18. rész

Sziasztok! Habár sokan nem tudtok róla, de én jelen pillanatban képtelen lennékr észt feltenni ugyanis valahol a Bükkben vagyok és téli gyalogtúrázok! De mint látjátok, mégis van rész? Hogy is van ez akkor? Csupa varázslat… Vagy nem. Egyszerűen megkértem egy kedves barátnőmet, Petrát hogy tegye fel nekem ma a részt, amit én még pénteken megírtam nektek! Szóval köszönjétek neki is, hogy most olvashattok valami frisset! Remélem, tetszik! Jó olvasást! Dorka

Én úgy hittem ismerem a rengeteg fogalmát. Igazán rosszul hittem ugyanis leszállva a repülőről besétálva a reptér területére mondhatni új jelentést nyert számomra az a szó. Őszintén… ezernyi meg egy rajongó várta őket, és ahogy kiléptek az önműködő üvegajtó mögül, ami elválasztotta őket az emberektől hatalmas sikongatás tört ki. Mintha a világ századik csodája jelent volna meg a szemük előtt, valahogy így érezhették magukat.

Húzva mindenki maga után a csomagját, sétáltak a kijárat felé, de nem utasítottak vissza egy alkalmat sem azokból, amikor egy rajongó kért tőlük egy aláírást vagy egy képet. Leszállás előtt néhány pillanattal arcuk még kifejezetten kimerült volt, de most ebben a pillanatban már senki sem mondhatná meg róluk, de komolyan. Mintha a látvány éltette volna őket… biztos az volt. A feltétlen szeretet kölcsönös náluk.

- Mindig ennyien vannak? – kérdeztem oldalra fordulva Lou-tól. Az igazat megvallva azt hiszem eléggé figyelmetlen voltam a felszállásnál, na, jó… azt hiszem ez betudható annak, aminek, ámde mikor már a leszállásra készülődtünk akkor kellett rájönnöm, hogy valójában nem is egyedül utaztunk mi azon a gépen, hát hogyisne. Konkrétan egy egész láthatatlan hadsereg ott volt velünk, köztük Lou is a srácok fodrásza… és a világ legédesebb kisbabája Lux, akit az ölébe hozva lépkedett mellettem.

- Változó…- mosolyodott el.

- Káprázatos. – csak ennyit tudtam mondani hisz tényleg ez volt.

Hatalmas biztonsági őrök kíséretében próbált a csapat lépésről lépésre előrehaladni, sőt amikor az egyik megtagadta az egyik fantól, hogy papírját odanyújtsa Harrynek a Göndör fogta magát és megállt.

- Legyen szíves!- mosolygott gúnyosan a biztonsági őrre, majd kezét eltolva a lány mellé állt és aláírva papírját még egy puszit is nyomott az arcára. – igazán köszönöm a lehetőséget!- tette még hozzá a morcos őrnek és tovább ment.

Egy pillanatra még hátra is pillantott felém mire én büszkén ennyit tátogtam felé: „ez szép volt.” Nem igazán vettem volna jó néven, ha miattam netalántán ez a gyerek külön távozott volna, és nem részesül ebben a fogadtatásban ezért igen hatásos módszerekkel győztem meg arról, hogy én inkább hátrébb vonulva a team-ükkel mennék. Felmérésem szerint a stratégia bevált, szerencsére.

A körülbelül 5 perces kis útszakaszt úgy fél óra alatt meg is tettük, de hát ez a dolog velejárója úgy hiszem. Kilépve a szabad levegőre, hatalmas fekete kocsik vártak minket. Először csomagjainkat segítettek bepakolni az egyik kocsiba, majd utána a többi háromba kezdtünk beszállogatni, úgy hogy a fiúk az egyikbe, a csapat több tagja meg egy másikba…

- Na-na-na!- ragadta meg kezemet egy emberke, amikor épp beszálltam volna Lou mellé. – hova-hova kisasszony?- rántott vissza magához.

- Nem tudom feltűnt-e neked, de ez egy kocsi…- fordultam vele szembe hatalmas vigyorral az arcomon. Habár csak arcát figyeltem, azt a derült szépet, mégis valahogy éreztem, ahogy a távolban lévő emberkék engem figyelnek… vagyis minket.

- Köszönöm a felvilágosítást!- kacsintott majd, ujjaimra kulcsolva övéit egy puszit nyomott az arcomra. - mehettek is!  A hölgy velünk jön!- nézett a sofőrre, majd elindulva az elől álló övékéhez húzott maga után.

