Sziasztok! Hoztam nektek egy kis olvasnivalót, ami semmi extrával nem szolgál, mindössze ki kellett írnom a lelkemből ezt az embert! Tényleg egészen egyszerű iromány, de ha nem írom meg, akkor meghülyülök még jobban, mint ahogy most vagyok, szóval. S igen... kivételesen nem Sebastiannel hoztam nektek olvasnivalót, remélem nem bánjátok (dehogy bánjátok, biztos megcsömörlöttetek már belőle, de mivel nekem örök szerelmem ez a férfi így hát, még számíthattok felbukkanására egy párszor. Önző vagyok, nem?). Jó kis könnyed olvasást! Puszilok Mindenkit, Dorka
Szavak száma? 2128
- Nem teszed meg... - állt előttem Kells, farkasszemet nézve velem miközben a harmadik emeleten lévő hotelszobánk teraszán álltam kitartva onnan egy kezemmel egyik szeretetett gitárját... amit szándékomban volt elengedni pillanatokon belül. A földhöz is csaphattam volna néhányszor, de ez sokkalta stílusosabb volt... számomra legalábbis.
- Úgy gondolod? - kérdeztem vissza, s egy lépést tettem hátra mikor ő próbált megközelíteni engem.
- Meg ne merd tenni! - enyhe stílusváltáson ment keresztül egy másodperc alatt. Hát én is. Elengedtem a gitárt, ami igen hamar földet ért nagy csattanással.
- Hupsz! Véletlen volt. - villantottam kínos vigyort, majd gond nélkül sétáltam volna el mellette, ki innen a hotelszobából, de úgy az egész hotelből is, de ő megragadta a csuklómat, s visszatartott. - Engedj el!- ráncigáltam a kezemet, minden eredmény nélkül.
- Hova mész? - kérdezte, s próbálta elérni, hogy szemébe nézzek, de minden sikerült neki csak az nem. Lehet egy pofon segített volna neki agya tisztulásában. Kezdett mára elegem lenni abból, hogy ordibál velem... pedig még alig volt 10. Éppen hogy kimásztunk az ágyból.
- Semmi közöd hozzá. - s minden erőmet összeszedve másztam ki tartásából, s felkapva kis táskámat nyakamba akasztottam azt, s úgy repültem ki a szobából majd azonnal rá is gyújtottam.
- Kisasszony... itt nem lehet dohányozni. - rázta meg a fejét éppen egy szobaszervizes, mikor összefutott velem. Nyilván szabálykövető, pedáns alkalmazottakkal is ilyenkor kell találkoznom.
- Ohh... sajnálom. - kínosan rávigyorogva fogtam és a csempére ledobva a csikkemet eltapostam azt, s hagytam ott neki. Pontosan nem érdekelt a véleménye... főleg, hogy két pillanat múlva újfent rágyújtottam. Mondjuk lehet rágyújtani azt az egész helyet Kellsre egy egészen jó ötlet lenne.
- R? - jött velem szembe Tom a lépcsőn... itt kevesebb ember kötött volna belém a cigim miatt, meg amúgy is... most nem voltam kompatibilis senki faszságával.
- Igen? - pillantottam vissza, a lépcsőfordulóbanmegállva egy kicsit, látva hogy ő a lépcsőkorláton lóg felém. Doboltam a lábammal, mert nem bírtam sokáig egy helyben állni, most hogy a kedvessel összebalhéztunk így reggeliként nem segített a dolgon. - Kells? - kérdezett rá.
- Remélem éppen felgyújtja magát. - jegyeztem meg angyali mosollyal.
- Az előbb az ablakon jól láthattam a gitárját repülni? - kérdezett rá kíváncsian, s szerintem nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen a történteken. A barátaink általában nem igazán foglaltak ezekben a dolgokban állást, sokkal nagyobb nyugtuk volt így, ez a biztos.
- A gravitáció győzött. - tártam szét karomat, majd tenyerébe csapva eltűntem onnan. Kellett egy távolság most tőle, mert ha így folytatjuk nem csak a gitár fog az ablakból repülni, hanem talán mi magunk is.
Az, hogy kapcsolatunk elég meredek utakon száguldozott az nem volt kifejezés. A nagybetűs hullámvasút voltunk mi ketten. Zsák és a foltja. Az őrültek őrültjei. Eszement ötleteink nem ismertek határokat, ahogy a veszekedéseink sem. Ha együtt voltunk akkor azért szedtük szét egymást, ha külön voltunk... akkor azért tébolyodtunk meg. Egymás nélkül nem volt az egésznek semmi értelme, de néha az együttléttel való megbékélés is nehéz volt... mint például most. Ha megkérdezné bárki is a barátainkat kétlem, hogy egyértelműen tudnának válaszolni arra, hogy melyikünk a nehezebb eset. De valahogy ettől volt valós ez az egész, s az igazság az, hogy egyszer vagyunk fiatalok mikor máskor tegyünk meg abszolút hülyeségeket, ha nem éppen most? A balhé pedig mindkettőnk középső neve, s a veszekedés, az ordibálás már valahogy az anyatejjel került az ereinkbe. Élveztük ezt az egészet. Ennek éltünk. Ha egészséges volt ez, ha nem.
- Akkor most cserélhetünk is... - léptem ki a hotelből látva, hogy Gia már ott várt a kocsinak támaszkodva a többiekkel, s kezében nem az én kis ártatlan cigarettám testvére volt, egy kicsit jobb annál... updateelt változat, sokkalta nyugtatóbb. - … köszönöm. - kacsintottam rá, majd beugrottam a kocsi hátuljába, ahogy ő is tette, s mielőtt Kells kiért volna Dolla a gázra lépett. Feléje sem nézve tartottam magasba jobb kezemet felmutatva középső ujjamat. Jelen pillanatban ennyit érdemelt tőlem.
- Összevesztetek? - kérdezte Gia, miközben megosztoztunk a jointon.
- Talán vagy talán nem, kidobhattam a gitárját az ablakon... de elhiheted ez már csak a hab volt a tortán. - nevettem fel, s hátradűtöttem a fejemet kissé megpihentetve azt kicsikét. Ahogyan a szél belekapott a hajamba egészen kellemes érzés bizsergett végig testemen. A szabadság illatát éreztem a levegőben.
- Szóval... merre is hölgyeim? - nézett hátra a visszapillantó tükörben Dolla. Négyen ültük körbe őt, készen menni bármerre kb.
- Leoék azt mondták, hogy lent vannak a parton... csatlakozzunk hozzájuk. - vetette fel Gia az ötletet.
- Ámen! - bólintottam mosolyogva, s mikor elindult egy Halsey szám a rádióban előrehajolva önkényesen tekertem maximum hangerőre azt, s énekeltem akkor is a dalszöveget, ha hangom éppen annyira volt nyerő, hogy semennyire.
- Leeeeoooooooo.... - futottam neki barátunknak, s egy az egyben ugrottam hátára, mint egy kismajom. - … régen láttunk már!- bújtam a nyakába puszilgatva azt, s örültem, hogy volt annyi ereje, hogy nem dőlt el velem egy az egyben... mondjuk lehet az segített, hogy az én méreteim lehet csak tényleg egy makiéhoz hasonlítottak.
- R! - köszöntött felnevetve. - Hát igen... New York óta telt egy kis idő!- jegyezte meg majd szépen lassan letett.
- Erről van szó... ezt úgy éreztem gyorsan orvosolni kell! - rúgtam le azonnal cipőmet a homokban, majd elfogadtam a sört, amit haverja nyújtott felém. - Köszönöm. - mondtam az ismeretlennek.
- Nincs mit... kicsi lány. - vigyorgott balgán.
- Hééé haver... R. tabutéma. - veregette meg vállát haverjának, mire én csak nevetni tudtam. - No és Kells... merre? - egészen furcsának találhatta azt, hogy nincs mellettem az örök társam.
- Nem emlékszem, hogy a csomagtartóba zártam volna... szóval vagy ott van valami csoda módon, vagy egyáltalán nincs itt. - pislogtam ártatlanul, s reméltem ezzel az egészet le is zártuk. Azt hiszem leesett neki. - Teljesen véletlenül nincs nálatok egy bikini? - tettem fel egy kérdést, amire nyilvánvalóan tudtam a választ... fullos férfitársaságba érkeztünk, néhány lány kivételével, akik már rég a vízben úszkáltak. Csakis a miénk volt a part ezen eldugott szakasza, egészen barátságos volt. Összefújta az őrülteket a szél, ez biztos.
- Szerinted? - nevette el magát Leo, mire gondolkodás nélkül bújtam ki Kellstől ellopott felsőmből, ami alatt mindössze egy alsóm volt.
- A csaj nem szívbajos... - hallottam a srácot, aki Leo mellett állt mikor én gond nélkül indultam el a vízbe egy szál bugyiban, nem törve azon, hogy takarjam magamat bárki elől is.
- Miért lennék az? - fordultam feléje széttárt kezekkel, s úgy lépdestem hátrébb, s hátrébb míg talpam vizet nem érzett, majd ekkor megfordulva vetettem magamat a habokba némi futólépés után.
Kifejezetten örültem annak, hogy ez a nagy meleg úgy ért minket, hogy tengerpart környéken voltunk. Nem vagyok benne biztos, hogy a turnébuszban kibírtam volna ezt a meleget, s nem, nem... a légkondi sem segített volna. Vízre volt szüksége ilyenkor az embernek, tengerpartra, tópartra bármire, csak egy jó megmártózás is szerepeljen a programban. S itt szerepelt.
Szerettem csak úgy lebegni a vízben, némán, engedve hogy a nap süssön engem, miközben a víznek megvan a lehetősége arra, hogy bármerre elvigyen. Bármerre. Jó volt érezni a szabadságnak ezt az érzését. Szerettem Kellst, no de még mennyire, de néha napján a szeretetem erősen kéz a kézben járt a gyűlölettel is, s hogy mennyire? Ez játszódott le reggel is. Nem egyszer repültek már fejünk mellett poharak, ruhák, igazából bármi, mi kezünk ügyébe akadt. De a nagy viharok után a békülés, mint csodálatos szivárvány aranyozta be pillanatainkat. Sosem tartottak a záporaink sokáig, egyszerűen nem bírtuk volna egymás nélkül. Beteges? Lehet. Mi voltunk egymás fejében a kis hangok, akik a sok hülyeséget csináltatták a másikkal. Szerettük ezt az egészet... de tényleg.
- Jobb lenne, ha... óvakodnál a vízi szörnyektől... - hallottam meg hirtelen egy hangot, s mire felfoghattam volna, hogy mi is történik, már a víz alá is voltam rántva. Olyan helyeimre is került víz, ahova nem szerettem volna.
- Neked... elment... az... eszed... - csapkodtam feléje, mikor némi víz alatti másodperc után felszínre kerültem. - Őrült vagy! - sziszegtem.
- Ahogy te is! - vágta rá azonnal, majd elkapta testemet magához láncolva tartott levegő közelben. - Tetszik a bikini újraértelmezésed. - simította meg szabad hátamat víz alatt, s ahogy kirázott ettől a hideg én még jobban hozzátapadtam.
- Sietve kellett távozni a hotelből... valaki üldözött. - hunyorogtam rá zsiványan, de érezve, hogy teste biztonságot nyújt nem engedtem el magamtól. Lelkemnek meg kellett nyugodnia az előbbi majdnem megfulladok érzés után.
- Ohhh... ha megtalálom azt az állatot. - válaszolt, s ajkaimat az övével ismertette meg. Mohó volt, nagyon éhes. Nem hibáztatom... én is. Mondtam én, hogy könnyen túllépünk dolgokon... ez a mechanizmus már belénk volt ültetve.
- Szólj neki, hogy... - túrtam bele hajába, s feszítettem így meg hátra kissé fejét. - … ha ezt így folytatja... ezt a barátnőt tényleg elviszi valami tengeri szörnyeteg. - haraptam meg ajkát... éreztem, ahogy az kicsattant, s a vér fémes íze keveredett az én ajkaimra.
- Azt nem engedem. - rázta meg fejét.
- Helyes... - kacsintottam rá, majd könnyedén a felszínre emeltem alsómat, amit időközben egyszerűen csúsztattam le magamról... de ami igazán vitte a pálmát az az volt, hogy ő... ugyanezt tette. Nyakába borulva kacagtam hangosan, ahogy elengedtem a ruhadarabokat együtt a víz felszínére fektetve. - … erre nem lesz szükségünk. - jegyeztem meg, majd úszni kezdtem el kifelé a partra.
- El foglak kapni... - indult utánam.
- Azt megnézem... Mr. Baker. - incselkedtem vele, majd szemrebbenés nélkül kezdtem el futni akkor, amikor lábam már földet ért.
Nem... a teljes meztelenség sem zavart, úgy senki előtt sem. Ahogy Kellst sem. A régebbi barátaink ezen meg sem lepődtek... a többiek pedig... hát... gyorsan kellett alkalmazkodniuk ugyanis a parton, köztük fogócskáztunk egy keveset... igazából mintha ott sem lettek volna. Talán sosem fogunk felnőni, talán nem is volt ez a szándunk.
- Megvaaaaaaaaaagggggy! - kapott el hátulról egyszer, amikor egyik pillanatról a másikra tűnt el szemem elől... szóval mögém settenkedett. - Mutatni akarok valamit! - húzott a sziklák tövébe, ahol mindenki látóköréből kiestünk.
- Ennél többet? - jegyeztem meg miközben hangosan is megállapítottam meztelenségünket.
- Jogos! - csókolt nyakamba, majd letéve a földre fordított magával szembe. - Szeretnék egy helyet megmutatni neked... neked elsőnek... - simította meg az oldalamat.
- Mehetek így is? - tört ki belőlem a röhögés... bármily meglepő, ezt sosem tudtam befejezni.
- Engem nem zavar, hidd el. - markolta meg a fenekemet, majd egy vágyakozó csókot lopva tőlem indult meg az egyik kocsi felé.
- Kells.... a kocsim. Legalább ne pucéron... - hallottuk meg távolról, de ekkor már késő volt. Mindketten úgy ahogy voltunk teremtve estünk be a kocsiba, majd mindenfajta megfontolás nélkül indultunk is el vele.
- Éhes vagyok. - csúsztam szét a szó szó szoros értelmében az anyós ülésen.
- Majd... főzök neked... asszony. - fordult felém halál komoly arccal.
- Ettől félek én is. - forgattam a szememet, majd megveregetve vállát hátrapillantottam a kocsiban, amibe amúgy időközben úgy látszik a többiek bepakolták a cuccomat így előkotorva ott a pólót, amiben jöttem magamra húztam azt, sőt még Kellsnek is kerítettem valami alsót, amit úgy sikerült magára erőltetnie, hogy közben én segítettem ki a kormányzásban. Csak majdnem mentünk neki egy táblának... csak majdnem.
- Azért... még néhány évet szeretnék élni. - vette vissza a kormányt.
- Látod... ezért nincs jogsim. - paskoltam meg combját, majd mikor megláttam egy McDonalds táblát a távolban elsikítottam magamat. - Szerinted a mindent is kérek rendelést meg fogják érteni? - vetettem fel neki kérdésemet, s ha lehetett volna azt kértem volna, hogy egyszer a jövőben még a koporsómat is sajtburgerekkel, s mekis sültkrumplikkal béleljék majd ki. Végrendeletemben minden bizonnyal ki fogok erre térni.
- Hmmm... lakást kerestél nekem? Olyan kedves vagy. - kaptam mellkasomhoz minkét kezemet, ahogy az elhagyatott épület hatalmas terében sétálgattam. Olyan volt ez, mint egy vintage lerakodó tér, de egy lélek nem volt itt, talán évek óta élő ember be nem tette ide a lábát... a holtról pedig nem nyilatkozok. - Ezt még talán megengedhetem magamnak. - viccelődtem, s egy dobozra találtam, amit felfeszegetve némi segítséggel egy bundát húztam ki belőle, amit nyilvánvalóan azonnal magamra öltöttem. - Uram... hogy szereti a steakjét? - csábosan fordultam feléje, mire már ő is magára aggatott valami talált ruhát.
- Nyersen. - kapott el, s úgy pakolt fel a pultra egészen felfalva engem.
- Meghiszem azt... - dőltem hátra kezei alatt, engedve hogy hajam lelógjon a pult másik oldalán.
- Mit gondolsz a helyről? - feküdt le mellém hasonló pózban, kezeinket el nem engedve, csak meztelen felsőtestére téve egy adag sültkrumplit tömött a számba onnan néhány szálat a finomságból.
- Még mindig nem tudom, hogy minek... - fordultam feléje még véletlenül sem felhagyva az evéssel.
- Bad Things videó... - mondta.
- A szám, amit nem vagy hajlandó megmutatni nekem. - nevettem el magam hunyorogva rá, majd pimaszul kisajátítottam az adag krumplit.
- Mert talán neked írtam. - fordult felém.
- Nekem?
- Igen... neked...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése