XLVIII. rész - Nicotine

Sziasztok! Íme itt lenne a következő rész, mely meglepetésként teljes egészében Harry szemszögéből íródott… egy részben, mert Khara gondolatait még össze kell nekem szednem (erre ügyesen rávilágított kedves barátnőm Vera, akinek ezúton is köszönöm, hogy kibírt az elmúlt pár órában… ha ő vele nem tudnék a blogról beszélni, akkor nem biztos, hogy pl. most lenne rész, szóval csókoljátok a lába nyomát… már ha várjátok a részeimet), s amúgy is olyannyira hiányoltátok már Harry-t… no tessék.. egy teljes részt kaptatok belőle! De azt viszont hozzá kell tennem, hogy Harry okkal van „kimaradva” a részekből… Khara élete a történet, s ők pedig okkal távolodtak el egymástól. Na de jó olvasást nektek, majd meglátjátok, hogy mi lesz itt! Remélem tetszik! Puszi Dorka

Ps. 1.0.: Nagyon örülök, hogy egyikőtök megemlítette kommentben, hogy tetszik neki az, hogy a részek egy-egy dalra vannak építve. Ennek nagyon örülök, célom, hogy tetsződjenek a dalok is nektek! Jah és kulisszatitokként annyit, hogy először mindig a rész készül el, majd utána választok hozzá dalt… persze vannak spéci esetek, amikor már előre tudom, hogy egy részt egy bizonyos dal köré építek. Ilyen lesz a kövi rész is, aminek a ….. dal fogja adni a címét! :D

Ps. 2.0: A világ legkedvesebb kommentjét kaptam meg az előző részem után egy kedves olvasómtól… azt írta nekem, hogy el kellene gondolkoznom, hogy írjak egy könyvet! A legszebb dolog, amit mondatnak egy bloggernek! Köszönöm <3

Nicotine

Cross my heart and hope to die
Burn my lungs and curse my eyes
I've lost control and I don't want it back
I'm going numb, I've been hijacked
It's a fucking drag
I taste you on my lips and I can't get rid of you
So I say damn your kiss and the awful things you do
Yeah, you're worse than nicotine, nicotine 

(Panic! at the Disco)

Harry szemszöge /egészen korábbról/

Nem tudtam mit gondoltam korábban, hogy mennyire lesz jó ötlet beállítani Khara fotózására, de közel sem azzal a helyzettel találkoztam, amire fel voltam készülve, s a dolgok sem úgy alakultak, ahogy én azt terveztem… s hogy mit terveztem? Azt, hogy meglepve a gyönyörűséges barátnőmet munkája közben talán minimálisan hamarabb el tudom majd onnan őt csábítani, hogy együtt töltsünk még némi minőségi szabadidőt mielőtt este megérkezünk Smith bulijába… aminek Khara már csak azért is örülne, hisz Smith ha bulit rendez, akkor a zenei életből az összes, környéken található, s könnyen mozdítható ismerőse ott lesz a házában… s tudom, hogy ezt Khara imádná. Alkohol nélkül megrészegedne… már csak a hírtől is. S ezt szeretem benne igazán… olyan elhivatott egy dolog miatt, olyannyira szereti a zenét, s annak minden egyes állapotát… elképesztő már csak beszélni, hallgatni erről. A tegnapi nap a stúdióban is az öröm az arcán… a csillogó szemei… felbecsülhetetlen volt… a világ minden pénzét megadnám érte, hogy folyamatosan így lássam.  S igen… tényleg így éreztem. Szerettem őt… lényemet felemésztően szerettem őt.

- Neked biztos, hogy itt kellene lenned? – sajátosan köszönt egy sapis srác a tükrök mögül abban a pillanatban, ahogy az épületbe beérkeztem… én nem tudtam, hogy ki ő, de minden bizonnyal ő viszont tudta, hogy én ki vagyok... s nem az ismertség miatt, valahogy láttam az arcán, hogy mindez Khara miatt van.

- A barátnőmet jöttem meglátogatni. – úgy hiszem, tőle kideríthetem, hogy hol lehet ő.

- Nem most jöttem le a falvédőről… szívszerelmes. – vágott vissza nekem könnyedén szemét forgatva, de volt arcán valami ismeretlen dolog, mi rossz dolgot sugallt nekem.

- Okééé… - emeltem magam elé kezeimet védekezésképpen. – szóval akkor meg tudnád esetleg mondani nekem, hogy merre találom Khara-t?- próbáltam minél kedvesebb lenni, hogy minél előbb megkaphassam válaszomat.

- Nem. – szemrebbenés nélkül válaszolt, mire én rendesen meglepődtem.

- Hogy mondod?

- Nem. – ismételte el hasonló határozottsággal, mint az előbb.

- Merthogy? – fura volt ez a helyzet nekem… meg úgy maga a környék is… az épületen belül, itt ebben a helyiségben feltűnően kevesen voltak.

- Mert nem kell tudnod. – mondta, s továbbra is úgy pakolgatta cuccát, mintha éppen nem is lennék ott.

- Megbocsássál? – igazán kíváncsi voltam stílusának okára.

- Khara dolgozik… hagynod kellene. Majd, ha végez úgyis találkozni fogtok. Légy türelmes. – tudatta velem a dolgokat, s úgy hiszem, hogy okkal tette így visszafogottan. Nem nézett a szemembe, kerülte a tekintetemet… mintha nem akarta volna magát elárulni, s senki mást sem.

- Arnold… szükség van rád kint… gyere. – húzódott el egy nagy tolós ajtó a terem végében, s egy hang szólított egy srácot. Azt hiszem őt.

- Egy öröm volt a találkozás… de nekem mennem kell. – felkapva táskáját indult meg az előbb őt kereső hang irányába, én pedig követtem őt… egyértelmű volt, hogy hová tartott. – hééékáás… szépfiú te miért követsz még engem? – mielőtt kiléptünk volna még azelőtt fordult meg hirtelen előttem.

- Mint mondtam jöttem a barátnőmet meglepni… s én sem most jöttem le a falvédőről… Arnold. – s széles mosolyra húztam a számat, majd átnyúlva mögötte a tolós ajtóért nyúltam, s eltoltam azt.

- Aki meglepődni fog az nem ő… hanem te… – egészen biztos vagyok benne, hogy ezt hallhattam tőle, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna már el is tűnt előttem. Próbáltam nem foglalkozni kijelentésével, s úgy bekerülni a kinti díszletek közé, hogy elsőre még ne vegyen észre Khara.

- Hééé… nem tudod, hogy hol van Simon? Terry mutatni akar neki képeket. – egy itt dolgozó úgy közelített meg engem fel sem nézve tabletjéből, mintha egy itt dolgozó lennék.

- Öhmmm… bocsi. Én nem itt dolgozok. – válaszoltam elnézését kérve, s derülve figyeltem arcát, ahogy válaszommal nem is törődve szinte kezembe nyomja a gépét.

- Jah persze… - s füléhez nyúlva azt hiszem egy hívást fogadott fülesén. - … ha megtalálod Simon-t ezt nyomd a kezébe… utána meg hozd vissza nekem. – s ujjaim közé helyezve a gépet, arcomra sem nézve, ahogy jött úgy el is tűnt.

- Hát jó… - kicsit vicces volt ez a helyzet, de hát mit tudtam vele tenni… max megkeresem Simont s odaadom neki a tabletet… a képekkel.

A képek… a képek. Abban a pillanatban, ahogy ujjamat a képernyőre helyeztem a képernyő sötétje világossá vált, s betöltődtek rajta a képek. Éreztem, ahogy összeszorul a kezem, s testem teljes egésze egy teljes ideggé alakul… úgy hiszem a délutánom itt vett egy hatalmas nagy éles kanyart.

Ash fogta őt… Ash fogta a melleit, Ash csókolta majdnem… úgy engedve át szájából a füstöt, mintha éppen csak szájába élvezne. Úgy érintette minden egyes pontját, mintha csak az övé lenne… tisztán láttam a képeken örömét. A képembe röhögött.

Érzéseim az ideg szóval egyszerűen nem voltak leírhatóak, lábaim a földbe gyökerezve maradtak néhány pillanatig, míg gondolataimban automatikusan olyan dolgok jöttek, hogy miként, s hogyan tudnám eltűntetni a föld felszínéről ezt az embert… s tényleg megtenném. Komolyan mondom. Egy igen fájdalmas, s szenvedős kínzás után. Első sorban minimum lett volna az, hogy a kezeitől megszabadítom miután nyelvét a torka köré csavarom legszebb sálaként. Hogy csinálhatta ezt? S a következő kérdésem ez volt már… hogyan engedhette Ő? Khara.

S szavakkal választ nem is kaphattam… a látvány magáért beszélt.

Ott ültek ők a kamerák előtt egy hatalmas, fekete dögön, s úgy imádták egymást ott, mintha csak egymásnak lennének teremtve… Khara minden szépsége a kamerák elé volt tárva, s nem látszott rajta, hogy bánta volna, vagy, hogy csak egy kicsit sem élvezné… addig a pillanatig, míg észre nem vett… köszönhetően annak a mocsoknak. Rám nézett, s tekintetünk találkozott… nem tudom mit olvashatott le arcomról, de az övé oly kifejezéstelen volt, mint még soha. Kétségbeejtő volt.

Nem mozdultam, nem szóltam csak néztem őket, s ezt tudták… mindketten tudták. Szavak nélküli kommunikáció volt ez, mi mindenemet felőrülte… az önkontrolomat hatalmas szintekre emeltem… persze mindez addig a pillanatig fog működni, míg az a nyálgép le nem száll arról a motorról, mert akkor viszont olyat kap… ami átrendezi a pénzkereső képes részét. Már a képek láttán éreztem, hogy elszakad bennem egy húr… most pedig robbant az a bomba. Saját kezemmel akartam megfojtani.

Az, hogy én nem mozdultam az volt egy dolog… na, de hogy ők sem mozdultak… na, az már nem teljesen volt igaz. Alig telt el néhány pillanat érkezésem felfedezésétől, s olyat láttam, mi tovább döntötte belsőmet. Az önkontrollal tökéletesen felépített kis megtartóztatási kastélyom abban a pillanatban dőlt össze alapjainál fogva, amikor ők elhajtottak… ugyanis megtették. A díszleten áthajtva itt hagyták a helyszínt. S láttam… tisztán láttam… mindezt Khara utasítására.

- A kisasszony még sajnos nem ér rá, de engem küldött el a dolgaiért… átköltözik az én helyemre. – a világ leghihetőbb álmosolyával vigyorogtam a recepciós férfira.

- De ezt nem igazán engedhetjük meg… uram. – nem igazán hajlott rá a férfi, hogy átengedje nekem Khara szobájának kulcsát.

- Márpedig Khara megkért, hogy cuccoljak át neki magamhoz… - vagy nem. -… merthogy ő még dolgozik, s este mielőtt továbbállunk már nem lesz ideje eljönni a dolgaiért. – az, hogy dolgozik… enyhe túlzás volt. Fogalmam sem volt merre tűntek, s nem érdekelt… de azt remélem, tudja, hogy visszanyal a fagyi. Legyenek boldogak.

- De uram… - még mindig aggodalmaskodott az ember, nem hiszem el.

- Juan… mi történik itt? – a szállodaigazgató sétált be a pultba, s egy részem fellélegezett végre ugyanis őt már ismertem… egy ideje.

- Az úr el szeretné vinni barátnője dolgait a szobájából, de mi erről nem kaptunk semmi igazolást a hölgytől. Nem igazán gondolom, hogy ez lenne a helyes dolog. – válaszolt főnökének.

- Juan… - mély levegőt vett a férfi, s megsimította beosztottja karját. -… tisztában vagy vele, kivel beszélsz éppen? – felém mutatott, s én pedig próbáltam legtürelmesebb képemet mutatni. – Mr. Styles az egyik legtiszteletreméltóbb ügyfelünk már évek óta… - volt, hogy én magam is itt szálltam meg, de az hónapokkal ezelőtt volt, de az igazgató emlékezett rám. Tegnap is segített nekünk a fotósok elől elszabadulni, s ezért hálás voltam. -… szóval, ha azt mondja, hogy jött valamiért… akkor jött valamiért. Most pedig legyél olyan szíves, hogy te magad kíséred fel a hölgy szobájába, s segítesz elhozni neki minden cuccát… megértetted? – profiként adta ki az utasítást, s ha véletlenül is nemet válaszolt volna ez a Juan minden bizonnyal nem csak az állását veszítette volna el, de talán az életét is.

- Meg. – hajtotta le a fejét a fiú, s szinte ki teleportált a pult mögül, s indult el a kulccsal a kezében a lift felé.

- Köszönöm Ryan… hálás vagyok neked. – bólintottam az igazgató felé, s elrugaszkodva a pulttól már én sem voltam ott.

Célom volt az, hogy egy kicsit megleckéztetem a kedves Khara-t, csakhogy ő is meglepődjön egy kicsit, mint ahogy én meglepődtem akkor, mikor meg akartam lepni őt. Azóta nem tudtam megfejteni tekintetének rejtélyét, de egy bizonyos idő után arra a következtetésre jutottam, hogy… nem érdekel.

Az, hogy azt a nyápicot az első fára feszítettem volna ki, az még mindig érvényes érzés volt bennem, de hogy Khara-val mit kezdenék… nem volt tiszta a fejemben. Ily mértékben még sosem voltam rá dühös… s meglehet csalódott is voltam. Gyűlöltem magam az érzésért, de egyszerűen mérges voltam rá… elmondhatatlanul mérges.

A telefonom helyét, s talán létezését is már abban a pillanatban elfelejtettem, amikor elhajtottam a szállodájától… nem tudtam hova menni… mit tenni. Egyszerűen csak egy időre el akartam tűnni a föld felszínéről. Nem akartam kérdéseket… nem akartam válaszokat. Szimplán csak akartam lenni… nem magam… valaki más. Bármit megadtam volna érte, ha egy kis időre más bőrébe bújhattam volna… egy estére, vagy kettőre talán. De ha már csak néhány órát kaptam volna is elég lett volna.

- Hol a házigazda? – szinte elkurjantottam magam abban a pillanatban, ahogy Smith házának küszöbét átléptem. Úgy éreztem, hogy erre van most szükségem… egy kis felhőtlen kikapcsolódásra. Legalábbis már a korábbiakban elfogyasztott alkoholmennyiség mindenképpen ezt mondatta velem. Nem érdekelt.

- Azt nézzétek.. egy Styles. – kapott a nyakamba Smith egy váratlan pillanatban, s hatalmas csókot nyomtam ekkor arcára, mit undorodva törölt le kissé borostás képéről.

- Szolgálatára. – vigyorodtam el, s hajoltam meg előtte.

- Nem azt mondtad, hogy hozod a csajod? – vezetett bentebb kissé. – legeltettem volna rajta egy kissé a szememet… persze mielőtt kiszúrtad volna a szememet. – mondta, mire csak kellemesen erősen hátba vágtam.

- Valaki nem csak a szemét legelteti éppen rajta. – szinte köpködtem a szavakat, konkrétan éreztem a keserű ízt, mit termel a szám, mikor megemlítették azt a lányt.

- Ohhh jajjj. – képedt el.

- Mondjuk azt, hogy valaki mással rója most a köröket. – tettem hozzá csak úgy mellékesen. – szó szerint…

- Többet erről se!- tette fel kezét, s akadályozta meg azt, hogy bármit is szóljak, nem mintha kedvem lett volna. – látod azt az ajtót Styles… na, azon kívül hagyod most minden szarságodat, s élvezed az estét. – mutatott a bejárati ajtóra a távolban.

- Nem kell félteni… - s kikapva kezéből whiskys poharát lehúztam annak tartalmát.

- Ez volt az enyém. – csapott vissza kedveskén.

- Csak éltem a lehetőséggel… - vigyorodtam rá.

- Akkor engedd, hogy gondoskodjak rólad… van itt egy két hölgyemény, aki szívesen szórakoztatna téged. – s ebben a pillanatban három leányzó sétált a házigazda karjaiba. – lányok… legyetek oly kedvesek, s gondoskodjatok arról, hogy a kedves úr nehogy kiszáradjon. – adta ki nekik az utasítást, mire az említett hölgyemények egy-kettő felosztásban már az én karjaimra keveredtek, s úgy kísértek a pulthoz… amit attól a pillanattól kezdve, mintha otthonommá fogadtam volna.

Nem igazán mozdultam, nem igazán beszéltem egyszerűen csak tényleg azt értem el, amit akartam… voltam. Csak úgy… voltam. S vérem alkoholszintjének köszönhetően valószínűleg a holnapot is elrendeztem ezzel… jobb lesz fel sem kelnem ezek után napokig. Erre volt szükségem… gondolataim újraindítására. Most indult a tisztítás rész… elég sikeresen. S igazából meglehet meg sem lepődtem azon, hogy Khara megjelent itt keresve engem… mondhatni számítottam rá.

- Semmi jogod nincs kioktatni, tudod-e drága Khara? – egy üres szobában kötöttünk kis, s ott társalogtunk eléggé sajátos módon… eléggé sajátos hangnemben. Míg én tettem feléje egy lépést, addig ő is közelített engem kissé.

- Már megbocsássál… nem tehetek róla, hogy betegesen féltékeny vagy. – határozottan beszélt, látszott szemein, hogy komolyan gondolta… de viszont azt is tudtam, hogy nekem van igazam.

- Féltékeny? – kérdeztem vissza, s jóízűen felkacagtam. Azt hiszem ennek a leányzónak elment az esze. – láttam, amit láttam… az a mocskos örömmel fogdosta az én… - mutattam mellkasomra -… barátnőmet.

- Harry… az egy fotózás volt. Az isten szerelmére. – tárta szét karját. S szerinte ezzel minden el van intézve? Fotózás? Ez még nem azt jelenti, hogy szinte felajánlhatja magát annak a másik szép teremtménynek.

- Egyszerűbb lett volna, ha meztelenül járkálsz fel, s alá… - jegyeztem meg neki. Mit számított volna az már neki? Ruha alig volt rajta, akkor már nem mindegy, ha ledob mindent?

- Mint te? – mutatott végig rajtam… meglehet – Az a munkám.

- A munkád, amit nem is szerettél volna? Érdekes… egészen élvezni láttad a dolgokat. – s ami igaz volt, az igaz volt… ha nem élvezte volna nem tette volna azt az egészet. Ha nem kedvelné azt a mocskot, azt a kis gerinctelen férget, akkor el sem hajtott volna vele olyan könnyen. – milyen érzés volt az érintése? Milyen? Volt legalább fele olyan jó, mint az enyém? – közelebb léptem hozzá, s szempillantás alatt elértem azt, hogy bőrkabátja szétnyíljon rajta… elém tárva tökéletes testét. – hmmm? Tetszett annyira, mint ez? – érintettem meg őt végighúzva ujjamat hasától mellkasáig. – biztos ismerős érzés volt már számára az olyan kóstolnia, ami nem az övé. – végig a szemét néztem, de azok bezárkóztak számomra… semmit nem árultak el. Hidegek voltak… megfagytak számomra. Isteni idomait tartottam ekkor már a kezemben, de nem volt tűzijáték… nem volt pezsgés… benne akkor elhalt. Magamról érthető okok miatt nem szívesen nyilatkoznék… az alkohol kanossá tett… s előttem meg itt a nőm. Ha nem veszekednénk, éppen minden bizonnyal a falba építeném… s lehet meg is fogom tenni.

- Én nem vagyok senkié… - jelentette ki egyszerűen, s leseperte magáról a kezemet, majd összezárta maga előtt karjait miután összezárta kabátját.

- Az enyém vagy… drága Khara. Tudod te nagyon jól… - s míg én lépkedtem előre addig ő hátrált, csak míg a falnak nem simult.

- Amit tudok… hogy undorító vagy Harry. Beteg. – nézett a szemembe, s erősen tartotta magát az ellenkezés fázisához. Úgy szorította mellkasán karjait, hogy ne juthassak közelebb hozzá. Nyaka viszont szabad volt… ujjaim könnyedén simultak vékony bőrére ott, s fordították el így fejét. Meg akartam csókolni… mindennél jobban. – Hagyj… - hallatta a szavakat, de tudtam, hogy nem gondolhatja komolyan. Szeret… ő maga mondta nekem megannyiszor… hát akkor szeressen. – Harry… engedj el. – kérte, s én alig hallottam szavait… orromba ivódott édes illata, mely oly csábító volt… fel akartam falni… fel akartam falni őt teljes egészében… én akartam lenni a csúnya farkas. – Harry… ez fáj. – mondta, de tudtam ez nem lehet igaz… soha sem bántanám őt.

- Khara… - ajkaimmal érintettem arcát, de nem értettem miért utasít el annyira. Saját magának, s érzéseinek mond ezzel így ellen… tudom… tudom nagyon jól.

- El akarok menni. Engedj el… Harry. – szólt rám, s egy határozott mozdulattal úgy lökött le magáról, hogy szinte repültem a nem messze lévő szekrényhez, amiről automatikusan estek le az ingatag dolgok.

- Hát akkor menj… tessék. Szabad az utad… menj, s rohanj Ash-hez… vagy Zack-hez vagy igazából ki tudja kihez… ott az ajtó… mehetsz. – felidegesített… még jobban. Gondolkodás nélkül jöttek belőlem a gondolatok. – a cuccodat meg úgyis megtalálod... nem féltelek… - mondtam, s ezt már egészen hátának ugyanis azt hiszem ő meg gondolkodás nélkül fordult ki a szobából abban a pillanatban, ahogy megtehette. S meg is tette… - A büdös francba… - kaptam fel az első dolgot mi a kezem közé került, majd lendülettel vágtam a szemközti falnak… az üveg szobrocska millió és egy darabba ugrott szét a falon.

Embertelen korán ébredtem fel, oly szintű fejfájással, mintha azt az üvegszobrot a saját fejemhez vágtam volna hozzá tegnap este. A kikelés az ágyból már alapvető problémákat okozott, s abban a pillanatban, hogy hirtelen mozdultam… egy közeli vázába is sikerült beleürítenem gyomrom tartalmát. Nem minősíteném állapotomat.

Nem egészen voltam benne biztos, hogy így volán mögé kellene ülnöm, de egyszerűen ki kellett innen szabadulnom és eltűnnöm… mindenem zsibogott. A gondolatnak még a gondolata is fájdalmasan hasított a fejembe. Nem voltam emberi állapotban, ahogy azt hiszem tegnap sem voltam…

Emberfeletti csodának köszönhető volt az, hogy épségben kiértem a házból… nyomokban még az épület is elég erősen tartalmazott hozzám hasonló jószágokat, akik a nappali, konyha és ezen kívül a ház további különböző pontjain próbáltak pihenni… vagy inkább aludva megfeledkezni arról, mi vár rájuk... szörnyű másnap.

Legalább fél órába telt, míg összeszedtem annyira az erőmet, hogy beindítsam a kocsimat… miből minden cucca eltűnt amúgy. Tudtam, hogy meg fogja találni. De ezzel nem akartam szembenézni… még nem. Nem most.

Szükségem volt egy kis nyugalomra, egy helyre, ahol max az lesz az egyetlen egy zaj, amit hallhatok, hogy én levegőt veszek… ahol tisztázhatom a gondolataimat, ahol rendbe tehetem a katyvaszt, ami fejemben van. S kitalálhatom, hogyan tovább. Jelen pillanatban a másnaposság győzedelmeskedik felettem.

Való igaz, hogy egy napot konkrétan csak úgy simán átaludtam… meglehet, hogy ebben segítettek az altatók is, miket könnyedén sikerült beszereznem.

Egy nap… egy napra kivontam magam a forgalomból. Kivettem a város szélén egy ismeretlen, eldugott, s nagyon csendes helyen egy szobát, s ott hagytam, hogy elfeledkezzek a világról… s a világ is tegye ezt velem.

 Szükségem volt erre az álljra. De meglehet, egy nagy büdös pofont érdemelnék úgy igazából… s lehet meg is fogom kapni azt előbb utóbb. A kérdés, hogy kitől. Minden bizonnyal mondhatom, hogy lesz rá egy két jelentkező… s én pedig hősiesen fogom tűrni azt, mit kapok… mert megérdemlem.

- Harry… neked elment a józan eszed. – bérelt lakásomba belépve első ember kivel találkoztam az Niall volt. Az első pofon adója… mondjuk, lehet, hogy nem merne megütni, mert kedvel… de jelen pillanatban mégis lehet, megváltozik majd irántam érzett dolga.

- Halkabban egy kicsit… kérlek. – tekertem le hangjából úgy, mintha ezt egy mozdulatommal szabályozni tudnám.

- Hol a fészkes fenében voltál? – ugrott nekem kb. rögtön… sokkal hangosabban. Soha nem láttam még ilyennek. Ilyen dühösnek nem… s talán csalódottnak sem.

- Itt vagyok… ez a lényeg. Újra… megint. Épségben. – s benyitva a hűtőbe azonnali módon lehúztam egy üveg vizet, s egy másikkal barátkozva indultam meg a szobám felé… újabb zuhanyzásra van szükségem, de valami megállított lépteimben. A ki nem mondott szavak… a gondolat, ami miatt Niall is elhallgatott. – beszéltél vele? – kérdeztem halkan.

- Nem tudom, mennyire érdekel ez téged igazából… - okkal volt mérges… én megértem. Tényleg. -… egy felelőtlen, felfuvalkodott, idióta pöcs voltál. Soha… ismétlem soha nem láttalak ilyennek. – jegyezte meg mire muszáj volt vele szembe fordulnom vele… muszáj volt valakivel beszélnem róla.

- Ezt Ő mondta rólam? – óvatosan kérdeztem… nem lepődtem volna meg, ha Niall fogja és az első kezébe akadó dolgot a fejemhez vágja.

- Harry… Khara nem mondott rólad semmit. Semmit. Megszerezte a cuccát és otthagyta a bulit… nem volt hajlandó még velem sem beszélni. – nem volt kellemes hallgatni mindezt. Nem egészen emlékeztem az este minden egyes pillanatára, de abban biztos voltam, hogy nem voltam kellemes látvány… tudom, hogy nem voltam az. Szörnyűségeket tettem… s még annál rosszabb dolgokat mondtam. – tegnap elértem… de már késő volt.

- Késő? – kérdeztem vissza… ezt nem értettem.

- Khara egy reggeli géppel elutazott. – mondta, mivel kb. olyan érzést kaptam a testemben, mintha egy úthenger ment volna át rajtam… s azután pedig valaki rendesen felpofozott. Idegesen túrtam a hajamba.

- Hova?

- Megígértette velem, hogy nem mondom el.

- S te nem is fogod elmondani. – láttam az arcán a határozottságát. Nem fogja megszegni a Khara-nak adott ígéretét.

- Saját magadnak kell feltakarítanod a szart, amit csináltál… csak figyelj oda, hogy nehogy késő legyen. Khara többet érdemel ennél.

Egy jó zuhanynak különleges hatásai lehetnek tested minden egyes pontján… egy jeges zuhanynak még csak úgy… addig a pillanatig, amíg a nevedet nem hallod elég erősen nyomatékosítva a konyhából szólva… elég hangosan.

- Mi a fene Niall? – alig volt időm felkapni egy törülközőt, s míg szinte rohantam a konyhába a szőke felé, addig inkább hajamat törölgettem szárazabbra, mint bármi másamat.

- Ezt látnod kell… - fordította felém a gépét, nem is törődve azzal semmit, hogy anyaszült meztelen voltam előtte. Meglehet hozzászokott már meztelen hóbortomhoz.

- Hogy… micsoda? – fordítottam még inkább magamhoz a gépet.

Twitter fiókom volt megnyitva, ahova posztoltam egy linket a blogomhoz… a blogomhoz, amiről igen kevesen tudnak úgy igazán. A probléma az, hogy napok óta nem jelentkeztem be erre a helyre… egyikre sem. Megnyitva a linket láthattam, hogy egy „bemutatkozó” cikk állt a blogon rólam… arról, hogy ki is írja azokat a sorokat. Soha nem akartam ezt nyilvánosságra hozni, most pedig ott volt előttem minden… minden.

- Jobb, ha felöltözöl, mert gyanítom, hogy lassan társaságunk lesz… - jegyezte meg… mióta megérkeztem ez volt az első igazán Niall mondata felém… olyan rendes. -… jól vagy? – tette kezét karomra… megbabonázva néztem az oldalt.

- Nem tudom. – toltam el a gépet, s nem igazán tudtam mit is kellene éreznem. Mindkét karommal támaszkodtam a pulton… még az erőm az enyém volt… de ez volt az egyetlen, mit abban a pillanatban birtokoltam. – Basszameg… - könnyedén fordultam meg, s vágtam öklömet a falba… a mellette lévő hűtő is beleremegett… s én is remegtem.

- Jobb, ha arról is tudsz, hogy Khara is áldozat. – halkan, óvatosan adagolta az infót.

- Micsoda? – pattant ki a szemem úgy igazából, s felegyenesedve fordultam feléje. – mit mondasz? – kérdeztem.

- Khara emailjeit is feltörték… ahogy a tiédet is, s sok másik ismert emberét is… Khara blogja is hackelve van… tudnak az írásairól. – zúgott a fülem… azt hiszem zárlatos lett az agyam. Lassacskán kezdtem nem érzékelni a külvilágot. Niall hangja csak elhaló zümmögés volt.

- Ő ezt nem akarta… - suttogtam halkan, s elindultam a szobámba, semmivel sem törődve. -… okkal írta névtelenül. – suttogtam magamban.

- Mit fogsz csinálni? – kérdezte Niall… szóval végig mögöttem volt.

- Megkeresem… beszélek vele. Muszáj beszélnem vele. Muszáj. – s őszintén úgy éreztem, hogy talán nem csak neki van ezek után szüksége rám, hanem fordítva is. De egyértelmű volt gondolataimban a prioritás. Először Ő… mindenekelőtt.

- New Yorkban van… legalábbis tegnap még ott volt. – suttogta halkan az ajtóból Niall… azt hiszem ez a helyzet változtatott ígéretének betartásában.

- Köszönöm… - mondtam neki alig hallhatóan, s agyamban már pörögtek is a minél gyorsabban megvalósítható NY-ba érkezéses ötleteim.

 - Mit akarsz csinálni?- kérdezte ismét miközben teljesen random módon szedtem magamra a ruháimat.

- Megkeresem… ha kell az egész kibaszott kontinenst bejárom. Ha kell kettőt is… vagy hármat, négyet… nem érdekel.

- Mi van, ha nem akar látni?

- Megküzdök érte, hogy akarjon… megküzdök Érte. – mondtam, s éppen fordultam egyet, mikor a következő pillanatban a megcsörrent a telefonom. – falaznál nekem Niall? Tudom, hogy többet kérek, mint amit megérdemelnék… de helyre kell hoznom, amit elcsesztem… meg kell tudnom, hogy hogy van… látnom kell őt.

- Harry… - Niall kezében volt a telefonom, de egyértelműen nyújtotta felém. – … Khara az. – s ahogy kiejtette nevét a száján bennem megállt az ütő. Mintha gyomorszájon rúgtak volna… a szőkeség kezembe helyezte a készüléket, majd, lassan de biztosan távozott a szobából. Fülemhez emelve a készüléket a szoba falának támasztva homlokomat próbáltam összeszedni gondolataimat… megszólalni.

- Khara… - nem hittem el, hogy Ő hívott… nem voltam egészen biztos abban, hogy tényleg ébren vagyok. Csendes volt… nem szólt egy szót sem. Hallottam erős lélegzetvételeit… melyek még nekem is fájtak.- … mondj valamit kérlek. Drága Khara… beszélj hozzám. – szinte könyörögtem szavaiért… hallani akartam hangját… hallani akartam Őt.

Minden egyes lélegzetvételnél jobban fájt a mellkasom… éreztem, hogy minél több a csendes pillanat mellkasom annál jobban húzódik össze. Üvöltöttem volna legszívesebben annyira fájt.

- Kérlek… - nem adtam fel. Hallani akartam őt… tényleg. Szükségem volt rá… eszméletlenül… s hogy erre csak most jöttem rá így… saját felelőtlenségem.

- H… - majdnem… majdnem kiejtette nevemet… tudom, hogy azt akarta. Érzem.

- A Párizsba tartó járat utasai megkezdhetik a beszállást. – mintha egy repülőtéri bemondó hangját hallhattam volna… nem egészen voltam benne biztos. Meglehet, hogy csak képzelődtem.

- Hol vagy drága Khara? Úgy szeretnélek látni… hiányzol. – lassan mondtam mindent, semmit sem akartam meggondolatlanul tenni. – ezt nagyon elcsesztem. – tény és való, hogy így volt… beismertem. Be kellett ismernem. Tudnia kellett azt, hogy beismerem.

- El… - elhalt a hangja, ahogy ezt kimondta. –… sajnálom. – tette hozzá ezt, majd egy pillanat sem kellett hozzá, s szakította a vonalat. s csapott pofán így a valósággal.

- Én is. – dünnyögtem a falnak, majd ökölbe szorítottam ujjaimat, s erősen szorítottam abban a pillanatban mindenemet csakhogy ne kezdjek olyanba, amibe most nem kellene… S ekkor született egy megérzésem. Egy hang, mi még a telefonban keltette fel a figyelmemet, s aminek talán nagyobb jelentőséget kellene most adnom.

- Harry… hova mész? Harry! – úgy törtem ki a szobából kezemben minimális cuccaimmal, mintha az életem múlna rajta… s talán az is múlt.

- Párizsba…