CRUSH (Sebastian Stan)

Sziasztok! Nézzétek csak! Dorka már megint aktívoskodik, remélem nem bánjátok! Hoztam is nektek egy kis olvasnivalót! Kíváncsi vagyok a véleményetekre, szóval ne tartsátok majd magatokban! Köszönöm! Puszilok Mindenkit, szépséges hétvégét Nektek, Dorka

Szereplők? Sebastian Stan x Leda (fiatal énekesnő, aki 3 évvel a történések előtt került a köztudatba, s azóta karrierje egyre magasabb, s magasabb szintekre emelkedik) x James Corden (A The Late Late Show With James Corden műsorvezetője)

Történet? Mi történik akkor ha James műsorában ország világ előtt kiderül, hogy míg Leda hatalmas Sebastian Stan fan, addig Sebastian pedig a világ legnagyobb Leda rajongója? James ügyesen játssza ki a kártyáit, ez biztos.

Szavak száma? 3742

Nem igazán emlékszem az utolsó alkalomra, amikor ilyen sokáig aludhattam, vagy úgy összességében ennyi időt töltettem egyhuzamban fetrengéssel az ágyban. Szükségem volt rá nagyon, habár ezt a külvilág felé nyilván annyira nem közvetíthettem, ellenben a menedzserem felé igen… aki pedig addig mozgatta a szálakat, amíg össze nem hozta, hogy a los angelesi tartózkodásom alatt két kifejezetten dolgos napom közé beiktatott egy „nincsenek tervek” napot. Ez a „nincsenek tervek” kifejezés viszont csakis az ő szótárában létezett ugyanis az enyémben igenis kemény tervek voltak: 

1. Ki nem kelni az ágyból (vagy ha mégis megteszem ezt az azért fog bekövetkezni, mert elmegyek enni valami olyat amit a szobaszerviz nem tud szolgáltatni)
S ha már az ételeket említettük:
2. Olyan ételeket fogyasztani, amiket látva a személyi edzőm valószínűleg a 10. emeletről vetné ki magát. (Nyilván szeretem én őt, de kicsit ki szerettem volna rúgni most a hámból).
3. A lehető legkényelmesebb ruhákat viselni (s habár az alapvető stílusomat is erősen én határozom meg, mert elég makacs vagyok). Itt pedig az alapfeltételek a következőek: legalább 6x bővebbek legyenek rám és még véletlenül se kelljen semmiféle színkoordinációval nyűglődni.
S az utolsó, s legfontosabb:
4. A smink szót egy teljes 24 órára elfelejteni. Semmit nem voltam hajlandó magamra kenni a mai nap, max egy arcmaszkot… de még azt se nagyon. Egyszerűen csak szerettem volna, hogy a bőröm lélegezzen magának.

A sokáig alvás terv addig a pillanatig be is következett, míg legjobb barátom (aki a személyi asszisztensem is egyben) úgy sétált be a szobámba, mint egy szélvihar, kivágva az ajtót ezzel okozva akkora zajt, hogy simán felkeltett a nyáron bekövetkezett téli álmomból.
- Jó reggelt!- fészkelte be magát az ágyamba, mindenféle önzavartatás nélkül. 
- Arról volt szó, hogy… megvárod, míg felkelek. – motyogtam neki, fejemben húzva a párnámat. Lehet, hogy nem hallotta mit mondok neki, de azt hiszem el tudta képzelni. 
- Unatkoztam. – mondta, s hallottam, ahogy telefonját pötyögi.
- Vedd már le annak a csudának a hangját. – felemelve kezemet, nem látva semmit belőle kapálództam remélve, hogy le tudom legalább egy kicsit ütni őt, de próbálkozásaim hiába valóak voltak, mert kb. annyira voltam sikeres, mint egy vak ló.
- Jól van, na… Miss Morcos. – mondta, s úgy tett, ahogy kértem tőle. 
- Köszönöm. – motyogtam ellazulva, s engedtem, hogy testem elvesszen a kényelmes ágyneműim között.

