd fel is álltam.

- Nem… nem az… - követett engem, ahogy megindultam befele a házba.

-… de nem akarok csalódást okozni senkinek. – vallottam be, s kirázott a hideg attól, hogy ezt a kimondtam.

- Nem fogsz… - simította meg a karomat. -… segítek, hogy a legszebb barátnő legyél a világon még jobban elrabolva így Harry Styles szívét.

- Elraboltam a szívét? – olyan különlegesen hangzott ez a kifejezése, de olyan szívmelengető volt.

- El… megragadtad s úgy hiszem bezártad a sajátod mellé…

- Fogalmam sincs… - az öltözőből kijőve tartottam két kezemben a két végső esélyes ruhát, de egyszerűen nem jutottam dűlőre bármennyire is szerettem volna. -… én nem tudok dönteni. – Allie-ra néztem, aki birkatürelemmel megáldva hallgatott végig engem. Nem voltam a vásárlós típus, s nem is voltam az a nagy csajos ruhás leányzó… így ez a „vegyünk valami lányosat” expedíció talán kicsit nehezebb dolog volt, mint ahogy én azt elképzeltem. – itt hagyom mind a kettőt, s felveszek egy kinyűtt pólót és tökéletes lesz az. – komolyan elgondolkoztam ezen az opción, s egyre barátságosabbnak tűnt már így az eltelt idő alatt. 

- Legyen ez a fekete csipkés… - mutatott rá határozottan a jobb kezemben lévő vállfára. -… az olyan sejtelmesen csajos, mutat is valamit, de mégsem… - állt fel s lépett oda mellém, s hagyta, hogy magamhoz mérjem a tükörben ismét azt a ruhát. -… ráadásul ezzel a cipővel tökéletesen fog mutatni. – tartott elém egy picikét magasabb sarkú cipellőt, amit gyanítom akkor szedett össze az üzletből, míg én próbáltam… vagy éppen vergődtem a fülkében. Majdnem ugyanaz a kettő. 

- Magas sarkú? – kérdeztem rá az egyértelműre. – Máris elég nagy engedmény az magamhoz képest, hogy ruhát veszek fel… - képedtem el, s komolyan félve tekintettem a cipőre, amit még mindig előttem tartott.

-… add meg a módját. – kacsintott rám. – ráadásul nem is olyan magas, s ebben a fajtában elég könnyű járni… fogja a bokádat. – vette el tőlem a ruhát, majd hagyta, hogy leüljek és felpróbáljam a cipőt.

- Akkor úgy fogom kitörni a bokámat? Szuper csúcs… - mosolyodtam el, miközben bekapcsoltam a zárt azon a kis fekete fogja- a-bokámat öldöklő eszközön.

- Ugye, hogy nem olyan rossz? – nyújtotta a kezét, s segített lábra állni, majd megtenni az első lépéseket… hirtelen az az érzésem támadt, hogy nincs is rajtam cipő. Nagyon természetes volt a léte rajtam.

- Meglehet… - vallottam be. 

- Akkor már majdnem kész is vagyunk… - úgy hiszem volt a fejében egy lista, amiről a cipő, s ruha részeket éppen most húzta ki. -… már csak a smink és a fodrász szükségeltetik. – gondolkozott el.

- Arra van egy tippem… - csettintettem, s a sapis sminkesem képe úszott be rögtön a szemem elé még szombatról. Arnold.

- Légy a múzsám… könyörgök neked. – Arnold ahelyett, hogy engedte volna, hogy tükörbe nézzek inkább csak beállt elém, s arcomat fürkészte csillogó szemeivel.

- Ne essünk túlzásokba… - nevettem el magam, s mozgolódni kezdtem a székemben, kíváncsi voltam az összhatásra.

- Légy a feleségem. Komolyan mondom. – ragadta meg a kezemet, s lehelt rá egy csókot.

- Foglalt vagyok. – vallottam be mókázva, majd mivel elállt előlem így lehetőségem volt megcsodálni alkotását… semmi extra, semmi nagyon durva mégis nagyon szép volt az, mit alkotott. Engem.

- Mocskos mázlista az a Harry… - jegyezte meg duzzogva.

- De a következő életedben az enyém leszel, ígérd meg…

- A következő életedben, amikor a lányokat fogod szeretni? – kérdeztem tőle csalókán.

- Drágám… tudod, hogy szeretem én őket most is… sőt csodálom… csak néha az ember fiának egy igazán dögös vadkanra van szüksége egy-két dologhoz… - sejtelmes tekintete teljes mértékben elárulta a gondolatait… elpirultam. Pirosba feslettem.

- Köszönöm, hogy kisegítettél… őszintén hálás vagyok neked. – ismerkedtem a tükörképemmel, s kérésének eleget téve még fordultam is előtte egyet.

Miután sikerült a ruhát, s cipő dolgot elintézni Allie-val elváltak útjaink... én hazasiettem Kharry-ért (őt, mint meglepetés vendég szándékoztam a házavatóra vinni, mondhatni, mint a kíséretem szolgált ő… a randim), beszéltem édesanyámmal, majd Arnold stúdiójában kötöttem ki úgy már mindenestől. Innen már csak egy célom volt… eljutni Harry házába. Az volt a következő lépésem.

- Ne hülyéskedj… neked bármikor. Okkal adtam meg a telefonszámomat… az éjszaka bármelyik pillanatában hívhatsz engem, téged öröm pingálni. – vallotta be kisfiús mosoly kíséretében. – de egyet ígérj meg… - tartotta maga elé mutatóujját.

- Mit? – kicsit megijesztett tekintete.

- Még egyszer nem hozol ilyen bolhás teremtést a közelembe… gyűlölöm ezeket a nyávogó négylábú teremtéseket. – bökött oldalra undorodva Kharry-re, aki békésen játszadozott dobozkájában egy labdával, amit még Allie vett neki, míg ő őrizte. – kiütéses is lettem már szimpla létezésétől… - kezdte vakargatni kezét.

- Héééékás… - emeltem magam elé kezemet. - … Kharry egy érző macska, neki is van lelke, s érti, hogy mit mondasz… - förmedtem rá ál felháborodva.

- Akkor azt is értse meg, hogy nem kedvelem. Szóval, viszlát neki. – integetett neki, s szerintem lelki szemei előtt már azt is látta, hogy a kis macska saját lábán hagyja el a termet.

- Nyugi… megyünk is már… hivatalosak is vagyunk egy partira…- mutattam a kezemre, mintha azon egy óra lett volna, amit megmutatja, hogy éppen késében vagyunk. De nem volt ott semmilyen óra, s a késésről sem lehetett beszélni.

- Te meg a sztárvendéged… mi? – bökött komolyan mondom az undor még mindig ott volt az arcán… szerintem a retinámba égett az ábrázata… de azért mókás is volt egy kicsit.

- A randim… - kacsintottam rá, s felkapva a kis kosárkáját a drága társamnak egészen ügyesen megindultam a kijárat felé ugyanis a taxim valószínűleg már megérkezett mindez idő alatt. A járás ebben a lábamon viselt valamiben tényleg nem volt akkora megpróbáltatás, de ha egyszer is elesnék benne első dolgom lenne a kukába hajítani úgy ahogy van, erre esküszöm.

Mikor taxim lelassított háza előtt már kintről érzékelni lehetett, hogy itt ugyan már van néhány ember rajta kívül, ezt igazolta az a dolog is, hogy plusz kocsik jelentek meg kocsi beállója előtt.

- Köszönöm…- nyújtottam a sofőrnek fizetségét, majd szőrmók kis barátom társaságában megindultam ajtaja felé. Mikor odaértem a dobozomat letettem a lábam mellé oldalra, s örömmel csengettem be hát hozzá.

Hallottam, hogy közeledik valaki, s rendesen összerezzentem ennek a tudatától… majd akkor nyílt az ajtó, s ott volt Ő előttem.

- Úgy hallottam valami házavató parti van itt errefelé… jelentkeznék a házigazda barátnőjének való versenyre. – emeltem ujjamat ajkamhoz, s játszottam egy apró kis szerepet.

- Khara… - látványos mért végig engem, s szemei a gyönyör egy újabb fokozatát sugározták magukból.

- Jah… hogy ez nem is az a ház… elnézést. – fordultam meg, s tettem egy lépést az ellenkező irányba, mire utánam kapott, s magához rántott.

- Megnyerte a versenyt. – suttogta az ajkaimra, majd megcsókolt s így köszöntött ám csak igazán.

- Köszönöm. – nyaltam meg ajkaimat örömömben, miközben még mindig oly szorosan tartott magához.

- Párja nem akad ennek a versenyzőnek… - lazán tolt el magától, s újra végignézett rajtam… mintha tetszett volna neki a látvány, csak úgy itta.

- Be kell vallanom valamit neked… - jegyeztem meg direkt egy kicsit baljósabban, mint amit megérdemelt a helyzet.

- No, mi lenne az? – egyenesedett ki.

- Én egy randi társsal érkeztem ide… - tettem magam elé védekezésképpen a kezemet, majd ellépve a dobozka elől hagytam, hogy megtekinthesse Ő is Kharry-t.

- Kharry. – guggolt le mellé, majd vette kezébe dobozostul együtt közös kis apróságunkat.

- Ő is szeretne beköltözni az új házába… - ismertettem meg vele ötletemet.

- Kíváncsi voltam, hogy ki rabolta el Harry-t ennyi időre, de azt hiszem ezt a kérdésemet felesleges volt feltennem magamnak… - közeledett felénk egy tökéletesen belőtt kesze-kusza hajú srác. Neki is ismerős volt az arca.

- Khara… ő itt Louis. Louis ő itt Khara… - mutatott be egymásnak minket itt még az ajtóban.

- Örülök a szerencsének… - hajolt oda hozzám, s adott egy üdvözlő csókot arcomra.

- Én is. – bólintottam vidáman, majd lassan lépkedve előttük bentebb is kerültem, mint a küszöb.

- S ő kicsoda?- mutatott a Harry kezében pihenő szőrmókra.

- Az est meglepetésvendége… Kharry. – mosolyogva mutatta be őt is, s engedte Louis-nak, hogy kivegye őt a dobozából, valószínűleg így sokkal kellemesebb lesz neki.

- Azt hittem a meglepetésvendég én vagyok. – sértődött meg a srác szórakozva.

- Álmodjál még drága barátom… álmodjál… - veregette meg Harry Louis vállát, majd letéve a kezéből a kosarat, miben Kharry-t hoztam az én kezemért nyúlt kedvesen.

- Azt látom, hogy te elkezdtél már álmodozni… nem tudom mikor álmodtad meg azt, hogy ez a dzsigoló ruházat jó döntés lesz, de ki kell, ábrándítsalak, hogy nem az… - húzta Louis a Göndör agyát felsőjével kapcsolatban.

Harry ma esti öltözetének egy barna virágmintás inget választott, s nem is erre tett megjegyzést szerintem Louis, hanem inkább arra, hogy ez az ing elég erősen mellközépig le is volt gombolva… minden látszott, minek látszania kellett… legalábbis egy ízelítő erejéig.

-… egy melltartó még elfért volna… nem gondolod? – folytatta tovább elméletét.

- Majd legközelebb kölcsönkérek tőled… jó? – fordult barátja felé, mire felnevettem, s Louis is így tett.

- Na, végre… azt hittem már, hogy valaki elrabolt téged Harry… - újabb emberke közelített felénk. Őt még nem ismertem… mármint személyesen, amúgy igen… na, mindegy.

-… na de ha ő elrabolna, nem biztos, hogy bánnád a dolgot. – veregette meg barátja vállát a vörös hajú srác, ahogy rám nézett.

- Khara Ő itt Ed… - mutatott rám szabad kezével (másikkal ugye még mindig az én egyik kezemet fogta, mintha összeragadtunk volna). -… s mindenki ő itt Khara… a barátnőm. – ahogy a térségbe értünk az előbb, már akkor minden szempár ránk szegeződött egy kicsit… valószínűleg várták már a régen eltűnt házigazdát, nem hinném, hogy engem figyeltek volna. S míg mindezt kijelentette Harry felemelte kissé összekulcsolt ujjainkat, hogy mutassa is azt, mit előbb mondott.

- Ezt nem lehetett volna egy kicsit hangosabban? – motyogtam magamban, ahogy lassan mindenki folytatta ott beszélgetését, ahol abbahagyta.

- Tudod, hogy megtenném… - mondta, majd fordított egyet rajtam, s megragadva derekamat úgy mindenki előtt megcsókolt… de nem szimplán, oly szenvedéllyel, mintha a következő lépés már a hálószobája lenne. Az az alternatíva miszerint volt olyan eset, hogy nem is jutottunk el az ágyig, az még véletlenül sem kúszott a gondolataimba… ááá dehogy.

- Tökéletes. – hallottam egy emberi hangot, majd egy nem is olyan emberi hangot, s egy villanást. – mindjárt kész is… - legyezgetett valamit kezében barátnőm, merthogy Nora volt az, aki megjelent mellettünk gondolataim szerint egy polaroid géppel a kezében.

- Neked is szia. – üdvözöltem kedves barátnőmet, aki stílusos beköszöntőt szánt számomra.

- Jól néztek ki együtt… még képen is. – vizsgálta az előbb készített képét, mintha azt nem is hallotta volna, amit mondtam neki… meglehet tényleg nem hallotta. – ez azért botrányos… - képedt el.

- Ha a hölgyek megbocsájtanak nekem, akkor én szereznék maguknak valami italt… remélem Ed barátom addig kellemesen szórakoztatja majd Önöket. – veregette meg annak vállát a Göndör, s el is tűnt.

- Őszintén meg kell köszönnöm neked Khara valamit… - fordult felém, s fogta meg gyengéden a kezemet, majd hajolt közel hozzám, hogy fülembe súghassa szavait. -… örülök, hogy ilyen boldoggá teszed a haveromat. Elképesztő, amit művelsz vele… - úgy beszélt rólam, mintha egy csoda lennék… pedig nem vagyok az, s nem is leszek az. -… nem csak, mint barátja mondom ezt neked, de mint zenész társa is… felszabadítottál benne valami olyat, ami a munkájára is különleges hatással van… teljes mértékben varázslatos. Olyan dalok születtek a hatásodnak köszönhetően, hogy van, még amit én is megirigylek tőle… - simította meg kedvesen karomat.

- Kedves Ed… úgy hallom túl nagy a szád… – jelent meg Harry ismét a társaságunkban két pohárral a kezében, s az egyiket nekem, másikat pedig Nora-nak nyújtotta oda.

- Csodállak Téged és Őt is… ennyi. – rántotta meg vállát könnyedén. – S még nem is azt mondtam, hogy adj elő valamit közülük… - vigyorgott Harry-re Ed.

- Megtennéd? – csúszott ki a számon… lehet meggondolatlanul.

- Komolyan szeretnéd? – őszinte tekintetét fordította felém.

- Aham.?! – nem tudom, hogy is akartam ezt mondani, de valahogy így jött ki belőlem… úgy semmilyen módon.

- Jó… - hajolt oda hozzám, s csókot lehelt az arcomra, majd megfogva a kezemet, mintha csak egy hercegnő lennék vezetett a székekhez… kicsit meglehet teátrális volt az egész, de így elérte, hogy mindenki ránk figyeljen. Mire a székekhez értünk, s leülhettem, addig Ed valahonnan még két gitárt is kerített, s egyiket Harry-nek adta át, a másikat pedig magánál tartotta.

- Kedves Mindenki… - vonta magára a figyelmet úgy isten igazából teljesen már. -… ennek a különleges hölgynek volt felém egy kérése, s be kell vallanom, hogy igen nehezen tudnék neki nemet mondani… szóval… - s helyesen kezébe vette a gitárt, ahogy Ed is tette mindez idő alatt. -… szóljon ez a dal… Neked. – pillantott rám, s utolsó szavát már hang nélkül formálta…

Sosem hallottam még gitározni, de így énekelni sem. Teljesen átszellemült, igazi élmény volt nézni… ráadásul a szavak, a szavak melyeket nekem ajánlott… az egész testemet, lelkemet átjárták. Belém férkőztek, s felkérték egy végelláthatatlan hosszú keringőre szívemet, s az nem tiltakozott… örömmel adta meg magát. Csak a burkot éreztem magunk körül, ami ismételten kialakult itt… csak úgy, mint tegnap, amikor megtáncoltatott. Libabőrös lettem hangjától, s közel sem attól, hogy tudtam mindenki minket néz… csakis tőle. Csakis, csakis Tőle.

- Köszönöm. – kaptam szám elé, mikor befejezte, s mikor az emberek neki tapsoltak, de Ő csakis engem nézett.

- Neked? Bármit… - hajolt oda hozzám, puszilt meg… s habár ez egy puszi volt, többet is mondott, mint bármelyik csók mondhatott volna.

- Örülök én, hogy Ti szerelmesek vagytok meg minden… meg annak is örülök, hogy Harry ilyen csodálatos számot írt neked… de haver… nézz már rá erre a lányra… mindjárt éhen hal. – mutatott rám a mellettünk a semmiből feltűnő Niall. Nem tudom honnan vette ez az egész teóriáját, de azt a következő pillanatban már éreztem is, hogy tenni viszont akart tenni ellene… mármint, hogy ne halljak éhen… egy csoki golyót egyenesen nyomott szépen a számba. Szólni sem tudtam. A képem biztos minden pénzt megért… a gép kattanását viszont ismételten hallhattam. Nora a közelben.

- Fantasztikus ötletnek tartom ezt az instant képkiállítást… - jegyezte meg nagy zsiványan a szabad falfelületre mutatva, ahova nem egy kép lett már felragasztva egy hatalmas táblára. – jó ötlet volt.

- Remélem, azért szereted a csokit. – hajolt le a meglepődött ábrázatomhoz a szőkeség.

- Persze… - kaptam levegőhöz végre, ahogy sikerült lenyelnem a vendégfalatot a számban.

- Jó… nem is valódi ember, aki nem szereti a csokit. – simogatta meg a vállamat, mire Harry-re néztem.

- Bocsásd meg neki eme váratlan tettét… bélpoklos a drága, s minél több az elfogyasztott pezsgőmennyiség, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ezt a tulajdonságát másra is átragasztja… - vezette fel előttem a helyzetet Harry.

- Ezt vettem észre…

A buli, parti vagy bárminek is nevezzük ezt az egészet igazán kellemesen telt. Rengeteg csodálatos emberrel ismerkedhettem meg, Harry igazán körül tudja magát venni tehetséges emberekkel. Ámulatos volt az egész.

Megismerkedhettem a bandájuknak összes tagjával, s el kell mondjam, hogy fele ennyire sem gondoltam izgalmasnak az életüket, mint One Direction… de a fiúk inkább voltak testvérek, mint „munkatársak”, s ez olyan szívet melengető volt.

- Majd én nyitom… - hallottam meg, hogy szól a csengő, s mivel elég közel álltam hozzá felajánlottam segítségemet a házigazdának, csakhogy arra nem számítottam, ami várt az ajtó túloldalán… majdnem vissza is csaptam rá az ajtót, de egyszerűen megfagytam tettemben. – Te… - Zack inges, farmeres helyes alakja nézett vissza rám a küszöb másik oldaláról.

- Szia Khara!- köszönt nekem a természetesség minden erejével.

- Téged meg ki hívott meg? – a kérdés akkor is elhangzott volna, ha nem akartam volna feltenni, de mégis feltettem… mert talán igen kíváncsi voltam a válaszra.

- Én… - jelentette ki Harry, s kezét nyújtotta Zack felé… s ha létezik meglepődés… ha létezik… na én akkor ott abban a pillanatban egészen biztosan azt produkáltam.