34. rész

Sziasztok! Saját önkéntes tavaszi szünetemet tartva így hét közepén gondoltam megleplek titeket valamivel! Hát is is lenne tessék! <3 Remélem örültök neki és tetszik majd a részt! Várom a véleményeket komiban vagy akár a chat box-ban vagy bárhol máshol ahol megtaláltok! Jó olvasást! Puuszi Dorka

Egy huzamosabb ideje nem voltam már több órán keresztül egyedül a lakásomban. Na, ennek bepótlása sem most fog bekövetkezni, ugyanis ahogy a Fürtös kedves lelépett nekem össze kell készülnöm, és mennem a színházba, mert próba lesz. Szeretjük, ahogy Ryan a napkülönböző időpontjaira teszi a próbákat, mindig máshoz igazodva. Vagy mégsem…

- Csöröghetsz, úgysem veszlek fel!- fordultam hátra az ágyam felé, amin a telefonom csörgött szüntelen úgy percek óta. – hidd, el kitartó vagyok!- vágtam oda neki majd végigtekintve a szekrényemen kivettem egy blúzt és egy farmer nadrágot, amit szépen sikerült magamra is húznom. – okés… - fordultam véglegesen felé. – te akartad!- fenyegettem meg. Igen még mindig a zenét kiadó készülékhez beszéltem. – nézzük csak meg ki ér le hamarabb!- fogtam kezeim közé majd egy határozott mozdulattal a galériáról leejtettem a kanapéra.

Ahonnan viszont pattant egyet és leesett a földre, és… továbbra is szólt. Egy igazi harcos ez a készülék, bezzeg ha én ugrottam volna le valószínűleg már nyakamat törtem volna, sebaj.

- Nem vagyok hajlandó felvenni a telefont!- mondtam a szöveget, amikor már viszont megnyitottam azt a telefonvonalat.

- Beengednél?- hallottam a vonal túlsó oldalán egy ismerős hangot Adamét, majd ebben a pillanatban kopogni kezdtek.

- Nem vagyok otthon. – mondtam határozottan és inkább levegőt sem vettem hátha ezt el tudom vele is hitetni. Mondjuk, ennek elég kicsi esélye lenne, de hát… próba szerencse.

- Az előbb dobtad le a telefonodat az emeletről, majd beszéltél hozzá. Hallom a szuszogásodat!- magyarázta mondanivalóm ellenkezőjét.

- Nem is lélegzek már!- csaptam vissza.

- Szóval kinyílik az ajtó vagy nekem kell kevésbé barátságos módszerekkel kinyitnom? - kérdezte.

- Találd ki!- mondtam és lassan caplatva indultam az ajtó felé majd a zárakért nyúltam és éppen nyitottam volna az ajtót, amikor megálltam.

- Egyedül vagyok. – válaszolt a fel nem tett kérdésemre. Mintha olvasott volna a gondolataimban.

- Nincs sok időm!- tártam ki az ajtót és köszönés nélkül távoztam a lakás belső részébe hisz én éppen készülődtem, amikor is ő megérkezett.

- Beszélni kellene a dolgokról!- vágott rögtön a közepébe. Na, igen Ő az, aki nem fog nekem köntörfalazni egy pillanatig sem.

- Kellene… a hangsúly ezen van. – és én vagyok az, aki ha valamiről nem akar beszélni, akkor amellett ki is áll és habos babos mázat köré húzva el is kerüli a témát nagy ívből.

- Miért is jó ez neked? – kérdezte és a konyha falának dűlt miközben én kiöntöttem termoszos bögrémbe a maradék kávét… ami ugye nem került a Göndör nadrágjára.

- Ne kezdjük el ezt megint. – fordultam határozottan feléje. – örülök, hogy itthon vagy! Nagyon is! De miért kell ennek az egésznek újra és újra feljönnie? Boldog vagyok, nagyon boldog.. sőt még annál is boldogabb. Nincs szükségem egy olyan tényezőre, ami ennek az ellenkezőjét érheti el nálam. Érted ezt? – kortyoltam bögrémbe.

- Ezt csak te érted. – mondta nemes egyszerűséggel.

- Pont elegendő. – bólintottam majd egy bögréért nyúlva, kiöntöttem neki a maradék kávét a termoszból és feléje nyújtottam azt.

- Köszönöm. – fogadta el azt. – Alexa érdeklődik, hogy számíthat-e a látogatásodra!- kortyolt óvatosan bele a forró italba.

- Érdeklődjön tovább…- válaszoltam közömbösen.

- Na, jó… - tette le kezéből a bögrét, mielőtt elröpítette volna.. talán kitelt volna tőle. – ez a duzzogós hisztizős óvodás viselkedésedet azonnal vetkezd le, míg én itt vagyok!- jelentette ki én meg csak össze-vissza figyelgettem a ház különböző pontjait. – igen neked beszélek… mondjuk, a szemembe is nézhetnél. – tolt le kedvesen.

- Nekem szóltál? – néztem rá az értetlent téve.

- Pont erről beszéltem…- forgatta a szemét.

- Szóval miért is jöttél akkor? – néztem rá érdeklődve. Kitartóan makacs voltam meglehet.

- Hogy a hugicámmal legyek!- mosolyodott el bandzsán mire mindketten hangosan felnevettünk.

- Nekem próbám van… úgy... – néztem az órámra, ami pontosan azt az időt mutatta, amit neki nem szabadott volna. – 20 perc múlva… - képedtem el. Ilyenkor, a délelőtti forgalomban max ha teleportálok, akkor érek oda ennyi idő alatt.

- Elviszlek!- ajánlotta fel.

- Akkor indulhatunk is! – és táskámért lehajolva mindent magamhoz kaptam és már meg is céloztam az ajtót, de azért hátrafordultam még egyszer a mögöttem lévő emberkére. – be fogok menni hozzá… - mondtam halkan.

- A férfiak egytől egyig seggfejek!- tartott próba alatt kiselőadást Michelle. – mindegyiket a farkuk irányítja!- rázta meg fejét elképedésében miközben mi éppen a rúdon csimpaszkodtunk, lógtunk, éppen ami soron volt. – Látlak Ryan… - odafordulás nélkül mutatott a bejárat felé ahol Ryan tényleg ott állt és hallgatta Michelle oktatását. – és ne húzd a szád… bármit mondok az rád is igaz. Nálam nincs olyan hogy a jelenlévők kivételek… mi vagyok én valami szent? Dehogyis!- legyintett és ránk mosolygott. – szóval, ha tehetitek, és miért ne tehetnétek.. – tette fel magának a kérdést. – akkor szorongassátok meg őket a golyóiknál hisz a kezünkbe kell vennünk az irányítást! – mondta határozottan olyan szinte belelkesedve a végére mintha csak tízezrek előtt beszélt volna.

- Ha a végén lázadást szítasz nálam Michelle!- közelített meg minket Ryan lassan.

- Ki engedte, hogy be gyere ide? – nézett a közeledő koreográfusunkra Michelle elképedve.

- Tudtommal ez az én munkahelyem… Én voltam itt hamarabb. –válaszolt kedvesen.

- Jó ez engem nem érdekel… - legyintette el silány válaszát Ryannek feje körül. – lányok a próbának vége! Fantasztikusak voltatok! – tapsolt meg minket, mire két lábra ereszkedve már mi is tapsra emeltük kezünket.

- Hetek óta nem volt ilyen izomlázam… - képedt el mellettem Liz és átkarolta oldalról nyakamat így egymást támogatva mehettünk le a színpadról.

- Azt hittem az utolsó kitartásnál a kezem felmondja a szolgálatot és elengedi a csövet… egyenes utat nyitva a baleseti sebészetre!- tettem hozzá mire felnevettünk.

- Kegyetlen ez a Michelle!- fordultak felénk a többiek mosolyogva.

- Csendes gyilkos… - mondta valaki.

- Csendes? – kérdeztem vissza hitetlenkedve és fülem mellé emeltem ujjaimat hisz hangokat hallottam. Michelle hangját ahogy Ryan-nel kiabál.

- Hangos… kifejezetten hangos. – javították ki magukat.

- Egészen úgy tűnik… - értettem egyet.

Úgy döntöttem, hogy ezúttal a főbejáraton keresztül hagyom el az épületet hisz miért is kerültem volna, ha esetleg a kórház felé venném az irányt. Talán arra visz az utam, talán. De még ki sem tettem a lábamat az épületből egy érdekességet véltem felfedezni éppen akkor, amikor a jegyárus nőnek köszöntem az előtérben.

- Igeennn… - sikította el magát egy lány előtte mikor felém fordult.

- Csendesebben, ha kérhetném!- próbálta moderálni a fiatalokat a nő.

- Azt hiszem ő az… - mutattak felém és mikor ezt meghallottam automatikusan megtorpantam.

- Igen Ő az, biztos vagyok benne. – bizonygatta a másik majd néhányan ott maradtak a pultnál néhányan pedig elég félénken indultak el felém.

- Sziasztok!- toltam fel a napszemüvegemet, habár nem volt napsütéses időnk közel sem, de a színházi fények egy idő után irritálták a szememet és így legalább pihentetni tudtam őket egy keveset. – miben segíthetek? – érdeklődtem kedvesen.

- Szia, én Ellie vagyok… - szólalt meg az egyikőjük. – én Meg. – a másik. – én pedig Holly. – a harmadik.

- Én meg Maisy. – folytattam a bemutatkozást, ha már úgyis ilyen névsorolást tartunk.

- Maisy… szuper. – örültek meg valamiért nagyon a nevemnek, de vágyaikat még továbbra sem alakították szavak formájába. – azt szeretnénk kérdezni, hogy melyik darabban, táncolsz? – kérdezték végre meg.

- Többen… próbálunk is kettőt, színen is van egy és egy újat is elkezdtünk. – avattam be őket. – miért? – kis kedves volt kérdésük.

- Mert szeretnénk látni téged. – mondták köntörfalazás nélkül.

- Hát én itt vagyok. – mutattam végig magamon, mire mind a négyen felnevettünk.

- Táncolva… a színpadon. – tették hozzá mire én bólintottam, hogy már elsőként is értettem.

- Most szeretnénk jegyet venni… - mondta azt hiszem Meg.

- Értem… segítsek esetleg? - kérdeztem tőlük, nem siettem sehova és valahogy ezen a helyen kicsit elveszettnek tűntek a lányok. 15-16 évesek lehettek, kedves arcú fiatalok hatalmas mosollyal az arcukon.

- megtennéd?- csillant fel a szemük.

- Persze.. miért ne? – majd megindultam a pult felé ahol a lányok csapatának másik fele várta a felderítő osztagot, aki értem jött.

- Hello Mrs. Gilbert!- köszöntem a jegyeladónak, aki mint Messiásra tekintett rám idejövetelemkor. – segítek elintézni ezt a dolgot!- magyaráztam neki és esküszöm, hogy ekkor magasba emelte kezeit mintha egy Hallelujjah-t énekelt volna az égieknek, de persze mindössze annyi ideig hogy a lányok ezt ne vegyék észre.

- Köszönöm. – tömörítette össze véleményét.

- Szóval… - fordultam vissza a lányokhoz. – ez a darab, amiben éppen táncolok. – mutattam a plakátra, ami a falra volt ragasztva mögöttünk. – a héten ebből még lesz két előadás… holnap és péntek este!- magyaráztam és láttam, hogy pörög az agyuk, hogy vajon nekik melyik is lenne jó. – de mikor van időtök? És még… - kérdezni akartam én valamit, de ekkor megpillantottam az egyikőjükön egy érdekes pulóvert, ami minden el nem hangzott kérdésemre magyarázatot adott. A lányon egy fehér pulóver volt melyen különleges minták voltak, különleges helyeken.

Pontosan ugyanazok az ábrák, pontosan ugyanazon a helyen ahol Harrynek vannak a tetkói. Mintha ha az ő bőrét viselték volna… ráadásul már a frissen felvarrt madár is ott díszelgett a lány mellkasán. Rajongók. A rajongóik. -… mindegy. – legyintettem ezzel befejezettnek tudva mondatomat. – szóval? – kérdeztem kedvesen.

- Péntek… péntek az jó lenne. – a kupaktanács után ez a választásuk lett a közös döntés.

- Okés… - és ekkor az ablakocskához fordultam. – 7 jegy lenne akkor…

- 13..- javítottak ki engem a lányok.

- Szóval annyi... – bólintottam, habár kissé meglepődtem rajta. – a péntek esti 8 órás előadásra!

- Hova? – kérdezte a nő.

- Lányok én a nézőtér hátsó részét ajánlom, közép tájt. Nem akad ki a nyakatok és látni is fogtok mindent rendesen. – adtam egy tippet nekik.

- Maisy… azok a helyek le vannak foglalva, mint mindig. – szólt közbe a jegyeladó.

- Akkor azt passzolhatjuk. – mondták a lányok.

- Ne legyetek benne olyan biztosak. – tettem hozzá majd a jegyárushoz visszafordultam. – hányszor ültek le oda a kakasülőről a kedves nézők? Fenntartatják maguknak a semmiért. – tártam a nő elé a tényeket, amivel valójában ő is tisztában volt.

- És ha most lenne kedvük hozzá? – kérdezte.

- Vállalom a felelősséget. – kacsintottam majd a lányok felé fordultam. – fizethettek is… - engedtem őket az ablakhoz.

- Köszönjük… ez igazán kedves volt tőled!- mondták igazán boldogan, amikor kiléptünk az épületből.

- Igazán nincs mit!- legyintettem. – de azt hiszem, nekem most arra kell mennem. – mutattam az ellentétes irányba, mint amerre ők indultak.

- Kérhetnénk még előtte valamit? – kérdezte a szóvivőjük.

- Mondjátok!- egyeztem bele.

- Egy közös képet esetleg? – kérdezték félve, gondoltam várták a reakciómat hogy kiakadok vagy sem. Ilyenért ebben a helyzetben nem kellett volna aggódniuk.

- Hmm... – gondolkoztam el. – persze! Mondjátok hova álljak!- álltam meg előttük mire telefonját előkapva Meg megállított egy járókelőt és felkérte őt, hogy vegye magára a fotós szerepét.

- Itt tökéletes lesz!- mondta az egyik csaj mikor én megálltam középen konkrétan ők pedig körém rendeződtek vállaikat átfogva. – szóval 3…2…1… ROCK ME. – ordították el magukat én meg gyanítottam, hogy ebben a pillanatban kaptam hallássérülést. Vicces volt és főleg egyedi, amit műveltek… ahogy elordították magukat szinte láttam maguk előtt, hogy ezeket a szavakat a Göndör Fürtös formálja ajkaival… hiszen ez az ő egyik daluk címe volt.

- Találd ki mi történt velem az előbb!- rögtön a közepébe beszélgetésbe kezdtem, amikor felvette a telefonját Harry.

- Rájöttél, hogy van még egy testvéred, akiről nem beszéltél nekem!- csipkelődött.

- Ez gonosz volt. – vágtam vissza.

- Szóval? – kérdezte. – avass be élményeidbe! – kérte áhítattal.

- Ne gúnyolódj… - szóltam le. – szóval… egy csapat fiatal lány talált meg engem a színházban. Jegyet akarta venni olyan előadásra, amiben én is színpadra lépek!- magyaráztam.

- Logikus… ha jót akarnak látni. – tette hozzá hízelgően.

- Tudod, hogy nem erről volt szó. – mosolyodtam el.

- Tudom… - hallottam hangját ezúttal már nem a vonal túlsó végéről, hanem testközelből mögülem.

- Kis kedves rajongóitok vannak!- fordultam meg 180 fokot így szembe találtam magam vele és Louis-val. Utóbbi hangját az előbb nem is hallottam, pedig nagy dumás.

- Csak nézd meg kiket szeretnek!- szólalt meg Louis fej tekergetve.

- Idióta. – jegyezte meg Harry majd kezemért nyúlva csókot lehelt arcomra. – hello!- suttogta fülembe.

- Szobára. Köszönöm. – kommentálta a dolgokat a harmadik emberke mire kedves Göndör Fürtös hangosan felkacagott. Én tudtam miért… Louis viszont értetlenül nézett hol engem, hol Harryt. – ezt értenem kellene? – kérdezte.

- Ezt maga Maisy sem érti. – szólt be a kedves.

- Dehogynem értem… dehogynem. – erősködtem hisz tudtam, ha valamit elhatározok, akkor az úgy lesz. 10072 óra… semmiség. Főleg hogy a fejemben tartom…

- Alig 8 óra telt el. – jegyezte meg pimaszul Louis-szal nem törődve. – nem akarod már rögtön feladni? – kérdezte.

- Szeretnéd!- nevettem fel kínosan. – de ti hogyhogy erre? – kérdeztem fura volt, hogy teljesen véletlenül találkozunk mi össze… elég nagy a város, az esélye annak pedig hogy teljesen véletlenül összefutunk az utcán elég kicsit.

- Kérdezd csak meg magadtól hova tartasz te… - kacsintott felém Harry. – na, pont oda megyünk mi is!- folytatta.

- Jöttök velem kozmetikumokat venni? – értünk egy drogéria széléhez és gondoltam kicsit csőbe húzom őket.

- Talán ezt kihagyjuk… - gondolkozott el aranyosan.

- Azt te csak hiszed… - fogtam rá a kezére. – te mondtad… - fogtam szaván és határozottan elindultam előre.

Így történt az, hogy spontán bevásárlást tettem a fiúkkal, mielőtt Alexához érkeztünk volna. Egész jól viselték… habár Harry agyát szándékosan húztam, mert olyan vicces volt nézni szenvedő arcát.

- És ez a rúzs, hogy tetszik? – kentem fel egy igazán vörös árnyalatot.

- Szerintem nem kellene hangosan kifejtenem a véleményemet… talán kicsik is lehetnek erre… - mondta teljesen nyugodtan egy katalógust lapozgatva miközben habár nem nézett felém, de én láttam, hogy egy pimasz mosoly bújuk meg ajka szélén.

- Bejöhetünk? – kopogás után fejem helyett egy doboz süteményt dugtam be, a fehér zászlót helyettesítve ezzel.

- A doboz igen.. Te jobb, ha kint maradsz. – jegyezte meg humorosan, majd ekkor kilöktem az ajtót.

- Hello Bello, nézd csak kiket hoztam magammal!- mondtam neki vidáman majd megközelítve ágyát néztem, hogy lábai már lelógnak, az ágyról úgy pihenteti azokat.

- Látom, látom!- mondta majd megöleltem őt. – meddig fogsz haragudni érte? – kérdezte fülembe suttogva.

- Még egy ideig, nyugi. – veregettem meg hátát majd elváltam tőle.

- Maratont készülsz futni? – ölelte át Harry is őt óvatosan.

- Gondolkozok rajta… - billegette fejét.

- Szia… én Louis Tomlinson vagyok!- nyújtotta kezét Louis.

- Gyere keblemre barát!- visított fel Alexa.

- Meg kell vonni tőle a gyógyszereket… - forgattam a szememet nevetve.

- Te mondhatod ezt… de én mit kezdjek Louis-val? – kérdezte összeráncolva homlokát mire mind a négyen síráshoz közeli röhögésbe kezdtünk.

- És tudod, már mikor engednek ki? – kérdezte Lou Alexa felé fordulva.

- Talán jövő héten… - felelte ő, majd felém pillantott le a földre. – van hely kevésbé lenti helyen is. – mondta.

- Tökéletes itt… - hagytam rájuk hisz a harmadik sírós röhögő görcs eljövetele után már olyan szinte összegörnyedve nevettem, hogy jobbnak láttam, ha egyenesen a talajra költözök, onnan eshetek bármerre nem török magam össze.

- Piknik hangulata van biztos… - jegyezte meg Harry. Nem első célzása a reggelt illetően, de úgy hiszem nem is az utolsó.

- Valószínűleg. – hagytam rá, téve úgy mintha nem értem, hogy mi akar.

- Tényleg Maisy… hallottam a hétvégi kirándulásotokról!- hozott fel egy számomra ismeretlen témát Louis.

- Komolyan? – kérdeztem vissza érdeklődve. – mégis hova is megyünk? – puhatolóztam tovább majd a Harry arcára emeltem tekintetemet.

- Nem tudta? – nézett óvatosan Louis Harry arcára, aki viszont csak engem figyelt szüntelenül.

- Hát… nem. – válaszolta egyszerűen.

- Nahát, akkor Louis… ha már te úgyis tudsz a dologról... beavatnál engem is hogy hova készülök a hétvégén? – kérdeztem kedvesen. Már megint miről nem tudok, ami velem kapcsolatos?

- Homes Chapel-be. – válaszol helyette Harry.

- Hova? – kérdezett vissza Alexa értetlenül.

- A családomhoz…