A pillantások, a tekintetek, amik engem találtak meg egyre többen lettek. Komolyan éreztem, hogy egyre többen és többen lesznek. Fura volt, nekem mindenképpen. Szokatlan.

- Sziasztok!- integettem nekik mikor beszálltam hozzájuk, a kocsiba Harry előtt. – ismét!- csusszantam az ülésembe a kocsi hátuljában.

- Nem engedett el, mi?- nevetett fel Louis összepillantva Harryvel aki épp behúzta az ajtót, majd az ülések között hátrajött és leült mellém.

- Ragaszkodó típus vagyok. – mondta halkan, azt hiszem ezt már csak én hallottam… talán ezt ő akarta így. Bárhogy is volt én arcomra sikerült mosolyt csalnia…

A város hatalmas, már amennyit láthattunk belőle a kocsik elsötétített ablakai mögül. Hatalmas és lenyűgöző. Olyan megdöbbentően varázslatos. Az emberek a munkáikba igyekeznek szinte rendezett sorokban, mintha minden így lenne rendezve, mintha össze lennének hangolva erre a műveletre. Az ablaknak támasztva homlokomat vesztem el a mindenségbe miközben kezemet kezében, a combján pihentettem.

- Szóval kora délután rádióműsor, majd egy fantalálkozó!- ismertette Liam beosztásukat sokadjára.

- Este pedig szabad a pálya!- csillant fel Niall szeme és hátrafordult Zaynnel együtt a középső kettes felé.

- Valaki valami ötlet? – ötletbörze indulhat is.

- Nekem van…- bújt nyakamhoz a Göndör így fürtjeivel megcsiklandozva nyakamat, mire erre én pedig elég erősen belemarkoltam combjába.

- Mit mondtál Hazza?- vigyorgott hátra Louis.

- Csak dörmögött az orra alatt, semmi lényeges!- legyintettem bájosan…

Klisé, vagy klisé, de kijelenthetem, hogy a lakosztály melyben helyet kaptunk mi is minimum háromszor felölelné a lakásom területét. Talán akár ötször is, ha úgy nézzük. Gyönyörű hatalmas nappalija van, amelynek közepén pedig egy különleges kandalló, ami így kettéválasztja az étkezőrészleget és kanapéktól, amiken ha végignyújtózkodsz, a város mesés kilátását térképezheted fel az egész szobát körülvevő talajtól plafonig érő üvegablakokon. Modern és letisztult stílus, vérprofi munka a tervezők részéről. Néhol egy-egy kép a falon, de semmi sincs a túlzásig erőltetve.

- Sajnos azt a hírt kell közölnöm a kisasszonnyal, hogy a hotel minden egyes szobája ki van adva!- jegyezte meg a hátam mögül Harry.

- Útközben már kinéztem egy parkot, nagyon kényelmesek tűntek a padok!- mondtam és hagytam, hogy elém nyúlva kinyithassa a részlegét.

- Talán én befogadhatom magácskát… persze ha nem bánja, ha osztozkodni kell egyes dolgokon!- mondta és hozzám simulva belökte lábával az ajtót mögöttünk.

- Úgy, mint?- kérdeztem vissza.

- Úgy, mint… - mondta és erre csak az vettem észre, hogy lehajolva ölébe kap és egyszerűen letesz, az ágyra majd rám fekszik, miközben homlokomat simogatja. – mint ezt az ágyat!- bólintott okosan. - illetve talán a zuhanyzót is!- adta listához a fürdőszobát is kisfiús arcátlan mosolya kíséretében.

- Hmmm… - nyeltem egyet és próbáltam féken tartani magamat.

- Talán lehet róla szó!- mondtam húztam oldalra számat gondolkodva.

- 1 óra múlva találkozunk a hallban!- kopogtatott be valaki egy hangos üzenetet átadva közben nekünk.

- Az nagyon sok idő… - állapította meg még mindig engem figyelve a Göndör.

- Úgy gondolja?- csigázott fel engem is kijelentése.

Egyszerűen elkerülhetetlennek véltem azt, hogy ne úgy érezzek közelében, ahogy. Minden egyes alkalommal kihozza belőlem azt az érzést, hogy el kell felejtenem mindent ami, történik körülöttem és csak rá kelljen koncentrálnom. Valahogy a bőröm alá férkőzik és magával ragad egy világba, ami szebb, mint a legédesebb álmom valaha. Ha közel kerül hozzám, ha hozzám ér onnantól kezdve már nem az vagyok, aki addig voltam.

- Azt hiszem, én lezuhanyozok!- jelentette ki aranyosan és mintha várta volna, hogy erre én reagáljak valamit.

- Tégy úgy!- bólintottam és gyengéden lelöktem magamról, így én is és ő is kiterülve feküdtünk a hatalmas ágyon, amibe akár még a négy fiú befeküdhetett volna anélkül, hogy szűkölködtünk volna. Nem mintha négy fiúval szeretnék egyszerre aludni, de akkor úgy gondoltam így könnyebb szemléltetni a dolgokat.

- Nem tartanám vissza, ha csatlakozni szeretne!- hangoztatta véleményét majd felült és két oldalánál kitámasztotta magát, így engedve számomra hogy megfeszülő izmait láthassam.

- Meg hiszem azt…- mondtam szemeimet forgatva és ajkamba haraptam miközben arra gondoltam, hogy… nem-nem, nem gondoltam én semmire. Ő itt dolgozik, én egy potyautas vagyok, aki nem hátráltathat senkit… még őt sem.

- Ha meggondolná magát… állt fel az ágy széléről, majd elhaladva mellettem a feltételezem fürdő ajtaja felé sétált és kinyitotta azt. - az ajtó nyitva áll maga előtt!- és tényleg tárva nyitva hagyta azt.

- Bolond!- vágtam hozzá egy párnát, amit hátulra nyúlva épp elértem.

- Igazán jól céloz… egy lányhoz képest igazán ügyes!- tette keresztbe karját mellkasán és végülis megállapodott az ajtófélfának támaszkodva.

- Egy lányhoz képest?- vontam fel szemöldökömet oldalamra fordulva. – hímsoviniszta itt valaki? – kérdeztem összeszűkült szemekkel.

- Feminista itt valaki? – kérdezett vissza kötekedve.

- Úgy hiszem valaki zuhanyozni készült… talán a száját is kimoshatná!- jegyeztem meg csak úgy mosolyogva mellékesen, majd visszafordulva hátamra lehunytam szememet és mélyeket lélegezve próbáltam elmerülni gondolataimba csakhogy mindebben megakadályozott a tény, hogy arcomnak repült egy párna. – egy ilyen fiúhoz képest egész jó…- mondtam neki csukott szemekkel, majd hallottam, ahogy mély hangján felnevet és lépéseit is hallottam, ahogy távolodik el a fürdő mélye felé.

Szükségem volt erre a minimális pár perc egyedüllétre csakhogy tisztázzak magammal olyan dolgokat, amiket az ő jelenlétében egyszerűen nem vagyok képes elvégezni. Igazából olyankor ilyenre nem is gondolok, sőt nem gondolhatok… megígérgette velem. Mit keresek itt? Elkísértem őt a világ másik felére, csakhogy ne féljen egyedül. Igen képes volt ezt mondani nekem, elbűvölő mosolyával megajándékozva közben csakhogy elhitesse velem, hogy minden rendben van. Ami igaz is… addig, míg itt ül mellettem. De ez mindig nem lehet így, hisz nem…

Most hogy konkrétan egy teljes különböző kontinens a miénktől választ el Londontól valahogy könnyebben veszem a dolgokat, de mégsem annyira amennyire kellene. Nem hiszem el, hogy képes volt felkeresni… nem hiszem el, hogy képes volt a lányának hívni, nem hiszem el, hogy egyszerűen a közelemben volt… pedig ott volt. Nem egészen egy méterre állt tőlem, ez pedig azt hozta ki belőlem, hogy legszívesebben egy hatalmas pofont kevertem volna le neki, legalább ezzel ő is visszakapta volna annak a nagy pofonnak egy részét, amit én az élettől kaptam.

Próbálom meggyőzni magamat arról, amit az emberek, mondanak rólad, de én nem hiszem el, hogy tényleg így van mindez. Azt állítják, hogy az idő minden sebet begyógyít csakhogy egy ember nem él millió éveket, mert valahogy én úgy érzem, nekem annyira lenne szükségem, hogy mindez elmúljon belül. Széttép, felemészt… darabjaimra hullok. Senki nem mondom ki ezt szavak formájában, de úgy gondoltam veled mindezt megoszthatom… mert te úgyis meghallgatsz és megértesz. Ahogy mindig is tetted. Emlékszel mikor egy délután egy táncóráról hazarohanva váltig állítottam, hogy abbahagyom az egészet, mert mélyen megbántottak a társaim… kinevettek. Te azt mondtad mutassam meg nekik, hogy erősebb vagyok, mint ők, mutassam meg nekik, hogy én jobb vagyok és sikerül mindenen átküzdenem magam a cél érdekében! Ez a gondolat jár fejemben napok óta… erős vagyok-e eléggé mindehhez? Kételkedek ebben… nagyon erősen kételkedek. Miért nem vagy itt most is itt és nézel a szemembe és mondod: Meg tudod csinálni! Maisy képes vagy rá! Mutasd meg nekik! Miért nem? Hiányzol… mindennél jobban.

- Minden rendben?- rántott vissza egy mély hang a jelenbe. – Maisy?- kérdezte és teljesen magamhoz térve észre kellett vennem, hogy zihálva kapkodom a levegőt, miközben arcomon hatalmas, forró cseppek folynak lefele kiterjedt foltokat hagyva a bézs takarón. – itt vagyok! Csss!- nyugtatott és felülve az ágy végébe a karjai közé vont és simogatta karomat.

- Miért?- kérdeztem tőle. – nem akarom…- ráztam a fejemet, magam sem tudom mire is reagáltam ezt.

- Nem szabad!- mondta nyugtatóan. – nem szabad!- hiányos mondatainkat, ha saját magunk nem is, de a másik megértette.

- 10 perc!- szólalt meg kint egy hang az ajtó előtt… úgy tűnik személyre szabott visszaszámláló óránk van.

- Nem szabad!- ismételtem vissza neki mondatát, és valahogy mintha hittem is volna neki. Erős hangulatingadozások… Nem-nem jöhetnek vissza. Ennyire nem. Meg kell akadályozni őket. – minden rendben!- jelentettem ki és mintha fejbe csaptak volna próbáltam úgy 180 fokos fordulatot venni kedvem terén. Ujjaimmal letöröltem arcomról a könnyeket és próbáltam elérni azt is lassacskán, hogy ne fulladjak meg.

- Gyere velünk!- ajánlotta fel. – lesznek ott páran! Én is ott leszek… - mondta miközben nyakamba csókolt.

- Nem. – ráztam a fejemet és lassacskán kimásztam karjai közül. – rendbe hozom magam! Rendbe kell hoznom magam!- céltudatosan másztam le az ágyról is, de mielőtt eltűntem volna, az ágy oldalánál megálltam és megvártam, míg ő is lekecmereg onnan és feláll mellém. – képes vagyok rá! - mondtam és lábujjhegyre állva ajkaira egy csókot leheltem.

- Lou és Lux és még jó páran visszajönnek az interjú után! Csatlakozz hozzájuk… - dobott fel egy ötletet. – tudod, hol találod őket!

- Persze… - bólintottam. – de te most el ne késs…- ráztam a fejemet és próbáltam nem arra gondolni, hogy itt áll előttem mindössze egy szál törülközőben.

- Nem sietek!- tette hozzá, ahogy észrevette tekintetemet amint éppen végigmértem tetőtől talpig. – sosem sietek!- suttogta fülembe.

- Menj…- nyújtottam ki oldalra kezemet és egy lépés hátráltam is közben. – mielőtt még elkapnálak, és nem engednélek el… - tettem hozzá, de már csak magamban.

- Mielőtt nem engednél el te?- kérdezte. Azt hiszem, ezt hívják gondolatolvasásnak… tehetséges.

Belépve a fürdőbe, bezárva annak ajtaját úgy gondoltam, hogy lezuhanyozok majd utána pedig… utána pedig nem tudom, hogy mit csinálok ugyanis ötletem sem volt, de majd kitalálok valamit úgy véltem. Csakhogy amikor belépve megpillantottam a hatalmas nagy kádat, ami ott húzódott a szoba másik felében rögtön összeállt a kép. Egy forró fürdő, erre volt nekem szükségem. Abban minden megvolt, amit akartam ebben a pillanatban. Puhaság és könnyedség.

Szépen lassan leszedegettem magamról ruhámat és kerülve a tükröt (nem voltam hajlandó arcképemmel szembe találkozni, mert akkor csak rontottam volna a helyzeten) belecsusszantam a kádba melyben a vizet egészen nyakam vonaláig engedtem. Innentől pedig csak engedtem, hogy elkábítson ez az érzés, hogy átmossa a gondolataimat mindez.

Őszintén úgy éreztem miután egy igen hosszú idő után kiszálltam belőle, hogy a világ is szebb lett, legalábbis egy kicsit kellemesebb mindenképpen. Tükörbe pillantva arcom is erről árulkodott, hisz az előbb elgondolt ábrázatomnál sokkal szebbet mutatott vissza ez az üveg. Leakasztva fogasról a hotel által kikészített puha köpenybe bújtam és megkötve derekamon azt vonultam ki elzárásomból…

Síri csend volt lakosztályban, ez is mutatja, hogy egyedül voltam. Valószínűleg a fiúk most már a találkozón vannak, ahol néhány szerencsés rajongónak átadnak egy-egy kétszemélyes jegyet a holnap esti zártkörű koncertjükre… és mindez nekik meglepetés lesz, én is csak bennfentesként hallottam róla idefele jövet. Elképzeltem magam elé egy ilyen szerencsés lányt, amikor átveszi valamelyik sráctól a borítékot… kisebb szívrohamot fog kapni, ez biztos.

Lehuppanva puha ágyra, megsimítom magam mellett a takarót és épp hátradűlve belesüppedni készültem a puhaság mámorába, mikor megcsörrent a központi telefon az éjjeliszekrényen.

- Igen? 1769-es szoba!- köszöntem bele illedelmesen.

- Maisy? Itt Lou!- üdvözölt újra ő is. – néhányan lemegyünk a wellness részlegre! Gondoltam megkérdezem nincs kedved-e velünk jönni? Masszázs, szauna ilyesmi…- mondta csalogatóan.

- Jól hangzik…- magam is meglepődtem gyors és helyeslő válaszomon. Azt hiszem a tudatalattim is a pozitív időtöltés mellett döntött.

- Akkor fellépünk érted! Pár perc és ott vagyunk! Bye!- mondta és ezzel le is tette a telefont.

Az okés, hogy igent mondtam egy csajos délutánra dehogy nem feltétlen lesz miben konkrétan kimennem a szobából az is biztos. Valamennyi cuccot elhozott nekem Alexa, de úgy hiszem ezek között olyan, hogy bikini nem szerepel, van egy olyan sejtésem, hogy ez pillanatokon be is fog igazolódni ugyanis elindulva bőröndöm felé, feltéve azt az ágyra úgy gondoltam meg is ismerkedek gyorsan a tartalmával.

Kihúzva cipzárját kezdtem el matatni benne, de semmi olyat nem találtam, ami ez esetben értékelhető lenne… mondjuk mikor egy falatnyi csipke fehérneművel és egy hozzá illő, szinte átlátszó hálóinggel találkoztam egészen hangosan felnevettem.

- Alexa!- ismételgettem nevét miközben fejemet ráztam bolondságától.

Szerencsére tévhitem nem látszott beigazolódni ugyanis egy egyszerű fekete fürdőruhát mégis sikerült kikotornom a feneketlen táskából. Nem tudom mit rejtett el még benne Alexa, dehogy jobb, ha nem is tudok róla az is biztos…

- Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk! Azt mondják, hogy isteni kezei vannak a masszőrjeiknek!- mondta mosolyogva és már ekkor éppen a masszőrasztalon nyújtóztunk végig.

- Remélem is!- helyeseltem és lecsukva szememet átengedtem magam a hely hangulatának.

- Mindjárt vissza is jövök, csak kimegyek egy pohár vízért!- hallottam meg hangját és ezután már léptei beszéltek helyette. Mondani akartam, hogy víz itt van mellettünk, de valahogy nem jutottam el odáig. Nem tűnt fel az egész.

Teljesen ellazulva, mélyeket lélegezve az illóolajak kábulatos illatából vártam a pillanatot, amikor majd a masszőr végighaladva testem minden egyes porcikáján kidolgozza belőlem az ideget, eltűnteti őket mindörökre.

Az ajtót csapódva hallottam is, hogy Lou visszatért és közben már azt is vártam, hogy a többiek is megérkezzenek. Mélyeket sóhajtottam és bóbiskoltam el majdnem mikor egy érintést éreztem csupasz hátamon. Végre.

Először gyengén simította végig hátamat, majd nyakamat dolgozta meg erős kezeivel (úgy látszik férfi a masszőr… pedig azt mondták nő. Nem baj az). A mennyországban éreztem magamat, ahogy az olajjal bekent hátamat kényeztette. Minden egyes porcikámhoz úgy nyúlt hozzá, ahogy én arra vágytam… Mutatóujját, ahogy végighúzta gerincvonalamon éreztem, hogy kissé megfeszülök. De ujja itt nem állt meg. Végig követte vállam, nyakam vonalát is egészen az arcomig… Várjunk csak.

- Te meg mit keresel itt? – pattant ki meglepettségemben a szemem.

- Meglepetés… - mély hangja már egészen nyakamnál szólalt meg…