Sziasztok! Némi szenvedés után (A Wordöm úgy gondolta, hogy nem akarja engedni szerkeszteni a meglévő dokumentumaimat), íme elhoztam nektek egy újabb írásomat! Remélem elnyeri majd a tetszéseteket! Puszilok Mindenkit, további szép hetet Mindenkinek, Dorka
Ki kérte? Szilvi, mégpedig így: "Tetováló művész vagy és élete első tetoválását veled szeretné elkészíttetni"
Szereplők? Sebastian Stan x Anthony Mackie x a tetováló lány
Szavak száma? 2259
Néha… néha… néha egyszerűen csak egy Oscar-díjat adnék magamnak amiért sikerült kialakítanom azt a fajta türelmet, amivel ma sem sikerült felpofoznom senkit, pedig ohh de mennyire szerettem volna, igazán bizsergett a tenyerem egy jó csattanósra. Szerettem a munkámat, tényleg… saját magam főnöke voltam, ami a világ legjobb dolga, hiszen nem adott senki sem számomra utasításokat, illetve mindenről én dönthettem… ámde… ámde… voltak pillanatok amikor egyszerűen felállva a székemből addig püföltem volna a vendégeim kíséretét, hogy azon incidensek után valószínűleg lehúzhattam volna a rolót ugyanis börtönben tespedhettem volna életem végéig.
Kezdetben nem hitt senki nekem mikor azt mondtam, hogy én pedig tetoválóművész leszek (valahogy egy kis városban, főleg lányként nem éppen a leghihetőbb jövedelemforrás), s mielőtt betöltöm a 25öt már saját szalonom lesz. S lám lessék! Akik kételkedtek bennem, azok most megcsókolhatják a fenekemet! Merthogy Brooklyn egyik legmenőbb stúdiója az enyém, csakis az enyém. Legalábbis én hittem ebben, s a vendégeim elégedettségi szintje is ezt igazolta vissza. A merj nagyot álmodni politikában hittem mindig is, s ezt továbbra sem gondoltam feladni.
Szerencsére megválogathattam a vendégeimet, aminek köszönhetően elkerülhettem a bunkókat, idiótákat és seggfejeket. Valóságosan allergiás voltam rájuk, tényleg… ha egy ilyen akár csak megközelítette a szalont viszketett mindenem. S ma 2 is betévedt hozzám, mint kíséret… ugyanis haverjukat tetováltam. Alig 20 percet töltöttek ott vele, de azalatt levittek az életről, s két kezemen nem tudtam megszámolni hogy hányféleképpen akartam kinyírni őket. Komolyan… ezek a nyápic, felpumpált hülyegyerekek voltak az országunk jövője? Isten mentse az emberiséget!
Éjfél múlt már mikor éppen meg akartam fordítani a táblát a bejárat ablaknál nyitváról zárvára, amikor is két férfi jelent meg előttem csillogó tekintettel.
- Mondd, hogy nem zársz kislány, mondd hogy nem zársz!- szólalt meg a magasabbik, s széles mosolyával próbált hatni rám. Azt hitte ez nálam be fog vállalni, azt hitte… hát tévedett. Konkrétan majdnem térdre borult előttem.
- Tecnikailag már több órája zárva van a szalon!- mutattam neki a táblát, ami egyértelműen tudatta az emberekkel, hogy az üzlet 10ig van nyitva… most pedig már éjfél is elmúlt. Az más kérdés, hogy rajzolni itt nagyobb kedvem volt ma, mint fent a lakásomban, s azért maradtam itt tervezni egy-két mintát.
- Órákat gyalogoltunk, hogy eljöjjünk hozzád… komolyan! Csak hozzád! Ugye megszánsz minket? – rebegtette szempilláit, miközben sunyin emelgette a szemöldökeit. S már tényleg fél térdre ereszkedett előttem, s majdnem kezemet is elkapta, de mielőtt megtehette volna, én hátam mögé helyeztem azt.
- Igazából a szemközti bárból jöttünk. – hallatta hangját a másik srác is, aki sokkalta visszahúzódóbb volt. Talán ő volt az értelmesebbik, talán. Megszólalása nem tetszett barátjának, csak morgolódott túldramatizálva az egészet.
- Hát… kösz haver. – forgatta a szemét morcosan.
- Szívesen… - vigyorgott vissza a csendes.
- Figyeljetek… nem támogatom a részeg tetoválásos ötletet… s ti cseppet sem tűntök józannak!- álltam meg a bejáratnak a kis résébe keresztbe tett kezekkel pontosan eléjük. Kívülről meglehet elég mókásan nézhetett ki ez a helyzet ugyanis jóval magasabbak, s testesebbek voltak mint én. Talán kettő pillanat alatt összecsomagolhattak volna, ha akartak volna… nem mintha én ezt úgy szó nélkül engedtem volna, de most nem erről volt szó.
