Sziasztok! Végre itt van az első augusztusi írásom Nektek! Ez egy korábban elkezdett ötletem, egy ideje már itt pihent a gépemen az első része, s most végre úgy alakult, hogy be is fejeztem. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást, csodás hétvégét Nektek! Puszilok Mindenkit, Dorka
Szavak száma? 3397
Ha esetleg több információt szeretnétek az írásaimról, akkor ITT csatlakozhattok az írós csoportomhoz!
- Hogy micsoda? - kérdeztem vissza tőle, miközben a reggeli zabkása kreálmányomat díszítettem épp úgy ki, mintha valami luxusétteremben szeretném kiállítani azt. - Hékááás... - csaptam a kezére, amikor a gyönyörű gyümölcskompozícióból szemérmetlenül lelopott néhány málnadarabot, úgy hogy fél perccel ezelőtt ő még azt mondta, nem kér lókaját. Ez volt az új szokása, a zabkásáimat lókajának nevezte, miközben amúgy ugyanúgy ennie kellett neki is ezt.
- Véletlen volt!- játszotta az ártatlan bárányt, s nekem majdnem fent akadt a szemem attól, hogy ő még így kora reggel, abszolút pofátlanságában is ennyire vonzó képes lenni. Az igazán pofátlanság ez. Természetellenes a létezése is.
- Távozz sátán akkor! - védtem a tányéromat, majd úgy hátráltam a konyha, tőle legtávolabbra eső sarkába, hogy közben állva kezdtem reggelizni, miközben mint anyatigris védtem a reggelimet. - Szóval... miért is hívott Anthony? - kérdeztem tőle olyan arcot villantva, mintha nem is érdekelne, de amúgy majd meghaltam a kíváncsiságtól... főleg mert Sebastian már kora reggel röhögőgörcsöt kapott a telefonhívás témája miatt, s tekintve, hogy kifejezetten nyúzott volt elég nyomós indok kellett ahhoz, hogy bármi is mosolyra görbítse ajkait. Szóbeli válasz helyett inkább telefonja képernyőjét tolta arcomba, mire én egy az egyben köptem arra is, s konkrétan rá is a számban már éppen megrágott reggelit. No ez a hír még engem is megnevettetett így még kávém előtt is, ami az abszolút teljesítmény volt.
- Nem számítottam többre... - törölte le arcát grimaszolva, majd telefonját is. - … mondtam már, hogy szörnyen szexi az ilyen megnyilvánulásod? - támaszkodott meg a pulton miközben ő a shakejét kevergette magának, de jól tudhatta, hogy csipkelődése nem igazán jut el hozzám már.
- El kell fogadnod. - jelentettem ki egyértelműen.
- Szerintem az előbb egész egyértelműen kifejezted a valós véleményedet az egészről... - túrt a hajába, s észrevette, hogy abban is megpihent egy gyümölcsdarab az előbbi reakcióm eredményeként, majd fejét rázva bekapta azt a fagyasztott piros bogyót.
- Sebastian... most komolyan... ez hatalmas lenne... - gondoltam bele, s egy kicsit közelebb sétáltam hozzá, miközben az arcomra egy levakarhatatlan vigyor ragadt. Ez a reggel abszolút poénosan indult.
- Kedves... bemutatom neked a két bal lábamat... - mutatott le pucér lábaira.
- Nonszensz... - forgattam a szemeimet, s pontosan vele szembe ültem fel konyhaszigetre.
- Tudod, hogy attól még, hogy te egy profi táncos... én nem leszek az? - közelített meg, szépen lassan a lábaim közé igazítva testét.
- Talán tudnék néhány mozdulatot tanítani... - incselkedtem vele miközben közel sem nőiesen toltam magamba a reggelit. Talán kicsit késésben voltam, s a dolgokat fel kellett pörgetni. - … s talán még kaphatsz is valamiféle "pasim vagy" kedvezményt. - gondolkoztam el, majd kanalamat számban tartottam miközben éhes tekintetének kellett ellenállnom. Tisztán látszódott, s érződött, hogy éhes volt. Rám.
- Hmmmm... - dorombolt nekem, majd szép lassan elvette a kezemből a tálamat, mielőtt bármit is tett volna velem, s mielőtt kezemből kiejtve azt összetörtem volna.
- Sebastiaaaaaan... - nyavalyogtam neki, s bármennyire is próbáltam elhúzódni tőle, ott a pulton ülve egészen hátrányból indultam. - … 20 perc múlva órám van. - világítottam rá a lényegre, hogy nekem már amúgy úton kellene lennem, ugyanis 20 perc alatt lehetett odaérni a stúdiómba, s ha most nem indulok el akkor sosem.
- 20 perc sok idő... - emelgette a szemöldökét, majd ajkaival úgy közelítette meg nyakam érzékeny bőrét, hogy szinte muszáj volt felnyögnöm.
- Akkor érezd jól magad az alatt... van két szép kezed! - s tényleg muszáj volt tényleg lelöknöm magamról, mert ha most beadtam volna a derekamat... sosem indultam volna el a lakásunkból. Táskámat felkapva a székről, vállamra vágva azt indultam meg futólépésben az ajtó felé.
- Rád fogok gondolni... - nevetett fel mondhatni egész darabosan véve a levegőt, majd a hűtőnek támaszkodva magáévá tette a... reggeli maradékomat.
- Inkább gondolkozz a felkéréseden! - kacsintottam rá, s még mielőtt bármi csípőset visszavághatott volna kilibbentem a küszöbön.
A helyzet a következő volt: Sebastiant és Anthonyt felkérték egy Lip Sync Battle adásra, amiről reggel értesítették őket, de mint a fentiek jól mutatták Sebastiannek nem az volt az első gondolata, hogy elfogadja mert állítása szerint két bal lába volt, ami talán a világ legnagyobb hazugsága volt, s talán ő maga sem hitte el. Hihetetlen. S talán "munkahelyi" ártalomnak nevezhetné bárki, aki hallaná a megszállottságomat ezzel kapcsolatban (merthogy egyértelműen ez alakult ki fejemben, instant módon, ahogy hallottam a dologról), de egyértelmű célomnak tűztem ki azt, hogy 48 órán belül márpedig igenis ráveszem őt, hogy erre a felkérésre igent mondjon... kerüljön is bármibe.
- Ügyesek voltatok! - tapsoltam meg a 11 órási csapatomat, amint a nyújtást is befejezve mára végeztem velük. - 2 nap múlva találkozunk! - mondtam nekik, s a faltól-falig érő tükörhöz sétáltam, aminek tövében telefonom éppen csörgött. Elmosolyodtam... Anthony volt.
- Komolyan gondolja, hogy nem akarja elvállalni? - ez volt az ő köszöntése.
- Szép napot neked is Mackie! - nevettem el magam, s az ablakpárkányhoz kiülve élveztem, hogy egyik oldalról a kinti levegő frissített fel, másik oldalról pedig a ventilátor, amit épp ekkor kapcsoltam be.
- Jajajaja... - motyogott, mint köszönés viszonzása. - … na de... mi ütött a barátodba? Elment az esze vagy mi? - nevette el magát a vonal végén.
- Állítása szerint két bal lába van... - elevenítettem fel reggeli szavait.
- Badarság! - vágta rá Anthony gondolkozás nélkül.
- Ezt mondtam neki én is... - magyaráztam, majd lehajolva a laptopomat is az ölembe húztam ugyanis nem volt más tervem, mintsem szabadidőmben, táncóráim között Sebastiant a létező összes helyen elárasztom érveimmel, miszerint el kell fogadnia ezt az ajánlatot.
- Szorítsuk két tűz közé! - vetette fel az ötletet Anthony.
- Tudtam, hogy egyformán gondolkozunk... - s gondolatban minden bizonnyal pacsival jutalmaztuk egymást, hisz partnerek voltunk az ilyesmikben. - … mikorra kell választ adnotok? - érdeklődtem azért egy fontos részletről miközben egyszerre kezdtem elmélyedni a youtube videói, gépemen pihenő képeim, s a google hatalmas adatmennyiségének triójának hálójában.
- Hétfő reggel... azt hiszem... de megnézem neked, s megírom üzenetben! - válaszolt.
- Vasárnap reggelre megkapod a választ! - mondtam neki, hiszen továbbra is tartottam magam a 48 órás szabályhoz.
- Akkor indulhat is a Stan-hadművelet... - jelentette ki őszintén olyan hanggal, mintha ez egy valós katonai hadművelet lett volna.
- Esélye nem lesz nemet mondani... gondoskodok róla... - motyogtam egyre szélesedő mosollyal az arcomon, ugyanis az internet mély bugyrai azonnal segítségemre siettek csatám megnyerésében.
Házi feladat: Channing Tatum – Run The World tánca. - küldtem el neki üzenetben a linket csatolva mindehhez.
Tudod, hogy Channingnek van táncos múltja... - azonnal válaszolt nekem. - … ahogy a feleségének is. - folytatta. - Ez kedves bebuktad... de nem a megfelelő érv volt.
Te akartad... - nevettem fel, s miközben a gép előtt ülve kommunikáltunk egymással, addig a szabad kezemben lévő telefonomnak köszönhetően Instagramra éppen feltöltöttem egy videót... róla.
Mégis... miről beszélsz? - kaptam még egy utolsó üzenetet... majd néhány pillanat néma csönd... minden bizonnyal megkapta az értesítőjét. Azonnal csörgött a telefonom.
- Honnan? - szegezte nekem a kérdést rögtön.
- Ha erre a kérdésedre válaszolnék... minden bizonnyal meg kellene, hogy öljelek! - haraptam ajkaimba, s ezúttal már gépemen is látva a kis videót újfent megnéztem azt... sokadjára. Egy archív videó pörgött szemeim előtt le Sebastian musicales időszakáról, még évekkel ezelőttről. Olyan kincs volt ez, amit még minden bizonnyal a külvilág nem láthatott... de mint mondtam én elszánt voltam, s minden követ megmozgattam ahhoz, hogy a dolgok úgy legyenek, ahogy én szerettem volna. Az igazság az volt, hogy mélyen legbelül tudtam, hogy Sebastian is így vélekedett az egészről csak egyszerűen agyába valamiféle porszem keveredett, s nonstop badarságot beszélt.
- Anya... - nevette el magát.
- Sosem fedném fel a forrásaimat. - mondtam, de mindketten tudtuk, hogy igaza van. - Mellesleg... John Travolta is megirigyelné azt a csípőmozgást... - jegyeztem meg, ahogy a képernyőn látható mozgását figyeltem a fiatal Stannek. - … egészen belepirulok...
- Tudod, hogy ez aljas volt... - mondta, de jól tudtam, hogy nem gondolja komolyan.
- Nem kedves... ez tudatos volt... én megmondtam, hogy elérem, hogy elfogadd ezt az ajánlatot... szóval... ha harc hát legyen harc. - jelentettem ki.
- Ugyanezt gondoltam én is amikor... - mondta, s ekkor láthattam az értesítőt, miszerint megjelöltek egy képen. A közösségi hálókhoz fordulva most ő vágott vissza nekem... s töltött fel rólam egy képet. Egy abszolút kínos, csak neki elküldött képet magamról.
- Stan... el sem tudod képzelni, hogy mibe kezdtél bele... - váltottam talán egy kicsit humorral átszőtt fenyegetőzésre. Ha tudta volna, hogy milyen videók, s képek lapulnak még a tarsolyomban nem tette volna mindezt, amit tett... de igazából pontosan nem érdekelt, hogy mi került ki rólam, hiszen épp ez az egész életnek a lényege, hogy nem mindig akarhatjuk azt, hogy tökélesnek tűnjünk. Igenis voltak kínos, fura pillanataink is, s én nem, nem féltem megosztani ezt a világgal, hiszen ha az ellenkezőjét gondoltam volna akkor képmutatónak tűntem volna, nem?
- Ha harc... hát legyen harc... - ismételte el még egyszer mondatot, ezúttal már sokkal jobban nyomatékosítva azt, s mire reagálhattam volna... kinyomta a telefont.
- Ez... rám tette a telefont... - képedtem el, s csak úgy pislogtam a telefonomra, miközben láttam, hogy néhány diákom már meg is érkezett az órára.
- A barátod? - sétált oda egy lány mosolyogva.
- Igen... az a bolond...
S az internet berkein elkezdett kis harcunk egy pillanatra sem állt meg az elkövetkezendő pár órában, hiszen bármikor mikor volt egy kis időnk, hogy kütyüinkhez jussunk... azonnal visszavágtunk a másiknak. Egyáltalán nem volt meglepő, hogy ezt az egészet Sebastian rajongói pedig élvezték... nem is kicsit. Igazán jókat derültem a kommenteken, a reakciókon. Szórakoztató volt ez a macska-egér játék szerűség, s az egészben talán az egyik legviccesebb dolog az volt, hogy a külvilág nem is tudta, hogy miért indult el ez az egész... merthogy nyilván arról nem beszélhettünk. Ámbár mikor megláttam egy mémet, miszerint követelni akarják, hogy Sebastian is részt vegyen egy Lip Sync Battle adásban... felvisítottam.
- Tessék...- konkrétan azt arcába nyomtam a kinyomtatott mémet, amikor éppen nem figyelt rám. Időt sem hagyva neki arra, hogy megtekintse rendesen ugyanis a tenyerem arcának feszült. - … ilyen okosak a rajongóid... látod. - vigyorogtam neki, majd megsimítva arcát sétáltam a helyemre, hogy végre én is vacsorázni kezdhessek.
- Az én rajongóim... mégis mit vártál? - tette fel a kérdést, s ekkor meg is nézte a papírlapot, ami konkrétan a vacsorájára hullott arcáról. - Tudod, hogy ez nem magyarázat semmire... - mutatott a képre.
- Mi van vele? - forgatta a szemét. Közte, Anthony és Tom között a Polgárháború forgatása óta folytonos csipkelődés ment, ami hatalmas marketing fogás volt bármelyik oldalról is néztük. Ráadásul kétség nélkül kijelenthetjük, hogy baromi szórakoztatóak voltak a folyamatos szócsatáik, akár egy-egy interjúban, akár csak egy-egy közösségi oldalon. Az egész első körben Anthony és Tom között kezdődött, de mivel Sebastian nyilvánvalóan egy jó barát... azonnal egy lapon volt Anthonyval.
- Igazán dögös Rihanna volt az adásban... - mondtam neki, mire ő olyan arcot vágott, mintha nem tudná miről beszélek, meg mintha nem is hallotta volna meg miről, s kiről beszélek neki. Zsivány volt. - … jajjj Sebastian... most kit áltatsz? Nekem be ne akard mesélni, hogy nem láttad még a videóját... átlátok a kis ártatlan álcádon. - mutogattam rezzenéstelen arcára.
- Elhatárolódok attól az ördögfiókától! - emelte maga elé kezeit, még előttem is játszva ezt a kis szurkálódást, ami ment közöttük.
- Hát én nem... - jegyeztem meg. - … sőt ami azt illeti... 21 éves korára egészen... elképesztően néz ki. - kezdtem a hadművelet egy sajátos csatájába. - Láttad már egyáltalán a Pókember előzetesét? Mert hát te jó ég... wow... ez a gyerek... - áradoztam.
- Megragadtad a lényeget... gyerek. - ragadott ki pontosan egy kis részletet az elhangzottakból, de érezhető volt, hogy jó helyen jártam, hisz a cukkolásom hatással volt rá. Az ilyennek éltem.
- 21... minden értelemben legális a dolog. - mondtam ki, s éreztem ahogy a glória mellett a fejem felett már a kis ördögszarvak is megjelentek. Minden bizonnyal az ilyenért a pokolra fogok jutni... az egyetlen egy hely, ahol el leszünk választva egymástól Sebastiannel, hisz ő bármit is tesz, egyértelműen a mennyországban fog kikötni... ő egy angyal.
- 9 évvel fiatalabb nálad... - folytatta a beszélgetést az ő elképzelése szerint.
- Ahogy te is 5 évvel idősebb vagy nálam... mint a jelenlegi helyzet is mutatja... a kor dolog engem egyáltalán nem érdekel. - reagáltam butaságára.
- Szeretnéd, hogy esetleg bemutassalak neki? - vonta fel jobb szemöldökét miközben mosatlanát tisztította éppen.
- Honnan veszed, hogy nem ismerem? - kérdeztem meg tőle, s befejezve az evést én is a mosogatóhoz sétáltam mellé. - A mai napi instagram csatánknak igazán sok előnye volt... sok ismerőst szereztem magamnak. - már konkrétan olyan szélesre húztam vigyoromban az ajkaimat, hogy lassan fájni kezdtek azok.
- Szóval csak kihasználsz engem! - vágta rá drámaian, éppen úgy mintha csak egy szappanopera részből lépett volna ki.
- Igen! - csatlakoztam ehhez a stílusához, s a törlőrongyot kezemből ezzel a hévvel együtt vágtam le a pultra. - Én csakis kihasznállak! A pénzedet, az életed... mindenedet... de legfőbbképp... a testedet! - mondtam neki, majd egy pillanat alatt ugrottam ölébe, s ajkai után oly hevesen kaptam, hogy meglehet kicsikét meg is haraptam őt.
- Döbbenetes vagy... - támasztott azonnal a hűtőnek, s már azon volt, hogy felsőmből bújtasson ki.
- Tudom... - kapaszkodtam meg nyakában még szorosabban, amikoris alulról is megszabadított minden felesleges anyagtól. - … a holnapi randi esténkre elhívhatod Tomot is... - suttogtam a fülébe miközben ujjaim már dús haját szántották.
- Ha még egyszer kimondod a nevét... - ragadta meg a nyakamat szenvedélyesen.
- Mi lesz akkor? - néztem vele farkasszemet.
- Meg leszel büntetve...
- Tom...
A szombat esték a mi szent időpontjaink voltak, s ha megvolt rá a lehetőségünk, ergo ő is New Yorkban tartózkodott, akkor sosem hagytuk ki azt, hogy mindig együtt töltsük őket, mindig egy újabb, s újabb éttermet kipróbálva a városban. Ez már csak egy ilyen hagyományunk volt.
- Tetszik ez az új étterem... - jegyezte meg a stúdióm ajtajában állva, az ajtófélfának dőlve, rajtam pihentetve tekintetét... ugyanis míg ő nem érkezett meg én gyakoroltam egy keveset, mert őszintén felszabadító volt egy kicsit egyedül lenni itt, s csakis a zenének, csakis a ritmusnak, s annak, amit az váltott ki a testemből élni.
- Exkluzív a hely... - bólogattam elismerően, s felkaptam jobb lábamat a magasba, hogy egy kicsit megnyújtsam azt.
- Ezt még csak nézni is... fáj... - rázta meg a testét, mutatva így "fájdalmát".
- Megterítettem az ablaknál... nyugodtan gyere be... én mindjárt... végzek. - mondtam neki, majd a tükör előtt lévő korlátnak dűlve egyenesítettem arra lábamat, először az egyiket, majd a másikat.
- Szeretlek nézni miközben táncolsz. - jegyezte meg, s egy tapodtat sem mozdult helyéről.
- Már éppen nyújtok... - motyogtam neki, majd szemeimet behunyva pihentettem egy kicsit egész testemet megfeszülve a tükör előtt.
- Csakugyan? - hallottam meg kérdését gyanúsan közelről, s ekkor teste közelségét is érezhettem már bőrömön ugyanis ő is mellém simult miután ujjhegyeivel végigsimította előtte szétterülő testemet. Egy számomra idegen dal szólalt meg ekkor a hangfalakból... kettő pillanatra hunytam le a szememet keresve végleges lelki békémet, mire ő... kezébe vette az irányítást. - Táncolj velem... - ujjai az enyémekre csukódtak, amikor elérte azokat a korláton. Szépen lassan segített le onnan.
- De te nem is tudsz táncolni. - ráztam a fejemet grimaszolva nézve tükörben visszaköszönő képét.
- Csak fogd be... s táncoljunk. - forgatta a szemeit bazsalyogva, majd megpördítve maga előtt engedte hogy vele szembe legyek, s ahogy a dallamok egészen bemelegedtek lábai is útjukra indultak, s keze már azonnal kipörgetett engem... majd vissza is kerültem szépen mellkasához. Ajkainkat egy szó sem hagyta el, testünket csakis a ritmus uralta... vagyis az övét... merthogy az enyém... csakis az ő irányítását élvezte most. A lelkemet adtam át kezeibe. Bíztam benne, mindennél jobban.
- Ezek után mondd, hogy nem tudsz táncolni... - s nem, nem engedtem el magam mellől őt. Ahogy kezei hasamon pihentek, miközben hátam hevesen emelkedő mellkasán pihent úgy mondtam neki ezeket a szavakat, egész végig csak a tükörképét nézve magam előtt. - … s hogy nem fogadod el az ajánlatot...
- Ami azt illeti... - mondta, s lehajolva egészen közel került fülemhez. - … már tegnap reggel elfogadtuk az egészet. - jegyezte meg, mire az én szemeim majdhogynem kiestek helyükről.
- Hogy micsoda? - kérdeztem vissza mondhatni fura tekintettel az arcomon.
- Jól hallottad... - bólogatott zsiványan.
- Szóval ez az egész... csak... - hebegtem meglepődöttségem közepette.
- Egy játék volt. - bólintott. - Kíváncsi voltam, hogy mennyire szeretnél meggyőzni az egészről... s jól tippeltem, hogy nagy stratégaként... a megszállottja leszel. Igazán... szórakoztatóak voltak a próbálkozásaid! - ismerte el büszkén bólogatva.
- Édes Istenem... - csaptam a homlokomra, majd nagy kacagásban törtem ki. - … te totál félnótás... te... - ráztam a fejemet, mert ez... ez hihetetlen volt.
- Na... csak merd azt mondani, hogy nem volt szórakoztató! - kapta el újfent derekamat, s rántott magához, s tenyerébe vette egészen ellenkező arcomat.
- Te... bolond vagy. - vertem fejemet mellkasába.
- A te bolondod... - puszilt a fejem búbjára. - … de ha enyhít a dolgon... megvan, hogy kinek a bőrébe fogok bújni... - simította meg a fejemet. - … a Királynődébe. - jelentette ki.
- Ohhh... micsoda megtisztelő megemlékezés rám... miután így... átvertél. - nyújtottam ki rá nyelvemet, a duzzogásomat a lehető legmagasabb szintekre emelve.
- Szükségem lesz egy Gaga specialistára is amúgy... meg egy koreográfusra. - jegyezte meg.
- Millió éveket várhatsz rá, hogy neked dolgozzak. - legyintettem egyet, majd kikeveredve karjaiból a földön megterített benti, esti piknik helyünkre sétáltam.
- Hétfőn kezdünk! - követett engem.
- Jó... és?
S ebből az egészből alakult ki az, hogy hétfőtől kezdve 3 napon keresztül új helyen tartottam meg az óráimat ugyanis szabadidőmben, míg nem az óráimon voltam addig Sebastiannel, s a háttértáncosaival edzettem mondhatni napestig. Túl sok választásunk nem volt ugyanis csütörtökön már felvétel is volt az adásba. Gyorsan pörögtek az események. Ahogy a fiúk fellépése is, mintha csak két pillanat alatt lepörgött volna... no de milyen két pillanat volt az. Az új értelmezésű Lady Gaga Telephoneja, Anthony Tina Turnerének Proud Maryjével párbajozott a műsoridő alatt... míg én... míg én szinte szakadtam a röhögéstől a színfalak mögött ugyanis ez a két férfi életük alakítását nyújtották kint a kamerák előtt. Egyszerűen a shownak éltek... olyan energia volt bennük, mintha ez lett volna az utolsó dolog életükben, amit forgatnak. Lenyűgöző volt. Megdöbbentően szenzációs.
- Gaga... Gaga... kaphatok egy autogramot... - rohantam oda hozzá, elsőként amikor lejött a színpadról. Nevetésemnek köszönhetően a szememből már konkrétan a könny is kicsordult, de mindezt előtte úgy adtam elő ekkor, mintha meghatódottság könnycseppjei lettek volna.
- No és Miss Turnerrel mi lesz? - lépett mellénk Anthony, akarom mondani Tina csípőre tett kezekkel.
- Jobb lesz, ha lehűtöd magadat Mackie... - jegyezte meg Sebastian, majd parókájából kiszedett egy italos fémdobozt. - Tessék itt van! - tette a kezébe azt, mire én nagyon jól tudtam, hogy nem sokáig bírom már ezt a komédiát két lábon.
- Ez üres... - vinnyogott a díva.
- Így jártál... - rántotta meg vállát Sebastian.
- A két lábon járó fáradtság megtestesítői... te jó ég... - ráztam a fejemet, majd megragadtam Sebastian melltartójának pántját. Tény volt, hogy bármennyire is fura volt kimondani, de Sebastian még így nőként is dögös volt... én pedig... teljesen a rabja lettem, s ezt a tudtára akartam adni... nagyon gyorsan, még véletlenül sem vesztegetve egy pillanatot sem el. - Én most... elrablom a Ladyt egy... mélyinterjúra. - kacsintottam Anthonyra, s Sebastian öltözéjébe indultam meg azonnal.
- Hát persze... mély... interjúra... - hallottam még valahol a távolban Anthony hangját, de ekkor már konkrétan sikeresen beestünk az öltözőbe, ahol csakis ketten voltunk.
- Gaga emberei az üdvözletüket küldik... - jegyeztem meg neki, majd parókáját leszedve róla ajkaira repülve sikerült mindezt olyan gyorsan tennem, hogy egy az egyben vágódtunk a kanapéra.
- Micsoda? - kérdezte, s én konkrétan már a minimális ruhájától is meg akartam szabadítani. Nem érdekelt senki, s semmi.
- A show készítői küldtek neki élő videót... teljesen le volt nyűgözve. - bólintottam elismerően felé magasodva, derekán egy picit megpihenve ahogy mellkasára helyeztem tenyeremet. - Nem tudom mondtam-e már... de... az Anyaszörnyhöz azonnal feleségül mennék, ha megkérné a kezem... - hajoltam hozzá egyre közelebb, s közelebb.
- Most ez a legközelebbi dolog, amit belőle kaphatsz... - mosolyodott el egyáltalán nem bánva igazán heves reakciómat előadására.
- Mennyire közeli? - hajoltam arcához.
- Nagyon... nagyon, nagyon közeli....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése