16. rész

Sziasztok! Itt a megígért rész! Kicsit hosszabb lett mint általában szokott lenni, de azt hiszem ez nem túlságosan nagy baj! remélem tetszik! :) Jó olvasást. Puszi Dorka 

Egészen máshogy keltem, mint az elmúlt napokban. Egyszerűen csak olyan könnyed volt az egész, mintha agyamig is elért volna az az üzenet, hogy „van kiben bíznom” és ettől viszont olyan kellemesnek tűnt minden. Igenis az volt. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk és rengeteget nevettünk. Erre volt szükségem és ő ezt megadta nekem. Úgy éreztem, hogy mellette nem kell attól félnem, hogy rosszabbra fordulnának a dolgok, hiszen mint egy pajzs ő megvéd tőlük, vagy ha nem is, így de a gondokat majd segít megoldani… számíthatok rá. Ezt a tényt még fel kell dolgoznom, hisz több mint hihetetlen, de azt hiszem, megéri. Persze, hogy megéri hisz Ő Ő, a varázslatos mosolyú göndör fiú, aki úgy gondolta engem választ. Hogy miért? Nem tudom, választ jobb nem keresni erre a kérdésre. Megtörtént és kész.

Szemeim óvatos nyitogatása közben hatalmasat nyújtóztam puha párnáim között, olyan volt ez, mint egy csoda.

- Jó reggelt!- szólalt meg az angyali hang az ágyam mellől a földről, majd felém pillantva egy földöntúli szépséggel rendelkező mosollyal ajándékozott meg.

- Jó reggelt…- viszonoztam köszöntését, majd felé fordultam testemmel hogy közelebb kerüljek hozzá. – lerúgtalak volna? – érdeklődtem hisz nem igazán tudtam rájönni arra, hogy miért is a földön ül.

- Dehogy… - rázta a fejét hallatva dörmögő hangját.

- Mióta vagy fent?- kérdeztem ismét tőle és vártam, hogy szemem hozzászokjon a fényhez és kitisztuljanak előttem teljesen a képek.

- Valójában nem sokat… aludtam. – felelte és hangja észrevehetően fáradt is volt.

Teljesen odakúszva hozzá, vállához téve fejemet rá kellett jönnöm, hogy ennek mi is volt az oka. Törökülésben ült az ágyamnak támaszkodva körülötte pedig millió levél volt… az enyémek. Elolvasta őket, úgy látszik mindegyiket. Megtette, amit szerettem volna tőle, habár nem feltétlen ilyen körülmények között.

- Végeztél velük?- kérdeztem kimérten és mélyen beszippantva illatát éreztem, hogy ez nyugtat, és hogy már nem olyan nehéz beszélni róla… róluk.

- Egy ideje… - válaszolta és ekkor éreztem, sőt szinte láttam fejében úszkáló gondolatait, kérdéseit. Sok lehetett neki így ez.

- Figyelj…- kezdtem bele.

- Nincs semmi gond… - rázta meg a fejét, hangja mintha most felolvadt volna.

- Biztos? – félve kérdeztem rá.

- Biztos. – bólintott, mire én feltérdelve az ágyon mögötte, lenyúltam karjai alá és úgy gondoltam felhúzom az ágyra őt… mindez kis segítsége nélkül nem igazán sikeredhetett volna hisz magamtól max akkor mozdíthatom meg, ha kétszer akkora lennék, mint ami vagyok. – mire készülsz?- kérdezte mosolyogva miközben elkezdtem megszabadítani ruháitól, sőt arra is megkértem, hogy forduljon meg. – ugye nem korbácsolás lesz ennek a vége?- nevetett fel kaján vigyorral az arcán.

- Hááát…- rántottam meg vállamat, majd két oldalára támaszkodva szépen hátára ültem. – bármi lehet belőle!- bújtam oda füléhez és sejtelmesen suttogtam a szavakat neki.

Kezeimet lassan húztam végig izmos hátán, majd végül megállapodtam velük a vállán, amelyeket gyengéden dolgozva kezdtem masszírozni.

- Hm…- hangoztatta véleményét majd láttam, ahogy lecsukja szemeit és kezeit feje alá helyezi. – milyen szolgáltatásai vannak még a masszőrös hölgynek? – érdeklődött páciensem.

- Nem tudni… az az alanytól függ és annak kívánságaitól!- válaszoltam neki miközben gyengéden végighúztam körmeimet hátán, amitől érezhetően libabőrös lett.

- És egy magamfajta embernek mit ajánlana?- kérdezte ajkait mosolyra húzva.

- Egy különleges csomagot…- hajoltam rá hátára így teljesen közel kerültem hozzá. – ami néhány exkluzív meglepetést is tartalmazhat!- súgtam fülébe majd arcát végigcsókolva füle mentén végigjártam teljes nyakát, széles vállait.

- Mennyibe fog ez nekem kerülni?- kérdezte bazsalyogva, hangján hallatszódott az átadtam magam él.

- A világ összes pénze sem lenne erre elég. – ráztam fejemet. – tudja magas az óradíjam! – bizonygattam és beletúrtam sűrű tincseibe, amik kezdtek visszaugrani oly megszokott göndör formájukba.

- Hát akkor… megpróbálom majd valahogy máshogy kárpótolni!- jelentette ki határozottan majd egyszerűen olyan gyorsan, hogy szinte fel sem fogtam a dolgokat gyengéden lelökött magáról és felkerekedve ő került most felém.

- Kérem, fejtse ki ötletét… nem biztos, hogy fedezni tudja bármi is az adósságát!- mondtam farkasszemet nézve vele.

- Ne becsüljön alá kisasszony!- húzta végig ujját oldalamon, ezzel feltolva a felsőt, ami rajtam volt. – vannak különleges képességeim!- bizonygatta és nyakamba csókolt, ami azt eredményezte, hogy testem egésze megfeszült alatta.

- Maga egy varázsló lenne akkor?- kérdeztem csukott szemekkel miközben bennem a gyönyör érzései futkostak össze-vissza.

- A legnagyobb. – nevetett nyakamba.

- És varázspálcája is van?- kérdeztem és ajkamba harapva vártam válaszát. Azt hiszem érdekes dolgokat képes kihozni belőlem.

- A legnagyobb… - válaszolta pimaszul, mire éreztem, ahogy arcom elpirul ajkamat meg közel elharapom.

- Hahó… Maisy! Itthon vagy? – hallottam lentről egy ajtócsapódással egybekötött köszönést.

- Nem… nem vagyok itt!- ráztam fejemet erősen leszorított szemeimmel, biztos csak képzelődök, minden bizonnyal hisz nem lehet igaz, hogy legkedvesebb barátnőm a legkedvesebb pillanatban toppan be.

- Közönség? – kérdezte ő is dús ajkaiba harapva.

- Maisy?- erősödött a hang.

- Én nem bánom… - vallotta be kajánul.

- Megyek!- ordítottam el magam csakhogy tudomására adjam, hogy élek és itt tartózkodok… csak mondjuk nem az ő számára, de hát ez annyira őt nem hiszem, hogy érdekelte.

- És ha nem engedlek?- szinte ajkaimba suttogta ezen szavakat.

- Muszáj lesz… - húztam el számat és egy csókot lehelve szájára kikecmeregtem alóla miközben ő mellém esett nagy vidáman.

- Megyek… jövök. – bizonygattam érkezésemet miközben a galériás szobám lépcsőjén lépkedtem lefele lassan.

- Szép reggelt!- mondta kedves mosollyal és kezembe nyomott egy kávét. – tudsz róla hogy napok óta elérhetetlen vagy? – kérdezte összeszűkült szemekkel.

- Talán mintha rémlene, hogy kikapcsoltam a telefonomat. – rántottam meg vállamat mosolyogva teljesen ártatlan ábrázattal arcomon. – és te arról tudsz, hogy éppen betörtél hozzám?- érdeklődtem és leülve a lépcsőre figyeltem, ahogy ő meg a hűtőmnek támaszkodik és engem vizslat.

- Mellékes… - rázta fejét és tekintetét továbbra sem szakította el rólam. – veled most mi is…- kérdezett volna valamit mire hallottam, hogy Valaki leszáll az ágyról és lassan felénk irányítja lépteit.

- Jó reggelt Alexa! Micsoda szerencsés találkozás!- köszönt neki Harry miközben komótosan lépkedett le a lépcsőn, le mellettem és egy puszival is köszöntötte őt.

- Gyanítom a kérdésemre itt is a válasz… személyesen. – mondta mosolyogva.

- Minden bizonnyal. – bólintottam és még egyet hörpintettem a meleg folyadékból. – kérsz? – nyújtottam felé a poharamat.

- Köszönöm!- vette el tőlem, majd a fürdő ajtaja felé fordult. – én azt hiszem, lezuhanyozok… szabad? – kérdezte engedélyt kérve aranyosan.

- Nem… állj ki az esőre. – rázta fejét okoskodva Alexa mire felnevettem.

- Megfontolandó…- gondolkozott el a göndör hajú.

- Menj nyugodtan!- bólintottam és ő el is tűnt az ajtó mögött.

- Ez most viszont magyarázatra szorul. – állapította meg barátnőm. - mikor és hogy? Mármint nem értem… - rázta a fejét értetlenül.

- Elmondtam neki mindent…- álltam fel és puha léptekkel indultam a konyha felé.

- Mindent? – kérdezett vissza.

- Mindent. – bólintottam és kinyitva a hűtőt szembesülnöm kellett azzal, hogy az kong az ürességtől. Na, jó… annyira nem. De úgy hiszem nem egy doboz mustárból, két szem paradicsomból és egy néhány darab élesztőből szeretnék reggelit készíteni. Igazából volt még ezek mellett egy liter tej is a polcon, de nem igazán akartam bepróbálkozni vele… valami az súgta, hogy nem kifejezetten jó. Talán a sűrű állaga miatt repítettem a szemetesbe. Talán.

- Felmentő sereg! – mondta kedvesen és a pultra mutatott ahol egy papírzacskó volt tömve finomsággal.

- Tényleg az… köszönöm. – mondtam és szedve elő a tányérokat, a zsemléket és társait kezdtem azokra pakolni.

- Maradsz? – kérdeztem felé fordulva.

- Mindenképpen! Csak délutános vagyok. – mondta és nyújtotta is kezét azért, hogy majd segít.

- Szuper!- mosolyodtam el és vidáman fordultam felé.

- Minden rendben?- kérdezte és mintha apró kis aggódás bújt volna el kérdésében.

- Rendben... – bólintottam nyugodtan. – napok óta először érzem ezt így őszintén. – mondtam és felpattanva a pult szélére lábamat lógatva vártam a harmadik személy érkezését is.

- Jó ezt hallani. – dőlt hátra székén és akkor a fürdő ajtaja nyílt is, és már frissen fessen lépett ki onnan Ő.

- Sütöttem egy kis reggelit!- mutattam az asztalra.

- Egy mágus vagy!- rázta fejét elképedve.

- Van egy mesterem. - vallottam be és leugrottam ülőhelyemről mire kissé felszisszentem ugyanis a bokámnak ez a drága cselekedetem annyira nem tetszett. Habár igazán jó úton van a gyógyulás felé még néha kissé érzékeny, ahogy most is.

- Vigyázhatnál magadra!- jegyezte meg Alexa.

- Próbálok. – válaszoltam őszintén, mire egy kis zene kezdett megszólalni a nappaliban az asztalon.

- Ez én leszek!- lebegtette meg kezét Harry maga előtt és érte is lépett a készülékért. – ha megengeditek, ezt fel kell vennem. – mondta kicsit sem boldogan.

- Nyugodtan… - mondtam. – max nem hagyunk neked semmit a reggeliből!- húztam szűkre a szememet.

- Hm… erős a csábítás!- felelte egy kisfiús mosoly kíséretében, majd fogadva a hívást a nappali legtávolabbi szegletébe vonult.

- És most mi van? – kérdezte csodálkozva Alexa. – együtt vagytok? – kérdései egyre csak szaporodtak.

- Fogalmam sincs… - vallottam be őszintén. – de ez így jó. – folytattam és beleharaptam a zsemlébe, ami csak rám várt.

- Szeretnéd, ha így lenne? – érdeklődött hatalmas mosollyal arcán, mintha valami más is lenne kérdése mögött úgy tette fel azt.

- Talán. – mondtam Őt figyelve a szoba túlsó végében, és ekkor felfedezni véltem arcán, hogy nem igazán vidám, sőt inkább feszült volt, egészen ideges.

- Előre megmondtam… - csapta össze a kezeit, de nem is figyeltem rá, továbbra is Harry arcát kémleltem.

- Mit? – jött ki számon a kérdés pedig nem is gondoltam erre, valahogy éppen nem itt jártam.

- Azt hogy fülig szerelmes leszel a Göndörbe. – mondta és mivel lereagálta könnyedén, hogy nem igazán figyelek rá, követve tekintetemet ő is Felé nézett. – mintha valami probléma lenne. – szűrte le ő is a látottakból a konklúziót.

- Nekem is úgy tűnik…- jegyeztem meg halkan és fel is álltam volna, hogy talán odamegyek hozzá és érdeklődök a dolgokról, de Ő megelőzött ugyanis elindult felénk hisz a telefonálását ekkor már befejezte.

- Minden rendben?- kérdeztem félve tőle, habár arca az előzőhöz képest enyhült mégsem volt felhőtlen a tekintete.

- Rendben lesz… - mondta nyugtató mosollyal arcán. – csak most el kell mennem néhány órára… itt hagyhatlak egyedül?- kérdezte aggódóan, mintha féltene egyedül hagyni, pedig semmi oka nem lenne rá.

- Láthatatlan vagyok neked Göndör? – integetett Alexa mellettem Felé.

- Igaz… bocs. – jegyezte meg és kulcsáért nyúlt, amit a konyhapulton tárolt tegnap óta. – majd hívlak később!- mondtam és megérintve derekamat arcomra nyomott egy puszit.

- Ha el tudod majd érni…- jegyezte meg zsörtölődve Alexa.

- El tud…- bólintottam majd próbáltam helyre pakolni a dolgokat a fejemben a viselkedésével kapcsolatban (vagyis próbáltam kitalálni, hogy mi is történhetett, ami egészen… felzaklatta) mikor megszólalt a csengő.

- Beengedem én!- mondta kedvesen és elindult az ajtó felé, de én is követtem, és mielőtt a kilincsért nyúlhatott volna megragadtam a karját.

- Tényleg nincsen baj?- kérdeztem aggódóan, előző válasza nem volt túl nyugtató, legalábbis számomra semmiképpen sem.

- Ne aggódj…- simította meg az arcomat. – elrendezem!- bólintott és homlokomra is nyomott egy csókot majd a kilincset lenyomva nyitotta is az ajtót… amit jobb lett volna, ha nem tett volna.

- Sziasztok!- köszönt a küszöb túloldaláról az ember, aki viszont az én problémáim generálója. – Maisy? – kérdezte mintha nem ismert volna fel.

- Azt hiszem, mégsem megyek!- mondta mire én hirtelen erős karjába kapaszkodtam, hisz éreztem, ahogy a térdeim felmondják a szolgálatot, megremegnek alattam majd ki is akarnak csúszni onnan.

De nem csak lábaim tettek így… egész testemben elkezdtem remegni, ami viszont csak rosszabbra fordította a helyzetet. Hirtelen émelygés járta át egész testemet, de egy biztos… elszakítani róla tekintetemet nem tudtam.

- Mit keres itt?- hallottam meg mögülem Alexa hangját, aki közben társaságunkhoz csatlakozott.

- Jöttem meglátogatni Maisy-t, a lányomat!- válaszolt egyszerűen.

- Ne merd!- mondtam ki remegő hangon a szavakat.

- Muszáj beszélnünk…- erősködött, arcát figyelve láttam, hogy nem erőszakos a szándéka, igazán nyugodt és reménykedő, de engem viszont ez egy fikarcnyit sem érdekelt.

- A nem kívánlak látni a közelemben azt, hiszem elég világosan hangzott a legutóbbi alkalomkor is!- vágtam oda a fejéhez és kezdtem érezni, ahogy testem visszanyeri energiáját… az idegnek köszönhetően.

Harry szótlanul állt, kezeit derekam köré fonva, tartva így egyben engemet. Esze ágában sem volt itt hagyni.

- Én mégis szeretnék veled beszélni!- mondta.

- Nem érdekel!- mondtam azt hiszem egyértelműen… talán lehet mégsem mondtam, hanem inkább ordítottam. – nem tudod felfogni? Miért törsz rám így? Miért? – agyam kezdett elborulni kissé, éreztem, hogy nem lesz jó vége.

- Azt hiszem, mi elmegyünk! – szólalt meg Harry hirtelen.

- Jobb is lesz!- bólintott Alexa.

- Aki elmegy, az nem én leszek… hanem Ő!- mondtam határozottan.

- Azt mondtam, hogy Mi elmegyünk!- ellenkezést nem tűrő hangon jelentette ki Harry majd megragadva kezemet elindult kifele az ajtón velem.

- Ezt meg én elrendezem… - hallottam még Alexa hangját fentről, majd mi tényleg el is tűntünk onnan, ahogy Ő akarta.

- Nézd csak itt egy kis nyugtató tea!- hozott felém egy idősebb hölgy egy hatalmas bögre teát.

- Köszönöm!- nyúltam érte és figyeltem, ahogy leül, mellém a kanapéra majd tekintetét le nem veszi rólam.

- Minden rendben? – kérdezte aggódva.

- Kifejezetten jobb…- bólintottam kedvesen, ha nem is feltétlenül éreztem így.

Végül is Harry eljutott a megbeszélésre, csak úgy hogy hozott magával egy bónusz személyt, vagyis engemet. Ami ellen a kocsiban erősen tiltakoztam, de ő ezt nem igazán hallotta meg. Egyik fülén be, másikon ki. Esélytelen lett volna hatnom rá.

Így kerültem ide én is, és miközben Ők bent megbeszélést tartottak (ők… ugyanis mikor megérkeztünk a fiúk a bandából már mind itt voltak Rá várva. Nem teljesen értették, hogy mit is keresek itt pontosan egy szál pólóban, de Harry néhány pillantása után rájöttek, hogy nem viccből hozott magával. Korántsem viccből) addig én az ajtójuk előtt lévő kanapén vártam Őt, miközben a recepciós hölgy figyelt rám ugyanis Harry úgy gondolta, hogy nem hagyhat egyedül. Azt hitte nem veszem észre, hogy bébiszittert akaszt a nyakamba. Rosszul hitte.

- Megmondtam… - nyílt ki az ajtó hirtelen előttünk, Harry hangja igazán erős volt az idegességtől. -… vagy jöhet velem, vagy nem megyek!- jegyezte meg egy nőcinek elég erősen. – elég egyszerű szerintem!- mondta.

- Jobb lenne, ha lenyugodnál Harry!- válaszolt neki a hölgy, aki közben elindult felé.

- Azt hiszem nem értettél meg!- mondta Ő.

- Nem hiszem, hogy tisztában vagy a tetteiddel. – a nő sem volt túl nyugodt.

- Ebben nagyon tévedsz. Vagy vele, vagy sehogy…- állt ki a véleménye mellett, amit igazából nem tudtam sehova tenni ugyanis nem értettem összetűzésük alapját, de azt hiszem, az ösztöneim jól súgják, hogy rólam van szó. Na, ezt viszont nem akartam, nagyon nem.

- Mi történik? - embereltem meg magam és szóltam feléjük, habár nem biztos, hogy helyes döntés volt hisz a nő konkrétan pillantásaival majdnem elintézett.

- Azt történik…- vett mély levegőt a nő, mielőtt felrobbanna. – hogy utaztok Tokióba délután!- mondta a nő és szúrós pillantásokat küldött Harry felé.

- Hogy micsoda? – hökkentem vissza egy kicsit.

- Nagyon helyes…- bólintott Harry…