Sziasztok! Nézzétek csak mit hoztam nektek! Egy kis olvasnivalót! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Szép hétkezdést Mindenkinek holnapra! Puszi, Dorka
Szereplők? A MCU színészi gárdájából szinte bárki, de nyilván most első sorban Tom Holland, Zendaya, Sebastian Stan (tudom, meglepő).
Szavak száma? 2165
- Biztos vagy te ebben? - nézett rám Tom a forgatás helyszínén, amikor a megfelelő emberek éppen szereltek bele a tökéletes védelmi felszerelésbe.
Lassan már két éve volt, hogy megkaptam azt a hívást, ami az egész életemet felforgatta, azt a hívást, amely felfedte számomra, hogy részese lehetek a Marvel filmes univerzumának. Jelen pillanatban pedig már nem is az első, hanem a második filmet forgatjuk, amiben én is szerepelhetek, s éppen egy újabb első nagy őrültségemre készülök, mert ez az egész szerep, ez a világ sok elsőre, s sok őrültségre rávesz, de mindezt én élveztem, nagyon is. 21 sem voltam, s máris teljesnek éreztem az életemet, egyszerűen tudtam, hogy a megfelelő helyen vagyok, s azt csinálom, amit mindennél jobban szeretek.
- Hééé, hééé, hééé... mi az, hogy biztos-e benne? - sétált oda mellénk Zendaya, aki éppen az ebédét fogyasztotta, s látva hogy az én szemem kopog számhoz nyújtotta szendvicsét, hogy harapjak belőle. - Azt hiszed kedves Thomas, hogy lányok nem képesek olyan hajmeresztő mutatványokra, mint ti fiúk? - emelte olyan magasságokba szemöldökét Zendaya, hogy én azt hittem az már fizikai képtelenség lenne egy ember számára.
- Én nem ezt mondtam. - próbált védekezni az említett személy, de tudta két lány ellen esélye sincs, meg úgy általában Zendaya ellen sincs esélye. Sose. - Mellesleg tudod, hogy utálom, ha Thomasnak hívnak... - tette hozzá grimaszolva.
- Mi pedig utáljuk, ha alulértékelik a nőket. - jegyeztem meg vigyorogva, majd megköszöntem a segítőnek, hogy teljes szerelésembe belesegített.
- Kiforgatjátok a szavaimat, ez nem ér! - forgatta a szemét. - Egyszerűen csak... féltelek. - vallotta be halkan.
- Tom figyelj... - tettem vállára a kezemet. - … neked sem lett semmi bajod eddig a pillanatig.
- Azt leszámítva, hogy alapból idióta vagy, de erről mi nem tehetünk. - jegyezte meg Zendaya félvállról, de egy apró visszafojtottnak éppen nem sikerült mosolyt leszámítva nem foglalkoztam vele.
- Ha bármi esélye lenne, hogy megsebesíthetném magamat szerinted engedné Anthony és Joseph, hogy én csináljam meg ezt, s ne egy dublőr? Én bízok bennük, elhiheted... ha ők áment mondtak rá, akkor én is! - tártam szét karomat, s hallottam, ahogy az emelvény tetején már nekem szóltak. - Már ott is engem akarnak... valakinek dolgoznia is kell! - rántottam meg a vállamat, s hátrálva kezdtem szépen távolodni tőlük.
- Este a szokásos hely? - kérdezte Zendaya még mielőtt hallótávolságon kívülre esek.
- Majd írok, hogy hogy végzek. - imitáltam a telefonom pötyögését majd hátat fordítva nekik már csak arra koncentráltam, hogy lehetőleg tényleg ne törjem össze magamat, hisz abszolút nem lenne mulatságos dolog az.
A Bosszúállók soron következő filmje forgott éppen, jelen esetben New Yorkban. Végre akcióba lépve karakterem számára is elkövetkeztek azok a történések, amikor megmutathatta magát teljes egészében. Így eshetett meg az, hogy végre kötelekre szerelve repültem össze-vissza a stúdióban, ugráltam le olyan magas emelvényekről, amikre talán korábban még fel sem néztem volna, mert megijedtem volna most pedig mintha az egész a játszóterem lett volna edzhettem, s megfelelő próba után pedig felvehettem a jeleneteimet.
- Jók lettek a felvételeid... - veregette meg a vállamat Anthony bátorítóan, amikor éppen kiszálltam a sok kötélből. - … kifejezetten ez az utolsó kettő. - mutatott a képernyőre, ahol már újranézte a dolgokat.
- Örülök! - mosolyogtam, s fogadtam el az asszisztenstől a tiszta törölközőt - egy néma köszönömöt tátogva neki-, amivel felfrissíthettem az arcomat ugyanis az elmúlt pár órában talán kissé lefáradtam... talán.
- Holnap akkor folytatás délután! Jó szórakozást nektek... fiatalok! - kacsintott egyet én pedig örömmel hallottam, hogy a nagyfőnök is elenged a helyszínről így hát hivatalosan is belevethettem magam a sajátos péntek estémbe.
Örültem, hogy az asszisztensünk még egy pulóvert is hátamra adott mielőtt elváltunk egymástól ugyanis mikor kiléptem a szabad levegőre sietve, összerezzentem. Egyszerre legalább 3 dolgot csináltam: olvastam a szövegkönyvet, próbáltam megnyitni az üzeneteimet, amikkel a többiek bombáztak, s próbáltam nem megfagyni az igazán hűvösre alakult estén, miközben magamnak morcosan motyogtam, hogy a lakókocsink miért van olyan messze, legalábbis most egészen nagy távnak tűnt ez a pár méter. Nem igazán sikerülve összehangolni ezeket a tevékenységeket abban a pillanatban, hogy fordultam volna be a kocsikhoz frontálisan ütköztem egy emberrel.
- Jézus... Úr... Isten! - szóltam el magam hangosan, mikor az "apró" koccanás másik fele megtartott karjaiban miközben kezemből az összes dolog a földre repült, ő csak engem tudott menteni.
- Megvagy? Egyben? - kérdezte mikor úgy érezte, hogy nem dőlök semerre. Nem mertem egyelőre arcára nézni, annyira szerencsétlennek éreztem magam. Mondjuk például ha a lábam elé néznék nem szenvednék ennyit a szimpla kocsihoz jutással.
- Bocsánat... bocsánat... bocsánat... azt hittem, hogy egyszerre képes leszek több dolgot is csinálni, de látszik, hogy csak figyelmetlen lettem a multifunkcionális vágyaimtól, miközben a lábaim, mint zselék viselkednek alattam... - motyogtam túl sokat, egészen feleslegesen. Tipikusan az az ember voltam, aki, ha ideges sokat beszél, feleslegesen.
- Tippelhetek? Te repkedtél ma egész délután ott fent, életedben először... - mutatott a stúdiónak annak az irányába, ahonnan épp kijöttem. Micsoda megállapítások, s mennyire félelmetesen igazak.
- Honnan tudtad? - kérdeztem meg hirtelen miközben térdre ereszkedve a cuccaimat kezdtem a földről összeszedni, feléje sem nézve. Nem csak ideges voltam, de zavarba is hoztam magam, s nyilvánvalóan nem fogadtam el segítségét dolgaim összeszedésében, egészen hamar megvoltam velük én is.
- Mert nekem is volt első alkalmam... - jegyezte meg. - … tudom milyen furcsa utána a szilárd talajon járni újra... mintha...
- … mintha felhőkön járna az ember. Nem valóságos. - egészítettem ki a mondatát, majd feléje néztem, s rájöhettem kinek is mentem neki úgy frontálisan, mint egy ügyetlen kisgyerek. Basszus.
- Sebastian... Sebastian Stan. - nyújtotta felém kezét, amivel így már felállni is segített ugyanis egészen gyorsan sikerült összegyűjtenem a lehullott dolgaimat.
- Keira... Keira Waring. - nyögtem végre ki én is, magamban olyan szitkokat szórva saját fejemre, hogy az nem kifejezés. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen, de most komolyan? Úgy bemutatkozni az egyik olyan színésznek a stábban, akivel még személyesen nem találkoztam, de jól tudtam, hogy majd későbbiekben lesz közös jelenetünk, hogy egy az egyben neki megyek... mint egy ügyetlen gyerek. Gratulálok magamnak! Nyilván az sem segített a helyzeten, hogy talán a helyszín egyik leghelyesebb emberével hoztam össze ezt a jelenetet. - Szörnyen szerencsétlen vagyok... bocsánat! - ráztam meg a fejemet zavaromban, majd ekkor észrevehettem, hogy telefonom képernyője egy az egyben össze volt törve... totálkárosra. - Basszus! - mértem fel a károkat. - Basszus! - ismételtem el miközben Zendaya hangja visszhangzott a fejemben, miszerint "meg fogod járni, ha nem lesz rajta képernyővédőfólia". No hát igen... megjártam.
- Legalább olyan hibás vagyok én is, túlságosan belemerültem a gondolataimba! - mondta kedvesen, próbálva nyugtatni majd farzsebéből előhúzta a telefonját. - Ha ez javít bármit a helyzeten... - rázta meg előttem telefonját, aminek a képernyője szintén be volt törve. Arcára pillantva nem tudtam nem elmosolyodni, majd... nevetni.
- Szörnyen sajnálom, de tényleg. Általában jobban figyelek a lábam elé, csak most... nem tudom mi történt. - túrtam a hajamba idegesen.
- Nem történt semmi... komolyan. - simította meg a hátamat, mire kirázott a hideg. Nyilván a pulcsit magamra húzni a kis "baleset" után nem sikerült. Dideregtem, reszkettem, s ezt eddig észre sem vettem, a hideg valahogy eltűnt az engem körülvevő helyről.
- Azt hiszem... azt hiszem én most megyek... megyek nem megfagyni. - motyogtam idegesen, majd az ellenkező irányba ahogy jöttem úgy távoztam is.
- Nem azt mondom, hogy gáz volt... de ja... az volt. - forgattam a szememet, majd a közös nappalinkba vittem a pizzát, amit sikeresen felvettem a futártól. A péntek esténk... a szokásos helyről áttelepült a nappalinkba ugyanis semmi kedvem nem volt kitenni a szobámból a lábamat, de mint kiderült a többiek is hasonlóan gondolkoztak az estéről. A huszonévesek szuperizgalmas péntek estéje, mintha csak öregasszonyok lennénk.
- Mi volt gáz? - csatlakozott hozzánk végül Tom és Jacob is.
- Keira szó szerint belefutott Sebastianbe... - válaszolt Zendaya miközben én már a számhoz emeltem egy pizzaszeletet.
- Stanbe? - kérdezte kíváncsian Tom miközben elfoglalta kinézett helyét a kanapén.
- Jah. - grimaszoltam. - Ilyen volt az egész... - s magam elé emeltem a két kezemet majd ökleimet összeütve az ősrobbanást mutattam be nekik. - … bumm. Bumm. Bumm. Gáz. Szörnyen gáz. - mondtam neki. - De lehetne inkább erről nem is beszélnünk? Elég lesz az majd, ha a közös jeleneteinknél az fog eszembe jutni, hogy mennyire szerencsétlen vagyok. De addig lehet megfojtom magam egy kád vízben vagy valami hasonló... - vigyorogtam kedvesen.
- Lesz közös jeleneted vele? - kérdezte meg Tom.
- Yeap. - bólintottam. - Tudnád, ha... engednék, hogy elolvasd a teljes forgatókönyvet... - nevettem el magamat, s a mellém letelepedő Zendaya tenyerébe pacsiztam.
- 1-0 Miss Waring javára. - kezdett ülve táncolni Zendaya, mire olyannyira meghozta a kedvemet Tom szivatásához, hogy én is csatlakoztam a táncához.
- 1-0 a javamra. Baaaaa! - robbantottam ujjaimat az arcába igen közel hajolva hozzá, farkasszemet nézve vele.
- A tűzzel játszol... Miss Waring! - hunyorgott.
- Thomas... azt hiszed félek tőled? - kérdeztem vissza.
- Jobb lenne! - bólintott, s mielőtt bármit is tehettem volna ő megragadta derekamat, s a földre kényszerítve elkezdett őrületesen csikizni. Tudta, hogy ezt nem bírom, de úgy ténylegesen nem bírom.
- Segííííítseeeetekkkk... kéééérleeeeekkkk.... - vinnyogtam össze-vissza Tom alatt miközben a többiek szeme sem rebbent, egy picit sem.
- Igazi művészeti alkotások vagytok ti ketten... -jegyezte meg vihogva Jacob.
- Hát... kösz... - motyogtam, majd éppen csak akkor tudtam levegőt venni, amikor Tom a hasamon ülve gondolta, hogy nézni fogja a kiválasztott filmet.
- Szerinted az asztaltól fogok látni valamit? - kocogtattam meg a fa dohányzóasztalt arcom előtt, ami egy az egyben akadályozott meg a látástól.
- Szerinted érdekel? - túrt bele a hajamba így utolsó csapásként.
- Gyűlöllek! - puffogtam magamnak.
- Nem igaz. - rázta a fejét, majd megkegyelmezve nekem számhoz nyújtotta a megkezdett pizzaszeletemet.
- Csak etesd és szava sem lesz! - jegyezte meg Zendaya.
- Ahogy mondja... - motyogtam magamban és végül egészen jó helyzet lett ez ugyanis feküdhettem is, ehettem is éppen csak a TV képernyőjét nem láttam, de eltudtam képzelni a hangok alapján, hogy mi is történhet ott szóval szavam nem volt.
- Lili... nem tudod hol van a telefonom? Nem találom sehol! - éppen volt egy kis szünetem két jelenet között, amikoris nyúltam volna a telefonomért de sehol sem leltem azt.
- Szerintem éppen most hozta vissza egy futár! - mondta, s a mindenes asztalra mutatott.
- Hmmm? - nem értettem, így hát az asztal felé vettem az irányt, s igen, a telefonom tényleg ott volt. Egy kis dobozban, a legtökéletesebb, s legépebb képernyővel. - Ez meg? - vettem ki a dobozból az ép készüléket.
- Én semmit sem tudok... csak átvettem a dobozt. - emelte maga elé a kezét.
- Hát okés... - rántottam meg a vállamat, majd a következő pillanatban érezhettem ahogy valaki szó szerint a hátamra ugrik, mint egy majom majd utána vészesen közel az arcomhoz egy telefonnak a kameráját is láthattam.
- Különleges faj ez a forgatási szünetében lévő színészpalánta egyed... - Zendaya volt az, aki szakkommentálta a dolgokat miközben kamerázott, s miközben Tom ott lógott a nyakamban. - … előfordulási helye általában egy társának a közelében, miközben annak idegeire megy. - folytatta.
- Dokumentumfilmet forgatsz a National Geographicnak Tomról? - nevettem el magamat, miközben bármennyire is szerettem volna megszabadulni az említett embertől a hátamról, ő mintha odaragadt volna.
- Az egyetlen egy hely, ahol értékelhető filmszereplő lehet! - jegyezte meg a sminkszékben ülő Anthony csipkelődve, legalábbis a székről ezt olvashattam le, hogy ő az.
- Egy majom élete. - gondolkoztam a címen, szinte már láttam is a címlapokat magam előtt olyannyira gyorsan pörgött az agyam.
- Na látod Tom... a teóriám itt igazolódott be teljesen. A korosztályodban te vagy az egyetlen defektes... nézd meg a lányok mennyivel okosabbak! - fordult felénk, s nyújtotta felénk kezét bemutatkozva így. - Anthony Mackie!
- Keira! - nyújtottam feléje kezemet.
- Zendaya! - integetett Zendaya is kinyomva ekkor kameráját. - Szó mi szó Tomnál nem nehéz okosabbnak lenni... - jegyezte meg halkan barátnőm.
- Ez szíven ütött! - drámakirálynő ekkor leszállt a hátamról, s úgy játszotta a megsértett egyedet.
- Jajjj, te szegény! - biggyesztette le ajkát Zendaya tettetve sajnálatát. - Majd sajnállak, ha lesz időm rá! - kacsintott rá, majd közelebb lépve hozzám jelentette be örömhírét: - Van jegyem az esti Beyoncé koncertre!
- Yeah, yeah, yeah! - kezdtem táncolgatni magamban teljesen egy másik univerzumba kerülve. Szülinapom közeledvén egyik álmomnak véltem azt, hogy eljussak egy Beyoncé koncetre mielőtt betöltöm a 21-et, de tekintve, hogy már abban a pillanatban elfogytak a jegyek, amikor az árusításuk elkezdődött erről lehet le kellett tennem. - Yeah, yeah, yeah! - táncolgattam, majd megragadva Zendaya kezét már egy jó ideje betanult koreográfiánkat nyomtuk le a többiek előtt, mintha éppen egy videóklipet forgatnánk. Általában így néztek ki a szüneteink, nevetésünktől volt hangos a környék. Előadásunk addig sikerült is, míg nem hátrafelé haladva sikerült nekimennem valakinek.
- Mondjátok azt, hogy nem megint Sebastiannek mentem neki, mert... elásom magam! - meg sem mertem mozdulni, levegőt nem véve álltam ott egy helyben miközben azt néztem, hogy a többiek pillanatokon belül elsírják magukat nevetésük visszatartásától.
- A tél katonájának... - emelte ezüst, fém karját elém...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése