20. rész

Sziasztok! Íme itt a kövi részt! :) Túl izgalmas nem kifejezetten lett, de azért talán olvasható! :D Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Puszóó Dorka

A hatalmas ágyban egyedül ébredtem erre csak úgy tudtam rájönni, hogy kezemmel kezdtem dörzsölni szemeimet, amiknek könnyessége miatt csak homályosan láttam. Pedig kifejezetten pontosan emlékeztem, hogy legutóbb amikor az éjjeliszekrényre pillantottam akkor az óra hajnali 6 órát jelzett és akkor még Ő mögöttem volt, én meg az ő karjaiban.

Most viszont két dolog is változott… egy az, hogy amikor rápillantottam az szekrényre az ottani óra már délután kettőt mutatott, amitől szinte kifordultam hisz ez alapján átaludtam egy egész délelőttöt és majdnem délutánt is, a másik meg az, hogy Neki meg nyoma sem volt az ágyban, de még a szobában sem.

- Harry?- kérdeztem utána miközben egy pólót magamra húzva kezdtem széjjelnézni a szobában, fürdőben, lakosztályban. De keresési expedícióm kudarcba fulladt ugyanis az egész emelet konkrétan kongott az ürességtől, sőt szinte magammal beszélgettem, amikor hangosan kiejtve nevét a helyiség akusztikája miatt a visszhang felelt kérdésemre.

Lassan visszalépkedve a szobába tényleg rá kellett jönnöm, hogy ők már valószínűleg az esti koncertre próbálnak, miközben én meg még itt henyéltem… vagyis pihentem kifele a tegnap este fáradalmait. Khmm. Pár pillanat után mikor már agyam is kezdett kitisztulni és benne kezdett megjelenni a minimális fejfájás akkor jöttem rá, hogy ez valószínűleg a legjobb döntés volt az ő részéről, hogy itt hagyott hisz neki kötelezettségei vannak, amiknek eleget kell tennie, és ennek én nem állhatok az útjába nem is akarnék, így tenni isten ments. Mondjuk fura is lett volna az a lehetőség, hogy még álmaimba burkolózva hátára csap és elvisz innen a próbára. Érdekes látvány lett volna minden bizonnyal.

Gondolkodás nélkül vetettem magam a fürdőbe, ahonnan egy frissítő zuhany után szinte új emberként jöttem vissza a szobába, ahol ekkor már az ágy rendbe volt téve, és a takaró tetején pedig egy levél volt.

- Hogy micsoda?- kinyitottam, majd becsuktam szememet és próbáltam a képet feldolgozni. Vagy alszok még vagy hallucinálok ez a kettő lehetőség lehet esélyes, ugyanis én itt nem igazítottam meg semmit, és az a boríték az elébb még biztos nem volt ott. Különös…

Lassacskán lépkedve az ágy felé, érte nyúlva a borítékkért leültem annak szélére és megsimítva a papír elmosolyodtam. Neked. Ennyi állt rajta. Nincs is itt, de mégis itt van.

Felbontva a borítékot egy aprócska papírka hullott ki belőle, rajta kacskaringós betűivel ennyi: Nem, nem képzelődik a hölgy. A Doktor úr ma máshol rendel, de este tudja önt is fogadni… Alig várja ezt, ugye? Mert én is.  Ha bármilyen komplikáció lépne, felhívja a sürgősségit, ami a Göndör névvel ellátott számmal található meg az Ön telefonjában. Ne kérdezze, honnan tudom. Talán varázsló vagyok.

- Bolond!- ráztam a fejemet és ezzel együtt dőltem hátra a puha ágyban.

Szóval volt egy teljes délutánom, egyedül. Szuper… Vagy itt bent ülök, és fel alá járkálok, mint aki megkergült, és mint aki nem tud magával mit kezdeni vagy a másik opció, ami pedig.. Nyakamba veszem a környéket hisz miért ne… Lazán, könnyed stílus felvéve magamra kaptam néhány ruhát majd a liftbe szállva fejben tervezgettem merre is mehetnék mikor tekintetem összetévedt a liftes srácéval… aki tegnap is itt volt.

- Jó napot!- bólintottam felé és akarva akaratlanul is elmosolyodtam. Kezdtem rájönni, hogy belőle biztos kiiktattak mindenfajta érzelemkifejezést, mert ismételten csak fapofával állt ott a tükrök között.

- Szép délutánt!- köszönt vissza. Felettébb hosszú kapcsolatunk ennyivel kezdődött és ennyivel is ért véget.

A hallba érve ismerős arccal találkoztam össze. A team egyik tagja Lou és kislánya jött velem szemben, Lou éppen valakivel telefonált eléggé gondterhelt volt az arca. Szája viszont rögtön mosolyra húzódott, amikor meglátott és illedelmesen köszönt, csupa kedvesség.

- Merre-merre? – érdeklődött letakarva telefonját.

- Fogalmam sincs!- rántottam vállat miközben kezet ráztam Luxszal, aki felém nyújtotta picike kezét.

- Ezt neked küldik!- nyomott a kezembe egy passtartót, amin egy kártya lógott rajta a képemmel. – ezzel be tudsz majd hozzájuk jutni!- magyarázta. – egy pillanat!- tartotta fel mutatóujját és újra bekapcsolódott az előbb folytatott telefonbeszélgetésébe. – persze… persze… sietek vissza! Igen, igen… Van egy gyerekem, ha nem láttátok volna...- rázta a fejét majd elköszönve mintha kicsit idegesen nyomta volna ki a telefont.

- Minden rendben?- kérdeztem tőle miközben továbbra is az ölében lévő csöppséggel játszadoztam.

- Bolondokháza itt minden…- mosolyodott el kínosan. – úgy volt, hogy ha visszahozom Luxot ide akkor vigyáz rá az aki szokott, de kiderült hogy ő már rég a koncert helyszínén van. Nekem meg már rég vissza kellett volna kerülnöm oda. – magyarázta egy szuszra a helyzetét. – úgy például tegnap!- nézett órájára mire megszólalt megint a telefonja.

- Vigyázok én rá!- ajánlottam fel teljesen spontán, mire igen meglepődött. – persze ha rám mered bízni!- folytattam, hisz mégis csak lehet, hogy még idegen lehetek számára és azért ez nem olyan dolog, amit egy ismeretlenre bíznál.

- Nem terhelnélek ezzel… - rázta a fejét tiltakozva.

- Dehogy teher… lenne egy társam, ha már a többiek ejtettek. – jegyeztem meg szórakozva. – csajos délután!- jutott eszembe a megfelelő kifejezés az ötletemre.

- Komoly nem lenne probléma?- kérdezett vissza és már látszott szemében hogy elfogadta ötletemet, gondolatban szerintem már nem is nagyon volt itt.

- Dehogy… én ajánlottam fel!- mondtam és már eközben vettem át ölembe Luxot, akinek nem igazán volt ellenvetése a helycsere ellen.

- Miért ne bíznék meg benned? Harryt már elvarázsoltad… - tette hozzá kedvesen, és éreztem, ahogy neve említésére is végigfutott hátamon a hideg…

Így alakult, hogy a délutánomat mégsem egyedül töltöttem, hanem egy kis társaságban. Ami igazán szórakoztató volt ugyanis a szállodától nem messze volt egy park és ott sétáltunk, illetve játszottunk egy keveset olyan természetes volt az egész, olyan más világ. Rá kellett jönnöm, hogy imádom a gyerekeket, olyan ártatlanok és olyan önzetlenül viselkednek a többi emberrel.

- Hello!- fogtam vállam és fülem közé a telefont miközben a kis barátnőmet hintáztattam éppen.

- Jó reggelt!- köszönt mély hangján.

- Ez már javában délután!- javítottam ki mosolyogva.

- Jól aludtál?- érdeklődött.

- Eléggé… - nyugtáztam kérdését és a gondolataim a hajnalra kalandoztak. Lehet ezt így ilyen picik jelenlétében nem kellene. – és te? – kérdeztem vissza.

- Amíg engedtek aludni. – jegyezte meg zsörtölődve, majd felnevetett.

- Megkaptam a belépőt. Talán elnézek este a koncertre. – osztottam meg félvállról vele.

- Talán?- kérdezett vissza.

- Talán. – mondtam határozottan. – lehet, hogy más programom lesz.

- Még pedig?- kíváncsiskodott.

- Hááát… talán csajos estét tartok majd valakivel. – és rákacsintottam Luxra, aki integetni kezdett nekem, vagyis így gondoltam, hogy nekem.

- Azt mondod?- kérdezte és úgy tűnt, hogy hangját már nem csak a telefonon keresztül hallom, hanem a mintha közelebbről is tenném azt.

- Azt. – bólintottam határozottan, mire éreztem, hogy valaki megsimítja derekamat.

- Csatlakozhatnék esetleg én is?- állt meg mögöttem már-már hozzám simulva teljesen. Hogy honnan termett ide hirtelen isten se tudja, de hát mégis itt volt.

- A csaj szó mond neked valamit?- kérdeztem ajkamba harapva hisz nyakamat érintő meleg lehelete teljesen elkábított.

- Hally. – tapsikolt Lux vidáman.

- Ezt nem én mondtam. – nevettem el magam ártatlanul és magam elé tartottam kezemet.

- Lánynak tűnök?- kérdezte kedvesen inkább Luxtól, mint tőlem, viszont ez engem igen jól szórakoztatott. Főleg hogy közben őt kezdte el megközelíteni majd ölébe venni a hintából. - drága Lux baba lánynak tűnök-e?- kérdezte megpaskolva a fenekét.

- Valamit tudhat ez a lány!- vallottam be elismerően jó volt kicsit szívatni a Göndört. – végülis ez a viszonylag hosszú haj…- vettem fel egy igazán elgondolkodós ábrázatot. – talán összezavarhatja a kicsi gyerekeket!- ismertem be.

- Szóval önnek valami problémája van a hajammal? – kérdezte összeszűkült szemekkel és határozott léptekkel indult felém, ölében Luxszal.

- Az hogy van?- csúszott ki a számon, ha egyszer kötekedésre esik a sor, akkor nekem aztán jó dolgom van… profi vagyok benne.

- Hmm… Gondolkoztam már a kopaszságon. – vallotta be és továbbra is közelített felém, de sosem ért el ugyanis én mindig hátrébb és hátrébb lépkedtem. – de valahogy az nem hangsúlyozná ki azokat a smaragdként csillogó szemeimet… - jegyezte meg magabiztosan, tekintetével pedig pimaszul szemlélte arcomat.

- Nem tudom, miről beszél…- ráztam a fejemet és ekkor egy pad szélének ütköztem. Csapdába estem, ráadásul most ketten vannak ellenem. Segítség.

- Mintha valaki beszélne álmában…- mondta sejtelmesen.

- Én ugyan nem…- szögeztem le neki egyenesen.

- Csakugyan?- húzta fel szemöldökét és már ekkor elért engem is. – ha nem bánja álma további részét nem osztanám meg hangosan ugyanis kicsik is vannak…- mondta diadalittasan és félig megfogta derekamat.

- Aljas rágalom. – mondtam makacsul szórakozva. – Lux semmit sem szabad elhinned ennek a Göndör Fürtösnek, sok butaságot beszél itt!- fordítottam fejemet a kislány felé és magyaráztam neki úgy, mintha értené a dolgokat.

- Blahblahblah!- cukkolt már olyan közel hajolva hozzám hogy ajkai szinte súrolták arcomat. – szívesen osztoznék az álmaiban!- mondta és megpuszilt lágyan.

- Ha tudnám, miről beszél…- játszottam a flegmát és a másik irányba pillantottam, hogy elkerüljem a mosolygó tekintetét.

- Segítek majd én feleleveníteni gondolatait!- ajánlotta fel segítségét majd letette Luxot és megfogta az egyik kezét, viszont Lux a másikat felém nyújtotta.

- Milyen nagylelkű!- jegyeztem meg és kezembe fogta az aprócska kis tenyerét a szőkeségnek.

- Nagylelkűségemet megmutatva mit szólna a tudatlan kisasszony egy uzsonnához?- kérdezte és magunk mögött hagyva a parkot elindultunk hárman valamerre.

- Mikorra kell visszaérnie Önnek? – érdeklődtem.

- Ne aggódjon ezért…- mosolygott felém. – van bőven időnk!

- Én ugyan nem aggódok… - ráztam a fejemet felé pillantva. – habár azt hiszem valamit meg kell osztanom veled. – pörgött vissza az agyam az előző témánkhoz.

- Mégpedig?- kérdezte érdeklődve.

- Minden bizonnyal hiányoznának a göndör fürtjei… - vallottam be neki.

- Ellenállhatatlanok, mi?- kérdezte csábosan.

- Elszállt magától, mi?- kérdeztem vissza.

Végülis igazán szuperült alakult a délután további része is hisz hárman sétálgattunk egy keveset, uzsonnáztunk majd a kettőnk által alkotott hölgykoszorúval együtt kísértük vissza Harryt a koncert helyszínére ahol már pörgött az élet. Attól függetlenül, hogy zártkörű buli volt és minimális volt a vendégek száma, olyan 3-4 ezer ember (igen náluk ez minimális, kezdetben én sem értettem, de a 20-25ezerhez képest ez tényleg semmiség… aha persze) a bejáratnál így is rengetegen voltak, több mint rengetegen.

- Mi itt dolgozunk, te pedig egy teljes háremmel térsz vissza. Milyen világ ez?- szólalt fel Louis, amikor meglátott minket beérve az öltözőjükbe.

- Aranyélet. – jegyezte meg a Göndör, majd átadta az anyukájának az éppen elszenderedő Luxot.

- Köszönöm. – suttogta Lou nekem, majd kislányával együtt el is tűnt egy másik szobában.

- Ez aranyos volt. – mondtam kedvesen.

- Maisy… jobb lesz, ha nem mondasz neki ilyet, mert még a végén elhiszi!- veregette meg a vállamat Louis.

- Nem is rá értettem!- forgattam a szememet és a magasba lendített kezébe pacsiztam.

- Köszöntelek a csapatban!- jelentette ki Louis mire az előbb cukkolt személy még mindig engem méregetett furán.

- Szóval így állunk?- kérdezte.

- Így. – mondtam határozottan.

- Biztos ebben?- mintha valami miatt várta volna, hogy visszalépek.

- Biztos.

- Felkészült a következményekre?

- Következményekre?- ismételtem utána habár én más miatt kérdeztem.

- Arra. – bólintott és ekkor tekintete találkozott Louiséval.

- Egyet kérek… hagyjátok egyben egymást!- veregette meg ismét a vállamat, amit nem teljesen értettem, mire a Göndör megragadott és a fürdő egy fürdőhelyiségbe vonszolt ahol beállítva a zuhany alá bosszulta meg kijelentésemet.

- Nem… kapok… levegőt.. Segítség!- kalimpáltam, kiabáltam, nevettem egyszerre. Jah és közben fuldokoltam is, de az már csak mellékesen.

- Szüksége van rá? – kérdezte ártatlanul és továbbra is csikizett, csipkedett, ahogy ért. Karjai között ficánkoltam és próbáltam visszatámadni felé, de mindhiába. Erősebb volt, nagyobb volt, mint én. – szépen kell kérnie!- jelentette ki. – könyörögnie kell érte!- mondta varázslatos hangján, amely ahogy fülembe jutott szinte kiprovokálta bennem azt, hogy ott helyben a víz alatt kezdjek el sisteregni.

- Mindent meg teszek érte. – nyögtem ki hirtelen, talán túl gyorsan és átgondolatlanul.

- Mindent?- kérdezte és jobb kezét arcomra tette, ezzel elérve, hogy felé figyeljek… persze abban az esetben, ha kinyitom a szemem. És ez az eset be is következett. Kunkori fürtjei most vizesen homlokára tapadtak, csakúgy, mint fehér pólója mellkasához. Elgondolni is elég volt ezt, látni viszont… Több, mint kellemes.

- Mindent. – bólintottam nagyot nyelve és azt hiszem, hogy ha agyam bármi mást is akart volna mondatni velem a szám nem úgy cselekedett volna, ahogy azt a központ akarta volna.

- Add meg magad… - búgta fülembe.

Ennyi életet még életemben nem láttam egy helyre tömörülve, ahogy felléptek a színpadra szinte mintha egy másik világba érkeztek volna. Igazi energiabombaként szaladgálták, ugrálták végig az egész showt, amit én szerencsésként oldalról a backstageből figyelhettem. Ennyit a látványról… de az műsoruk nem csak a szemnek volt édes, a fülnek is… mintha természetfeletti lények hangja szólalt volna meg a deszkákon, mintha angyalokat hallhattunk volna. Hihetetlenül elvarázsolt az egész, olyan légkört varázsoltak maguk köré, amiből értem, hogy egyesek miért nem akarnak kilépni… hisz lehetetlen. Ha egyszer ezt megérzed, ragaszkodsz hozzá és nem akarod elengedni. Nem csak ámulattal, de valamiféle büszkeséggel is figyeltem őket, ahogy az egészet csinálták. Káprázatos.

- Hihetetlenek mi?- kérdezte mellém lépve Lou.

- Az… - bólintottam szavakat nem igazán találtam, főleg hogy épp ebben a pillanatban egy valaki egy lopott pillantást intézett felém hatalmas mosollyal arcán. Igen Ő volt az, a Hihetetlen Göndör Fürtös… akibe talán beleszerettem.