Leather jacket (Sebastian Stan)

Sziasztok! Úgy látszik ez már péntek délelőtti rutinommá fog alakulni, hogy írok nektek rögtön, ahogy felkelek. Így tettem ma is! Ezt a részt egy tumblin olvasott szösszenet illetve maga a két lábon járó csoda ember abban a bizonyos bőrkabátban ihlette, igen kedves Mr. Stanről beszélek én! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Szép hétvégét Mindenkinek! Dorka 

U.i.: Látjátok azért még Sebastian is él az írásaim között, csak néha másnak is helyet engedek! Remélem hiányzott már Ő nektek! 

Szavak száma? 3065 

"Azért ne ilyen feltűnően!" - megrezzenő telefonom képernyőjén olvashattam ezt az üzenetet... Anthonytól.  

Ő és Sebastian az új Bosszúálló filmet promózták, nyilvánvalóan együtt, hiszen jó kis csapatot alkottak, s ezt tudták jól a nagyfőnökök is, s mivel össze tudtuk úgy hozni a dolgokat Sebastiannel a mai nap én is kísértem őket mindenhova, hiszen nemrég érkezett be a vonatom, s első utam idevezetett hozzájuk, csakhogy ők valami irtó hosszú interjút készítettek, így az elmúlt 20 percben némán ültem a kamera túlsó oldalán a stáb többi tagjával. Több, mint 1 hónapja nem láttam Sebastiant, s érthető volt, hogy hiányzott. Nagyon. Mindenestől. 

"*kacsintós, sunyi fej*" - jött az üzenet folytatása, mire tenyerembe temettem kezemet. Nagy zsivány volt Anthony is, hisz míg folyamatosan beszélgettek az interjúztatóval ő teljesen feltűnésmentesen pötyögött be nekem egy üzenetet a zsebében lévő telefonján. Biztos túl sokszor nézte meg A téglát... nem hibáztatom. 

Mély levegőt véve, próbálva úgy tenni mintha nem is tudnám, hogy miről beszél telefonomat combomra helyezve küldte neki egy barátságos, s ártatlan mosolyt. Viszont tudtam-e, hogy miről beszél? Hát persze, hogy tudtam. Talán abban az egyben reménykedtem, hogy nem veszi észre senki, de Anthonyval már ez az egész rögtön megbukott, de rájöttem, hogy már ez sem zavar. Egyszerűen, ami a szemem elé tárult Sebastian személyében több mint evilági látvány volt.  

Tetőtő talpig feketében volt, edzett lábait egy szűkszárú fekete farmer ölelte körbe, aminek talán az anatómiai helyességéről inkább nem most beszélnék, de a látványa mindent felülmúlt, mindent ott és úgy emelt ki, ahogy azt kellett. Hozzá egy szépen nyakig begombolt hosszú ujjú fekete alapon apró fehér pöttyös inget viselt, majd a végem... az a fránya bőrdzseki is ott pihent rajta. Hozzátenném az egész lelki zavaromat az sem könnyítette meg, hogy arcát a néhány napos borosta díszítette, s amikor én így ezt az egész embert megláttam, mikor beléptem a kis stúdióba, nyilvánvalóan a legnagyobb elvárt csendben, azt hittem felsikítok... vagy felnyögök, ez már csak részletkérdés.  

Attól a pillanattól kezdve, hogy megpillantottam őt a gondolataimat egyetlen egy dolog uralta. Ő. De nem csak úgy szimplán, mert szeretem őt, hanem nagyon mocskosan, s szexuálisan frusztráltan. Azt hiszem ezt vehette észre Mackie. Több mint odafigyelés kellett, s önkontroll, hogy egyhelyben meg tudjak ülni a székemben, s mindenféle hangot visszafogva nézhessem őket míg dolgoznak. Nem igazán tudtam felmérni a helyzetet, miszerint meddig fogom ezt az egészet bírni. Egyszerűen a szemem, a testem nem bírja így sokáig, akartam őt. S erről az egész testem tájékoztatta a mindenségemet, égtem, s fáztam egyszerre miközben minden porcikám bizsergett, de tényleg minden porcikám. 

- Hello te idegen! - igazából annyira belemerültem saját gondolataimba, hogy mikor Sebastian már engem megközelítve köszönt, s kezét kinyújtva felém felállított székemből fel sem tűnt nekem, én egy másik világban jártam ugyanis. 

- Néha azért nem ártana pislogni is! - sétált el mellettünk Mackie, megveregetve a vállamat, mire én villámcsapásszerűen tértem vissza a valóságba, s mielőtt Seb arcára nézhettem volna mellkasára ejtettem fejemet, elbújtam mindenki elől. 

- Szia! - motyogtam neki kis idő elteltével, majd miután sikerült emlékeztetnem magam arra, hogy amúgy emberek vesznek minket körül mélyen beszívva kellemes illatát, bőrdzsekijének szélét megragadva pillantottam fel rá. Innen közelről, ebből a szögből még gyönyörűbb volt, kék szemei egyszerűen a legdrágább ékkövek drágaságával vetekedtek, de nyilvánvaló volt, hogy nálam mi volt a nyerő. Órákat tudtam volna így a karjában eltölteni, hogy csak szimplán nézem őt, de most a szimpla csodálásán kívül más dolgok is voltak a fejemben. - Mondd azt, hogy ez volt az utolsó interjúd mára! - néztem a szemébe pislogás nélkül. 

- Nekem is hiányoztál! - kacagott fel hátravetve fejét, majd ajkamra, s homlokomra is adott egy-egy lopott csókot. 

- Mondd azt, hogy ez volt az utolsó interjúd! - ismételtem el, azzal sem törődve, hogy valószínűleg olyan kétségbeesetten hangzok, mint még soha. 

- Még van 3, plusz egy fotózás! - felelt, s szerintem látta a pillanatot, amikor az én szívem megállt. - Miért? - tette fel a kérdést zsiványan, s komolyan én ott abban a pillanatban tényleg azt hittem, hogy összeesek. Meg merte kérdezni, hogy miért. Nagyon jól tudott ám testemből olvasni ő, s hogy így a közelembe ért lehetetlen lett volna neki nem észrevennie, hogy kevés önuralmam kell ahhoz, hogy itt a helyiség kellős közepén rá ne vessem magam. 

- Miért? - kérdeztem vissza, azt hiszem kissé hisztérikusan. - Miért? - ismételtem el megint, s szabályszerűen éreztem ahogy kínomban egy könnycsepp is kicsordul a szemem sarkából. 

- Tetszik, amit látsz? - ölelt át, s így suttogta ezt a fülembe. Szórakozott velem, ez nem volt más. 

- Sebastian... ne... - ráztam meg a fejemet gyengéden, mert már nagyon az idegeim szélén egyensúlyoztam.  

- Direkt nem borotválkoztam... - s gyengéden arcomhoz dörgölte enyhén szúrós arcát. Ajkamba kellett harapnom, hogy fel ne morduljak, s combjaimat ekkor már olyan szinten szorítottam össze, hogy lassan eggyé váltak... mondjuk válhattak is volna, például az ő ajkaival, ujjaival, s egyéb testrészével de itt és most az nem volt opció... vagy mégis? 

- Elengedhetetlen tagja vagy a csapatnak? - engedtem el kicsit őt, s így arcára tudtam kémlelni válasza alatt. Tükör nélkül megmondtam, hogy szemeim olyan sötétek, s éhesek, mint aki évek óta nem kapott férfit, s hogy testem miket művel azzal már én sem tudtam lépést tartani. 

- Dolgozok. - bólintott, de láttam csibészes mosolyát ajkain. 

- Nem betegedhetsz meg hirtelen? - pislogtam ártatlanul. 

- Tudod, hogy nem... - rázta meg fejét, s arcomat tenyerébe vette, ahogy megsimította azt. - … de örülök, hogy itt vagy velem. Már nagyon hiányoztál! - mondta, s bármennyire is szívmelengetőek voltak a szavai, sajnálatos módon a kedvesség most nem jutott el a lelkemig. Neki kellett volna lehetőleg mindenét bevetve eljutni oda, például most rögtön.  

- Kösz! - pöfékeltem grimaszolva, s fejem búbjáról inkább szememre toltam napszemüvegemet ezzel is kellőképpen eltakarva a szemeimet.  

- Tudod, hogy szeretlek! - próbálta ugyan felemelni a szemüvegemet, de én azonnal visszatoltam őket, kicsit muszáj volt durcáznom, még akkor is ha tudtam erről az egészről nem tehet. Vagyis arról, hogy ennyire vonzóan néz ki, két lábon járó Szexként, de arról igenis tehet... hisz létezik. 

- Tudod, hogy végig a szememmel foglak leöltöztetni! - grimaszoltam neki, ahogy szépen lassan kezdtem el hátrafelé lépkedni, hisz lassan egy újabb kör interjújuk kezdődött. 

- No az az, amit mindenki tud... - jegyezte meg Mackie, mire én... mire én inkább csak távolabb leülve tőlük a sarokban próbáltam meghalni. Szépen csendben meghalni. Ebben a helyzetben ez volt a dolog, amit tehettem. 

S a következő 3 órámat senkinek sem kívánom ezen a földön. Ha ember érzett már frusztráltságot, akkor most én azt triplázva élhettem át. A józan eszemet valószínűleg abban a pillanatban hagyhattam el, amikor átléptem a helyiség küszöbét. Nem bírtam megülni a helyemen, de ugyanakkor el se akartam nagyon mozdulni innen, hiszen addig sem láthattam volna Őt. A szemem az alakjához volt kötve, menthetetlen módon. Egyszer, egyszer amikor tehette Ő is rám pillantott, túl a kamerákon, az embereken, s elmosolyodott. Kösz. Ezzel nem segített ki. Nagyon nem. 

Figyelemelterelés céljából próbáltam zenét hallgatni, de mintha a technika is ellenem esküdött volna, zenelejátszóm magától olyan lejátszási listát pakolt össze, ami csak még jobban emelte benne a vágyat. Köszönöm Demi Lovato a közreműködésedet ebben. Kezeim elfoglaltsága az volt, hogy kulcstartómat szorongattam ütemesen, miközben számban közel 3 tollat rágtam szét totálkárosra. Teljesen meg volta lőve, menthetetlen voltam. A fotózásuk figyelése pedig nyilvánvalóan csak utolsó csepp volt a pohárban... s ekkor az jött, hogy közös kocsival szállították őket a hotelbe. Én meg voltam semmisülve, feladtam a létezést. 

- Én azt hiszem iszok egyet a bárban! - szólalt meg Mackie mosolyogva. 

- Én meg azt hiszem ledőlök... hosszú nap volt! - karolt át Sebastian, s hangjából tényleg kivehető volt az, hogy fáradt volt, de az, hogy ilyen közel kerüljünk az egyedülléthez engem még jobban felébresztett, ha egyáltalán mindez lehetséges volt. 

- Jó éjszakát! - bólintott Anthony kacsintva mire hála a jó égnek nyílt a lift ajtó... ahol miért is ne nem voltunk egyedül. Kínomban felnevetve szálltam be oda, s Sebastian mellkasába bújva próbáltam csendesíteni magamat, inkább kevesebb mint több sikerrel. 

- Úgy látszik te is kimerültél! - simogatta a hátamat fülembe suttogva szavait. 

- Kimerült? - kérdeztem vissza halkan mélyen a szemeibe nézve. - Toporzékolni lenne kedvem, nem hazudok... - ráztam meg a fejemet, s úgy simítottam végig nadrágjának szélét, majd ujjaim teljesen véletlenül egy nemesebbik felére csúsztak. A szemkontaktust meg nem szakítva vesztem el gyönyörűségeiben, miközben ajkamat már fájdalmasan erősen haraptam, s miközben Őt érintettem így nadrágon keresztül.  

- Érzem! - bújt nyakamba, s elengedett egy apró hallhatatlan nyögését, s ekkor nyílt a liftajtó, én pedig mint villám száguldottam ki a megfelelő irányba, rántva magammal őt is. 

- A szokásos? - kérdeztem tőle a szobaszámát. 

- Ühüm! - bólintott, s mikor megálltunk a folyosón a megfelelő ajtó előtt türelmetlenül vártam, hogy kinyissa azt. Éppen csak annyira vágytam, hogy végre küszöbön belülre érjünk, olyat nem is kívántam, hogy egy ágyhoz is elérjünk, olyan luxusra már nem volt időm. Akartam Őt, azonnal, s szerintem ezt ő is tudta. Csakhogy az ajtó kinyitása nem ment egyszerűen, valami gikszer volt a kártyájával. 

- Istenemre mondom Sebastian, ha ez kettő pillanaton belül nem nyílik ki, én berú... - szorítottam meg szabad kezét, majd ebben a pillanatban végre kinyílt az a csoda, én meg úgy repültem be rajta, mintha verseny lett volna, s ahogy az becsapódott mögöttünk én annak löktem Őt. Követelőzve, mohóan, közel sem gyengéden. 

Ajkaira úgy csaptam le, mintha évszázadok óta erre a csókra vártam volna. Ebben az egészben semmi gyengédség nem volt, mert nem is arra vágytam csakis a nyers valóságra. Az, hogy szimpla megjelenésével ennyire felizgatott, s ez az érzés órákon át nemhogy csökkent volna, de egyre fokozódott megőrjített. Az a bőrdzseki borosta kombó pedig... mérgező volt. Megfertőzte a mindenemet is. 

- D.... - azt hiszem se hall se lát Dömötörként mentem előre terveimben, s már lelökve őt az ágyra rámászva, egészen lenge öltözékben egymáson hallottam meg hangját... s nem, nem az elvárt élvezetek miatt. Ujjait gyengéden simítva nyakam érzékeny bőrére tartott távol kicsit magától miközben én már az életemért küzdve lihegtem, ahogy igazából ő is tette, no így fordított helyzetünkön, s keveredett ő felém. 

- Igen? - ezt a pár centis távot is fájdalmasan éltem meg, húzni akartam őt vissza magamhoz. 

- Tényleg hosszú nap volt ez... - mondta sajnálva, bennem pedig... bennem pedig egy világ tört össze vagy legalábbis a vággyal átitatott lelkem. Őszintén imádkoztam belül, hogy csak rosszul halljak éppen. - … mindössze egy gyors zuhanyt szeretnék, s összebújni veled. - mindennél jobban próbálkoztam azzal, hogy ajkaim ne úgy hervadjanak el, mint egy fagyot érzékelő szép virágszál. - Ugye... ugye nem haragszol? - simította meg az arcomat, én meg... én meg nem találtam meg a megfelelő szavakat. 

- Nem. - böktem ki végül, s a lehető legőszintébb mosolyomat próbáltam arcomra varázsolni. Nem lehettem annyira önző, hogy meg nem értve azt, hogy ő éppen egész nap dolgozott csakis magamra gondoljak. Ennél igazán nehezen lehetettek volna nyilvánvalóbb vágyaim, de azt is figyelembe kellett vennem, hogy ő ezt a zsúfolt napot, sokadik napja ismételgeti, s még hátra is volt neki nem egy. Örült, hogy látott, de... kimerült volt. 

- Tényleg nem? - megijedve simította meg az arcomat, s bűnbánó tekintete a lelkemig hatolt. 

- Mindig van holnap. - nyúltam arcáért tenyeremmel, amibe mint egy kiscica bújtatta magát. - No menj zuhanyozz le gyorsan, én addig választok valami filmet Mr. Összebújós! - kacsintottam, s kigurultam alóla, s ő is megindult a fürdő felé. - Jah, azt azért hozzátenném, hogyha meg mersz borotválkozni soha többet nem szólok hozzád! - vigyorogtam bájosan az egész alakos tükörbe nézve, ahol tekintetünk összeakadt. 

- Bolond... - rázta a fejét majd tényleg eltűnt a fürdőben én meg konkrétan már egy szál fehérneműben sétálgatva szedtem össze a kis hotelszoba padlójáról a szana-széjjel repült ruháinkat, amikoris az a bizonyos kabátja is az ujjaim közé akadt. Szépen lassan a tükör elé sétálva immáron félmeztelen testemre próbáltam azt fel, hisz célom volt, hogy majd tőle veszek kölcsön egy ingjét, de egyelőre még élveztem melleim szabadságát. Tetszett, amit láttam. Nyilvánvalóan rajta jobban állt, de valahogy így saját magamon is meg volt a hatása, tudtam egyszer úgyis megszerzem ezt is tőle. Szemem sarkából megpillantottam táskáimat, s abból gyorsan kihalászva kedvenc vörös rúzsomat kentem fel azt a teljes egész érdekében.  

Borzos haj, a pasid bőrkabátja, rajtad egy apró alsón kívül már semmi más, s egy leheletnyi mélyvörös rúzs... mi az, ha nem a kedvenc péntek esti outfited? Tetszett, amit a tükör mutatott. Vonzó volt, szexi. 

- Te meg... mit csinálsz? - egészen elvoltam magammal, ahogy illegtem a tükör előtt miközben kabátja illatának köszönhetően Rá emlékeztem, s magamat láttam. 

- Semmit... semmit... - ráztam a fejemet mosolyogva és le is vettem volna szépen lassan a kabátot, hogy valami kényelmesbe bújjak, amikoris ő ezt megakadályozta. 

- A bőrdzseki volt az... nem? - simult hozzám hátulról egy száll törülközőben. Tudtam mire gondol, hogyne tudtam volna.  

- Hát nem rontott a helyzeten, ez biztos... - húztam széles mosolyra ajkaimat, ahogy a tekintetét a tükörben megpillantottam.- … mennyi ideig figyelted a kis showmat? - nevettem fel halkan alsó ajkamba harapva. 

- Pontosan elég ideig. - sejtelmes válaszát már nyakamba suttogta, majd ajkait ujjai is követte, s így háttal neki mutatóujját szépen lassan kezdte el lehúzni szabad dekoltázsomon egyre lentebb, s lentebb mígnem érzékeny pontomig nem ért. Összeszorult a mindenem is. 

- Sebastian... - nyögtem fel fejemet vállára nyomva. - … nem kell. - ellenkeztem szavaimmal, habár testem egészen az ellenkezőjéről tanúskodott. - Pihenned kell! - motyogtam, s ekkor fehérneműm alá nyúlt.  

- Csessze meg az egész... majd pihenek, ha halott leszek! - jegyezte meg, s hirtelenjében megfordított, majd a pillanat töredéke alatt a falnak nyomott. Ujjait egy percre sem fosztotta meg érzékeny mivoltomtól. - Hülye lennék, ha nem adnék meg mindent a világ legdögösebb, legkívánatosabb barátnőjének... simította végig oldalamat másik szabad kezével, majd nem tudom. hogy elérte hogy kinyissam a szememet, s az övéivel találkozzak. A levegőm elfogyott, a lelkem elhagyta testemet. Felélesztette bennem az egész délután elnyomott érzéseit, amit éppen pár pillanata sikerült vakvágányra kényszerítenem. 10 perc volt a nyugta a testemnek. 10 rövid perc. - … mindent! - ismételte el, majd ajkaimra lecsapva szépen lassan nem csak ujjaival indult meg lefele dekoltázsomon hanem ajkaival is, s ahogy alsómhoz ért utolsó fedett részemre még így az anyagon keresztül adott egy csókot, majd a csipke apróságot fogai közé ragadva azokkal húzta le rólam. Az ember szó szerint a lábaim előtt hevert, s mikor belső combomra adott egy csókot, s elérte, hogy egyik lábamat vállára tegyem azt hittem a fal túlsó felén fogok kikötni az átszakadás miatt. - Szóval ezt tartottad vissza egész délután? - pislantott fel rám onnan lentről, miközben nedves ujjait ajkaihoz emelve fájdalmasan lassan lenyalta őket. 

- Sebastian! - sziszegtem tartásában, s tudtam, ha tovább kínoz idő előtt leáll a szívem, úgy kb. Most. 

- Jó... jó... jó... - kacsintott rám, s mikor ajkaival is követte előző két ujját automatikusan a hajába markoltam ezzel is tartva magamat ebben a világban. 

- Te... jó... ég... - s hogy egész nap visszafogni magamat nehéz volt-e? Ehhez az érzéshez képest az semmi volt. A szállodát ki akartam ordítani a helyéről, a halottakat felkelteni a sírjukból... S mindezt ő csakis a nyelvével érte el. S ó te jó ég az a borosta, csodálatos plusz dolog volt. Nem tudtam betelni vele, egyszerűen nem... de ahogy éreztem ő se nagyon. - … Anyám! - s nem tudtam eldönteni, hogy a gyönyöröm lesz nagyobb vagy a fájdalma, hogy haját meglehet megtépem egy kicsit. 

- Engedd el magad... engedd el magad nekem! - suttogta ezt combjaimnak, mikor az utolsó felvonásként újfent ujjaival varázsolt még egyet, kettőt, egy utolsót.- Ügyes kislány! - suttogta combjaimnak, miközben karjai között megfeszülve valóságos csillagokat látva próbáltam lélegezni... vagy valami olyasmi. Az érzés mely végigfutott a testemen tébolyító volt, a legszebb drog, függőség mellyel ember rendelkezhet, s hogy Ő ezt így okozta nekem, egyszerűen... több mint szerelem volt. 

- A bőrdzseki volt az... nem? - ismételtem el nemrégiben elhangzott mondatát mikor már képes voltam mondatokat formálni. 

- Mágikus egy dolog az. - vallotta be, ahogy ajkaimhoz felemelkedett s megkaphattam őt ott is. Nyelvünk a világ legszebb táncát járta, ahogy ujjai a derekamba mélyedtek, s miközben éreztem, hogy a vágy benne is él, no de még mennyire. 

- Mágikus bizony! - bólintottam, s egy az egyben löktem le őt ekkor újfent az ágyra s úgy magasodva feléje a lábánál mértem végig meztelen testén. Egyszerűen nem hittem el, hogy én érinthetem őt, én okozhatok neki varázslatos érzéseket. A mennyországba akartam repíteni, oda akartam vele költözni. - Akkor, hogy is van ez a pihenés dolog? - gondolkoztam el, húzva az időt. 

- Majd, ha hal... - kezdett bele, de nyilván nem tudtam várni tovább, s egy az egyben rámásztam, s úgy ültem ölébe feje felé feszítve karjait. 

- Levenném én ezt a kabátot... de... ez... mágikus! - suttogtam füléhez hajolva, majd egyik kezét elengedve segítve magunkon egy kicsit mindent a megfelelő helyére helyeztem. Ajkaink párhuzamosan formálták az O hangot.  

- Mágikus! - ismételte el az est fő szavát, majd élvezte ahogy csípőm szépen lassan ütemesen kezd el ringani az övén. Elengedve kezeit szépen lassan mellkasán támaszkodtam meg, majd mikor kezei a melleimet olvasztották magukba tudtam, hogy a tökéletes helyen vagyok. A csodálat, s élvezet keveredése csupán a szemében olyan érzelmeket hozott ki belőlem, hogy tudtam ez a vég. Szerettem látni őt, látni ahogy testünk eggyéválásakor a szavakon túlmenő kommunikációnk az egyetlen egy dolog, ami létezik csak. 

- Az! - bólintott, s egyszeriben megragadta derekamat, s maga alá kényszerített fordítva helyzetünkön. Ajkaimba ezúttal már ő harapott, s ahogy lábaim széttárva engedték, hogy most ő diktálja a tempót tudtam, hogy pillanatokon belül mindketten megsemmisülünk. - Gyorsabban... kérlek! - ragadtam meg nyakát, s szorítottam ajkait az enyémekhez. Éreztem, hogy közel vagyok.... s tényleg ott voltam. Néhány gyorsabb, s erősebb végső mozdulat után én is, s ő is megérezte azt, ami a kellemes szóval leírva csak túl egyszerű dolog lenne. 

Leesve mellém mindketten a plafont bámultuk a mámor utórengéseit átélve. A szobát az óra, s lihegésünk halk zenéje töltötte be, ujjainkat a mellkasán kulcsoltuk össze, amiket szép lassan az ajkaihoz emelve egy csókkal ajándékozott meg. 

- Azt hiszem... a kabátod egy mosásra vár! - jegyeztem meg felnevetve. - Talán beleizzadtam egy kicsit!  

- Bármelyik ruhámmal megismételhetjük ezt! - tette hozzá, mire én kicsit felé fordulva kibújva lassan a kabátból a földre dobtam azt. 

- Látod... érted még a rúzsomat is hajlandó vagyok elkenni! - kacsintottam, s kislányos csókot loptam tőle majd mellkasán pihentettem meg fejemet, ahogy lassan takarót húzott meztelen testünkre. 

- Na ez a nem mindegy! - puszilt hajamba. 

- Ez és a bőrdzsekid...