21. rész

Sziasztok! Íme egy meglepetés rész. Általában nem szokott a hét közben részem lenni, de lássatok csodákat most van! Szeretjük az újításokat, nemde? :) Remélem tetszik a rész, jó olvasást! ^^ Puszóó Dorka

 Lassan közelítem meg hátulról ügyelve arra, hogy észre ne vegye, hogy mögötte vagyok. A fürdőt még csak éppen, hogy elhagyta így göndör hajtincseiből kissé csöpög a víz. Lábujjhegyre emelkedve válla fölött átnyújtom kezemet így betapasztom a szemét.

- Találd ki ki vagyok! – suttogtam neki és éreztem, ahogy kezem hozzáért bőréhez libabőrös lett.

- Hm… nem tudom. – dörmögte magában, és még így látatlanban is megmondtam, hogy elmosolyodott, hisz egyszerűen hallatszódott a hangján. – egy kis segítség?- kérdezte csábítóan.

- Esélytelen. – ráztam fejem, majd homlokomat hátának támasztottam.

- Most, hogy így jobban belegondolok… - mondta sejtelmesen. – mintha emlékeztetne az egyik barátnőmre!- mondta pimaszul mire én kínosan, hangosan felnevettem.

- Az egyikre?- kérdeztem vissza hitetlenkedve belemenve játékába.

- Hááát… ott van a szőke, egy vörös… meg várjon csak, mintha lenne egy barna is. – mondta mire megfordult így elérve azt, hogy ezúttal már mellkasának dőljek, és úgy pislogjak fel gyönyörűen csillogó szemeibe.

- Na, ne mondja… - húztam össze szememet és közben leengedtem kezemet oldaláról, míg csak nadrágjáig nem ért a tenyerem. – azt hiszem akkor, míg Ön megkeresi a barnáját, én megkeresem azt a Göndör srácot a színpadról, azért hogy… - kezdtem bele és szempillantás alatt hátat fordítottam neki.

- Azért hogy?- szavait, ahogy nyakamba dörmögte, szinte éreztem, ahogy meleg lehelete végigfut a nyakamon, hátamon elérve azt, hogy testem minden porcikája beleremegjen.

- Azért hogy… - húztam el mondandómat. – azért hogy átadjam neki a dicséretemet!- mosolyodtam és lehunytam a szememet ugyanis ő már ekkor megfogta két oldalt kezemet, és hozzám simult.

- Majd én leszek a közvetítő!- ajánlotta fel és ajkait fülem és nyakam találkozásához érintette, amitől felkuncogtam halkan. – emlékszek dolgokra! – jelentette ki magabiztosan, utalva így előző tettére.

- Lenyűgözőek voltatok…- kábultan ejtettem ki a szavakat, szinte már teljes átgondolás nélkül. – egyszerűen hihetetlenek. – igen teljesen odavoltam, azért amit ott fent leműveltek és azt hiszem ez úgy fair, ha megosztom velük, mármint a véleményemet.

- Kedves szavait rögzítettük, hamarosan továbbítjuk a címzettnek!- szavai humorral telve voltak, ámde érződött rajtuk, hogy valahogy a büszkeség és a jólesés éle is benne volt.

- Kérem a továbbítandó üzenethez tegye azt is hozzá, hogy… – mosolyodtam el, hiszen az elém beúszott kép akkor is és most is jól szórakozásra késztetett. -… a táncmozdulatai a fiúknak felettébb profik voltak!- bólintottam és kitört belőlem a kacagás, a legviccesebb az egészben pedig az volt, hogy az előbb említett többi srác épp akkor lépett be az öltözőbe. Ettől viszont még jobban elkezdtem nevetni. Habár meg akartam szólalni, de próbálkozásom kudarcba fulladt, mert megláttam a fura fejüket miközben azt találgatják, hogy vajon ennek meg éppen mi baja van és az még jobban csak arra késztetett, hogy ne hagyjam abba. Lehetetlen lett volna abbahagyni.

- Mi csináltál vele Harry?- kérdezte meg Niall érdeklődve.

- Én???- lepődött meg a Göndör, és én már megfordulva mellkasának dőlve próbáltam kicsit enyhíteni helyzetemen. – Ő volt az, aki megjegyzéseket tett a tánclépéseinkre, ugyebár? – nézett arcomra mikor már fél percig képes voltam csendben maradni. Haladok.

- Egy táncos?- kérdezte Louis megilletődve, de tisztában volt azzal, hogy mi is okozta nálam ezt a rohamot így szándékosan azért is bemutatta azt, amit ott láttam. Össze vissza kezdett el mozogni, ami mozgáskoordinációs téren annyira nem volt szörnyű, ámde látványilag felettébb mókás volt.

- Szükségem van egy kis levegőre!- tartottam kezem elé a számat.

- Vagy erre gondolsz?- kérdezte Zayn és valami fura nyakmozgást végzett. Úgy hiszem céljuk kivégezni, például ma este, pont itt.

- Netalán erre?- szólalt fel a Göndör és feltéve a székre jobb lábát, kezét csípőjéhez húzva kezdte el mozgatni alsótestét.

- Öhmm… oké. – ennyire voltam képes, nem csak hogy nevetni nem voltam ekkor képes már, de megszólalni sem igazán. Éreztem, ahogy arcom gyorsan kezd emberi színből, vörösbe váltani. Nem szoktam ilyen lenni, de most valahogy a Göndör pillantásai és mozdulatai kihozták ezt belőlem. Jah és nem mellesleg hogy mindezt közönség előtt tette, az is elég veszélyes volt.

- Harry… jobb, ha ezt máskorra tartogatod!- csapott a fürtös vállára Louis, de előbbi tekintetével még mindig engem pásztázott, sőt Louis kijelentésénél még rám is kacsintott.

- Friss levegő…- tartottam fel magam elé a mutatóujjamat, majd kinyitva az ajtót gyorsan kilibbentem rajta és behúzva magam után annak dőlve megráztam a fejemet. – nem hiszem el!- szédelegtem mosolyogva, majd ekkor zsebemhez nyúltam, amibe ekkor rezegni kezdett a telefonom.

,, Minden el van intézve! Louis” – ez volt az üzenet szövege és olvasva valahogy az izgalom különös érzése kezdett el szétterjedni a testemben. Azt hiszem, most jön az én fordulóm, és hogy sikeredett elrendezni az egészet, egy kis segítséggel persze, csak növelte a boldogságomat.

Otthagyva őket, ahogy nekik is mondtam tényleg mentem és szívtam egy kis friss levegőt. Mondjuk szabad levegőn tartózkodásomat is éppen annyi idő jellemezte, míg a hátsó kijáraton kiléptem majd meglátva az egyik fiúkat furikázó kocsit, afelé vettem az irányt és köszönve a sofőrnek beszálltam abba. Friss oxigént biztos is hogy szívtam, úgy körülbelül fél perc erejéig, de pontos időt nem mondtam nekik.

A fő bejárat elé érkezve egy kicsikét hátradőltem és gondolataimat rendezve pihentettem magamat, hisz még itt még fogunk várni egy kis időt ez igen biztos. Hogy miért? Nagyon egyszerű, hisz izgatott lányok százai várták még a távozó srácok megjelenését. Nem tudom, hogy tudták is, hogy itt jönnek ki, vagy csak nagyon erősen reménykedtek benne, de olyan őszintén olyan szívesen kiszóltam volna nekik, hogy nincs, miért aggódni a fiúk pillanatokon belül megjelennek itt nektek, ráadásul valami meglepetéseket osztogatva. De nem tehettem meg az utóbbit, maradnom kellett az elsötétített üveg inkognitójában, belesüppedve puha székembe, várva azt, hogy tényleg megérkezzenek. Egy részről nézve kicsit én is úgy viselkedtem, mint egy rajongó… hmm. Hogy miért rajongok, annyira talán nem szeretném kifejteni. Tippek?

Habár ők nem láttak be, és nem hallhattak meg semmi olyat, ami esetleg itt elhangzana, de ez fordítva nem volt igaz ugyanis egyértelműen meg lehetett azt mondani, hogy mikor jelentek meg a fiúk, hiszen az eddigi sikítozások még erősebb hangnemre váltottak, ha egyáltalán lehetséges ez. Óvatosan kitekintve az ablakon kémleltem azt, ahogy a kocsik felé haladnak miközben valami apróságot nyomnak a lányok kezében, nem megtagadva azt, hogy ismételten készüljön közös fotó vagy akár egy aláírás. Mondjuk, utóbbival kapcsolatosan szívesen megjegyezném, hogy amikor egy lány blúzát széttárta és arra kérte az éppen ott tartózkodó Harryt, hogy írja alá konkrétan a mellét, majdnem lefejeltem az üveget. A Göndör tekintete felbecsülhetetlen volt… de végül habár furcsálkodva is, de eleget tett a kérésnek. Hmm…

Legelöl ő járt, így leghamarabb ő ért a kocsihoz a tervemnek így eleget téve. A testőrük könnyedén kinyitotta neki a kocsi ajtaját, míg ő egy utolsó mosolyt, egy utolsó hajdobálást intézett a lányok felé. Nem tudom tisztában van-e azzal, amit éppen ilyenkor művel, dehogy lányok százai haltak meg egy kicsit belül, míg ő éppen elköszönt az egyszer biztos, két szememmel láttam premier plánban, nem hazudok.

- Hello!- köszönt a sofőrnek kedvesen mikor beszállt majd lehuppant az első ülésbe várva a többieket. Csakhogy ők nem jöttek ugyanis Louis megrántva az ajtót, becsukva azt egyedül hagyta velem őt. Habár nem láthatott engem, mégis mintha tudta volna, hol vagyok kedvesen felém mosolygott. Az ő része itt véget ért, az enyém viszont csak most kezdődött. Felállva a leghátsó ülésből, mielőtt Ő észrevehetett volna nesztelenül léptem a mögötte lévő üléshez gyengéden libbentve szeme elé egy fekete selyemkendőt. Elvenni szeme világát egy kis időre, ez volt az egyik lépés.

- Hmmm… - dörmögött mozdulatlanul. – el leszek rabolva?- ragadta meg csuklómat miközben épp kötöttem a göndör fürtjeire a kendőt.

- El. – bólintottam magamnak, majd befejezve tevékenységemet szépen lefejtettem magamról ujjait.

- És lesz, aki megmentsen? – kérdezte pimaszul és mintha tudta volna, hogy mellé készülök leülni egyszerűen kinyújtva karját saját ölébe vont.

- Jobb lesz, ha hallgat. – parancsoltam neki és mutatóujjamat ajkaira helyeztem. – megértette?- kérdeztem.

Kérdésemre már szavakkal nem válaszolt csak beleegyezően bólintott miközben száját gyengéd mosolyra húzta, ahogy combomat simította végig.

- A túsz maradjon mozdulatlan. – próbáltam határozott maradni már amennyiben ez egyáltalán lehetséges ebben a helyzetben és akkor lefogtam kezét és lassan füléhez hajoltam. – bármi is történjen nem szabad megszólalnia… legfőbbképp nem szabad elszöknie. – suttogtam fülébe az utasításokat és ujjamat végighúzva nyakán cirógattam bőrét. – vagy különben…- mondtam.

- Vagy különben?- kérdezett vissza. Úgy látszik nem értette meg mit is mondtam neki, nem szép dolog ez.

- Pssszt. – szóltam rá. – ez az utolsó megbocsájtható tette volt. Ezután pedig ha valamit nem úgy tesz, ahogy én azt megmondtam magának… annak rossz vége lesz!- ismét nyakához közel értem és arra gyengéden rátapadva ajkaimmal, szinte éreztem, ahogy erősen kell türtőztetnie magát azzal szemben, hogy ne, csináljon semmit ebben a helyzetben. Kezeit továbbra is enyémben tartva szinte éreztem, ahogy ujjai megfeszülnek, és szinte ökölbe szorítja őket. Teste többi része is hasonlóképpen reagált mindenre, szinte tapintható volt a teste feszültésége.

- Nagyon ügyes ez a Göndör fürtös!- elengedve kezét, simítottam végig mellkasán. – betartva a szabályokat talán a végén majd kap valami… meglepetést!- simítottam hajába és élveztem tehetetlenségét. Egy részben már ez is örömmel telített meg, másrészben meg a gondolat hogy ez esetben nem Ő lep meg engem, hanem én őt és ezzel kicsikét kompenzálom a kettőnk közötti mérleget, már az is boldoggá tett. – lenne hozzáfűzni valója? – kérdeztem megadva neki a megszólalás jogát.

- Semmi. – ajkai lassan formálták a szavakat, téve mindezt oly érzékien, hogy egy pillanatra még ülve is meginogtam. Úgy hiszem élvezte a helyzetet, nem is baj ez.

- Helyes!- nyugtáztam és éreztem, ahogy megáll alattunk a motor valószínűleg megérkeztünk a hotelhez. – ha elengedne!- utaltam arra, hogy kezeit akarva akaratlanul is rajtam pihentette és így nem tudtam onnan kiszállni. – köszönöm. – nyugtáztam kedvességét, amikor elvéve kezeit óvatosan ki tudtam szállni öle fogságából.

Az ajtót a sofőr kinyitva nekünk megkönnyítette helyzetünket, így én hátrálva óvatosan kilépve fogtam Harry kezét vezetve őt is így.

Miután a sofőr otthagyott minket egy hátsó bejáratnál (nem akartam, hogy feltétlen mindenki minket nézzen, azt hiszem ezt érthető) kezét szorosabban sajátomba fűzve indultam az ajtó felé. Szó nélkül bízott bennem és követett. Úgy tett mindent, ahogy kértem. A levegőben érezhető volt az a különös varázs, olyan kellemes volt minden. Letörölhetetlen volt a mosoly az arcomról, ahogy az övéről is. Szavak nélküli, pillantások nélküli beszélgetésünk csak fokozta a hangulatot. Olyan sejtelmes volt a légkör.

Belépve a liftbe, gyengéden a kapaszkodónak nyomtam.

- Mit gondol most?- kérdeztem tőle.

- Nem szeretné tudni. – válaszolt pimaszul.

- De szeretném… - cáfoltam meg válaszát egyszerűen.

- Arra gondolok, hogy legszívesebben mit tennék veled. – jelentette ki egyszerűen.

- És? – simítottam végig oldalát ezzel talán túl messzire menve.

- És?- kérdezte meglepődve mintha nem értette volna jól kérdésemet, majd egyszerűen kicsapva a falra eltalálta az irányítógombokat így leállítva a liftet, mindeközben megragadta derekamat és nemes egyszerűséggel fordított a helyzeten, úgy hogy engem nyomott a falhoz. Még szerencse, hogy most a lift személyzet nélkül működött.

- Nem tudom, mit művelsz éppen, de jobb, ha tudod, hogy tetszik… - elismerő szavait gyengéden suttogta fülembe. – de ha így folytatod, akinek rossz vége lesz, az nem én leszek!- mondta és még így a fekete anyag takarása mögött is, szinte láttam tekintetét. – értettük?- kérdezte és ugyanazt eljátszva, mint én vele az előbb végighúzta a nyakamon ujját mire gyengéden felnyögtem. – tanulhatnál egy kis önuralmat… - rázta fejét incselkedően.

- Tanulhatna egy kis jó modort a túsz. – tértem vissza villámcsapászerűen a földre. Igen eddig pár pillanat erejéig egy más világban jártam. – nem illik leállítani csak úgy a liftet… - és kinyújtva a kezem ezúttal én indítottam el azt.

A kis utunk további részében szótlanul vártuk, míg a lift felvisz minket a megfelelő emeletre, de én addig is arcát tanulmányoztam, ami a tükörből visszaverődve találkozott szememmel. Olyan simák voltak vonásai, szájánál az apró gödröcskék megjelenése csak valahogy még jobban tökéletesítette az arcát. Nem láttam még ilyet.

Megérkezve ismételten megfogva kezét húztam magam után egészen szobánk bejáratáig.

- Nemsokára… - ennyit mondtam neki, majd belépve oda az ágyhoz vezettem és leültettem oda. – egy pillanat!- kértem tőle és megfordulva a fürdő felé vettem az irányt.

Nem tudom, hogy bármit is értékelhetett-e belőle, de én körültekintve a szobában egészen más világba kerültem. Egy kis segítséggel habár, de sikerült elintéznem, hogy a szoba tele legyen pakolva gyertyákkal és csak azoknak az egyedüli lángja világítsa meg az estét.

Eltűnve a helyiségéből, a terv egyik sokadik lépcsője következett. Pillanatok alatt magamra öltve a kikészített ruhát, siettem is vissza hozzá. Hozzá, aki ott ült az ágy szélén gondolataiba merülve. Odalépve elé mély levegőt vettem majd kezeit az enyémek közé vettem.

- Nagyon jól figyeljen!- mondtam és selyem köpenyemet szétnyitva hagytam, hogy hideg kezével combomhoz érjen és végigsimítsa bőrömet. Ha nem is tudta rögtön mire készülök, keze pillanatok alatt ráérzett.

- Hogy figyeljek mikor nem látok?- kérdezte kedvesen.

- Figyeljen az érintésre!- hívtam fel figyelmét erre halkan, majd kezét végighúztam a harisnyakötőmön egészen csípőmig. Az én vérem már pezsgett, az az ő idege meg valószínűleg már kikészülte.

- De én látni akarlak!- mondta ki nemes egyszerűséggel mire én szinte már kábultam nyúltam kendőjéért, amit végre leoldottam róla.

- Lehull a lepel… - mélyen a szemébe nézve mondtam-e szavakat és éltettem magam azzal a gyönyörrel, amit abból láthattam ki.

- Már vártam… - dörmögte, majd egész testemen végigvezette tekintetét. Szemei vágyakozva csillogtak. – és ez mit rejt?- kérdezte és a köpeny megkötőjét vette kezébe közelebb húzva magához.

- A meglepetést…

Szenvedély. Ennyit tudnék mondani, ha az estét egy szóba össze szeretném tömöríteni, de azt hiszem ez így is magyarázás nélkül magába foglal mindent. A csókok, az érintések, egyszerűen minden, ami közös létünket jellemzik szabályszerűen egy másik univerzumba röpítettek, röpítenek most is. Ahogy ujjait végighúzza oldalamon, ezzel megfeszítve kezei alatt testemet, ahogy ajkaimmal bőréhez érek, ahogy megfeszül ettől teste minden egyes izma… újra és újra akarjuk.

- Köszönök mindent!- mondtam neki immáron egy szál takaróba bugyolálva, az ágy közepén ülve törökülésben vele szemben.

- Nem szükséges. – rázta fejét és éppen szám felé emelt egy falat sushit a pálcikájával, de én mindezt egy fejcsóválással elutasítottam.

- Nem érted…- ráztam a fejem.

- Te nem érted. – szegült ellenem. – nem azért teszem, mert sajnállak, nem azért teszem, mert így könnyebb. Azért teszem, mert ez így helyes, mert Maisy… én, szeretlek.

Annak a szájából hallani azt a bűvös szót, amit te is talán érzel iránta, elképzelhetetlen érzés mégis egy kissé fura.

- Hm… köszönöm. – azt hiszem nem teljesen így kell az ilyenre reagálni. – tényleg…- bólogattam és éreztem, ahogy torkom kezd kiszáradni, kaparni, és hogy egyre furábban kezd a testem viselkedni. – egy pillanat!- mondtam és lepattanva az ágyról szinte lélekszakadva estem be a fürdőbe, ahol nekimenve cuccainak jutottam el a mosdókagylóig, vagyis jutottam volna, ha nem kezdem el a szerencsésen szétszórt ruháját összeszedegetni zavartságomban.

- Halló, nyugi!- valahogy hirtelen ott is termett és tiltakozásom ellenére is segíteni kezdett.

- Hagy csináljam én!- jelentettem ki határozottan mikor a sok ruha között egy borítékot véltem felfedezni… talán egyik felsőjéből eshetett ki. – ez mi ez?- nyúltam érte, de az íráson elég erősen megakadt a szemem…  - ez mi ez?- ismételtem meg.