- Honnan gondolod, hogy nem csak játsszuk a dolgot? – szegezte nekem a kérdést a csendesebbik. Volt benne valami nagyon ismerős…valami nagyon, nagyon ismerős. De meglehet mostanra kialakult fáradtságom már nem engedte emlékeimnek, hogy automatikusan előbújjanak rejtett helyükről. – Na jó tény… Anthony józanon is teljesen idióta!- nevette el magát, mire csak forgattam a szememet.
- Okés, fiúk… ez mind szép és jó, de én zárnék… tényleg! Szóval… - csuktam volna be az ajtót, mire az állítólagos Anthony megszólalt.
- Sajnálom, hogy Sebastian barátom megijesztett… Néha szólal meg, de akkor is meglehet feleslegesen... - ez az Anthony úgy látszik elég rendesen szívta társa vérét, aki mindezt csak mosolygással tűrte miközben előre-hátra billegett tornacipőjében. Jelen pillanatban úgy tűnt, mintha ő annyira nem élvezte volna a bulit, sokkal inkább mint felügyelő lett volna barátja mellett, de azért türelmesen hallgatta azt amit ez a kedves összehadovált. Nem igazán hittem el, hogy igazából ez megtörténik... tényleg kezdtem fáradt lenni, szükségem volt már az ágyamra... meg egy kiadós vacsorára, ugyanis a hasamban lévő ürességet szörnyszerű morgással jelezte nekem a bendőm.
- Fiúk... tényleg. Jó éjszakát!- zártam volna be az ajtót, mire Sebastian megszólalt.
- Van pizzánk. - emelte fel a betonoszlopról a két dobozt, aminek az illata ekkor megcsapta orromat... mennyei érzés volt.
- Szóval tudunk alkudozni? - állt fel két lábára Anthony, majd közelebb lépett, s úgy nézett rám. Össze kellett szorítanom a fogamat, hogy ne csúnyán reagáljak rá... mire ismételten gyorsabb volt a gyomrom hangja.
- Azt hiszem igen. - emelte fel a doboz tetejét Sebastian, mire vizuálisan is elém tárult az a csoda. Nagyon gusztusos volt, mit ne mondjak... a nyál összefolyt a számban azon nyomban.
– Szóval… kivételt teszel velünk kedves kislány? – udvarolt Anthony, s mély levegőt kellett vennem hogy nehogy véletlenül itt azonnal vágjam a tökéletes arcába az ajtómat.
- Még egyszer kiejted azt, hogy kislány… esküszöm a golyóidat varrom fel a füleid helyére!- pislogtam rá ártatlanul.
- Áúúúúcssss!- szisszent fel a férfi, majd mielőtt meggondolhattam volna magam kitártam előttük az ajtót. – Szóval… nyertünk? – lepődött meg.
- Jobb ha még azelőtt bejöttök mielőtt meggondolom magam! – forgattam a szememet, s megvártam mindketten besétálnak, majd ezután zártam be ténylegesen a boltot, innen emberek már csakis ki fognak menni… remélhetőleg minél hamarabb. Nyilvánvaló volt az viszont, hogy mindezek előtt én elloptam az egyik dobozt Sebastian kezéből, merthát az üzlet az üzlet. Azt pedig felnyitva, félbehajtva egy szeletet engedtem hogy testem elteljen a pizzaevés által nyújtott örömökkel.
- Tudom én amúgy, hogy Sebastian bugyiszaggató mosolya győzött meg ám... - jegyezte meg Anthony, amit csak elengedtem fülem mellett, ami miatt valószínű Sebastian pedig nyakon vágta volna legszívesebben. - Én a farpofámra szeretném Sebastian arcképét… azt úgy lehetne?- huppant le Anthony a tetováló asztalra, mire én mindenféle gondolkodás nélkül léptem a minihűtőmhöz amiből kivettem a lehűtött vodkát, s kiöntve egy felest szemrebbenés nélkül húztam le azt. Éreztem, hogy erre szükségem lesz. A számba tömött pizza mellé tökéletes párosítás.
- Én is kaphatok? – csatlakozott mellém Sebastian is,s őszinte reménysugarak jelentek meg a szemében… mintha… félt volna? Nem tudom.
- Nem igazán támogatom. – húztam a számat kicsit.
- Beijedt a szépfiú… - jegyezte meg Anthony. Igen… a nagyszájúakat se nagyon csipáztam. Előkapva még egy feles poharat Sebastiannek és magamnak is kiöntöttem még egy kört, majd felemelve mélyen a férfi kék szemeibe néztem.
- A Jó Isten mentsen meg engem Tőletek! – koccintottam vele, majd lehúztam az idegnyugtatómat.
- Neked ez így… tetoválás előtt… mennyire ajánlatos? – kérdezte kíváncsian.
- Hidd el… ennél biztosabb kezekben nem is lehetnétek!- kacsintottam rá, majd jóízűen lakomázva továbbra is sajátítottam ki a dobozt, s ültem le a saját székembe.
- Szóval… nagyszájú… mik az elképzeléseid? – tettem fel a kérdést, s rajzfüzetemet gyorsan a kezembe vettem miközben az asztalra felpakolva pihentettem a lábamat.
- Az igazság az, hogy elvesztettem egy fogadást… s akinek tetováltatnia kellene az én lennék… de ő vállalja, hogy közös tetoválást csináltatunk! – válaszolt Sebastian miközben úgy kezdett sétálgatni a kis műhelyemben, mintha egy kiállításon lenne, teljesen jól elszórakoztatta magát.
- Ohh… egy jó kis fogadásos tetoválás!- temettem tenyerembe arcomat. – Való igaz, hogy a férfiak sosem nőnek fel!- nevettem el magamat, majd felemelve fejemet Anthonyval néztem szembe. – Szóval nagyszájú… elképzelés? - ismételtem meg kérdésemet erősen arcába meredve.
- Valami olyat, amiért legalább csak 6x akasztja fel a felesége. – csapta össze tenyerét Sebastian. Szépen lassan belőle is kezdett előbújni a beszédes verzió.
- Érzem, hogy hosszú éjszakának nézünk elébe… - jelentettem ki, s ekkor még nem is tudtam, hogy mennyire.
- Azt hiszem én most egy kicsit… lepihenek oda… jó? – az hogy Mr. Okoskodó alig bírta a tetoválást, az nem kifejezés. Nyugtatásaképpen két tábla csokoládémat áldoztam fel, de végül túlélte. Az első szúrás után nem igazán izgett-mozgott, örülök hogy egyáltalán nem ájult el, de ragaszkodott ehhez az egészhez.
- Rendben leszel? – kérdeztem, mire már csak annyit hallottam hogy bevágódott a kanapéba és befordulva… elaludt.
- Te vagy a következő… nagyfiú!- kacsintottam rá mire szépen lassan ült fel az asztalomra. Ismerős volt a szemében az érzés, s ahogy szépen fekvőhelyzetbe engedtük az ágyat arca vízszintesen pihent előttem. Lehunyta szemeit s mély levegőt vett.
- Okés! - jelentette ki, s mint ahogy Anthony ő is kinyújtotta oldalra a kezét, ugyanis a páros tetoválásnak a saját részét ő is felkarjának belsejére kapta. Míg Anthony bicepszére egy majdnem egész pizza rajza került, amiből egyetlen egy szelet hiányzott, addig Sebastian karján az az egyetlen egy hiányzó szelet díszelgett... így egészítették ki egymást. Nem kell, hogy mondjam mikor meghallottam eme zseniális ötletét az első áldozatomnak, majdhogynem lefordultam a székemről, de hát... minden a vendégért, nem?
- Ne feszítsd annyira... nyugi!- tűrtem fel teljesen felsőjének ujját, majd fertőtlenítettem le bőrét. Meg kell hogy minél több idő telt el, annál kellemesebb lett a társaságuk, elmerülve a varrásban talán nem tűntek már annyira nem helyénvalónak. Ráadásul szó mi szó a szemnek sem voltak csúnya látványok, s így közelebbről figyelve Sebastian arcát, s kék szemeit... voltak bizonyos érzéseim amik mélyen felébredtek bennem.
- Az az érzésem, mintha mindjárt ki akarnál kötözni... - nevette el magát, s tudtam miért csinálta ezt... nem tudta leplezni azt, hogy ő is be volt ijedve.
- Szeretnéd, hogy kikötözzelek? - gurultam igazán közel hozzá, s arcomat közvetlen az övé felett tartottam. Egyértelműen beléfojtottam a szót... elmosolyodtam.
- Nyugi... nem bántalak. - ráztam a fejemet, majd kicsit fordulva székemen kezdtem előkészíteni a gépemet.
- Szeretném. - válaszolt halkan, mire majdnem kiesett a szemem.
- Hogy micsoda? - azonnal visszakérdeztem, mert nem hittem a fülemnek, s csak szemem sarkából figyeltem ahogy lehunyja a szemét, s elvörösödik. Felnőtt férfiaknál ilyet elérni igazán meglepő, s különleges... illetve számomra... szexi? Nem tudtam eldönteni.
- Hogy micsoda? - ismételte el ugyanazt a kérdést ő is, nem is értem milyen céllal.
- Te be mered vallani, hogy félsz a tűtől? Vagy hősködni szeretnél, mint Mackie? - ismét a közelében voltam, ismét alig pár centi választotta el arcunkat. Művészeti szépség volt, s tudtam ha hamarosan nem kezdem el vele is a munkát... valami egészen mást művelnék vele. Te jó ég!
- Szörnyen parázok, viszolygok, rettegek, pánikolok!- nyitotta ki szemét, s úgy vallotta be ezeket nekem, s ő csak ekkor vette észre hogy mennyire is voltam közel hozzá... innentől kezdve kevésbé sűrűn vett levegőt.
- Mi van, ha... lenne egy ötletem, hogy megnyugtassalak? - kérdeztem tőle, s egyszerűen nem bírtam visszafogni magamat, s bal kezemet felemelve homlokáról hátrasimítottam kusza hajtincseit amik előre borultak.
- Hmmm... - mosolyodott el, s láttam ahogy szemei erőteljesen kezdtek csillogni... ezúttal már nem az alkoholtól... ajkamba harapva kacsintottam rá, majd végig simítva arcán tenyeremmel csukattam le szemeit. Ellökve magamat az asztaltól, felkapva a vodkás poharamat belenyomtam ujjamat abba, s bekentem azzal ajkaimat, majd visszatérve mellé az előző helyzetbe hajoltam felé, s egy pillanatnyi hezitálás után ajkait az enyémekkel fedtem el. Gyengéden, lágyan, semmit sem erőltetve... s a kezdeti meglepődése ellenére hamar élvezni kezdte a dolgot, s mikor éppen elszakadtam volna ő tett arról hogy ez ne történjen meg... könnyedén rántott magára, s nyakamnál tartva "nyugtatta magát".
- Nekem... - távolodtam el tőle egy kissé, megsimítva az arcát ami ezúttal már sokkal... nyugodtabb volt... ahogy teste is. Vagy éppen mégsem. - … tetoválnom kellened téged... - haraptam ajkamba, s ekkor szinte ölébe ültem fel. Éreztem, hogy tetszett neki ez a helyzet.
- Szóval... minden ideges vendéget így nyugtatsz meg? - ráncolta homlokát zsivány mosolya kíséretében, miközben kezeit lassan derekamra csúsztatta.
- Ne húzd ki a gyufát Stan!- hajoltam közelebb hozzá, megtámaszkodva mellkasán, s ekkor mint derült égből villámcsapás ért a felismerés, s konkrétan majdnem lebukfencezve róla álltam lábaimra, s siettem a pultomhoz. - Éreztem... tudtam... Buta lány!- ráztam a fejemet elképedésemben, majd felkapva tabletemet tértem vissza hozzá, hozzá aki előző pár pillanatomból semmit nem értett. Felült, s úgy figyelte mit művelek... s hogy mit műveltem? Éppenséggel belemerülve galériámba kerestem egy bizonyos képet. Az ő képét. Az ő emberre tetovált képét... s amint megtaláltam arcába toltam a képernyőt.
- Aztaku... - ismerte fel magát a tetováláson.
- Gyanús voltál te nekem... hát ezért! - tettem csípőre kezemet, s elnevettem magamat... Anthonyt mindez meg sem hatotta, egy csöppet sem. - Egy rajongód lábára tetováltam egy karakteredet... téged... - mondtam ki hangosan is az egyértelmű tényeket
- Ez... hihetetlen! Mármint... huuu... - tette le maga mellé a gépet, s csak beletúrt a hajába lesokkoltsága hatásaként.
- Látnod kellett volna a lányt... eszméletlenlen lelkes volt. - ismertem el mosolyogva. - Az hogy mennyire csodálnak... te jó ég! Elképesztő... Katonácska. - nem teljesen emlékeztem a karakterének a nevére, éppen csak ennyi jött vissza belőle.
- A tél katonája. - javított ki, mire mindketten hangosan felnevettünk, s erre pedig Anthony is felmordult, de kelni nem kelt fel. Kezeinket azonnal egymás szájára tapasztottuk.
- Sssshhhh!- mondtam neki halkan. - Na kedves tél katonája... megengedné, hogy mind ezek után végre megdolgoztassam egy kicsit? - utaltam arra, hogy jobb lenne ha egyszer tényleg neki kezdenénk a kis apróságának.
- Ahogy szeretné hölgyem... - feküdt le kezeim alá, ezúttal már mindenféle félelem nélkül, sokkal inkább hatalmas mosollyal ajkain. - … de ígérj meg nekem egy dolgot!- mondta, s felém fordította az arcát.
- No mit szeretnél? - kérdeztem, s már vettem is felfele a kesztyűmet.
- Azt, hogy feltedd még egyszer ezt a kérdést... miután... miután mindez elmúlt. - kacsintott rám, majd lehunyta a szemét, én pedig a következő szavakat mormolva magamban kezdtem lassan a munkámhoz:
"Megengedné, hogy megdolgoztassam egy kicsit?" - egy újfajta motivációval néztem szembe... olyfajta gondolatokkal, amikbe jómagam is belepirultam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése