LX. rész - Shine Ya Light

Sziasztok! A mai napon önkényesen hagytam ki az iskolát, s a névnapomat azzal ünnepeltem, hogy írtam nektek… tudniillik a hétvégén dolgozni fogok, s nem lesz rá időm, ezért is tartottam fontosnak azt, hogy most hozzak nektek olvasnivalót. Ami viszont meglepett engem is, hogy a dolgok úgy alakultak, s a történet lépései úgy jöttek ki, hogy ez a rész lesz a blog történetében az UTOLSÓ ELŐTTI rész! Remélem tetszeni fog, s nem okozok majd nektek csalódást így a végén sem! Jó olvasást! Puszi Dorka

Ps.: Kíváncsi vagyok a véleményetekre, miszerint hogy fog majd végződni a történet! Én már tudom, de vajon Ti mit tippeltek? Írjátok meg nekem komiban, ha gondoljátok! Köszi J

Shine Ya Light

And we don't give up till we run out of desire
Race to the finish and we never get tired
We are the winners cause we hold the world title
We started slow, but we beat you in the final

Eh, ah, eh, ah
Eh, oh, a shining star
Eh, ah, eh, ah
No matter where you are

(Rita Ora)

- Na, most vajon fel kell vennem… vagy sem? – kérdezte Ő… az ütő is megállt bennem. – Te mit tanácsolsz Khara? – fordult felém mosollyal díszített arcával.

- Egy pillanat! – emeltem magam elé ujjamat, majd határozott lépéseket tettem feléje, s kivettem a kezéből a telefonját, majd fogattam a hívást. Határozottak voltak ezek a lépések, mert agyamba még nem jutott el, hogy itt van Ő. – Harry Styles jelen pillanatban nem elérhető… fontos tenni valója van. Viszlát!- beszéltem az ő telefonjába, míg az enyémet az ellentétes fülemhez tartottam.

- Micsoda, mi? – kérdeztem vissza „Khara-ként”.

- Azt mondtam, viszlát. – s megszakítottam a vonalat, majd a két készüléket egyszerre dobtam a mellettem lévő fotelbe.

- Elfoglalt? Hmmm? – kérdezte, s egy lépéssel közelebb került hozzám.

- Itt vagy. – állapítottam meg az igazat, s én is egy lépést tettem feléje… egy aprócska lépést a közöttünk lévő távolság leküzdése érdekében.

- Itt. – ismételte, s tenyerébe fogva arcomat simította meg azt.

- Itt. – mondtam ki újra, meg kellett magamban ezt az egészet erősíteni. Nagyokat pislogtam, s csak reménykedtem, hogy nem fog eltűnni hirtelen. Oly hirtelen, s váratlanul tud feltűnni helyeken… nincs az én testem ilyesfélékre felkészülve.– Velem. – folytattam.

- Veled… - suttogta ajkamra, s orrunk már egymást cirógatta. Mélyeket lélegezve szívtam magamba bőre illatát. Elkábított. Karjai alatt átnyúlva fogtam meg őt, s rántottam magamhoz. Éreznem kellett Őt, tapintanom. Csak ringatózni akartam a pillanatban, s el nem engedni Őt. Szükségem volt az ölelésére, a melegségre mit teste ad enyémnek, mindenre.

- Akkor az egész csak egy csapda volt? – kérdeztem, s felfelé pislogva vesztem el jelen pillanatban mélyzöld szemében.

- Nem egészen… csak lesz egy potyautasod a három órás repülőutadon. – kacsintott, majd egyszerre tettük meg azt a lépést mire olyannyira vártunk. Bekapva alsóajkát, ízlelve Őt szereztem meg a csókját, mit olyannyira szerettem volna. Egy hét hosszú idő, bárki bármit mond. Ilyen történtek után meg mindenképpen. Mintha fuldokló tüdőm oxigénpalackot kapott volna újra. Felszabadító érzés volt.

- Azonnal felszállunk. – valaki az első fülkéből nyitott ránk ekkor. – elnézést… bocsánat. – húzódott vissza azon nyomban, ahogy meglátott minket.

- Potyautas? Hmmmm… - jegyeztem meg, s szerintem Ő nem is foglalkozva az előző kis „incidenssel” fogott meg engem, majd egyszeriben pillanatok alatt kapott fel s fektetett le maga alá a kanapén.

- Nagyon tetszik ez a kis hivatalos ruha… - mondta, s szavaival párhuzamosan gombolta le rólam az ingemet, s ahogy ezt tette felszabaduló izzó bőrömet ajkaival kényeztette.

- Örülök. – szinte susogtam ezt a szót, majd ívbe rándultam, s lefeszítettem fejemet a párnára, mikor már köldököm alatt járt ajkaival. Az óra elkezdett ketyegni.

- Van néhány meglepetésem a frissen érettségizett barátnőmnek… kezdjük a legjobbal. – s ennyibe tellett neki, hogy lerántsa rólam a nadrágot, úgy mindenestől majd olyanba kezdjen nyelvével, s ajkaival mitől először megfeszülök, s automatikusan ragadom meg fejét, majd utána elernyedek, mert éppen kimerülten vonaglok alatta… azok a mozdulatok, édes jó istenem. Pokolra fogok kerülni.

S habár örömmel vette arcomon szépen terjedő mosolyomat, ahogy tettem én is, Ő sem és én sem akartam, hogy ennek vége legyen itt. Léptem. Benne voltunk valami olyanba, amire ki voltunk éhezve egy hete… nagyon ki voltunk éhezve. Fiatalok vagyunk az isten szerelmére.

- Gyere csak… - állánál fogva invitáltam meg ellentmondást nem tűrő hangom felfele rám, s akartam, hogy ajkaink csókba olvadjanak. Ízemet éreztem ajkán, s ebbe beleremegtem… de csak még jobban felizgatott. Ujjai vékony ingem alatt könnyedén simultak végig testemen, s keresték melltartóm kapcsát… szerettem, ha melleim kezének formáját vehetik fel, a legtermészetesebb melltartónak teremtette az Isten az Ő ujjait.

Ajkai az én ajkaimmal kezdtek harcba, s máris egymás szájába nyögtünk kéjesen… eszeveszetten hatalmas volt a nadrágja, s én meg igyekeztem, hogy minél hamarabb sikerüljön attól megszabadítani őt. Az adrenalin, a boldogsághormonok, amik az imént hullámban törtek rá testemre segítettek a cél elérésében. Ujjainkat fejem felett fonta össze abban a pillanatban, mikor ténylegesen lábaim között volt Ő… mindenestől.

- Hiányoztál. – mondta, s sajátos ritmusában kezdett el mozogni csípőmnél. Örömmel fogadtam be azt, mit kaptam… s a hév mit hozott magával feledtetett minden rosszat az elmúlt hétből. Egymásnak élünk, ez itt bizonyosodott be.

- Függőd vagyok… - hajtottam hátra ismét fejem, s ekkor érintette húsos ajkaival feszülő bőrömet nyakamon. Amilyen abszurdnak tűnt a helyzet, annyira volt valóságos is.

- Sosem csináltam még levegőben… - visszanyerve szabályos légzésemet fordultam mellkasára, s cirógattam tetoválásait ott.

- Reméltem is. – simogatta meg fejemet zsiványan, majd mozdult annyit, hogy szemeink egyvonalban legyenek. Mindez után a legtöbb energiát úgy tudtam szerezni, hogy nézem az Ő szemeit… mit energiát kidolgoztunk magunkból bizonyos tevékenységek alatt, azt most volt esélyem visszanyerni… karjaiban pihenve, figyelve Őt.

- Tetszett. – haraptam be ajkamat, majd félénk puszit nyomtam ajkára. Habár nem értem a szégyenlőség hogyan is jelenhet meg mai napig a testemben, mikor jelen pillanatban is meztelenül fekszek rajta, mellette, vele.

- Nekem is… - s eljátszotta ugyanazt a jelenetet, mit én az előbb. Ártatlan, de annál édesebb csókok. Felkuncogtam ezen tettén.

- Rengeteg mesélni valóm van… - vallottam be, de mozdulni nem akartam. Muszáj volt személyesen is elmondanom neki mindent, de úgy tényleg mindent. Ez volt az a pillanat már, mikor minden sokkal könnyebben jött ki belőlem, mert párat előre lépve puhítottunk a pillanaton.

- Bőven van időd… négy órád. – jegyezte meg, s kulcscsontomba csókolt.

- Az út három óra… nem? – kérdeztem tőle sejtelmesen.

- Talán úgy hallottam, hogy Donatella odavan egy bizonyos márkájú, csakis Svájcban kapható svájci csokiért… talán beszerzünk belőle egy dobozzal… s talán így megtoldjuk egy órácskával a repülési időt. – kacsintott, majd kicsit nyújtózkodva valamit kezébe, s amit a kezébe vett azt majd a számba tette. Nem hazudok a világegyetem legfinomabb csokoládéja került ízlelőbimbóim társaságába, szabályszerűen azt éreztem, hogy harmadjára fog végigsöpörni testemen az az orgazmus, ami talán a vesztemet fogja okozni.

- Talán? – hunyorogtam rá, nem mintha ki tudtam volna nyitni a szememet ezek után.

- Talán. – csókolt ajkaimra, s tudtam ekkor az oda tapadt csokit Ő is megízlelheti. – Vagy talán… én már korábban beszereztettem azt a bizonyos csokit, hogy így egy kicsit csalva az emberekkel több időt tölthessek a barátnőmmel… mindennek megvan az esélye. – vágott egészen ártatlan ábrázatot, mire én csak annyit tettem, hogy ha lehetséges még közelebb bújtam hozzá, s szinte ujjaimmal tapintottam szíve dobbanásait.

- Hmmm… talán tetszik ez a terv. – csaptam én is át a talán mezőnybe, mit Ő kezdett el játszani. – s ízlik a csoki is. – ajkam miatt az Övé is olyan lett, s onnan lecsókolva csak még édesebb, s még finomabb volt az az íz.

- Kaphatsz még, ha ilyen jó kislány maradsz… - kacsintott, s alig tudtam érzékelni, de úgy forgolódott, hogy felült mellőlem, s miután hátamra húzta a plédet mi ott volt Ő elindult valamiért, de mindenek előtt odaadta nekem a doboz csokit.

- A legjobb kislány leszek. – ültem fel normálisan én is, majd törökülésbe megmaradva letoltam magamról a takarót, s inkább az Ő ingét vettem magamra… sokkal jobban tetszett ez az opció, s ezután meg boldogan tettem a számba egy újabb ízlelőbimbókat kényeztető csoki darabot. – hármas lett a matekom…- jegyeztem meg nagy boldogan, gondoltam megosztom ezt vele is.

- Gratulálok. – hajolt le hozzám, s puszilta meg fejem tetejét, majd lopva egy csokit a dobozomból lehuppant mellém. – Ez a tiéd. – nyújtott felém ekkor egy fehér borítékot.

- Mi ez? – kérdeztem tőle, nem bontottam még ki.

- Egy aprócska meglepetés… vizsga ajándék. – felelte.

- Öhhhm… nem kellett volna? – lehet nyálasan fog hangzani, s valójában az is, de már az is igen nagy ajándék volt, hogy itt feltűnt… hisz jön velem Milánóba.

- Kérdeztelek? Nem. – hajolt közelebb, s majdnem csókot lopott tőlem, de e helyett csak kijátszva figyelmemet egy csokit lopott tőlem.

- Ez gonosz volt. – biggyesztettem le ajkamat duzzogva.

- Nyisd ki inkább a borítékot. – mutatott a fehér papírocskára mi az ujjaim között feküdt még mindig.

- Mi ez? – kérdeztem meg ismét.

- Ha kinyitod… megtudod. – kacsintott zsiványan… s mielőtt tovább lopkodna a csokimból, azt távolabbra helyezve tettem el előle, majd bontogatni kezdtem a borítékot. Több ív papír volt benne, több ív színes papír miket mikor megláttam a szívem ténylegesen kihagyott egy ütemet.

- Ezek… - s hagytam, hogy ölembe hulljanak a papírok. Az ívek pedig nem voltak mások, mint fesztiválbérletek… egészen biztos vagyok benne, hogy káprázott a szemem. – Reading… Glastonbury… Rock Am Ring… Sziget… - nézegettem a különböző színes lapokat. Ezek Európa számomra igen nagy kedvelt fesztiváljai, habár még egyikem sem jártam… olyan zenészekkel vannak teli a programjaik, akik miatt akár fél napokat is várnék a színpad előtt. Komolyan mondom.

- Te most májusban velünk tartasz az Angol & Ír turnénkon… 3 hét, a nagyfőnökökkel lebeszélve. Utána pedig minden úgy lett szervezve egy kis segítséggel, hogy ez a négy hét biztosan szabad legyen… 1-2 nyilvánosabb megjelenés ezeken a helyeken, s minden el van intézve… Simon úgy próbálta már ilyen előre szervezni a munkádat, hogy akár némi korábban való érkezéssel az adott helyre legyen munkád is. Ráadásul nagy szerelmeid Oli-ék 4-ből 3 fesztiválon ott is lesznek… s a többi felhozatal sem rossz, nagyon nem rossz. - vázolta fel egy olyan nyárnak a tervét miről életemben nem álmodtam… de komolyan. Ez több volt, mint szép, s több volt, mint tökéletes. -… ráadásul… - hajolt kicsit el. -… nekem is van egy ilyen borítékom. – kacsintott, s olyat kapott ekkor mire nem számított. Ültő helyemből ugrottam nyakába teperve le így azonnali módban a kanapéra magam alá.

- Szóval velem tartasz? – ültem csípőjére, s magasodtam kissé felé.

- Veled… - mondta ki, s legyőzve a távolságot közöttünk mellkasára hajolva csókoltam a legszebb köszönöm módban. -… elképesztő vagy… elképesztő. – kényeztettem ajkammal ajkát, arcát, nyakán, mellkasát úgy mindenét.

- Örülsz neki? – kérdezte, mire megtorpantam kissé, s hátravetve hajamat hajoltam arca felé úgy, hogy közben mindkét kezemmel a mellkasán támaszkodtam elég erősen.

- Ugye ez most nem volt komoly kérdés? – hunyorogtam felette. – hogy ne örülnék neki? A legcsodálatosabb ajándék mit valaha kaphattam… ez olyan, mintha a heroinista kapott volna egy életre szóló heroin adagot. Meg fogok halni… örömömben, édes istenem. S magammal viszlek majd a halálba… el se tudom képzelni. – nevettem fel, s oly közel hajoltam hozzá, hogy orrunk összeért. Őszintén elmondhatom, hogy még a gondolat is felizgatta a fantáziámat… s meglehet nem csak azt.

- Örülök neki. –őszinte mosoly jelent meg az arcán, oly igaz.

- S örülni is fogsz… - kacsintottam rá, s hagytam, hogy szempilláim arcát simogassák. -… a kismadarak azt csicseregték, hogy hosszú út áll előttünk… van néhány kreatív ötletem hogyan is tölthetnénk el…

- A késés csakis az én hibám. – a „bűnöske” a doboz csokival, s két tucat gyönyörű virággal sétált be a műterembe, velem az oldalán. Tudta, hogy ott lesz már Donatella és a lánya is, akik valószínűleg engem vártak… talán kicsit feldúlva is. – de remélem, ezek a csodálatos hölgyek megbocsátanak nekem… - tolta fel napszemüvegét feje tetejére, s kézcsókokkal köszöntötte a hölgyeket. -… a kisasszonyt én magam tartottam fel, a bűnös én vagyok. – kért elnézést, én pedig köpni, nyelni nem tudtam viselkedésén… elképesztő színházi alakítást nyújtott itt két pillanat alatt.

- Harry Styles? Micsoda meglepetés édesem… - a hidrogén szőke Nagysasszony örömmel ismerte fel útitársamat, hangjában harag egy csepp nem volt, csakis az az erős olasz akcentus… nagyon erős akcentus.

- Ezeket nektek hoztam, szégyenletes rossz cselekedeteim miatt keletkezett károtok jóvátétele érdekében…- s feléje nyújtotta azokat a bizonyos édességeket. -… a kedvenc helyedről, ahogy hallottam. – tette a nő kezébe a dobozt, aki elmosolyodott. -… s a rózsákat pedig Milánó legszebb virágosától hoztam nektek. Remélem, nem haragudtok ránk. – vigyorodott el kicsit bűnbánóan, majd karolta át a derekamat. Eddig a pillanatig én egy szót nem szóltam, csakis pislogtam, mint egy ma született bárány. 

- Úriember vagy drágám, mint mindig… örülök, hogy mindketten épségben megérkeztetek, s tényleg igazán örülök meglepetésszerű megjelenésednek. – szagolt bele a virágokba melyeket láthatólag azonnal megkedvelt. – Örülök Khara, hogy személyesen is megismerhetlek… - köszönt felém.

- A megtiszteltetés az enyém. – bólintottam… kaptam némi infóáradatot Simon-tól, mely alapján tudtam, hogy mi lesz, a megfelelő viselkedés mit elő kell kerítenem magamból. Donatella Versace… az Donatella Versace. Pont. 

- A fotózás jelen pillanatban is folyik… legjobbnak azt vélném, ha azonnal csatlakoznál a stábhoz… hosszú munka vár ránk még. – mondta, s már azt vettem észre, hogy konkrétan valaki veszi is le rólam aprócska kabátként funkcionáló felsőmet. Egy gyakornokuk volt, vagy tudjam is én.

- Szuper… - csaptam össze a tenyeremet, s mielőtt elillanhattam volna társaságukból örömmel fogadtam azt, hogy Harry puszit lehelt arcomra. – gondolom, megleszel. – vigyorodtam rá.

- Feltalálom magam. - mosolyodott el…

Harry igazán élvezte a helyzetet, s nem, csak azért mert a Versace család társaságában igen kellemesen elszórakozott, hanem talán azért is, mert ez volt az első fotózásom melyen Ő is részt vett… merthogy a szervezők engedélyével Ő is bővítette a stábot, mint külső megszemlélő.

Nem igazán tartottam számon, hogy hány ruhát is húztak rám, majd szedtek le rólam, s igazítottak teljes mértékben az én vonalaimhoz… nem is ez volt a fontos. Sokkal inkább az ragadt meg bennem azon kívül, hogy minden egyes ruházatban kamera elé vonultam, tekintve hogy a kollekció első fotózása volt, hogy ezekben a ruhákban volt valami olyan különlegesség, mely képes volt megszerettetni velem a női ruházatot. Nem szimplán voltak nőiesek… volt bennük valami plusz, valami igazán dög. Úgy írhatnám le ezt talán, mint amikor a kedvenc számod lassacskán elhalkul, de megtévesztve mindenkit egy hatalmas nagy bumm-mal tér vissza, mely egész testedet megremegtetve képes a lábadról levenni… szó szerint. Na, ezek az alkotások is magukban viselték azt a nagy bumm-ot.

S ami őrült utazássorozat elkezdődött ott azon a szerdán a következő hetek mindennapjait is jellemezték igen nagyon szépen. Amit Harry nekem akkor ott a repülőn felvezetett, az minden úgy is történt.

Khara Clayton, blogger, s modell útra kelt Anglia és Írország földjein a One Direction-nel, s azoknak mindennapjait írta meg blogjában, melynek elképesztő lett az olvasottsága a napok során… soha nem látott számok jelentek meg a kimutatásokon, mikről korábban álmodni sem mertem. Először fura volt, ezt be kell ismernem, de utána kezdtem megszokni… tudták ki van az oldal mögött, s habár jöttek a negatív kritikák is egész szépen rendesen (ügyesen az oldal támadása mellett megbújtatva, a Harry és az Én irántam érzett megmagyarázhatatlan gyűlölettel együttesen), mégis ott voltak azok a pozitív, s hasznos vélemények is melyek éltetik az ilyen oldalakat. Rengeteg ember, lány s fiú is egyaránt véleményezte az írásokat, s osztották meg hasonló jellegű véleményüket. A zene tényleg összekötheti a legtávolabbi embereket is, elképesztő az erő, mit képvisel.

A fiúkkal az együttlét egészen kellemes volt, s mondhatni életem legszórakoztatóbb heteimet töltöttem velük összezárva… az esetek nagy részében egy turnébuszban, hisz rengeteget utaztunk. De ebben az összezártságban egy pillanatnyi unalom, s negatív gondolat nem volt, hiszen ott volt Ő is. Együtt dolgoztunk, s ezt észre sem vettük, mert olyan természetes volt mindaz mit tettünk, ezek voltak a valódi éneink.

- Min dolgozol? – csúszott be mellém Niall az sarokülőben… én éppen a gépem felett gubbasztottam, ami nem meglepő tekintve, hogy hivatásos blogger lettem egy részben, de mégsem a blogot írtam.

- Kérdezz-felelek. – válaszoltam, s a kiposztolt facebook kép alatt, felváltva a twiter-rel válaszolgattam a legkülönbfajta kérdésekre mit feltehettek.

- Érdekes… sok a kíváncsi rajongó. – nevetett fel kedvesen, s elém tolta a kezében lévő gyümölcsös tálat, miből azon nyomban loptam is egy szem szőlőt.

- Éppen most árultam el az egyiknek, hogy nincs rajtad alsó. – vihogtam fel, mire az ő szeme majdnem kiesett.

- Honnan tudod? – kérdezte, s tudta csak viccelek mégis belement a játékba… ez volt az, ami annyira bejött bennük, hogy tudták élvezni az életet, s igazán idióták maradtak még úgy is, hogy akár lassan már a fél világot uralhatnák, ha akarnák.

- Meglestelek. – kacsintottam rá, majd oldalba böktem. Egyszerre nevettünk fel.

- Nem tudom mondtam-e már neked… de most mondom. Örülök, hogy itt vagy velünk. Habár lányok többször utaznak velünk, ott van Lou, Lux meg a többiek, de barátnő még sosem tartott ennyi ideig velünk… s ez jó. Kifejezetten jó. Egészen bejön a helyzet. – vallotta be.

- Én is jól érzem magam. – bólogattam, s nyakába karolva öleltem meg a szőkeséget. Ez is egy jó példa volt arra, hogy igen jól kijöttünk egymással. – Twitteré az idő. – csaptam össze a kezem, s váltottam oldalt, s néztem meg a legfrissebb kérdéseket, s próbáltam igazságosan választani közülük.

„Szeretlek.” – volt egy üzenet, mit kaptam. Nem egy kérdés volt, mégis oly különleges volt. Trollkodott valószínűleg Louis-val közös filmnézésük idején. S én pedig válaszoltam ott neki, az egész világ előtt, az online közösség szívben… „Én is.”

- Egy hatalmas nagy kocka vagy Harry… tudod-e? Tudom, hogy ott állsz a fal mögött… - Niall igazán kedves volt Harry-hez, csakúgy, mint Nora szokott hozzám lenni. Igazán jó barátok.

- Te meg kedves vagy… mint mindig. – vágta hozzá pontosan arról a párnát, amerről a támadásra számított a Szőkeség.

- Hééékás… a gépem. Vigyázat!- riadtam fel, mikor a párna közel sem Niall-t találta el, hanem az én új drágaságomat, s így az könnyedén csúszott az ölembe. – Az életem van rajta. – jelentettem ki, s bosszúsan néztem Harry-re, aki ekkorra már kibújt rejtekhelyéről.

- Az életed? Hmmm… no és akkor én mi vagyok? – kacsintott rám, s csúszott meg hirtelen másik oldalamra. A két fiú közé szorultam rendesen.

- Fogalmam sincs… - ráztam a fejemet, s helyeztem vissza a gépemet a jogos helyére, az asztalra. - … Niall munkatársa… gondolom. – fordultam a szőkeség felé, amikor a Göndör pedig nyakamba harapott gyengéden, mire én felvisítottam, s tettem mindezt Niall képe előtt.

- Menjetek szobára. Köszönöm. – csusszant ki mellőlem nevetve, s tűnt el mellőlem könnyedén… jobbnak látta azt, ha ott hagy minket.

- Tudod, az ágyunk feletted van Niall... – jegyezte meg Harry csipkelődve a távozó emberkének, miközben derekamat átkarolva rántott ölébe, lehajtva gépemet egyúttal.

- Volt szerencsém hallani. – kaptuk vissza a megjegyzést, s ennek hallatára Harry nyakába temettem arcomat.

- Bolond vagy… - suttogtam felsője ellen.

- Osztozkodnom kell az ágyamon, azt hiszem ez elég magyarázat mindenre. – próbált visszavágni nekem, de nem érte vele semmit.

- Lehet, át kellene költöznöm Niall-höz, vagy esetleg Louis-hoz… úgyse bánnák, én tudom. – magabiztosan magyaráztam neki ezúttal már elhajolva tőle, arcát figyelve.

- Azonnali hatállyal várlak. – hallottuk meg Louis hangját kicsit arrébbról.

- Nem kérdeztünk Louis… - pirított vissza rögtön Harry.

- Megfontolandó ajánlat… - gondolkoztam el, próbálva mutatni a legkomolyabb ábrázatomat. –… a te véleményed meg amúgy sem érdekel. – rántottam vállat. Egy-null nekem.

- Vigyázz magadra, mert ha így folytatod nem éled meg a turné végét… - fenyegetett meg közel hajolva hozzám.

- Úgy látszik a teóriám, miszerint sosem tanulsz Styles… beigazolódni látszik. Khara továbbra sem fél tőled. – ráztam a fejemet, majd megsimítva arcát kiugrottam öléből, s hónom alá kapva gépemet indultam meg az ágyak felé. Örömmel billegtem előtte úgy, mint egy kifutóról érkezett modell. – mit nézel? – húztam el a függönyt Louis részénél, s ekkor láttam, hogy új filmbe kezdett.

- Éhezők viadala. – válaszolt.

- Szabad? – kérdeztem tőle, utalva a szabad helyre mellette.

- Aham… - paskolta meg, mire melléje ugrottam, s helyezkedtem el kényelmesen.

- Nem is tudtam, hogy Niall-ről saját filmet forgattak… - jegyezte meg utalva a címre.

- Hmmm… tényleg. Ez jó volt. – pacsizott le velem, s indította ismét el a filmet.

- Ezt hallottam. – a szőkeség hangoztatta véleményét.

- Jobb, ha most elkezdesz félni, mert úgy foglak levadászni ezek után, mint Katniss teszi az állatokkal… - Harry bújt oda a semmiből a fülemhez, s suttogta el nekem mit akart, majd ott is hagyott minket. Ez volt Ő… a nagy Harry Styles.

Az igazság az, hogy a turné előtt én sosem voltam a fiúk koncertjein, de most elég erős dózisban kaptam vissza ezt, s pótolhattam azt, mit kihagytam eddig. Minden egyes este, vagy esetleg délelőtt, délután, ha rádió vagy TV-s műsorokról volt szó, örömmel hallgattam azt, mikor annak az öt fiúnak a hangja egyszerre csendült fel a mikrofonok mögött. Talán az első számú gruppivá nőttem ki magam… efelől nem volt kétségem.

Egy interjúra kísértem őket, Dublin belvárosában (Niall napok óta izgatott volt, s nagyon be volt sózva miszerint Írországban töltjük a következő napokat), s ott hallgattam az üveg túloldaláról a rádióinterjújukat mit adtak abban a pillanatban, amikor is újra megszólalt a telefonom. Ismeretlen szám, mint az elmúlt napokban oly sokszor. Úgy döntöttem, hogy most inkább nem egyszerűen kinyomom azt az ismeretlen, mint eddig tettem, hanem adok neki kétpillanatnyi esélyt, hogy elmondja ki is ő.

- Khara Clayton. Igen tessék? – emeltem a fülemhez a készüléket.

- Itt Tom Kerry, a new yorki székhelyű, Billboard zenei magazintól… napok óta szeretnénk elérni Önt egy potenciális ajánlattal kapcsolatban… - kezdett hadarni az emberke, gondoltam úgy vélte, hogy hamarosan leteszem. Jól gondolta.

- Szórakozzanak mással, köszöntem. – s ténylegesen megszakítottam a vonalat. Kíváncsi vagyok a telefonbetyárok hogyan a csudába szerezték meg a telefonszámomat? Innen is üdvözlöm őket miatta.

- Ki volt az? – kapott el hátulról Harry, úgy tűnik időközben még végeztek is.

- Valaki elmebeteg, aki úgy gondolta, hogy jó móka velem szórakozni… eszméletlen. – kacagtam fel, s dugtam vissza zsebembe a telefonomat, mi ekkor újra megszólalt egy sajátos csengőhanggal.

- Bárkinek a baját ellátom… csak szólj. – puszilt bele a nyakamba, s nem eresztett el még.

- Ez kedves… de egy megvédem magamat, kettő ez Allie lesz. – mondta neki, s újra kicsempésztem szűk farmerem zsebéből a telefont, s felvettem azt.

- Váltsunk videóhívásra… - kérte ő, s én azonnal tettem úgy, ahogy ő kérte. - Szia!- köszönt nekem, rögtön ahogy meglátta arcomat az osztott képernyőjén, nálam is valami hasonló volt a helyzet.

- Szia! Videó hívás? – kérdeztem tőle, furcsálltam kicsit a helyzetet.

- Lenne egy leányzó, aki köszönni akar neked… - mondta, s ekkor valaki olyannak adta a telefonját, kit oly régen láttam már. Amber volt az a központból, a lány, aki olyannyira rajongott a fiúkért.

- Hazaengednek. – köszönt a lány, s örömittasan kezdett el nevetni. Izgatott volt… ránézésre megállapíthattam, hogy rengeteget javult az elmúlt hetekben, mióta láttam, mióta beszélt vele.

- Ohhh… ez nagyon jó dolog. Büszke vagyok rád. – mondtam neki, s úgy tartottam a telefonomat, hogy láthassa Őt is.

- Én is büszke vagyok rád, Amber. Erős csajszi vagy!- üdvözölte a nyakamnál pihenő Göndör a harcos leányzót.

- Ohhh… - mosolyodott el a lány, igazán őszintén ekkor már. Tényleg boldog volt, s mosolyát most már nem mérgezte az a fájdalom, mint akkor ott.

- Az, az Amber? – hallottam Louis hangját mellettünk, s én bólintottam. Amber szintén hallotta a hangot, meglepődöttségében látszott, hogy izzani kezdett a szeme. Izgatott lett… vagy éppen pánikrohamot kapott. Egy rajongónál mindkét opció valós lehet.

- Ott van veletek Louis is? – le a kalappal, hogy ezt ilyen szépen össze tudta tenni, a sokk ellenére is.

- Naná… turnén vagyunk, kedves Amber. – s ez volt a pillanat, amikor Louis kivette a kezemből a telefonomat, s saját beszélgetést kezdeményezett a lánnyal. – Dublin-ban vagyunk éppen, s most fejeztünk be egy rádióinterjút… itt van velünk Khara is, mert tudhatod… ő lett a házibloggerünk, eléggé muri a helyzet. Harry és Khara mesélt rólad, s őszintén örülök, hogy jobban vagy… mit szólnál, ha beköszönnénk a többieknek is? Itt van Zayn, Liam és Niall is. – kacsintott a lányra, majd egy pillanatig még én is az első kamera elé hajoltam, hogy engem is láthasson egy kicsikét.

- Csak ügyesen… meg ne ijedj tőlük, el ne ájulj… - adtam meg neki a legjobb tanácsokat, majd végül fel nem tartva Louis-t hagytam, hogy kezébe vegye az irányítást a hívással kapcsolatban.

- Büszke vagyok rád. Csodálatos vagy. – fordított maga felé, s csókolt meg.

- 10 perc múlva indul a kocsitok a sportcsarnokba… próba lesz kedveseim. – Alexa suhant el mellettünk… mondhatni egészen megkedveltem őt.

- Lesz abból fél óra is… - jegyeztem meg Harry ujjaira kulcsolva sajátjaimat indultunk meg a kijárat felé, ahol minden bizonnyal rajongók tömkelege fogja őket várni, s a fiúk egy alkalmat sem mulasztanának el, ha autogramosztásról, vagy fényképkészítésről van szó. A rajongóik messze az első helyen vannak számukra… okkal.

- Te vettél sátrakat… sátrazni szeretnél? – négy fesztivál közül, az elsőre készültünk azután, miután hazaértünk a turnéról, s kipihentük magunkat, ergo egy teljes napot, konkrétan megszakítás nélkül aludtunk át. Komolyan mondom.

- Foglaltam közeli szállásokat is, de gondolom, móka lenne a sátrazás… - tette le konyhapultjára a nemigen régen vásárolt sátorkészletét.

- Egy szuper. – jegyeztem meg, s voltam olyan boldog, hogy könnyedén ugrottam álltó helyemből a derekára.

- Örülök, ha ennyire tetszenek a terveim… - kacsintott, s örömmel fogadta azt, hogy nyakába kapaszkodva ajkaival kezdtem játszadozni.

- Áúúúcs, áúúúcs… mik ezek? – csak akkor vettem észre a nyakában lógó valamiket, mikor mellkasomat kezdték szúrni heves mozdulatsorom alatt.

- Sajtós, VIP belépők a Glastonbury-re… - ez volt az első fesztivál, mit ketten megtámadni készültünk. -… mindenfajta belépési engedéllyel. Most hozták nekem, részben köszönhetjük Alex-ának is. – ismertette velem az állást.

- Édes istenem… édes istenem. – az egy dolog, hogy bejárjuk Európa legkedveltebb fesztiváljait, de arról nem volt szó, hogy meglesz hozzájuk az aranyat érő kártyánk is… pontosan mintha Charlie és a csoki gyárban lennék. – nem hiszlek el… - oly izgatott voltam, mint csak egy zenefüggő lehet. -… előre szólok, hogy már tervet készítettem a koncertekkel kapcsolatban… s nem érdekel mi áron, de a legtöbbet első sorból fogom végigtombolni. Veled. – tártam elé terveimet, s mellkasára böktem a Veled szónál.

- Lehet róla szó… - tette fel a konyhapultra, a sátrak mellé.

- Amúgy… te ezeket fel tudod állítani? Merthogy én életemben nem sátraztam… - vallottam be, s simogattam meg a sátor anyagát, majd rögtön utána Kharry-t is, aki örömmel bújt kezeim alá. A drága kis csöppség, a mi közös megmentett szőrgolyónk.

- Feltaláljuk magunkat. – jelentette ki.

- Szóval ez egy nemet jelent… fasza. Majd alszunk a szabad ég alatt… milyen fantasztikus ötlet… - forgattam a szemeimet, de csak játszva vele.

- Tudod… szeretem a csillagokat… alattuk mindig olyan különleges dolgok történnek… - simította meg combomat, mire rögtön csípőjére szorítottam lábammal, s nem, nem engedtem el őt egyhamar…