5. rész - Tényleg barátságos kis teremtésnek tűnt

Sziasztok! Meghoztam ám nektek a történet következő részét, minden korábbi kedves szót köszönök ám nektek, nagyon hálás vagyok azért, hogy itt vagytok! A hétvégén mindkét éjszaka dolgozok, így előre nem tudom mikor hozok majd ezen felüli folytatást, de megígérem, hogy próbálok sietni! Addig is, jó olvasást! Puszi Dorka

- Szóval ti ismeritek egymást? – lepődött meg a csaj kissé, s szemével Harry-t követte, ahogy előtte elhaladt, s egyesével szépen az üveg tartóba kezdte pakolgatni a friss finomságokat, de mielőtt az utolsót is odatehette volna Luana mellé lépett elkapta azt, s jóízűen beleharapott.

- Mondhatni. – bólintottam, s hirtelen hideget kezdtem érezni… automatikusan fogtam össze kabátomat hasamon mely már igen rendesen kiadta ekkor formámat.

- Találkoztunk néhány alkalommal… - magyarázta Harry, majd látva, hogy barátnője éppen az útjában van, gyengéden megsimította karját, s így irányította egy jobb helyre, de mindezek előtt gyengéd csókot nyomott feje búbjára.

- Harry még nem is mesélt rólad… - mondta, de szavai nem voltak szemrehányóak, csak megjegyzés szinten hangoztatta őket.

- Tekintve, hogy nemrég érkeztél… kétlem, hogy az elmúlt 3 hónap eseményeit rád kellett volna zúdítanom… egyszerre. - tette hozzá a pékfiú mosolyogva.

- Jogos. – csettintett a csaj, s elvigyorodott. Tényleg barátságos kis teremtésnek tűnt, olyan kicsit bohókás szellemnek. – Hányadik hónapban vagy… ha szabad megkérdeznem? – a lány hamar túllépett a barátja ismer engem dolgon, s nem kihagyva dudorodó pocakomat megemlítette, a látványosságot. Automatikusan a köré fontam karom.

- 5. – húztam széles mosolyra ajkaimat, s mutattam fel jobb kezemet mutatva büszkén a számot.

- Kisfiú vagy kislány lesz? Mármint ha nem veszed tolakodásnak… gondolom Harry barátai az én barátaim is… nem? – lépett közelebb barátjához, s puszilta arcon Őt. Harry olyan volt ebben a jelenetben, mintha amúgy nem is nagyon lett volna ott… egészen elkalandoztak gondolatai.

- Persze… Adora. – nyújtottam feléje kezemet, hogy legalább ez által be is tudtunk mutatkozni egymásnak. Mikor ujjaink összeértek felsikkantottam, hisz érintése úgy ért engem, mint a villámcsapása.

- Áúúúúcs. – rázogattam ujjaimat, de közben mosolyogtam.

- Én pedig azt hiszem akkor Elektromos Luana. – állapította meg a tényt, s ezen mindketten felnevettünk.

- Amúgy a baba nemét még nem tudni… kicsit félénk a kedves. – tettem egyik kezemet a derekamra, másikat a hasamra.

- Biztos szépséges kis teremtés lesz… az anyukája is elbűvölő… nemde Harry? – mondta a lány, s szavaival próbálta ő is barátját visszarántani ebbe a világba, vagy legalább néhány szó erejéig a beszélgetésbe bevonni… nem teljesen sikerült neki. Elfoglaltak voltak a gondolatai… tekintve, hogy mindjárt nyitnak, ez szerintem nem szorul sok magyarázatra.

- Ühüm… - nem hiszem, hogy bármit is hallott az előző dolgokból, de reflexszerűen válaszolt barátnője feltett kérdésére.

- Köszönöm. – pirultam el, s lesütöttem a szememet. Tekintetünk ekkor egy kósza pillanatra összeakadt Harry-vel… nem tudtam értelmezni a pillantását. Megráztam bohókásan a fejemet.

- Habár még nem nyitottunk ki, de szeretnél-e valamit fogyasztani? Szívesen pincérkedek neked, habár nem dolgozok itt. – ajánlotta fel Luana felettébb kedvesen.

- Nem… nem. – tiltakoztam. – Éppen csak beugrottam elhozni az újságot… gondoltam meglepem vele Harry-t. – mondtam, s mikor kiejtettem a nevét ismételten rám figyelt egy kicsit. „Köszönöm” – ezt formálták ajkai, de ki nem mondta hangosan. Egy pillanat volt az egész.

- Ez szomorúan hallom… - biggyesztette le ajkát. – De ha bármikor erre jársz, s én is itt vagyok, szívesen meghívlak egy kávéra… meg egy sütire az ismeretlen csöppséget. – kacsintott.

- Ohh… köszönöm. Egy öröm volt téged megismerni, de most azt hiszem, nekem mennem kell… még sok dolgom van… elsődlegesen aludni még vagy 3 órát, mert ez nekem hajnal, hogy felkeljek. – köszöntem el illedelmesen, s fordultam is az ajtó felé.

- Jó pihenést akkor… ne feledd, szívesen várunk itt. – mondta, s integetése után felkapta tányérját, majd indult is be a konyhába.

- Kikísérlek. – szólalt fel Harry, s szinte rögtön, mondhatni éreztem magam mögött jelenlétét.

- Kitalálok egyedül is… - motyogtam halkan, csakhogy amint megtettem az első lépést… többet nem tudtam.

Olyan érzés volt ez, mintha egy láthatatlan erő fogta volna, s meglökött volna elölről én, pedig mint egy cövek vágódtam volna hátra… néhány pillanatig még fájt is a dolog, de nem tudom megmondani hogyan. Váratlanul ért viszont az, hogy nem estem el, Harry karjaiba érkeztem, s tartott ő. Teljesen elveszítettem a fonalat néhány másodpercig.

- Adora… jól vagy? – távolinak hallottam a hangját, mikor pedig éreztem karjainak tartását hátamon. Nem bírtam nagyon megmozdulni, tudtam, hogyha mégis megteszem, lábaim könnyedén összecsuklanak alattam, mintha csak egy rongybaba lennék.

Nem tudtam neki válaszolni, torkomon csomó alakult ki, melyet nem tudtam legyőzni. Lágyan bólogattam, de nem voltam biztos benne, hogy ezt Ő érzékelte.

- Dehogy vagy jól… - suttogta bosszúsan, s lehajolva úgy kapott az ölébe, mintha csak egy pehelypárnáról lenne szó, s úgy vitt a legnagyobb fotelbe.

- Itt meg… mi történt? – lépett ki Luana ismét a konyhából, nem láttam őt, csak hangját hallottam.

- Adora majdnem elájult… - ismertette a helyzetet Harry, s lehajolva gyengéden tett le a fotelbe.

- Jó… akkor hívom a mentőket. – jelentette ki a lány, s hangjában észrevehető volt az aktív aggódás.

- Nem… - ez volt az első szó, amit ki tudtam mondani, s magasba emelve kezemet azzal is jeleztem, hogy nem szükséges, másik kezem ujjaival pedig orrnyergemet kezdtem kicsikét masszírozni, hátha úgy visszanyerem az energiámat, ami mintha csettintésre futott volna ki néhány másodperce a testemből.

- Hogy micsoda? – csattant fel Harry, s az előttem lévő kis asztalra ült le vele szemben. – Ha nem lettem volna, ott mögötted a földön érkezel, s súlyosabb dolgok is fogadtak volna… - vezette fel a dolgot.

- Igaza van Harry-nek… szerintem is hívni kellene a mentőket, állapotos vagy Adora, fokozottan figyelned kell magadra. – folytatta Luana. Teljesen úgy beszélt már velem, mintha évek óta ismernék egymást… pedig alig negyed órája találkoztunk.

- Nincs az a kismama, aki nálam jobban van óvva. Csodának tartom, hogy egyáltalán kiengednek a házból… - forgattam a szememet, de ez nem volt egy jó ötlet… kicsikét megszédültem tőle. Hátrahajtottam a fejemet a háttámlába, hogy legyen valami biztos pontja annak. – jól vagyok. – suttogtam lehunyt szemekkel.

- Én nem úgy látom. – csapott vissza rögtön Harry.

- Én pedig mégis úgy érzem. - kicsikét talán ferdítettem a valóságon, de csak éppen annyira, hogy pillanatokon belül elengedhessenek… semmiképpen nem akartam a terhükre lenni.

- Reggeliztél már? – kérdezte a lány, s lépteit hallottam megindulni.

- Igen… reggeliztem. – válaszoltam, s egészen úgy éltem meg ezt a jelenetet, mintha egy vallatáson lennék… a Doktor páros által.

- Szuper… akkor beiktatsz egy másodikat is, majd utána hazaviszlek. – jelentette ki Harry visszautasítást nem tűrő hangon, majd elvette Luana-tól a tálcát, amit felpakolva hozott ide.

- Én meg addig majd Lidia-val tartom a frontot… - tette a lány a kezét Harry vállára beleegyezésképpen.

- Nem vagyok éhes… - megesik az ilyen is, de most tényleg nem éreztem úgy, hogy bármit le tudok nyomni a torkomon. Szükségem volt az ágyamra, mindössze ennyi.

- Én megetetlek, ha gondolod.  – mondta Harry, s hangja zsiványan csendült fel… talán kicsit fenyegetően is.

- Öhmm… nem, köszönöm. – ráztam a fejemet, s kinyújtottam a kezemet hogy legalább egy falatot a szeme láttára fogyasszak el, hátha utána enged hirtelen jött szigorúságából… de egyszerűen testrészeim nem úgy működtek, ahogy én azt képzeltem, görcsbe rándult ujjaimból kiesett a sajtos finomság.

- Harry… te intézkedj itt, legyen bármennyi idő is, én addig játszom a főnököt. – mondta Luana, aki valószínűleg Lidia hívó pillantásaira reagálva hagyta ott társaságunkat.

- Úgy látszik tényleg meg kell, hogy etesselek. – mondta Ő, s közelebb csúszott kissé az asztallal együtt felém. Ujjaimat tornáztattam, hátha próbálkoznak a normális működéssel, de nem éppen történt ez. Harry látta harcomat, s letéve mindent kezéből, ujjaim után nyúlt, s a sajátjai közé véve tornáztatta azokat az ő irányítása alatt… így sokkal jobban ment. – sajnálom… - suttogta halkan, alig hallhatóan.

- Mit? – kérdeztem tőle, s örültem, ahogy kézfejembe kezd visszatérni az élet… neki köszönhetően. Szemeibe pillantottam, olvasni akartam az arcáról, de nem ment… egyszerűen nem.

- Mindegy. – rázta meg a fejét, s ölembe helyezte kezeimet. – Enned kell egy keveset, s utána hazaviszlek… ha akarod, ha nem, ebből igazán vitát nem fogok nyitni, de egy kérdésem lenne előtte… lesz ott veled valaki? – érdeklődött, s letörve egy falatot a sajtos rúdból a szám felé emelte azt, s megemelt szemöldökkel jelezte azt, hogy nem tetszik neki az, hogy összeszorítom a számat… mintha csak egy gyerek lennék. – Adora… jó… legyél jól, hiszek neked. De egyél egy picit kérlek… majdnem én is rosszul lettem, amikor megláttam, hogy a karjaimba ájulsz… megijedtem. – vallotta be… szavai őszinték voltak, nagyon őszinték.

- Miért? – kérdeztem halkan… hangom megremegett egy kicsit, a kábaság mindenem felett kezdte átvenni a hatalmat, semmim sem akart rendeltetésszerűen működni.

- Mert jó barát vagy… - mondta ki, s tette mindezt olyan kedvesen, hogy egyszerűen azt éreztem, hogy még a fotelből is elfolyok szépen lassan.

- Ohh… - haraptam be ajkamat, majd ezután szememet becsukva nyitottam ki számat… engedve, hogy ajkaim közé tegye a letört ételdarabot. Még kissé meleg volt, s nagyon sajtos… mennyországként olvadt a számban a sós érzés. – Köszönöm. – nyitottam ki a szememet végül. – Amúgy… biztos van még valaki otthon… ha nem Roy és Joan, akkor valaki más… talán Ash… a hétvégén babaváró bulit rendeztek nekem és többen még nálunk csöveznek, míg a városban vannak. – éreztem, hogy elpirulok, ahogy ezt mondtam, s lesütöttem a szememet.

- Szóval akkor ez volt az a meglepetés buli, amire leszállítottalak. – tette össze a kirakó darabkáit.

- Úgy látszik. – rántottam meg a vállamat, s befogadtam a következő felém nyújtott falatot is…

- Jézus Isten, te nőszemély… hogy nézel ki? Veled meg mi történt? – Joan igen barátságosan fogadott a bejárati ajtót sarkig tárva a csengetésünk után… a kulcsom eltűnt a táskámban. Harry nyakába kapaszkodva, az ölében hozott fel a lépcsőn miután megállapította, hogy a lenti néhány fok is igen nagy fáradalmat okoztak számomra.

- Rosszul lett nálunk… nem engedve orvost hívni magához, megmondtam, hogy akkor személyesen hozom haza. – meg sem kottyant neki, hogy plusz az én súlyommal együtt kellett járkálnia. – Hova vigyelek? – kérdezte tőlem.

- Jó lesz a kanapé. – mondtam, s a szétszedett, közel sem beágyazott bútor felé mutattam… néhányan ezen aludtak, s még nem pakolták vissza, érthető.

- És mondjuk egy telefont elengedni… gondoltál rá? Roy ki fog nyírni, ha erről tudomást szerez… - magyarázta pörgős nyelvével.

- Éppen ezért nem kell neki erről semmit sem mondani. – mondtam halkan, s nagyon megörültem akkor a kanapénak, amikor már annak biztonságában voltam, s nem az Ő karjában… azért mégsem súlyemelő világbajnok. – kérlek. – pislogtam rá, s lerúgva lábaimról a cipőmet magamra húztam a takarót, amit elértem.

- Jó. – adta be a derekát, látta, hogy most nem lesz érdemes vitát kezdeni velem, nem éppen vagyok hozzá elég jó ellenfél.

- Rendben leszel akkor most már? – hajolt le mellém Harry még utoljára. Nagyon óvó egy személyiség.

- A Doktor bácsinak megígérem, hogy ma ki sem mozdulok ebből az ágyból… nem mintha ki tudnék. – nevettem fel kínosan, mire ő is és Joan is rosszallóan néztek rám… ők nem értékelték a viccemet annyira. – sajnálom, hogy ismételten kellemetlenséget okoztam… nem szándékoztam. – mondtam, s közben elhelyezkedtem vízszintesen a párnák, s takarók sokasága között, így már egészen más volt a helyzet.

- Vigyázz magadra. – kacsintott rám, s felállt az ágy mellől.

- Üdvözlöm Luana-t. – hunytam le a szememet, s éreztem, hogy az alvás állapota lesz számomra a legmegfelelőbb ebben a pillanatban.

- Ki az a Luana? – hallottam meg rögtön Joan kérdését, de én már majdnem elaludtam.

- Harry barátnője… - válaszoltam még kábán… mosolyogva.

Nem tudom mennyit aludhattam, de mikor ébredezni kezdtem javában sötét volt odakint… ennyit arról, hogy még ezen a napon csinálok valami hasznosat. Finom illatok keringtek a nappaliban mikor nyitogatni kezdtem a szemem.

- Szép estét Csipkerózsika… - simította meg Ash a homlokomat, ott ült mellettem félmeztelenül, s engem figyelt.

- Mióta bámulsz így? – kérdeztem tőle, s fejembe húztam a takarómat.

- Az első óra után feladtam a szemmel tartását… - jegyezte meg Roy, s hallottam, hogy közelebb sétált. -… ha még egyszer hősködni kezdesz kora délelőtt, s rosszul vagy nekem meg nem szólsz… szobafogságot kapsz kisasszony. – cseszett le kedvesen… na, ezek után még úgy nem akartam levenni a fejemről a takarót… Joan-nek eljárt a szája. – Nyugi… nem Joan szegte meg a szavát… Harry-vel nem ígértettél semmit. Munka után hozzájuk léptem be egy kis kajáért, s akkor mondta a dolgot… semmit nem véve rohantam hazafele. – jegyezte meg, s éreztem, hogy leült az ágy szélére.

- Nem vagyok jó reklám annak a helynek… - sutyorogtam magamban, majd szépen lassan megadtam magam, s végül mégiscsak felültem.

- Jó én nem bírom… - fakadt ki Joan, s ő is levágódott a csapatunkhoz az ágyra. A kedvenc férfijaimmal voltam egy ágyban… elég jó a helyzetem, nem? -… mondd azt, hogy nem igaz, hogy barátnője van annak a Göndörnek. – jelentette ki Joan egészen felháborodva.

- Hogy micsoda? – fordult úgy Roy is, hogy mindenkit lásson, s végül így egészen egy kört kialakítva ültünk a kihúzott kanapén.

- De igaz… Harry-nek barátnője van. – rezzenéstelen arccal jelentettem ki ezt, mert kb. ennyire érintett… majd örömmel kortyoltam bele a narancslébe, amit Ash helyezett a kezembe látva, hogy szomjas vagyok. – Köszönöm. – suttogtam neki, s lágy puszit nyomtam az arcára.

- Nem mondod… - Roy szemei is kikerekedtek, Joan-é meg talán mindjárt fel is robbannak… egésze viccesen dolgozta fel a hírt.

- Öhmmm… de? – kérdeztem vissza, s ülve is úgy kényelmesedtem el, hogy Ash lábai közé ültem be, s háttal dőltem mellkasának miközben megfogva kezeit a hasamon rajzolgattunk együtt. Jó barátok voltunk, közeli barátok. – Ma reggel tudtam meg én is… igazán kis kedves teremtésnek tűnik, Luana a neve. Most jött haza 3 hónap Thaiföldi tanulmányútról. – magyaráztam.

- Joan mindjárt fel fog robbanni. – fülemhez igen közel hajolva Ash magyarázta a megállapítását igen halkan. Felkuncogtam… mert igaza volt.

- Tudom. – bólogattam.

- Ezt akkor sem hiszem el… - fogta meg a fejét, s hanyatt vágódott az ágyon, s homlokára csapta jobb tenyerét. -… tudtam, hogy túl szép, hogy igaz legyen a dolog, de egy barátnő… ezt nem tudom feldolgozni. – rázta a fejét elfeküdve is.

- A barátod ismételten túl sok Gossip Girl-t nézett vagy mi? – néztem Roy-ra, akinek a szeme még mindig el volt kerekedve, de közel sem olyan dramatikus mértékben, mint a pasijának.

- Meglehet. – értett egyet velem… s ezen mindenki felnevetett, kivétel az érintett nem… ő magának magyarázott továbbra is. – igazából én is azt hittem, hogy nem csak barátként tekint rád… mármint tudom, s értem, hogy te mit mondtál korábban róla, de akkor is… reménykedtem a dolgok megváltozásában. – kezdett bele Roy.

- Jajj te… - forgattam a szememet, s közben összekulcsoltam az ujjaimat Ash-ével… olyan megnyugtató volt az, hogy valaki csendes ott mellettem, s csak testem rezgéseinek felel. -… nem tört bennem össze egy világ vagy bármire is gondolhatsz most… Harry egy barát, aki megérdemel egy szerető társat, akit meg is kapott. Nagyon kis édesek együtt Luana-val… nagyon kedves az a lány, komolyan. – bizonygattam nekik.

- Ahogy te gondolod… én csak támogatlak. – simította meg a karomat Roy… ő legalább egészen hamar túllépett a dolgon… hála a jó égnek.

- No és azt mivel magyarázod, hogy eddig nem említette neked azt, hogy van csaja? – kérdezte Roy oldalára fordulva, megtámasztva a fejét kezével.

- Hékás… mindössze 2 alkalommal találkoztam még a sráccal. – mutattam neki a számot a nyomatékosítás érdekében. – na, jó 3 alkalommal, ha azt első csudás alkalmat is beleszámítjuk két hónappal ez előttről… barátok vagyunk, leszünk… nem úgy ismerkedünk valakivel, hogy kitöltetünk vele valami kérőívet az alapkérdésekkel… vagy te így teszel Joan? – kérdeztem tőle… nem egészen értettem felháborodásának tárgyát, abszurd volt nekem egy kicsit.

- Nem… de akkor is, amit meséltél róla… meg, ahogy láttalak vele szombaton is az ajtóból… komolyan azt hittem, hogy minimum megcsókol a távozáskor… látnod kellett volna a szemeiben égő vágyat. – magyarázta.

- Van egy jó szemész ismerősöm… lehet, szerzek neked egy időpontot nála, mert butaságot beszélsz. – ráztam a fejemet elképedve.

- Olyan csendes vagy drága Ash… mondd csak el, hogy te mit gondolsz a dologról, ha már így végighallgattad az egész történetet. – pillantott feléje Joan, ahogy felült ő is.

- Adora az én csajom… minek engedjem át másnak? – kérdezte totál felháborodva, majd azonnal is lepacsiztam vele, mert igazán értékeltem a válaszát… annyira komolyan vette ezt a témát, mint én… vagyis semennyire. Hiszen a valóság az, hogy nincs is téma, amin függeni lehetne, egyedül egy téves képzet Joan fejében.

Attól függetlenül, hogy egy egész hétfői napot sikerült végigaludnom, az este átalvásával sem volt semmi problémám, hisz úgy sikerült ismét beesnem az álomvilágba, mintha sosem aludtam volna… az alvásban verhetetlen vagyok ez biztos.

 Felkelve ráérősen nyújtózkodtam, s óvatosan keltem ki az ágyból majd sétáltam az ablakhoz, hogy elhúzzam a függönyömet találkozva így a napsütés csodájával… csakhogy amikor megtettem ezt a függönykinyitásos mozdulatot konkrétan lefehéredtem… legalább annyira, mint kint minden. Hó borított minden szabad felületet az utcán, s nem hazudok innen is meg tudtam állapítani, hogy minimum olyan fél méter vastagságban, ahol nem jártak az autók, s az emberek. Az áprilist így kezdeni… meglepően bizarr.

- Ugye még csak álmodok? – mutattam az ablak felé, ahogy kiléptem a szobámból… hallottam, hogy kint beszélgetés folyik így tudtam nem a levegőbe fogok beszélni.

- Az az opció meg sem fordult a fejedben, hogy kapásból átaludtál 3 évszakot? – kérdezte meg Roy, s elém tolt egy meleg teát abban a pillanatban, ahogy Ash mellé felcsusszantam a bárpulthoz… éppen reggelizni készültek.

- Igen… ez volt a második lehetőség. – képedtem el, s lazán elhúztam Ash elől a tányérját, merthogy az már meg volt pakolva a nekem kikészítettel ellentétben. Bájosan vigyorogtam rá, megbocsátást remélve. Nem haragudott inkább csak pontosan kettőnk közé helyezte azt, s így osztoztunk meg annak tartalmán.

- Tegnap még tavasz volt… ma meg már zord tél, ez biztos valami áprilisi tréfa. – magyarázta a dolgot, s az én tálamra is kipakolt valamit, de én mutattam, hogy nekem már ugyan van falatozni való adagom.

- Nem nevetek rajta. – ráztam a fejemet. – Elpakoltam a téli cuccaimat, ergo a télnek vége. – mondtam ki az egyszerű tényt.

- Hát akkor, ha kimész, akkor megfagysz… ilyen egyszerű. – mondta vigyorogva, majd a pult sarkához helyezett székre felült, s kezdett el velünk együtt reggelizni.

- Joan? – érdeklődtem… úgy tudtam, hogy a mai napon itthon lesz, mert szabadnapja lesz, de nem láttam sehol, s nem is hallottam.

- Valami dolga akadt… - felelt Roy.

- Értem. – bólintottam, majd az órára pillantottam, s ébredezve megpróbáltam összeszedni, hogy akkor a mai napon mit is kell majd tennem.

Belépni két szerkesztőségbe, újabb adag terhességi vitaminokat beszerezni a patikában, s bevásárolni, mert gyanítom, hogy az éléskamránk kong az ürességtől, s nézve, hogy áprilist úgy köszöntöttük, hogy fél méter hó díszíti az utcákat jobb, ha valamiféle apokalipszisre is felkészülök elemózsia szempontjából, hisz lehet, holnap már ki sem tudunk mozdulni a lakásból, mert mindent a fehérség borít majd úgy két méteres magasságokban.

- Mikor megy a géped? – kérdeztem Ash-től, hisz tudtam, hogy nemsokára búcsúzik tőlünk, amit sajnálok.

- Áttettem a jegyemet csütörtökre… még lesz egy-két dolgom a városban. – kacsintott rám.

- No, ez szuper… akkor délután segítesz bevásárolni? – kértem segítségét.

- Ez természetes. – bólintott.

- 10-re Olga irodájában kell lennem, mert megbeszélésem lesz vele… szerintetek ilyen időben, hogy fogok odajutni a leghamarabb? – a sétát elég esélytelennek tartom tekintve, hogy csúsznak az utak én meg alapból béna vagyok ilyen téren, s saját lábamban elesek.

- Izzítom a telefonvonalat Lappföld és Cardiff között… kölcsönkérem a Télapótól Rudolfot egy körre. – kezdett humorizálni Roy, meglepően vicces kedvében volt most… meglátszik, hogy Joan mekkora hatással van rá, sok minden ragad át egyikükről a másikra.

- Szuper… fél óra alatt elkészülök, lent várom is őket… - kacsintottam, s bekapva még egy falatot csúsztam le a székről, s indultam meg a szobámba, de mielőtt beértem volna mégiscsak visszaugráltam a megcsócsált ételekkel telipakolt tányéromhoz, s elvettem azt az én teljes, érintetlen tányéromat meg Ash elé húztam.

- Nincs szándékomban túlterhelni… - mondta főszerkesztőm Olga mikor az irodájában tárgyaltuk a közelgő eseményeket, mikben én is részt fogok venni. Zsűritag leszek egy főzőversenyen, amit a magazin szponzorál, illetve egy étterem megnyitójára beszervezett néhányunkat a kedvenc főszerkesztőnk, sőt az újság éves gálája is a nyakán van a szerkesztőségnek.

- Ugyan… elememben vagyok. – mosolyogtam el.

- Ezt örömmel hallom. – bólintott. – A tegnapi belső meetingen Maria egy érdekes ötletet dobott fel, ami téged is érintene… sőt téged érintene igazán. – kezdett bele valamibe ekkor.

- No, mi lenne az? – igazán kíváncsivá tett.

- A júniusi számunkban szentelhetnénk egy külön kis mellékletet a kismamák, kisbabák táplálkozásának, s ehhez a kis lapszámhoz kérnénk fel téged, mint felülvizsgáló, mint szerkesztő, s nem utolsó sorban, mint kismama. – pillantott ekkor pocakomra.

- Ez nagyon jól hangzik… én benne vagyok. – bólintottam, s egészen izgatott lettem, majd ekkor elvettem a kezéből a mappát, mit felém nyújtott.

- Abban a mappában már össze is van szedve, hogy mikor mi lenne a feladat… esetleges TV-s megjelenésre is lehet számítani, mert tárgyalunk az egyik helyi csatornával… a terhesség egy állandóan felkapott téma, s mindig jó újdonságokat adni az olvasóknak, nézőknek ezzel kapcsolatosan. – bontotta ki erősebben a témát.

- Szuper… rám számíthattok. – kismamás ételek főzése, fotózása, néhány kismamás ruhafotózás… tetszett a koncepció, amit úgy nagyjából átfuthattam itt két másodperc alatt.

- Ennek örülök… - jegyezte meg kedvesen.

A másik helyre mindössze annyira ugrottam be, hogy leadtam egy újabb, javított változatát egy cikkemnek, majd sétáltam ki is onnan. Lent az ajtóban már Ash várt is.

- Meglepően furán néztek rám, mikor terhességi vitaminokat kértem a patikában… - vágott igen furi fejet, mikor megrázta maga előtt kis tasakot… igen belevontam őt is a vásárlásba, még idő előtt.

- Nem nézték ki belőled, hogy terhes lennél? Ejjjnye…- ráztam a fejemet, s beléje karoltam… le sem akartam nézni a földre, hisz a jeges utak látványától el tudtam volna esni ezért inkább csel vagy rá, vagy a levegőben bámészkodtam.

- No mizújság te jegesmedve? – kérdezte, s karomat megsimította… műszőr bunda volt rajtam, abból is egy hatalmas fehér kiadás… egészen mondhatni, hogy úgy néztem ki, mint aki most jött az Északi-sarkról.

- A jegesmedve kezd éhes lenni… beülhetnénk valahova. – gondolkoztam el, s miután elintéztem minden dolgomat már sehova sem kellett sietnem.

- Szuper… én választok helyet. – egyezett bele, s így is lett… alig tíz perc múlva már egy vendéglőben ültünk, ahol sikerült egy radiátor mellett helyet szereznünk… micsoda boldogság volt ez számomra, hisz így könnyebben olvaszthattam ujjaimat.

Megrendelve uzsonnánkat, tekintve, hogy a délután 5 órát már ebédidőszaknak nagyzolva sem lehet mondani, beszélgetve fogyasztottuk azt, amikor is megszólalt a telefonom... meg sem figyelve a képernyőjét vettem fel azt, Ash utasítására.

- Igen? – köszöntem bele sajátosan.

- Mit vigyünk holnap vacsorára? – Harry hangját hallottam a vonal túlsó oldaláról… félrenyeltem kérdését hallva. Köhögni kezdtem, de megmenekültem.

- Szia, Harry. Miről is beszélsz? – kérdeztem rá hiányos információbirtoklásomra.

- Joan járt is délelőtt, s mondta, hogy holnap nagy baráti vacsorát tartottok, s örömmel várna minket is… Luana-val. – amilyen erősen kezdte mondatát olyan halkan fejezte be… fokozatosan csökkent a hangereje.

- Aaaahaaaam. – találkoztam először ezzel a dologgal.

- Te nem tudtál róla… mi? – ismerte fel a helyzetet.

- Most már tudok… - gondolkoztam el. - … amúgy nem tudom, lepjetek meg minket, de ha nem hoztok semmit az sem baj, hidd el terülj-terülj asztalkámat rittyentek majd össze. – mondtam, s már a holnapi programomat pörgettem a fejemben… főzés, sütéssel kombinálva.

- Akcióban láthatjuk majd a kisasszony… szuper. – nevetett fel. – Amúgy… köszönöm a szép szavakat… olvastam a cikket.

- Csak az igazság áll ott… sosem hazudnék az olvasóknak. – vallottam be. – no de akkor majd holnap… addig is, viszlát, Harry.

- Viszlát Adora. – mondta, s ahogy megszakította a vonalat én felpattantam a helyemről.

- Most te hova is mész? Még csak most jön a desszert. – ragadta meg a kezemet Ash.

- Megyek és megölöm a lakótársamat… szia. – integettem neki, s zsebemből kihalászva egy megfelelő fontot nem törődve a többlettel kaptam fel a kabátomat, s bújtam bele abba.

Nem szoktam dühös lenni, nem szoktam csak úgy kijönni a sodromból, de mikor a dolgok alapjáról tudom, hogy butaság, no, az ki tud biccenteni a nyugalmi állapotomból. A vacsorával nem lett volna bajom úgy alapból, s nem is volt, na de hogy mi eredményezte ezt az egész estét… no, az már zavart. Első pillanattól kezdve átláttam a dolgot… Joan és a tévképzete. Elment az esze.

- Az ujjadat ne darabold fel azért… kérlek. – Ash játszotta mellettem a kukta szerepét, több-kevesebb sikerrel… mindössze olyan feladatokat bíztam rá, amikről tudtam, hogy a konyhai analfabéta énje is el tudja végezni.

- Shhhh. – kértem elhallgatását.

- Haragszol rám… mennyire haragszol rám? – Joan jött ki a szobájából… tudta, hogy tegnap óta pipa vagyok rá… nagyon pipa.

- Szörnyen. – motyogtam magamban, s ki akartam érintése elől bújni, de nem tudtam, mert vigyáznom kellett a tűzhelyen fővő finomságra.

- Mivel tudnálak kiengesztelni drága Adora? – kérdezte bűnbánó hanglejtéssel… az elmúlt 24 órában legalább tízedik alkalommal.

- Hmm… ott a mosószer… például átmoshatnád vele a szádat. – fordultam felé kínos vigyorral.

- Naaaa… hercegnőnk. – hízelgett. – Azt mondta, hogy kedves kis páros… én csak szívesen megismerném őket… mindössze ennyiről van szó. – pislogott előttem, mint egy ma született bárány.

- Próbálok hinni neked… de nem megy. De tudod mit? Nem érdekel… jól fogom érezni magamat, már csak azért is, mert csodálatosat főztem, s meg, mert szépséges új ruhámat avathatom fel. – fordultam feléje teljesen elengedve néhány pillanatra a fakanalat, majd arcát fogtam kezeim közé.

- Na, látod… még valami jó is kisülhet ebből. – próbálkozott.

- Máskor azért kérlek, ne legyél ilyen buta… kérlek… - s véglegesen is megbocsátva neki adtam egy puszit arcára, majd öleltem meg őt… nem volt erőm ilyennel foglalkozni, inkább elsöpörtem messzire eredeti szándékait. Nem akart ő rosszat tudom én.

Viszont arra, ami végül a vacsora folyamán megtörtént arra semmilyen pozitív gondolat nem tudott volna felkészíteni… s ahhoz képest Joan butasága semmi nem volt. Semmi.