- A rajongóid imádták a tegnapi fellépésedet a rádióban… ráadásul igazán kedvesnek tartották, hogy küldtél a várakozóknak hideg limonádét és pizzát. Minden ezzel van teli a rajongói oldalakon. Szép munka!- dörzsölte meg a fejemet, mintha éppen egy kiskutya lennék.
- Tényleg? – mosolyodtam el, s lassan, de tényleg nagyon lassan feltápászkodtam mellé, szigorúan nekidőlve. – Olyan meleg volt tegnap, egyszerűen nem hagyhattam, hogy ott tikkadjanak meg miattam a rádióállomás előtt, ez volt a legkevesebb, amit tehettem értük. – elevenítettem fel a tegnapi emlékeimet, s ekkor megláttam azt, hogy Dan ugyan nem üres kézzel érkezett ide.
- Na… pontosan ezért is imádnak ennyire!- mondta, s látta, ahogy én fáradtan előre nyújtom a kezemet, de éppen nem értem el a csomagot, ami a lábánál pihent.
- Szeretnél valamit? – fordult felém zsiványan mosolyogva.
- Ugye az az, amire én gondolok? – nyújtózkodtam egyre jobban, de azért továbbra sem nagyon megerőltetve magamat… ez a mai nap pontosan erről fog szólni. Semmi izgalom, semmi erőltetés… szimpla létezés.
- Mármint a város legjobb, s legédesebb fánkjára; extra, szuper cukros habos kávéra és sült krumplira gondolsz? – tette fel a kérdést, s rendesen éreztem, ahogy szemem egyre nagyobbra nyílik, s egyre jobban kezd csillogni. Gyönyörű szép szavak voltak ezek így egymás mellett.
- Imádlak!- annyira motivált lettem, hogy előre bukva sikerült elkapnom a csomagot, amit úgy bontogattam ki mintha életemben nem ettem volna még. Semmit. Soha.
- Helyes! – bólintott. – S akkor mi is a terved mára? Tegnap igen hamar kidőltél… amiért nem igazán hibáztatlak. – ismerte el, s kiszolgálva magát elvett egy fánkot, amibe legalább olyan izgatottan harapott bele, mint én.
- Szénhidrátkóma elérése szerintem… meg talán… láttam ugye lent, egy medencét az udvaron? – gondolkoztam el.
- Igen… láthattál. – bólintott elismerően.
- Na, akkor az. – tettem össze szépen a terveimet, amik nyilvánvalóan nem voltak megerőltetőek.
- S mit szólnál esetleg egy kis reggeli live chathez a rajongókkal? Tudod, hogy imádják az ilyet. – vetette fel az ötletet.
- És én is imádom… - ismertem el, s ténylegesen úgy tömtem a számba a fánkot, meg bármit, amit értem, mint egy kismalac. Kellett néha az ilyen is. Azzal sem foglalkoztam, hogy Dan szemét forgatva, igazán elképedve nézte jelenségemet. 
- Hidd el tudok a fordított helyzetről is… - emelgette a szemöldökét, s majd kicsit megcsípte a vállamon lévő pizsamapólómat, amin történetesen ezer meg egy Sebastian Stan/Tél katonája fej volt. Egy rajongói ajándék volt… én pedig örömmel aludtam benne. 
- Jézusom… ne is említsd!- takartam el az arcomat automatikusan. – Annyira gáz volt!- nevettem kínomban, s még mindig nem hittem el hogy James képes volt erre.

A tegnapi nap folyamán, miután egy mini koncertet adtam Los Angeles egyik legnagyobb rádióállomásánál, a The Late Late Show with James Corden forgatásán voltam, ami életem egyik legérdekesebb tévés interjúját hozta össze nekem. Sose voltam még James vendége, az elmúlt 3 évben sosem alakult úgy hogy sikerüljön jókor itt lennem, de most eljött az idő rá… és hát… érdekes volt. Mondhatni szórakoztató. 
- Úgy hallottam kedves Leda, hogy… van az életedben egy igazán különleges ember!- emelgette zsiványan szemöldökeit James… látszott rajta, hogy rosszban sántikál. A kamera mögött álló Danre néztem, akin látszott, hogy tud valamit, de csak ártatlanul mosolygott rám.
- Komolyan? – kérdeztem vissza, próbálva leplezni tudatlanságomat.
- Azt csiripelték a madarak, hogy ez az úriember nem idevalósi… egészen az óceán túloldaláról érkezett egykor hozzánk. – kezdtem kapizsgálni a dolgot, de inkább csak mosolyogtam.
- Hmmm… - ennyi volt a hozzáfűzni valóm, de kezdtem érezni, ahogy arcom szépen lassan vörössé feslik. 
- Nem mintha lenne rá esélyed, de szeretnéd-e tagadni, hogy jelen pillanatban életed crushja a román Sebastian Stan? – állított kész tények elé, majd a következő pillanatban képeket szedett elő asztaláról.
- Jézus Úr Isten! – vörösödtem el teljesen, s tenyeremmel takartam arcomat. Az első képen épp egy Amerika Kapitány: Polgárháborús Bucky plakát előtt halok meg, a másodikon a mini Bucky figurát csókolom meg, a harmadikon kinyomtatott Sebastian Stan képek mellett fekszek hanyatt a földön, mintha csak az lenne a szőnyegem, negyediken igent mondok egy photoshoppolt képen Sebastian lánykérésére, s így tovább. Minél több képet mutatott meg James annál jobban el akartam bújni… valahova nagyon mélyre. Az tény, hogy Dan előszeretettel dokumentálta az ilyen halálaimat, de az már más dolog volt, hogy további nagy örömmel meg is osztotta a világhálón ezeket. Égett a fejem… nem kicsit. Nagyon.
- Szóval… mit szeretnél hozzáfűzni a dolgokhoz? Találkoztatok-e már Sebastiannel? – kíváncsiskodott James, közelebb gurulva hozzám székével, s olyan sunyi pletykás arcot kerekített magának. Nem tudtam merre nézzek, mit csináljak. Éreztem, hogy a gyenge pontom megemlítésével a testem az megszűnt funkcionálni. S ez nem is lett volna baj, ha nem éppen egy élő, országos talkshowban lennék.
- Leda… ezt kár tagadni. – ahogy éppen a mellettem ülő Demi felé fordultam, ő mondta ezt miközben megsimította vállamat, majd szépen lassan megfogta kezemet. – Gyere… segítek… vallomást tenni!- nézett még továbbra is engem, s tényleg mintha valami fura nagy bevallós műsorba csöppentem volna. Látva mosolygós tekintetét a mellettem ülő, barátságos énekesnő társamnak, azt hiszem bele kellett mennem a játékba. Végülis… nem hiszem, hogy sokat veszthettem volna. Jobban feléje fordultam, s mindkét kezem az övéiben volt… a közönség elnémult, s fél füllel hallottam, ahogy James igazán izgalmat fokozó zenét kér a zenészeitől. Lehunytam a szemeimet, majd mély levegőt vettem.
- Kedves James… Demi… Harry… azt hiszem… azt hiszem, be kell vallanom nektek valamit. Valamit, ami már nagyon régóta ül a lelkemen, s szeretném, ha az egész világ tudna róla… mert egyszerűen már nem bírom tovább… ez az érzés… ez az érzés… felemészt belül. – életem alakítását nyújtottam ezekben a pillanatokban, szinte láttam lelki szemeim előtt, hogy Dan és mindenki éppen meghalni készül legbelül. – Menthetetlenül, visszavonhatatlanul szerelmes vagyok Sebastian Stanbe!- ejtettem ki a nevét, s némi csönd után hatalmas nagy rivalgásba tört ki a közönség, s a mellettem ülő emberek is tapsoltak, sikongattak, fütyülgettek. Egy teljesen bolond, őrültek házába csapott át a helyiség. Nem tudtam, nem kacagni.
- Ugye, hogy mennyivel jobb ez így? – simította meg hátamat James, mintha csak legjobb barátnőm lenne.
- Sokkal… sokkal jobb. – kaptam mellkasomhoz, csakhogy drámaiabbá tegyem még ezt az egészet.
- Helyes… ugyanis készültünk neked némi meglepetéssel!- ismerte el, s ekkor egy srác a stábjukból egy tortával jött be… egy tortával, amin egy kép szerepelt… egy fél pucér kép Sebastianről, ami egy  Broadwayes előadásán készült. 
- Az edzőm meg fog ölni!- képedtem el, mikor a srác ölembe helyezte a tortát majd egy széles mosoly villantása után, nem tudom milyen felsőbb erő által vezérelve gond nélkül húztam végig ujjamat Sebastian süteményes kockás mellkasán, majd ártatlanul kaptam be habossá vált ujjamat közvetlenül a kamerába nézve.
A stúdióban mindenki elveszítette az eszét. Köztük legjobban talán én.


- Imádlak Titeket, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyire sokat számít, hogy itt vagytok nekem mindig! Elviselve akár ezt itt!- mutattam újfent rá a teljesen sminktelen arcomra, ami meglehet kissé karikás szememmel díszítette fejemet miközben a kamerámba néztem. – De mivel lassan uzsi idő… búcsúzok tőletek!- integettem nekik, majd egy csókot dobva a kamera felé megszakítottam az élő adást. 
- Tudod, hogy a fejvágásaid már most gif-ek formájában megtalálhatóak tumblrön? – mutatta felém laptopját, mire én kacagva hátravetődtem a puha ágyamban azon álmodozva, hogy mit is rendeljünk uzsonnára. Nehéz döntés volt. S mikor épp talán dűlőre jutottam volna gondolataimmal, s nyúltam volna telefonomért… az megcsörrent.

//

A hét harmadik napja volt ez már, s a James Corden által vezetett műsor a mai nap is igazán impozáns neveket sorakoztatott fel az interjúalanyok személyében a lila kanapén. A mai nap volt soron a méltán híres énekesnő, színésznő Lea Michelle, az AHSből ismert Sarah Paulson és a Marvel aranyfiúja, Sebastian Stan. A shownak mindig célja az, hogy minél színesebb legyen a felhozatal ezzel is segítve a minél érdekesebb beszédtémákat. Ha valaki Jamesnél járt minden bizonnyal élete legérdekesebb interjújában volt része.
- Ti nem hallhattátok, de én igen, hogy míg szüneten voltunk Sebastian egész végig dúdolgatott… s tudjátok mit? Leda új számát!- mesélte a kamerába James nagy izgatottsággal, Sebastian, pedig mint egy kisfiú pirult el.
- Eszméletlen fülbemászó az a dal!- ismerte el.
- Egyet kell értenem. – bólogatott Lea is kedvesen, mire elkezdte énekelni a dal refrénjét s Sebastian gondolkozás nélkül csatlakozott hozzá.
- Látjátok mennyire fantasztikus! – tapsolt örömében James, s Sebastian felvéve a színjáték fonalát sodródott az árral, s amint befejezték az éneklést felállt, s úgy hajolt meg… pontosan úgy mintha a Madison Square Gardenben lépett volna fel. Nagyon élte a dolgot. Egy percre sem zökkent ki szerepéből.
- Ha nem színész lennék énekesi karrierbe kezdtem volna!- jegyezte meg Sebastian, amikor leülve igazán jól kinézően túrt bele az igen hosszabbra nőtt hajába.
- Komolyan? – kérdezte Lea érdeklődve.
- Ohhh… dehogyis!- nevette el magát Sebastian. Eddig tartott a szerepe. – Utcára kerülnék, ha ebből kellene megélnem. – rázta fejét széles mosolya kíséretében.
- Pedig igazán sikeres lennél! Talán Leda benne is lenne egy duettben, egy ilyen előadás után!- mondta James, mire Sebastian csak forgatta a szemét. 
- Esélytelen!- rázta a fejét az „áldozat”. – Csak elrontanám a színpadi jelenlétét. Leda… Ő… igazán csodálatos nő. Ráadásul egyszerűen… gyönyörű. Gyanítom élőben is igazán… természetfeletti lehet. – Sebastian Ledaról úgy áradozott, mint egy valóságos rajongó… de látszott rajta, hogy tényleg így gondolta. Jamesnek pedig szándékos terve volt ezt így előhozni.
- Úgy tűnik, a kanapén ül Leda legnagyobb rajongója! Micsoda véletlen!- fordult James először Seb felé, majd a közönség felé úgy, mintha nem tudta volna mindezt réges-régen. – Micsoda véletlen kérem szépen!- képedt el sunyin James megismételve elgondolását, mire a vendégek értetlenül néztek rá.
- Véletlen? – kérdezett vissza gondolkodás nélkül Sebastian, ösztönösen jött ez neki. – Tény és való, hogy Leda rajongó vagyok, de miért olyan véletlen ez? Szerintem mindenkinek csak szeretnie kellene őt!- Sebastian egyszerűen nem tudta visszafogni csodálatát, s talán valahol mélyen nem is akarta.
- Kedves Sebastian… véletlen ez azért, ugyanis alig két napja Leda pontosan ugyanazon a kanapén ült, mint te… pontosan ugyanazon a helyen, és mondjuk azt, hogy hasonló gondolatai voltak téged érintve. – mesélte James, mire a közönség ujjongani kezdett. – Látod… ők látták az adást, tudják miről beszélek!- jelentette ki James, mire Sebastian arca a mosolygós, s értetlen kifejezés között cikázott… próbálta eltitkolni meglepődését, de most valahogy nem ment neki… annyira.
- Hogy micsoda? – bukott ki száján, s ezúttal már csak összezavarodása miatt túrt a hajába, ez volt az, ami megnyugtatta. Kettő pillanata még magabiztosan adott koncertet Leával, most pedig már annak a személynek hűlt helye sem volt a stúdióban. Pontosan ilyenekért szerették őt a rajongói. 
- Nem hazudok… a Jó Isten legyen rá a tanúm…- tette szíve felé kezét James. – Meg ez a felvétel… nézd csak!- vezetette fel a videót James, s ekkor lejátszották az említett videót hétfőről, pontosabban… Leda szerelmi vallomását.
S azt mondani, hogy Sebastian szótlan lett… az enyhe kifejezés lett volna. Arca konkrétan vörössé feslett, s talán levegőt is elfelejtett venni csodálkozásában. 

- Nézzétek csak… hogy elpirult Seb!- állapította meg James, mire Sebastian csak mosolygott zavarában.
- Ez most ugye… egy vicc volt? Mármint… egy jó kis Anthony-féle átverős show?- próbált értelmes magyarázatot találni Sebastian az egészre. Megszokta már, hogy munkatársa örömmel űz vele játékokat, de ez most egy új szintet ért el.
- Nem, nem, nem!- rázta fejét James. – Mackienek semmi köze nincs ehhez. Kérlek szépen kedves Sebastian Stan ez a valóság! Egymás legnagyobb rajongói vagytok, s még nem is találkoztatok!- mondta elképedve James, s ekkor automatikusan nyúlt az asztalára kikészített telefonjáért – Amit pontosan most ki is tudunk küszöbölni!
- Mi? Mi? Micsoda? Mit csinálsz? – kérdezte meglepődve Sebastian, de már késő volt. A vonal meg volt nyitva, kicsöngött. James éppen Ledat hívta, s előzetes egyeztetés nélkül téve ezt, csak remélni tudta, hogy Leda fel fogja venni.
- Ez érdekes lesz!- jegyezte meg Sarah, Leára nézve, majd mindannyian Sebastianra irányították figyelmüket… aki éppen csak létezett, ugyanis oly gyorsan történtek a dolgok körülötte, hogy fel sem tudta fogni őket. Nem igazán hitt ennek az egésznek. Mutathatta ugyan, hogy milyen magabiztos egy ember, de a valóság nem feltétlen volt ez… ezért is volt annyira elbűvölő az emberek számára ő. Emberi volt, valódi.
- Történetesen éppen felhívom Ledat és bemutatlak neki… meg talán megemlítem neki a tényt, miszerint a legnagyobb rajongó érzés kölcsönös! – rebegtette szempilláit James ártatlanul, mire néma csönd lett a stúdióban ugyanis a túloldalán felvették a telefont.

//

- Igen? – vettem fel a telefont épp lenyelve az aktuális pizza szeletemből az utolsó falatot.
- Szia Leda! Itt James Corden, tudod a minapról!- mutatkozott be a hívó. – Mielőtt bármit is mondanál, szeretném mondani, hogy ki vagy hangosítva! – jegyezte meg James, én pedig nem pontosan értettem mi is ez az egész. Végülis James igazán kedves embernek tűnt, imádtam a műsorát, így ha felhívott hát miért ne beszélnék vele? 
- Ohh… James, szia! – köszöntem. – Minek köszönthetem a… - kezdtem volna bele a kérdésembe, de nem igazán tudtam befejezni.
- Nem tudom, éppen mit csinálsz, de remélem nem zavarlak! – mondta.
- Hihetetlen, de éppen csak… létezek. – jegyeztem meg, s kinéztem a következő pizza szeletemet. – Illetve pontosítva… szemezek a következő pizza szeletemmel. De shhh… el ne mondd az edzőmnek!- nevettem el magamat, majd lekapva egy bacondarabot a szeletről számba dobtam azt, s nyugodtan feltettem a lábamat az asztalra úgy helyezkedtem el kényelmesen hotelszobám teraszán. Éppen egyedül voltam, mert Dannek… randija volt. Néha örültem ennek a kis egyedüllétnek.
- Ugye most éppen műsoridő van nálunk és forgatunk… esetlegesen válthatnánk-e kamerára? Lenne itt egy vendégek között egy ember, aki szívesen beszélne veled!- ismertette velem a történéseket James.
- Hmmm!- gondolkoztam el, majd megtörölve talán olajos számat, kicsit megpaskoltam arcomat és beletúrtam a hajamba, remélve hogy fejem így emberi formát ölt majd. – Legyen úgy, persze!- egyeztem bele, s rögtön el is fogadtam a videó felkérését. Arról viszont, hogy kiről is beszélt, fogalmam sem volt, de úszva az árral nem is „érdekelt”.
- Köszönjetek Ledának kedves közönség!- irányította a kamerát először James arra, amerre az aktuális nézői voltak, akik tapsoltak, integettek, köszöntek nekem fennhangon. 
- Sziasztok!- mosolyogva üdvözöltem viszont én is őket.
- Szóval… kedves Leda… - fordította maga felé a kamerát vissza James. – Mielőtt bármit is mondanék, szeretném mondani, hogy… fantasztikusan nézel ki! A pólód különösen tetszik!- sejtettem, hogy ezt meg fogja jegyezni… még mindig a Sebastianös, rajongóktól kapott darab volt rajtam. Nem mondanám, hogy lejutottunk ma a medencéig, s így nem igazán gondoltam azt, hogy ruhát váltok. Pizsama egész nap volt mára a politikám.
- Nekem is!- haraptam ajkamba elismerve a tényt, s lelki szemeim előtt lejátszódott a stúdiójukban töltött időm, amikor is is… élő adásban vallottam érzéseimről Sebastian iránt. Még belegondolva is elvörösödtem. 
- És nekem is… - hallottam meg egy hangot, mire azt hittem, hogy csak hallucinálok. Nem hittem el… lefagytam. S ekkor James fordult kicsit a telefonjával úgy, hogy láthassam őt is. Igen… Sebastiant. Sebastian Stan ott ült James mellett. Ráadásul felhívtak engem… élő adásban. A hétfői adás alatt is sikerült teljesen ciki helyzetbe hoznom magam… s hogy ebből mi fog kisülni… bele sem akartam gondolni. Normálisan kellett viselkednem… vagy legalábbis meg kellett próbálkoznom vele.
- Leda… jól vagy? – kérdezett vissza zsiványan James.
- Persze… persze. – bólintottam, mély levegőt véve és egy kínos vigyort megvillantva. – Minden a legnagyobb rendben!- mosolyogtam, mint a tejbetök.
- Igazán örülök a szerencsének Leda! Sebastian Stan vagyok!- mutatkozott be úriemberként Sebastian, mire legszívesebben csak elbújtam volna a pólómban csakúgy, mint egy teknős el tud bújni saját házában.
- Tudom. – forgattam a szememet, majd kitámasztva a telefonomat a pizzás doboznak arcomat tenyereimbe temettem. – Én pedig… Leda!- embereltem meg magamat, s néztem úgy a kamerába mintha tényleg tudnék emberként viselkedni. – Azt hiszem… lebuktam!- tártam szét karomat engedve a pólómból még többet láttatni, mire ő csak mosolygott… nagyon. De ohhh... milyen gyönyörű ember volt ő. Még így is. – Miért hiszem azt, hogy ennek a hívásnak köze van a… hétfői adásban történtekhez? – kérdeztem meg nevetve, mire, ha lehetséges az ő arcán még szélesebb lett a mosoly, miközben vagy behallucináltam, vagy nem, de némi bizonytalanságot is véltem felfedezni szemében.
- Volt szerencsém éppen az előbb látni a felvételt!- ismerte el, mire muszáj volt magam mellől felvenni a párnámat és arcom elé húzni. 
- Jézus Krisztus!- bújócskáztam, mint egy gyerek, közel sem foglalkozva azzal, hogy ezt az adást éppen most szerte az országban élőben nézik millióan. – Nem gondoltam, hogy hozhatom magam még cikibb helyzetbe… de lám tessék… - bújtam elő rejtekhelyemről. – Köszi, James!- nevettem el magam, s beletúrtam a hajamba.
- Ami azt illeti… szerintem nem volt ciki! Sokkal inkább… aranyos. – jegyezte meg, mire hallottam, hogy háttérben örömrivalgás, taps és minden egyéb morajlott fel.
- Hujajjjj… hujajjjj!- szólalt meg James is végül. – Ha ti is éreznétek, amit én itt érzek, régen lángra lobbantatok volna. – mondta a közönségnek, miközben papírjaival legyezgette magát. – Azt hiszem… azt hiszem, itt valami igazán különlegesnek lehetünk tanúi!- ismerte el én pedig csak pislogtam kedvesen, miközben legszívesebben itt az emeleten beleüvöltöttem volna a városba, felszabadította volna a lelkemet ez biztos. Mindenem bizsergett. – Csakhogy teljes legyen Leda a sztori számodra is… a kanapén ül a legnagyobb rajongód, Sebastian személyében. Nem hazudok. Van felvétel róla. – nevette el magát, s láttam, ahogy most nem én lettem kellemetlen helyzetbe hozva, hanem Sebastian. Te jó ég! – Mi ez, ha nem sors? – tette fel a kérdést.
- Miért érzem azt, hogy már fejben, James fejben az esküvőnket rendezi? – bukott ki a számon, mire Sebastian felkacagott, de egyetértően bólogatott.
- Szerintem már dátumot is választott… szerinted lesz valami beleszólásunk? – „egyezett bele a játékba”ő is, beszélgetve egy igazán alternatív univerzumról.
- Csak remélni tudom. – gondolkoztam el. – Ragaszkodom, hogy ebben a pólóban vezess az oltárhoz!- álltam fel, s fordultam meg előttük mutatva hogy a hatalmas póló van csak rajtam, ami rendesen felért számomra egy koktélruhának.
- Benne vagyok! – bólintott. – De tudod… most hogy így… mindenki tudja. Be kellene nekik vallanunk valamit!- nézett komolyan a kamerába, s azt hiszem, tudom mire gondolt.
- Nem érdemes már titkolni… tényleg!- ráztam a fejemet, s a drámaiság kedvéért mély levegőt vettem, majd tudatosan a kamerába néztem. – Az a kép nem photoshoppolt volt… valódi volt! Sebastian tényleg eljegyzett!- mondtam, majdnem elröhögve magamat, majd egy gyors mozdulattal felkaptam magam mellől egy cheetos darabot, s ujjamra húztam. – Itt a bizonyíték!- toltam ujjamat a kamerához közel.
- De drágám... az… az nem is a jó ujjadon van!- lepődött meg Sebastian tágra nyílt szemekkel.
- Ohh… bocs kedves!- ráztam a fejemet, majd leharapva ujjamról a chipset, fogtam egy másikat s ezúttal már a helyesre húztam fel. – Így jó lesz? – rántottam meg vállamat.
- Tökéletes!- bólogatott, majd mindannyian hangos röhögésbe törtünk ki.
- Annyira sajnálom, hogy most félbe kell titeket szakítanom, de lejár a műsoridőnk… s a producerem már amúgy is készül kinyírni szerintem!- vette át az irányítást James igazából. – Ennek a romantikus beszélgetésnek most véget kell vetnünk, ámde… kívánjuk a legjobbakat nektek! – jegyezte meg mosolyogva.
- Viszlát nektek!- integettem, majd felkapva a telefonomat indultam meg befele a szobába. – Most megyek, és valószínűleg elásom magam. – ismertem el. – Egy élmény volt Sebastian! 
- Veled minden pillanat az… szerelmem…

Ha nem álltam volna be a hideg zuhany alá valószínűleg az ágyban vergődtem volna egyedül behatárolhatatlan ideig. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörtént. Mármint… James hatalmas lókötő volt… én pedig valószínűleg a világ leggázabb embere. 
- Uram teremtőm mit csináltam!- ráztam a fejemet miközben magammal beszélgettem, viszont a mosolyt lehetetlen lett volna letörölnöm az arcomról. Igenis melengette a lelkemet a tudat, hogy Sebastian Stan tudta, hogy ki vagyok… ismerte a munkámat… rajongó volt. Végülis mi volt ennek az esélye? Hihetetlen volt.
Hajamat törölgetve egy törülközőbe bugyolálva magamat sétáltam vissza a szobámba, s csak egy pillanatra tekintettem a telefonomra. Jól láttam, hogy pillanatokon belül fel fog robbanni. Gyanítom látva az interjút mondhatni beszédtéma lehettem egyes helyeken… nem voltam biztos benne, hogy ma szembe akarok nézni az üzenetekkel, minden bizonnyal fognám az ásót és tényleg elásnám magamat… vagy addig nevetnék magamon, hogy már sírnék tőle. Nem lehet tudni. Az biztos, hogy mikor Dannel találkozok minden bizonnyal a nyakamba fog ugrani… legalább. A menedzserem gondolatairól pedig… nem nyilatkoznék. Biztosan segít majd elásni engem, de ugyan kit érdekelt? Engem nem. Valahol mélyen igenis mókásnak találtam ezt a helyzetet, tagadni a dolgot felesleges lett volna. Jó kis történet született belőle, amit majd egyszer mesélhetek az unokáimnak… mondjuk így 29 évesen erre még nem nagyon kellett készülnöm… de ami késik, nem múlik.
Zizegett-bizegett a telefonom, de hősként mégis kezembe vettem… s boszorkányság volt az, hogy éppen abban a pillanatban meg is szólalt. Ismeretlen szám volt a hívó… nem volt elrejtve semmi. Nem tudtam, hogy ki lehetett az, csak egyben voltam biztos… nem James.
- Igen, tessék? – vettem fel, s vállam és fülem közé fogtam a telefont miközben a nappaliba sétálva vettem ki a hűtőből egy narancslevet.
- Szia Leda… itt Sebastian Stan!