22. rész

Sziasztok! Itt lenne a hétvégi részem egy kicsikét késve! Nem vagyok tőle elragadtatva így inkább nem is beszélnék itt az elején sokat nektek!  Jó olvasást hozzá! Puszi Dorka

- Honnan van ez?- kérdeztem mélyen a szemébe nézve utalva a borítékra, ami az ujjaim között hever. A melegség közöttünk hirtelen fagyos hangulatba csapott át, én részemről legalábbis biztosan. Szemei aggodalmat fejeztek ki, arcán nem igazán látszott a vágy, hogy válaszolna. – az Istenért Harry, kérdeztem valamit!- próbáltam abba a gondolatomba kapaszkodni, hogy talán csak tévedés az egész, csak képzelődök vagy csak úgy véletlenül került a cuccai közé egy pont az ő írásával ellátott boríték. Utóbbi igen esélytelennek tűnt, de azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, nem?

- Sose hívsz Harrynek!- mondta dörmögő hangján és mintha nem teljesen jutott volna el a füléhez az, amit mondok.

- Válaszolj, kérlek!- erősködtem, nem volt szabad témaváltásába belemennem hisz látszott rajta, hogy szívesebben terelné a beszélgetést más mederbe. – Kérlek!- ajkaim szinte már remegve ejtették ki ezt az utolsó szót, éreztem, ahogy a testemben végigfut az ideg, nem túl szerencsés állapot, de ezúttal szemeim szárazak maradtak, pedig éreztem, hogy elkerülhetetlenül potyogni fognak súlyos könnyeim, de nem így történt.

Fájdalmas pillanatok következtek, ő nézett csendben engem, én néztem csendben őt. Várhattam válaszát, de úgy látszik hiába, ajkai mintha egyszer-egyszer megremegtek volna, a megszólalás érdekében, de szavak nem hagyták el őket. Szemei színtiszta fájdalmat tükröztek, testem ebbe még jobban beleremegett.

- Okés!- bólintottam úgy mintha belenyugodtam volna a dolgokba. - ne válaszolj…- próbáltam összeszedettem befejezni a beszélgetést, majd megfordulva egy puha köpenyért nyúltam és a takaróruhámat arra cseréltem. Első alkalommal történt meg az, hogy hiába ott állt előttem, hiába engedte láttatni tökéletes testének minden egyes porcikáját, a csodálaton kívül mást nem éreztem, nem éreztem a bizsergést. Helyét átvette a csalódottság.

- Hova mész?- kérdezte az ajtóhoz falként beállva.

- Sétálni. – vágtam rá, nem mertem a szemébe nézni, egyszerűen nem ment.

- Elkísérlek!- ajánlotta fel.

- Nem szükséges.- ráztam a fejem és gátként működő karját az ajtófélfáról szépen lenyomtam és szinte rohanó léptekkel indultam a nappali felé.

- Ő keresett fel engem…- hangját már csak akkor hallottam, amikor behúztam az ajtót mögöttem. Na, jó, talán kicsit becsaptam, de ezt csak a hév hozta magával. Abban a pillanatban már egy cseppet sem érdekelt, mit szeretett volna mondani, akarhatta ezt bármilyen kedvességgel is tenni, valahogy éreztem, hogy nekem onnan minél hamarabb el kell tűnnöm, nem vagyok képes végighallgatni. Lehet az bármilyen jelentéktelen dolog, talán egy félreértés, de akkor sem.

Bolyongani akartam csak úgy a semmibe, csak úgy ahol senki sem zavar, egyedül. Erősen megnyomva a lift gombját vártam, hogy az megérkezzen mikor lépteket hallottam meg mögöttem. Úgy gondoltam jobb lesz, ha észre sem veszem, és meg sem fordulok, akkor talán itt marad és hagy elmenni egy időre.

- Maisy… minden rendben?- a hang meglepett, hisz nem az volt, akire én számítottam. Louis volt, ő állt mögöttem.

- Ühüm. – bólintottam és legszívesebben már toporzékoltam volna, mert a lift még mindig nem érkezett meg. – mi tart ilyen sokáig felérni ennek?- igen, konkrétan a lifttel kezdtem el kötözködni. – hívom, akkor érjen ide. Nincs más dolga, mint pikkpakk itt teremni! Nem túl nehéz feladat!- beszélgettem magammal talán kicsit értelmetlenül.

- Gyere csak!- fogta meg hátulról a könyökömet és gyengéden karjai közé vonva fordított a másik irányba. – nem ártott neked ez a készülék semmit!- mondta viccesen és ekkor vettem észre, hogy ha nem állít le talán még bele is rúgok az ajtóba. – azért ugye engem nem szeretnél megrugdosni?- kérdezte mosolygósan félve.

Arcán látszódott, hogy pár pillanat alatt lemérte azt, hogy mondhatni nem a legjobb passzban vagyok, de mégis oly könnyedén fogta fel a dolgot, próbált segíteni. A dolgok okát viszont nem firtatta ez meglepett.

- Nem!?- kérdezve válaszoltam és fura arckifejezése miatt muszáj volt elmosolyodnom.

- Csatlakozz hozzám!- fogta át vállamat és elindult a kandalló túloldalán lévő hatalmas kanapéhoz, amin csak most véltem felfedezni, hogy egy saját kis várat alakított ki magának. Jó hogy itt jöttem el az előbb és konkrétan egy embert nem vettem észre… Mindegy is.

- Nem tudsz aludni?- kérdeztem és gépére böktem, ami ott világított a sötétben, telefonjával egyetemben.

- Valahogy úgy…- bólintott és lenyúlva az üvegasztalhoz feltette szemüvegét. - szóval kisasszony nekem kell leültetnem magát, vagy leül magától is?- emelgette szemöldökét.

- Mit csinálsz?- kérdeztem és helyet foglaltam közvetlen mellette, majd felhúzva lábamat törökülésbe a térdeimre támasztottam könyökömet és figyeltem mozdulatait.

- Ezt-azt. – mondta diplomatikusan komoly arccal, ami azért hagyott maga után néhány dolgot. Szemei mosolyogtak közben, illetve hiába akart komolynak tűnni mégis ott volt benne valami, ami mulatságossá tette kinézetét.  – jelen pillanatban megakadályozom, hogy egy hölgyike az éj közepén feleslegesen kószáljon zaklatottan a szállodában!- vetette oda nekem félvállról, majd szemeimbe nézett kedvesen. – ugye nem tudod, miről beszélek?- kérdezte.

- Nem. – bólintottam határozottan.

- Mindjárt gondoltam…- fordult vissza a képernyő felé, amit ezúttal már ölébe vett és úgy nézett. Nem firtatta a dolgot ezért mindenképpen hálás voltam neki.

- Ezek mik?- böktem a képernyőre néhány pillanat kínos hallgatásom után.

- Fényképek. – válaszolt.

- Egy fényképmappában, na, ne mondd… - forgattam a szememet.

- Ugye milyen hihetetlen?- tette szája elé kezét meglepődését ezzel kifejezve. Totál bolond, ebben egyre biztosabb vagyok.

- Az. – értettem vele egyet, majd figyeltem, ahogy megnyitva a mappát elém tárul millió és millió kép róluk. Egy fotózáson készülhettek, az egységes háttér legalábbis erről uralkodott. Ráadásul meglátva a Göndör arcát, akinek jelen esetben tökéletes vonásait nem göndör fürtjei, hanem egyenes tincsei fogták körbe még a készítésének időpontját is be tudtam saccolni… ezután jött hozzám.

- Rendelnél nekem egy pizzát?- villant fel egy ablak Niall mosolygós ábrázatával.

- Minek tűnök én?- kérdezett vissza a kamerába pillantva Louis.

- Egy legjobb barátnak…- csillogtak a szemei a szőkeségnek.

- Van egy különleges készülék a telefon…- kezdett bele Louis. – bármennyire is hihetetlen, de ha felemeled és tárcsázol egy számot, majd vársz, míg felveszik, a vonal túl oldalán akkor tudsz emberekkel beszélni! Káprázatos találmány nem? Jobb lesz, ha megpróbálkozol vele te is!- kacsintott Niallnek, viszont ezen felvezetésének köszönhetően halkan felnevettem.

- Nocsak, nocsak! Társasága akadt valakinek?- húzogatta szemöldökét Niall.

- Hello!- integettem halkan neki miközben a gép egy kicsit felém lett fordítva.

- Maisy?- kérdezte meglepődve, mintha még nem látott volna.

- Legutóbb még az voltam. – gondolkoztam el majd bólintottam egyet. – kérd, meg hogy rendeljen nekem egy pizzát!- biggyesztette le az ajkát rám pillantva.

- Hajnali négy van!- engem is meglepett az időpont mikor megláttam az órát a képernyőn.

- És?- kérdezett vissza mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna a hajnali órákban lévő pizza rendelés.

- Miért is nem rendelsz te?- kérdezte Louis.

- Talán mert már rendeltem… párat. – vallotta be.

- Pontos számot nem tudsz mondani.

- Pontos számot nem akarok mondani. – vallotta be szegény, éhező barátunk.

- Majd én elintézem!- vállaltam magamra a feladatot és elnyújtózva a kanapén, az annak a végén lévő asztal felé nyúltam ahol a telefon is volt. – pontosan milyet is szeretnél?- érdeklődtem a készüléket már a kezemben fogva.

- Rád bízom…- kacsintott. – ismét bebizonyosodott, hogy Maisy az egyetlen, aki nem akar éheztetni engem! Drága vagy!- mosolygott vagy idióta fejet vágva kinyomta kameráját.

- Niall a szobájában van… nem?- kérdeztem mielőtt felhívtam volna a szobaszervízet.

- Ühüm. – bólintott Louis.

- És ti web kamerán beszéltetek egymással. – folytattam.

- Pontosan. – bólintott egyetértve.

- Ez nem normális. – vontam le a következtetéseket.

- Nem. – rázta a fejét nevetve és lehajtva laptopjának képernyőjét furán mért végig engem. – hova megy?- kérdezte és ekkor rá kellett jönnöm, hogy nem is engem nézett, hanem a vállam fölött átnézve a szobából távozó Göndört.

- Nem tudom. – rántottam vállat, meg sem fordulva.

- Harry?- szólt oda neki Louis.

- Hagyd…- szóltam neki, felesleges lett volna most ebbe belemenni.

- Nem érdekel hova tart az éjszaka közepén a Göndör?- nézett rám furán.

- Ahogy mondod. – mondtam és habár már egész nyugodt voltam, belül még fortyogtam és mérges is voltam rá. Várjunk csak a boríték hova is tűnt, kihoztam nem?

- Nagy a baj?- kérdezte félve, a tolakodás minden hiánya nélkül.

- Ezt kérdezd tőle… nekem nem válaszolt. – mondtam neki majd a telefont a fülem és a vállam közé téve kezdtem el magam körül keresni azt a bizonyos borítékot. Hogy miért, nem tudom… csak éreztem, hogy meg kell találnom.

- És íme, itt is lennénk… megtaláltuk a többieket!- maga elé tartva Liam a kameráját sétált ki szobájából és őt követve Zayn is jött, akinek kezében pedig egy tablet volt, úgy néztek ki hirtelen, mint egy forgatós stáb. - hajnali pizza parti és nekünk nem is szóltak!- rázta a fejét, de még mindig valahogy a képernyőt figyelte.

- Ők pedig?- böktem oldalba Niallt mert nem tudtam mire vélni Liamék tevékenységét.

- Live chat… úgy tippelek!- osztotta meg velem az infót.

- Aha… - bólintottam, akármi legyen is az.

- Köszönjetek szépen a nézőknek!- fordította a fiúk felé a kamerát Liam, engem arcom kitakarása miatt persze kihagyott. Szerencsére. – érdekes… mindenki itt van, egyedül a ti Harrytek csavarog valamerre…- magyarázta továbbra is nézőközönségének. - mit szólnátok, ha megkeresnék az elkolbászolt Göndört?- kérdezte.

- A-a. – rázta a fejét Louis. – Hazza nincs itt. – tátogta Liamnek majd elkapva tőle a kamerát ő vette át az irányítást.

- Hol van Harry?- kérdezte leülve mellém, felvéve egy szelet pizzát a dobozból.

- Nem tudom. Valahol…- bólintottam, és számomra ez a válasz igazán értelmesnek tűnt.

- Nagyfiú ő, tud magára vigyázni. – válaszolt Louis is a kérdésre, félbe hagyva egy pillanatra oly fontos operatőri munkáját.

- Jah…- bólintottam majd kinyújtva magam alól a lábaimat, szépen felálltam helyemről, úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha talán visszavonulok… nem igazán sokat aludtam az éjjel, sőt mondhatni semmit és amúgy is hajnalodik. Ráadásul ez a pillanata a fiúknak olyan, ami az övéké, nem szívesen venném el tőlük.

- Maradj nyugodtan!- szólt távolodó alakom után Zayn.

- Most nem… - ráztam a fejemet mosolyogva, majd lenyomva a szobánk kilincsét, kinyitva az ajtót eltűntem előlük.

Tény az volt, hogy én le akartam feküdni, de az ágy szabályszerűen kidobott magából. Egyszerűen fél percnél tovább nem bírtam feküdni egy helyben, mozgolódni kezdtem, vergődni, mint egy partra vetett hal. Minden bajom volt. Betegesen kattogott az agyam, melynek központi témája persze a Fürtös volt ki továbbra sem tért vissza. A végén konkrétan a takarók közül ugrottam ki, mintha az elemeimet feltöltötte volna egy titokzatos erő és azok éppen most akarnák kifejteni rajtam az összesített hatásukat. Mozognom kell, mert egyhelyben megzakkanok…

- Edzőterem!- ugrott be a masszőr helyiség mellett kialakított szuper tér, amit a szálloda vendégei bármikor igénybe vehetnek. Vagyis remélem, hogy, bármikor mert nekem most szükségem van rá… Nagyon.

Az agyam eközben továbbra sem tűnt megnyugodni, a gondolataim szinte már fájdalmasan sokat akartam tőlem, és ahogy megtöltötték fejemet az már közel szinte robbanni készült. Mintha valami két oldalról nyomta volna összefele azzal a szándékkal, hogy mégpedig ő azt majd összetöri ezzel teljesen megsemmisítve engem… de én ezt nem engedem neki.

- Maisy?- vett észre Louis a szobából való távozásomat… talán kicsit túl intenzívre sikeredett. – te pedig?- mért végig fura tekintettel mire a többiek is odapillantottak felém.

- Megyek edzeni. – vágtam rá és sietősen a lift felé indultam célirányosan.

- Csak óvatosan!- jegyezte meg és azért hangjában ott volt az a kis kételkedés… talán kezdett rájönni, hogy nincs nálam minden rendben vagy csak szimplán előrelátta azt a tényt, hogy ügyesen nekimegyek az asztalnak így kellemesen beütve a lábamat.

- Megvagyok! Élek!- kaptam lábamhoz, majd szinte már bicegve kerültem be mégis a liftbe. És még ki sem tettem a lábam az emeletről… szépen nézünk ki.

Habár a vendégek még nem igazán ébredeztek, vagyis nem láttam még az egyenruhás alkalmazottakon kívül más embert, ettől függetlenül a szálloda élete már így is beindult… vagyis a kis szokásos nyüzsgés megvolt. Határozottan lépkedtem a padlón, sőt szinte már szaladtam úgy oda vágytam már. Futás, egy kis ütögetés ezekben biztos le tudom vezetni a feszültséget, ami felgyülemlett bennem, ráadásul a fülemben bömbölő szöveg nélküli agymosó zene már megalapozta a terepet ennek. Szóval hajrá nekem.

- Hello!- rántottam ki egy pillanatra a headsetemet a fülemből mikor az edzőterem pultjánál lévő recepciós srác rám köszönt.

- Hello!- bólintott kedvesen. – Jamie vagyok, bármire szüksége lenne, én a szolgálatára vagyok!- mondta és felém nyújtott egy sportitalt.

- Köszönöm… azt hiszem, megleszek. – mondtam majd elvéve tőle az üveget bentebb lépkedtem és próbáltam feltérképezni a területet. Ahhoz képest, hogy még viszonylag hajnal van, talán hat óra már azért itt elég sokan voltak.

Figyelmemet rögtön felhívta a boksz sarok és hát elég határozottan indultam meg feléje, csak úgy vonzottak azok a zsákok. Megközelítve őket kicsit elbambulva szerencsésen még neki is mentem egy alkalmazottnak.

- Segíthetek?- kérdezte lepillantva arcomra kis híján, a földön landoltam volna, ha nem tart meg.

- Szeretnék egy kesztyűt…- ütöttem össze az öklömet mutatva ezzel jövőbeli szándékomat.

- Ki szeretné próbálni a bokszot? – kérdezte miközben a polc felé indult ahol az itteni kellékeket tartogatták és leemelt onnan egy számomra megfelelő párat.

- Pontosan. – bólintottam miközben próbáltam felvenni a kesztyűt, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

- Segítek. – nyújtotta felém kezeit és az ő segítségével rám is kerültek azok a csodálatos kézvédők. – próbálta már korábban?- érdeklődött.

- Mondjuk azt, hogy a sport egy igen más fajtájában vagyok jártas…- vallottam be őszintén.

- Hagy tippeljek…- tette fel a mutatóujját maga elé. – táncol?- mondta és kérdezte egyszerre, mire az én szemeim szinte majd kiestek olyan szinten meglepődtem, hogy így rögtön megmondta a helyes dolgot. – a mozdulatai alapján ez egyértelmű. Olyan kiegyensúlyozattak a lépései!- mondta.

- Oh… köszönöm. – köszöntem meg bókját és összecsaptam két öklömet. Hirtelen olyan szabadnak és energiával telinek éreztem magam, tettre kész voltam.

- Ha gondolja, megmutathatok néhány ütést!- ajánlotta fel segítségét.

- Innentől gondoskodok én a kisasszonyról! A-szólalt meg mögöttem egy mély brit akcentusú férfihang, rögtön kirázott a hideg tőle. – köszönjük!- folytatta és ezzel szépen a srácot el is küldte köreinkből.

- Ezt most miért is kellett?- pördültem meg tengelyem körül és így szembetalálva magam vele. Lehet, hogy én erre nem voltam felkészülve… Göndör fürtjei egy pánttal voltak hátrafogva, izzadságtól feszülő izmait pedig fehér pólója csak még jobban kihangsúlyozta… bőre teljesen új szint vett fel az átlagoshoz képest, órák óta itt lehet.

- Majd én segítek. – mondta és kézfejével letörölte verejtékcseppjeit homlokáról. Mégsem tudok ellenállni létezésének… e mozdulatai végzetesek.

- Nem szükséges. – tiltakoztam mégis.

- Mérges vagy megértem…- mondta és közelebb lépett hozzám mire én távolabb léptem tőle.

- Hogy az vagyok-e?- kérdeztem kínosan felnevetve.

- Én is az voltam… azért jöttem le ide. – vallotta be őszintén semmi kertelés nélkül. Így belegondolva tényleg érdekes, hogy mindketten itt kötöttünk ki.

- El fog múlni?- kérdeztem tőle.

- El. – bólintott bátorítóan.

- Elmondasz mindent? – kérdeztem mélyen a szemébe nézve miközben kesztyűinket összeérintettem.

- Ha te nyersz, akkor igen… - jelent meg hangjában a pimaszság.

- Ringbe akarsz szállni velem?- kérdeztem.

- Ahogy mondod. – helyeselt. – ha nem akarsz és félsz… - incselkedett velem direkt.

- Jól van… - csaptam össze az ökleimet. – Mr. Styles… ha harc, hát legyen harc…