Sziasztok! Látjátok, ismét olvasnivalót szolgáltattam nektek, csak most egy kis "újdonsággal". Szerintem nektek is nyilvánvaló volt az, hogy előbb vagy utóbb Sebastian méltán ismert karakterével is írok nektek valamit, s lám tessék... az első ilyen írást már el is hoztam!Az más dolog, ha nem csináltam egyszerre 16ezer másik dolgot (mind felesleges volt, értelmetlen), akkor hamarabb is jöhetett volna ez a rész, no de mindegy... ennyit a háttérinfókról! Remélem azért tetszik majd! Jó olvasást! Üdv Mindenkinek, Dorka
Infó? Néhány Bosszúálló is feltűnhet benne egy keveset.
Szavak száma? 3144
Őszintét hálát adtam az Isteneknek, - bármiféleképpen létezzenek ők most ebben az elcseszett világban, ismerve Thort és Lokit- , hogy visszatértünk végre a Stark toronyba a legutolsó küldetésünk után. Semmi pihenő nélkül, több hetes intenzív bevetés után, még a legjobbaknak is pihenésre volt szüksége. A terveim között mindössze az szerepelt, hogy összeszedek egy nagy halom ételt a tálcámra a közös konyhánkból, ami legalább 3 napra elegendő lesz, s azzal visszavonulva lakosztályomba ki sem fogok onnan mozdulni legalább 72 órán keresztül. Egy végtagomat sem voltam hajlandó megmozdítani.
- Tudod, hogy azt mind te fogod kitakarítani a szobádból... ugye? - szólalt meg Tony abban a pillanatban, amikor meglátta, hogy mekkora kajahegyet építek éppen magamnak.
- Mert te... magadnak takarítasz. - forgattam a szememet, ügyet sem vetve Stark szavaira. Mindig elejtett egy-két olyan megjegyzést, amit szerinte még sosem hallottunk, azzal sem törődve hogy lassan 3. éve laktunk már így együtt a többiekkel.
- Abban sem vagyok biztos, hogy felismeri a seprűt és a lapátot... - pihent meg mellettem Sam beleharapva az almájába.
- Ne akard azt, hogy kirepítselek innen... Wilson. - fintorgott Tony. Egy cseppet sem lepett meg az, hogy ez az oda-vissza csapkodás még mindig ment náluk, ez mint látható volt akkor sem szűnt meg, ha éppen alig tudunk a lábunkon állni. S az állapota mindenkinek ilyen volt, de tényleg.
- Szárnyaim vannak... elfelejtetted-e? - vágott vissza rögtön neki - Hmmm... kedves Stark... nem csak öregedni tetszik? - sétált el mellette Sam, megveregetve az említett személy vállát, mire az gond nélkül csavarta ki azt, nem törődve azzal, hogy Sam jócskán feléje magasodott.
Mellém épp ekkor lépett oda Bucky, akin láttam a szórakozó mosolyt, mit a két felnőtt férfi okozott számára. Persze csak szemem sarkából ugyanis egyszerűen nem bírtam rá sem nézni, sőt... legszívesebben, ha lehetett volna újra befagyasztottam volna, s elküldtem volna Wakandába nyaralni. T'Challa tényleg szívességet tenne nekünk, ha újfent elvinné nyaralni őt, az hogy ehhez Steve mit szólt volna éppen nem érdekelt volna. Egyszerűen a szimpla létezésével az idegeimre ment, sőt ezen a legutóbbi bevetésen már tényleg a türelmi zónám határára tolta ki magát... amibe lehetett belekötött, aminél lehetett ellent mondott nekem.
- Hidd el... meg tudom buherálni a szárnyadat... egy csavar itt ki... egy csavar ott ki... s a következő felszállásod az utolsó lesz. Bumm. - villantotta meg zsivány, ördögi mosolyát Stark, majd elengedte Samet a következő pillanatban imitálva az ősrobbanás hangját.
- Néha... néha... de tényleg csak nagyon néha elfelejtem, hogy ki is itt a legidősebb. - tettem fel a pontra az i-t, s habár fáradt is voltam, s éppen elegem volt már az emberekből ezek a túlontúl felnőtt férfiak mégis megmosolyogtattak. - 3 napig... 3 napig... senki se közelítse meg a szobámat... felejtsétek el, hogy létezek... F.R.I.D.A.Y. senkit be ne engedj, mert Isten bizony én magam kereslek meg, s szedem szét az alaplapodat... - emeltem magasba a kezemet fenyegetőzve.
- Kívánsága listázva, kisasszony. - hallottam a Stark gépének hangját, s helyeslően bólintva egyet fordultam meg, mire sikeresen Buckyba ütköztem, aki így kezemből a kést egy az egyben kisodorta, s míg az a földre esett karomat hosszú, de nem vészes csíkban felsértette. Felszisszentem.
- Nézz már a szemed elé... - ráztam a fejemet elképedve, mire ő karomért nyúlt, de én azonnal elrántottam tőle magamat. Kissé vércseppes tenyeremmel megtámaszkodtam a konyhapulton... s hirtelen minden megváltozott.
F.R.I.D.A.Y. vészt érzékelő hangja töltötte be a közösségi teret, majd mire egyet pillantottam a konyha köré falak ereszkedtek le a plafonból, elzárva minket a külvilágtól, a többiektől. Csak Bucky és én maradtunk a hermetikusan elzárt, hangszigetelt kalitkába... s honnan tudtam mindezt? Mert Sam hiába próbált volna ordibálni be nekünk a túloldalról, semmit nem hallottunk belőle... semmit.
- Stark... mi a fene ez? - beszéltem a plafonra helyezett kamerába, ami F.R.I.D.A.Y. egyik szemeként szolgált, a sok közül. Ő mindent látott, s halott. Mindig. Mindenhol. Rajta keresztül talán hamarabb elérem Starkot, mintha a szemébe néznék, s tudtam hogy így hallani is fog. - Azonnal engedj ki innen! Meghibbant a számítógéped? - kérdeztem tőle.
- F.R.I.D.A.Y.-t szimpla számítógépnek hívni, egyszerű... káromkodás. - vágott vissza Stark, kapva egy kis audiót szuper hightech rendszerének köszönhetően, hisz büszkesége megvédése nyilvánvalóan előrébb való volt számára jelen pillanatban, minthogy elmagyarázza, hogy mi a fene folyik itt.
- Ez most komoly? - tártam szét karomat, ezúttal már Starkra meredve az üvegfalon keresztül, majd egy pillanat múlva a pultból egy képernyő emelkedett ki... Azonnal munkába látva, elemzéseket végezve rajtunk.
- Valaki elmagyarázná, hogy mi a fene történik itt? - tette fel a kérdést Bucky is.
- Barnes első értelmes kérdése... - meredtem a képernyőre, miközben óvatosan törölgettem a karcolásomat a karomon, ami annyira nem is volt karcolás... pedig az előbb, még tényleg az volt.
- F.R.I.D.A.Y. valami fertőző anyagot érzékelt a szenzoraival, amikor az előbb megvágtad magad, s ezért karanténba zárt titeket... szimpla protokoll. - magyarázta, s láttam ahogy miközben hozzánk beszél egyidőben olvasott is a képernyőn. Nagyon elmélyedten olvasott, nagyon gyorsan, ellenben arca közel sem volt bíztatónak mondható.
- Szimpla protokoll? - dőltem a hűtőnek, egészen nyugodtan.
- Szimpla protokoll... - ismételte fintorogva, s ellökve magamat a hűtőtől érte akartam nyúlni bármiért, aközül amit összeszedtem magamnak, de megszédültem egy kicsit. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de Bucky észrevette. Farkasszemet néztem vele, a lehető leggyilkosabb tekintetemet vettem elő egyetlen egy jelentéssel: meg ne merj szólalni! - … míg pontosan rá nem jövünk, hogy mi ez... így kell maradnotok... - nézett a kamerába, mire szemeim elkerekedtek. - … lehet semmi komoly, de muszáj...
- Szó sem lehet róla. - Buckyval kórusban mondtuk ki. Talán hetek óta az első dolog, amiben egyetértettünk.
- … ha bármiféle fura dolgot érzékeltek... szóljatok... a legjobbjaim dolgoznak a helyzeten. - magyarázta, s eltávolodott a falunktól elindulva laborjába, hangosan nemet nem tűrően kiadva az utasításokat az alkalmazottjainak. Egyedül Sam maradt ott mellettünk, de ő konkrétan meg sem tudott szólalni csak úgy pislogott maga elé. Megtaláltuk volna a csodaszert, amivel még a nagy Sólymot is sikerült elhallgattatnunk? Lehetetlennek találtam.
- Úgy, mint hogy unikornisokat látok vagy mi? - vettem poénosabbra a figurát fáradtságomnak köszönhetően, meg talán annak, hogy Stark is igazán lazán vette a dolgot, majd abban a pillanatban, hogy beleharaptam egy darab sajtba, amit kikészítettem magamnak, s annak egésze szám ízlelőbimbóihoz ért... belsőszerveim kuszálódtak össze... le sem tudtam nyelni, de máris kiürítettem magamból azt... a semmit. A mindent. Vért.
- Jéz... - álltam a mosogató felett, s egyik pillanatról a másikra vesztette el testem minden energiáját... de tényleg. Az egyik pillanatban még viccelődtem kínosan, most pedig... nem tudtam a saját lábamon megállni... ha Bucky nem állt volna be mögém a földön terülök ki. - Ne... - tiltakoztam volna ellene, de amint folytattam volna a szervezetem közbe szólt... a mosogatóba meredve hagytam, amit hagyni kellett. Bucky hajamat összefogva minden gond nélkül tartotta meg azt, majd mikor úgy tűnt, hogy néhány percig nyugtom lesz óvatosan felegyenesített, csuklóján lévő hajgumival felkontyolta a hajamat a fejemre, majd egy pohár vizet nyújtott felém. Megráztam a fejemet.
- Muszáj! - jelentette ki határozottan, majd addig tartotta ott ajkamnál a poharat, míg hajlandó nem voltam inni legalább egy keveset, legalább annyit, hogy kiöblítsem a számat.
- Stark jobb ha kitalálsz valamit... mert ez kicsit sem vicces... - ordította el magát Bucky, s szerintem ha nem lettek volna F.R.I.D.A.Y. csoda rendszerei, a hangszigetelt falon is átjutott volna hangja.. - P. egyre rosszabbul néz ki... - magyarázta, s egy pillanatra sem engedett el bármennyire is szerettem volna.
- Mi a csoda történik itt... - érkezett meg ekkor Wanda a közösségi térbe, Steve és Natasha társaságában. Azonnal a falhoz rohantak, s úgy próbáltak legalább szemmel begyűjthető információt szerezni.
- Úgy érzem magam, mint egy állatkerti díszpéldány. - motyogtam orrom alatt, de a saját vérem íze még mindig keserítette szám ízét. A gyomrom egy nyugtalan tengerré vált. Nem mertem elmozdulni a mosogató felől.
- F.R.I.D.A.Y... Homályosítsd el a falakat... azonnal. - adta ki az utasítást Bucky, s mindezt én abból vettem észre, hogy Wanda arca, ki legközelebb állt az üveghez egyre kivehetetlenebb lett.
- Tony már dolgozik az ügyön Bruceszal. - magyarázta a dolgot Sam, de a kintről jövő hangok ekkor valamiféle sikolyként hatottak hallórendszeremre. Kezeimet fülemre tapasztottam, s ezzel együtt teljesen elvesztettem az egyensúlyomat. Csak Bucky tartott húsvér kezével.
- Némítás! - nézett fel a plafonra Bucky, majd szépen lassan a pult mentén csúszott lefele, s vont így a maga ölébe.
- Barnes... a segítségedet kérem... - Stark arcát velünk egy szinte láttuk leeresztkedni a hologram gépeinek köszönhetően. - … ellátva P. sebét... mintákat kellene küldened mindenből ezekben... - s ekkor mint ahogy a falak érkeztek a plafonból, most kis dobozkák jöttek le mellénk. - … küldtem némi gyógyszert is, ami enyhíthet a... körülményeken. - mondta. - Te... hogy érzed magad? - kérdezte meg végül őt is.
- Semmi. - rázta meg a fejét csodálkozva a másik fogoly.
- Lehet az őskori leletekre később hat a dolog... - motyogtam, majd próbáltam magamtól megülni, de az pontosan nem sikerült nekem... amint valamennyire magamra kellett volna hagyatkoznom egy az egyben hulltam a földre. Éreztem a végtagjaimat, de használhatatlanná váltak számomra legalábbis energia használat szempontjából.
- Menni fog ez nekem is... - vetettem oda Buckynak, s nyúltam a dobozért amiben a szükséges dolgok lettek volna számomra, de ő elkapta a csuklómat. Gond nélkül megigazítva, a szemben lévő pultnak támasztott engem, magával szemben.
- Nem. - rázta meg a fejét.
- De... - erősködtem, úgy meredve rá, hogy pislogni sem pislogtam.
- Figyelj P... értem én... nem kedvelsz. Szuper. Tudok vele élni, de kérlek ne legyél olyan hülye, hogy éppen most nem engeded, hogy segítsek... - s azt hiszem ilyen sokat, ennyire összefüggően még életemben nem hallottam beszélni. Ha valaki megkérdezte volna, hogy a Bosszúálló társaim közül ki a legcsendesebb, s legvisszahúzódóbb... egyértelműen tudtam volna rá azt válaszolni, hogy Bucky. Meglepő, nem?
- Barnesnak igaza van P... - Tony Stark sem gyakran értett egyet Buckyval, ez is tény volt.
- Na látod! - mutatott a tudós arcának hologramjára Bucky.
- Most akkor így legjobb barátok lettetek vagy mi? Mi ez a nagy egyetértés? - dűtöttem hátra fejemet, próbálva minden energiámat összeszedni, lehunytam egy picit a szemeimet.
- Persze... miután ezt a galibát megoldottuk megyek és együtt kibeszéljük a csajokat, miközben befonom Barnes haját. Álom!- ökörködött Stark és egy kínos vigyor jelent meg az arcomon.
- Hamarabb töröm a kezed... - válaszolt neki Bucky gondolkodás nélkül, majd éreztem ahogy éppen hullana lefele a fejem, Bucky tenyerét érintette arcomhoz. - sssshh....shhh...shh.... nem szabad aludni. Nem, nem. Nézd csak... figyelj... segíts!- simogatta meg az arcomat, mire kinyitottam a szememet. Nem tudtam ellene felszólalni, mert olyan gyorsan történt minden, hogy egyszerűen egyik pillanatról a másikra változott meg a teljes mindenségem.
- Ezt... -ragadtam meg hirtelen fém karját, s szemrebbenés nélkül tartottam azt arcomhoz. Kellemesen hűvös volt az, érezhetően hidegebb, mint a valódi keze... de jól esett, s éreztem erre volt szükségem. Saját magamat is megleptem ezzel a tettemmel, de valószínűleg őt még jobban. Levegővétel nélkül nézett a szemembe, mintha megfagyott volna.
- El kell látnom a sebedet... most már megengeded? - rázta meg a fejét visszatérve a jelenbe egy kicsit.
- Megkapom utána a kezed? - csillant fel a szemem, azt hiszem ez a valami már az agyamra is átterjedt. Ez a mondat nem hagyhatta volna el máskülönben a számat.
- Meg... - bólintotta, s a kis felszerelés után nyúlt, elfordítva felőlem így tekintetét, ámde én láttam, hogy haloványan, de elmosolyodott.
- Nekem bejön a kezed... - állapítottam meg neki, s mosolyra húztam számat, s szemrebbenés nélkül bírtam azt, ahogy tisztítani kezdte a sebemet, majd aprócska mintákat is vett belőle óvatosan.
- Na jó... ezt nincs gyomrom hallgatni. - s ezzel a kijelentéssel Tony arca el is tűnt mellőlünk. Most így már tényleg csak ketten voltunk.
- Csak féltékeny. - kuncogtam fel, s szó mi szó nem éreztem magamnak, magamat. Ezt Bucky is észrevette, mert értetlenül csodálkozva pillantott arcomra egy másodpercre, míg kezemet kötözte be.
- Nyisd ki egy picit a szád! - tartotta meg államat egy kicsit húsvér kezével.
- Na de Barnes... - emelgettem szemöldökömet, majd nagyra tátottam számat, s ő így tudott egy kis nyálmintát venni tőlem, majd magán is elvégezve ugyanezeket a mintavételeket a dobozokat visszaküldte Tonynak. - … egy lánytól ilyet kérni... még az első randi előtt.... hhhhmmmm... - kacarásztam, s láttam hogy az arcán millió meg egy érzelem futott át. Értetlenség, zavar... vágy? Főként zavar... mindenek felett az.
- Ezeket... ezeket vedd be, nézd!- tartott kezében néhány bogyót, mire én csak kinyújtottam a nyelvemet várva rá, hogy majd ő ráhelyezi azokat. Nagyot nyelt, nagyon nagyot. Nem mozdultam, ahogy ő sem... majd egy néhány másodperc után ráhelyezte azokat, s én gond nélkül lenyeltem azokat.
- Az előző megjegyzés után legalább vártam olyan megjegyzést, hogy ezt most... le... kell... nyelned. - vigyorogtam rá kajánul, majd elfogadtam a pohár vizet, amit kaptam tőle... vagyis igazából amiből megitatott engem.
- P... - láttam, ahogy megfeszül a teste. Bordó felsőjének ujjai megfeszültek kidolgozott karjain, nyakán erei majdhogynem robbantak. Eszméletlen látvány volt.
- James? - kérdeztem vissza, majd kezéért nyúltam, a fém karjáért, s csuklójától kezdve kezdtem feltűrni azt neki, még akkor is, ha már az anyag nem engedte... akkor szakítottam meg azt. - Ígértél valamit. - hajoltam közelebb hozzá, majd minden erőmet összeszedve összpontosítottam azt a karomba csak azért, hogy bal oldalamra rántsam őt. Akartam, hogy közel üljön hozzám, muszáj volt. - Ígértél valamit. - ismételtem el, majd csodálattal nézve arcát, haraptam ajkamba, s úgy simítottam végig fém karját, amit még nagyobb csodálattal néztem. - Gyönyörű... - suttogtam neki, majd ujjait arcomra helyeztem. Égő testemnek kincset ért az érintése.
- Gyönyörű? - hallottam visszakérdező hangját.
- Káprázatos... - folytattam, majd engedve elképzelésemnek karját szép lassan kezdtem levezetni nyakamra... dekoltázsomra, majd felhúzva pólómat ott a pólóm alatt pihentettem ezt a csodát, a fedetlen hasamon. Némává vált, de nem ellenkezett... közelsége miatt egyértelműen éreztem feszültségét. Hihetetlen volt.
- Káprázatos? - nevette el magát halkan, kínjában. - Semmi káprázatos nincs benne... - rázta a fejét, mire feléje néztem.
- James... ne... ne mondj ilyet... - nyúltam feléje majd semmiféle gondolkodás nélkül (azt hiszem ez a funkcióm megszűnt létezni) addig mozgolódtam, mígnem ölébe nem ültem, továbbra is testem közvetlen közelségében tartva hűsítő csodáját.
- James. - mondta ki halkan, de nagyon is jól éreztem, hogy kicsit kényelmetlenül érzi magát ebben a helyzetben. Megfélemlítettem volna a Tél katonáját? Lehetetlen. Képtelenség.
- Ez a neved... nem? - néztem arcára, amit szabad kezemmel fordítottam magam felé.
- Abban sem voltam biztos, hogy tudod a valódi nevemet... - nevette el magát hátravetve a fejét a pultnak dűtve azt.
- Többet tudok, mint hinnéd... - pihentettem meg vállán fejemet. - Tudom, hogy az előbb ürítettem ki előtted a gyomromat... ami na... elég gusztustalan volt. Élő halottként meg amúgy sem lehetek túl vonzó... de azért ennyire ne legyél lemeredve James... - jegyeztem meg neki, hogy igenis éreztem azt, hogy szinte érpattanásig feszült teste alattam... mintha egy kődarabon ültem volna, mintha ahhoz értem volna hozzá. - … nem vagyok egy Natasha... nem is akarok az lenni, de... na... ne bánts meg, kérlek! - nevettem el magam, s simítottam meg combját. Nem változott.
- Nem vagy egy Natasha? - kérdezett vissza, s azonnal felemeltem fejemet... érdekes volt a hangja. Mélyen a szemembe nézett, úgy simította meg a nyakamat fém karjával... kirázott a hideg... mindenhol... mindenhol.
- Nem... - ráztam meg a fejemet.
- Sokkal jobb vagy nála. - bújt a fülemhez, s úgy suttogta mindezt nekem, majd engedte, hogy visszapihenjek vállára meglepődöttségemben... elmosolyodtam... ő pedig ellazult. Végre.
- Egy órával ezelőtt még legszívesebben visszaküldtelek volna Wakandába... - jegyeztem meg neki, majd mivel nyilván nem tudtam megülni egy helyben, elfeküdni akartam ölében, ámde előtte minden lehetséges ruházatomtól megkívántam szabadulni. Nagy nehezen fehérneműm kivételével mindent leszenvedtem magamról. Egy szót sem szólt, meg is lepődtem volna. A hideg talaj alattam szintén segített testem lehűtésében, minden bizonnyal már magas lázam is volt. Majd meggyulladtam. - … most meg... most meg jó ez így... - tettem le fejemet ölébe, s hűs karját így már egészen majdnem szabad testemen pihentettem... csakhogy... csakhogy már nem én irányítottam őt. A keze már az ő akaratára sétált le fel testemen. Finomabb érintést sosem tapasztaltam még, lágyabbat sem. - Ugye Stark... nem altatót küldött? - néztem fel szemébe, hisz arca ott volt felettem.
- Merthogy? - kérdezett rá kíváncsian.
- Merthogy... - ez volt a válaszom is, s úgy pislogtam felé picikét megrántva a vállamat. A választ ráhagytam. Az ő gondolataira. - … ma legalább... 6 különböző módon szerettelek volna meggyilkolni. - meséltem neki a magasba emelve 6 ujjamat.
- Ez 7... - hajtott le egyet az ujjaim közül.
- Lehet volt annyi is... - ismertem be, s mindketten felkacagtunk. Több, mint bizarr volt ez a szituáció.
- S mi állított meg? - kérdezett rá... tisztában volt vele, mint látszik, hogy alapvetően nem nagyon csípjük egymást. Vagyis hát én őt... felőle nem tudok nyilatkozni, ő csak... ő csak éppen nem nagyon szól, beletörődik... nem foglalkozik megjegyzéseimmel.
- A lelkiismeretem. - vontam szemem elé a kezemet. Hirtelen olyan látvány volt felnézni rá, mintha glóriát viselt volna.
- Van olyanod? - kérdezett vissza.
- Áááúúúúcs... James... most megsértettél. - billegtettem fejemet jobbra balra az ölében.
- Tudod... senki sem hív már így... de tőled... tetszik. - ismerte be bazsalyogva.
- Hát akkor sosem fogod tőlem hallani többet. - fintorogva incselkedtem vele... már egy gyerek szintjén jártam kb.
- Pedig még szeretném. - hajolt közelebb kicsikét.
- És... mit teszel meg érte? - kérdeztem kékségeibe merülve. Egészen természetfelettiek voltak.
- Bármit... - válaszolt halkan, s úgy meredtünk egymásra néhány cm távolságban, amikor... amikor Tony hangját hallottuk meg... és a többiekét.
- Ohhh te jó ég, fúúúúúúúúúj.... ti takarítjátok fel a földet! - fintorgott rögtön Tony.
- Csempe van a földön Stark... ami hideg... P.-nek meg valószínűleg már láza is van. - jegyezte meg Natasha azonnal védve minket.
- Tudom. - forgatta a szemét.
- Hogy érzitek magatokat? - kérdezte Steve.
- P. félrebeszél, de azt hiszem a láza megy lentebb... s nem hányt azóta. - felelt Bucky a hologramarcoknak én meg csak mosolyogva figyeltem őt. Nagyon másra már nem igazán voltam képes.
- A barlangban, ahol rejtőztetek... nem találkoztatok véletlenül ilyen vagy hasonló kőzetekkel?- kérdezte Stark, s ekkor a képernyőn színes, lila szépségek jelentek meg.
- Egy ilyenbe tenyerelt bele, mielőtt felsegítettem volna... - válaszolt helyettem Bucky.
- Szuper. - ütötte össze tenyerét Tony, majd azonnal pötyögni kezdett.
- Szuper? - nézett rá értetlenül Wanda.
- Szuper, mert már tudjuk hogy mi ellen kell ellenszert kevernünk... Maximum egy óra és elhagyhatjátok a karanténotokat. - felelte Tony.
- Mi van, ha... nem akarom? - motyogtam halkan... azt hiszem ezt csak Bucky hallotta. Elmosolyodott.
- Mit mondott P.? - kérdezett rá Steve érdeklődve.
- Azt, hogy következőleg Samet és Spideyt szeretné egy ilyen kis ketrecbe záratni... - vágta rá Bucky, mire túlságosan is hangosan felkacagtam. Egy gyenge pacsira emeltem fel kezemet.
- Isten mentsen tőle... - forgatta szemét Sam.- … ez a lány tényleg félrebeszél. Siess azzal az ellenszerrel Stark. - veregette meg Wilson a vállát Starknak.
- Annyira azért ne... - tátogtam magamban. - … annyira azért ne...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése